Reinkarnációs utazás

ildibaba

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,

Többször írjátok, hogy "nem sikerül" az utazás, pedig minden egyes próbálkozás segít a blokkok eltüntetéseben. Magamról annyit, hogy pránanadi 2-es utaztatóig jutottam eddig. Utaztatni szeretek, de aki engem utaztat, arra biza kemény feladat vár :)! Sajna csak nagyon kevés dolgot láttam (láthattam), de hiszem, hogy minden alkalom segített legalább a blokkok elpucolásában, azaz nincs olyan, hogy "nem sikerül". Lehet, nálam a hagyma héja sem látszik még, mert vastag föld borítja. Először ezt kell letakarítani, utána lehet nekilátni a "látványos" munkának. Ne legyenek elvárásaink, csak hagyjuk, hogy történjen velünk, aminek kell, és persze akarjunk változni, talán ez a legfontosabb.
 
Mocacsacsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én már négy alkalommal utaztam, egy adott probléma miatt. A helyszín az időpont, és én is mindig más voltam. A legelső utazás volt a legerőteljesebb, beindultak a blokkjaim, fizikai fájdalmat is éreztem utazás alatt, ami fokozatosan elmúlt. Amúgy ez a fájdalom néhány évig nagyon meggyötört, sem én, sem az orvosok nem tudták megmondani az okát. Azóta egyszer sem fájt, teljesen elmúlt. Még úgy érzem van mit megutaznom. Nagyon jó az utaztatóm is, teljesen megbízom benne. Sok problémámat megoldotta már az utazás. Tervezem, hogy én is elvégzem az utaztató tanfolyamot.
Amúgy jó ez az oldal, végigolvastam a hozzászólásokat. Szép estét mindenkinek!
 
lotuszvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Rinelda vagyok és én az előző életbeli blokkoldás szelídebb változatát ismertem meg SVT formájában."Véletlenül"( de itt mindannyian tudjuk, hogy véletlenek nincsenek) mentem el oda, ahol ezzel is foglalkoznak. Nagyon sokat köszönhetek a hölgynek .Azóta óriási változásokon mentem és még megyek is keresztül.
Viszont tudom és érzem, hogy még szükségem lenne menni, üzenni akarnak nekem, de én csak halogatom.Mint írtad mindenféle kifogást találok, pedig úgyis el fogok jutni csak "győzzem' le az akadályokat.
Szóval csak annyit akartam kihozni belőle, hogy nekem is tuti valami nehezebben emészthető problémával kell majd szembenéznem.

Fel lehet erre készülni? Igaz a segítséget megkapjuk, csak akarjuk elfogadni.

Hogyan lehet felkészülni egy utazásra?
Minél gyakrabban
- meditálj
- végezz teljes testkezelést
- és leborulást
- ha legalább 2-es nadis szinten vagy, akkor tudod, hogy mi segíthet még

Ennyire egyszerű a recept.
:)

Mindhárom nagyon jól oldja a blokkokat, tisztít és előkészíti a terepet az utazáshoz.

Üdv,
Lótuszvirág
 
lotuszvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok még új vagyok a fórumon! Idáig egyszer voltam regressziós hipnózison, hogy néhány kérdésre választ kapjak, de azóta a kérdéseim száma tovább gyarapodott.

A hipnózis nagyon tanulságos volt, megtudtam milyen feladattal vagyok itt ebben az életben. Kellemesnek éppen nem mondanám ugyanis előző életemben abban a "megtiszteletetésben" részesültem, hogy emberáldozatként végeztem közép amerikában.
Az előző életemből sajnos nem sok minden derült ki idáig. Ahogy a hipnózis során kiderült nem voltam valami jó ember a képek amik felbukkantak egy történelmi akció-horrorfilmre emlékeztettek.

Érdekelne, hogy a Pránadati mennyire hatékony, mennyire mélyen tekinthetünk vissza az előző életeinkbe.

Tudna nekem valaki erről valami bővebbet írni, hová, kihez érdemes menni ez ügyben?

Előre is köszönöm szépen!

Szia!

A Pránanadi technikák nagyon hatékonyak, de nem olyan csodaszerek, amelyet - mint egy pirulát - beveszel és
egyetlen varázsütésre elmúlik minden bajod.

Kitartó gyakorlásra (önkezelés, meditáció, leborulás, utazás) van szükség ahhoz, hogy felismerjük az életünk problémáit, illetve feladatait, és merjünk velük szembenézni és megoldani őket.

Csodálatos rendszer, mely nagyon sokat segít az életünk folyamán - ha mi is megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet.

Sokan utaztatnak nagyobb városokban.
Vannak nadis kezelő központok, ahol profi kezelők igazán hatékonyan tudnak segíteni.

De ne felejtsd el, hogy nem véletlenül kaptunk 3 módszert (gyógyító kezelések, utaztatás és masszázs) egy csomagban a tibeti mesterektől: akkor igazán hatékonyak, ha együtt alkalmazzuk őket. Minél gyakorlottabb egy kezelő, annál könnyebben felismeri, hogy mikor melyik technikát kell alkalmazni.

Üdv,
Lótuszvirág
 
szintmérő

Állandó Tag
Állandó Tag
A pránanadi mesterek tanítanak "utaztatást", érdemes megtanulni, de azzal másokat lehet elvinni előző életeikbe.
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Huszonhat Napóleon egy teremben

"Csattos Ilona életterapeuta mesélte a következő történetet. A reinkarnáció lehetősége, ténye mindig is érdekelte őt – és mivel hite szerint a gondolat teremtő erejű, és ami foglalkoztat bennünket, azt a sors így-úgy elénk hozza – ő is összetalálkozott a világ másik felén egy kutatóval, aki a reinkarnáció témájában végzett kísérleteket. Ilona hosszú hónapokra csatlakozott hozzá, és részt vett a foglalkozásokon, ahol a terapeuta számos embert vitt le regressziós hipnózisba, hogy előző életeiről számot adjanak. A fura az volt, hogy egyes emberek elkezdtek arról beszámolni, hogy előző életükben híres, történelmi személyiségek voltak. Ez persze még nem lenne kizárt, de amikor a huszonhatodik Napoleon, és a tizenhetedik Jézus is jelentkezett, el kellett gondolkodni a hallottakon. Ha a reinkarnáció létezik, miként lehetséges, hogy egyazon személy életét többen is megélték?
Ilona és a kutató nem kételkedtek abban, hogy a reinkarnációs utazás során megélt élmények valósak. Magyarázatul inkább azt találták, hogy mindannyiunk élete és élményei egy nagy közös élményben összesednek, és ehhez a végtelen közös élményhez mindannyian hozzájutunk.
Voltaképpen C. G. Jung svájci pszichiáter a lélektant felforgató tézisével, miszerint mindannyian rendelkezünk egy nagy, közös tudattalannal, ugyanezt állította. A kollektív tudattalan lényege, hogy a világ kezdete óta minden történés szimbólumokban tárolódik az ember tudattalanjában, és csak álmainkban, vagy hipnózisban férhetünk hozzájuk. "

-Csattos Ilona munkásságára egyik fórumozó-társam hivta fel a figyelmet.

A beidézett-rész számomra is elfogadóbb,ami a reinkarnációt illeti,és persze ez is azt bizonyitja,hogy mindannyian EGY-ek vagyunk.
szeretettel:Éva
 
yeti108

Bocs, de azt hiszem egy kicsit többet tudok a reinkarnációról, mint az átlag nadisok többsége. (nem felvágásból mondom). Én nem gondolnám, hogy egy testben egy időben több "lélek" is lenne. A buddhizmus szerint amúgy sincs halhatatlan lélek, csak az összetevők (szkandák) mennek tovább és hoznak létre egy új személyiséget.
 
Egy testben egy lélek van,szerintem is,
de nem mint különálló személyek vagyunk(csak a test különálló),hanem az EGY-hez(tudat) tartozunk mindannyian.
Véleményem szerint a tudatalattink "fogja",mint adóvevő egy-más információját,és tárolódik minden(pozitiv,negativ) élmény.
Mikor a hypnotizőrnek alávetjük magunkat /szabad akaratunkból!/,hát sok érdekes dolog felszinre kerülhet...:)

Azt hiszem, a buddhisták szerint sok-sok életünk van(javits ki,ha nem jól tudom),
de Eckhart Tolle szerint minden egyes szavunk után meghalunk,majd újjászületünk...
 
Végtelen sok életünk volt, lesz. És az elkövetett tetteid szerint születsz újra. Hogy hová, azt a "lélek" választja ki, amíg a bardóban (köztes létben) van (49 napig). Általában oda, ahol valami feladata van. Van, mikor ez nagy sz...pás.
 
navvera

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekel a reinkarnáció, de még nem olvastam a témáról. Örülnék ha valaki tudna segíteni, hogy milyen könyvet érdemes elolvasnom róla.
 
eede

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy testben egy lélek van,szerintem is,
de nem mint különálló személyek vagyunk(csak a test különálló),hanem az EGY-hez(tudat) tartozunk mindannyian.
Véleményem szerint a tudatalattink "fogja",mint adóvevő egy-más információját,és tárolódik minden(pozitiv,negativ) élmény.
Mikor a hypnotizőrnek alávetjük magunkat /szabad akaratunkból!/,hát sok érdekes dolog felszinre kerülhet...:)

Azt hiszem, a buddhisták szerint sok-sok életünk van(javits ki,ha nem jól tudom),
de Eckhart Tolle szerint minden egyes szavunk után meghalunk,majd újjászületünk...
az emberek csodállatosan meg tudják fogalmazni a lényegtelen dolgokat, melyek aközben vetődnek fel, amíg keressük a lényeget
erre elvileg elegendő kéne hogy legyen egy élet
ha mégsem, hát fel kel kínálni még egy párat
 
Korpi49

Állandó Tag
Állandó Tag
Ki mindenütt vagy
földön és az egekben.
Bűnösök lelkén égjen
szavad, fohászod.

Segítsd az embert
Bízóbb szívvel élni, hogy
nyugodt legyen álmuk
merjenek remélni.

Űzd el szellemükből
A kísértést, mosolyogj
Érettük, bűnösökért
Irgalmazz ha jónak látod.

És bocsáss meg a napi vétkeikért

Írta-Korponai István Cím:Egyszerű fohász
 
injekció

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy technikát szeretnék ismertetni lehet mások is ismerik csak egy kicsit másképp csinálják de nekem bevált ,egyaránt alkalmas asztrálprojekció előidézéséhez vagy regresszív emlékeket is előcsalhatnak az elménkből.
Közvetlenül lefekvés előtt kell csinálni, lehetőleg ágyban feküdve. Miután kiürítetted a gondolataidat és már csak a légzésedre koncentrálsz, és ellazultak az izmaid neki lehet kezdeni. Úgy szoktam csinálni hogy a zuhanás érzetét kelltem az agyamban pl,: két lábbal állok egy gödör fellett és testemre egy kötél van kötve és egy nagy súly. minden eggyes belégzésnél érzem hogy a súly egyre mélyebbre süllyed és ezáltal a lelkemet is kihúzza a testemből, eddig alkalmazható asztrálprojekcióhoz is de utána máshogy kell folytatni.
Nos miután eléri az ember a zuhanó érzést és egyre jobban érzed hogy a lelked süülyed a súllyal együtt, kezdődhet a gyakorlat, eddig ugyanis a ráhangolódás történt csak, az agy felkészítése a következő lépésre.
Ezután minden eggyes belégzésnél mikor érzed hogy a súly eggyre mélyebbre visz, képzeld el hogy emélkeid is elkezdenek minden eggyes belégzésnél a felszínre törni, de csak szépen lassan, nem kell sietni, hiszen rengeteg gondolatfoszlány és emélktöredék is felszínre kerülhet, ami érzemi sokkot is okozhat.Így kell haladni eggyre visszább az ember életébe, majd elérsz a korai gyerekorodhoz, és itt már szinte csak emlékeid foszlányait találod, legalábbis amit a tudatos éned feldolgozni képes,de most jön a lényeg !
Hiszen ezzel a gyakorlattal a tudatallatit is aktiválod és ezért kell elalvás előőt csinálni hiszen ennek a gyakorlatnak legtöbbször az a vége hogy elalszol, de amilyen álmokat át fogysz élni - hát hogyis fogalmazzak- lehet egy kicsit eltérőbbek lesznek az eddigi álmaidhoz képest.
Mikor elértél az korai gyerek korod emlékeihez most jön a neheze. próbálj minden eggyes belégzéssel amikor süülyedsz még mélyebbre mászni emlékeidben szinte a születésig , de ez már nehéz lesz hiszen az embernek 2-3 éves korától van tudatos emléke.Ezért kell a tudatallati.
A zuhanásérzés kiváltása az elmében azért szükséges mert így egyfajta ősi reflex kapcsol be az ember elméjébe. Hiszen zuhanáskor fokozódik az agyi müködés . mert ez egyfajta sokk a szervezetre, aktiválódik a tudatallatiból eltárolt emléképek átírányítása a tudatosan gondolkodó énünkhöz, ez okozza a halál előőti pillanatban az emlékképek előjövetelét.
Nos ezzel a gyakorlattal fogjuk előhíni a tudatallatiból az emléképeket, és ha van előző életünk akkor annak is a képeit.
Ha már a zuhanás előidézésénél elérte az ember a korai gyerekkorát próbáljon még előbbre menni, de ált itt egy blokk van és nem fog sikrerülni. Itt már ált elalszik az ember.pont erre van szükség hiszen álmodban ha fel vagy készülve és ez a blokk az elmédben nem olyan erős akkor rápillanhatsz előző életed valamelyikére.
Mégegyszer szeretném a figyelmet felhívni, hogy eze egy intenzív pszichés gyakorlat, ami rendkívül megviselheti az embert , főleg a felszínre kerülő emlékek miatt.Az biztos aki sikerrel jár e módszerben az elejeén lesz pár furcsa éjszakája az álmokat értem ez alatt.
Pszichológiát tanultam és eléggéé szkeptikus vagyok szinte mindennel kapcsolatban, de már kezdek elfogadni pár spirituális igazságot ( reinkarnáció, természetfelletti erők létezése).
ez egy saját gyakorlat mindenki átdolgozhatja egy kicsit a maga számára ha úgy jó neki, de mielőőt neki fogna valaki e módszer kipróbálásához nem árt néhányszor a meditációt, kipróbálni.
Tulajdonképpen ez egyfajta önhipnotizálás ezért mindenfajta előképzés nélkül veszélyes is lehet!!!!!!!!!!!
 
injekció

Állandó Tag
Állandó Tag
Mutatnék egy linket amit végignézve talán jobban megérthető a fentebb leírt meditáció:
http://www.youtube.com/watch?v=meXSYjLCyO0

Ebben a klippben is kiemelt szerepet szántak a zuhanás érzésének a bemutatására.Csak szemléltetni akarták a készítők a tudatmodósító szerek által átélhető érzést ami közelebb visz a múltbeli emlékekhez- szimbolikusan a zuhanás a tudatos én belesüllyedése a tudatallatiba ahol az elrejtett emlékek találhatóak, amik ha jók ha rosszak felszínre törnek,és ez okozhat furcsa álmokat-ez egy nagyon jó klipp ami mind zenében mint képi megjelenítésben passzol a fentebb bemutatott meditációhoz,talán segíthet az "elmélyedésben".
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia injekció!

Szeretném megkérdezni,ha igy visszajutunk előző életeink valamelyikébe,ott fedezhetünk fel olyan dolgokat,amit a mai életünkbe nem tudunk hova tenni,hogy miért történik velünk az,ami történik?
Esetleg segitséget is kaphatunk,hogyan tudjuk úgymond "ledolgozni" mostani életünkbe?
Előre is köszi a választ!
Éva
 
Oldal tetejére