Röntgen látás, 3. szem vagy micsoda ez?

oliyboty témája a 'Vallás,szellemtan' fórumban , 2011 November 10.

  1. Dornix

    Dornix Állandó Tag

    Én is így gondolom! Minden csak magán az emberen múlik. Ha valaki használni akarja a 3. szemét, akkor keresi azt a technikát, amivel használhatóvá tudja tenni. A "hétköznapi" emberek is tudnák használni, csak ők nem érdeklődnek iránta, sőt sokan nem is hisznek benne.:p
     
    Kicsi Fecske és V.T. kedveli ezt.
  2. Kicsi Fecske

    Kicsi Fecske Állandó Tag

    Szia Oli!kiss
    Én egy átfogó, többrétű éjszakai álom\asztrálutazásom mesélem el. Szerintem nagyon érdekes, és több témát is átölel.
    Álmomban délafrikában, Fokföldön, ahol valamikor Barnard professzor az első szívátültetést végezte, voltam a családommal az országunk által kiküldetésben. Én mint államilag küldött megfigyelőként, a férjem nem tudom, hogy mi célból voltunk kint. Egy nagy, sokemeletes épületben volt az intézmény. Nagyon csodálkoztam, hogy a benszülött néger nők miért vannak európai ruhában. Hosszúszárú nadrágban, és blúzban. Éppen beszélgettem a bentszülöttekkel abban az épületben a földszinten, ahol volt a munkahelyem, mikor jött a hír, hogy a családom otthon meghalt. Láttam, hogy a csirkék, a nyulak a ketrecben úgy fekszenek, mint amik megdöglöttek. Fehér porral szórták le az állatokat, és a családtagjaimat, és fóliasátrat emeltek a ház, és az udvar, kert fölé. Álmomban a legidősebbik gyerekem 20 év körüli fiú volt, és a legfiatalabbik kislány, és úgy 10 év körüli. Nagyon vidáman voltak, nem úgy mint akik halál esetet éltek át, és gyászolnának. Este ahogy hazamentem, nem engedtek be. Én mégis beszöktem. Éjjel arra ijedtem fel, hogy egy nagy lencse űrhajó van a ház fölött, és egy henger alakú fényt küldött ránk. Én azonnal megragadtam a fiam, és a lányom karjait, és kiugottam a fényből. Ekkor a földi emberekre nagyon hasonlító férfi, és nő lépett hozzám. Mondták, hogy tudják, hogy engem nem lehet lebénítani. Úgy látszik, ebben a párhuzamos síkban sem. Kértek, hogy menjek fel lépcsőn a gyerekekkel az űrhajójukra, és menjek el velük az ő világukba. Oda vitték a férjem, és a többi, 3 gyerekemet. Nagyon nagy veszélyben van a föld, a kicsi szürkék készülnek megtámadni. Nem tudnak szaporodni, így a földi embereket akarják erre a célra használni, de a földi ember belepusztul, és ők sem tudnak továbbra sem szaporodni. Elvittek ezek az emberek az ő világukba, ami teljesen olyan volt mint a miénk, csak hiányzott a negatív rezgés. Mintha a föld távoli, magasabb rezgésű idejéből érkeztek volna. Sok mindet mutattak, és nagyon sokat beszélgettünk. Ezek után azt mondták, hogy menjek vissza a két gyerekkel, és csomagoljunk össze. Mindent vigyünk, csak állatokat ne. Repülővel hamar hazaérünk. Ott azonnal menjek az ország kormányához, és megmondta, hogy kihez. Ez meg is történt, de a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a fa ládákból a kipakolás végén, egy nagy skorpió mászott ki, de nem tudtuk semmivel sem agyonütni. Az álombeli fiam valamivel felvette, és bevittük az ajánlott kormányhivatali emberhez. Ő megvizsgálta, és azt mondta, hogy földön ilyen fém nem található, és robot. Mikor elmeséltem azt amit tapasztaltam, akkor a robot alapján egy átlátszó, de rendkívüli keménységű páncélt készítettek, és az országot 120 km magasságban, kupolaszerűen lefedték. De úgy, hogy a talaj szint alatt is, a bányák aljának a szintjén. Ekkor láttam az álombeli Magyarország térképét. A nagy Magyarországhoz nagyon hasonlót láttam. Szlováki egy az egyben, Erdély, Belgrádig, és az is délen, nyugaton még Bécs is Ukrajnából egy jó darab tartozott az ottani Magyarországhoz. Éjjel érkeztek meg a kicsi szürkék, és robotokkal szálltak a láthatatlan burokra. Nem tudtak áthatolni rajta. A földet viszont teljesen élettelenné tették. Sem fű, se fa, sem állat nem maradt életben rajta. Mikor látták, hogy kipusztult a kísérletezésük után minden, akkor elszöktek. 1-2 év múlva a kormány kilövő szerkezettel magokat lőttek ki a kihalt részekre. Ezek eleinte hatalmasra nőttek, pl. a gyermekláncfű mogyoróbokor méretű volt. Idővel visszanyerte a normál alakját. Mikor a puha növények éltek, utána következtek a fák, bokrok, és a rovarok. Ezek is eleinte hatalmas méretűek voltak, majd idővel visszanyerték a méretüket.
    Több hasonló jellegű állmom volt már, a blogomban olvashatsz róla.
    Nem tudom, hogy miért álmodom ezeket. Ennyire veszélyesek lennének a kicsi szürkék? Nem tudom, fogalmam sincs, de figyelmeztetésen érzem. Magyarok viszont nagyon értékesek, mert ösztönösen hisznek a fény Istenében. Tudnak szeretni, szorgalmasak, okosak, még a parasztok is gyógyítanak. Ha mást nem, hát állatokat, magukat, és a családtagjaikat.
    Legyen nagyon szép, és vidám napod!
    Sok szeretettel Erzsi.kiss
     
  3. most

    most Állandó Tag


    ne te legyél türelmes.... akkor az elfogy...
    de legyél rá képes... h megtedd mindazt amire szükséged van...
     
  4. oliyboty

    oliyboty Vendég

    Tegnap elkezdtem gyakorolni tudatosan a lassítást minden téren az életem során. Mert hogy túl gyors a tempóm mindenben, és lassítanom kell nagyon. Szóval azt tudni kell rólam, hogy nagyon imádom az édességeket is és evésük közben még be se kaptam, de már megettem, kb. így eszem az édességet, kajálás terén is nagyon gyorsan megeszem az ételt, nem élvezem ki lassú evés közben az ízeket... Aztán mivel most a fizikai világra koncentrálok, mert kicsit felborult nálam az egyensúly, mert csak spirit világgal foglalkoztam, így mindent aprólékosan figyelek, csinálok, aminek köze van a fizikai világhoz. S képzeljétek el, tegnap este neki álltam enni marcipános csokis bevonatú szaloncukorkát (3 db-ot csak). S most kivételesen nem 3 másodperc alatt ettem meg őket egymás után, hanem neki álltam ízlelgetni, szopogatni, így 15-20 percet tartott mire elolvadt, elbomlott a számban és a gyomromban landolt :D Huuu nagyon nehéz volt kibírnom azt, hogy szét ne rágjam, iszonyatos nagy erőfeszítést igényelt maga a koncentráció, hogy szépen lassan kell megenni. De sikerült. :D Meg is dicsértem ám magam. :5: Amúgy ezzel gyakorlom is ám a türelmet, mert tényleg nagyon kínlódok, hogy szét ne rágjam, mert mohó vagyok nagyon... Kvázi még el is tudnám magam azon sírni, hogy egy csokit, vagy édességet had ehessek már meg gyors tempóban... :23:

    Aztán 2,5 órája Domján féle relaxációt hallgattam, hogy tanulás téren könnyebb legyen, tudjak fókuszálni, stb. Tök jól sikerült ellazítsam magam, nagyon régen nem voltam ennyire mélyen laza, egész testemben. Aztán 10-15 perc után elkezdtem érezni a fejemnél, a homlokomnál, a 3. szememnél egy nagyon erőteljes zsibbadást, nyomást, húzóerő félét, meg jött pár belső kép is, csak nem tudom már micsodák, de mintha egy férfit láttam volna egy valóságos világban, vagy másik síkon, fene se tudja, annyira nem figyeltem meg, mert eléggé éreztem, hogy fáj a 3. szemem környékénél, pedig rég nem csináltam se 3. szem meditációt, és most se fókuszáltam oda rá. :rolleyes:
     
  5. oliyboty

    oliyboty Vendég

    Szia Erzsi!kiss

    Próbáltál tudatosan álmodni ezzel kapcsolatosan, hogy megtudd miért álmodsz ilyeneket? Oka biztos, hogy kell legyen, nyilván nem szórakozásból jönnek ilyen képek neked. Vagy meg kellene találni azt a szálat, ami összeköt téged velük és az ilyen jellegű álmaiddal, és akkor azon el lehetne indulni. Bár én csak annyit tudok a tanítóm által, hogy ha álmodsz valamiről/valakiről, az általában azt jelenti, hogy a valós énednek nincsen szüksége rá (mert egó általi kivetülések általában ezek), eldobja és ez jelentkezik álom formájában. Tehát lehetséges, hogy azért álmodod ezeket, mert valójában nincsen rájuk szükséged, a valódi énednek. Jó ezek alól viszont vannak kivételek, visszatérő álmok, dejavu álmok, olyan álmok, amikben pl. szimbólumok vannak, stb. Mert azokkal van dolgod. Vagy a másik variáció amiért ilyeneket álmodhatsz az az lehet, hogy nap közben sok gondolatod van ilyen téren, sokat gondolsz ilyenekre, és ezek jelentkeznek álom formájában, mert feldolgozásra kerülnek, mint információ. kiss
     
  6. most

    most Állandó Tag

    lazíts ... a megszállottság nem cél....
     
    Bibiboo kedveli ezt.
  7. Kicsi Fecske

    Kicsi Fecske Állandó Tag


    Szia Oli.kiss
    Nappal nem gondolkodom ilyen dolgokról. Sok tanítást is kaptam álmomban. Mint írtam, figyelmeztetésnek érzem, hogy ha lehet feltvértezzük magunkat a földönkívüliek negatív csoportja ellen. Igyekezzünk felismerni őket, és csak a pozitívakkal tartsuk a kapcsolatot, akár ébren, akár álomban. Velük kapcsolatos gyökerem egyik előző életemre nyúlik vissza, még atlantisz idejében. Önhipnózist csináltam több évvel korábban, mert volt egy visszatérő számomra hajmeresző érzésem, hogy az első gyerekemet nem én szültem, hanem elcserélték a szülészeten. Egyébként nagyon hasonlít rám minden téren. Láttam abban az éltemben magam férfinak, és a nászéjszakánk lett volna, mikor egy földönkívüli férfi éppen hipnotizált állapotban megerőszakolja a feleségem. Ebbők a kapcsolatból született egy gyerek, és én kiadtam gyámságba. Inkább fizettem érte. Ez több életemben visszajött. Mikor végig néztem, azóta újra nem jelentkezett. Szerintem ez lehet a földönkívüliekhez fűződő gyökerem. Mármint az ilyenfajtákoz. Éjszakánként elég sokat kóborolok az asztrális világokban. Onnan nagyon sok emléket hozok vissza. Többségében pozitívat, tanításokat.
    Legyen nagyon szép, és vidám napod!
    Sok szeretettel Erzsi.kiss
     
  8. oliyboty

    oliyboty Vendég

    Sziasztok!

    2 órája egy csodás élményben volt részem, eddig ilyet csak meditatív állapotba tapasztaltam, most meg valami gyönyörű szép dolog történt velem. Egyik kedves barátommal beszéltem éppen chat formájában és egyszer csak azt vettem észre, hogy mindkét tenyerem ég a forróságtól és áramlik a tenyér csakráimból kifele a tűzforró energia, elöntötte az egész testem, mintha 40 fokos lázam lett volna végig, a két tenyeremből olyan szinten dőlt ki a forró energia, nem tudom, hogy tudatalatt kit gyógyítottam, ki kérte az energiákat, de brutális élmény volt. És utána láttam az energiákat is, ilyen sok pici csillámpor színű energiákat, az egész tenyerem és az ujjaim tele voltak ezzel a csillámporral. Rózsaszín, gyönyörű szép picike tiszta ezüst szín, fehér, soha ilyet nem láttam még a tenyereimben. Ki is csordult a könnyem, a gyönyörtől, az élménytől. Zsibbadt végig a két tenyeremnél, a talpcsakráimból is dőlt az energia, hihetetlen érzés volt. A tenyér csakráimból már 2 órája lassan dől a forró energia, most is érzem, ahogy ide írom nektek az élményemet. Zsibbad mindkét kézfejemnél. S nekem ebben az a csodálatos, hogy ezeket eddig csak meditatív állapotban tudtam megélni, és megtörtént ma az, hogy meditatív állapotban nem vagyok és mindent érzek így is, amit meditációba. Csak a két tenyér csakrámnál ég mindjárt szét :D De tök szuper érzés, meg ezek a csillámpor szerű energia nyalábok, vagy mik ezek, amiket látok, de mindkét tenyeremnél, az ujjaimnál, nagyon picike és nagyon sok van belőle és színesek. Volt már valakinek ilyesmi élménye? kiss

    Előbb 2 perc erejére kezdett ez a forróság elmúlni, meg a csakráimnál ahonnan az energiák dőltek kifele, beszűkölni, most meg megint kezdek mindenhol forrósodni, ég megint a tenyerem, a testem, mintha szaunában lennék, nagyon melegem van megint és éget megint a tenyér csakráimnál az energia, ahogy dől kifele és áramlik. Lehet szüleimnek küldöm az energiákat, de fogalmam sincsen amúgy, ki kéri tőlem és kinek küldöm tudatalatt... De szuper érzés, már vagy lassan 3 órája vagyok ebbe az állapotba meditáció mentesen... :D
     
    István15 kedveli ezt.
  9. oliyboty

    oliyboty Vendég

    S még mindig tart már vagy 3 teljes órája és nagyon nagyon boldog vagyok, hálás, hogy megélhettem, megtapasztalhattam, megkaphattam ezt és közben olyan nyugodtság, béke van bennem, hogy leírni nem tudom nektek. Olyan végtelen szeretet állapotban vagyok most, ehhez tudnám a legjobban hasonlítani a jelenlegi állapotomat. Nagyon boldog vagyok, nagyon nagyon nagyon.kiss
     
    István15 kedveli ezt.
  10. Csillagözön

    Csillagözön Állandó Tag

    Igaz lehet. De a cél hol és mikor és ki által fogalmazódik meg?
    Tudniillik a cselekvésemnek illeszkedni kell egy sor dologhoz......
     
    Kicsi Fecske és V.T. kedveli ezt.
  11. V.T.

    V.T. Állandó Tag

    Hogy ki altal fogalmazodik meg a cel?Hat te altalad a nagyobb te altal.Azt vedd figyelembe hogy a kisebb dimenziok mindig a magasabbak levetulese.Ezert mondjak hogy anyagba surusodott.Egy tolcser ami font szeles es az aljan pedig szinte egy pontba osszpontosul,koncentralodik.Tehat amit Te itt a foldi eletben csinalsz,cselekszel az mar - ha ezt a teoriat kovetjuk - eldontott dolog es a nagyobb te altal.Ezert van marha nagy hasznunkra az intuicionk.Ami sosem teved es mindig segit.Csak mivel annyira koncentralunk a kulvilagra hogy egyszeruen nem halljuk meg a "sajat" szavunkat.Egy egyszeru pelda peldaul aki elkezdi keresni ezt a belso kapcsolatot magaval es probalja elkapni az intuicioit - amik szakadatlan zaporoznak mindenkire - foglalkoztatja egy gondolat es mondjuk a belso hangja/intuicioja azt mondja menjen el mondjuk egy eloadasra a kezdo kereso marhara orul hogy elkapott egy ilyen uzit es mosolyogva beul es vegig hallgatja az eloadast.Jegyzetel es masnap atragja hogy mi is volt ott.A hallottak hogyan is segitenek neki az adott "problemajaban".De ha nyitottabba valik es nem ragad le azon hogy az eloadas a lenyeg , elkepzelheto hogy azert kellett bemenni az eloadasra mert ott talalkozik egy olyan emberrel aki pontosan abban tud segiteni ami neki kell.Ilyen esetben a cel nem az eloadas volt hanem csak egy "kozvetito" hogy az adott illetot megismerje.Erre ertettem azt hogy neha a cel nem mindig a vegleges dolog hanem az igazi annak az egyik folyamanya vagy vonzata.Mas neven ez a szinkronicitas.A lenyeg hogy ne legyunk statikusak es elvarasokkal teli egyenek, hanem a lenyeg a spontenaitasban van.Es pont ez az ami hianyzik a mai vilagunkbol.Mindent elore kiszamitunk latolgatunk mikre szamitsunk ha mondjuk ezt es ezt fogjuk tenni.Ha az elore jelzeseink nem jok akkor bele sem kezdunk.Pedig ami csak ugy az eszedbe otlik annak dolga van veled.
     
    nmarie, Csillagözön és evapatocs kedveli ezt.
  12. Csillagözön

    Csillagözön Állandó Tag

    Az általad leírtak azok, melyeket, ha jobban boncolgatunk, akkor olyan variációkhoz jut el az ember, melyet nehezen tud elfogadni. Ezért aztán van, aki azt mondja, hogy a "tervezett élet" megélésének minőségében, történésében a kis jelentőségű dolgokban van szabad akaratunk. Vannak, akik azt vallják, hogy mindenben van szabad akaratunk.

    Már pedig, ha lenne szabad akaratunk, - bármilyen mértékben - akkor el kellene fogadnunk, hogy vannak véletlenek. Hiszen számtalanszor számtalan esetben történnének olyan dolgok, melyek nem illeszkednének a környezet "rendjébe", de, ez érvényes lenne kisebb és nagyobb, jelentőségteljes dolgok esetében is. Ha pedig erre lehetőség lenne, a Világ a "véletlenek" miatt pillanatok alatt katasztrófába zuhanna.

    Az is igaz, hogy ez csak egy hétköznapi logika. Lehet, hogy van tudományos magyarázat a szabad akarat létezésére.

    ".......1983-ban Benjamin Libet önkéntesekkel végzett vizsgálattal megállapította, hogy a kísérlet során végzendő mozdulat kivitelezésének elhatározását a másodperc töredékével korábban megelőzte egy a fejre helyezett elektródákkal mérhető ún. készenléti potenciál (angol nyelvű rövidítése RP). Libet ebből azt a következtetést vonta le, hogy egy tudatos döntés meghozatalát tudatalatti idegi folyamatok előzik meg.
    A megfigyelés tudományos közlése óta a legtöbb kutató bizonyítottnak tekintette, hogy a szabad akarat mint olyan, csupán illúzió, annak ellenére, hogy sokan ezt a következtetést vitatták....."


    Bár a tudománynak sincs egyértelmű állásfoglalása.......
     
    V.T. és Kicsi Fecske kedveli ezt.
  13. V.T.

    V.T. Állandó Tag

    "Már pedig, ha lenne szabad akaratunk, - bármilyen mértékben - akkor el kellene fogadnunk, hogy vannak véletlenek."
    Ezt igazabol nem ertem hogy kovetkezik ez?!:)
    El kell fogadnunk hogy a valosagban mindent mi teremtunk.Nincs olyan hogy veletlen es szerencse ugy szinten.A szabad akarat megertesehez azzal kell tisztaba lenni hogy szamtalan lehetsegessegek vesznek korul.Es ezekbol valasztunk azt amit szeretnenk.Pelda.Tegyuk fel eg a haz es hirtelen kell dontened mit is tegyel hogy megmenekulj.A lehetsegessegek A-kiugrasz az ablakon, B-lerohansz a lepcson, C-lemesz a lifttel.Ebben az esetben ilyenkor amelyiket valasztod az fogod ugye materializalni es megteszed de a masik ket lehetsegesseg is utra kel hiszen eleg nagy erzelmi intenzitast tarsitottal neki mivel panikhelyzetben gondoltad ki a menekulesi eselyeidet.De azok amiket nem valasztottal azok ugyan ugy elnek a sajat rendszeruk szerint.Mivel az ember egy teremtomasina:)Ezt tovabb lehetne boncolgatni de ez mar azert inkabb metafizikahoz tartozik egy kis kvantumfizikaval vegyitve:)
    Egy masik eszrevetel a szabad akarathoz.A lelek fejlodese egyertelmuen a tudatosodas.Ha az ember vegre raeszmel hogy miert is van itt a Foldon es mi a celja ugye akkor az ido keretrendszere miatt van ra pontosan 70-80 eve hogy megvalositsa.Aztan jon a game over es ameddig eljutott eljutott.Ha nem lenne a leszuletesnel egy valamilyen tervezet - amit te magad hoztal - akkor megint kezdhetned elolrol az utkeresest.Seth - nem tudom olvastad e hanem akkor a figyelmedbe ajanlom - azt mondja hogy a jelenlegi eletedben mar alakitod a kovetkezo eletet szinpadat!Na mar most ha tegyuk fel a spiritualis fejlodesedet azzal tudod elosegiteni hogy mondjuk reikivel foglalkozol es gyogyitasz.Mivel mikozben ezt muveled egyre jobban betudod helyettesiteni magad a rendszerbe.Akkor a kovetkezo eletetben a sugallatok amiket szellemi vezetoid , felsobb ened vagy akarki intuicio reven megkapsz ehhez az uthoz fognak vezetni.De ebben az esetben is a gyogyitas csak egy vonzat hiszen a hatterben folyo tudatosodas a lenyeg.De persze ezek mellett a szabad akaratod szerint azt teszel amit csak akarsz.
     
  14. Csillagözön

    Csillagözön Állandó Tag

    "......."Már pedig, ha lenne szabad akaratunk, - bármilyen mértékben - akkor el kellene fogadnunk, hogy vannak véletlenek."
    Ezt igazabol nem ertem hogy kovetkezik ez?
    ......"

    Itt azt feltételezem, ha mindig szabad akaratból cselekszem, akkor olyan helyzetek állhatnak elő, melyek megzavarnák az élet rendjét. Hiszen akkor mások karmáját , illetve annak megvalósulását is zavarnám, illetve lehetetlenné tenném.
    Azok pedig akkor már "véletleneknek" lennének mondhatók.Mert, ha dönthetek így, dönthetek úgy, akkor a döntés a véletlenre van bízva.

    Legalább is az én "földhözragadt" gondolkodásom alapján.

    Ugyan így látom az asztrológia lényegét is. Az egész asztrológia tudományát kidobhatnánk, hiszen nem lenne kiszámítható semmi az életben, ha bármilyen más döntést hozhatnék, mint ami a "programban" van.

    De valószínűleg, az egész sokkalta bonyolultabb, mint hogy
    azt én megfejthetném......
     
    most és V.T. kedveli ezt.
  15. V.T.

    V.T. Állandó Tag

    "
    Itt azt feltételezem, ha mindig szabad akaratból cselekszem, akkor olyan helyzetek állhatnak elő, melyek megzavarnák az élet rendjét. Hiszen akkor mások karmáját , illetve annak megvalósulását is zavarnám, illetve lehetetlenné tenném."

    Ahogy ezt megertsuk el kell rugazkodni a "foldi gondolat" menettol:) Ami teged korulvesz azt mind te vozodtad magadhoz.Ebbe beletartozik az elethelyzetek,baratok,emberi kapcsolatok,betegseg, minden.Nincs kulso akarkicsoda aki barmi fele nehezseget okozna neked.Ha a vallast vesszuk szemugyre meg nezed a vallasos ember kialakitott egy istenkepet maganak es arra vetit ki mindent.Attol varja majd a jot es ha rosszban van akkor beletorodik mert majd az Isten megsegiti.Az en felfogasomban ez az hogy elfordul sajat magatol es pontosan azert mert nem meri valalni a feleloseget a sajat tetteiert.
    Egyszeruen nem tudsz senkinek sem rossz karmat okozni azert mert valamit teszel neki.Minden ami tortenik mar tudatalatt lejatszodik es annak a vonzata amit latsz.Senki sem tehet a te akaratod nelkul semmit sem veled.Ha pofont kapsz akkor mar ezt a helyzetet elfogadtad mielott megkaptad volna.A gondolataiddal teremtesz meg mindent de mindent.Akivel tartod peldaul a kapcsolatot oket sem "veletlenul" talaltad meg.Azert vannak veled mert "odahivtad" oket es ok meg "elfogadtak" a meghivasodat.Persze ez mind a tudalatt tortenik.Mint ahogyan a szuleidet is mar joval a leszuletesed elott kivalasztottad.De ok is teged!Mar joval a fogantatas elott megtortenik a "parbeszed " a szulok es gyerek kozt.
    Ugy kepzelem el az egeszet hogy van a Lelek vagy Entitas ezt kepzeld el egy buboreknak.Az Entitason belul egy kisebb buborek a Belso Ened ezen belul egy kisebb buborek az pedig Te vagy a fizikai ened.Persze ezek a hatarok marmint a buborekok csak kepletesen kell erteni amugy nincs semmifele valasztofal a felsoroltak kozott.A fizikai ened es a belso ened kozt van az ego_O felugyeli a fizikai sikot.Ugy kepzeld el mint ami a fizikai testednek a szem az a tudatodnak az ego.A tudatod az egon keresztul eszleli a vilagot.Tehat ezert nem jo szerintem az amikor mindenki az egot szapulja hogy rossz.O azert rossz mert en nem tudatosan hasznalom.Ego nelkul nem tudsz letezni itt a foldieletben!Pontosan az ego az aki mintegy csatornakent mukodik a tudatos es a tudattalan kozt.A spiritualis fejlodeshez is ot hasznalja az ember.Csak akkor tudatosan arra az iranyra tereled a fokuszat.
    Na vissza buborekokhoz:)Maskent a belso Ened az a kozeg ahol elsz.O adja neked azt az "anyagot" amibol azt gyursz amit akarsz.Ha nezed a festot ugye vannak a szinek o azt fest ezekbol amit csak akar de a szinek azok adottak csak azokat varialja.Itt van a szabad akarat hogy mikent keveri ossze az adott szineket.Mindenki ilyen buborek es ahol ezek kapcsolodnak metszik egymast ott folyik a kozos munka.Peldaul a csaladom az en buborekom a felesegem buboreka es fiaim buboreka ahol metszi egymast ott mukodunk mint egy csalad.Ebbol tanulunk kulonbozo dolgokat kell megoldani de ettol mindenkinek mas es mas lesz az amit levon belole.Es a metszes ponton kivul mindenki elrakja a tanultakat.Ugyan igy amikor valakivel talalkozol akkor o is a buborekodhoz "tapad" es lesz egy uj metszes pont.Ahol csak te es o fogtok dolgozni.Az most mindegy hogy mit.Jot rosszat.De mar a Magasabb Enje beleegyezett ebbe a kapcsolatba hiszen azert talalkoztal vele.Folyamatos komunikacio zajlik mindenkivel.Telepatia.Mivel ugye ezen a szinten nincsen ter es ido.Minden egyszerre "azonnal" megy.ha jon egy gondolat hogy felhivod anyukadat akkor mar o bele egyezett abba hogy felhivd.Ha tudatosan akarod ezt eloidezni akkor azt kell tenned erosen rakoncentralsz anyukadra vagy akarkire persze akit jol ismersz es hivni fog.Persze ez a koncentraciod koncentralsagatol is fugg.Igy mukodik a hipnozis.
     
  16. oliyboty

    oliyboty Vendég

    Ha már szóba került a telepátia, akkor kérdeznék már ezt azt :D Szóval, nálam eddig csak párszor működött a telepátia, az illető gondolatait mondtam hangosan ki, vagy ő benne volt egy gondolat, amit nem mondott ki én meg válaszoltam neki hangosan. De ez azóta többször nem igen történt meg. Van sokszor olyan az életemben, hogy beszélgetek valakivel és mondja vagy én mondom neki, hogy számból vetted ki a szót, mert mindketten ugyanarra gondoltunk. De ez kicsit másabb formája a "telepátiának". Aztán volt olyan telepátiában is részem életemben 1x -azóta sincs több ilyen-, hogy érzelmi téren ráhangolódtam valakire (volt barátom, akivel szakítottunk, de a ráhangolódás még szakítás előtt volt) és éreztem mindent érzetben, ami benne zajlott és ott voltak a saját érzeteim is... Ez is mitől függ, hogy így rá tudsz hangolódni valakire és érzel mindent (inkább empátia, de nem ez az átlagos emberi, hanem magasabb szintű), de utána már többet nincsen ilyen... Hogy ezek mitől vannak, mitől tapasztalod meg, utána meg miért nincsen belőle már több megtapasztalás?:rolleyes:
     
  17. V.T.

    V.T. Állandó Tag

    Amirol beszelsz hogy szinte a szadbol vette ki a szot az nem a telepatia.Az az amikor valakivel total megegyezik a rezgesetek.Azonos frekvencian vagytok.Telepatiara egy kiserlet beszeld meg a barataiddal hogy mondjuk valamire gondolsz es atkuldod nekik es mondjak meg hogy mit is "ereztek", szerintuk mi volt az.De persze legyen meg elotte a valasztek:)Mondjuk piros haromszog,kek kor, zold kocka.Legyen valaki kozuletek a kuldo es a tobbiek a fogado.Megbeszelt idoben kezdjetek meg a kiserletet.Mobndjuk este 8kor:)A tapasztalatom szerint nem mindenki jo kuldo.Van aki egybol elkapja a kuldemenyt es "kitalalja" de nem kepes kuldeni.
    A rahangolodas amit irtal a baratoddal az meg azert volt mert szerelmesek voltatok:) es igy meg egyertelmu hogy egyben rezegtek.Azert is erezted meg az erzelmeit.Telapatianal nem hiszem hogy az erzeseket is erzed bar kitudja:)
    Az ismeroseid kozott mindenkit szinte letudsz merni hogy hogyan is rezeg:)Amikor rahangolodsz es azt erzed hogy konnyebb lesz a fejed - nem tudom maskent mondani - akkor az adott szemelynek hozzad kepest magasabb a rezgese vele midnenfelekeppen jo erzes egyutt lenni.Akinek meg a rezgese miatt az erzet a testedben levandorol a hasadig akkor az alacsonyabb mint te.En nalam amikor ezt teszteltem akkor megkerdtem magamtol hogy mutassam meg magamnak - de durva ezt visszaolvasni:) - hogy milyen a rezgesem.Es akkor nalam megallt az erzet a mellkasom kozepe fele.Mondjuk a szivcsakra magasagaban alltam meg.Tehat aki a mellkasomnal feljebb volt az magasabb tartomanyban van mint en.Volt olyan szemely aki allandoan "farasztott" megkertem hogy hol is van a frekije es mintha egy liftbe szalltam volna sullyedtem es csak sullyedtem nagyon kellemetlen erzes volt.Ezert volt az hogy allandoan "leszivott" amikor beszeltem vele.
    Erdekesek de praktikus gyakorlat:)
     
    ionon és nmarie kedveli ezt.
  18. most

    most Állandó Tag

    szereted magadban az életet ... ennyi
     
  19. most

    most Állandó Tag

    az a készenléti potenciál ...sztem éppen arról szólhat h meg-felleljek vagy ellen álljak.... a készenléti potenciál ( feszültség) épp a lehetőségek latolgatása...

    nem szeretnék egy tudóst csak úgy megkérdőjelezni de mégis...
    talán meg kockáztatom ...pl mivel nemrég bizonyították h a szerelmi bánat során valóban erek szakadnak- pattannak meg a szívben.. mint ember sztem mindenki tudta h igaz a mondás... meghasad a szívem...
    mivel mi mindannyian vagyunk a kutatás tárgya..sejtéseink kicsit természetesek s így többet nyomnak a latba...
     
  20. most

    most Állandó Tag

    mindkettőnek akarni kell a kommunikációt és elvárni a választ...
    megkérdeztem a kollégám rétest vigyek vagy krémest....
    krémest volt a válasz..
    bár ö azt mondta: h jó lenne ha eszembe jutna h vigyek krémest...

    h mi volt előbb a tyúk vagy a tojás nem derült ki...
     

Megosztás