Puccs az MSZP-ben, avagy fejezetek a szocialista párt hálószobatitkaiból

„Ha az ellenzéki pártok a kormány megbuktatása helyett egymás szavazóinak elcsábítására törekszenek, akkor annak súlyos választási vereség lesz a következménye”- nyilatkozta két hónappal ezelőtt a Független Hírügynökségnek Tarjányi Péter.

A Magyar Progresszív Mozgalom vezetője – akit egyébként leginkább biztonsági szakértőként ismer a hazai közvélemény – azt is megígérte szerkesztőségünknek, hogy ha az ellenzéki pártok között nem lesz választási együttműködés, akkor elmondja, hogy ez kinek a felelőssége.



Ki a felelős azért, mert az ellenzéki pártok között még ma is csak részleges együttműködés van?

Elmondom azonnal, de előtte lépjünk egyet hátra. A szocialista párt vezetése 2016 elején felkért arra, hogy másokkal együtt vegyek rész a kormányváltás előkészítésében.

Ki kérte fel?

Személyesen a pártelnök, Tóbiás József.


Önt biztonsági szakértőként és vállalkozóként ismeri a közvélemény. Hogy jutott a szocialista pártelnök eszébe?

Titok volt eddig, de valójában már a 2002-es, és a 2006-os kampánycsapatban is részt vettem. Két győztes választás háttérembereként elsősorban szervezésben, illetve a hazai és külföldi kapcsolatok építésében vettem részt.

Most mi volt a feladata?

Elsősorban az ellenzék állapotát kellett alaposan feltérképezni, beleértve a Jobbik néppártosodási törekvéseit. Ezen kívül igyekeztünk megvalósítani a baloldal teljes mozgósítását, természetesen a bizonytalanok választási hajlandóságának növelésével. Végül igyekeztünk kapcsolatot keresni a civilszféra, a nagyvállalkozók, a szakszervezetek és külföldi szakmai szervezetek képviselőivel.

Tehát lényegében új politikai stratégia körvonalait kellett kialakítani?

Így van, de ez egyáltalán nem volt könnyű. Gondoljon bele: a korábbi választási kampányokban Kovács László segítségével szinte minden hivatalban lévő külpolitikust könnyűszerrel elértünk. Egy éve viszont még az is komoly nehézséget okozott, hogy némely európai ország külügyminisztériumában egyáltalán fogadják a telefonhívásunkat. Illetve már az is gondot jelentett, hogy valóban komoly szakértőket nyerjünk meg a pártnak, ugyanis a vezérkar szerette volna elkerülni az addig foglalkoztatott, de már belterjessé váló, ámbár divatos politikai tanácsadókat. Ugyanis a kormányváltáshoz, az orbáni rendszer megdöntéséhez elengedhetetlenül szükséges a kelet- és közép-európai folyamatokat tisztán látni. Tehát ütőképes külföldi szakértőket igyekeztünk találni.

Ma már tudhatjuk, hogy a német szociáldemokraták szakértőjét szerződtették. Gondolom, csodát vártak tőle…

Szó sincs róla, magunkat kellett kitalálni: a programunkat, és azt, hogy miért szavazzon ránk a magyar választó. Nem akartunk egy Fideszre reagáló pártot, hanem egy kezdeményező politika alapvonalait akartunk kidolgozni, amely hitelesen képes elmondani, hogy mit akar kezdeni Magyarországgal. A munka jórészét 2016 őszéig elkezdtük, ha nem is fejeztük be. Viszont megtaláltuk azokat a pártbeli szereplőket, valamint gazdasági és politikai elemzőket, akik a feladatokat tőlünk majd átvehetik.

Kívülről viszont azt látta a laikus, hogy az MSZP már megint nem készül fel a választásokra. Maradtak a régi szereplők, s komoly mondanivalójuk sincs a választók számára.

Ez nem volt igaz, mert piszkosul készültünk. Az elvégzett munka eredményét, és az új szereplőket is bemutattuk.

Kik voltak az új szereplők?

Neveket nem akarok mondani. Egyébként 2016-ban Kötcsén Gyurcsány Ferencet beavattuk a tervekbe, s az ex-miniszterelnök megértette, hogy itt komoly munkát végeztünk. Ne felejtse el, hogy akkor már Molnár Gyula volt a pártelnök, Tóth Bertalan a frakcióvezető, tehát az operatív vezetők körében szinte teljes generációváltás volt.

Viszont továbbra sem vették fel a világ külügyminisztériumaiban a telefonjaikat, mert Kovács Lászlót kihagyták a vezérkarból. Miért kellett a jól teljesítő, idősebb generációt háttérbe lökni?

„Az új seprő jól söpör” – elve működött, nyilván személyi ügyekben a párt fiatalított, és szerette volna a múltat lezárni. Ezen kívül a szocialista párt fiatal vezetői túlságosan meg akartak felelni a médiának, s igyekeztek elvenni még a lehetőségét is az előforduló kommunistázásnak. De személyeskedéseket, gyűlöletet nem tapasztaltam, kétségtelen több hadra fogható, tehetséges ember is eltűnt.

Ez akkoriban volt, amikor kiszivárgott, hogy Lattmann Tamás lenne a párt miniszterelnök-jelöltje?

Igen, 2016 novemberéről van szó, amikor a háttérben erről megindultak az egyeztetések.

De ez még mind a legnagyobb titokban történt?

Nem véletlenül, hiszen a Fidesz információgyűjtő rendszere hatékony. Ha kiszivárog, hogy valaki fontos tisztséget tölt majd be, akkor azonnal célkeresztbe kerül, és karaktergyilkosság áldozatává válik, mielőtt még kulcspozícióba kerülne. Ezért szükséges a katonás fegyelem, ami tőlem nem áll távol. Fegyelem nélkül nem lehet kampányt irányítani, fegyelem nélkül győzni sem lehet.

A szocialista párt vezérkara tehát tudta, hogy Lattmann Tamás lenne a miniszterelnök-jelölt?

Természetesen, s senki nem is cáfolta, sem Hiller István, sem Molnár Zsolt.

Viszont Molnár Gyula, tehát az MSZP elnöke a leghatározottabban cáfolta!

Igen, de ő Hiesz György esetében is furcsán viselkedett!

Ő volt a legjobb gyöngyösi jelölt, aki kilépett az MSZP-ből, miután kijelentette, hogy a párt elnöke hazudik.

Pontosan. A váratlan fordulat egyébként 2016 decemberében kezdődött a szocialista pártban. Senki nem értett semmit, ugyanis minden addigi megbeszéléssel ellentétes döntés született. Legalábbis mi, akik a háttérben a pártot szerveztük semmit nem tudtunk. Ugyanis a legnagyobb meglepetésünkre megjelent Botka László. Az addigi jelölt, Lattmann eltűnt, a helyén megjelent Botka. Nem hittünk a szemünknek.

Utána mondta a párt vezérkara, hogy nekik sokkal jobb jelölt Botka László, de legyünk nyugodtak, hisz amit koncepcióként kidolgoztunk, – egységes ellenzék, együtt a szakszervezetekkel, civilekkel, pártokkal – lényegében ezt fogja végrehajtani Botka László is. Mit tehettünk, elfogadtuk, hiszen a párt elnöke, Molnár Gyula mondta.

De a jelek szerint semmi nem úgy lett, ahogy ígérték?

Semmi, de semmi. Botka Laci mindent csinált, csak azt nem, amit addig kidolgoztunk. Egy idő után megjelent az addigival élesen ellentétes új koncepcióval, amelynek használhatatlanságát a közvélemény kutatási adatok folyamatosan jelezték.

Emlékezhettünk, hogy Botka gyorsan leárulózta Molnár Zsoltot, illetve kifejtette, hogy a szocialista párt vezetése nem akarja leváltani a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, hanem együttműködik vele, s hatalomban kívánja tartani. Jelöltként Botka ezt nyilván komolyan gondolta, hisz emellett mindvégig kitartott.

A baloldali pártoknak van egy jellemzője, de sajnos ez már Lenin óta így van. Vagyis a belső ellenzék megsemmisítése mindig magasabb prioritású, mint a külső ellenféllel való leszámolás.

Magyarán, amikor Botkán az addig kidolgozott stratégiát kérték számon, s a szemére vetették, hogy a miniszterelnök-jelölti programja csak ellentéteket szült, mindenki szembefordult mindenkivel. Mikor ezt a szemére vetették, akkor kezdett el árulót kiáltani. Ahogy a kommunista pártok több évtizedes történelmében annyiszor, most is a belső ellenséggel kívánt leszámolni, mint egy ősbolsevik.

Mikor ez megtörtént, akkor önök, akik a háttérben az addig programokon dolgoztak, Botka László ellen fordultak, ezért akarták őt megpuccsolni?

Nem, szó sem volt arról, hogy mi Botka ellen fordultunk.

Pedig azt hirdették, hogy Botka jelölése árt az MSZP-nek, ezért el kéne távolítani. Ez nem puccs?

De ezt nem mi mondtuk…

Hanem?

Ezt Molnár Gyula mondta.

Az elnök?

Amikor már komoly gond volt a közvélemény kutatási adatokkal, akkor azt kérte, hogy térjünk vissza az eredeti tervhez, keressünk párton felüli civil jelölteket. Kezdjünk erről gondolkodni.

Ez mikor történt?

2017 augusztus végén kellett ismét teljes hátraarcot csinálnunk. Immár másodszor. Azt kell tehát mondanom, hogy a pártvezetés következetlensége vezetett a hibákhoz. Bizonyos szociopata jegyekről beszélek, tudniillik rájuk jellemző, hogy saját szabályukat sem tartják be. Ez vezetett oda, hogy nem sikerült megfelelő módon felkészülni a választásokra.

Ezt pedig Molnár Gyulának tulajdonítja?

Igen. Gondolja meg: Gyurcsány Ferenc először azt mondja, hogy induljanak közös listán, mert azt tapasztalja, hogy egy alapos, tervszerű, következetes munka folyik az MSZP-ben. Aztán kiderül, hogy a hirtelen és váratlanul jelöltté váló Botka a DK elnökét ki akarja átkozni, hadat üzen neki. Akkor hangzott el ugyanis, hogy „Gyurcsánnyal semmiképp”. Ilyen pálfordulás után persze, hogy nem akar a szocialistákkal megállapodni.

Ugyanezt a játékot játszotta a szocialista elnökség a gyöngyösi képviselő-jelölt, Hiesz György esetében is. Azt mondták neki, hogy van egy nagyobb ívű politikai játszma, ami fontosabb a pártnak. Mire a térség legesélyesebb jelöltje, aki a hatalomban lévő polgármester is, kilép a pártból. Ez a totális szétesés!

Gyurcsány Ferenc pedig nyilván azt mondja, hogy ez a fajta következetlen politizálás nem vezet eredményre, s elkezdte a saját útját járnia szocialista párt nélkül. Ebbe sajnos belefér az is, hogy az MSZP bénázása miatt saját, jól felfogott politikai érdekeit képviseli.

Ez lenne az ok, ami miatt a Demokrata Koalíció és az MSZP nem együtt indul, ez lenne a magyarázata, hogy nincs közös listán az ellenzék?

Igen, szerintem komoly hiba, hogy a programot az MSZP nem következetesen hajtotta végre, hanem cikk cakkban. Belső, kisstílű játszmák zajlottak a pártban, amelyek kizárólag a pozíciószerzést szolgálták. Lásd a Fodor Gábor – Hiesz György sztori.

Nagyon bosszantja, most beszélünk róla harmadszor!

Igen, mert ez a tünet, ami a szocialista párt betegségét jelzi. Ugyanis a pártelnök, ahogy hallom Fodor Gábornak ígérte a gyöngyösi körzetet, amit azóta elfelejtett, mint ahogy korábban pedig azt is letagadta, hogy Lattmann Tamással a miniszterelnökségről tárgyalt. Aki persze bement a televízióba és elmondta az igazat. Én tulajdonképp ekkor rágtam be, a „katona agyam” ezt már nem bírta tovább, mert így nem lehet politizálni.

Molnár Gyulát a szocialista párt vezérkara nem szembesítette a következetlenséggel?

Ezt már nem tudom.

De önök próbálták rávenni akár a DK, akár az Együtt, akár az LMP vezetőit, hogy lépjenek közös listára a baloldal többi pártjával?

Nézze, mi nem tudunk az MSZP helyett pártokkal tárgyalni. Ráadásul Botka elég ridegen kezelte az említett politikai szervezeteket. Mi ennek ellenére elkezdtünk civil jelölteket keresni. Felröppentek újabb nevek, például, Balázs Péteré.

Az egykori külügyminiszter a Magyar Progresszív Mozgalom jelöltje volt?

Mi is támogattuk.

Emlékszem, Balázs Péter azt mondta, hogy őt a szocialisták nem kérték fel…

Igen, mert miközben mindenki támogatta volna a szocialista pártban, alapbeszélgetések nem kezdődtek vele. Fel kellett volna gyorsítani a tárgyalást, ehelyett semmi nem történt. Ezt a mai napig nem értem. Ez a káosz eredménye, ami a nyilvánosságban is megjelent. Eközben le is árulózták egymást. Ez alapvetően elriasztott mindenkit.

Önök pártok felett álló civil jelöltet akartak, ergo más pártok vezetője szóba sem kerülhetett. Vagyis nem támogatták volna Karácsony Gergelyt?

kunkar-300x184.jpeg

MTI Fotó: Bruzák Noémi
De támogatjuk, mert Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes személyében két kifejezetten erős jelöltje van a szocialista pártnak. Két jó arc, tehetséges politikus. De szeretném jelezni: ezt hamarabb is meg lehetett volna lépni. Ha a folyamatokat elindítjuk egy évvel ezelőtt, s nem tesszük meg a Botka kitérőt, akkor valószínű, hogy nem így néznének ki a közvélemény-kutatási adatok. A szavazókat ugyanis fel kell keresni, fotelből nem lehet választást nyerni.

Viszont ha mérleget készítünk, akkor a Magyar Progresszív Mozgalom megbuktatta Botka Lászlót, más nem csináltak.

Nem mi buktattuk meg, Botka László magát buktatta meg. Laci elszigetelődött. Kétségtelen, mi mondtuk ki, hogy vele semmire sem megyünk. Az elnök, Molnár Gyula pedig jelezte, hogy vissza kell térni az eredeti tervhez. Mi azonnal elkezdtünk dolgozni, mert ha marad minden a régiben, akkor az MSZP már 3 százalékon lenne.

Januárban jelentették be, hogy az ön által létrehozott mozgalom megszűnt, de január 15-én önt elítélték. Egy 2010-es bűncselekményért első fokon két évet kapott öt évre felfüggesztve, és 440 millió megfizetésére kötelezték. Az ítélet nem jogerős. De nem ez az ítélet jelezte a mozgalom végét?

Dehogy. Várom a bírósági ítélet leiratát, amire reagálni fogok. Annyit tudni kell, hogy az elmúlt hét évben sok vizsgálaton átestem, mindenütt a javamra döntöttek. Úgy mentem el a tárgyalásra, hogy egyértelműen csak én nyerhetek, végre lezárul az ügy. Így utólag azt mondom, hogy joga van a bíróságnak a polgári perekben született bizonyítékokat figyelembe venni, vagy figyelmen kívül hagyni. Az esetemben nem vették figyelembe az én igazamat, tehát az ártatlanságomat alátámasztó bizonyítékokat. Ezt ma sajnos megteheti a bíró, de a per folytatódik.

Visszatérve, azt mondja, hogy a Magyar Progresszív Mozgalom nem ezért szűnt meg?

Nem, hisz elvégeztük a munkát, van egy miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely, van programja a szocialista pártnak, s számtalan összejövetelt szerveztünk az országban. Engem ennyi érdekel, már az első pillanatban jeleztem, hogy politikai szerepet nem akarok. Viszont elvégeztük a munkát. Most már csak az a feladatom, hogy izguljak az április 8-i választás eredménye miatt.

Kardos Ernő
 
Nem érdemes szépíteni, a végjáték tanúi vagyunk.. S ez a folyamat már a 80-as évek végén, a reform kommunisták 'győzelmével' is látható volt.. Mert hiába festik át a családi házat kívülről, ha ugyan azok laknak benne, akkor az ugyanannak a családnak marad az otthona.... Pestiesen: a kupiban sem az ágyakat cserélik, ha nem megy az üzlet..... Itt is az látható mire eljutottak a felismerésig már nem maradt "minőségi lány"... Mit is írt Lenin? Mert kiláthatta jobban a hibákat annál, mint aki okozta? A baloldaliság a kommunizmus gyermek betegsége... Elosztani csak azt lehet, amit megtermelünk... Az egészségügy, az oktatás szinten tartásának az alapja a gazdaság. Választásokat nem lehet nyerni egészségügyi szakpolitikusokkal, oktatáspolitikai frázisokkal, csak gazdasági szakemberekkel...Nem túlzó a párhuzam a Brexit és következményei és a mai magyar politikai ígérgetések között.. ott is nem egészen 52 % akarta a kilépést az elhibázott politikától felheccelve, a pillanatnyi kiábrándultságtól vezéreltetve, az aktuális gazdasági helyzettel elégedetlenül, de a következményekkel nem számolva, hisz aki már elvált, az tudja nincs olyan hogy szép válás, s utána mindenki békében él. Csak akkor, ha az egyiknek sincs semmije, vagy ha az egyiket nem érdekli az egész. Itt ugye erről szó sincs.. Ahogy a szocialisták háza táján is miden leszakadó, még hitelesnek tűnő politikus is dob egy marék sarat a koporsóra.. Mert ez már egy temetési szertartás, csak egy hosszabb agonizálás végén.. Főnix madár csak a mesében és a mondában van.. Hont Ferenc egykori esztétika tanárom mondta." Ami elveszti amiságát, az bizony már nem az ami..."(nek látszani akar)
 
Utoljára módosítva:
Őszintén, nem értem.
Ha valaki, hozzám hasonlóan mazochista módon végigolvassa ezt az "én aztán tudom a tutit MSZP téren" írást, gondolom benne is felötlik a kértés:
Minek kell a jelenlegi MSZP kapcsán Gyurcsányt többször is emlegetni?
Aztán rögtön az első:
Kimondom azonnal..
Kimondta?
Az egész nálam ott vált komolytananná értéktelenné, amikor hosszas fejtegetés után, amelyben kifeti, hogy Kovács háttérbe szorítása miatt külföldi politikusok közül szinte senkit sem tudnak elérni, azt mondja, hogy Kunhalmi erős jelölt.
Kétségtelen, hogy dekoratív jelenség (persze ki-ki az ízlése szerint), de mitől erős?
Erről jut eszembe: megvan már a nyelvvizsgája? (Ami a diplomához kell.)
Majd egy diszkrét utalás a nem jogerős elítélésére (44o milliót is meg kellene fizetnie).
Aki nem tudná 2o1o nyarán (tehát már a fidesz érában) összehozott két céget egy felújítási munka kapcsán és ezért 44o milliót kapott... Demján cégétől. De némileg megtévesztettek a banktól a vállakozóig mindenkit, magyarán csaltak (igaz nem jogerősen) és ezért vissza kell fizetni a suskát.
És ő az MSZP bennfentese?
Amúgy, ahogy prominor is megírta ez itt nagyon úgy néz ki, hogy az MSZP végjátéka és szerintem Tarjányi úgy döntött, hogy a döglődő oroszlánba ő is belerúg.
Az MSZP-ről egyébként az a véleményem, hogy, mivel nem tudott megváltozni, alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, megásta a saját sírját.
 
Igen kacskaringos 1 evet csinalt a part most is.
Kovacs jo szakember, es meg paran vannak aki nemzetkozi szinten is jegyzett politikusok. Kell fiatalitani ez igaz, de a fiatalokat az idosebb tapasztaltnak kene bevezetni es atvenni a sok jo kapcslatot mert hogy o megerkezett meg nem nyilnak ki az ajtok. Ez igaz viszont minden politikusnak akik egybol Miniszter Elnok akar lenni es rendszer valtast is de zero tapasztalata van kormanyzasba.
Hogy erre a Progressziv Mozgalomra miert kene hallgatni egy partnak? miert is kerte fel nincs a partba vezetoseg aki kijeloli az utat a miniszter elnok jeloltet ...........
Nem csak ok vannak, Gyulyas Martonek mozgalma is erthetetlen ok megmondjak majd melyik part jo vagy nem , mit hogy csinaljanak.......igen nagy es bolcs politikai tapasztalattal.
2017 mozgalom ............okos emberek, de a valasztashoz korteskedes kell , szavazokat behozni es ok se ertene ehhez.
 
"egymás szavazóinak elcsábítására törekszenek"

pedig ez lesz, ez előre borítékolható - nem tudunk mi semmit, se választani, se ésszerűen felhasználni lehetőségeket, csak "ha megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is" elvet gyakorolni....leszálltunk egyáltalán arról a rohadt lóról valamikor is?:confused:
 
...
Kovacs jo szakember, es meg paran vannak aki nemzetkozi szinten is jegyzett politikusok. ...

Nem értek Veled egyet. Kovács végig Horn "csicskása" volt, mindig vitte maga után. "Tehetsége", befolyása azonnal kámforrá vált, mihelyt Horn eltűnt mögüle. Érdemtelen módon megkapta a tisztes visszavonulás esélyét a biztosi poszttal, nem élt jól Vele.
Róla a klasszikus mondás jut eszembe, mi a különbség a mókus és a patkány közt...
Tisztességes szociáldemokrata párt addig nem lesz, amíg tokkal-vonóval el nem tűnik az egész MSZP bagázs. Mára elveket veszett ad-hoc politizáló demagóg budapesti megélhetési banda csak.
Kunhalmival kapcsolatban osztom Flamingo véleményét, csak egy arrogáns, önmagát előtérbe helyező kioktató stílusú senki.
Hangoztatott "demokratizmusuk" abban nyilvánul meg, hogy csak ők, és nem a választók buktathatják a pártvezetőket.
Ingyen közlekedés, újra 13. havi nyugdíj demagógiák nem söpörnek ki senkit, csak a saját választóikat.
Legalábbis bízom benne.
 
A diplomaciaban jobb megitelese volt az orszagnak Kovacs alatt mint a Szijjarto tevekenysegevel. Horn a jo diplomacia elokeszitese utan tudtak jol ervenyesiteni az akori helyzetet.
Ma mindenkivel osszeveszunk , mindenkinek beuzenunk , bekeretunk, ugy viselkedunk mint az elefant a porcelan boltba.
Az biztos senkit nem hibaztathatnak csak sajat magukat a jelenlegi helyzetert eredmenyeiert.
 
A diplomaciaban jobb megitelese volt az orszagnak Kovacs alatt mint a Szijjarto tevekenysegevel. Horn a jo diplomacia elokeszitese utan tudtak jol ervenyesiteni az akori helyzetet.
Ma mindenkivel osszeveszunk , mindenkinek beuzenunk , bekeretunk, ugy viselkedunk mint az elefant a porcelan boltba.
Az biztos senkit nem hibaztathatnak csak sajat magukat a jelenlegi helyzetert eredmenyeiert.

Talán azért is lehetett jobb megítélése a a magyar külpolitikának, s ez nem egy politikától fűtött megállapítás, a Fidesz időkig, mert akkoriban karrier diplomaták voltak a Külügyminisztériumban, nem pedig sporttársak...
 
Nem értek Veled egyet. Kovács végig Horn "csicskása" volt, mindig vitte maga után. "Tehetsége", befolyása azonnal kámforrá vált, mihelyt Horn eltűnt mögüle. ...
Viszont az írás alapján csak neki volt kapcsolati tőkéje.
(Ebben azért kételkedem, mert Balázs és Andor sem takarítóként dolgozott Brüsszelben évekig. No meg akkor mi a fenét tettek Gurmaiék, meg a klt mostani képviselő...)
Tisztességes szociáldemokrata párt addig nem lesz, amíg tokkal-vonóval el nem tűnik az egész MSZP bagázs. Mára elveket veszett ad-hoc politizáló demagóg budapesti megélhetési banda csak.
Kunhalmival kapcsolatban osztom Flamingo véleményét, csak egy arrogáns, önmagát előtérbe helyező kioktató stílusú senki.
Úgy látom, megrekedt a 2o-as éveiben. Ami nem lenne baj, ha nem OGY képviselő lenne...
Hangoztatott "demokratizmusuk" abban nyilvánul meg, hogy csak ők, és nem a választók buktathatják a pártvezetőket.
Ingyen közlekedés, újra 13. havi nyugdíj demagógiák nem söpörnek ki senkit, csak a saját választóikat.
Legalábbis bízom benne.
Marad a kétfarkú kutyapárt...
 
...
Marad a kétfarkú kutyapárt...

Miért, más ígért ingyen sert? Na ugye! :)

Komolyra fordítva a szót, addig esély nincs Orbán leváltására, míg nem lesz komoly, izzadtsággal és a helyszínen látható módon jelenlévő képviselője a nem Budapesten élőknek. Addig a feje tetejükre is állhatnak, de semmilyen választási rendszerben a képviselet nélkül maradt cirka 8 millió nélkül nem lehet hatalomra jutni
 
Miért, más ígért ingyen sert? Na ugye! :)

Komolyra fordítva a szót, addig esély nincs Orbán leváltására, míg nem lesz komoly, izzadtsággal és a helyszínen látható módon jelenlévő képviselője a nem Budapesten élőknek. Addig a feje tetejükre is állhatnak, de semmilyen választási rendszerben a képviselet nélkül maradt cirka 8 millió nélkül nem lehet hatalomra jutni
Épp ma vettem ki a Tescos szórólapot a postaládámból, amelybe gondosan bele volt téve a fidesz és a dk szórólapja (így könnyebb szétszórni a terjesztőnek).
Tudom, hogy kevés a pénze az ellentéknek, de..
A fideszes lap 4 oldal. Kívül is belül is a jóságos leendő jelölt (amúgy jelenleg is ő a megválasztott). Hátul elérhetőségek (telefon cím, e-mail, honlap...).
A DK-s elől természetesen a pártelnök, hátul:
Orbánnal nincs alku! Szavazz a dk listájára! Megcsináljuk!
Majd elérhetőségek (FB tel, e-mail és a dk honlapja). Jelölt????????
Fel a dk honlapra. Jelöltek??????????
Marad az, hogy rákeresek a borsodi választókerületekre.
A 7 vk-ból 3 mellett van név.
Odaadták, de kinek.
Na ilyen előzmények mellett, ha akarnék, akkor sem tudnék dk-s jelöltre szavazni, hacsak el nem költözöm máshová. (Nem fogok.)

Ha még azt is hozzáteszem, hogy a fideszes lapon a felsoroláskamuzás, mi szerint a 82 hozzátartozó településen fejlesztették az úthálózatot (nálunk nem), óvodát (nálunk nem),iskolát (nálunk nem, nincs is), orvosi rendelőt (nálunk nem),... és mégis nagy a sansz, hogy ismétel - az elszomorít.
 
Marad az, hogy rákeresek a borsodi választókerületekre.
A 7 vk-ból 3 mellett van név.
Odaadták, de kinek.

A másik négyet az mszp kapta. Hogy kik?

Elméletileg ők:
  • Debreczeni József (1. számú választókerület) (DK)
  • Dr. Varga László (2. számú választókerület) (MSZP)
  • Varga Gergő (3. számú választókerület) (DK)
  • Gúr Nándor (4. számú választókerület) (MSZP)
  • Zaveczki Tibor (5. számú választókerület) (DK)
  • Papp Zsolt (6. számú választókerület) (MSZP)
  • Kormos Anna (7. számú választókerület) (MSZP)
 
A másik négyet az mszp kapta. Hogy kik?

Elméletileg ők:

  • Debreczeni József (1. számú választókerület) (DK)
    Dr. Varga László (2. számú választókerület) (MSZP)
    Varga Gergő (3. számú választókerület) (DK)
    Gúr Nándor (4. számú választókerület) (MSZP)
    Zaveczki Tibor (5. számú választókerület) (DK)
    Papp Zsolt (6. számú választókerület) (MSZP)
    Kormos Anna (7. számú választókerület) (MSZP)
Ok meg ismert politikusok is , legalabbis orszagosan biztos , hisz mi is hallottunk roluk.
Megegyeztek a kozos jeloltekbe mostmar csak szavazni kell a legjobb jeloltre.
 
A másik négyet az mszp kapta. Hogy kik?

Elméletileg ők:

  • Debreczeni József (1. számú választókerület) (DK)
    Dr. Varga László (2. számú választókerület) (MSZP)
    Varga Gergő (3. számú választókerület) (DK)
    Gúr Nándor (4. számú választókerület) (MSZP)
    Zaveczki Tibor (5. számú választókerület) (DK)
    Papp Zsolt (6. számú választókerület) (MSZP)
    Kormos Anna (7. számú választókerület) (MSZP)
Na, most velem az történt, mint a vasorrú bábval a mágneses viharban: megzavarodtam.
Ok, hogy 6o jelölt visszalépett, de akkor minek szórólapoznak? (Tudom, persze a listás helyek miatt.) De .
Szegény Botka, ha ezt megérhette volna (me jelöltként), biztos infarktust kap.annyit talán joggal elvárhattam volna (én a választó), hogy tájékoztatnak: te hülyegyerek, a kerületedben lebótoltuk, visszalépünk a ... javára
 
Na, most velem az történt, mint a vasorrú bábval a mágneses viharban: megzavarodtam.
Ok, hogy 6o jelölt visszalépett, de akkor minek szórólapoznak? (Tudom, persze a listás helyek miatt.) De .
Szegény Botka, ha ezt megérhette volna (me jelöltként), biztos infarktust kap.annyit talán joggal elvárhattam volna (én a választó), hogy tájékoztatnak: te hülyegyerek, a kerületedben lebótoltuk, visszalépünk a ... javára

Nem sietik el. A konkrét nevekről pénteken vagy szombaton döntöttek. Még az mszp oldalán sincsen semmi.
 
Ok meg ismert politikusok is , legalabbis orszagosan biztos , hisz mi is hallottunk roluk.
Megegyeztek a kozos jeloltekbe mostmar csak szavazni kell a legjobb jeloltre.
Tudod Melitta ezzel csak az a baj, hogy mindjárt az első név: Debreczeni volt MDF képviselő volt Orbán személyes tanácsadó. Vagy visszafelé már igaz a Kövéri mondás? ("Kommunista kutyából nem lesz. demokratikus szalonna".) Vagy egy sértődés elég a paradigmaváltáshoz?
De pl Gúr Nándor is állítólag már Törökbálinton él. Onnan hogyan is látná el Borsod megye felét?
Amikor Veszprémben laktunk Csehák Judit volt egy időszakban az OGY képviselőnk.
A 4 év alatt kétszer láttuk: a választás előtt március 8-án virágot osztott a nőknek, aztán még egyszer.
Na ennyire kell a szavazatunk....
 
És akkor visszajutottunk a kiindulópontra, munka, munka, munka.
És ha nincs lóvé (nem fidesz, CÖF és társai) akkor önkénteseket kell megkérni és nem az észt fentről osztani.
Meghallgatni a helyieket és nem a helyi
pártcsoportot, és azt elfogadni. Mindenhol fentről castingolnak és olyanokat, akik nekik "dolgoznak", nem a helyiekért. Az eredmény az "emút nyócévben" látható, borítékolható bukta.
Kapásból hány helyi kapcsolatot (irodát?) ismertek saját környezetetekben az "ellenzéki" bagázsból?
Mert személy szerint engem az országos "sztárocskák" nem érdekelnek. Messziről jött ember azt hazudik, amit akar.
Helyben tudható, ki nem hazug.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére