Rendőröket küldtek Iványi Gábor egyházának a templomához

Iványi Gábor nehezményezi, hogy a hatóságok az ő tudta nélkül küldték ki a rendőröket, akik a múlt heti franciaországi terrorra hivatkoztak. Iványi szerint inkább azon kellene munkálkodni, hogy közösségük visszakapja egyházi státuszát.

A lapunkhoz is eljuttatott levélben Iványi kifejti, hogy múlt héten három alkalommal is bejelentés nélkül érkeztek rendőrök Budapesten a III. kerületi Megbékélés Háza templomához. A rendőrök azt mondták, biztonsági okokból küldték őket oda, miután a múlt héten a franciaországi Saint-Étienne-du-Rouvray-ban az Iszlám Állam két terroristája betört egy templomba és egy túszdrámában megölt két embert.

Bár Iványi jelezte, értékeli a segítséget, azt nehezményezte, hogy nem tájékoztatták őket előre a rendőrök érkezéséről. Az ő jelenlétük a híveket a két világháború közötti időkre emlékeztette, amikor „egyes szabadegyházakat egyesületté minősítettek vissza" és a kiérkező csendőrök tulajdonképpen azt ellenőrizték, „nem történik-e valami nemzetellenes cselekmény".

Arra is kitért, hogy közösségük 35 évig volt egyház, de 2012-ben elvették tőlük ezt a státuszt, amit azóta sem kaptak vissza. Annak ellenére sem, hogy az ügyben a Velencei Bizottság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bizottsága is nekik adott igazat.

Az elnök arra kérte Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét és Pintér Sándort, a belügyi tárca vezetőjét, hogy segítsenek, hogy minél előbb visszakapják elvesztett státuszukat, valamint hogyha van tudomásuk terrorfenyegetésről, azt osszák meg velük is, de csak előzetes tájékoztatás után küldjenek rendőröket a templomhoz.

Iványi a levelében felháborodását fejezte ki a franciaországi terrortámadással kapcsolatban, ugyanakkor elmondta, a hasonló eseteket sem lehet az iszlám számlájára írni. Az elnök szerint a hozzánk érkező menekülteket is európai bánásmódban kellene részesíteni, de az utóbbi két hónapban ezirányú tevékenységeiket a déli országhatárnál megakadályozták a magyar hatóságok.

ivanyi.jpg
 
A délfranciaországi merénylö valoszinü tévedésböl ment a templomba. ;)

Akkor biztos Hollande téved...
"Gyalázatos terrorcselekménynek nevezte Francois Hollande francia elnök azt a támadást, amely kedden történt egy észak-franciaországi kisváros templomában. A francia államfő azt mondta, hogy a terroristák tettük elkövetésekor az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre hivatkoztak."
 
DE NEM ÉRTEM, MI KÖZE ENNEK AZ EREDETI CIKKHEZ

Az égvilágon semmi. Csak minden alkalmat megragad a magyarok fikázására.
Brutálisan meggyilkolt emberek nem zavarják, csak hogy egy riporter nem említette meg a "futottak még" kategória futamgyőztesét. Természetesen, ha mondjuk lengyel lett volna, akkor észre se venné... Ahogy nem veszi észre azt sem, amikor a magyar olimpiai bajnokot doppingolással vádolják az amerikai sajtóban. Ja, gyanúsítgatni, azt lehet...
 
Igazad van de azért elég fura hogy indul egy ilyen versenyző és ha már érdektelen is az eredménye de akkor is megemlíthette volna mert ez egy kuriozium! Hisz pár éve mekkora ˝sztár˝volt az az úszó aki majd belefulladt a medencébe.
 
Megemlíthette volna. Igaz. Ha már közvetítették, annál inkább megemlíthette volna. Hibázott. De a Jóisten szerelmére, ebből menekült kérdést csinálni az már kapitális baromság.
 
Igazad van de azért elég fura hogy indul egy ilyen versenyző és ha már érdektelen is az eredménye de akkor is megemlíthette volna mert ez egy kuriozium! Hisz pár éve mekkora ˝sztár˝volt az az úszó aki majd belefulladt a medencébe.

Igazad van, és Knézy hibázott. De nem akkorát, hogy ezért már szinte "keresztre feszítsék".
Nekem az is fura, amikor egy versenyre nem eredmények alapján kerülnek be, hanem politikai, vagy egyéb okból...
 
Akkor biztos Hollande téved...
"Gyalázatos terrorcselekménynek nevezte Francois Hollande francia elnök azt a támadást, amely kedden történt egy észak-franciaországi kisváros templomában. A francia államfő azt mondta, hogy a terroristák tettük elkövetésekor az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre hivatkoztak."

A szo "gyalázatos" az egy jelzö és nem egy megokolás arra, hogy miért templom és nem repülötér, vagy bevásárloközpont?
-
Csak bolond lehet aki egy templomban akar tömeggyilkosságot elküvetni. Az europai templomok konganak az ürességtöl látod, hogy még a pap is tulvolt a 80. életévén, a mise pár apáca elött zajlott akik "burkába" voltak öltözve. Nem tipkus célpont muszlem terroristák számára.
 
"Gyalázatos terrorcselekmény" - Nem én mondom, ő mondta. De egyébként a te logikád alapján, ha mondjuk egy merényletben nem halnak meg elegen, akkor az már nem is terrorcselekmény. Mennyi nálad a minimális létszám?

Ez esetben a helyszínnek, és a vallás képviselőjének volt jelentősége. Csak az nem látja, aki nem akarja.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,702
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére