Róna Péter: Orbán gyorsabban megbukik, mint sokan gondolják

A közgazdász szerint a sok rossz döntésnek lesznek következményei.

A Népszavának Róna Péter arról beszél, milyen hagyományai vannak, hogy Magyarország mindig kívülről vár segítséget. Az 1867-es kiegyezéstől eredezteti, hogy a külföldi tőkétől várjuk az export fellendítését. Ez történt az uniós csatlakozásnál is. Más utat jártunk, mint a régió országai. Az Oxfordban élő közgazdász szerint erre nem indok a magyar tőkehiány, a csehek és szlovákok helyzete sem volt jobb, mégis sikeresebbek voltak.

Magyarországon a képességek megőrzésével volt gond. Példaként hozza, hogy akkor „verték szét” a nemzetközi szinten is elismert vízügyi kutató intézetet, amikor a víz az egyik legfőbb politikai és világgazdasági tényezővé vált. A külföldi tőke fellendülést hozott, de ez a hazai ipar, mezőgazdaság és szolgáltatás elsorvasztásával járt együtt, és ez minden eddigi kormány felelőssége.

A magyar GDP hozzáadott értékének 52 százalékát nemzetközi nagyvállalatok állítják elő, az Orbán-kormány hazafias ígéretei dacára jobban szolgálja a nemzetközi tőkét, mint baloldali elődei.

A látványos GDP-növekedés szinte csak a külföldi tőkének és az uniós forrásoknak köszönhető. A multik tőkebefektetésük jelentős részét visszakapták adókedvezmény, támogatás formájában.

A tavalyi számok alapján látszik, hogy több nemzetközi óriás 3-3,5 évre előre megkapta a munkabérekre fordított összeget, vagyis ingyen van neki erre az időre a munkaerő.

Róna Péter nem vár csodát a nemzeti burzsoázia megteremtésétől. Ezt egyébként nem Orbán Viktor, hanem Antall József találta ki, de a néhai miniszterelnöknek is elmondta, ez nem működik, ha nem piaci, hanem politikai alapon emelnek fel vállalkozókat.

Ilyen oligarchákkal marad a lejtő
Kevés kivételtől eltekintve, mint Csányi Sándor, Demján Sándor, sajnos a politikai hűség lett a kiválasztás elsődleges szempontja, és nem a tehetség. Mészáros Lőrinctől, Garancsi Istvánig, Tiborcz Istvánig és sorolhatnám, a miniszterelnök kegyéből, állami megrendelésekből tollasodtak meg.

Szerinte a korábbi kormányok sem jeleskedtek a piaci versenyben kialakuló nemzeti burzsoázia megteremtésében, ezért évről évre csúszik le az ország a nemzetközi versenyképességi rangsorban, a helyzeten pedig sokat ront, hogy ez egy velejéig korrupt rendszer, ami enélkül működésképtelenné válna.

A közgazdász egyelőre nem lát esélyt a változtatásra, pedig az EU, a multik és a magyar emigránsok pénze nélkül a magyar gazdaság nem tudná eltartani a társadalmat. A következő uniós pénzügyi ciklusban csökkenhet a támogatás, és kérdéses, a multik meddig fektetnek be azért, hogy ők diktálhassák a Munka törvénykönyvén keresztül a hazai szabályokat. Abban sem hisz, hogy a kínai vagy az orosz piac kiválthatná az uniósokat.

A szellemi tőke elhanyagolására nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia története világít rá, hanem az is, hogy Orbán Viktor repülőre ül és aláírja úgy a Paks 2 szerződést Putyinnal, hogy bárki tudhatna arról, mi alapozta ezt meg. Ez jellemzi a magyar gazdaságot és politikát. Miközben a világgazdaság egyre inkább tudásalapú, a jelenlegi magyar rendszer a tudás ellensége.

Róna Péter szerint így könnyen perifériára szorulunk, de a történelmi tapasztalatok alapján az ilyen egyszemélyi diktatúrák előbb-utóbb megbuknak, gyorsabban, mint sokan gondolják. A rossz döntéseknek elkerülhetetlenek a következményei.


És ma Magyarországon sok a rossz döntés.

Farkas György

upload_2019-5-10_12-7-57.jpeg
 
Az első részt lecsuktam annyira nem tetszett és hiteltelennek tűnt.
Ez simán szubjektív mondatom vitatásra nem engedhető.
Főleg a Duna körös ürge miatt.Az egész Dunakör ügy egy gennycsapat nekem
A második részt már hiteles azt nézem, ott nyer értelmet az első rész elkészülte.
Gulyás Márton egy rendkívüli ambiciózus és valóban aktivista.Nem első filmjüket látom
a slejm - a torkon ragadt politika filmjeit
 
Utoljára módosítva:
ezutan lesz megcsak heurrreka
És igen a leleplező tényfeltárók tartalma
illő Orbán "országimázsához.Főleg a második rész mutatja mennyire működésképtelen a választási rendszerünk.
A csaló lelepződik
Mint a itt a piros hol a pirosozó csalók.
Érdekes arra is mindég van veréb aki pillanatnyilag elhiszi nekik a trükk tisztességes.
Ilyen a politikai kalandor is pirosozó csaló.
Orbán egy pirosozó
 
Utoljára módosítva:
az emberek nem szembesülnek a tényekkel,
https://444.hu/2016/03/24/gulyas-marton-visszakapta-a-hatvanpusztanal-lefoglalt-dronjat
A tényfeltáró újságírásról csak kattintgatni kell meglátod:

Igazán szívszorító dolog ez. Mármint hogy mennyire nehéz meló tényfeltáró újságírónak lenni, ami nem valami szuperpopuláris műfaj, így simán megeshet, hogy az ember sokkal-sokkal mások előtt kiás forró, fontos információkat, amikről nemhogy a kutya, de még a magát tájékozottnak tartó közvélemény, sőt a többi újságíró sem tud.
A nárcisz nevű kutya nyomán és az elkobzott drónfelvétele Gulyás Mártonnak
A hatvanpusztai Orbán-Mészáros-Nárcisz birtok:


6piBCDJsu6DodUqes.jpeg


A könyvet Ferenczi Krisztina írta és még más tényfeltáró könyvet is
  1. Orbán-bányákról írt tényfeltáró
  2. Narancsbőr - Az Orbán-vagyonok nyomában
  3. Szüret - Az Orbán vagyonok nyomában
„Tízmilliós Mercik suhannak a pusztában” – Ferenczi Krisztina újságíró

405px-Ferenczi_Krisztina_plaque_%28Budapest-13_Pann%C3%B3nia_u_15%29.jpg
 
Utoljára módosítva:
...
2014
Az, hogy Orbánék nem érthető módon gyarapodtak anyagilag, fordulat a magyar demokráciában. Nekem ma sincs fogalmam arról, honnan van mindez, ami most az övék. Volt egyszer egy farmeres srác, most meg van egy dandy család...

Ma már egyértelmű, hogy Orbán újfeudalizmust épít és saját dinasztiát, nem négy, nem nyolc évre, hanem hetedíziglen. Megpuccsolták az alkotmányos rendet, ha netán kormányra kerül az ellenzék, nagyon nehéz lesz ezt az örökséget eltakarítania, már ha egyáltalán el tudja. Közben pedig rettenetes látni, hogyan tapossák el azokat a szegény embereket, akik az útjukban állnak. Aki nem áll be, annak annyi - ezt az utat én rettenetesnek tartom. Szeretem a hazámat, ezért is csináltam. És van, amit nem bírok elviselni: azt, hogy az egészben ott van az, hogy azt gondolják, nekik ez jár. Hogy amit megkaparintottak, az mind jár nekik. Ez pedig nem igaz.
 
Ez a te dolgod hogy a magadét javítod vagy nem.
Mellékesen a tetsztikelés annyira nem érdekel hogy soha többet ne is tedd meg
Gyerekes butaság azt nézni.
Az üzenet megfelelősége számít és annak szerkesztési ideje 24 óra
Ehhez meg semmi közöd
Sokkal fontosabb az alábbi hogy az írója mikor találja megfelelőnek.:

Én meg annyira nem tudom mire utaztok setni
Nem tudom mi az hogy fehér meg zöld.
Ilyen óvodás dolgok nem érdekelnek.
Más a fontos nem az hogy tetszikelsz
Az se izgat hogy idézel vagy nem sőt kifejezetten zavar.
Főleg ha nem passzol a válasz.
Hogy én mit teszek vagy sem nem szorulok rá a te itéletedre.
Szerkesztő úr...
Mivel írogatsz igen is közöm van hozzá ha csak nem magadnak teszed de, akkor meg ne tedd közzé.
 
És igen a leleplező tényfeltárók tartalma
illő Orbán "országimázsához.Főleg a második rész mutatja mennyire működésképtelen a választási rendszerünk.
A csaló lelepződik
Mint a itt a piros hol a pirosozó csalók.
Érdekes arra is mindég van veréb aki pillanatnyilag elhiszi nekik a trükk tisztességes.
Ilyen a politikai kalandor is pirosozó csaló.
Orbán egy pirosozó
A választási rendszer törvényes.ezt elkellene már fogadni és aszerint játszani.
 
Három részre bontva található a neten.
Ha ajánló van könnyebb eligazodni
Talán második rész:
SMS Párt
A film egyik kulcsjelenete azt mutatja be, amikor 2014-ben Kunhalmi Ágnes a budapesti 15-ös választókörzetben 20592 szavazatot kapott. Ezzel szemben fideszes ellenfele 20648-at. A különbség csupán 56 szavazat volt. Ugyanitt egy bizonyos Mészáros Norbert, az SMS nevű párt jelöltje 316 voksot vitt el. Mészáros Norbert is megszólal a filmben és az interjú során szembesül azzal, hogy talán pont rajta, az ő indulásán múlt 2014-ben a Fidesz kétharmada. Igen, akkor egyetlen mandátumon múlt az alkotmányozó többség. A film szerint az SMS, vagyis Seres Mária Szövetségesei egy úgynevezett kamupárt volt.

Milliárdokat tettek zsebre, és közben megcsinálták a kétharmadot a Fidesznek

Egy trailer:

Szepesi Zsolt az Összefogás nevű rablópárt szervezője-vezetője

Hogy miként is zajlott a választási csalás azt főleg a második videóban látható nagyon
 
Utoljára módosítva:
..
Szinte sajnálom Pálffy Ilonát a harmadik részben
Ő valamikor korrekt választási szakember volt. Ám választás előtt el se kellett volna fogadnia a "kenőpénzt".Hisz látta a semmi választási rendszert az előző választásból.Ott tisztességes munka nem lehet már.
Ám a feldúlt választási rendszerben és kormány nyomás háttérrel.
Nem csoda hogy inkább távozna onnan.
 
Utoljára módosítva:
A választási rendszer törvényes.ezt elkellene már fogadni és aszerint játszani.
De nem működő képes és egy rosszat csak olyan fogad el aki esőben állva derékig sárosan azt mondja ez van.
Vagy lehet disznószarban állva is azt mondja.
Még emlékszem egy karikatúrára a választási rendszer menet közbeni módosításáról rajzolták
Keresd ki én nem találom egy éve keresem hátha neked sikerül.
A kép egy futópályát ábrázol ahol körben futnak a kijelölt pályán a futók.
A körívet levágva a fiúk egy része keresztbe fut
És kiabálják mostantól ez a szabály.
Na ilyen katyvasz a választási rendszer.
A létrehozója nem is törvényesen tette.Érthető-e ha úgy mondom: kiáltotta.
De nyakig szarban állónak mindegy.

Milliárdokat tettek zsebre, és közben megcsinálták a kétharmadot a Fidesznek
 
A Seres Mária és Stekler Ottó által létrehozott 30 éves választási csalópártok sorozata végén SMS néven még a Fideszt is 2/3 hoz segíthette 1 mandátumon múlott.
Ne ennyit a Setni által írott választási rendszer dicséretéről
Főleg a második rész mutatja mennyire működésképtelen a választási rendszerünk.

A süllyedő Gyurcsány-Bajnai-korszakban, a gazdasági világválság első hónapjaiban amúgy is rekordokat döntő általános elitellenes hangulat tökéletesen ágyazott meg Seres hagyományos értelemben apolitikus, single issue kertvárosi populista mozgalmának: 2008 őszén látszólag a semmiből népszavazási kezdeményezést adott be a képviselők rendkívül hanyag és laza, gyakorlatilag bemondásos költségtérítési rendszerének felszámolásáról. 2009-ben készültek Seresről azok az ikonikus képek, amelyeken az alulról jövő, országban elsőnek számító lakossági népszavazási kezdeményezéshez egy vasalódeszkán gyűjtött aláírásokat: egyszerű, szabolcsi, sokgyermekes családanyaként tökéletes politikai figura volt a nehéz időkre, akivel valóban százezrek tudtak azonosulni. A vége pedig az OVB által elismert, több mint 590,000 összegyűjtött szignó lett.

SMS Párt
A film egyik kulcsjelenete azt mutatja be, amikor 2014-ben Kunhalmi Ágnes a budapesti 15-ös választókörzetben 20592 szavazatot kapott. Ezzel szemben fideszes ellenfele 20648-at. A különbség csupán 56 szavazat volt. Ugyanitt egy bizonyos Mészáros Norbert, az SMS nevű párt jelöltje 316 voksot vitt el. Mészáros Norbert is megszólal a filmben és az interjú során szembesül azzal, hogy talán pont rajta, az ő indulásán múlt 2014-ben a Fidesz kétharmada. Igen, akkor egyetlen mandátumon múlt az alkotmányozó többség. A film szerint az SMS, vagyis Seres Mária Szövetségesei egy úgynevezett kamupárt volt.
 
Utoljára módosítva:
De nem működő képes és egy rosszat csak olyan fogad el aki esőben állva derékig sárosan azt mondja ez van.
Vagy lehet disznószarban állva is azt mondja.
Még emlékszem egy karikatúrára a választási rendszer menet közbeni módosításáról rajzolták
Keresd ki én nem találom egy éve keresem hátha neked sikerül.
A kép egy futópályát ábrázol ahol körben futnak a kijelölt pályán a futók.
A körívet levágva a fiúk egy része keresztbe fut
És kiabálják mostantól ez a szabály.
Na ilyen katyvasz a választási rendszer.
A létrehozója nem is törvényesen tette.Érthető-e ha úgy mondom: kiáltotta.
De nyakig szarban állónak mindegy.

Milliárdokat tettek zsebre, és közben megcsinálták a kétharmadot a Fidesznek
nem működőképes,?
Sorban nyerik a választásokat és csak azt tudod mondani hogy nem működőképes..??
Akkor áljj egy helyen és durcáskodjál.
Most az a szabály e szerint kell játszani.
Mit akarsz ezzel a disznósza..-rozással?
Ha zavar akkor takarítani kell.
De, tőlem ugrálhatsz benne csak te fogod összekenni magad.....a disznókat nem zavarja.
 
A választási törvény szándékos katyvasza:
Leleplező film vádolja a 2009-es aláírásgyűjtőt: egy évvel ezelőtt már nem vizsgálta az ÁSZ Seres minipártját

Nem ért célba az SMS, a milliókat mégis elfelejtették visszafizetni

Ez a katyvasz szándékolt zavarosban lehet még csalni is ami oknyomozók 1 évi munkájával se bogozható ki.
De nézni kell Gulyás filmjét akkor megvilágosul a derékig szarban álló megalkuvó is.
Ez nem törvény ez a csaláshoz megágyazás
Na jó a kisasszonynak szimpatikus és ez szerint lehet játszani a menet közben kevert szabályú játékban.Állítja.
Az alábbi szerinte jó:
százmilliókat kaszáló 13 kamupárt közel fele Seres Máriáékhoz kapcsolható.
Az indított képviselőik jó része lenyomozhatatlan ukrán

És nem hagyják abba mert a választási rendszerünk jó valaki szerint
És az szerint kell játszani a katyvasz rossz és mindez szándékolt
Lásd az unióson is indulnak lopott képekkel

c86b400ebcedd07c69925c6a373c7a07.png
 
ezzel a disznósza..-rozással?
Az ez van gondolkodás fogadhatja el. a szándékoltan rablásra és csalásra kialakított V.törvényt.Megalkuvónak úgy is jó.
Pedig ha olvasni és videót nézni tudna akkor belátná ez nem jó.
De még védi is ezerrel.
Vannak ilyenek a kormány körül többen is Őket Szerviliseknek nevezik már
 
Utoljára módosítva:
Akkor áljj egy helyen és durcáskodjál.
A bírálatokat abbahagyni nem kell még ha ma nincs is remény.Sokan tesszük tegyük még többen

A Fidesz leválthatatlan

Az április 8-i választást megelőzően még Vona Gábor is hitt abban, hogy a kormány választáson leváltható, bár most már úgy látja, hogy nem is biztos, hogy valódi voksolás volt. Nem csalásra gondol, hanem arra, hogy a szabályoktól elkezdve minden úgy lett kialakítva, hogy ne legyen esély nyerni.

Bölcsebb annál mint hogy kitegyem videóját
Igen középutas elemzés.
De ezen a címen keresd: Melyik falnak szaladunk neki az EP-választáson? / 21VloG
és nehogy zöldet és fehéret nézz vagy csinálj mondtam, hogy nem érdekel.
Különben is módosíthatod azt is.
Idézni is csak holnap.
 
Utoljára módosítva:
"A bírálatokat abbahagyni nem kell még ha ma nincs is remény" irod.

Mi lenne, ha a remény helyett a kváziellenzék netán olyan programot prezentálna, amire vevö a nép?
 
Még emlékszem egy karikatúrára a választási rendszer menet közbeni módosításáról rajzolták
Keresd ki én nem találom egy éve keresem hátha neked sikerül.
A kép egy futópályát ábrázol ahol körben futnak a kijelölt pályán a futók.
A körívet levágva a fiúk egy része keresztbe fut
És kiabálják mostantól ez a szabály.
 
"A bírálatokat abbahagyni nem kell még ha ma nincs is remény" irod.

Mi lenne, ha a remény helyett a kváziellenzék netán olyan programot prezentálna, amire vevö a nép?
A programokra senki nem kíváncsi nem azon múlik
Ezt Egy Vblogban halottam
És ha magad megnézed: te se olvastál egyet sem nem azért mert nem volt volt.
Volt 2018-ban is 8 pártnak.Többször bemutattam kiknek.
Nem a programok küzdenek egymással hanem a média fölény a választási törvény hibáival.
Inkább nem is hiba, hanem szándékos visszaélést beépített.
tornando írta:
Az április 8-i választást megelőzően még Vona Gábor is hitt abban, hogy a kormány választáson leváltható, bár most már úgy látja, hogy nem is biztos, hogy valódi voksolás volt. Nem csalásra gondol, hanem arra, hogy a szabályoktól elkezdve minden úgy lett kialakítva, hogy ne legyen esély nyerni.
Például a finanszírozás:
2 perc körül már javában látod
 
Utoljára módosítva:
Setni arra gondolhatott, hogy a jelenlegi választási törvény bizony hatályos jogszabály.
MI hagytuk, hogy így legyen, most már e szerint kell tenni - mert TENNI KELL ellene, az biztos.
Nem dicsérte, sajnos ez tény.

Persze meg is lehet kerülni, fideszes engedéllyel. Az engedélyt Polt Péter adja - elnéz, elfordítja a fejét, csal (mint legfelsőbb jogőr???), elken.
Kisstílű orbán-szolga.
Nyilván megéri, hogy elárulja az ország demokratikus rendjét, régvolt demokratikus rendjét.

Tenni azonban csak mi tudunk, akiknek nem tetszik, hogy kizárnak a döntésekből a saját hazánkban.

Újfeudalizmus - az. Jogod van befizetni a dézsmát, s majd a nálad "okosabbak" eldöntik, mire költik.
Sajnálom a fideszes szavazókat - azt hiszik, a véleményük számít, pedig csak tapsolókórust képeznek a biodíszletben.

A zörgő haraszt híre: 2023-tól megszűnik a nők negyven típusú nyugdíj lehetősége. Választás 2022. Nem elképzelhetetlen.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,424
Tagok
615,602
Legújabb tagunk
Hegyesi Zoltán1
Oldal tetejére