Rálőttek a DK irodájára Budapesten

Barkóczi Balázs, a DK szóvivője elmondta, hogy tegnap rálőttek a Demokratikus Koalíció újbudai irodjára.

Kedden délután a Demokratikus Koalíció újbudai irodáját akarta kinyitni annak vezetője, amikor azt tapasztalta, hogy ismeretlen tettesek rálőttek a pártirodára, amelyen több lyuk és törött üvegek is maradtak a támadás után. A DK szóvivője példátlannak nevezte az eseményt.

A helyszínelés után az derült ki, hogy a támadás olyan fegyverrel történhetett, ami ugyan nem minősül lőfegyvernek, de maradandó sérülések és emberélet kioltására is alkalmas. A helyszínen maradt golyókat és a térfigyelő kamerák felvételeit a rendőrség vizsgálja.

A DK közleményében jelezte, hogy feljelentést tett az ügyben, valamint az ország figyelmét felhívják arra, hogy ide vezet a Fidesz által folytatott gyűlöletpolitika, és fel kell lépni a kormányzati uszítás ellen.



upload_2020-2-14_5-48-21.jpeg
 
Hölgyeim és Uraim!
Úgy látszik Nektek nem az jött le a hírből aminek normális esetben egyértelmünek kellene lennie...
A verbalitás már egyre inkább tettlegességbe megy át....
Ugye a Nemzeti Konzultációt meghirdető "Tintáskezü Főisten" előzőleg még uszitott egy cseppet, de annyira hozzászokott a lopáshoz, hogy az igét is lopta...
Csatolás megtekintése 1719645
Ez ugyanis Hunter S. Thompson Rumnapló c. szösszenetéből készült moziban hallható...
Igen mert most a diplomások kerülnek célkeresztbe.
Kevés a fizikai munkás így a diplomásokat kell fekete színben feltüntetni....
 
Akárki tette (mert lehet baloldali is hisz mindenhol vannak kissé zavarodottak.....) az eljutott odáig hogy a vita számára már nem kielégítő.
Következő lépés támadás politikusok ellen , terror csoportok alakulása? Emberrablás?
Lehet hogy magyarországnak is át kell esni azon amin németország illetve olaszország átesett?
Remélem nem.
Nem érdemes ezen a csúzli lövésen.Nagyon mélyen kutakodni.
Néhány emléketető volt egy Teréz körúti robbantás, minek a mozgató rugóról oly sokat töprenget6 a nép.Találgatott politikai vagy személyes bosszú?
Ugyanakkor kormány "hős rendőreink elleni átfogó" támadást kommunikált.
Beleillett a terrorfenyegetettség irányzatába.
De menjünk visszább:
Meg van a teve utcai rendőrpalotára rálőttek neve?
2007-ben történt.
Még visszább volt egy nyilvánvalóan politikai merényletsorozat robbantással akkor amikor Torgyán ellen is.
Ezek elkövetőit céljait megrendelőit se tudjuk.
Lehetett mindkét fél érdeke.
Lehetett politikai zavarkeltés.
Lehetett ok az hisztériára.
Ha Torgyánt robbantják úgy hogy semmi baja senkink sok a füst körülötte ez lehet önreklám lehet megfélemlítés.
A Dk csapágygolyó is lehet bármi.
Éppen csak én kizárnám a politikai merénylethullámot.Se a megrendeltet se az önrablást nem tartom valószínűnek.
Tettes nem lesz meg.
Komoly politakai szálai ha vannak, (de nincsenek).Az se derül ki.
 
minden új regisztrációnál nemet is változtat, csoda, ha már ő sem tudja hogy fiú vagy lány?
Nem akarok nagyon belemenni de pont a prímszámos ismétlődésnél az történt amit írsz
De a gup az más kicsit más a stílusa érvrendszere.De egymást támogatva jönnek a prímszámossal.Éppen az is igaz a 233 is prím szám.
Mindez lehet pár ideológiai pár,lehet kettős én kettős önkéntességet vállaló.
Lehet egy hungarista szervezet egy szobájában 20-d magával trollkodást. rombolás demokratikus eszmét pusztító meggyőződéses csoport tagjai.
Ha van 20 gép Egy eszmei vezér átül máshová és így személyiséget vált a hidra.Céljuk beférkőzni más fórumokra belülről bomlasztani eszmét terjeszteni.
Annyira más mint Jártó Róza aki meggyőződéses de nem trollkodó.
Ő magát képviseli,De tájékozódni a egy kézben lévő köztévékből tájékozódik. Hozzáteszi saját élettapasztalatát.
A Rózsa Hajnal már megint más eset.Az elvakultság látszott rajta is.
 
Mivel Magyarország a nagy fegyvergyártó hatalmak közé tartozik,így a lehető legkomolyabb eszközöket használják az elkövetők....
Csapágygolyó....,kavics,...kés...,tégla...,járóbot... stb.:D
 
  • Tetszik
Reagált: 233
De a gup az más kicsit más a stílusa érvrendszere.De egymást támogatva jönnek a prímszámossal.Éppen az is igaz a 233 is prím szám.
micsoda magasröptü elemzés :hurra:
Azért egy lényeges apóságot kihagytál az elemzésből ... a felsorolt nick nevek mindig akkor jelentek meg mikor az előzőt kizárták... természetesen a letiltás mindíg előzetes figyelmeztés vagy indoklás nélkül történt és végleges letiltás (ha lehetne visszajelentkezni, még mindíg lenne például a @3.14 , de a felhasználók mennyiségén van a hangsúly) ... ezzel semmi gond, ahány ház annyi szokás.
De kedves @deciso ... lécci, lécci egy hasonló elemzést a zenei párodról @tornando -ról is.
 
Utoljára módosítva:
Ne etessük a trollt úgyis bárkit beidéz és csak monológot mond a szokásost és hazudik legapróbb dolgokban is:
mikor az előzőt kizárták... természetesen a letiltás mindig előzetes figyelmeztés vagy indoklás nélkül történt
Nem,Nem az nem igaz, az az hazugság mindig megelőzte Melitta beírása: "fejezd be nem vagyunk Fidesz pártpropaganda"
Vagy fejezd be, menj a máshová hol örömmel hallgatnak propagandát "
Tartalmaz felszólítást és indoklást is.De soha nem értettél belőle.
Régebben minden "kurucinfóst" zavartak el,főleg antiszemita és rasszista nézet terjesztés miatt.
A szélsőjobb ultra szárnya azóta is keresi helyét beszivárogni. Horthysták nyilasok hungaristák ez után is moderációra kerülnek.És nem figyelmeztetés nélkül paterolják vissza a kuruc infóra.
 
Utoljára módosítva:
Varga Mihály miniszter Úr azt irta: "Deus pro nobis, quis contra nos?" Felfedve a nagy titkot is, hogy a Fidesz képviselői minden parlamenti ülésszak előtt és után közös áhitaton vesznek részt....
Ezek után félve kérdezem mi van akkor, ha Ernő barátunknak van igaza s nincs is Isten...…..
(De lehet hogy akkor a nagyobb a baj ha mégis van, legalábbis a regnáló hatalom szempontjából, mert ez az - Isten velünk - annyira tény, mint a dübörgő gazdaság..)
 
valóban, csak a "Hírek" címszó alatt szereplő fórumokról beszélek.
A hozzászólók és a hozzászólásokat megnézők száma természetesen nem azonos ... ha te 100 szor megnézed a hozzászólásokat, akkor az úgy jelenik meg hogy százan olvasták a hozzászólásokat (pedig csak te egyedül olvasgattad)
-
Ezt "látogatások számának" nevezik de mégis csak egy mérték ami a téma népszerűségét mutatja.
-
Lehet, hogy te percenként ellenőrzöm, hogy válaszolt e valaki neked én csak akkor kattintok rá, ha egy e-mailt kapok vagy hozzá akarok fűzni valamit.
-
De mond már meg mit akarsz mondani? Hogy te itt egy nélkülözhetetlen "super-star" vagy?
Nem többet és nem kevesebbet mint ahogy egy elrettendő példára igénye van az emberiségnek. ;)
-
Ernoekém, akkor te papagáj vagy, elvégre csak a ballibbes sajtót ismétled, eredeti nézőpontod, véleményed nincs ... zéró.
-
Örülök a kritikádnak, most már csak érvekkel kéne alátámasztani az állításodat.
Te egyáltalán nem érvelsz komám, csak kiosztod a jelzőket, mint itt: "ballibbes". :eek:
Mit akar ez jelenteni? Ez nálad egy érv?
-
így van ... de nem mellékes, mert az az 50,4% megoszlik száz párt közt ... úgyhogy nem számít mert az 100 különböző irányzat vélemény
-
A megoszlás reprezentálja a demokráciát.
Az összefogás arra utal, hogy a 100 különböző párt egyértelműen oppozíciót képez a kormánnyal szemben.
-
csakhogy úgy kell intézze az ügyeket ahogy a választói elvárják ... ezért vannak a választások, pontosan ezt kell eldöntsék a 100 irányzat közül merre menjenek.
-
Pontosan. A probléma csak ott van, hogy a választások nem fair körülmények között zajlanak.
A Fidesz megrabolja az ellenzéket a jogaitól, a quasi 2/3-dal testre szabja magának a törvényeket....
-
Magyarországon ugyan az a helyzet mint az NDK-ban.
Ott is volt még keresztény-demokrata párt is mégis 99%-os eredménnyel végzett a kommunista párt.
-
Orbán csak aktualizálta a sajtó elnyomását a kor adottságainak megfelelően,
nincs cenzúra de nyilvános vita sincs, a kormányé a nyilvánosság, az ellenzék meg propagáljon ha megtudja fizetni.
-
A történelemből tudjuk hova vezet ha egy kormányt nem lehet demokratikusan leváltani.
Orbán egy újabb nemzeti katasztrófa felé vezeti az országot.
Szerencse, hogy a határok nincsenek lezárva és az ellenzéknek van lehetősége külföldön túlélni.
Ennek a szelepnek köszönhető, hogy Orbánt még nem zavarták el erőszakkal.
Most már csak azt kell kivárni, hogy elérje az átlag élettartamot és visszavonuljon mind a Pápa
 
Örülök a kritikádnak, most már csak érvekkel kéne alátámasztani az állításodat.
azzal áltatod magad, hogy saját szavaidat, gondolataidat használod?
Emelj ki egy régebbi politiakai meglátásod, hozzászólásod ... és én megmondom honnan szedted, kit, milyen ujsághírt idézel, mint egy papagáj.

például itt egy mondatod:
A Fidesz megrabolja az ellenzéket a jogaitól, a quasi 2/3-dal testre szabja magának a törvényeket....
ez szerinted a saját eredeti gondolatod (eddig még soha nem hangzott el), vagy csupán a ballibbes propagandát ismétled?
 
Utoljára módosítva:
azzal áltatod magad, hogy saját szavaidat, gondolataidat használod?
Emelj ki egy régebbi politiakai meglátásod, hozzászólásod ... és én megmondom honnan szedted, kit, milyen ujsághírt idézel, mint egy papagáj.

például itt egy mondatod:

Ernoe írta:
A Fidesz megrabolja az ellenzéket a jogaitól, a quasi 2/3-dal testre szabja magának a törvényeket....


ez szerinted a saját eredeti gondolatod (eddig még soha nem hangzott el), vagy csupán a ballibbes propagandát ismétled?
-
A realitás az, ha nem kell az embereknek összebeszélni ahhoz, hogy ugyanazt lássák.
A választási eredményeket és a parlamenti széke számát a kormány hozta nyilvánosságra.
-
A mondatot pedig egészen biztos magam fogalmaztam, hiszen a "quasi" egy a német nyelvterületen,
különösen a természettudományokban használatos kifejezés ahonnan én jövök. ;)
-
Mi lenne ha most a mondat tartalmával foglalkoznál, miután a sajátos rossz magyarsággal megfogalmazott mondatomat az ellenzéki sajtó hibájának tulajdonítottad.
-
Azzal, hogy " ballibbes propagandának" titulálod még nem cáfoltad meg a mondat tartalmát.
 
Utoljára módosítva:
Azzal, hogy " ballibbes propagandának" titulálod még nem cáfoltad meg a mondat tartalmát.
természetesen érdektelen, a stílus ahogy visszamondod a ballibes propagandát ... a mondat tartalma a fontos.
például, ezt állítod: "a fidesz megrabolja az ellenzéket a jogaitól"

mit állít a ballibbes propaganda
2020-02-18.jpg


Tehát világos, hogy papagájként ismételsz, azért remélem nem várod el, hogy minden egyes mindatodhoz mellékeljek ujságcikket :)

Térjünk rá a mondat tartalmára, az ellenzéknek pontosan akkora joga van mint amekkora a szavazóbázisa. Nehogy már egy 5% -os támogatottsággal rendelkező párt adjon utasításokat az 50% -os támogatottságu pártnak.
 
természetesen érdektelen, a stílus ahogy visszamondod a ballibes propagandát ... a mondat tartalma a fontos.
például, ezt állítod: "a fidesz megrabolja az ellenzéket a jogaitól"

mit állít a ballibbes propaganda
2020-02-18.jpg


Tehát világos, hogy papagájként ismételsz, azért remélem nem várod el, hogy minden egyes mindatodhoz mellékeljek ujságcikket :)

Térjünk rá a mondat tartalmára, az ellenzéknek pontosan akkora joga van mint amekkora a szavazóbázisa. Nehogy már egy 5% -os támogatottsággal rendelkező párt adjon utasításokat az 50% -os támogatottságu pártnak.

A jogállamiságra figyelni nagyon fontos mert ezzel mérhetjük menyire távolodik el egy politikai rendszer a demokráciától, az autokrácia, a diktatúra felé.
-
Magyarországon ennek az aberrációnak a mértéke már olyan mértéket öltött, hogy az Európai Unió is kénytelen vele foglalkozni.
A kormánypárt Fidesz antidemokratikus viselkedés miatt nem talál otthonra az EU Néppártban, bolygó Hollandiként kóvályog az űrben.
-
Természetes én is rá vagyok utalva a szabad sajtóra, amit te „ballib-nek” nevezel, és idézem őket.
A hozzászólásoddal semmi mást nem igazoltál, mint azt, hogy a jogsértést én is jogsértésnek nevezem.
-
Te azt szajkózod amit Bayer állítólag nem mondott.
Egy igaz, nem pulóverben hanem zakóban jelentette be a 2,8 millió „tisztességes ember” diktatúráját, nem csak eltakarodásra szólított fel mindenki mást, hanem azzal is fenyegetett, hogy a 2/3-dal „akár milyen törvényeket is hozhatunk”, lezárva a „nem igaz?” költői kérdéssel.
-
Nagy tévedésben vagy barátom, és a tudatlanságod oka, a kormány félrevezető propagandája.
A választások a kormánypártnak csak annyi előjogot adnak, hogy ők állíthatják össze a kormányt.
-
A kormány semmi esetre sem részesítheti előnybe az öt összeállító pártot, hanem semlegességre kötelezett.
Ezt az alkotmányban lefektetett alapszabályt a Fidesz lábbal tapossa.
-
Egy kinevezett gyár- vagy iskola-igazgató sem privilegizálhatja a rokonait, vagy az öt megválasztó grémiumot.
Magyarországon súlyos problémák vannak.
 
ez gyerekeknek való esti mese ... hol van a demokrácia etalon (obiektív kritérium)? ki mondja meg, hogy mi a jogállamiság?
Még ezt sem tudod??
Ez a nagyfőnök mondja majd meg.
.A kormánynak kötelessége, hogy végrehajtsa az őt támogató párt (parlamenti többség) határozatait.
Miért lenne az??? Ezt ki mondja??
A kormány felsorolja a megoldási lehetőségeket és kikéri a választópolgárok véleményét, hogy melyiket tartják jónak ... ez egy felmérés, hogy a kormány melyik megoldást válassza, hogy lássa mekkora a támogatottság.
Haha...2016 ban hoztak egy törvényt és most rájöttek hogy nem jóó...akkor majd az emberek döntenek róla!!
Van itt baj ...
Ilyenkor derül ki hogy a ˝folytajuk˝az nem elég...de, van pénz..akkor kérdezzük meg a szavazóinkat .
Gondolj bele van egy bírósági döntés és azt most felfüggesztik mert nem teszik hogy a párthíveken kívül is pénzhez juthanak az emberek..Mit sugall az neked, mint politikában tapasztalatlan embernek?
Nekem legalább is azt hogy a törvények annyit sem érnek mint a papír amire rányomtatták...nem tetszik az ítélet? akkor változtassuk meg a törvényt.
 
233
Ismet fejezd be, nagyon eleguk van beloled minden topicot szet olffolsz a hulyesegekkel, ami raadasul nem igaz csak a te es a fonok fejeben van, neki mentsegere legyen mondva skrizofen kepzelgesei teveszmeivel , de neked mi a mentseged?
 
Ugy-e nem kell megmagyarazni mi az off a neten?
A cikk nem a menekultekrol szol ,meg akkor se ha minden topicba elohozod es mint a papagaly kommandos szajkozod, a gyulolet keltest a menekultek ellen.
Tobbszor leirtam rossz helyen jarsz mert mi is elmenekultunk ano es e temaba valamivel jobban otthon vagyunk , hisz vegig jartuk a lagereket,es egy multikulturalis orszagba elunk.
Canadaba nem erhet atrocitas egy naciot se, mert senki nem tehet arrol hova szuletik, nem lehet arabozni, negerezni, zsidozni, ciganozni, de meg menekultet se lehet bantani sertegetni ragalmazni stb.
Fogalmad sincs mi a menekult es a vendegmunkas kozott a kulonbseg. HA ennyire erdekel a tema miert nem olvasol utana, ne az agyament fonokod szoveget akard lenyomni a mi torkunkon.
Porpaganda duma amit itt nyyomsz hisz meg menekultek is elkerulik az orszagot arrol mar nem is beszelve szazezrek hagyjak el.
Afrikaval se kell foglalkoznod mert semmi ossszefuges nincs a DK irodalja kozott.
 
Elnézést...Javítani szeretném, HA tévedtem.
Az "elnézést" és a látszat hajbókolás merő képmutatás.Nincs mögötte megbánás.Se őszinte ígéret.Megint azt fogja mondani:"Figyelmeztetés nélkül". Pedig figyelmeztették.
Ne tereljen és ne lopja be témáit állandóan,minden hírbe bármiről szóljon a hír.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,803
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére