Reuters: 1,975 billió forint landolt Orbán haverjainál és családjánál

Orbán Viktor 2010-ben történt hatalomra kerülése óta barátai és családtagjai egyre sikeresebbek a közbeszerzések elnyerésében – állapította meg a Reuters magyarországi közbeszerzésekről készült elemzése.

Összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket. Ez az adott időszakban kiadott közbeszerzési megrendelések több mint 10 százalékát teszi ki. Ebben közvetlenül, vagy konzorciumok útján, valamint konkrét, illetve keret-megállapodásokban elnyert szerződések egyaránt szerepelnek.

A tíz üzletember részesedése jelentősen megemelkedett tavaly, amikor Magyarországon a közbeszerzések rekordot értek el 3,63 billió forinttal: a tulajdonukban álló cégek ebből az összegből 28 százalékot nyertek el, szemben az Orbán hatalomra jutása előtti 1-2 százalékkal. A jelentés Tóth Jánost, az MTA egyik közgazdászát, a Budapesti Korrupció-kutató Központ igazgatóját idézte, aki azt mondta: a Reuters elemzése új, kemény adatokat tárt fel, és valós összefoglalót adott, amely releváns módon hozzájárul a témához. Az elemzéssel kapcsolatban feltett kérdésekre sem a kormány, sem Orbán Viktor nem válaszolt.

Ó, a Balaton…

A Reuters akkor bukkant a tíz üzletemberre, amikor egy a Balatonról, Európa egyik jelentős idegenforgalmi célpontjáról készített elő egy jelentést. Azt követően, hogy Orbán 2014-ben bejelentette, hogy nagy állami támogatásokat kap a térség idegenforgalma, ez a tíz ember keszthelyi ingatlanokat vásárolt. Tiborcz István, Orbán veje volt közülük az első: jelenleg a legnagyobb szálloda társtulajdonosa, és cégét a bevétel 45 százaléka illeti meg. Tiborcz sem válaszolt a kérdésekre.

Mivel a balatoni befektetések uniós pénzeket is magukban foglalnak, a hírügynökség feltette kérdéseit az EU Bizottságának is, ahol egy szóvivő azt válaszolta: „Az EU zéró toleranciát tanúsít az uniós pénzekkel való csalásokkal szemben, és ezért ragaszkodik ahhoz, hogy minden tagállam kötelezettséget vállaljon a csalások megelőzésére”, de a jelentésben szereplő állításokra közvetlenül nem válaszolt. Végül a jelentés megemlítette, hogy az OLAF 2016-os jelentésében azt javasolta, hogy Brüsszel kérje vissza Magyarországtól az EU által 2012-2015 között adott pénz több mint 4 százalékát, azaz messze a legtöbbet az összes uniós tagállam közül. Az OLAF nem kívánt kitérni egyes projektekre, de honalapján leszögezi, hogy ilyen javaslatot abban az esetben tesz, amikor fennáll a gyanú, hogy elcsalták, vagy szabálytalanul használták fel az unió pénzeket, például túlárazás, vagy a pályázók összejátszása révén.

Die Presse

„Orbán Viktor, a Puszta-Napkirály, az állam Magyarországon” ezzel a címmel közölte Ccekő Balázs Bécsben élő magyar újságíró cikkét a konzervatív bécsi lap.

A szerző szerint Orbánnak jó esély van arra, hogy további négy évre hatalmon marad. Felidézte Orbán 2002-es jelszavát – „A haza nem lehet ellenzékben” -, és megállapította: hasonlóan kirekesztő a mostani központi szlogen is: „Arról szavazunk, hogy Magyarország magyar ország maradjon!”. Ezzel ugyan a migránsokra utal, de mögötte megbújik a magyar „Napkirály” önazonosítása is: Orbán a nemzettel és az állammal. A Fidesz eddigi választási harcát nacionalista szennykampánynak lehet nevezni, és nem változott a Fidesz számára katasztrofális hódmezővásárhelyi vereség után sem: rövid ideig a pozitívumokat hangsúlyozták, de aztán újra Donald Trump (America First) és a Délkelet-Európában oly jellemző Soros-fóbia következett – írta a szerző.

Orbán világképébe nem illenek bele a baloldaliak, a liberálisok és a mérsékelt konzervatívok. „Nem csoda tehát, hogy a kampányban nem is szóltak róluk, hanem némi szalon-antiszemitizmussal Soros György érdekképviselőiként intézték el őket. A nacionalizmussal, idegengyűlölettel és rasszizmussal Magyarországon könnyen meg lehet szólítani kétmillió embert, és ennyi elég ahhoz, hogy a Fidesz biztosítsa magának a hatalmat a következő periódusra is”. Az egységes ellenzéktől elszenvedett váratlan vereség persze fáj, de nehéz ebből következtetéseket levonni a parlamenti választásokra. Megismételhető-e egyáltalán országos szinten a sikeres recept, az ellenzék koalíciója az Orbán-rezsim ellen a szocialistáktól egészen a Jobbikig?

Az eufória nagy volt, de azóta semmi nem változott. Az ellenzéki pártok megosztottak, viszálykodnak, és ezzel rossz jelzést küldenek a szavazóknak. Fennáll a veszély, hogy a széthúzó és megosztott ellenzék lerombolja a magyar többség kormányváltásra irányuló óhaját. Szerepe lehet a kormány messzire elérő kezének is. Orbán arra készül, hogy a választókörzetekben egy ellenzéki jelölttel találja szemben magát, de azoknak igen csekély esélye van. „Az illetékesek nem fognak kihagyni egyetlen lehetőséget sem arra, hogy minimalizálják az ellenzéki jelöltek esélyeit, és minden lehetséges legális és illegális eszközzel biztosítsák a saját hatalmukat. Ebben fontos szerep juthat Orbán ellenzéki pártokban lévő segítőinek” – írta Csekő.

Végül megállapította: XIV. Lajos, a Napkirály soha nem mondta ki valójában, hogy „Az állam én vagyok”, de ennek megfelelően cselekedett. Orbán többször is utalt hasonlókra, ha szó szerint ilyet soha nem is mondott, de nincs is szüksége erre. Mint egyszer mondta: „ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek”.

Die Welt

Orbán Viktor nacionalista hangokkal öv az ellenzék győzelmétől. A felmérések szerint a legjobb úton halad harmadik periódusa felé, de az ellenfelei erősödőben vannak – írta a jobboldali konzervatív német lapban Boris Kálnoky tudósító.

Úgy látja a nemzeti ünnepen a magyar pártok összemérték erejüket. Orbán miniszterelnök százezreket vitt az utcára, az ellenzék csupán ezreket, a kormány mégis aggódik. Néhány héttel a választások előtt a magyarországi kampány egészen moziszerűvé vált: a kormánymédia úgy ábrázolja a magyar –zsidó származású Soros Györgyöt, mint magát Darth Vader filmbeli főgonoszt, közben pedig a kormánnyal szemben kritikus orgánumok egy miniszterelnök-helyettes helikopterről folytatott vadászatét leplezik le. Aztán ott van az öreg hölgy, aki a jelek szerint átvert egy minisztert azzal, hogy van pár felesleges euró-milliárdja, és ez annyira lázba hozta a minisztert, hogy közjegyzői hitelesítéssel vállalta a pénz kezelését. Az illető neve Kósa Lajos, városfejlesztési miniszter, és korábban a Fidesz frakcióvezetője volt. Az ilyen hírek persze nem túl hasznosak a kampányban.

Ehhez járul, hogy a Fidesz nemrég meglepő módon toronymagasan vesztett egy polgármester-választáson az ellenzék támogatta jelölttel szemben. Nem meglepő tehát, hogy a kormánypárt köreiben egyre inkább idegeskednek. A válasz: a párt több éve először újra „Békemenetet” szervezett a nemzeti ünnepre. A Fidesz híveit az egész országból buszokon szállították Pestre, több ezer szimpatizáns érkezett Lengyelországból. Ők magukban alighanem nagyobb csoportot alkottak, mint a különböző ellenzéki pártok hívei a nagygyűléseken. A parlamenthez özönlő tömeg azonban hatalmas volt, százezer, vagy tán 300 ezer is – erőfitogtatás – és politikai siker – írta Kálnoky. Idézett egy Mórról érkezett tüntetőt, aki elmondta: aggódnak, mert sok barátjuk és ismerősük elfordult Orbántól, pedig veszélyben az ország és csakis Orbán mentheti meg. Hasonlóan szólt Orbán is, aki szerint veszélyben a haza, „meg kell védenünk Magyarországot”, és „A gyávának nincs hazája”. Kálnoky rámutatott: a felmérések szerint a Fidesz egyértelműen vezet.

Legutóbb a Fidesz tíz kivételével az összes választókörzetben nyerni tudott, de csak azért, mert az ellenzék megosztott volt. Ha most meg tudna egyezni egy közös stratégiában, le lehetne győzni a Fideszt, legalábbis elméletileg. De a korábban szélsőjobboldali, ma mérsékeltebb képet mutató Jobbik nem akar kompromisszumot kötni. Vona azzal érvel, hogy szavazói jobboldaliak, és nem szavaznának baloldali jelöltre, akkor már inkább a Fideszre. Az LMP eddig elzárkózott, de nemrég jelezte, hogy hajlandó tárgyalni, ha a Jobbik is részt vesz. Kálnoky szerint nem úgy néz ki, mintha ez összejönne. A baloldali ellenzéknél mégis reményteli hangulat uralkodik. Mindez eddig nem mutatkozott meg a felmérésekben. A baloldali tüntetések résztvevői kérdésre hosszú listát sorolnak, hogy mi nem jó Orbán politikájában, köztük az oktatási és az egészségügyi rendszert, a korrupció és a kormány törekvését, hogy aláássa a demokratikus intézményeket. A migránsoktól, akiktől Orbán meg akarja védeni az országot, nem félnek. Hogy van-e az ellenzéknek esélye a győzelemre? Az ellenzéki pártok összefogása nélkül nincs, de talán legalább a kétharmados többséget sikerül megakadályozni – mondta a szerzőnek egy 26 éves fiatalember.

Bloomberg

A magyarok hozzászoktak, hogy a választásaik eredménye előre megjósolható. Orbán Viktor, Európa populista főkolomposa, aki nagyobb hatalomra tett szert, mint a kommunizmus bukása óta bárki elődei közül évek óta felmosta az ellenzékkel a padlót.

A kényelmes vezetés ellenére azonban az április 8-i választás eredménye Orbán számára nem adott: korripciós vádak és egy feltámadó ellenzék nehezíti a harmadik periódusához vezető utat. Orbán a parlamenti többségét 2010 óta arra használta, hogy egy orosz mintájú „illiberális államá” alakítsa Magyarországot. Az intézményeket saját szövetségeseivel töltötte fel, miközben a korményhoz kapcsolatokkal rendelkező oligarchák tartják a kezükben a gazdaságot. Orbán a bevándorló-ellenes európai fordulat élharcosa. Egy újabb kétharmados mandátum módot adna arra, hogy növelje az oligarchák hatalmát és tovább korlátozza az intézményeket, köztük az igazságszolgáltatást. Veresége egy új vezető számára lehetővé tenné, hogy visszabontsa Orbán illiberális intézkedéseit. Egyben gyengítené pozícióját, amelyet a más országokon is átsöprő populista hullám ideológiai bástyájaként tölt be.

A mostani választást az különbözteti meg az előzőtől, hogy az ellenzéki pártok azon dolgoznak, hogy ne ismételjék meg az akkori hibájukat, ugyanis akkor külön-külön jelöltekkel indultak a körzetekben, most pedig igyekeznek a lehető legtöbb helyen egyetlen jelöltet állítani. Orbán zárt vezet a felmérésekben, mert sok lojális híve van. Noha a kampány alatt vesztett népszerűségéből, még mindig nagyobb a támogatottsága, mint a négy legnagyobb ellenzéki erőnek. Ez azt jelenti, hogy meg fogja szerezni a listás mandátumok legnagyobb részét, és hacsak nem következik be az Orbán-ellenes szavazatok váratlan megsokasodása, az egyéni mandátumok jelentős részét is megnyeri. Az ellenzéki pártokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy tegyék túl magukat a viszályaikon., és koordinálják a stratégiájukat, különösen azt követően, hogy Hódmezővásárhelyen kicsavarták a polgármesteri tisztséget a Fidesz kezéből.

A választás ugyanis megmutatta, hogy hiába a Fidesz a legerősebb, még a saját fellegvárásban is sebezhető, ha az ellenzéki szavazóknak egyetlen jelöltet állítanak.
A korrupciós botrányokról szinte naponta megjelenő hírek szintén árthatnak Orbánnak. Az ellenzéki egyeztetések megkezdődtek, olyanok is beléptek, akik et korábban mereven elutasították. Ám hogy sikerül-e a koordináció, és ha igen, hány körzetben, az alighanem csak az utolsó pillanatban derül ki. Külön figyelmet érdemel, hogy az MSZP és a Jobbik visszavon-e majd jelölteket, hogy ne egymást szorítsák ki. A jelenlegi ellenzék győzelme zűrös lenne: legalább három teljesen eltérő párt lenne kénytelen koalícióra lépni, és a politika alakítását akadályoznák az Orbán híveivel megtöltött intézmények. Az ellenzéki politikusok sokat ígérnek, és esetleg kockára teszik Orbán fiskális fegyelmét. Megfigyelők szerint az ellenzéki koalíció olyan törékeny lenne, hogy csak nagyon nehezen bírna ki egy négyéves periódust.

hj

safe_image.php
 
Egy éves a cikk de se akkor sem most különösebb hatást nem gyakorolt , gyakorol.
Az emberek ennek a hátrányát nem érzik így nem is foglalkoznak vele.
 
Tavalyi
A valasztasok elott jelent meg az ellenzeki portalokon.
Lathato milyen hatarozottan befolyasolta a valasztasokat
Nem értik még mindig hogy a zsebekben nincs kevesebb inkább több...
Mindenki tudja hogy a hatalom az ilyen, bárki is van ott.
Az embereket egy valami érdekli a pénzen kívül az a biztonság , kiszámíthatóság azt meg most megkapták.
.
 
Ennyi lóvét kanyarított ki magának, mégsem nem futotta belőle egy táplálkozási tanácsadóra?
Na de mennyi az annyi?

Europaban es magyarorszagon a billio az millioszor milliot jelent, ami 10 a 12-en
Ellenben amerikaban es nehany masik orszagban 1000 milliot tehat 10 a 9-ent jelol.

A cikk kapcsan ez azert gondolkodtatott el, mert dollart valtottak at forintra.
Amin kicsit csodalkozom, az az hogy a Reuters az britt ceg, es megsem euro-t emlitett, vagy fontot hanem dollart.

Amerikaban irodott a cikk?
 
Megvan az alapvetö baj. A zemberek nem olvassák az ugyanabba az érdekeltségi körbe tartozó archiv liberális sajtot.

Ehelyett propagandától elbódult tudatlanságban meggondolatlanul aláfirkálnak mindenfélét. Immáron 1 150 000-en...

"Már 1 millió 150 ezren támogatták aláírásukkal Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos programját a bevándorlás megállítására. - jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hidvéghi Balázs.
MTI 14:35"
 
Utoljára módosítva:
Mielőtt tovább folytatjátok a fanyalgást a cikk mikoriságán , javaslom olvassatok el a HVG -ben egy ma megjelent írást...

Itthon_ Ceglédi_ Winter is coming - HVG.pdf

Gondolkodjatok el rajta, nem jobb lenne ha az általatok leszólt írás nem lenne aktuális ?....
 
Csatolások

  • Itthon_ Ceglédi_ Winter is coming - HVG.pdf
    2.2 MB · Olvasás: 229
A lenyeg ez a hatalmas oszeg ami azota is csak no, az nem zavar benneteket. MIndenrol beszeltek de arrol nem ,hogy milyen buncselekmeny lopni.
Vagy mar olyan szemellenovel kozlekedtek hogy mar ezek a nagy szamok se hoznak lazba, mi mindent lehetet volna ebbol rendbe hozni az orszagba.
 
Meg van itt már minden...
-energiaszektor visszavéve
-vízbázisok hazai kézben
-kárpát medencei magyarság összefogva
-hazai vállalkozók létszámának növelés folyamatba
-határ ellenőrizve
A szociális helyzet javítása folyamatban......
 
Jogerősen elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármestert kedden a helyi kórházra tett kijelentései miatt - közölte az egészségügyi intézmény főigazgatója az MTI-vel.
Kallai Árpád azt mondta: a bíróság megállapította, hogy a politikus valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavaly tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon úgy fogalmazott, "ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják", és állítását több példával is igyekezett alátámasztani.

A bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a politikust, és eltiltotta a további jogsértéstől.
 
  • Tetszik
Reagált: 139
Orbán Viktor 2010-ben történt hatalomra kerülése óta barátai és családtagjai egyre sikeresebbek a közbeszerzések elnyerésében – állapította meg a Reuters magyarországi közbeszerzésekről készült elemzése.

Összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket. Ez az adott időszakban kiadott közbeszerzési megrendelések több mint 10 százalékát teszi ki. Ebben közvetlenül, vagy konzorciumok útján, valamint konkrét, illetve keret-megállapodásokban elnyert szerződések egyaránt szerepelnek.

A tíz üzletember részesedése jelentősen megemelkedett tavaly, amikor Magyarországon a közbeszerzések rekordot értek el 3,63 billió forinttal: a tulajdonukban álló cégek ebből az összegből 28 százalékot nyertek el, szemben az Orbán hatalomra jutása előtti 1-2 százalékkal. A jelentés Tóth Jánost, az MTA egyik közgazdászát, a Budapesti Korrupció-kutató Központ igazgatóját idézte, aki azt mondta: a Reuters elemzése új, kemény adatokat tárt fel, és valós összefoglalót adott, amely releváns módon hozzájárul a témához. Az elemzéssel kapcsolatban feltett kérdésekre sem a kormány, sem Orbán Viktor nem válaszolt.

Ó, a Balaton…

A Reuters akkor bukkant a tíz üzletemberre, amikor egy a Balatonról, Európa egyik jelentős idegenforgalmi célpontjáról készített elő egy jelentést. Azt követően, hogy Orbán 2014-ben bejelentette, hogy nagy állami támogatásokat kap a térség idegenforgalma, ez a tíz ember keszthelyi ingatlanokat vásárolt. Tiborcz István, Orbán veje volt közülük az első: jelenleg a legnagyobb szálloda társtulajdonosa, és cégét a bevétel 45 százaléka illeti meg. Tiborcz sem válaszolt a kérdésekre.

Mivel a balatoni befektetések uniós pénzeket is magukban foglalnak, a hírügynökség feltette kérdéseit az EU Bizottságának is, ahol egy szóvivő azt válaszolta: „Az EU zéró toleranciát tanúsít az uniós pénzekkel való csalásokkal szemben, és ezért ragaszkodik ahhoz, hogy minden tagállam kötelezettséget vállaljon a csalások megelőzésére”, de a jelentésben szereplő állításokra közvetlenül nem válaszolt. Végül a jelentés megemlítette, hogy az OLAF 2016-os jelentésében azt javasolta, hogy Brüsszel kérje vissza Magyarországtól az EU által 2012-2015 között adott pénz több mint 4 százalékát, azaz messze a legtöbbet az összes uniós tagállam közül. Az OLAF nem kívánt kitérni egyes projektekre, de honalapján leszögezi, hogy ilyen javaslatot abban az esetben tesz, amikor fennáll a gyanú, hogy elcsalták, vagy szabálytalanul használták fel az unió pénzeket, például túlárazás, vagy a pályázók összejátszása révén.

Die Presse

„Orbán Viktor, a Puszta-Napkirály, az állam Magyarországon” ezzel a címmel közölte Ccekő Balázs Bécsben élő magyar újságíró cikkét a konzervatív bécsi lap.

A szerző szerint Orbánnak jó esély van arra, hogy további négy évre hatalmon marad. Felidézte Orbán 2002-es jelszavát – „A haza nem lehet ellenzékben” -, és megállapította: hasonlóan kirekesztő a mostani központi szlogen is: „Arról szavazunk, hogy Magyarország magyar ország maradjon!”. Ezzel ugyan a migránsokra utal, de mögötte megbújik a magyar „Napkirály” önazonosítása is: Orbán a nemzettel és az állammal. A Fidesz eddigi választási harcát nacionalista szennykampánynak lehet nevezni, és nem változott a Fidesz számára katasztrofális hódmezővásárhelyi vereség után sem: rövid ideig a pozitívumokat hangsúlyozták, de aztán újra Donald Trump (America First) és a Délkelet-Európában oly jellemző Soros-fóbia következett – írta a szerző.

Orbán világképébe nem illenek bele a baloldaliak, a liberálisok és a mérsékelt konzervatívok. „Nem csoda tehát, hogy a kampányban nem is szóltak róluk, hanem némi szalon-antiszemitizmussal Soros György érdekképviselőiként intézték el őket. A nacionalizmussal, idegengyűlölettel és rasszizmussal Magyarországon könnyen meg lehet szólítani kétmillió embert, és ennyi elég ahhoz, hogy a Fidesz biztosítsa magának a hatalmat a következő periódusra is”. Az egységes ellenzéktől elszenvedett váratlan vereség persze fáj, de nehéz ebből következtetéseket levonni a parlamenti választásokra. Megismételhető-e egyáltalán országos szinten a sikeres recept, az ellenzék koalíciója az Orbán-rezsim ellen a szocialistáktól egészen a Jobbikig?

Az eufória nagy volt, de azóta semmi nem változott. Az ellenzéki pártok megosztottak, viszálykodnak, és ezzel rossz jelzést küldenek a szavazóknak. Fennáll a veszély, hogy a széthúzó és megosztott ellenzék lerombolja a magyar többség kormányváltásra irányuló óhaját. Szerepe lehet a kormány messzire elérő kezének is. Orbán arra készül, hogy a választókörzetekben egy ellenzéki jelölttel találja szemben magát, de azoknak igen csekély esélye van. „Az illetékesek nem fognak kihagyni egyetlen lehetőséget sem arra, hogy minimalizálják az ellenzéki jelöltek esélyeit, és minden lehetséges legális és illegális eszközzel biztosítsák a saját hatalmukat. Ebben fontos szerep juthat Orbán ellenzéki pártokban lévő segítőinek” – írta Csekő.

Végül megállapította: XIV. Lajos, a Napkirály soha nem mondta ki valójában, hogy „Az állam én vagyok”, de ennek megfelelően cselekedett. Orbán többször is utalt hasonlókra, ha szó szerint ilyet soha nem is mondott, de nincs is szüksége erre. Mint egyszer mondta: „ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek”.

Die Welt

Orbán Viktor nacionalista hangokkal öv az ellenzék győzelmétől. A felmérések szerint a legjobb úton halad harmadik periódusa felé, de az ellenfelei erősödőben vannak – írta a jobboldali konzervatív német lapban Boris Kálnoky tudósító.

Úgy látja a nemzeti ünnepen a magyar pártok összemérték erejüket. Orbán miniszterelnök százezreket vitt az utcára, az ellenzék csupán ezreket, a kormány mégis aggódik. Néhány héttel a választások előtt a magyarországi kampány egészen moziszerűvé vált: a kormánymédia úgy ábrázolja a magyar –zsidó származású Soros Györgyöt, mint magát Darth Vader filmbeli főgonoszt, közben pedig a kormánnyal szemben kritikus orgánumok egy miniszterelnök-helyettes helikopterről folytatott vadászatét leplezik le. Aztán ott van az öreg hölgy, aki a jelek szerint átvert egy minisztert azzal, hogy van pár felesleges euró-milliárdja, és ez annyira lázba hozta a minisztert, hogy közjegyzői hitelesítéssel vállalta a pénz kezelését. Az illető neve Kósa Lajos, városfejlesztési miniszter, és korábban a Fidesz frakcióvezetője volt. Az ilyen hírek persze nem túl hasznosak a kampányban.

Ehhez járul, hogy a Fidesz nemrég meglepő módon toronymagasan vesztett egy polgármester-választáson az ellenzék támogatta jelölttel szemben. Nem meglepő tehát, hogy a kormánypárt köreiben egyre inkább idegeskednek. A válasz: a párt több éve először újra „Békemenetet” szervezett a nemzeti ünnepre. A Fidesz híveit az egész országból buszokon szállították Pestre, több ezer szimpatizáns érkezett Lengyelországból. Ők magukban alighanem nagyobb csoportot alkottak, mint a különböző ellenzéki pártok hívei a nagygyűléseken. A parlamenthez özönlő tömeg azonban hatalmas volt, százezer, vagy tán 300 ezer is – erőfitogtatás – és politikai siker – írta Kálnoky. Idézett egy Mórról érkezett tüntetőt, aki elmondta: aggódnak, mert sok barátjuk és ismerősük elfordult Orbántól, pedig veszélyben az ország és csakis Orbán mentheti meg. Hasonlóan szólt Orbán is, aki szerint veszélyben a haza, „meg kell védenünk Magyarországot”, és „A gyávának nincs hazája”. Kálnoky rámutatott: a felmérések szerint a Fidesz egyértelműen vezet.

Legutóbb a Fidesz tíz kivételével az összes választókörzetben nyerni tudott, de csak azért, mert az ellenzék megosztott volt. Ha most meg tudna egyezni egy közös stratégiában, le lehetne győzni a Fideszt, legalábbis elméletileg. De a korábban szélsőjobboldali, ma mérsékeltebb képet mutató Jobbik nem akar kompromisszumot kötni. Vona azzal érvel, hogy szavazói jobboldaliak, és nem szavaznának baloldali jelöltre, akkor már inkább a Fideszre. Az LMP eddig elzárkózott, de nemrég jelezte, hogy hajlandó tárgyalni, ha a Jobbik is részt vesz. Kálnoky szerint nem úgy néz ki, mintha ez összejönne. A baloldali ellenzéknél mégis reményteli hangulat uralkodik. Mindez eddig nem mutatkozott meg a felmérésekben. A baloldali tüntetések résztvevői kérdésre hosszú listát sorolnak, hogy mi nem jó Orbán politikájában, köztük az oktatási és az egészségügyi rendszert, a korrupció és a kormány törekvését, hogy aláássa a demokratikus intézményeket. A migránsoktól, akiktől Orbán meg akarja védeni az országot, nem félnek. Hogy van-e az ellenzéknek esélye a győzelemre? Az ellenzéki pártok összefogása nélkül nincs, de talán legalább a kétharmados többséget sikerül megakadályozni – mondta a szerzőnek egy 26 éves fiatalember.

Bloomberg

A magyarok hozzászoktak, hogy a választásaik eredménye előre megjósolható. Orbán Viktor, Európa populista főkolomposa, aki nagyobb hatalomra tett szert, mint a kommunizmus bukása óta bárki elődei közül évek óta felmosta az ellenzékkel a padlót.

A kényelmes vezetés ellenére azonban az április 8-i választás eredménye Orbán számára nem adott: korripciós vádak és egy feltámadó ellenzék nehezíti a harmadik periódusához vezető utat. Orbán a parlamenti többségét 2010 óta arra használta, hogy egy orosz mintájú „illiberális államá” alakítsa Magyarországot. Az intézményeket saját szövetségeseivel töltötte fel, miközben a korményhoz kapcsolatokkal rendelkező oligarchák tartják a kezükben a gazdaságot. Orbán a bevándorló-ellenes európai fordulat élharcosa. Egy újabb kétharmados mandátum módot adna arra, hogy növelje az oligarchák hatalmát és tovább korlátozza az intézményeket, köztük az igazságszolgáltatást. Veresége egy új vezető számára lehetővé tenné, hogy visszabontsa Orbán illiberális intézkedéseit. Egyben gyengítené pozícióját, amelyet a más országokon is átsöprő populista hullám ideológiai bástyájaként tölt be.

A mostani választást az különbözteti meg az előzőtől, hogy az ellenzéki pártok azon dolgoznak, hogy ne ismételjék meg az akkori hibájukat, ugyanis akkor külön-külön jelöltekkel indultak a körzetekben, most pedig igyekeznek a lehető legtöbb helyen egyetlen jelöltet állítani. Orbán zárt vezet a felmérésekben, mert sok lojális híve van. Noha a kampány alatt vesztett népszerűségéből, még mindig nagyobb a támogatottsága, mint a négy legnagyobb ellenzéki erőnek. Ez azt jelenti, hogy meg fogja szerezni a listás mandátumok legnagyobb részét, és hacsak nem következik be az Orbán-ellenes szavazatok váratlan megsokasodása, az egyéni mandátumok jelentős részét is megnyeri. Az ellenzéki pártokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy tegyék túl magukat a viszályaikon., és koordinálják a stratégiájukat, különösen azt követően, hogy Hódmezővásárhelyen kicsavarták a polgármesteri tisztséget a Fidesz kezéből.

A választás ugyanis megmutatta, hogy hiába a Fidesz a legerősebb, még a saját fellegvárásban is sebezhető, ha az ellenzéki szavazóknak egyetlen jelöltet állítanak.
A korrupciós botrányokról szinte naponta megjelenő hírek szintén árthatnak Orbánnak. Az ellenzéki egyeztetések megkezdődtek, olyanok is beléptek, akik et korábban mereven elutasították. Ám hogy sikerül-e a koordináció, és ha igen, hány körzetben, az alighanem csak az utolsó pillanatban derül ki. Külön figyelmet érdemel, hogy az MSZP és a Jobbik visszavon-e majd jelölteket, hogy ne egymást szorítsák ki. A jelenlegi ellenzék győzelme zűrös lenne: legalább három teljesen eltérő párt lenne kénytelen koalícióra lépni, és a politika alakítását akadályoznák az Orbán híveivel megtöltött intézmények. Az ellenzéki politikusok sokat ígérnek, és esetleg kockára teszik Orbán fiskális fegyelmét. Megfigyelők szerint az ellenzéki koalíció olyan törékeny lenne, hogy csak nagyon nehezen bírna ki egy négyéves periódust.

hj

safe_image.php
*
Vérlázító! Valaminek kell(ene) történnie, ez nem mehet így a végtelenségig? Még, hogy "napkirály"?! :mad: Közönséges hazug csaló, aki meglopja, kiárusítja az országot. Azt ahová megszületett, azokat pocskondiázza, akinek a diplomáját köszönheti. Nem folytatom, mert zsigerből gyűlölöm. A legjobban azért, mert olyan indulatokat hoz ki belőlem, amit én szégyenlek - saját magam előtt is... :confused: Az okosok azt tanácsolják, ne gyűlölj, ne táplálj haragot, mert bele is betegedhetsz. Irgalmatlan nehezen tudom megállni, hogy naponta ne ordítsak rá valami borzalmat. Pedig, saját érdekeimet nézve, nem hiányzik sem a magas vérnyomás, sem más stressz miatt megkapott betegség. Amit ez a nem is nevezem a nevén, szóval ez az embernek látszó akárki, kivált(hat) belőlem. Iparkodom, nem ráfigyelni az aljasságaira, iparkodom átlapozni, de mérhetetlenül dühös és elkeseredett vagyok. Már most azon agyalnak, szervezkednek, a tavaszi voksolást, hogyan csalják meg?! Remélem és bízom nem sikerül. Hangsúlyozom, minden szavazó helyiségbe kamera kellene, központilag kellene figyelni a ténykedéseiket. :o
 
*Hangsúlyozom, minden szavazó helyiségbe kamera kellene, központilag kellene figyelni a ténykedéseiket. :o
minek, akár személyesen ellenőrizheted a szavazatszámlálást .... bármelyik párt küldheti a szimpatizánsait a szavazatszámláló bizottságokba.
Persze az gondot jelent ha egy pártnak országosan csupán kb. 300.000 szimpatizánsa van a szavazókörök száma meg 10 285
 
Nem, a gondot az jelenti, hogy sem annak a 300000 embernek, meg annak a többi 100, 50, 150, összességében több mint hét millió embernek nincs képviselője, mert a Fidesz képviselői nem az állampolgárokat, hanem Orbán Viktort képviselik a magyar és az európai parlementben..
S ez nemcsak a Te cinizmusodat, de a Fidesz KDNP képviselőit is minősiti... Ezt hivják a statisztikailag nem mérhető erkölcsi szintnek..
Mert az, hogy Valaki magát Magyarországgal azonositja az legalább annyira veszélyes a közre mintha csak simán Napóleonnak gondolná..
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére