Reuters: 1,975 billió forint landolt Orbán haverjainál és családjánál

Orbán Viktor 2010-ben történt hatalomra kerülése óta barátai és családtagjai egyre sikeresebbek a közbeszerzések elnyerésében – állapította meg a Reuters magyarországi közbeszerzésekről készült elemzése.

Összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket. Ez az adott időszakban kiadott közbeszerzési megrendelések több mint 10 százalékát teszi ki. Ebben közvetlenül, vagy konzorciumok útján, valamint konkrét, illetve keret-megállapodásokban elnyert szerződések egyaránt szerepelnek.

A tíz üzletember részesedése jelentősen megemelkedett tavaly, amikor Magyarországon a közbeszerzések rekordot értek el 3,63 billió forinttal: a tulajdonukban álló cégek ebből az összegből 28 százalékot nyertek el, szemben az Orbán hatalomra jutása előtti 1-2 százalékkal. A jelentés Tóth Jánost, az MTA egyik közgazdászát, a Budapesti Korrupció-kutató Központ igazgatóját idézte, aki azt mondta: a Reuters elemzése új, kemény adatokat tárt fel, és valós összefoglalót adott, amely releváns módon hozzájárul a témához. Az elemzéssel kapcsolatban feltett kérdésekre sem a kormány, sem Orbán Viktor nem válaszolt.

Ó, a Balaton…

A Reuters akkor bukkant a tíz üzletemberre, amikor egy a Balatonról, Európa egyik jelentős idegenforgalmi célpontjáról készített elő egy jelentést. Azt követően, hogy Orbán 2014-ben bejelentette, hogy nagy állami támogatásokat kap a térség idegenforgalma, ez a tíz ember keszthelyi ingatlanokat vásárolt. Tiborcz István, Orbán veje volt közülük az első: jelenleg a legnagyobb szálloda társtulajdonosa, és cégét a bevétel 45 százaléka illeti meg. Tiborcz sem válaszolt a kérdésekre.

Mivel a balatoni befektetések uniós pénzeket is magukban foglalnak, a hírügynökség feltette kérdéseit az EU Bizottságának is, ahol egy szóvivő azt válaszolta: „Az EU zéró toleranciát tanúsít az uniós pénzekkel való csalásokkal szemben, és ezért ragaszkodik ahhoz, hogy minden tagállam kötelezettséget vállaljon a csalások megelőzésére”, de a jelentésben szereplő állításokra közvetlenül nem válaszolt. Végül a jelentés megemlítette, hogy az OLAF 2016-os jelentésében azt javasolta, hogy Brüsszel kérje vissza Magyarországtól az EU által 2012-2015 között adott pénz több mint 4 százalékát, azaz messze a legtöbbet az összes uniós tagállam közül. Az OLAF nem kívánt kitérni egyes projektekre, de honalapján leszögezi, hogy ilyen javaslatot abban az esetben tesz, amikor fennáll a gyanú, hogy elcsalták, vagy szabálytalanul használták fel az unió pénzeket, például túlárazás, vagy a pályázók összejátszása révén.



Die Presse

„Orbán Viktor, a Puszta-Napkirály, az állam Magyarországon” ezzel a címmel közölte Ccekő Balázs Bécsben élő magyar újságíró cikkét a konzervatív bécsi lap.

A szerző szerint Orbánnak jó esély van arra, hogy további négy évre hatalmon marad. Felidézte Orbán 2002-es jelszavát – „A haza nem lehet ellenzékben” -, és megállapította: hasonlóan kirekesztő a mostani központi szlogen is: „Arról szavazunk, hogy Magyarország magyar ország maradjon!”. Ezzel ugyan a migránsokra utal, de mögötte megbújik a magyar „Napkirály” önazonosítása is: Orbán a nemzettel és az állammal. A Fidesz eddigi választási harcát nacionalista szennykampánynak lehet nevezni, és nem változott a Fidesz számára katasztrofális hódmezővásárhelyi vereség után sem: rövid ideig a pozitívumokat hangsúlyozták, de aztán újra Donald Trump (America First) és a Délkelet-Európában oly jellemző Soros-fóbia következett – írta a szerző.

Orbán világképébe nem illenek bele a baloldaliak, a liberálisok és a mérsékelt konzervatívok. „Nem csoda tehát, hogy a kampányban nem is szóltak róluk, hanem némi szalon-antiszemitizmussal Soros György érdekképviselőiként intézték el őket. A nacionalizmussal, idegengyűlölettel és rasszizmussal Magyarországon könnyen meg lehet szólítani kétmillió embert, és ennyi elég ahhoz, hogy a Fidesz biztosítsa magának a hatalmat a következő periódusra is”. Az egységes ellenzéktől elszenvedett váratlan vereség persze fáj, de nehéz ebből következtetéseket levonni a parlamenti választásokra. Megismételhető-e egyáltalán országos szinten a sikeres recept, az ellenzék koalíciója az Orbán-rezsim ellen a szocialistáktól egészen a Jobbikig?

Az eufória nagy volt, de azóta semmi nem változott. Az ellenzéki pártok megosztottak, viszálykodnak, és ezzel rossz jelzést küldenek a szavazóknak. Fennáll a veszély, hogy a széthúzó és megosztott ellenzék lerombolja a magyar többség kormányváltásra irányuló óhaját. Szerepe lehet a kormány messzire elérő kezének is. Orbán arra készül, hogy a választókörzetekben egy ellenzéki jelölttel találja szemben magát, de azoknak igen csekély esélye van. „Az illetékesek nem fognak kihagyni egyetlen lehetőséget sem arra, hogy minimalizálják az ellenzéki jelöltek esélyeit, és minden lehetséges legális és illegális eszközzel biztosítsák a saját hatalmukat. Ebben fontos szerep juthat Orbán ellenzéki pártokban lévő segítőinek” – írta Csekő.

Végül megállapította: XIV. Lajos, a Napkirály soha nem mondta ki valójában, hogy „Az állam én vagyok”, de ennek megfelelően cselekedett. Orbán többször is utalt hasonlókra, ha szó szerint ilyet soha nem is mondott, de nincs is szüksége erre. Mint egyszer mondta: „ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek”.


Die Welt

Orbán Viktor nacionalista hangokkal öv az ellenzék győzelmétől. A felmérések szerint a legjobb úton halad harmadik periódusa felé, de az ellenfelei erősödőben vannak – írta a jobboldali konzervatív német lapban Boris Kálnoky tudósító.

Úgy látja a nemzeti ünnepen a magyar pártok összemérték erejüket. Orbán miniszterelnök százezreket vitt az utcára, az ellenzék csupán ezreket, a kormány mégis aggódik. Néhány héttel a választások előtt a magyarországi kampány egészen moziszerűvé vált: a kormánymédia úgy ábrázolja a magyar –zsidó származású Soros Györgyöt, mint magát Darth Vader filmbeli főgonoszt, közben pedig a kormánnyal szemben kritikus orgánumok egy miniszterelnök-helyettes helikopterről folytatott vadászatét leplezik le. Aztán ott van az öreg hölgy, aki a jelek szerint átvert egy minisztert azzal, hogy van pár felesleges euró-milliárdja, és ez annyira lázba hozta a minisztert, hogy közjegyzői hitelesítéssel vállalta a pénz kezelését. Az illető neve Kósa Lajos, városfejlesztési miniszter, és korábban a Fidesz frakcióvezetője volt. Az ilyen hírek persze nem túl hasznosak a kampányban.

Ehhez járul, hogy a Fidesz nemrég meglepő módon toronymagasan vesztett egy polgármester-választáson az ellenzék támogatta jelölttel szemben. Nem meglepő tehát, hogy a kormánypárt köreiben egyre inkább idegeskednek. A válasz: a párt több éve először újra „Békemenetet” szervezett a nemzeti ünnepre. A Fidesz híveit az egész országból buszokon szállították Pestre, több ezer szimpatizáns érkezett Lengyelországból. Ők magukban alighanem nagyobb csoportot alkottak, mint a különböző ellenzéki pártok hívei a nagygyűléseken. A parlamenthez özönlő tömeg azonban hatalmas volt, százezer, vagy tán 300 ezer is – erőfitogtatás – és politikai siker – írta Kálnoky. Idézett egy Mórról érkezett tüntetőt, aki elmondta: aggódnak, mert sok barátjuk és ismerősük elfordult Orbántól, pedig veszélyben az ország és csakis Orbán mentheti meg. Hasonlóan szólt Orbán is, aki szerint veszélyben a haza, „meg kell védenünk Magyarországot”, és „A gyávának nincs hazája”. Kálnoky rámutatott: a felmérések szerint a Fidesz egyértelműen vezet.

Legutóbb a Fidesz tíz kivételével az összes választókörzetben nyerni tudott, de csak azért, mert az ellenzék megosztott volt. Ha most meg tudna egyezni egy közös stratégiában, le lehetne győzni a Fideszt, legalábbis elméletileg. De a korábban szélsőjobboldali, ma mérsékeltebb képet mutató Jobbik nem akar kompromisszumot kötni. Vona azzal érvel, hogy szavazói jobboldaliak, és nem szavaznának baloldali jelöltre, akkor már inkább a Fideszre. Az LMP eddig elzárkózott, de nemrég jelezte, hogy hajlandó tárgyalni, ha a Jobbik is részt vesz. Kálnoky szerint nem úgy néz ki, mintha ez összejönne. A baloldali ellenzéknél mégis reményteli hangulat uralkodik. Mindez eddig nem mutatkozott meg a felmérésekben. A baloldali tüntetések résztvevői kérdésre hosszú listát sorolnak, hogy mi nem jó Orbán politikájában, köztük az oktatási és az egészségügyi rendszert, a korrupció és a kormány törekvését, hogy aláássa a demokratikus intézményeket. A migránsoktól, akiktől Orbán meg akarja védeni az országot, nem félnek. Hogy van-e az ellenzéknek esélye a győzelemre? Az ellenzéki pártok összefogása nélkül nincs, de talán legalább a kétharmados többséget sikerül megakadályozni – mondta a szerzőnek egy 26 éves fiatalember.



Bloomberg

A magyarok hozzászoktak, hogy a választásaik eredménye előre megjósolható. Orbán Viktor, Európa populista főkolomposa, aki nagyobb hatalomra tett szert, mint a kommunizmus bukása óta bárki elődei közül évek óta felmosta az ellenzékkel a padlót.

A kényelmes vezetés ellenére azonban az április 8-i választás eredménye Orbán számára nem adott: korripciós vádak és egy feltámadó ellenzék nehezíti a harmadik periódusához vezető utat. Orbán a parlamenti többségét 2010 óta arra használta, hogy egy orosz mintájú „illiberális államá” alakítsa Magyarországot. Az intézményeket saját szövetségeseivel töltötte fel, miközben a korményhoz kapcsolatokkal rendelkező oligarchák tartják a kezükben a gazdaságot. Orbán a bevándorló-ellenes európai fordulat élharcosa. Egy újabb kétharmados mandátum módot adna arra, hogy növelje az oligarchák hatalmát és tovább korlátozza az intézményeket, köztük az igazságszolgáltatást. Veresége egy új vezető számára lehetővé tenné, hogy visszabontsa Orbán illiberális intézkedéseit. Egyben gyengítené pozícióját, amelyet a más országokon is átsöprő populista hullám ideológiai bástyájaként tölt be.

A mostani választást az különbözteti meg az előzőtől, hogy az ellenzéki pártok azon dolgoznak, hogy ne ismételjék meg az akkori hibájukat, ugyanis akkor külön-külön jelöltekkel indultak a körzetekben, most pedig igyekeznek a lehető legtöbb helyen egyetlen jelöltet állítani. Orbán zárt vezet a felmérésekben, mert sok lojális híve van. Noha a kampány alatt vesztett népszerűségéből, még mindig nagyobb a támogatottsága, mint a négy legnagyobb ellenzéki erőnek. Ez azt jelenti, hogy meg fogja szerezni a listás mandátumok legnagyobb részét, és hacsak nem következik be az Orbán-ellenes szavazatok váratlan megsokasodása, az egyéni mandátumok jelentős részét is megnyeri. Az ellenzéki pártokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy tegyék túl magukat a viszályaikon., és koordinálják a stratégiájukat, különösen azt követően, hogy Hódmezővásárhelyen kicsavarták a polgármesteri tisztséget a Fidesz kezéből.

A választás ugyanis megmutatta, hogy hiába a Fidesz a legerősebb, még a saját fellegvárásban is sebezhető, ha az ellenzéki szavazóknak egyetlen jelöltet állítanak.
A korrupciós botrányokról szinte naponta megjelenő hírek szintén árthatnak Orbánnak. Az ellenzéki egyeztetések megkezdődtek, olyanok is beléptek, akik et korábban mereven elutasították. Ám hogy sikerül-e a koordináció, és ha igen, hány körzetben, az alighanem csak az utolsó pillanatban derül ki. Külön figyelmet érdemel, hogy az MSZP és a Jobbik visszavon-e majd jelölteket, hogy ne egymást szorítsák ki. A jelenlegi ellenzék győzelme zűrös lenne: legalább három teljesen eltérő párt lenne kénytelen koalícióra lépni, és a politika alakítását akadályoznák az Orbán híveivel megtöltött intézmények. Az ellenzéki politikusok sokat ígérnek, és esetleg kockára teszik Orbán fiskális fegyelmét. Megfigyelők szerint az ellenzéki koalíció olyan törékeny lenne, hogy csak nagyon nehezen bírna ki egy négyéves periódust.


hj

safe_image.php
 
Meglepődnél, ha tudnád, hogy a németek milyen szintű kapcsolatokat ápolnak az oroszokkal.
Nincs abban semmi meglepő.
Mi is megtehettük volna anno a tovariscsi konyec plakát helyett.
"Hazazavartuk" a szovjeteket, ezáltal elestünk az orosz piactól. A németek meg, mivel toleránsabbak voltak, házakat építhettek (olajért cserébe) a hazatérő katonacsaládoknak.
Dehát ez legyen a te beakadt lemezed. Churchill? Ó, az öregúr nagyon szépen kivette a részét Jaltán Európa nagyhatalmi felosztásában. (Az Európai Egyesült Államokhoz illő gesztus lenne ez?) Bocsánat, ha nincs benne a fotóalbumomban! :)
Ehhez kevés a fűrészpor a fejemben, hogy értelmezni tudjam. (Valahol onnét indultunk, hogy miket nem talál ki ez a DobrevGyurcsány család . Erre írtam, hogy ezt nem ő találta ki, hanem jóval előtte mások. Persze, ha ezzel azt jelzed, hogy Churcillt sem kedveled - tudomásul vettem.)
 
Van itt egy csomo okos ember.
Kivancsi lennek ki tud valaszt adni arra, hogy miert azok nyertek meg a masodik vilaghaborut europaban, akik elvesztettek
(nekem van tippem, de kivancsi lennek a sokkal okosabbak velemenyere)
 
Már bocsánat! De Te hoztad fel a köpönyegforgatást! Mármost Gyurcsány tevékenyen, magas pozíciójú káderként építette a pártállami rendszert és a szocialista internacionálét - most meg Európai Egyesült Államok? Mi köveztkezik ebből? Vagy pálfordulás, vagy marxista-leninista Unió. Egyébiránt én elismerem, hogy létezik pálfordulás, nem is ítélem el feltétlenül! Ellentéteben veled! Leszel szíves konzekvens lenni, nem pedig esztelenül vagdalkozni. [És a magam nevében beszéltem! Nem többes szám első személyben. Kérlek, ehhez tartsd magad te is!]

Már úgy tűnik minden mondatom mellé közlekedési rendőrt kell állítanom , vagy az értelmező szótárból lábjegyzeteket...
Nem hiszem, hogy bármit is kikérhetnél magadnak azok után, hogy olyanokat tulajdonítasz nekem, ami leginkább a Te hozzászólásaid, s még néhány hasomlóan rendszeresen dolgokat kikérő sajátja..
De ha Te ettől jobban érzed magad ....A helyedben inkább figyelmesen olvasnék, s picit utána néznék dolgoknak...
 
Flamingo ,
jajj , hagyjál már azzal a Pintérrel !!:rolleyes2: Czinege nemkapta ugy a csillagait mint Ö !! kétszer volt pártgyüllésen oszt már fökapitány is lett belölle ! Az ilyenekröl jutt eszembe az a régi anekdota , amikor az ifju tiszt elvtárs bemutatja "lövésztudását" kis barátnöjének . Az elsö lövés mellé megy , a második is , mérgeelödik az ifju százados miért is nemtalálja el a wurstliba azt a virágot ! Melletük áll egy öreg bácsika és csak mosolyog , mérgébe oda adja az ifju százados elvtárs a fegyvert az öregnek , mondván , hogy maga ne mosolyogjon , löjjön ! Az öreg tölt , lö , talál , talál a 2.,3. stb. Kérdi a százados maga bátyám micsoda ? Monja az öreg , hogy disznópásztor ! Az voltam tegnapig én is mondj az ifjú ! Ja , de elötte én meg százados voltam ,mondja az öreg !!;)
 
Flamingo ,
jajj , hagyjál már azzal a Pintérrel !!:rolleyes2: Czinege nemkapta ugy a csillagait mint Ö !! kétszer volt pártgyüllésen oszt már fökapitány is lett belölle !...;)
Már megint nem figyelsz Gyula!
Azt kérte a tag, hogy soroljak köpönyegforgatókat. Maiakat, mert Szűrös, Pozsgay már nem jók.
 
Tudtommal Lezsák még mindig országgyűlési alelnök (csak már nem mdf, hanem fidesz színekben). De ott van akkor még Pintér is. Volt mszmp-sként 1991-ben főkapitány+tábornok lett, majd később fideszes miniszter.
Flamingo ,
erre fel irtam én a Pintér elvtársról na ! ;)figyelek ám néha , de be bepárásodik a szömüvegöm a sok röhögéstöl má ..:rohog:
 
Hát ez csak a töredéke a teljes vagyonosodási listának az a tíz csak az akik nem tudtak teljes inkognitásban maradni.
Hiába lett publikálva az igazság az emberek többsége úgysem tud ellene tenni semmit. Akik meg tehetnének nem tesznek semmit csak elbarikádozzák magukat és rágcsálódnak a nekik odadobott csontokon. Vajón hogy nézne ki manapság egy modern Robin hood
 
Orbán mit is épített?
Kiket zavart haza, majd hívott vissza "atomozni"?
(Csak halkan jegyzem meg, hogy az Európai Egyesült Államok ötletét először valami Churchill nevű fószer vetette fel - 1946, Zürich)

Hát nem.
Coudenhove-Kalergi jött ezzel, 1922ben.
Majd meg is irta könyvben: Paneuropa. 1924-ben.

Elnézést, de mint itt párszor már leírtam, az Európai Egyesült Államok I. Ferenc József "találmánya" 1870-ből.....
( Lehet nem véletlen, Habsburg Otto is a Páneurópai Unió-ban tevékenykedett...)
De ha már szóba került... József nádor (1776-1847) habsburg főherceg, aki 20 éves korától volt Magyarország nádora haláig, aki alcsúti birtokára telepítette a romákat (lehet asszociálni), aki sajnos az 1945-1989 közötti történelem oktatásból kimaradt, a legmagyarabb Habsburg már a reformkorban felvetette a páneurópai gondolatot több írásában....Kossuth a Dunai Könfederáció tervét Tőle is kölcsönözte ami szintén egyfajta európai nemzetszövetség lett volna...
 
Utoljára módosítva:
Hát nem.
Coudenhove-Kalergi jött ezzel, 1922ben.
Majd meg is irta könyvben: Paneuropa. 1924-ben.

Elnézést, de mint itt párszor már leírtam, az Európai Egyesült Államok I. Ferenc József "találmánya" 1870-ből.....
( Lehet nem véletlen, Habsburg Otto is a Páneurópai Unió-ban tevékenykedett...)
De ha már szóba került... József nádor (1776-1847) habsburg főherceg, aki 20 éves korától volt Magyarország nádora haláig, aki alcsúti birtokára telepítette a romákat (lehet asszociálni), aki sajnos az 1945-1989 közötti történelem oktatásból kimaradt, a legmagyarabb Habsburg már a reformkorban felvetette a páneurópai gondolatot több írásában....Kossuth a Dunai Könfederáció tervét Tőle is kölcsönözte ami szintén egyfajta európai nemzetszövetség lett volna...
Meg Lenin is írt róla könyvet.
Szóval sokan voltak.
Én azért vettem alapul Churchillt, mert úgy vélem, hogy az EU elődje (a Közös Piac) megteremtése a múlt század közepére esik és szerintem ez tekinthető az EEÁ megalakítása az első lépésének (már, ha létrejön) és ebben Nagy Britannia akkori miniszterelnöke aktív formálónak tekinthető.
 
Ok mar leszerepeltek
Szerintem tudsnal olyan neveket mondani, akik ma is itt vannak
Íme:
A közelgő európai parlamenti választás a migráció támogatóinak és ellenzőinek küzdelme, valamint annak megmérettetése lesz, hogy az európai egyesült államok vagy a nemzetek Európájának támogatói kerülnek-e többségbe - jelentette ki Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott Pozsonyban, miután az európai parlamenti választásokról egyeztetett a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezető politikusaival szerdán.

Az egykori MSZP-s politikus, aki egy ideje már Orbán Viktor és Semjén Zsolt megbízottja (havi egymillióért)
 
De ha már szóba került... József nádor (1776-1847) habsburg főherceg, aki 20 éves korától volt Magyarország nádora haláig, aki alcsúti birtokára telepítette a romákat (lehet asszociálni), aki sajnos az 1945-1989 közötti történelem oktatásból kimaradt, a legmagyarabb Habsburg már a reformkorban felvetette a páneurópai gondolatot több írásában..
Ha már romák...
A cigányság sorsát is meghatározhatja az EP-választás eredménye, óriási a tét – hangsúlyozta a kormányközeli lapnak Farkas Flórián. Szerinte meg kell védeni az eddig elért eredményeket, és folytatni kell a roma közösség felemelését célzó munkát. „A tét családunk, gyermekeink jövője, kultúránk, nemzeti függetlenségünk. Aki a migrációt támogatja, annak nem érték a nemzet, a család, a kereszténység” – mondta a Magyar Hírlapnak.

Szerinte, ha Brüsszelnek bevándorláspárti vezetése lesz, mindennapjaink kerülnek veszélybe. „Nem szabad megengednünk, hogy a migránsok szabadon jöjjenek be az országunkba, magukkal hozva a rasszizmust, a terrorizmust és a nőgyűlöletet. Mi azt szeretnénk, hogy az asszonyaink, lányaink egyedül is kimehessenek az utcára, ne kelljen félniük erőszakos cselekedetektől, mint ahogyan arra számos példát láttunk azon országokban, melyek nagy számban fogadtak be migránsokat” – fogalmazott. Farkas Flórián
 
Ha már romák.... Mi azt szeretnénk, hogy az asszonyaink, lányaink egyedül is kimehessenek az utcára, ne kelljen félniük erőszakos cselekedetektől, mint ahogyan arra számos példát láttunk azon országokban, melyek nagy számban fogadtak be migránsokat” – fogalmazott. Farkas Flórián
Ebben a részében teljessen egyetértek a nyilatkozóval.
Azt szeretném én is ha asszonyaink, gyerekeink, meg mindenki nyugodtan kimehessenek az utcára.
Csakhogy nekünk nem a migránsoktól kell tartanunk a mindennapi utcai atrocitások miatt, hanem pontosan ..
(de ezt itt nem lehet leírni)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,677
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére