Reuters: 1,975 billió forint landolt Orbán haverjainál és családjánál

Orbán Viktor 2010-ben történt hatalomra kerülése óta barátai és családtagjai egyre sikeresebbek a közbeszerzések elnyerésében – állapította meg a Reuters magyarországi közbeszerzésekről készült elemzése.

Összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket. Ez az adott időszakban kiadott közbeszerzési megrendelések több mint 10 százalékát teszi ki. Ebben közvetlenül, vagy konzorciumok útján, valamint konkrét, illetve keret-megállapodásokban elnyert szerződések egyaránt szerepelnek.

A tíz üzletember részesedése jelentősen megemelkedett tavaly, amikor Magyarországon a közbeszerzések rekordot értek el 3,63 billió forinttal: a tulajdonukban álló cégek ebből az összegből 28 százalékot nyertek el, szemben az Orbán hatalomra jutása előtti 1-2 százalékkal. A jelentés Tóth Jánost, az MTA egyik közgazdászát, a Budapesti Korrupció-kutató Központ igazgatóját idézte, aki azt mondta: a Reuters elemzése új, kemény adatokat tárt fel, és valós összefoglalót adott, amely releváns módon hozzájárul a témához. Az elemzéssel kapcsolatban feltett kérdésekre sem a kormány, sem Orbán Viktor nem válaszolt.

Ó, a Balaton…

A Reuters akkor bukkant a tíz üzletemberre, amikor egy a Balatonról, Európa egyik jelentős idegenforgalmi célpontjáról készített elő egy jelentést. Azt követően, hogy Orbán 2014-ben bejelentette, hogy nagy állami támogatásokat kap a térség idegenforgalma, ez a tíz ember keszthelyi ingatlanokat vásárolt. Tiborcz István, Orbán veje volt közülük az első: jelenleg a legnagyobb szálloda társtulajdonosa, és cégét a bevétel 45 százaléka illeti meg. Tiborcz sem válaszolt a kérdésekre.

Mivel a balatoni befektetések uniós pénzeket is magukban foglalnak, a hírügynökség feltette kérdéseit az EU Bizottságának is, ahol egy szóvivő azt válaszolta: „Az EU zéró toleranciát tanúsít az uniós pénzekkel való csalásokkal szemben, és ezért ragaszkodik ahhoz, hogy minden tagállam kötelezettséget vállaljon a csalások megelőzésére”, de a jelentésben szereplő állításokra közvetlenül nem válaszolt. Végül a jelentés megemlítette, hogy az OLAF 2016-os jelentésében azt javasolta, hogy Brüsszel kérje vissza Magyarországtól az EU által 2012-2015 között adott pénz több mint 4 százalékát, azaz messze a legtöbbet az összes uniós tagállam közül. Az OLAF nem kívánt kitérni egyes projektekre, de honalapján leszögezi, hogy ilyen javaslatot abban az esetben tesz, amikor fennáll a gyanú, hogy elcsalták, vagy szabálytalanul használták fel az unió pénzeket, például túlárazás, vagy a pályázók összejátszása révén.



Die Presse

„Orbán Viktor, a Puszta-Napkirály, az állam Magyarországon” ezzel a címmel közölte Ccekő Balázs Bécsben élő magyar újságíró cikkét a konzervatív bécsi lap.

A szerző szerint Orbánnak jó esély van arra, hogy további négy évre hatalmon marad. Felidézte Orbán 2002-es jelszavát – „A haza nem lehet ellenzékben” -, és megállapította: hasonlóan kirekesztő a mostani központi szlogen is: „Arról szavazunk, hogy Magyarország magyar ország maradjon!”. Ezzel ugyan a migránsokra utal, de mögötte megbújik a magyar „Napkirály” önazonosítása is: Orbán a nemzettel és az állammal. A Fidesz eddigi választási harcát nacionalista szennykampánynak lehet nevezni, és nem változott a Fidesz számára katasztrofális hódmezővásárhelyi vereség után sem: rövid ideig a pozitívumokat hangsúlyozták, de aztán újra Donald Trump (America First) és a Délkelet-Európában oly jellemző Soros-fóbia következett – írta a szerző.

Orbán világképébe nem illenek bele a baloldaliak, a liberálisok és a mérsékelt konzervatívok. „Nem csoda tehát, hogy a kampányban nem is szóltak róluk, hanem némi szalon-antiszemitizmussal Soros György érdekképviselőiként intézték el őket. A nacionalizmussal, idegengyűlölettel és rasszizmussal Magyarországon könnyen meg lehet szólítani kétmillió embert, és ennyi elég ahhoz, hogy a Fidesz biztosítsa magának a hatalmat a következő periódusra is”. Az egységes ellenzéktől elszenvedett váratlan vereség persze fáj, de nehéz ebből következtetéseket levonni a parlamenti választásokra. Megismételhető-e egyáltalán országos szinten a sikeres recept, az ellenzék koalíciója az Orbán-rezsim ellen a szocialistáktól egészen a Jobbikig?

Az eufória nagy volt, de azóta semmi nem változott. Az ellenzéki pártok megosztottak, viszálykodnak, és ezzel rossz jelzést küldenek a szavazóknak. Fennáll a veszély, hogy a széthúzó és megosztott ellenzék lerombolja a magyar többség kormányváltásra irányuló óhaját. Szerepe lehet a kormány messzire elérő kezének is. Orbán arra készül, hogy a választókörzetekben egy ellenzéki jelölttel találja szemben magát, de azoknak igen csekély esélye van. „Az illetékesek nem fognak kihagyni egyetlen lehetőséget sem arra, hogy minimalizálják az ellenzéki jelöltek esélyeit, és minden lehetséges legális és illegális eszközzel biztosítsák a saját hatalmukat. Ebben fontos szerep juthat Orbán ellenzéki pártokban lévő segítőinek” – írta Csekő.

Végül megállapította: XIV. Lajos, a Napkirály soha nem mondta ki valójában, hogy „Az állam én vagyok”, de ennek megfelelően cselekedett. Orbán többször is utalt hasonlókra, ha szó szerint ilyet soha nem is mondott, de nincs is szüksége erre. Mint egyszer mondta: „ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek”.


Die Welt

Orbán Viktor nacionalista hangokkal öv az ellenzék győzelmétől. A felmérések szerint a legjobb úton halad harmadik periódusa felé, de az ellenfelei erősödőben vannak – írta a jobboldali konzervatív német lapban Boris Kálnoky tudósító.

Úgy látja a nemzeti ünnepen a magyar pártok összemérték erejüket. Orbán miniszterelnök százezreket vitt az utcára, az ellenzék csupán ezreket, a kormány mégis aggódik. Néhány héttel a választások előtt a magyarországi kampány egészen moziszerűvé vált: a kormánymédia úgy ábrázolja a magyar –zsidó származású Soros Györgyöt, mint magát Darth Vader filmbeli főgonoszt, közben pedig a kormánnyal szemben kritikus orgánumok egy miniszterelnök-helyettes helikopterről folytatott vadászatét leplezik le. Aztán ott van az öreg hölgy, aki a jelek szerint átvert egy minisztert azzal, hogy van pár felesleges euró-milliárdja, és ez annyira lázba hozta a minisztert, hogy közjegyzői hitelesítéssel vállalta a pénz kezelését. Az illető neve Kósa Lajos, városfejlesztési miniszter, és korábban a Fidesz frakcióvezetője volt. Az ilyen hírek persze nem túl hasznosak a kampányban.

Ehhez járul, hogy a Fidesz nemrég meglepő módon toronymagasan vesztett egy polgármester-választáson az ellenzék támogatta jelölttel szemben. Nem meglepő tehát, hogy a kormánypárt köreiben egyre inkább idegeskednek. A válasz: a párt több éve először újra „Békemenetet” szervezett a nemzeti ünnepre. A Fidesz híveit az egész országból buszokon szállították Pestre, több ezer szimpatizáns érkezett Lengyelországból. Ők magukban alighanem nagyobb csoportot alkottak, mint a különböző ellenzéki pártok hívei a nagygyűléseken. A parlamenthez özönlő tömeg azonban hatalmas volt, százezer, vagy tán 300 ezer is – erőfitogtatás – és politikai siker – írta Kálnoky. Idézett egy Mórról érkezett tüntetőt, aki elmondta: aggódnak, mert sok barátjuk és ismerősük elfordult Orbántól, pedig veszélyben az ország és csakis Orbán mentheti meg. Hasonlóan szólt Orbán is, aki szerint veszélyben a haza, „meg kell védenünk Magyarországot”, és „A gyávának nincs hazája”. Kálnoky rámutatott: a felmérések szerint a Fidesz egyértelműen vezet.

Legutóbb a Fidesz tíz kivételével az összes választókörzetben nyerni tudott, de csak azért, mert az ellenzék megosztott volt. Ha most meg tudna egyezni egy közös stratégiában, le lehetne győzni a Fideszt, legalábbis elméletileg. De a korábban szélsőjobboldali, ma mérsékeltebb képet mutató Jobbik nem akar kompromisszumot kötni. Vona azzal érvel, hogy szavazói jobboldaliak, és nem szavaznának baloldali jelöltre, akkor már inkább a Fideszre. Az LMP eddig elzárkózott, de nemrég jelezte, hogy hajlandó tárgyalni, ha a Jobbik is részt vesz. Kálnoky szerint nem úgy néz ki, mintha ez összejönne. A baloldali ellenzéknél mégis reményteli hangulat uralkodik. Mindez eddig nem mutatkozott meg a felmérésekben. A baloldali tüntetések résztvevői kérdésre hosszú listát sorolnak, hogy mi nem jó Orbán politikájában, köztük az oktatási és az egészségügyi rendszert, a korrupció és a kormány törekvését, hogy aláássa a demokratikus intézményeket. A migránsoktól, akiktől Orbán meg akarja védeni az országot, nem félnek. Hogy van-e az ellenzéknek esélye a győzelemre? Az ellenzéki pártok összefogása nélkül nincs, de talán legalább a kétharmados többséget sikerül megakadályozni – mondta a szerzőnek egy 26 éves fiatalember.



Bloomberg

A magyarok hozzászoktak, hogy a választásaik eredménye előre megjósolható. Orbán Viktor, Európa populista főkolomposa, aki nagyobb hatalomra tett szert, mint a kommunizmus bukása óta bárki elődei közül évek óta felmosta az ellenzékkel a padlót.

A kényelmes vezetés ellenére azonban az április 8-i választás eredménye Orbán számára nem adott: korripciós vádak és egy feltámadó ellenzék nehezíti a harmadik periódusához vezető utat. Orbán a parlamenti többségét 2010 óta arra használta, hogy egy orosz mintájú „illiberális államá” alakítsa Magyarországot. Az intézményeket saját szövetségeseivel töltötte fel, miközben a korményhoz kapcsolatokkal rendelkező oligarchák tartják a kezükben a gazdaságot. Orbán a bevándorló-ellenes európai fordulat élharcosa. Egy újabb kétharmados mandátum módot adna arra, hogy növelje az oligarchák hatalmát és tovább korlátozza az intézményeket, köztük az igazságszolgáltatást. Veresége egy új vezető számára lehetővé tenné, hogy visszabontsa Orbán illiberális intézkedéseit. Egyben gyengítené pozícióját, amelyet a más országokon is átsöprő populista hullám ideológiai bástyájaként tölt be.

A mostani választást az különbözteti meg az előzőtől, hogy az ellenzéki pártok azon dolgoznak, hogy ne ismételjék meg az akkori hibájukat, ugyanis akkor külön-külön jelöltekkel indultak a körzetekben, most pedig igyekeznek a lehető legtöbb helyen egyetlen jelöltet állítani. Orbán zárt vezet a felmérésekben, mert sok lojális híve van. Noha a kampány alatt vesztett népszerűségéből, még mindig nagyobb a támogatottsága, mint a négy legnagyobb ellenzéki erőnek. Ez azt jelenti, hogy meg fogja szerezni a listás mandátumok legnagyobb részét, és hacsak nem következik be az Orbán-ellenes szavazatok váratlan megsokasodása, az egyéni mandátumok jelentős részét is megnyeri. Az ellenzéki pártokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy tegyék túl magukat a viszályaikon., és koordinálják a stratégiájukat, különösen azt követően, hogy Hódmezővásárhelyen kicsavarták a polgármesteri tisztséget a Fidesz kezéből.

A választás ugyanis megmutatta, hogy hiába a Fidesz a legerősebb, még a saját fellegvárásban is sebezhető, ha az ellenzéki szavazóknak egyetlen jelöltet állítanak.
A korrupciós botrányokról szinte naponta megjelenő hírek szintén árthatnak Orbánnak. Az ellenzéki egyeztetések megkezdődtek, olyanok is beléptek, akik et korábban mereven elutasították. Ám hogy sikerül-e a koordináció, és ha igen, hány körzetben, az alighanem csak az utolsó pillanatban derül ki. Külön figyelmet érdemel, hogy az MSZP és a Jobbik visszavon-e majd jelölteket, hogy ne egymást szorítsák ki. A jelenlegi ellenzék győzelme zűrös lenne: legalább három teljesen eltérő párt lenne kénytelen koalícióra lépni, és a politika alakítását akadályoznák az Orbán híveivel megtöltött intézmények. Az ellenzéki politikusok sokat ígérnek, és esetleg kockára teszik Orbán fiskális fegyelmét. Megfigyelők szerint az ellenzéki koalíció olyan törékeny lenne, hogy csak nagyon nehezen bírna ki egy négyéves periódust.


hj

safe_image.php
 
Orbán most ment kínába....ott még nagy bajok vannak.
Ugyan Magyarország nem exportálhat a kelet-ázsiai országokba, de a Nyugat-Európából kieső készleteket részben Magyarországról kezdték el pótolni. Ez az oka annak, hogy pár hét alatt 30 százalékkal nőtt nálunk az élő sertés ára. Pick a tenyésztők szempontjából Kánaánként jellemezte a helyzetet, és szerinte ez még “csak az eleje egy hosszú útnak”.

Az áremelkedésről Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke is beszélt a Világgazdaságnak két hete. Szerinte Kína esete mellett azért is kénytelenek emelni árat emelni, mert a bérek, az energia- és a csomagolóanyagárak is nőttek. Éder is arról beszélt, hogy Kína valósággal kiszippantotta az európai sertésállományt, és pillanatok alatt 30 százalékkal drágult az alapanyag.
 
Eddy

Segito kezet nyujt az Eu napi 2 milliarddal ma hallottam a tv be. Szoval onkritika nem art .
Nekunk egyik parttol sincs fuggosegunk nem kapunk meg csak egy centet se, meg se lehet szo nelkul elmenni ami otthon tortenik.
Olyan sulyos criminalnak minosito esemenyek mellett szo nelkul elmesz, nem irtad kinek az erdeke hogy Tiborc milliardjai gyarapodjanak vagy a gazszerelo havernak ,erre valaszoljal mert a nagy politikat ilyen melysegig mint az otthonit nem ismerhetjuk csak ha benne elunk, igy allitsal ossze olyan kerdes csomagot hogy kinek az erdeke Orban amokfutasa, kinek az erdeke hogy egy beteg elme falnak vezesse az orszagot, kinek az erdeke hogy nem lehet kikovetelni hogy menjen orvoshoz ................mert kint bent vilagon mindenki latja a tuneteket csak te es a rabszolgakkorus nem.
Empatiarol se kell papolni mikor a csaladokat kipakoljak ,mikor megfagynak az emberek otthon , hogy vegzaljak az utcan eloket ,mikor akorhazakba horrorisztikus dolgok tortenek, mikor 100 ezer nyugdijas el melyszegenysegbe meg szoc segelybol ehen lehet hallni, nem beszelve hany gyerek ehezik es sorolhatnam............talan empaitukusnak kene lenni a sajat orszagaban a kromanynak es utana kellene templomokat es stadionokat epiteni mas orszagokba.
 
Igaz Melitta
Gyartsunk magunknak velt problemakat, oldjuk meg oket aztan veregessuk meg a sajat vallunkat
(az nem igazan szamit mi van a vilag igazi problemaival, elvegre azokra nincs ralatasunk)
 
Prominor ,
nemegészen értek egyett ezekkel a kinai bölcseséggel , mert szerintem én mint egyszrü "halando" nemtudom befolyásolni azt , hogy kik legyenek a szüleim és ezzel a rokonságom is , igy a "nevelésemet" sem tudom befolyásolni természetesen ezzel már a munka is kizárt , hogy magam válaszam ki /ma már megtehetem/ . Az egyedüli ebben a bölcseségben az , hogy a házastársamat magam választhatom meg ! :rohog: a Többi az kamu .

Pedig a kínai bölcs tudja mit beszél... Ha valakit nem "jó" címre visz a gólya, ráadásul szegénynek is születik, nincs lehetősége tanulni, az nem igazán választhat az állásajánlatok között sem, sőt igen nagy szerencse kell hogy egyáltalán párt találjon magának... Az ember egész életében a kínai bölcsességet akarja megcáfolni, de sajnos az élet túl rövid ahhoz, hogy minden pontot kipipálhasson;)... Na a politikusok azért vannak, (legalább is ezt állítják magukról) hogy elhitessék velünk, ők azok akik segítenek nekünk, hogy sikerüljön....
 
Egy dolgot kihagysz megint:
ezt az aktuális kormányt a magyar nép választotta - immáron háromszor, 2/3-s többséggel.
Hát nem!
A magyar nép a parlamenti képviselők (kb felét) választotta.
Aztán a köztársasági elnök felkérte a legtöbb parlamenti helyet szerzett párt(szövetség) elnökét kormányalakításra.
Mondjuk cserébe nem is foglalkozik a kormány a néppel (oktatás. eü, devizások,...).
Nekem kb ezért is a vesszőparipám, hogy kormánytag ne lehessen már parlamenti képviselő. (Milyen dolog az, hogy önmaguknak hoznak törvény és ők is hajtják végre?)
 
nem az a baj olcsóak vagyunk, vagy drágák, hanem az, hogy SZAR EMBEREK lettünk
Az emberiség történetében mindig voltak akik a többiek fölé helyezték magukat, ez a módszer az évezredek folyamán más koreográfiát kapott... Sőt mára már az élet minden területén helyettest kell állítanunk magunk helyett, hiszen egyrészt lehetetlen lenne mindent átlátnunk, másrészt ennyi mindent nem is tudnánk elvégezni. Sajnos jelenleg nincs jobb működő modell a liberális demokráciánál, ezért közös ügyeinket is mások intézik. Attól hogy rosszul választjuk meg kik képviseljék érdekeinket, még nem válunk "SZAR EMBEREK"-ké... Ha pedig a valós információt is elzárják előlünk, miközben a bizalmunkkal visszaélnek akkor , bár tehetünk róla, nem feltétlen vesszük észre, hogy letértünk az "igaz" útról, ami egyébként is viszonylagos... Azok pedig akik, mint az itt folyó beszélgetésből látszik, visszaélnek a rájuk testált jogokkal mindent megtesznek, hogy ezt rajtuk ne lehessen számon kérni..... Vannak jelszavak a világ minden országában, amelyeket hangoztatva, a hatalom mindig talál annyi embert amennyi elegendő a hatalom ideig óráig megtartásához, vagy akár hosszú ideig is. Magyarországon ez a rasszizmus, az idegengyűlölet, ami képes több mint két millió embert egybe fogni, hiszen ennek évszázados történelmi hagyománya van, érdekes módon itt mindig csak kurucok, Kossuth pártiak, 56'-os forradalmárok , reform kommunisták, szóval csupa ellenzéki volt, a szalonképes fináncoligarházás, a dakotázás egyértelmű polgárjog... Akkor min kellene háborogni? Talán inkább azon, hogy kiderüljön kik is a szar emberek valójában....
 
Tényleg ennyire nem telik Tőletek tisztességes érvekre
Már bocsánat! De Te hoztad fel a köpönyegforgatást! Mármost Gyurcsány tevékenyen, magas pozíciójú káderként építette a pártállami rendszert és a szocialista internacionálét - most meg Európai Egyesült Államok? Mi köveztkezik ebből? Vagy pálfordulás, vagy marxista-leninista Unió. Egyébiránt én elismerem, hogy létezik pálfordulás, nem is ítélem el feltétlenül! Ellentéteben veled! Leszel szíves konzekvens lenni, nem pedig esztelenül vagdalkozni. [És a magam nevében beszéltem! Nem többes szám első személyben. Kérlek, ehhez tartsd magad te is!]
 
Utoljára módosítva:
Már bocsánat! De Te hoztad fel a köpönyegforgatást! Mármost Gyurcsány tevékenyen, magas pozíciójú káderként építette a pártállami rendszert és a szocialista internacionálét - most meg Európai Egyesült Államok? Mi köveztkezik ebből? Vagy pálfordulás, vagy marxista-leninista Unió. Egyébiránt én elismerem, hogy létezik pálfordulás, nem is ítélem el feltétlenül! Ellentéteben veled! Leszel szíves konzekvens lenni, nem pedig esztelenül vagdalkozni.
Orbán mit is épített?
Kiket zavart haza, majd hívott vissza "atomozni"?
(Csak halkan jegyzem meg, hogy az Európai Egyesült Államok ötletét először valami Churchill nevű fószer vetette fel - 1946, Zürich)
 
Orbán mit is épített?
Kiket zavart haza, majd hívott vissza "atomozni"?
(Csak halkan jegyzem meg, hogy az Európai Egyesült Államok ötletét először valami Churchill nevű fószer vetette fel - 1946, Zürich)
Meglepődnél, ha tudnád, hogy a németek milyen szintű kapcsolatokat ápolnak az oroszokkal. Dehát ez legyen a te beakadt lemezed. Churchill? Ó, az öregúr nagyon szépen kivette a részét Jaltán Európa nagyhatalmi felosztásában. (Az Európai Egyesült Államokhoz illő gesztus lenne ez?) Bocsánat, ha nincs benne a fotóalbumomban! :)
 
Pedig nekem úgy tűnt, hogy élvezettel írod le ezeket a már nem létező fogalmakat.
Ha viszont poszttraumás stressz és már 30 éve tart, én orvoshoz fordulnék vele, mert nem egészséges.
Akkor félreértettél! Előfordul. Ezen az oldalon elég gyakran. De bizonyára én vagyok a ludas. Voltam orvosnál... de nála még gyakrabban jött elő. Idősebb volt szegény pára. :)
 
Hát nem!
A magyar nép a parlamenti képviselők (kb felét) választotta.
Aztán a köztársasági elnök felkérte a legtöbb parlamenti helyet szerzett párt(szövetség) elnökét kormányalakításra.
Mondjuk cserébe nem is foglalkozik a kormány a néppel (oktatás. eü, devizások,...).
Nekem kb ezért is a vesszőparipám, hogy kormánytag ne lehessen már parlamenti képviselő. (Milyen dolog az, hogy önmaguknak hoznak törvény és ők is hajtják végre?)
Flamingo ,
egyem a szived !!:D
Aztán gondolod , hogy ez más "demokratikusnak" nevezettt országban másképpen müködik ??? :rolleyes: OOOOh Te kis butuska ;), lásd Németországot , az utolsó vállasztásoknál az SPD kijellentette , hogy Ö pediglen nemfog a CDU/CSU-val megint koaliciot alkotni ! Minden csoda csak 3 napig tart , aztán szépe elsimitották az ügyet , az elsö tevékenységük a saját ugynevezett dietájuk megemelése volt , de még egy normális üllést annyit nemtettek meg ! Majd hogy kereklegyen a dolog a CDU egyik törzsképviselöjét mindjárt megvállasztották az alkotmánybiróság elnökévé !! Na erröl csak ennyit , de ök irják elö , hogy Te vagy én ha a munkáltató elküld mert kiöregedtünk és nembirunk a tetöre a csomag tetöléccel felmenni mennyi legyen az a pénz melyböl mi megélhetünk !! ;) akkor hol a különbség ?? Mennek Brüsszelbe mint Oettinge meg Ska Keller , most Barley asszony az SPD-töl , ök maguknak tologatják a húsos fazékot ide-oda !:rolleyes2:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,750
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére