Rémisztő állapotok a röszkei senki földjén

Azért utaztam a szerb–magyar határon kialakított tranzitzónához, hogy megtudjam: miért tiltottak ki két segélyszervezetet a területről akkor, amikor több ezer, bebocsátásra váró menekült szorul segítségre. Talán megváltozott a helyzet, és a magyar állam olyan elánnal osztja az ételt, a ruhát, és annyi orvost rendelt a környékre, hogy a lelkes amatőrök csak láb alatt lennének?

A helyszínen, a röszkei zónában mindenesetre nyoma sem volt az állam intenzív humanitárius munkájának. A napfényben szikrázó kerítés előtt rendőrök és katonák ácsorogtak napszemüvegekben, a kerítés mögött pedig menekültek bóklásztak a rongyokból emelt sátortáborban. Egyetlen tájidegen elem tűnt fel: egy fiatal férfi, aki kívülről a kerítésbe kapaszkodva a rendőrökkel vitatkozott.

Nem sokkal később kiderült, hogy jó volt a megérzésem: a férfi segélyszervezeti munkásként érkezett, a vita pedig pont a kitiltásokról szólt. De azt is megtudtam, hogy nem valami különleges pillanatot sikerült elkapnom.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
„Segélyszervezeteknek dolgozom, segélyszervezeti munkások napi működését koordinálom. Én tartom számon, hogy mik a problémák, milyen eszközökre van szükség, hova kell menni – magyarázta a rendőröktől távolabb sétálva. – De a közelmúltban kiderült, hogy a tranzitzónába már én sem léphetek be, így sokkal nehezebb lett a munkám”.

Kezdett felsejleni előttem a területet igazgató rendszer, amikor a férfi elárulta: nem indokolták meg kitiltását, csak elméletei vannak az okokról. Mélyebben nem tudtunk belemenni ezek elemzésébe, mert egészen gyorsan kiderült, hogy valójában mi áll a kitiltások mögött. A területet igazgató önkény.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
De mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, gyorsan elmagyarázzuk, hogy néz ki a déli határon kialakított menekültellenes rendszer. A zóna három részből áll:

  1. Kerítés a szerb–magyar határon
  2. Két tranzitzóna: Ez egy kapu a kerítésen, amelynek magyar oldalán egy 40-50 ember befogadására alkalmas, börtönszerű ketrec van.
  3. Senki földje a kerítés Szerbia felőli oldalán
A kerítést nem kell magyarázni.

Törvényes menekülteket hagyunk szenvedni a senki földjén
Éheznek a gyerekek a határon kialakított senkiföldjén, de a katonák nem engedik, hogy enni adjanak a segélyszervezetek. Sok a beteg, de orvosok sem mehetnek a közelükbe. Ön szerint ilyen nem történhet Magyarországon? Meg fog lepődni. A helyszínen jártunk.Tovább
A tranzitzónára azért van szükség, mert nem lehet megtenni, hogy egyáltalán ne engedjük be azokat az embereket, akik menedéket kérnek. A kerítésen két helyen – Röszkén és Tompán – ajtók épültek, ahol a kormány elmondása szerint bebocsátást kapnak azok, akik legálisan szeretnének bejönni Magyarországra. Az ajtók azonban egy ketrecbe vezetnek, ahol napokig aszalják mindenfajta ok nélkül a menekülteket, akik aztán nyílt táborba kerülnek. Erről bővebben itt írtunk.

A senki földje a magyar kormány igazi fejlesztése. Az ajtókon csak napi tizenöt embert engednek be, így a kerítés másik oldalán, de magyar területen, ezrek kényszerülnek hetekig, hónapokig várakozni. A menekültek a földön alszanak és segélyeken élnek, egyetlen vízcsapon és a túléléshez elegendő élelmen túl semmit nem kapnak: nincs szállás, se bolt, se vécé. Néhány hete a szerb hatóságok állítottak fel pár toi-toi vécét. Ez az a terület, ahol nem engedik, hogy a Migszol és az Oltalom munkatársai segíthessenek a rászorulókon.

Önkény, káosz
Csatlakozzunk vissza történetünkbe, hogy rögtön kiderüljön: a menekültek fogadására kialakított terület legfontosabb jellemzője a káosz és az önkény.

Át akartunk kelni a kerítés másik oldalára, a senki földjére, de az ott strázsáló rendőr a közeli tranzitzónához irányított minket. A segélyszervezet dolgozója meglepődött, mert eddig ez az ember volt felelős az átengedésért. A tranzitzónában, a kerítés mögött álldogálók hosszasan telefonálgattak, majd azt mondták, kísérőm átmehet, én nem. Miért? Ez nem derült ki, ahogy az sem, miért tiltják meg a fotózást, noha a megyei rendőrségtől engedélyt kaptam, hogy a tranzitzóna kerítésén kívül állva bármit fotózhatok. Később azt állították, csak a rendőröket nem fotózhatom, noha ilyen jogszabály sem létezik.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Egyre erősebb lett a gyanúm, hogy a határszélen a harmincas évek csendőrvilága uralkodik, ahol a kakastollas tiszt mondja meg, mit szabad, és mit nem. Ez egybevágott a segítő történetével, aki elmondta: a két segélyszervezetet egy helyi tiszt küldte el, erről papírt sem kaptak. „Lehet, hogy ha holnap kérdezitek, simán átmehettek ételt vagy ruhát osztani?” „Lehet” – bólintott, majd nyomatékul elmesélte: a napokban érkezett a területre egy angol önkéntes, aki teherautóból ruhát osztott a menekülteknek. Másnap ugyanebből az autóból cukrot és teát akartak eljuttatni az embereknek, de hiába. Az aznapi tiszt elzavarta őket. Miért? Csak.

Központi utasítás vagy helyi önkény?
A röszkei határszélen tapasztalt állapotokról megkérdeztük a Belügyminisztériumot is (BM). A tárca sajtóosztályának ezeket a kérdéseket küldtük el, válaszokat cikkünk megjelenéséig nem kaptunk:

– A kitiltás központi utasításra történt-e, vagy az ott szolgálatot teljesítők határoztak így?

– Ha az utóbbi, akkor milyen döntési jogosítványaik vannak a helyben szolgálóknak: kitilthatnak egyéb szervezeteket, a sajtót, orvosokat is?

Hiba lenne azt gondolni az esetlegesség okának, hogy a terület távol van a fővárostól, és a vad pusztában már csak ilyen kaotikusan mennek a dolgok. A rendszer védelmi oldalát ugyanis olyan precízen rakták össze, hogy ha az adórendszerünk nézne ki így, akkor Magyarország fektetne be Németországban, és nem fordítva. A határ mentén néhány száz méterenként egy katona, és egy rendőr párosa strázsált. A kerítés és a pengés drót akkurátusan elhelyezve. A kerítés előtti terület homokkal felszórva és elgereblyézve. A rendőrök már érkezésem előtt megkapták adataimat, csak biccenteni kellett a kocsiból, hogy végigdöcöghessünk a határzónán.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy a kerítés másik oldalán tomboló állapot a véletlen műve lenne, nem pedig a kormány szándékos akciója.

Katasztrófaövezet kormányutasításra

Menekültlázadás a görög határon: így ejtették túszul a szíreket
Vascsövekkel felfegyverzett marokkóiak támadnak a szírekre. Menekülő rendőrök. Kifosztott segélyszervezetek. Elmagyarázzuk, hogyan lehet néhány egyszerű lépésben katasztrófát okozni. Riportunk a macedón határ válságzónájából.Tovább
Megdöbbentő volt ugyanis, amit a senki földjén láttam. A helyzet még a macedón–görög határ hírhedt tábornál is vadabb volt. Idomeniben ugyanis legalább sátrakban laktak az emberek.Magyarország szélén, az olimpiarendezésre készülő Budapesttől 200 kilométerre azonban ágakból, pokrócokból, nejlonlapokból épült egy egész falu. Csak néhány sátrat láttam.

„A rendőrök jellemzően nem engedik, hogy sátrakat vigyünk be” – magyarázta a segítő olyan hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a rendőrök védtelen emberek szívatásával vannak elfoglalva.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kísérőm gyors léptekkel járta körbe a telepet: tudakolta, kinek milyen ruhára van szüksége, begyűjtötte az angolul jól beszélő afgán újságírólány elromlott mobilját, végül pedig egy égett lábú gyereket keresett meg, hogy kiderítse, át kell-e kötözni a sebét.

A 700-1000 embernek otthont adó nyomortelepen bolyongva megállapítottam, hogy lehetetlen lenne itt olyan felvételt készíteni, amelyiken nem látszanak sem nők, sem gyerekek. A sátrak közt rengeteg gyerek játszott, egy ajtón bepillantva zöldségeket szeletelő nőket láttam, az apró gödrökben rakott tűz felett spagetti főtt. Kisgyerekek mosogattak a röszkei senki földje egyetlen vízcsapjánál, a férfiak pedig műanyag palackban hordták a vizet a sátorhoz.

Szívszorító volt látni, hogy a sárban, porban tartott emberek még itt is megpróbálnak civilizáltan élni. A sátrak előtt mindenhol levetett cipők álltak, hiszen a lakásba nem trappolunk be sáros lábbal.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kormánypropaganda a csecsemők nyomorával
A hely brutalitása mégis akkor mutatkozott meg teljes valójában, amikor csatlakozott hozzánk az egyik segélyszervezetnél dolgozó gyermekorvos. A fehér ruhás, sztetoszkópos nő révén a tábor egy addig nem látott oldala tárult fel előttem.

Tíznapos csecsemőket hoztak elénk, az orvos a még meglévő köldökcsonkot fertőtlenítette, és szemcseppel ápolta a babák begyulladt szemét. Egyedül a tompai senki földjén négy, egy hónaposnál fiatalabb csecsemőt kellett ellátni. Családjaik három-négy hete táboroztak a porban, pokrócokból és lombokból tákolt viskókban, és még ugyanennyi várt rájuk a bebocsátásig.

Tíznapos a kisbaba, mutatja az anyja a doktornőnekGaléria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Ismételjük át: nem azért kell a kisgyerekeknek a porban lakniuk, mert nincs számukra más lehetőség. A menekülttáborokban van elég férőhely, és a családok a hosszú várakozás után mindenképpen bebocsátást nyernek valamelyik állomásra. De a magyar állam – vélhetően a menekültek elriasztása végett – igyekszik olyan mostoha körülményeket teremteni, amilyet csak lehet.

A magyar szervek nemtörődömsége már a tranzitzónába beléptetésnél kézzelfogható. Az oda belépni jogosult 15 embert ugyanis nem a rendőrség vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) választja ki, hanem három menekült végzi a helyszínen, miközben a magyar hatóságok a helyiek elmondása szerint egyáltalán nincsenek képben: ki mennyi ideje várakozik, ki családos, és kinek vannak egészségügyi problémái. Természetesen arról is megkérdeztük a BM-et, hogy miért ilyen módon zajlik az adminisztráció, illetve mi lesz később, ha ezek az önkéntesek átjutnak, ki állítja majd össze a listákat, amelyekben számon van tartva, ki mikor érkezett, családdal érkezett-e, van-e egészségügyi problémája. A cikk megjelenéséig erre sem kaptunk választ.

Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Az angolul jól beszélő Mosan, Hanif és az Afganisztánban újságíróként dolgozó Katira állítják össze a várakozók listáját, rangsorolják az embereket családi és egészségügyi állapot szerint, és ők számítják ki azt is, hogy kire mikor kerülhet sor. A több ezer nevet tartalmazó papírokat a kerítésnél adják le a rendőröknek. Az ügyintézés persze nem mindig megy zökkenőmentesen. Néhány napja is nagy kavarodás volt a nevekkel, tudtam meg a helyszínen. A magyar hatóságok ugyanis véletlenül összekeverték a papírokat.

Földes András
roszke.jpg
 
Két Németország van? Visszapottyantunk a múltba?
Jó hogy nem azt mondod, hogy ő a gyújtogató... :confused: (Főleg, hogy nem tudja megvédeni magát...)

A geografiai megoszlás megmaradt, söt a tartományokat sem kevertük össze, egyedül Berlin egyesült.
Erdekes, hogy a keleti területröl fal nélkül elszaladt vagy 4 millio ember?
-
En nem vádoltam meg a Gyulát semmivel, hogy néha extremebb nem mind a helybeliek azt az irásaibol kell megállapitanunk.
Nekem van egy magyar-származásu ismerösöm aki a kihalt keleti részre költözött, mert ott olcso a telek.
-
Ráfázott mert az összes szomszédja AfD-választo és mivel nincs elég menekült a környéken, most ö az "Ausländer", hogy ne macerálják hát együtt szidja velük a betolakodo menekülteket akik nincsenek kéznél. :)
-
Képzeld el milyen blamage, amikor te, egy jöttment-ausländer kezdel el mesélni a nationalista beállitottságu szomszédodnak, hogy miként is volt, Adenauer és Willy Brandt alatt. :)
 
Nahát, kihalt a keleti rész? (Kár, hogy nincs itt kágyula, hogy ezt megerősítse.) Akkor ott elfér még pár migráns. ;)
 
Úgy emlékszem, volt elégszer szó a gyújtogatásokról.
Ebből is látszik, hogy van mit "söprögetni" nálatok is, nem a magyarokkal kéne annyit foglalkozni.

Egy büncselekmény az egy büncselekmény, az embertelenség embertelenség függetlenül attol, hogy milyen személyiigazolványal rendelkezö ember követte el.
-
Ha azt gondolod, hogy segitesz a hazádnak azzal, hogy a honfitársaid hibáit takargatod akkor tévedsze.
Akkor fognak felnézni rátok az idegenek, ha képesek vagytok önbirálatra, ha elhatároljátok magatokat attol amit ti is elitéltek.
 
T
Akkor fognak felnézni rátok az idegenek, ha képesek vagytok önbirálatra, ha elhatároljátok magatokat attol amit ti is elitéltek.

Milyen igazad van Ernoe!
Nálunk Gurcsány is beismerte "el... nem kicsit! Nem kicsit nagyon! "
Orbán beismerte: Kell a kerítés...
Apropó...Angela accony mikor ismeribe,amit anno Gyurcsány? :rolleyes:
 
Valóban. Akkor te miért is a magyarokat ekézed folyton?
 
Milyen igazad van Ernoe!
Nálunk Gurcsány is beismerte "el... nem kicsit! Nem kicsit nagyon! "
Orbán beismerte: Kell a kerítés...
Apropó...Angela accony mikor ismeribe,amit anno Gyurcsány? :rolleyes:

Nem tudom mire gondolsz, ha Merkel lezárta volna a határokat akkor Magyarországon egy tragedia történt volna.
Még most is csak egy hajszál választ el benneteket a löparancstol.

Merkel megkapta tölletek a levelet, a 71 halottal a hütökocsiban.
Neked még most sem rebben meg a szemed, te hullákon megy tovább.
-
tote_MED_breit.png

-
Ha megnézem a Földközitengerbe fulladt menekültek számát biztos vagyok benne, hogy Merkel jol döntött.
-
Die-Situation-der-Fluechtlinge-an-den-EU-Grenzen-Der-Zaun-steht-das-Elend-bleibt_image_630_420f_wn.jpg

-
A "magyar vendégszeretet" legendája elszállt.
 
Kedves Enoe!
............... Te már csak tudod :)
 
Nem tudom mire gondolsz, ha Merkel lezárta volna a határokat akkor Magyarországon egy tragedia történt volna.
Még most is csak egy hajszál választ el benneteket a löparancstol.

Merkel megkapta tölletek a levelet, a 71 halottal a hütökocsiban.
Neked még most sem rebben meg a szemed, te hullákon megy tovább.

Be kéne fejezni már a visszataszító alattomos célozgatást meg alaptalan vádaskodást.

A "magyar vendégszeretet" legendája elszállt.

A vendégeket továbbra is szeretjük. De 1. nem a mások vendégeit, 2. az nem vendég, aki erőszakosan tör be hozzánk.
 
Bakondi: Magyarország segít a valódi menekülteken

Magyarország nyitott minden olyan segítségnyújtásra, amely valóban menekültekről szól – jelentette ki a kormányfő belbiztonsági főtanácsadója pénteken Budapesten, a Keleti pályaudvar előtt tartott sajtótájékoztatón.

Bakondi György azt mondta, olyan emberekről van szó, akik nem jelentenek veszélyt, és megfelelő ellenőrzés után léptethetőek be az országba. Elmondta, tavaly ötszáznál többen, az idén eddig háromszázan kaptak politikai menedékjogot Magyarországon.

Arról is beszélt, hogy egy évvel ezelőtt óriási, agresszív, nagyon komoly közbiztonsági veszélyt okozó tömeg táborozott a Keleti pályaudvarnál, ezért kellett lépnie a kormánynak, hogy garantálja a magyar és az európai emberek biztonságát.

Bakondi György utalt arra, hogy az elmúlt évben mintegy háromszáz európai halt meg terrortámadás miatt, hozzátéve ehhez: az elkövetők „szervezett, terrorcselekményekre készülő, mély konspiráltságban működő hálózatot hoztak létre”.

Mindenki szír
Felidézte, hogy a határzár érvénybe lépése előtt százezerszám léptek Szerbiából magyar területre olyanok, akiknek a személyazonossága, céljai, identitása „tisztázatlan volt”. Azt mondta, „ez volt az az időszak, amikor mindenki szírnek vallotta magát, hiszen a meghívás elsősorban a szíreknek szólt”. A főtanácsadó beszélt arról is: épp egy éve történt az a röszkei támadás, amikor átszakították a kerítést, de „a rendőrök példás, fegyelmezett és jogszerű fellépése” megakadályozta, hogy olyan kapu nyíljon, „ahol újabb százak és ezrek tudnak bejutni Európába”.

Újabb veszély a kvóta
Ma egy újabb veszély fenyegeti Magyarországot, ez pedig a kötelező betelepítési kvóta – mondta a főtanácsadó, hozzátéve, most már nem csupán az unió által elosztott emberek felső határ nélküli országba engedéséről van szó, hanem a családegyesítés megkönnyítéséről, valamint a gazdasági migránsok beengedésének tervéről is. Szerinte ez ellen elsőként Magyarország lakossága foglalhat állást október 2-án, népszavazáson.

Kovács Zoltán kormányszóvivő az eseményen arról beszélt, hogy egy éve hozta meg a magyar kormány döntéseit a tömeges migráció kapcsán, az ország területén kialakult áldatlan állapotok felszámolására.

„Lezártuk a zöldhatárt, felépítettük az ideiglenes biztonsági határzárat, azaz a kerítést” – mondta, és arról is beszélt, hogy elrendelték a rendőrség, majd a honvédség fokozott járőrözését, és döntöttek a kerítés átlépését bűncselekménnyé minősítő jogi eszközökről.

Álcivilek
Úgy fogalmazott, miközben a munkájukat végző karitatív szervezetek, jó szándékú emberek és civilek igyekeztek segíteni itt, a helyszínen, „ne felejtsük el azt sem, hogy álcivil szervezetek kimondottan politikai célzattal tovább próbálták mélyíteni a válságot, illetve tovább próbálták gyalázni a magyar kormányt” azon intézkedések miatt, amelyeket az illegális migráció felszámolásával kapcsolatban tett.

Szerinte ezeknek az intézkedéseknek nem csupán saját magunk és Európa védelme, de „egy ennél sokkal direktebb és fontosabb biztonságpolitikai szempontból is jelentősége volt”, hiszen ma már tudjuk, hogyan használták például a Keleti pályaudvar környékét terroristák arra, hogy későbbi akciók résztvevőit célba juttassák.
 
Nem tudom mire gondolsz, ha Merkel lezárta volna a határokat akkor Magyarországon egy tragedia történt volna.
Még most is csak egy hajszál választ el benneteket a löparancstol.

Ne felejtsük el, hogy Merkel hívó szavára özönlenek a migránsok Németország felé, számold már össze hányan fulladtak vízbe miatta.....van olyan nap hogy háromszázan.
Ezek a szerncsétlenek is hozzátok igyekeztek:
http://www.ma.hu/kulfold/289887/A_Dunaba_fulladt_hat_migrans_Bulgarianal

Nézz csak utána hány millió eurót utal Merkel ebben a hónapban Bulgáriának, csak erősítse a kerítéseit ;).
 
Utoljára módosítva:
Nos,gondoljunk bele...,10 napos csecsemő a (porban),lehet nem steril kórházi körülmények között jött a világra,de lehet nem lesz allergiás soha,én dakotáknál is láttam hasonló állapotokat Magyarországon,ott is a szegénység,nem dolgozik,nincs lehetősége se,mert előítéletek miatt fel se veszik.Nincs vezetékes víz,fürdőszoba.A mosdás lavórból,stb.Én úgy gondolom,hogy ezeket az embereket már felkészítik a török oldalon,felöltözve,gyalog vagy járművel deportálják ide.A német,francia,skandináv országok pedig már telítve vannak velük,most jön majd a hazafelé vezető gyalogtúra Ázsia felé......
 
Ne felejtsük el, hogy Merkel hívó szavára özönlenek a migránsok Németország felé, számold már össze hányan fulladtak vízbe miatta.....van olyan nap hogy háromszázan.
Ezek a szerncsétlenek is hozzátok igyekeztek:
http://www.ma.hu/kulfold/289887/A_Dunaba_fulladt_hat_migrans_Bulgarianal

Nézz csak utána hány millió eurót utal Merkel ebben a hónapban Bulgáriának, csak erősítse a kerítéseit ;).

Fussunk neki mégegyszer: (ehez a diagramm)

tote_MED_breit.png

- 2015 Augustus 26.-án megtalálja az Osztrák rendörség a Magyarországrol áttolt kamiont a 71 halott Sziriai menekülttel
- A földközitengerbe fulladt menekültek száma ezekben a napokban elérte az egy évvel (2014) ezelötti értéket, 3000 föt, tendenz növekedö.
- Az Osztrák Bundespräsident Heinz Fischer összehivja a Nyugat-Balkáni konferenciát Bécsben.
- Merkel aki ezidáig tartozkodott a menekülkérdésben véleményt mondani a halottak láttán falfehérré válik.
- addig szinte csak a görögök adoságával foglalkozott. Ez elismerten egy hiba volt a részéröl.
- Magyarország már majdnem készvan a keritéssel a menekültek futotempoban jönnek, hogy kapuzárás elött érkezzenek.
- A menekültek helyzete a Keleti pályaudvaron egyre elviselhetetlenebb,
- Bicskénél leveszik öket a vonatrol, holott többszáz eurot fizettek a vonatjegyér
- A menekültek provokálva lesznek, megindulnak gyalog a határ felé
- "Hányrol van szo?" kérdezi Bécs és Merke a magyar hatoságokat.
- Orbán válaszol hamisan: "Talán egy pár ezer!" Valojában több mind 80.000 volt ekkor Mo.-on

- Merkel szinte elöször beleszol a menekültpolitikába, megprobálja a tragédiát megállitani
- "Akkor jöjjenek regisztrálatlanul! A Sziriaiaknak ugyis nagy az eséjük, hogy mind ellesz ismerve menekültként.

- A vizbefulladások száma az évszaknak megfelelöen lelassul
- Az EU-Török-megállapodás következtében Lesbos környékén kevesebb a szerencsétlenség
- A menekültek, a Balkán-vonal lezárása miatt, megváltoztatják az utvonalukat, még veszélyesebb helyeken probálnak átkelni.
- A Földközitengerben fulladt menekülök száma 2016-ban 18%-kal megnövekedett. (az év elején egy csapásra 500 ember fullad a tengerbe)
-
csm_Mittelmeer_Spendenaufruf_c71f3aeffe.jpg

-
- Az UNHCR felhivja a figyelmünket: "A menekülteknek segitségre van szükségük!"
- és megprobálnak segélyszállitmányokkal, alvozsákokkal, ivovizzel és Hygenia-pakétokkal segiteni.
- Magyrország visszautasitja a Segélyszervezeteket, az egyházakat még egy WC-t sem enged felállitani a határai elött.

- Ugy látszik, hogy a kereszténységröl más elképzelései vannak a magyar kormánynak mind Vatikánnak vagy Református egyházaknak.

- Erdekes, hogy Orbán azzal magyarázza a segitséget, hogy a menekültek nem keresztények,
- Néhány nappal ezelött közzétette, hogy a jövöben a keresztényeknek azért segiteni fog.

- Kiváncsi vagyok, a legtöbb keresztény ugyanis már régen nem Europában hanem Afrikában él. :(

- Afrika lakoinak 50,9%-a keresztény, 43,3% Muszlem, 5,8% egyébb vallásu.
Tehát legalább 600 millio keresztényröl beszél Orbán? :(
_________________________________________________________________________________________________
Még egy pont ami egyszerü választ ad a kérdéseitekre:
"Miért jönnek katonakoru fiatalok?"

A földön élö 7,2 milliard ember 44%-a 25 éven aluli.

A világ lakoinak majdnem a fele fiatal. Még soha nem volt generatio enyi fiatallal.
Tehát nem kell összeesküvéselmélet a menekültek korának a megmagyarázásához.​
-​
A leggyorsabban növekvö ország Afrika. Az Afrikaiak 40%-a 14 esztendös.
_________________________________________________________________________________________________

Aki ezeket a tényeket ignorálja és egy Kenzlerint probál felelössé tenni a világraszolo mizeria miatt az orjási tévedésben van.
Meddig lehet egy keritéssel egy globális problémát megoldani? :(

t5-menschenmenge-afrika-dsw.jpg
 
Utoljára módosítva:
[QUOTE="Ernoe, post: 4964842, member: 3085"
- "Hányrol van szo?" kérdezi Bécs és Merke a magyar hatoságokat.
- Orbán válaszol hamisan: "Talán egy pár ezer!" Valojában több mind 80.000 volt ekkor Mo.-on[/QUOTE]

Hagyjuk az anekdótákat, ha valóban a német kancellárt nem tájékotatják hitelesen a saját forrásai akkor nem is érdemes filozófálni a témárol.
Csak a miheztartás végett, akkor minden országban voltak TV tudósítok, akik élő képet közvetítettek a görögországi, macedóniai, szerbiai, magyarországi helyzetről...hogy a német külügyminisztérium nem küldte ki az embereit szétnézni, hogy mi van a való világban arról nem tehetek.

De térjünk vissza az aktuális helyzethez:
http://magyaridok.hu/kulfold/orban-bolgar-torok-hataron-dol-el-europa-jovoje-1000006

És milyen furcsa, másnap már meg is szavazza az EU a támogatást Bulgáriának, csak erősítse a kerítéseit. Vajon mitől félnek ennyire, talán csak nem hogy lejár a határidő amit Erdogántól kaptak?
 
Utoljára módosítva:
Honnan tudják az Osztrákok, hogy hány menekülöt akar a magyar hatoság hozzájuk továbbtolni?
Továbbá Mo. szövetségben van a többi nyugati országgal, megbizunk az informatiokba, nem kémkedésböl szerezzük az informationkat.
-
Jo dolog ha megmondod, hogy honnan veszed az informatioidat, és beteszel egy linket.
Anyi udvariasságot elvárhatna tölled az ember, hogy nem olvastatod el velem az egész magyar cikket. Mi a lényeg szerinted benne?
-
Nem tudom hogyan értsem Orbánt. Ö azt mondja "a Bolgár-Török határon döl el Europa sorsa" és itt valoszinü a menekült-utvonalra céloz.
-
Ez csacsiság már régota Leszboszon, Egyptomon, Eszak-Afrikán egy még veszélyesebb utvonalon jönnek a menekülök.
-
Nemcsak Europa hanem a világ sorsa fog eldölni azon, hogy hogyan reagálunk a politikai és gazdasági helyzetre ami az embereket elzavarja a hazájukbol.
-
Orbán egy province politikus, ezért gondolkodik simléderesen, azt gondolja magárol, hogy Hunyadi jános reinkarnatioja, egy keritéssel meglehet oldani globális problémákat.
-
 
Utoljára módosítva:
Honnan tudják az Osztrákok, hogy hány menekülöt akar a magyar hatoság hozzájuk továbbtolni?
Jo dolog ha megmondod, hogy honnan veszed az informatioidat, és beteszel egy linket.
Anyi udvariasságot elvárhatna tölled az ember, hogy nem olvastatod el velem az egész magyar cikket. Mi a lényeg szerinted benne?

Azok a migránsok szerinted hány nap alatt tették meg a görög-magyar útvonalat? Az uticéljuk szerinted nem volt világos? Szóval ha az osztrák, német külképviseletek süketek és vakok, nem képesek hitelesen tájékoztatni a kormányikat, akkor a helyzet tragikus.

A lényeg a cikkből: A magyar kormányfő szerint a határvédelem nem ideológiai kérdés, hanem pragmatikus, jogi ügy: a határon nem lehet szabálytalanul átmenni, az ugyanis bűncselekmény. – Akit nem akarunk beengedni, de mégis bejön, azt vissza kell küldeni – tette egyértelművé álláspontját. A bolgár határvédelemről kérdésre úgy nyilatkozott: Bulgária kőkeményen védekezik, a naivitásnak nyomait sem látni, „itt ilyen európai blablákkal sokra nem lehet menni, itt védekezni kell”. Európa mai legnagyobb problémájának Orbán Viktor a naivitást tartja, a brüsszeli bevándorláspolitika ugyanis szerinte naivitáson alapul, „ezért vagyunk ma bajban”.

És a poén, ami a nyilatkozat uán kövtkezik, az EU utalja is a 140 millió eurót a bolgár kerítés megerősítésére ....érdemes egy pillantást vetni az eredeti cikkre, csak kíváncsiságból, hogy milyen a bolgár kerítés.
 
Erdekes, hogy te vetsz mások szemére vakságot, hol voltak a magyar hatoság amikor a 71 embert megöltek az országotok területén aztán suttyomba áttolták Ausztriába?
-
Olvass utána, a magyarok beigérték, hogy a Keleti melett egy nagy befogadosátrat épitenek, aztán hirtelen elvették a menekültektöl a pénzt a vonatjegyre, és elvitték öket Bécs helyett Bicskére...
-
A lényeg a cikkből: A magyar kormányfő szerint a határvédelem nem ideológiai kérdés, hanem pragmatikus, jogi ügy: a határon nem lehet szabálytalanul átmenni, az ugyanis bűncselekmény.
-
Ne probáld elterelni a figyelmet a lényegröl. A nyugati országok is törekszenek a határok biztositására nem ezzel van a probléma.
-
A probléma azzal van, hogy a magyar kormány "történelmi rossz emlékek" miatt nem hajlando a nemzetközi kötelességének eleget tenni. Te is itt az eröd megfeszitésével azt probálod bizonygatni, hogy akik jönnek nem menekültek hanem csirkefogok.
-
Miért van az, hogy az egész világ aggodva konstatálja, hogy több mind 65 millio ember egy siralmas helyzetben van mert kénytelen volt elhagyni a hazáját, menekülöben van csak magyarország az amelyik Egri csillagokat játszik?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,526
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére