Hírek Putyin rosszul lett, riasztották az orvosokat

A General SZVR nevű orosz Telegram-oldal arról számolt be hétfő reggel, hogy az orosz elnök rosszul lett vasárnap, azonnali orvosi ellátásra volt szüksége. A csatorna szerint Putyin súlyos betegségben szenved, és pihennie kellene, de nem teheti meg.

Az SZVR azt állítja, hogy Kreml-közeli forrásokból közvetlen értesüléseket tud szerezni az orosz elnök állapotáról. Korábban több alkalommal is tettek már érdekes kijelentéseket az orosz elnökről (volt, amikor a Kreml ezeket cáfolta).

A Telegram-oldal most arról számolt be, hogy az orosz elnöknek azonnali orvosi segítségre volt szüksége vasárnap reggel. Mint írták:

Putyin súlyos fejfájásra panaszkodott, és arra, hogy elhomályosult a látása, nem érzi a nyelvét, valamint hogy a jobb karja és a jobb lába zsibbad.

A Kreml szakorvosai ezt követően elsősegélyben részesítették, majd alapos orvosi vizsgálatot is végeztek rajta. A vizsgálat után gyógyszereket írtak fel neki, és azt javasolták, hogy a következő néhány napban mondja le minden programját, és pihenjen.

Az SZVR szerint mindeközben délre az orosz elnök állapota javult, estére pedig teljesen stabilizálódott, akkorra az orvosok is megnyugodtak.

PUTYIN KÖZELI SZÖVETSÉGESEI KÖRÉBEN AZONBAN PÁNIKOT OKOZOTT AZ ESET.

A Telegram-oldal szerint az orvosok már korábban jelezték, hogy az orosz elnök egészsége romlik, de az elnök köre és családja ezeket az előrejelzéseket nem vette komolyan. Most viszont ők is azt javasolták Putyinnak, hogy fogadja meg az orvosok, tanácsát, és pihenjen – de mindhiába. Ugyanis az orosz elnök állapotának javulása után úgy döntött, nem fogadja meg az orvosok tanácsát a pihenéssel kapcsolatban, hiába győzködték erről még a családtagjai is.

Az SZVR szerint Putyin olyannyira nem pihent, hogy vasárnap este már tartott egy rövid megbeszélést katonai és politikai vezetőkkel. A találkozón arról kérdezte a vezetőket, hogy mikor tudják felmutatni azokat a „sikereket” Kelet-Ukrajnában, amelyeket korábban megígértek (vagyis Bahmut, Avdijivka és más települések elfoglalását). Válaszul azonban leginkább csak kifogásokat kapott.

ERRE PUTYIN IDEGES LETT, ÉS AZ EGÉSZ ÜLÉSNEK VÉGET VETETT – ÍRTA AZ SZVR.

Késő este aztán megint fájni kezdett a feje, de a gyógyszer bevétele után el tudott aludni.

Szövetségesei félnek Putyin hirtelen halálától

Az SZVR végül azt írta, hogy Putyinra nehéz hét vár most rengeteg eseménnyel és megbeszéléssel, amelyeknek többségét nem mondhatja le. Az események egy részénél lehet, hogy a dublőrje helyettesíti, de ezzel azért vigyáznak a Kremlben, mert a hasonmás néha elárulja magát a viselkedésével.

1681139477276.png
 
Az oroszok tamadtak meg Ukrajnat es nem az amcsik. Ajanlanam nezd meg az olaj arakat hogy melyik mennyibe kerul jelenleg Mo az orosz olajat a legdragabban veszi.
Az se artana ha becsomagolnad mondandodat elfogadhato stilusba. Ez a libsizes itt nem megy el.
 
Mindenki tudja, hogy beteg, nem érdekes. Él addig, ameddig él. De megmutatta, hogy ki a valódi ellenség a világban és EurópábanÍ! Megmutatta, hogyan működik az amerikai "demokrata" rendszer Sorosékkal és a többi a szemétládával és azt is, hogy bizony lehet másképp is csinálni, nem csak úgy, ahogy az usa teszi ki tudja már mióta.
Ha az ukránok meg akarnak halni, hát tegyék, csak ne mi fizessük azt hogy a kokainbáró eladta az országát.
Lassan a testtel, Orbán egy gazember de "szemétládának" még nem neveztem, te viszont egy olyan emberre használod ezt a jelzőt akinek a támogatása nélkül, Magyarország még mindig az "Ostblock lustigste Barakkja" lenne, Europában nem történt volna meg a rendszerváltás.

A volt KGB-Agent mutatja meg, hogy ki az ellenség! Hogy oda ne rohanjak! :)
Ezt a beszédet elmondhattad volna a KISZ-gyűlésen de nem itt ahol Szovjet birodalom elöl menekülök tizezrei az olvasok. :)

Az USA-ban rengeteg kivándorló él akik a hazájukban uralkodó problémák, üldöztetések miatt menekültek oda.
Az emberek annyira különbözők, hogy el sem tudod képzelni ezt.
Ennek ellenére ugy ahogy kijönnek egymással mert egy közös bennük, a szabadságszeretet és a tolerancián való munkálkodás.

Ha én itt nyugaton TV-t nézek, rádiót hallgatok, újságot olvasok vagy a szomszéddal beszélgetek,
hát itt vitatkoznak az emberek, kritikus kérdéseket vetnek fel, nevén nevezik a problémákat
Magyarország kormánya elrejti a problémákat vagy másokra keni a felelöséget.

Én még nem láttam, hogy a Fidesz kormány valamiért is felelősséget vállalt volna,
ugy tesznek mintha a mai napig oppozícióban lennének, mintha más országok áldozatai lennének
ugyanakkor szuverenitást, tiszteletet, önállóságot követelnek.

Amerikát, a nyugati szabad országokat, nem nehéz kritizálni mert
- a hibákat nyíltan néven nevezik a médiák, kritizálják magukat, keresik a megoldásokat, alternatívakat

Magyarország kormánya nem őszinte, tények helyett hazugságok, félrevezetések, ellenségképek alkotása van.
Tisztelet és becsület mindenkinek aki még mer ellenzéki politikus lenni.
 
És mégis, kit szeretnél helyette a miniszterelnöki székben látni? Rezsiszilárdot vagy a csengeri örökösnő Lalikáját? Vagy Varga Juditot? Utóbbi legalább csinos és fiatal.

Kérlek ne becsüld le a magyar ellenzéki politikusokat, gazdasági és politikai szakértőket
mert van nagyon sok igen értelmes, világszerte elismert szakember közöttük.

Orbán szerintem egy gazember, nem egy intellektuális, nem egy államfő, nem egy észkombájn hanem egy Maffiózó.
Mindez tényekkel alátámasztható.
 
Putyint már egy éve minden nap temetik, de kb. majd úgy jár, mint az anyukám. Neki se jósoltak 3 hónapot se, aztán 27 és fél év lett belőle. :)

Én nem temetem Putyint, annak ellenére, hogy a pokolban valoszinü jobb helye lenne.
Tőlem éljen sokáig, hogy legyen alkalma az összes vádlottak padján megjelenni.
Kár lenne ha egészségügyi okra hivatkozva nem tudna Den Haagen-ben megjelenni.

Én az atombomba árnyékában nőtem fel, hidd el az atomháború veszélye még jobban fenyegetett mint most.
A politikusok hamar rájöttek, hogy egy atomháborút nem lehet megnyerni de nem akart senki öngyilkos lenni.

Putyin viselkedése arra vall, hogy agyilag nincs a helyzet magaslatán, neki minden mindegy és ez idegesít.
 
Oroszországból az usa akart ellenséget csinálni.
Már elnézést de Oroszország a történelem során többször beigazolta, hogy félni kell tölle, egy birodalom nem nö meg akkorára, hogy 12 időzónát fogjon át, csak ugy háborúk nélkül.

Amerika már akkor nem bízott az Oroszokban amikor Hitler ellen szövetségbe léptek.
- Oroszország ki is használta a nyugati szövetséget és bekebelezte az általa megszállt Europát.
- Gyorsan kifejlesztette az atombombáit is.
- A Szovjetunió terjeszkedési politikája nem volt titok:
- Ki ne ismert volna őrmestert aki azzal dicsekedett, hogy: "ma a világ 1/6-a szocialista de holnap az 1/7-e, holnapután az 1/8-a..." -

Az olcsó orosz gázzal és olajjal Európa leszarta az usa baromságait, ebbe bele kellett avatkozni. Libsi politikusok lefizetésével és egy kokainfüggő színésszel, akinek semmilyen nagypolitikai tapasztalata nem volt. Most aztán jöhet az amcsi gáz tízszeres áron, jöhetnek a gmo termékek és akkor a fegyverekről még nem is beszéltünk.

Nem igaz amit írsz.
- Kezdetben csak kelet Európa vásárolt olajat az Oroszoktól (1960-)
- A gázvezeték az kényesebb, gázt lehet olajból is csinálni
- Oroszország nyugati technológia nélkül nem tudta volna kitermelni, elszállítani a gázt ilyen nagy távolságra, ekkora mennyiségbe

Totál hülyeségeket beszélsz, (libsi, kokain függő)
- Egyszerűen arról volt szó, hogy Gorbacsov után kialakult egy bizalom Oroszországgal szemben.
- A keleti blokk felszabadult, Amerikai segítséggel, ezen területek lakói kívántak jólétben élni mint a nyugat, autókázni, utazgatni stb.

Az 1950-es évektől kezdve tudjuk, hogy az emberi tevékenység megtudja változtatnia klimát, a környezetet

A Szovjet birodalom szétesését mi kívántuk, keleti országok lakói.
- A nyugatnak jó volt, hogy a vasfüggöny megszűrte a portyára éhes betörőket, rablókat, vagy
- megvédte a nyugati dolgozókat a keleti konkurenciától akik éhbérér dolgoztak
- A nyugati turistának jó volt a vasfüggöny, a szegény kelet, egy harisnyanadrággal megtudott fizetni egy keleti prostituáltat

Röviden, annak ellenére, hogy tudtuk, probléma lesz ha pálcika helyett mindenki késsel és villával fog enni
ha mindenki ugy fogja pazarolni a természeti kincseket mint a nyugat...

A blokkok feloszlása rengeteg fejlödést hozott a világban
és rengeteg előre nem sejtett, vagy komolyan vett problémát teremtett
- A proletárdiktatúra soha nem hozott volna létre egy olyan világot mint a mostani

Tessék kérem belegondolni, hogy
- manapság mindenki a zsebében hordja a világ összes ismeretét egy marokkó nagyságúi okos telefonnal

Politikusok mint Orbán, akik azt kívánják nektek bemesélni, hogy EU, NATO, Globális-összetartozás, szolidaritás, együttműködés ami kötelezettséggel is jár minden ugy maradna mint most, söt ennél jobb lenne az nem igaz

Az emberiség sokkal nagyobb problémák megoldása elött áll, mint amiröl ti itt beszéltek, "olcsó benzinkút"

Orbán elszúrt az elmúlt 20 év lehetőségéből vagy 14-et és a vágányok olyan rosszul lettek lefektetve, hogy a semmibe vezetnek mint a Felcsúti kisvasút.

Hagyjátok már ezt a lihegést az olcsó benzin után és hozunk létre egy országot ahol őszintén, nyíltan lehet beszélni a valós problémákról, közösen keresni az alternativ megoldásokat, ahol a politikusok nem a posztjuk bebetonozásán, a harácsoláson doloznak.

Az usa "demokraták" jól megszedik magukat már megint, mert ez az egész erről szól, semmi másról! Minden más ideológiai politikai baromság csak arra kell, hogy az emberek támogassák ezt. Beszéltünk menekültekkel is és mostanában egyre több olyan ukránnal, akik Lengyelországba menekültek és onnan nézik a netet, hát van meglepődés! A zselégyerek már egy éve betiltott minden ellenzéki hírforrást, full propaganda megy, az ukránok meg vannak döbbenve, hogy mi mindenről írnak, tudnak az emberek. Legyen is így! Senki nem az ukrán emberek ellen van, hanem az aljas politikusaik ellen, akik elhozták Európába a háborút, de belerángatni szerencsére már nem tudták. Felkészül Kína vagy Afrika, mert az usa-nak háború kell, hogy valahogy életben tudja tartani a gazdaságát.

Barátom, hagyd már ezt a permanens amerikai-elleneskedést.

Adok neked egy tippet:
- dobj el magadtól mindent, mi Amerikából származik, ami Amerika nélkül nem jött volna létre, aztán élj boldogan

Ezzel el is búcsúzom töled mert a kommunikációs eszközeid sem lesznek, nem tudunk beszélgetni
 
Utoljára módosítva:
Igen megmutatta hogy ki az ellenség a világban és európában. Ezt jól látod. Oroszország.
Miért akarnának meghalni az Ukránok?
Ha talán az oroszok visszavonulnának és tárgyalnának....
Az már nem fog megtörténi szerintem. Ott volt Minsz 1 és Mindszk 2. Mindkettő akkor lett tető alá hozva amikor a szakadárok nagyobb győzelmet arattak az ukrán sereg felett, pl. Debalcevó. Aztán a megállapodást nem tartották be az ukránok, mert Porosenko nyiltan meg is mondta, hogy ha megpróbálná végrehajtani, megbuktatnák. Pedig ezeket a Németek és a Franciák is aláírták. SZózóval max akkor lesz tárgyalás, ha az USA is ott ül az asztalnál és kocsmastílúsban mondva, a farkicáját is ráteszi a papírra, hogy az be lesz tartva, vagy lecsapják neki.
 
Kérlek ne becsüld le a magyar ellenzéki politikusokat, gazdasági és politikai szakértőket
mert van nagyon sok igen értelmes, világszerte elismert szakember közöttük.

Orbán szerintem egy gazember, nem egy intellektuális, nem egy államfő, nem egy észkombájn hanem egy Maffiózó.
Mindez tényekkel alátámasztható.
Azokkal csak az az egy a baj, hogy a választók nem hajlandók megválasztani.
Reménykedni, vagy hinni azt lehet, de a valóság 3 év múlva még biztos, hogy szembejön. De lehet még 7 is.
Nem tudom pontosan idézni, de van egy nagyon találó kínai mondás, miszerint elég leülni a folyópartra, és kivárni amíg az ellenség hullája leúszik előttünk.

Putyin viselkedése arra vall, hogy agyilag nincs a helyzet magaslatán, neki minden mindegy és ez idegesít.
Sok csatát, sőt háborút is buktak már el azon, hogy alábecsülték az ellenséget. Nem innék előre a medve bőrére, utólag még az is kiderülhet, hogy a hülyéket a mi oldalunkon kellett volna keresni. Nem először fordulna elő.
 
Azokkal csak az az egy a baj, hogy a választók nem hajlandók megválasztani.
Reménykedni, vagy hinni azt lehet, de a valóság 3 év múlva még biztos, hogy szembejön. De lehet még 7 is.
Nem tudom pontosan idézni, de van egy nagyon találó kínai mondás, miszerint elég leülni a folyópartra, és kivárni amíg az ellenség hullája leúszik előttünk.

Sok csatát, sőt háborút is buktak már el azon, hogy alábecsülték az ellenséget. Nem innék előre a medve bőrére, utólag még az is kiderülhet, hogy a hülyéket a mi oldalunkon kellett volna keresni. Nem először fordulna elő.
Kedves CasaLoma valamit félreértesz, ámokfutókat nem szokás lebecsülni,
márpedig Putyin irracionális viselkedése arra utal, hogy az idegrendszerével valami nincs rendben.
 
Ha elolvastátok volna az eredeti hírt, ami megadja az orosz nyelvű hivatkozást is, akkor láthatnátok, hogy az bizony 2022 október 8-án íródott. A dátumhoz nem kell oroszul tudni: 8.10.2022
Így aztán a hír igaz, de azóta már sok víz lefolyt a Dunán.
na igen...a klasszikus "nem Moszkva, hanem Leningrád, nem osztogattak, hanem fosztogattak..." :) minden oldal a kattintásvadászatból él ;)
 
Már elnézést de Oroszország a történelem során többször beigazolta, hogy félni kell tölle, egy birodalom nem nö meg akkorára, hogy 12 időzónát fogjon át, csak ugy háborúk nélkül.

Amerika már akkor nem bízott az Oroszokban amikor Hitler ellen szövetségbe léptek.
- Oroszország ki is használta a nyugati szövetséget és bekebelezte az általa megszállt Europát.
- Gyorsan kifejlesztette az atombombáit is.
- A Szovjetunió terjeszkedési politikája nem volt titok:
- Ki ne ismert volna őrmestert aki azzal dicsekedett, hogy: "ma a világ 1/6-a szocialista de holnap az 1/7-e, holnapután az 1/8-a..." -

Nem igaz amit írsz.
- Kezdetben csak kelet Európa vásárolt olajat az Oroszoktól (1960-)
- A gázvezeték az kényesebb, gázt lehet olajból is csinálni
- Oroszország nyugati technológia nélkül nem tudta volna kitermelni, elszállítani a gázt ilyen nagy távolságra, ekkora mennyiségbe

Totál hülyeségeket beszélsz, (libsi, kokain függő)
- Egyszerűen arról volt szó, hogy Gorbacsov után kialakult egy bizalom Oroszországgal szemben.
- A keleti blokk felszabadult, Amerikai segítséggel, ezen területek lakói kívántak jólétben élni mint a nyugat, autókázni, utazgatni stb.

Az 1950-es évektől kezdve tudjuk, hogy az emberi tevékenység megtudja változtatnia klimát, a környezetet

A Szovjet birodalom szétesését mi kívántuk, keleti országok lakói.
- A nyugatnak jó volt, hogy a vasfüggöny megszűrte a portyára éhes betörőket, rablókat, vagy
- megvédte a nyugati dolgozókat a keleti konkurenciától akik éhbérér dolgoztak
- A nyugati turistának jó volt a vasfüggöny, a szegény kelet, egy harisnyanadrággal megtudott fizetni egy keleti prostituáltat

Röviden, annak ellenére, hogy tudtuk, probléma lesz ha pálcika helyett mindenki késsel és villával fog enni
ha mindenki ugy fogja pazarolni a természeti kincseket mint a nyugat...

A blokkok feloszlása rengeteg fejlödést hozott a világban
és rengeteg előre nem sejtett, vagy komolyan vett problémát teremtett
- A proletárdiktatúra soha nem hozott volna létre egy olyan világot mint a mostani

Tessék kérem belegondolni, hogy
- manapság mindenki a zsebében hordja a világ összes ismeretét egy marokkó nagyságúi okos telefonnal

Politikusok mint Orbán, akik azt kívánják nektek bemesélni, hogy EU, NATO, Globális-összetartozás, szolidaritás, együttműködés ami kötelezettséggel is jár minden ugy maradna mint most, söt ennél jobb lenne az nem igaz

Az emberiség sokkal nagyobb problémák megoldása elött áll, mint amiröl ti itt beszéltek, "olcsó benzinkút"

Orbán elszúrt az elmúlt 20 év lehetőségéből vagy 14-et és a vágányok olyan rosszul lettek lefektetve, hogy a semmibe vezetnek mint a Felcsúti kisvasút.

Hagyjátok már ezt a lihegést az olcsó benzin után és hozunk létre egy országot ahol őszintén, nyíltan lehet beszélni a valós problémákról, közösen keresni az alternativ megoldásokat, ahol a politikusok nem a posztjuk bebetonozásán, a harácsoláson doloznak.

Barátom, hagyd már ezt a permanens amerikai-elleneskedést.

Adok neked egy tippet:
- dobj el magadtól mindent, mi Amerikából származik, ami Amerika nélkül nem jött volna létre, aztán élj boldogan

Ezzel el is búcsúzom töled mert a kommunikációs eszközeid sem lesznek, nem tudunk beszélgetni
Nem vagyok a barátod. Jaja, az oroszok soha az életben nem tudtak volna nyugati segítség nélkül olajat kitermelni, meg gázt lehet csinálni olajból is, te jó ég....

- A nyugatnak jó volt, hogy a vasfüggöny megszűrte a portyára éhes betörőket, rablókat- ahhh, ez is kemény
Már bocs, de ki is találta fel a számítógép elődjét? Amire alapozva elkezdték az usa-ban fejleszteni ezt a típusú kommunikációs eszközt? Mobiltelefon? Apple vagy Samsung?

Ha mindennek még lenne is értelme, akkor mi van:? Akkor lehet háborúkat indukálni, finanszírozni? Vagy éppen egy világjárványt? Amikor az usa-ról beszélünk kikről beszélünk? Szerinted azokról az emberekről, akik éppen most gyászolják a gyerekeiket, mert egy őrült megint lelőtte őket? Nem. Az elmúlt évtizedben kialakult politikusi körökről beszélünk, akik valamilyen módon az usa demokratákhoz és az eu-ban a "liberálisokhoz" kapcsolódnak. Ha zsidó milliárdosokat írnánk, akkor meg az lenne a probléma, pedig úgy is mindenki értené, hogy kikről van szó.
Nézd meg alexander soros twitter oldalát, ott van rajta minden. Nem én mondom ezeket, ő és ők mondják, írják.
Mi az ami az usa nélkül nem jött volna létre? A kovidot és az ukrán háborút valamint a menekülteket leszámítva, mert kösz, ezeket mind nagyon utáltam és utálom. Kérlek Orbánt meg hagyd már a fenébe, mert engem nem érdekel Orbán. Már régen le tudtuk volna váltani, ha az a soros szemétláda társaság nem avatkozna bele és nem nyomatnák az általad is írt baromságokat! Nagyra lehetsz az usa-val, de mégis ha olyan szuper akkor vajon miért van szüksége újra meg újra háborúkra? Ja mert ők gyártják a világ fegyvereinek több, mint 55 %-t? Ez a híres gdp-nek mekkora része? És a gmo? És mi lenne a híres dollárral, ha ezek SENKINEK nem kellenének? Ugye...
 
Már bocsánat, én azt hittem, értem a világot nagy vonalakban, ahol és amiben élünk. De ezek után ....
(tudom, hogy a twitter a mindennek a teteje. Nézd meg alexander soros twitter oldalát, ott van rajta minden. --- most lépjek be a twitterbe és keressem meg nemecsek ernőt.... ja nem, alexander sorost, és a mindent; a mindenit! Hát nem. Valaki majd megmagyarázza, én meg továbbra se lépek be és tudatlanul fogok meghalni. Jajj nekem )
 
El vagy maradva az infokkal. Orban baratjanak nevezi Usat szoval Usat szeretitek mostantol es tessek befejezni a szidasat mert mar nem modi .
Sorosnak meg kalapolhatsz hogy amit adott azt visszaadjad neki pl Orbanek tanitatasat, vagy a sok human programjat. Igy a lovet elfogadni es kiatkozni nem fer.
 
Akkor most Orbán már igazat mond? Látod, így forgatjátok ti azt a bizonyos köpönyeget. Nekem nem kell se Orbán, sem a soros féle banda, akik elhozták Európába a háborút és azon igyekeznek, hogy tönkre tegyék. Sok human program...egyet mondj, amiből nem lett katasztrófa.
 
Már bocsánat, én azt hittem, értem a világot nagy vonalakban, ahol és amiben élünk. De ezek után ....
(tudom, hogy a twitter a mindennek a teteje. Nézd meg alexander soros twitter oldalát, ott van rajta minden. --- most lépjek be a twitterbe és keressem meg nemecsek ernőt.... ja nem, alexander sorost, és a mindent; a mindenit! Hát nem. Valaki majd megmagyarázza, én meg továbbra se lépek be és tudatlanul fogok meghalni. Jajj nekem )
Mindössze arra akartam célozni ezzel, hogy azokat a dolgokat, amiket itt többen is leírunk, nem "mi találjuk ki" a vádak és minősítések szerint, hanem halljuk, látjuk, olvassuk. Nem, sehova ne lépj be, bőven elég csak egy forrásból tájékozódni.
 
Akkor most Orbán már igazat mond? Látod, így forgatjátok ti azt a bizonyos köpönyeget. Nekem nem kell se Orbán, sem a soros féle banda, akik elhozták Európába a háborút és azon igyekeznek, hogy tönkre tegyék. Sok human program...egyet mondj, amiből nem lett katasztrófa.
Nem en foegatom a kopenyeget hanem az Orban. minden politikai iranyzatot vegig jart mar. Nem Soros hozta a nyakatokra a haborut hanem Putyin.
Soros inditotta es finanszerozta az Iskolatej programot, amit ismet erdemes lenne felujitani mert ahogy olvassuk eleg nagy az ehezes a gyerekek koreben.
Orban csapat tanitatasabol valoban katasztrofa lett az orszagra nezve.
 
Oroszországból az usa akart ellenséget csinálni. Az olcsó orosz gázzal és olajjal Európa leszarta az usa baromságait, ebbe bele kellett avatkozni. Libsi politikusok lefizetésével és egy kokainfüggő színésszel, akinek semmilyen nagypolitikai tapasztalata nem volt.
 
Csatolások

  • 277498708_435753458350186_452049629662371708_n.jpg
    277498708_435753458350186_452049629662371708_n.jpg
    78.1 KB · Olvasás: 28
Még ha ez a kép csak photoshop, Igen, ő is drogos, tudjuk. Csak ő nem adta el az országát. Lehet, hogy megtette volna, ha van rá lehetősége, de nem volt.
 
Nem en foegatom a kopenyeget hanem az Orban. minden politikai iranyzatot vegig jart mar. Nem Soros hozta a nyakatokra a haborut hanem Putyin.
Soros inditotta es finanszerozta az Iskolatej programot, amit ismet erdemes lenne felujitani mert ahogy olvassuk eleg nagy az ehezes a gyerekek koreben.
Orban csapat tanitatasabol valoban katasztrofa lett az orszagra nezve.
De bizony, ők maguk írták ezt. Puccs zelenszkij hatalomra kerülése, ukrán földek vásárlása, mezőgazdasági cégek, imf, pentagon laborok, stb, Melitta, mindenről tudunk. Ma már ezekről nyíltan írnak a nyugati lapok is, franciák, németek, osztrákok, stb. Európa más! Ha hiba volt az usa részéről, hogy lebecsülték Oroszországot, akkor különösen az volt az európai emberek lebecsülése. Ami máshol működött az ellenség-kép kialakítása, az itt nem. Nekünk Putyin nem ellenség. Utáljuk viszont a rovarport, a gmo termékeket, az antibiotikumos húsokat, a foszfátos gabonát, ezekkel készül most az usa elárasztani Európát, mert kell neki a piac, különben ezeket nem tudná eladni senkinek. Ez a háború semmi másról nem szól, csak megint a pénzről, mindegy mit tesznek tönkre vele, hány ember hal meg, mi pusztul el. A kilóra megvett libsi politikusok pedig igyekeznek megszavazni ezeket. De hogy ne csak libsiket írjak, most éppen az egykori jobbikos gyöngyösi márton "gondolta meg magát"és lett hirtelen "jófiú". Volt az a pénz.
Nagyon haragszom ezek miatt azért is, mert ha nincs a kovid vagy a háború, lett volna esély leváltani orbánt. Így meg nem. Amikor orbán eltörölt minden koviddal kapcsolatos intézkedést a választások előtt, akkor már nyert, de bíztunk benne, hogy legalább nem lesz megint 2/3. Aztán jött az "ellenzéki" putyinozás, meg nácizás, meg is lett a 2/3. Így tettek tönkre sorosék mindent. Én élek itt, az én életemről van szó, bizony hogy dühös vagyok!
 
Nekünk Putyin nem ellenség. Utáljuk viszont a rovarport, a gmo termékeket, az antibiotikumos húsokat, a foszfátos gabonát, ezekkel készül most az usa elárasztani Európát, mert kell neki a piac, különben ezeket nem tudná eladni senkinek.
ukrán földek vásárlása, mezőgazdasági cégek, imf, pentagon laborok, stb,
Nekem sem ellenségem hisz nem is ismerjük egymást. Itt államok közt megy a háború. Utálom-e a rovarport? Még sosem kóstoltam tudatosan....véletlenül meg rengeteg rovart, bogárt lenyel az ember. GMO termékek egyelőre még nincsenek, majd kaphatnak az éhezők hisz valahogy őket is etetni kell. Antibiotikumos húsok...akkor légy vegetariánus mert ha veszel boltban húst azok a készítmények 100% ban antibiotikummal kezelt állatoktól származnak kivéve talán ha otthon keltetsz szárnyasokat hisz az sem biztos hisz bármely állatod megbetegszik már az állatorvos adja az antibiotikumot.
Gabona? oooo ...kérlek olvass utána hogy milyen jó a magyar gabona termés....
Ukrán földek vásárlása....kik fognak ott dolgozni? Amerikai farmerek ..nem!!! .... helyiek. Vagyis ez is befektetés. Tudom hogy más mennyiség de, itthon is voltak a szocialista rendszer idején is amerikai kézben termőföldek...többet tudtam igaz nem voltak megművelve mert a tulajdonos nem jött haza de, nem volt államosítva!
Pentagon laborok hűha...ezt nem is akarom már cáfolni hisz nem lehet mert ha csak egy labor is van és annak a tulajdonosi hátterében valami amerikai egyén áll az rögtön titkos kutató labor. Ez már fóbia.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére