Hírek Putyin megüzente: Nagy Honvédő Háborút folytat és semmitől sem riad vissza

Most fogalmazom meg először, hogy milliméterekre vagyunk attól, hogy nyílt háborúba kerülhet a nyugati civilizáció Oroszországgal. Nem mondom, hogy világháború, de...” – mondta Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértővel nem sokkal Vlagyimir Putyin meglehetősen kemény terveket és üzeneteket megfogalmazó országos televíziós beszédének elhangzása után beszélgettünk. Az orosz elnök elrendelte a tartalékosok behívását, beszélt az atomfenyegetésről és a donbaszi népszavazásokról, amelyek révén orosz területnek nyilvánítaná az érintett ukrán megyéket, miközben agresszornak kiálthatja ki a saját országát és a népét védő Ukrajnát. „Eddig nem beszélhettünk világháborúról, csak világválságról és orosz-ukrán háborúról, nagy kérdés azonban, hogy ebből a helyzetből a nyugat hogyan tud kimaradni, hogyan képes elérni, hogy nem minősítik ellenségnek” – mondta Tarjányi.


Vlagyimir Putyin egy nappal elhalasztott – a nemzethez intézett – beszédében bejelentette a tartalékosok részleges mozgósítását, akiket Ukrajnába küldenek szolgálatra. Utóbb Szergej Sojgu védelmi miniszter 300 ezer tartalékos behívásáról beszélt.
Az elnök – aki igen ritkán tart ilyen, az egész nemzethez szóló, a televízió által közvetített szózatot – azt állította, hogy a Nyugat nukleáris zsarolást folytat Oroszország ellen, de Oroszországnak „sok fegyvere van a válaszadásra” és nem blöfföl. „Akik atomfegyverekkel próbálnak megzsarolni minket, azoknak tudniuk kell, hogy az uralkodó szelek feléjük fordulhatnak” – fenyegetőzött a BBC tudósítása szerint.

Szólt a Donbászban, az oroszok által megszállt ukrán területeken tartandó népszavazásokról is. Sok jót nem vetítenek előre a szavai, ugyanis úgy fogalmazott: az ott élők nem akarnak „a neonácik igája alatt élni”, és mi „támogatjuk ezeket az embereket".
Beszédét eredetileg tegnap tartotta volna meg. Aznap egyébként, amikor az orosz parlament, a Duma olyan törvényt fogadott el, miszerint a jövőben az eddigi hat hónap helyett tíz évet kaphatnak a dezertőrök, azok, akik megpróbálnak kibújni a szolgálat alól.
Tarjányi Pétert kértük arra, értelmezze a beszédet, annak üzeneteit, illetve azt, ami jelenleg zajlik.


Maga a beszéd elsősorban kommunikációs üzenetként szolgált. nem is csak a külvilág, hanem az orosz társadalom felé is – mondta a biztonságpolitikai szakértő. A beszéd elhangzása után nem sokkal kiderült, hogy a részleges mozgósítás 200-300 ezer katonát jelent. Olyan tartalékosokat, akik megkapták a kiképzést és le is szolgálták az idejüket, s korábban akár konfliktusokban is részt vettek, például Szíriában vagy a Kaukázusban – magyarázta Tarjányi, aki szerint első lépésben azokat hívják majd be, akik az elmúlt öt évben tették le a tartalékos szolgálatot. De a beszédtől függetlenül is már bejelentették, hogy Szíriából tapasztalt és azonnal bevethető katonákból álló légi deszantot csoportosítanak át Ukrajnába – emlékeztetett. Ez a két folyamat – az aktívak mozgatása és a tartalékosok mozgósítása – párhuzamosan zajlik már most is.


A tartalékosok mozgósítása egyébként azt jelenti, hogy a következő két-három hónapban jelenhetnek majd meg ezek a katonák a harcmezőn, akkor lesznek képesek tevőlegesen is részt venni a harcokban. Ez lefordítva annyit jelent, hogy Ukrajna két-három hónapon belül óriási nehézségekkel lesz kénytelen szembesülni. A létszámoldalról eddig meglévő ukrán fölény komolyan mérséklődik: az elmúlt hat-hat és fél hónapban – a teljes mozgósításnak köszönhetően – megközelítőleg 800-900 ezer ember harcolt az ukrán oldalon, mégpedig szemben az oroszok 160-180 ezer katonájával. A most majd hadrendbe állítandó orosz tartalékosok azonban megfelelő tudással rendelkeznek, s ha az nem is ér fel a NATO-kiképzésen átesett 8-10 ezer ukránéval, de a több tízezer általános kiképzésen átesettekénél jobb, ami pedig komoly erőegyensúly elbillenést jelent majd az oroszok javára – magyarázta.


Emellett az orosz tartalékosok rendelkezésére áll majd az általuk kezelni képes hadieszköz-park – hozott be még egy lényeges szempontot Tarjányi, aki azonban ezzel kapcsolatban azért egy ellentmondásra is felhívta a figyelmet. Arra ugyanis, hogy a mozgósítás révén szolgálatra berendeltek számára elegendő és megfelelő felszerelést is biztosítani kell majd. Ezért lényeges a Putyin beszédében is elhangzott bejelentés, miszerint a fegyvergyártókat magasabb kapacitásra ösztönzik. Ezt a célt egy olyan döntéssel is el lehet érni, ami még nem jelenti a hadigazdálkodás bevetését, de olyat igen, amelynek eredményeként nagy tömegben képesek fegyvert gyártani. Nem a legkorszerűbbeket – mondta Tarjányi, hozzátéve, hogy „a nagy mennyiség képes ellensúlyozni a minőségi különbséget”. Ezt a II. világháborúban alkalmazták már a németek ellen – hozott fel példát erre.
A biztonságpolitikai szakértő szerint emellett ma már bizonyított, hogy Oroszország komoly fegyverrendszereket kap Észak-Koreától, Kínától, Irántól. A következő hónapokban az várható, hogy a 200-300 ezer behívott tartalékos egy részét ilyen fegyverekkel szerelik fel, ezekkel egészítik ki ugyanis azokat, amelyek már most is az oroszok rendelkezésére állnak. Ez egy bizonyos mennyiség után nagy problémát jelenthet. Mert bár az nem kérdés, hogy a NATO-fegyverek jobbak, precízebbek, hatékonyabbak, de hiába biztosítanak az ukrán ellenállás számára jobb feltételeket, ha egy bizonyos idő után az oroszok képesek lesznek ezt ellensúlyozni a mennyiséggel.


A tartalékosok behívása is összefügg a népszavazással – mutatott rá a szakértő. Az orosz parlament, a Duma elmúlt egy-másfél hetes döntéssorozatával előkésztette a referendumot, például Herszonban, ami „nyilvánvalóan 110 százalékos igen szavazatokat eredményez majd, ahogy láttuk azt a Krím annektálása kapcsán a 2014-es népszavazáson” – jegyezte meg nem kis iróniával Tarjányi. „Érdekesnek” mondta, hogy az oroszok a háborús konfliktus ellenére, képesek pillanatokon belül megszervezni a népszavazást, pedig egy ilyen referendum tető alá hozása nyugaton még békeidőben, is nehéz. Az eredmény sem kérdéses – jegyezte meg –, ha arról kell szólnia, hogy ezek a területek Oroszországhoz tartoznak. „Ezért is volt fontos a beszéd, amiben Putyin arról értekezett, hogy a nyugat 1991. óta darabokra akarja szabdalni Oroszországot” – mutatott rá. Az első lépés a Szovjetunió megszüntetése volt, s Putyin szerint most jött el a második mérföldkő, Oroszország darabjaira szakítása azzal a céllal, hogy többszáz éves orosz világot semmisítsenek meg. Tarjányi szerint, ha megnézzük ezt a két üzenetet – hogy mi a valódi oka a háborúnak, illetve, hogy a népszavazások célja a területek orosz földdé nyilvánítása –, akkor „valójában egyetlen üzenete van Putyinnak: Oroszország Nagy Honvédő Háborút folytat”. Ez a kifejezés pedig komoly mozgósító erő egyes orosz társadalmi rétegekben, és azt eredményezi (minden orosz doktrína is ezt tartalmazza), hogy az orosz területek védelmében minden katonai eszköz bevethető.

Ha ezek a területek az orosz jogrend szerint Oroszországhoz kerülnek, akkor ezzel a döntéssorozattal, mozgósítással, kommunikációval Putyin elképesztő mozgásteret kap – hívta fel a figyelmet. Ha mondjuk Herszont átminősítik orosz területté, akkor az „orosz földet” védendő, akár tömegpusztító fegyverek alkalmazásától sem riadna vissza Oroszország. Nem csak atomfegyverek értendőek ez alatt, biológiai, vegyi és a hagyományosok közül olyan támadó és pusztító termobárikus fegyverek is, amelyek kisebb fajtáit már bevetették az oroszok Ukrajnában. Ezek amúgy olyan eszközök, amelyek révén, egyetlen bombatámadással meg lehet szüntetni egy Kijev méretű város vízellátását – magyarázta Tarjányi. „Putyin pedig, miközben az ujjával játszik az asztalon, hirtelen akár rá is tenyerelhet az asztalon a piros gombra” – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, remélhetőleg nem túlságosan komolyan.

Ez akkor már totális háború? – kérdeztük, és sajnos Tarjányi egyetértett a felvetésünkkel. „Eddig nem beszélhettünk világháborúról, csak világválságról és orosz-ukrán háborúról, nagy kérdés azonban, hogy ebből a helyzetből a nyugat hogyan tud kimaradni, hogyan képes elérni, hogy nem minősíttetődig ellenségnek” – fogalmazott, megjegyezve, hogy Putyin a beszédében végig arról beszélt, hogy a nyugattal van baja, ő nem Ukrajnával harcol, hanem a nyugattal, ma már nem Ukrajna az ellenségkép. „Most fogalmazom meg először, hogy milliméterekre vagyunk attól, hogy nyílt háborúba kerülhet a nyugati civilizáció Oroszországgal. Nem mondom, hogy világháború, de...” – mondta Tarjányi Péter.
Mire kell készülnie az átlagembernek itt, Ukrajna közvetlen szomszédságából? Talán menekülésre? Egyáltalán, mit lehet és kell tenni? – kérdeztük. Tarjányi szerint a nyugatnak, mint olyannak van feladata. Arra kell ugyanis készülnie, hogyan tudja még jobban megerősíteni Ukrajnát.

1663810611269.png
 
Ez is probléma.
Miért nem lehet átgondolni?
Az USÁban recesszió van, vagy készül. Az USA rengeteg pénzt ölt Ukrajnába, rengeteg fegyvert küld. Szerinted azt ki fizeti ki? Az elszegényedett ukránok? Aligha. Ez, részben befektetés lehet a jövőre, részben az amerikai gazdaságot terheli. És ami a cseppfolyós gázt illeti, Európa gázellátásának 4 %-át fedezik az amerikaiak. Ez nem valami sok. Mindenképp diverzifikálódni kell, az lng csak egy része ennek.
 
Érdekes.
Miért nem a saját érdekeinket nézzük?
Drága a gáz drága az áram mennek csődbe a vállalkozások nem sokára az üzletek is. Gyarapodhat a munkanélküliség.
De, mivel nem kedvelik sokan az Orbán kormányt ezért menjünk tönkre.
De. miért nem gondolunk bele abba hogy ha ezt akarta volna a többség akkor most nem ez a kormány lenne hatalmon.
Lehet ügyeskedni a választásokon de, ezt egyik oldalnak sem tiltják.
Én igenis megértem azt hogy Ukrajna nem egy hófehér bárány. Hisz mit tett ő azért hogy elkerülje ezt a háborút. ? Azt tette hogy a nyugathoz szaladt modern fegyverekért.
Mindkét oldalon rengeteg az áldozat.
Most akkor jöjjön a világégés? Hisz azt sem tudjuk miért válunk füsté.
Európa gazdasága akadozik ilyenkor történelmi tapasztalat hogy a szélsőséges irányzatok felerősödnek és a hatalom közelébe jutnak.
Az lesz itt is hisz az emberek nem fázni és éhezni akarnak. Ezt nem csak az oroszoknak köszönhetjük.
Az egyoldalú tájékoztatás mindig veszélyes.
Betiltani azért művészeket sportolókat mert más nemzetiségűek nos ez nagyon veszélyes egy dolog. Volt már ilyen a történelemben és nem vezetett jóra!!!!
Értem az okát . EZ első felindulásból megmagyarázható. De, tudni kell visszalépni is.
Részben igazad van, nem kell betiltani Csajkovszkijt, Tolsztojt, Puskint, egyesek hajlamosak átesni a ló túlsó oldalára, így volt ez a Me too-val is. De hogy mit tett Ukrajna, hogy elkerülje a háborút? Lemondott az atomfegyverekről, és a NATo-hoz csatlakozásról. És mit tett Putyin? Lerohanta. Háborút kezdett, és most atommal zsarol, nem az EU teszi ezt, hanem ő. Az oroszok vetettek be tiltott fegyvereket, az oroszok irtják a lakosságot, erőszakolják a nőket, herélik ki a férfiakat, gyilkolják a gyerekeket. És közben teszik a nyilatkozatokat, hogy csak a megadással érik be, az elfoglalt területeket akarják megtartani. /És, persze, hogy az ukránok támadják magukat tankokkal, rakétákkal, stb, ölik a sajátjaikat./ És hogy az ukránok nem akarnak tárgyalni. Miért akarnának, amikor nem akarják megadni magukat? És csak hullanak a rakéták, az emberek, romba dől egy ország, mi meg azon jajgatunk, hogy 18 fokban megfagyunk, ott meg nem lesz víz, fűtés, élelem. Kicsit több együtt érzést várnék a honfitársaimtól. Ráadásul, Magyarország eddig szinte minden szankciót megszavazott. Akkor mégis miről beszélnek?
És jönnek azzal, hogy másfél millió menekültet befogadtunk, amikor a tizedük sem maradt itt. Miért is maradnának? Ez egy kis ország, a fizetések alacsonyak, az eü. ellátás, oktatás színvonala a béka s...e alatt, a csórókat elnyomják, ellenségként kezelik, lásd, kilakoltatások, fóti gyermekváros, hajléktalanok elleni törvények, sok szűk látókörű, rasszista, álkeresztény fideszes, miatyánkos választóval, olyan emberekkel, akik haptákba vágják magukat otthon, ha felcsendül a Himnusz, de hiányzik belőlük minden empátia, szolidaritás, elfogadásra való készség. Orbán nevelte népség. És igaz, többen vannak, mint a másik oldal. De... semmi sem tart örökké.
 
Vanm egy ettol sokkal nagyobb gondja europanak, amirol nem illik beszelni!
Az europai nagyvallalatok sorra alapitanak ceget az USA-ban, mivel ott az energia adott, munkaero adott!

Europa kiverzik a haboru alatt, az usa pedig megerosodik gazdasagilag.
A '70-es években egyszer már eljátszották, hogy osszeomlas helyett pozitivan jottek ki a válságbol, most ujra a legjobb uton vannak, és europa nem akar lépni!
Európa nem akar háborút, nem akar háborúzni. Európa nem fog kivérezni, a FÁK viszont szét fog esni, egy éven belül, ez az én jövendölésem. Oroszország maradhat atomhatalom, de már elég sok atomhatalom van a világon, az egyetlen kincse a nyersanyag. Ha Európa nem fogja vásárolni, marad Kína, India és a fejlődő országok, az viszont lenyomja majd az árat. Oroszország fog elvérezni, ha a Héják nem teszik, és marad két nagyhatalom: Kína és az USA.
 
És mekkora a bér? Gondolom, nem akkora, mint nálunk. És mekkora a nyugdíj? Gondolom, nem akkora, mint nálunk.
Teljesítményarányos. Nem a munkahelyen eltöltött idővel arányos, hanem kizárólag a teljesítménnyel. Na ez az, amit Magyarországon a versenyszférában dolgozók egy része már kapisgál.
A többinek meg halvány lila fingja nincs róla, hogy ez mit jelent.
 
Európa nem akar háborút, nem akar háborúzni. Európa nem fog kivérezni, a FÁK viszont szét fog esni, egy éven belül, ez az én jövendölésem. Oroszország maradhat atomhatalom, de már elég sok atomhatalom van a világon, az egyetlen kincse a nyersanyag. Ha Európa nem fogja vásárolni, marad Kína, India és a fejlődő országok, az viszont lenyomja majd az árat. Oroszország fog elvérezni, ha a Héják nem teszik, és marad két nagyhatalom: Kína és az USA.
Az elgondolas jo, a megvalositas pocsék!
A masik dolog, hogy eszerint még is igaza van Putyinnak, mikor honvédő háborurol beszél?
Meg kell védeni az orszagat a szétesés, a pusztulas ellen!

Ami europat illeti : nincs az a gazdasag, ami nyersanyagok, felkész termékek nélkul fejlodni tudna!
Az energiakerdes teljesen ossze lett keverve!v Az eu orszagai maskeppen treagalnak, mindenki probal tulélni! A franciak uj atomeromuveket épitenek, a nemetek lezarjak a meglevoket is, szoval kicsit fejetlen a dolog!

Mar tobbszor irtam, hogy a koolaj és a foldgaz nem csak energiahordozo! Pedig jelenleg europa csak igy kezeli! De mint ipari nyersanyag nelkulozhetetlen, és ez csak mostanaban kerul szoba! Mi lesz a mutragyagyartassal? Szakertok becslesei szerint mar a jovo évben 20 szazalek koruli terméscsokkenés várhato! Mi lesz a novenyvedoszerekkel?
Ez a dolog ugy tunik most az usanak egy felkeszules utani dolog, az eu-t viszont teljesen váratlanul érte, és nincsennek kész válaszok!
 
Ha azt vesszük alapul, hogy 15 évre kötött szerződes alapján szabjak az árat, mindegy, hogy idén majus vagy tavaly augusztus...
Arra próbáltam ezzel célozni, hogy egyébként értelmes kérdésből is lehet gúnyt űzni. A tavaszi népszavazásnak nem sok köze volt a 15 évre megkötött szerződéshez, egész más témában kellett nyilatkozni.
 
Az elgondolas jo, a megvalositas pocsék!
A masik dolog, hogy eszerint még is igaza van Putyinnak, mikor honvédő háborurol beszél?
Meg kell védeni az orszagat a szétesés, a pusztulas ellen!

Ami europat illeti : nincs az a gazdasag, ami nyersanyagok, felkész termékek nélkul fejlodni tudna!
Az energiakerdes teljesen ossze lett keverve!v Az eu orszagai maskeppen treagalnak, mindenki probal tulélni! A franciak uj atomeromuveket épitenek, a nemetek lezarjak a meglevoket is, szoval kicsit fejetlen a dolog!

Mar tobbszor irtam, hogy a koolaj és a foldgaz nem csak energiahordozo! Pedig jelenleg europa csak igy kezeli! De mint ipari nyersanyag nelkulozhetetlen, és ez csak mostanaban kerul szoba! Mi lesz a mutragyagyartassal? Szakertok becslesei szerint mar a jovo évben 20 szazalek koruli terméscsokkenés várhato! Mi lesz a novenyvedoszerekkel?
Ez a dolog ugy tunik most az usanak egy felkeszules utani dolog, az eu-t viszont teljesen váratlanul érte, és nincsennek kész válaszok!
A válasz a génmódosított élelmiszerben lesz, amit eddig sikeresen távol tartott Európa, de ha térdre kényszerül, változtatni lesz kénytelen az álláspontján.
 

Élő közvetítésben égeti a gázt egy orosz férfi, így üzen Európának​

Élőben közvetíti éjjel-nappal égő gáztűzhelyét egy orosz férfi. A streamer azt állítja, a gázszámlája mindössze 1,44 euró (körülbelül 585 forint) havonta, még abban az esetben is, ha mind a négy gyűrű ég egész nap. Az ismeretlen Twitch-közvetítésének azt a címet adta:

Szeretettel Oroszországból.
 
Ismét egy kép amit lehet magyarázni...de, az alkotóját a fotó elkészülte után egy évvel letartóztatták és eltűnt (agyonlőtték)
Viktor Bulla: Háborús vészhelyzeti gyakorlat, 1937
1664102834588.png
 
Összegzés:
Hogyan befolyásolja a háború menetét az orosz mozgósítás és mi lehet a hatása?
Mielőtt erre a kérdésre rátérünk röviden tekintsük át a front állását.
Herszonban a kezdeti lendület után hetek óta nem mozdultak a vonalak, pozíció harcok zajlanak. A logisztikai problémák megoldására az oroszok feltöltötték a nova kakhovai gát zsilipjét és azon átkelőket alakítottak ki. Ez továbbra sem ideális, de a kompoknál jóval nagyobb áteresztő képességet biztosít és nem is nagyon lehet lerombolni úgy mint a hidakat. Az ukránok folyamatosan lövik az átkelési pontokat, az oroszok most viszont kisebb előnyhöz jutottak. Az ukrán hadsereg a Dnyeper nyugati partján jelenleg nem tud, vagy nem akar előre haladni. Az eddigi helyzet egyébként valószínűleg megfelelt nekik, hiszen továbbra is nagy erőket kötnek le, amit aztán könnyen tudnak rombolni. Az gát zsilipjének feltöltése és a mozgósítás viszont megváltoztatja ezt a helyzetet.
Zaporizzsja továbbra is viszonylag csendes, továbbhaladva pedig eljutunk az orosz erőfeszítések fő területéhez, Bakhmut környékére. Itt lassan már hónapok óta próbálnak valamilyen áttörést elérni, eredménytelenül. Jelenleg a város külterületein folynak a harcok, az ostromról még szó sincs. Innen északra Sziverszknél az ukrán hadsereg viszont ha nagyon lassan is, de a harkivi offenzíva óta visszaszorította az oroszokat Liszicsanszk felé, ami azzal fenyeget, hogy észak felől is rá tudnak zárni a Bakhmutot támadó oroszokra.
A legsúlyosabb harcok továbbra is Liman környékén zajlanak. Az ukránok egyik célja itt, hogy Izjumtól keletre indulva elérjék Makiivkát és észak felől zárják a Liman felé vezető utakat. Ehhez jó ütemben haladnak, nagyjából 15 kilométerre vannak ettől a várostól. Liman körbezárásához kelet felől Jampil elfoglalása is szükséges lenne, ez a művelet viszont másfél - két hete elakadt. A helyzet egyébként nagyon zavaros, egyes beszámolók szerint az orosz hivatásos katonák már elhagyták Limant és csak az ágyútöltelék alakulatok védik, miközben az ukrán egységek átszivárognak a Jampil és Liman között és lényegében már lezárták a várost. Liman bevétele megnyitja majd az utat Kreminna és Szeverodonyeck felé, míg Makiivka elfoglalása után Kupjanszk tehermentesítése és Szvatove felszabadítása lehet a cél.
Az orosz mozgósítás hatásait a legtöbb nyugati elemzés és a közösségi média is igyekszik elbagatellizálni. Az szinte biztosra vehető, hogy az újonnan behívott alakulatok harcértéke alacsony lesz, a legtöbb elemzésben viszont hibásan mérik fel, hogy mikorra lesz hatásuk a harcokra. Szinte mindegyik vélemény azt feltételezi, hogy hónapok kellenek, mire érezhető lesz a változás a fronton, sőt talán tavaszig nem is fog történni semmi. Ez nyilvánvalóan nem igaz és egyértelműen hibás megközelítés.
A mozgósítás a következő hetekben, talán hónapokban folyamatosan fog zajlani. Civilek tízezrei kerülnek be a hadsereg kötelékébe. A hivatalos sorozásokon 130 ezer embert szoktak behívni, ez az a kapacitás, amire értékelhető kiképzést tudnak biztosítani. Október elején véget ér a tavasszal behívott sorkatonák szolgálata, így ennyi hely fel fog szabadulni. A mozgósítás viszont jelenleg is zajlik. Óriási nehézségeik lesznek, de tételezzük fel, hogy meg fogják oldani, hogy a következő hetekben behívott tízezrek kapjanak valahol szállást és kapjanak valamilyen kiképzést. Az erőforrások végesek lesznek, így egy idő után el kell kezdeniük kiküldeni az újoncokat, hogy legyen hely az érkezőknek.
Hova küldhetik a mozgósított katonákat? A logika azt diktálná, hogy valamilyen alap kiképzés után ezek váltanák fel a jelenlegi állományt olyan helyeken, ahol most hivatásosok szolgálnak. Távoli bázisokon, határok mellett és így tovább. Ennek az lenne az értelme, hogy a tapasztaltabb katonákat küldhetnék Ukrajnába.
Ennek ellentmond az a tény, hogy az oroszok utóbbi időben már Szíriából is elkezdték hazahozni a katonáikat, Szentpétervár mellől légvédelmi egységeket mozgattak át, a finn-orosz határt lényegében kiürítették, Izjumban pedig olyan felvarrókat találtak az ukrán katonák, amiket az Orosz Stratégiai Rakétaerők használnak. Ízlelgessük ezt egy kicsit. Az orosz hadsereg már a nukleáris csapásmérő erők legénységét használja ágyútölteléknek a fronton. Ezekből viszont sajnos az következik, hogy a mozgósított civilek aligha tudnak már leváltani tömegesen hivatásos katonákat mondjuk a mongol - orosz határon.
Putyinnak ráadásul azonnal kellenek a katonák. Az ukrán hadsereg a front minden részén kontrollálja a helyzetet, Harkivban pedig továbbra is lendületben van. Októbertől indul a lend-lease. Hamarosan elönti a földeket a sár, majd beáll a tél, ezek pedig le fogják lassítani a hadműveleteket és hónapokig ott lesz a front ahol a következő hetekben sikerül megállítani az ukránokat. Putyinnak időt kell nyernie, hogy az ukrán hadsereg ne tudjon a számára kedvező pozícióba kerülni a tél előtt, majd ezt az állapotot egész télen fent kell tudnia tartani, hogy a politikai téren is vissza tudja szerezni az előnyét.
Az orosz elnök továbbra is bízhat abban, hogy egy esetleges kemény és/vagy elhúzódó tél megtöri a nyugati egységet a gazdasági problémák miatt. Putyin azzal is számolhat, hogy Orbánnak sikerül szétbarmolnia az EU szankciós politikáját, ami tovább csökkenti a közös nyugati fellépés hatékonyságát. A számára ideális helyzetben Európa a jövő év elejére olyan rossz helyzetbe kerül, hogy a nyugat megpróbálhatja rákényszeríteni Ukrajnát a veszteségek elfogadására.
Moszkva tehát nem várhat azzal, hogy szépen a követelmények szerint felkészítse a behívottakat, aztán elkezdje rotálni őket a hivatásos katonákkal. A hétvégén lezajlanak a kamu népszavazások az megszállt területeken, szeptember végére pedig ezek alapján Oroszország annektálhatja őket. Ezzel orosz jog szerint orosz területnek fognak majd számítani, így az a 130 ezer sorkatona, akinek lejárna a szolgálati ideje, azonnal mehet is a frontra. A helyüket szinte azonnal fel fogják tölteni laktanyákban és 2-3-4 hetes forgókban önteni fogják belőlük a katonákat Ukrajnába.
A húsdarálóba első körben az új sorkatonák kerülhetnek majd, ők legalább megkapták a féléves képzést. A mozgósított egységek első körben logisztikai és területvédelmi feladatokat láthatnak el. Az oroszok ellátási rendszere már most is kifeszített és erre még rájön az új embertömeg és a tél, amikor egyébként is megnövekszik az ellátmány igény. Több élelem, ruha, gyógyszer kell és óriási mennyiségű fűtőanyag. Egy rozsdás Kalasnyikovval felszerelt ötvenéves félrészeg dagesztáni katona ugyan aligha fog mindent elsöprő rohamokat végrehajtani, arra azonban kiváló, hogy néhány száz hasonló társával együtt egy faluba lerakva néhány napig feltartsanak egy esetleges ukrán támadást.
A mozgósítás tehát egészen biztosan új helyzetet teremt és nem jövő tavasszal, hanem akár már néhány héten belül. Ez az ukrán hadsereget is a stratégiájának az átgondolására késztetheti és el kell gondolkodniuk azon, mik azok a célok, amiket a tél beálltáig meg kell valósítaniuk, hogy azt a fagyban fent is tudják tartani és tavasszal ne kerüljenek hátrányos helyzetbe.
(kardblog)
 
Jó, hogy betetted ezt a képet :)

Hol lennénk ha ez a "gonosz, gonosz" Európai Unió, nem támogatta, nem forszírozta volna
- az izzólámpák lecserélését LED-re (egy izzólámpa hatásfoka kb. 5% volt)
- nem kötelezné a gyártókat a készülékeik energiafogyasztásának a csökkentésére
- nem kötelezné a kereskedőket az áruk energiafogyasztásának transzparens és összehasonlítható kijelzésére

hogy csak egy kettőt említsek

A Magyar kormány "rezsicsökkentést", irracionális árakat vezetett be mint a kommunista rendszerben volt,
a helyett, hogy strukturális, jövőbe mutató, változásokat vezetett volna be....

Egy Fidesz-es kormánytag könnyes szemmel bejelenti, hogy ö ugy spórol energiát, hogy
- felszámolja az egyik aranyhalakkal teli akváriumát, aminek már gyerekkora ota birtokosa.

Köztudott, hogy az aranyhalak rendkívül robusztusok és ellenállóak,
túlélik a telet fagyos vizekben, és hónapokig képesek élni kevés oxigénnel.

Az őshonos halak, aranyhalak és a hegyi patakokból származó trópusi fajok 15-20°C-nál alacsonyabb hőmérsékletet is elviselnek. Magas hőmérsékleteket - akár 28°C felettit - trópusi halak igényelnek mint mondjuk a Diszkosz-hal.

Egy akváriumot, amiben aranyhalakat tart az ember nem kell felszámolni az energia-hiány miatt,
mert a viz jól tárolja a meleget és nem hül ki a szoba egy rövid szellőztetés után.

A halak nem eszik meg a meleget :)

maxresdefault.jpg


Én az energia-válság ota több rádiót hallgatok, TV-t nézek és számitogépezek.
Ezek ugyanis höt termelnek, nem kell a fütést bekapcsolnom és a tetejében a meleg mellett más haszonnal is járnak. :)
 
De, mivel nem kedvelik sokan az Orbán kormányt ezért menjünk tönkre.
Az ellenzeknek semmilyen hatalma nincs dontesi lehetosege mert az Orban maga dont senkit meg nem kerdezve se ellenzeket se civileket se szakebereket.
Tonkre nem azert mentek mert nem kedvelik sokan az ORbant, hanem mert lop csal hazudik es leepiti a demokraciat. A nincstelen Orban Hatvanpuszta birtokara nem ad az Eu se vissza nem teritendo tamogatast se olcso hitelt.
A rossz kul es belpolitikajanak most erik be a gyumolcse.
Ennek semmi koze az ellenzeknek.
 
Érdekes.
Miért nem a saját érdekeinket nézzük?
De hisz azt nézzüik!
Drága a gáz drága az áram mennek csődbe a vállalkozások nem sokára az üzletek is.
Amit fillerekert felvasárol a fideszes elit...
Gyarapodhat a munkanélküliség.
Az kit érdekel (állami szinten). Találjon másik állást a 3 hónap alatt!
De, mivel nem kedvelik sokan az Orbán kormányt ezért menjünk tönkre.
Az átlagember tönkre fog itt menni a politikai szimpátiájától függetlenül...
De. miért nem gondolunk bele abba hogy ha ezt akarta volna a többség akkor most nem ez a kormány lenne hatalmon.
Ezt a kormányt marmint a fideszt, békésen (választás útján) nem lehet leváltani szerintem.
Lehet ügyeskedni a választásokon de, ezt egyik oldalnak sem tiltják.
Nem a választáson, hanem a két választás közötti periódus teljes hosszában.
Kezdve a migráncstól a nyáron szabadságon lévő covidon át az álrezsicsökkentésig bármit megetet velünk akesma (a fidesz médiabirodalma).
Én igenis megértem azt hogy Ukrajna nem egy hófehér bárány. Hisz mit tett ő azért hogy elkerülje ezt a háborút. ? Azt tette hogy a nyugathoz szaladt modern fegyverekért.
Azért azt szögezzük már le, hogy a haború nem idén februárban, hanem14-ben kezdődött a Krím elzabrálásával.
És a naív ukránok békés úton (tárgyalásos úton) próbálták visszaszerezni.
Az annexió előtt már készen voltak - legyártották a kitüntetéseket (korábbi dátummal, mint a tényleges elcsatolás).
És idén februárban tenyleg elkezdtek fegyvert kunyerálni, de még az amcsik is kivártak egy-ket hetet (összeomlanak vagy kitartanak-e), mielőtt a Budapesti memorandumban vállaltak alapján jogalappal elkezdték volna a segítséget.
Mindkét oldalon rengeteg az áldozat.
Most akkor jöjjön a világégés? Hisz azt sem tudjuk miért válunk füsté.
Mert megtehetik...
Európa gazdasága akadozik ilyenkor történelmi tapasztalat hogy a szélsőséges irányzatok felerősödnek és a hatalom közelébe jutnak.
Azert azt is vegyük már észre, hogy ennek a covid lezárás az oka 80-90%-ban.
Az lesz itt is hisz az emberek nem fázni és éhezni akarnak.
Szerintem Eritreaban sem akarnak éhezni...
Csak ott fognak. Itt legfeljebb nálunk.
A fázós németek gazkészlete több mint 82%-on (nálunk alig 70%).
Kint hegyekben al a cukor, liszt...mi meg világszégyenére kukoricából importra szorolunk.
Ezt nem csak az oroszoknak köszönhetjük.
Az egyoldalú tájékoztatás mindig veszélyes.
Betiltani azért művészeket sportolókat mert más nemzetiségűek nos ez nagyon veszélyes egy dolog.
Mondjuk az egy szem Pugacsovan kívül mondjon már valaki csak egyetlen orosz hírességet, aki oroszorszagban bíralni merte az ukránok megtamadása miatt az orosz vezetést. A hallgatas meg beleegyezést jelent...
Mellesleg hanyadik olimpíán nem vonulhatnak az orosz sportolok a saját zászlajuk alatt? Vagyis nem most es nem Ukrajnaval kezdődött...
Volt már ilyen a történelemben és nem vezetett jóra!!!!
Értem az okát . EZ első felindulásból megmagyarázható. De, tudni kell visszalépni is.
Ezt az utolsó mondatot ugye az oroszokra is érted?

Élő közvetítésben égeti a gázt egy orosz férfi, így üzen Európának​

Élőben közvetíti éjjel-nappal égő gáztűzhelyét egy orosz férfi. A streamer azt állítja, a gázszámlája mindössze 1,44 euró (körülbelül 585 forint) havonta, még abban az esetben is, ha mind a négy gyűrű ég egész nap. Az ismeretlen Twitch-közvetítésének azt a címet adta:
Anyáméknál csak gáztűzhely van (a fűtes - távfűtés).
Ebból kifolyólag mérő nincs, csak fix összeg (olyan tizenéve meg nekik is 500 Ft volt havonta.) Akkor ó is sztrímeljen?
De mondjuk ezt egy burjat vagy tuvai biztos nem tudná megtenni, mivel az orosz falvak 60%-ban nincs vezetékes gáz (Jakutyiaban pl. sehol)...
 
Az USÁban recesszió van, vagy készül. Az USA rengeteg pénzt ölt Ukrajnába, rengeteg fegyvert küld. Szerinted azt ki fizeti ki? Az elszegényedett ukránok? Aligha. Ez, részben befektetés lehet a jövőre, részben az amerikai gazdaságot terheli. És ami a cseppfolyós gázt illeti, Európa gázellátásának 4 %-át fedezik az amerikaiak. Ez nem valami sok. Mindenképp diverzifikálódni kell, az lng csak egy része ennek.
Az orosz energia se tobb mint 15% amit Eu vesz toluk. Europaba eszakrol nyugatrol delrol erkezik akar gaz akar mas energia. Tul fogjak a telet birni, es aki idot nyer..... jovore hosszu honapok lesznek a felvasarlasra energia befektetesekre stb .
 
Az orosz energia se tobb mint 15% amit Eu vesz toluk. Europaba eszakrol nyugatrol delrol erkezik akar gaz akar mas energia. Tul fogjak a telet birni, es aki idot nyer..... jovore hosszu honapok lesznek a felvasarlasra energia befektetesekre stb .
A példád olyan mint az átlagfizetés Mo-on … nem fedi a valóságot . Régiókra , részekre kell bontani hogy tisztán lásson az ember . Nezd meg Szlovákiát oroszgáz nélkül le fognak terdelni úgy mint pl Magyarország . Azoknak az országoknak akik rendelkeznek mas alternatív útvonallal a megoldás is egyszerűbb …. Most nem azt mondom hogy eddig miért nem készültünk fel egy ilyen függőség ellen miert hagytuk hogy kb 70% ban függjunk az oroszoktól ami egyértelmű hiba mert kiszolgáltatottá válsz ami látszik is rendesen hanem meg kell érteni mindenkinek ez nem egy -két év alatt lesz megoldva …
 
mit szólsz Ursula legújabb nyilatkozatához?

"We’ll see if things go in a difficult direction, I’ve spoken about Hungary and Poland, we have tools if things go in the right direction and people as a body, where always governments have to be accountable to play an important role,”

szóval így fenyegeti az olaszokat
"Meglátjuk majd. Ha a dolgok rossz irányba haladnak majd, akkor vannak erre eszközeink. Beszéltem már Magyarországról és Lengyelországról"

Ez persze egy igen demokratikus megnyilvánulás amely messzemenöen figyelembe veszi az egyes választópolgárok döntését s semmi esetre sem a távrángatott Brüsszel diktaturájára utaló kinyilatkoztatás s nyilt fenyegetés.

Ilyet még az SZKP PB sem engedett meg magának a csatlós államok esetleges ingadozása esetén.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

ametiszt99 wrote on sziporka78's profile.
Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm, annyira szeretem az Ilona Andrews könyveket, köszönöm a szorgalmas munkádat,nagy örömet szerzel nekem és szerintem sokunknak ezzel:):):)
Szpahi wrote on Konradino's profile.
Szia!
Windows 10 alatt winrar-ral simán kibontotta, s pdf-ben olvasható az eredmény.
Üdv
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni. 5. osztály nat 2020 természettudomány tantárgyhoz esetleg tudnátok dolgozatot küldeni? köszönöm szépen előre is a segítségeteket!
Valakinek meg van azangol tz? Project 5 unit 3?Sziasztok! Mivel az interneten nem találtam ezt a témazárót gondoltam meg kérdezem hogy valakinek van e ilyen lapja mert pl már meg írta vagy valami.....fontossak lennének a feladatok... Köszönöm ha valaki segít.
Stieb Gabriella wrote on ronix7-7's profile.
Szia! Szeretném megkérdezni, hogy Széplaki Erzsébet Szövegértést fejlesztő gyakarlatok 5 évfolyam részére, fel tudnád tölteni? Szerintem Apáczais. Köszönöm szépen.

Statisztikák

Témák
37,468
Üzenet
4,622,710
Tagok
604,462
Legújabb tagunk
Molnár Malvin
Oldal tetejére