Rejtélyek, furcsaságok, talányok

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Felhők felett lebegő rejtélyes város jelent meg Kínában

Igazán furcsa jelenséget vettek videóra a Kanton közelében található Foshan városában, valamint pár nappal később Csianghszi tartományban: egy felhők felett lebegővárost. Legalábbis valamit, ami pont úgy nézett ki, mintha egy „felhőváros” jelent meg volna az égen. Az esetről beszámoltak a kínai televíziók is.



A felvételeken minden bizonnyal csak egy igen hatásosra sikerült természetes optikai illúziót, egy délibábot lehet látni, de ezt a magyarázatot természetesen nem tudják elfogadni az összeesküvés-elméletek hívői, akik egészen más magyarázatokat találtaka jelenségre. Előjött a CERN, a HAARP és a Project Blue Beam is.

Ez utóbbi szerint a NASA azt tervezi, hogy az égre vetített hologramokkal hiteti el Jézus második eljövetelét, vagy egy földönkívüli civilizáció invázióját – természetesen azért, hogy ezzel segítsék az új világrend kialakítását. És ez a felhőkön lebegő város valamiféle teszt volt.

Hogy az amerikai űrkutatási hivatal miért éppen Kínában tesztelne egy szupertitkos projectet, azt ne kérdezze senki. De persze az is lehet (miért is ne?), hogy a kínaiak teszteltek egy szupertitkos hologram-technológiát.



http://24.hu/elet-stilus/2015/10/19/felhok-felett-lebego-rejtelyes-varos-jelent-meg-kinaban/
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
A rejtélyes vitorlázó kövek
Death Valley Észak-Amerika legforróbb és legszárazabb vidéke, mely számos természeti csodát rejt, de mind közül a legrejtélyesebbek a "vitorlázó kövek". A völgy egyik leghíresebb látványossága a rejtélyesen mozgó kövek, melyek legnagyobb számban a Racetrack Playa (Versenypálya-síkság), egy kiszáradt tómeder területén találhatók. A terület teljesen sík és vízszintes, 4,5 km-re lévő végei között mindössze 4 cm a magasságkülönbség. Az év nagy részében száraz agyagréteggel borított síkság, ahol esőzéskor a közeli hegyoldalról leömlő víz rövid ideig sekély kis tavat alakít ki. A hegyekben a heves esőzés hatására kisebb nagyobb szikladarabok szakadnak le, melyek a síkságon rejtélyes vándorlásba kezdenek. A vándorló sziklák között akadnak 300 kg-osak, melyek 900 méteres nyomott hagynak maguk után. Tehát nem csoda, hogy mai napig rejtély övezi a Földön sehol máshol elő nem forduló jelenséget: a mozgó sziklákat.

vitorlázó kövek 1.jpg

Megfejtették a vitorlázó sziklák titkát

Racetrack Playa egy kiszáradt, hegyekkel körülvett lapos sivatag. Nyáron szikkadt talaj, télen havas-jeges táj jellemzi a Death Valley Nemzeti Parkban lévő területet. A legfurcsábbak azonban azok a kövek, amelyek vitorláznak a homokban. Legalábbis úgy tűnik.

A kövek nagysága a számítógépes egértől a mikrohullámú sütőig terjed, mindegyiket egy nyomvonal követ a porban. Néhány nyom csak néhány méter hosszú, de vannak olyanok is, amelyek egy focipálya hosszát is meghaladják. A köveket nézve az az érzése támad a nézelődőnek, hogy ezek a kövek mozognak.
vitorlázó kövek 3.jpg

A kutatók már évtizedek óta próbálnak rájönni, hogyan hagyhatnak egy ilyen kietlen tájon akár háromszáz kilogrammos kövek néhány száz méteres nyomot maguk után. Eddig számtalan magyarázatot találtak a jelenségre, köztük néhány vad ötlettel is előálltak. Fogták már mágneses erőkre, földönkívüliekre, misztikus energiamezőkre is.

1948-ban két geológus azt állította, rájött a probléma megoldására. Jim McAllister és Allen Agnew az időszakos áradással magyarázta a jelenséget. Ezt azonban cáfolták néhány évvel később, egy másik geológus elárasztotta a síkság egy részét és repülőgépek propellerével próbálta arrébb mozgatni a köveket. Sikertelenül.

Olyan elméletek is voltak, amelyek szerint vékony jégréteg keletkezik a talajon, és az erős szél tolja el a sziklákat. Ezek a kísérletek sem működtek, pedig itt is erős propellereket vetettek be a jégen álló kövek ellen. Évekkel később Paul Messina GPS-t használt, hogy térképet készítsen a vándorló kövekről és azt találta, hogy a nyomok közel sem párhuzamosak. Az az elmélet is kútba esett, amikor a kutatók kiszámolták, mekkora széllökésekre lenne szükség ekkora kövek megmozgatásához. A legalacsonyabb sebesség is több száz kilométer/órás kellene legyen.

A megoldásra végül Ralph Lorenz, a Johns Hopkins Egyetem bolygókutatója jött rá, aki éppen egy NASA-projekten belül kutatott a sivatagban a téli időszakban, amikor felfigyelt a vitorlázó kövekre. A köveket vizsgálva olyan nyomokat is találtak, amelyeknél a kövek összeütköztek és visszapattantak egymástól. A kutató rájött arra, hogy ez csak akkor lehetséges, ha jég borítja a köveket, hiszen egyébként nyomot hagyna a porban.

Egy konyhaasztalon végezte el a szükséges bizonyítást: vett néhány apróbb követ és műanyag edénybe tette ezeket. Öntött bele vizet, majd az egészet fagyasztóba tette. Az eredmény összefüggő jégfelület, amelybe bele voltak fagyva a kövek. Fejjel lefelé fordította az egészet, majd megszórta homokkal az alját. Amikor felolvasztotta a jeget, különösebb erőfeszítés nélkül el tudta csúsztatni a köveket a homokon, amelyek hasonló nyomot hagytak, mint a sivatagban.

A magyarázata szerint a kövek körül jég keletkezik, és mikor a jég hőmérséklete, és ezzel a halmazállapota megváltozik, a kövek megmozdulnak, odébb csúsznak. Ehhez a modellhez csak olvadásra van szükség, erős szelekre nem, mint a többi elmélet esetében. Így egyelőre ez áll a legközelebb a megoldáshoz.

index.hu
http://www.vilagbiztonsag.hu/keptar...um=lasthits&cat=0&pid=19957#top_display_media
 

Hanna_

Kitiltott (BANned)


Wernher_von_Braun-NASA.jpg
Werner Von Braunnak tudomása lehetett róla, hogy antigravitációs meghajtású járművek fejlesztésén dolgoztak a Harmadik Birodalom utolsó napjaiban. Hivatali ideje alatt von Braunnak hozzáférése volt a NASA titkos programjaihoz is. Élete utolsó éveiben von Braun számára lassan kezdett összeállni egy nagyobb kép, ami az amerikai űrprogram valódi céljait illeti, a hadiipari komplexum manipulációira és titkos tevékenységeire vonatkozóan.

Dr. Carol Rosin, egykori repülőgépipari vezető, űr- és rakétavédelmi tanácsadó, aki von Braunnal jó barátságba került utolsó éveiben már tanúskodott a Kongresszus előtt mindarról, amit megtudott tőle.



"Wernher többször is figyelmeztetett, hogy az összes ellenőrzési módszer, félelmen alapuló manipuláció, vagy a "fenyegetés kártya" ki lett játszva a Háttérhatalom részéről, de a Földönkívüli fenyegetés kártya az utolsó kártyájuk." Wernher Von Braun egy küldetést bízott munkatársára Carolin Rosinra még 1977-ben. Azt, hogy beszéljen a világnak az Egyesült Államok titkos kormányáról.

Ők az egyik legerősebb csoport a világon. Wernher Von Braun a rakétatudományok és a NASA űrprogramjainak atyja teljesen elborzadt a világméretű népirtástól - állítja Carol Rosin. Minden, amit 1977-ben megjósolt, azóta valóra vált. A következő, ami történni fog, egy hamis Földönkívüli támadás, hogy még több jogszabályt hozhassanak az emberek ellen, mindenféle sürgősségi intézkedés formájában.

Ezt jósolta Wernher Von Braun 1977-ben, a saját szemével látta az erre kidolgozott terveket.




"Werner többször is figyelmeztetett, hogy az összes ellenőrzési módszer, félelmen alapuló manipuláció, vagy a "fenyegetés kártya" ki lett játszva a Háttérhatalom részéről, de a Földönkívüli fenyegetés kártya az utolsó kártyájuk."

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én már annak is örülni tudok, ha tényleg ez az utolsó kártyájuk. :(
 
N

Nusi8

Vendég
Hová lett SiriusB, Tigris anyó stb.?

Kedves Molvay Péter!

Tigris anyóval napi kapcsolatban vagyok, meg fogom neki mondani, hogy még emlékszik rá valaki. Ő már nagyon régóta nem jár ide. SiriusB-t pedig egészen közelről ismerem. Ő azóta már megszámolhatatlan átalakuláson ment át, sokszor már ő sem tudja, hogy most éppen hogy hívják, de biztosan tudom, hogy nagyon megtisztelőnek érzi, hogy emlékeznek a "lánykori" nevére. :D
 
N

Nusi8

Vendég
Sziasztok! Kézcsokom a hölgyeknek,tiszteletem az uraknak!
Végig olvastam. Jelentem, végig olvastam.
Megtisztelő lenne, ha befogadnátok.

Az Ernő legyen veletek!

Ő már egyre ritkábban van velünk. Öregszik, nem bírja már a gyűrődést. Legutóbb a "33 könyv..." című hírek alatt láttam a nevét, ahol az Egri csillagokat hiányolta egy felsorolásból.
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Pitti!

Hogyan lehetne tudományosan igazolni bármit? Ockham borotvája?

P
Haat, ha megmondod hogy mi az a "tudomanyos" igazolas akkor esetleg tudok valaszolni. Ockham igazolasa igazabol a megfigyelesre tamaszkodik (fokent) mint "tudomanyos" de ma mar tudjuk nem csak az ot erzekszervunk hanem a modern technkai megfigyelo ezkozok sincsenek azon a szinten, hogy teljes megfigyelesrol beszelhessunk.
 
Haat, ha megmondod hogy mi az a "tudomanyos" igazolas akkor esetleg tudok valaszolni. Ockham igazolasa igazabol a megfigyelesre tamaszkodik (fokent) mint "tudomanyos" de ma mar tudjuk nem csak az ot erzekszervunk hanem a modern technkai megfigyelo ezkozok sincsenek azon a szinten, hogy teljes megfigyelesrol beszelhessunk.

Pitti

Vannak itt vicces kérdések, pl. Miért állítod, hogy Pál Inka, Vagy , hogy lehet- e Ockham borotváját piramisban élesíteni, és vannak túl marcona kérdések, mint pl. a kauzalitás David Hume-i megkérdőjelezése, vagy a Husserl- Heideger-i vonal a fenomenológiával, stb. Félő, hogy ezek egyikével sem jutunk előbbre.
Valami olyasmi kellene ami meggyőzne bárkit, még az Ernőt is.
Ha nem untatlak, lennének kérdéseim, kíváncsi lennék a véleményedre.
Persze, a többiekére is.

Üdv:p.
 
Kedves mindenki!

Szerintem a miért?-et kellene kiemelni, ezt, ha jól értettem Pitti is többször jelezte.
Feleslegesnek tartom azon vitatkozni, hogy bronzkoriak tudtak-e piramist építeni, (persze, hogy nem, gépész vagyok tudom mi az három méteren egy tized mm eltérés...) inkább, azt árulja el valaki, mi a túróért csinálták volna.
Mondjuk, én Hadada-hadada élek, mint bronzkori ürge, feleségem bla-bla-bla asszony elnyomása alatt. Ott az a rohadt kezdetleges gabona, gyagyás állatok, vadászok, kapirgálok, és akkor, egyszer csak, azt mondom életem párjának: figyu, építek én egy piramist, de hamar meglesz, mert segítenek a Béláék is. Valami fáraó úgy is forszírozza a dolgot.

Kérdem én minek? Járványos elmebaj?

Egy dolog biztos. Nyomós okuk volt rá, tehát, már csak ezért sem lehettek ők.
 
N

Nusi8

Vendég
Kedves mindenki!

Szerintem a miért?-et kellene kiemelni, ezt, ha jól értettem Pitti is többször jelezte.
Feleslegesnek tartom azon vitatkozni, hogy bronzkoriak tudtak-e piramist építeni, (persze, hogy nem, gépész vagyok tudom mi az három méteren egy tized mm eltérés...) inkább, azt árulja el valaki, mi a túróért csinálták volna.
Mondjuk, én Hadada-hadada élek, mint bronzkori ürge, feleségem bla-bla-bla asszony elnyomása alatt. Ott az a rohadt kezdetleges gabona, gyagyás állatok, vadászok, kapirgálok, és akkor, egyszer csak, azt mondom életem párjának: figyu, építek én egy piramist, de hamar meglesz, mert segítenek a Béláék is. Valami fáraó úgy is forszírozza a dolgot.

Kérdem én minek? Járványos elmebaj?

Egy dolog biztos. Nyomós okuk volt rá, tehát, már csak ezért sem lehettek ők.

Én, ha bla-bla asszony lennék, akkor azt mondanám neked, hogy nézd csak Jóuram! Olvad az Északi és a Déli sarki jég. A Földközi tenger szintje jóval alacsonyabb, mint az Atlanti óceáné, csak a Gibraltár szoros védi. Amennyiben tovább emelkedik az óceán vízszintje, akkor nem fogja elbírni a nyomást és egyszer csak leomlik, maga után engedve az óceánt, ami több száz, vagy akár 1000 méter magas árhullámot okoz és elsodor mindent.

Építsünk egy olyan létesítményt, aminek a formája olyan, hogy a legerősebb hullámok sem képesek lebontani és elsodorni.

Nem lehetett volna egy ilyen párbeszéd?

Még azt is mondta volna bla-bla asszony, hogy nem tudhatjuk túléljük-e itt Egyiptomban ezt a katasztrófát. Hagyjunk az utánunk jövőknek az épületen olyan üzeneteket, amelyeket ha képesek lesznek megfejteni, akkor elérték azt a civilizációs szintet, amellyel mi most rendelkezünk. Üzenjünk nekik egy olyan törvényszerűen bekövetkező geológiai vagy csillagászati eseményről a Földön, amely ciklikusan megtörténik és újra és újra elpusztítja az emberiséget és a kultúráját. Ezért mindig előről kell kezdenie mindent. Ez természeti törvény. Tegyük fel, tudósaink ezzel tisztában is vannak....

:)

Tigris "anyó" kérdezi, hogy nem Targenor nick néven regisztráltál a régi szép időkben?
 
Oldal tetejére