Rinka sajátos humora
- Téma inditó Rinka
- Kezdés dátuma
Mesélsz majd másról
Biztos az is ilyen szórakoztató lesz Én várom
Biztos az is ilyen szórakoztató lesz Én várom
T
Táltos
Vendég
Rinka!
Nagyon jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!
Jókat kacarásztam a fanyar humorodon is.
Nagyon jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!
Jókat kacarásztam a fanyar humorodon is.
Rinka!
Nagyon jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!
Jókat kacarásztam a fanyar humorodon is.
A fanyar humorral elég furán vagyok. Azok az írások általában valamiféle dühből, haragból, nemtetszésből születtek. Ha elolvasom őket; a pillanatnyi hangulatomtól függ, hogy nevetek vagy bosszankodom rajta. Nem mindenki szereti a fanyar humort.
Köszike.
Nekem bejön
Én nagyokat nevetek és sokminden eszembe jut
Én nagyokat nevetek és sokminden eszembe jut
T
Táltos
Vendég
Nekem bejön
Én nagyokat nevetek és sokminden eszembe jut
Hehe!
Nekem erről az jutott az eszembe, hogy hetedikes koromban a közel 180 cm magas barátnőn védelmében hazafelé az úton jól megvertem az egyik fiút, én a picike.
Lett is rögtön tekintélyünk, ha mi az egyik oldalon mentünk, azonnal átmentek a másik oldalra. Ha találkozunk, mindig jókat derülünk az eseten és emlegetjük azokat a gondtalan éveket.
Nekem a Bene festőművész úr jutott eszembe, az általánosban volt rajztanárom A legjobb barátnőm sosem csinált semmit órán, állandóan szivatta Egyszer nekünk is téli képet kellett festeni, Cső nem csinált semmit órán. Odament hozzá, felemelte a lapot és mindenkinek megmutatta a "hóvihar" című képet
Jaj,annyi minden eszembe jutott
A legjobb barátnőm sosem csinált semmit órán, állandóan szivatta Egyszer nekünk is téli képet kellett festeni, Cső nem csinált semmit órán. Odament hozzá, felemelte a lapot és mindenkinek megmutatta a "hóvihar" című képetJaj,annyi minden eszembe jutott
Nekem a Bene festőművész úr jutott eszembe, az általánosban volt rajztanárom
Jaj,annyi minden eszembe jutott
Jó dolog a visszaemlékezés, nekem is mindig ezer más emlék jön elő, ha a többiekét olvasom.
Mivel nagyon jók voltatok, ezért ma én mondom az esti mesét. A jó mesemondó belevisz a történetekbe egy kicsit saját magából is. Én ebben a mesében most teljesen önmagamat adom.Azért a gyerekeknek ne olvassátok fel elalvás előtt.
Hamucipőcske.
Élt egyszer az Óperenciás tengeren is túl egy öreg király. Olyan öreg volt, hogy még a tejbekását is csak előre megrágva tudta megemészteni. A király aggódott, mi lesz az ő egyetlen leánykájával, ha ő is elköltözik az árnyékvilágba, ezért nősülésre szánta el magát. Szétküldte hírnökeit az egész világba, keressenek neki egy megfelelő feleséget, aki jó mostohája lesz a szépséges Hamucipőcskének.
Találtak egy megfelelő asszonyt, Bergengócia királynőjét, aki maga is két leánygyermeket nevelt egyedül. A királynő és két lánya beültek sárkányfogatukba, minél gyorsabban át kellett kelniük az Óperenciás tengeren, hogy még az öreg király halála előtt megköttessék a frigy.
Üveghegyen, az öreg király birodalmában az volt a szokás, csak akkor érvényes egy házasság, ha megtörténik a menyasszony elhálása. Összedugták hát a fejüket a tudós orvosok, hogy felerősítsék őfelségét a fenséges éjszakára.
Mindenféle ötlettel álltak elő, volt ott varázsital, varázsvessző, de egyiket sem találták megbízhatónak. Végül a mágia mellett döntöttek. Nagy Mahinátor, a király legöregebb mágusa már ennél lehetetlenebb helyzetből is kiverekedte magát, hát most oldja meg ezt a problémát is. Az udvaroncok kezüket dörgölték jó előre; örültek, hogy nem ők szembesültek a megoldhatatlannak látszó feladattal. Bár az öreg király optimista volt. Azt mondta, olyan régen nem bújt már vászoncseléd az ágyába, hogy már a látványától is feláll….a székéből. Amikor meglátta az özvegy királynét, akadtak ugyan kétségei, de azután gyorsan elhessegette őket. Legfeljebb majd……..legfeljebb majd jól leissza magát előtte.
Az esküvő napján előállt a királyi hordszékvivő csapat, hogy a leendő párt a templomba szállítsák. Akadtak ugyan kisebb problémák, de erre való az udvari tanácsos, hogy ezeket megoldja. Ha őfelségét beültették a hordszékbe, az özvegy királynénak már nem jutott hely. Az alkalmatosságot ugyanis két személyre tervezték, a menyasszony pedig egymaga is kitett vagy hármat, a termetesebb fajtából. Végül a menyasszonyt gyömöszölték be a hordszékbe, az öreg királyt meg beültették a két melle közé. Ki sem látott a két halom közül, hogy út közben legalább élvezhesse szeretett népe ünneplését. A nép pedig azt hitte, hogy az öreg királyt látja, mert az ara olyan jól volt eleresztve bajusz terén, akár ki is pödörhette volna. Ünnepelték is megfelelően. Az öreg király abban bízott, az esti élvezeteket már csak nem kell megosztania senkivel sem.
A menyasszony elfoglalta a templom nagyobb részét, a papon és a vőlegényen kívül már senki más nem fért be a kis templomba. Hamucipőcske is kívül rekedt, a többi meghívottal együtt. Unalmában kilépett cipőjéből, és egyik lábát a másikkal vakargatta. Pár méter távolságban állt tőle az ifjú herceg, aki egyszer csak valami fenséges, bódító, csábító és kábító illatot érzett. Elindult az illatfelhő nyomába. Már majdnem nyomra akadt, de akkor össze-vissza futkosás támadt a vendégseregben, Őhercegsége pedig szagot vesztett. A futkosás oka az volt, hogy a menyasszony alatt beszakadt a padozat. Némi töprengés után lovakat hozattak, hogy az ifjú arát előhúzzák az altemplomból. Felmerült az is, hogy a királyt lökik utána, de az altemplom sötét volt, bajos lett volna nyomon követni az elhálási ceremóniát.
Kicsit leporolták a menyasszonyt, és máris átszállították a nászi szobába. Nem hagyhattak időt neki a vacsorára, mert így is bizonytalan volt, hogy a megvasalt lábú hitvesi ágy elbírja-e majd a hancúrozást.
A mágus már ott állt varázsszereivel az ágy mellett. Az új hitves láttán erős kétséget érzett, van-e olyan szer a tarsolyában, amivel kívánatossá tudja tenni. Végül, mivel akkora vödör nem volt, ami az arát tetőtől talpig betakarná, így az öreg király fejére húzták a vödröt. Ha nem látja aráját, esetleg hat a mágia. Ha kiles a vödör alól, nincs az a csodaszer, amivel férfiasságát fel lehetne támasztani.
Az új feleséget elterítették az ágyon. Kétoldalt kicsit kitámasztották, ahol lelógott a dupla fekvőhelyről. A mágus meggyújtotta a füstölőket. Amikor már az orruk hegyéig sem láttak a sűrű, fekete füsttől, behozták az öreg királyt, közben a mágus tökmagolajat öntött a tűzre, és varázsigéket mormolt. Az ágy két oldalán négy-négy udvaronc hasalt a földön. Az ő feladatuk lett volna az elhálás tényének tanúsítása, azonban részben a sűrű füsttől, részben a lelógó arától nem láttak semmit. Az öreg királyt sem tudták megkérdezni erről, mert reggelre kilehelte a lelkét; csak az új asszony vallomására hagyatkozhattak
Új időszámítás virradt Üveghegyre ettől a naptól kezdve. Az új királyné egy hétig el sem hagyta az ágyat, a nászéjszaka kipihenésének ürügyén. Egy hét után meg már amúgy sem fért ki az ajtón. Szerencsére, hogy az emeleten volt a nászi lakosztály, így a fölszinten megnyithatták a mennyezetet, éppen a nászi lakosztály alatt; a királyné időnkénti letakarítása, alvázmosása, és egyéb dolgainak intézése céljából.
A királyné időnként törvényeket is hozott. Bevezette például, hogy minden áldott este kötelesek egy-egy bált adni a hercegek, ahová fenséges lányait elküldheti férjhez adási célból.
Ismerve azonban Hamucipőcske szépségét, minden áron meg kellett akadályoznia, hogy ő is részt vegyen a bálon. Ezért Hamucipőcskének esténként feladatot adott: babot összeöntött lencsével, amit szét kellett válogatnia. Hol a babot a lencsétől, hol a lencsét a babtól, hogy nehezítse a dolgát.
Hamucipőcske állt hát a nagy halom kutyulék mellett, és törte a fejét, most a lencsét kell kiszednie a babból, vagy a babot a lencséből. Szerencsére ott volt Fogtündér, Hamucipőcske gyerekkori barátja, akinek annak idején minden tejfogát odaajándékozta. Tőle kapta azt az ötletet, hogy eszébe ne jusson válogatni; mire jó a sok kincs, ha nem tud magán segíteni. Rendeljen minden nap új zsák babot és lencsét, a kutyulékot pedig ossza szét a szegények között, akik megfőzik maguknak kiválogatás nélkül. Kevesebb lett az éhező ember, az országban fellendült a mezőgazdaság is, mert mindenki babot és lencsét termelt. Jólét köszöntött rájuk, áldották is érte Hamucipőcskét.
Ő pedig a Fogtündértől kölcsönkapott tornacipőben minden este ott ropta a táncot a bálban.
Aki próbált már egy tornacipőben több éjszakát is áttáncolni, tudja, hogy mérhetetlenül izzad benne a láb. Hamucipőcske csatakos lábáról egy alkalommal leesett a tornacipő a báli forgatagban. Éppen éjfélt ütött az óra, mennie kellett, mert éjféltől a Fogtündérnek is szüksége lett volna a tornacipőre. Mivel a leesett csuka épp a herceg orra előtt landolt, az rögtön felismerte a kábító illatot. Rögtön keresni kezdte a szag gazdáját. Hamucipőcske eddigi életében azt tapasztalta, ha őt valamiért keresik, abból előbb-utóbb baj lesz, ezért inkább csapot-papot-csukát otthagyva menekült a palotából.
Ott állt a herceg, kezében a legvonzóbb illattal, amit valaha érzett, és nem volt gazdája. Rögtön hívatta a minisztereit, azonnal mindegyiknek szagmintát kellett vennie a csukából, és szétküldte őket keresni annak gazdáját. Utaztak a miniszterek szerte az országban. Nem volt olyan retkes, bütykös láb, amit meg ne szagoltak volna. Voltak ugyan hasonlóak, de azt a pálpusztai sajttal kevert görényillatot senki nem tudta produkálni.
Mivel az egyik tornacsuka elveszett, Hamucipőcske a következő éjszakára csak a Fogtündér szakadt gumicsizmáját kaphatta kölcsön, amiben az a szárnyas lovai alól szokott kiganézni.
Fogtündér azt mondta, hajnalban tényleg szüksége van a csizmákra, mert a szárnyas lovaknak már a szügyükig ér a gané, siessen hát vissza, perccel sem maradhat tovább éjfélnél.
Kitaláltátok, mi történt? Természetesen ennek a lábtyűnek is elhagyta felét. A herceg pedig még szerelmesebb lett, amikor a többféle parfümből összekreált illatot megérezte. Innen már nincs megállás, vagy megszerzi a gumicsizma viselőjét, vagy szerzetesnek áll.
Lovas futár járta az országot. Ha egy nőt meglátott, egy szippantás a gumicsizmába, egy pedig a nő lábára. Az egyik tartományban találtak egy 102 éves asszonyt, akinek 50 éve nem érte víz semmilyen porcikáját; de az ő illata is csak hasonlatos volt a keresetthez. Mindhiába utazták be a fél világot, hasonlót leltek ugyan de azonosat nem.
Eközben a királyné kezdte magát elunni egyedül a hitvesi ágyban. Valami szórakozáson törte a fejét. Hiába hívták be az udvari bolondot, a királyné székrekedéses arccal nézte a legnagyobb tréfát is. Valami hiányzott az életéből, de maga sem tudta, hogy mire vágyik. Végül elhatározta, a következő bált ő maga tartja, meghívja rá az összes környékbeli ifjú és kevésbé ifjú herceget, hátha sikerül valamelyiket az ágyába csábítania unaloműzés céljából. Legalább a lányai is kicsit szórakozhatnak, és talán férj is akad valamelyiknek. Hogy Hamucipőcskét semlegesítse, a bál napjára azt a feladatot kapta, fényesítse ki az esővizes hordók fenekét, így nem lesz vetélytársa a saját lányainak.
A fél országot meghívták a királyi ceremóniamesterek. Természetesen az ifjú herceg is hivatalos volt a nagy eseményre. Gondolta, jó lesz búfelejtőnek egy kicsit táncolni. Akkor tért vissza az utolsó kiküldött lovas is, eredménytelenül.
A bálra érkező ifjú hercegnek, alig hogy leszállt a lováról, ismét nyargalászni támadt kedve, mert egy hordóba mélyen behajolva, igen tetszetős formákat látott. A kerekded formák ide-oda hederegtek munka közben. Közelebbről is szemügyre akarta venni a hordó fenekét belülről sikáló nőszemély kívánatos idomait. Ahogy közelébe ért, a kalimpáló lábakon azonnal felismerte a rég vágyott illatot, ami azonnal leterítette a lábáról. A többit kinek-kinek a képzeletére bízom.
Hamucipőcske.
Élt egyszer az Óperenciás tengeren is túl egy öreg király. Olyan öreg volt, hogy még a tejbekását is csak előre megrágva tudta megemészteni. A király aggódott, mi lesz az ő egyetlen leánykájával, ha ő is elköltözik az árnyékvilágba, ezért nősülésre szánta el magát. Szétküldte hírnökeit az egész világba, keressenek neki egy megfelelő feleséget, aki jó mostohája lesz a szépséges Hamucipőcskének.
Találtak egy megfelelő asszonyt, Bergengócia királynőjét, aki maga is két leánygyermeket nevelt egyedül. A királynő és két lánya beültek sárkányfogatukba, minél gyorsabban át kellett kelniük az Óperenciás tengeren, hogy még az öreg király halála előtt megköttessék a frigy.
Üveghegyen, az öreg király birodalmában az volt a szokás, csak akkor érvényes egy házasság, ha megtörténik a menyasszony elhálása. Összedugták hát a fejüket a tudós orvosok, hogy felerősítsék őfelségét a fenséges éjszakára.
Mindenféle ötlettel álltak elő, volt ott varázsital, varázsvessző, de egyiket sem találták megbízhatónak. Végül a mágia mellett döntöttek. Nagy Mahinátor, a király legöregebb mágusa már ennél lehetetlenebb helyzetből is kiverekedte magát, hát most oldja meg ezt a problémát is. Az udvaroncok kezüket dörgölték jó előre; örültek, hogy nem ők szembesültek a megoldhatatlannak látszó feladattal. Bár az öreg király optimista volt. Azt mondta, olyan régen nem bújt már vászoncseléd az ágyába, hogy már a látványától is feláll….a székéből. Amikor meglátta az özvegy királynét, akadtak ugyan kétségei, de azután gyorsan elhessegette őket. Legfeljebb majd……..legfeljebb majd jól leissza magát előtte.
Az esküvő napján előállt a királyi hordszékvivő csapat, hogy a leendő párt a templomba szállítsák. Akadtak ugyan kisebb problémák, de erre való az udvari tanácsos, hogy ezeket megoldja. Ha őfelségét beültették a hordszékbe, az özvegy királynénak már nem jutott hely. Az alkalmatosságot ugyanis két személyre tervezték, a menyasszony pedig egymaga is kitett vagy hármat, a termetesebb fajtából. Végül a menyasszonyt gyömöszölték be a hordszékbe, az öreg királyt meg beültették a két melle közé. Ki sem látott a két halom közül, hogy út közben legalább élvezhesse szeretett népe ünneplését. A nép pedig azt hitte, hogy az öreg királyt látja, mert az ara olyan jól volt eleresztve bajusz terén, akár ki is pödörhette volna. Ünnepelték is megfelelően. Az öreg király abban bízott, az esti élvezeteket már csak nem kell megosztania senkivel sem.
A menyasszony elfoglalta a templom nagyobb részét, a papon és a vőlegényen kívül már senki más nem fért be a kis templomba. Hamucipőcske is kívül rekedt, a többi meghívottal együtt. Unalmában kilépett cipőjéből, és egyik lábát a másikkal vakargatta. Pár méter távolságban állt tőle az ifjú herceg, aki egyszer csak valami fenséges, bódító, csábító és kábító illatot érzett. Elindult az illatfelhő nyomába. Már majdnem nyomra akadt, de akkor össze-vissza futkosás támadt a vendégseregben, Őhercegsége pedig szagot vesztett. A futkosás oka az volt, hogy a menyasszony alatt beszakadt a padozat. Némi töprengés után lovakat hozattak, hogy az ifjú arát előhúzzák az altemplomból. Felmerült az is, hogy a királyt lökik utána, de az altemplom sötét volt, bajos lett volna nyomon követni az elhálási ceremóniát.
Kicsit leporolták a menyasszonyt, és máris átszállították a nászi szobába. Nem hagyhattak időt neki a vacsorára, mert így is bizonytalan volt, hogy a megvasalt lábú hitvesi ágy elbírja-e majd a hancúrozást.
A mágus már ott állt varázsszereivel az ágy mellett. Az új hitves láttán erős kétséget érzett, van-e olyan szer a tarsolyában, amivel kívánatossá tudja tenni. Végül, mivel akkora vödör nem volt, ami az arát tetőtől talpig betakarná, így az öreg király fejére húzták a vödröt. Ha nem látja aráját, esetleg hat a mágia. Ha kiles a vödör alól, nincs az a csodaszer, amivel férfiasságát fel lehetne támasztani.
Az új feleséget elterítették az ágyon. Kétoldalt kicsit kitámasztották, ahol lelógott a dupla fekvőhelyről. A mágus meggyújtotta a füstölőket. Amikor már az orruk hegyéig sem láttak a sűrű, fekete füsttől, behozták az öreg királyt, közben a mágus tökmagolajat öntött a tűzre, és varázsigéket mormolt. Az ágy két oldalán négy-négy udvaronc hasalt a földön. Az ő feladatuk lett volna az elhálás tényének tanúsítása, azonban részben a sűrű füsttől, részben a lelógó arától nem láttak semmit. Az öreg királyt sem tudták megkérdezni erről, mert reggelre kilehelte a lelkét; csak az új asszony vallomására hagyatkozhattak
Új időszámítás virradt Üveghegyre ettől a naptól kezdve. Az új királyné egy hétig el sem hagyta az ágyat, a nászéjszaka kipihenésének ürügyén. Egy hét után meg már amúgy sem fért ki az ajtón. Szerencsére, hogy az emeleten volt a nászi lakosztály, így a fölszinten megnyithatták a mennyezetet, éppen a nászi lakosztály alatt; a királyné időnkénti letakarítása, alvázmosása, és egyéb dolgainak intézése céljából.
A királyné időnként törvényeket is hozott. Bevezette például, hogy minden áldott este kötelesek egy-egy bált adni a hercegek, ahová fenséges lányait elküldheti férjhez adási célból.
Ismerve azonban Hamucipőcske szépségét, minden áron meg kellett akadályoznia, hogy ő is részt vegyen a bálon. Ezért Hamucipőcskének esténként feladatot adott: babot összeöntött lencsével, amit szét kellett válogatnia. Hol a babot a lencsétől, hol a lencsét a babtól, hogy nehezítse a dolgát.
Hamucipőcske állt hát a nagy halom kutyulék mellett, és törte a fejét, most a lencsét kell kiszednie a babból, vagy a babot a lencséből. Szerencsére ott volt Fogtündér, Hamucipőcske gyerekkori barátja, akinek annak idején minden tejfogát odaajándékozta. Tőle kapta azt az ötletet, hogy eszébe ne jusson válogatni; mire jó a sok kincs, ha nem tud magán segíteni. Rendeljen minden nap új zsák babot és lencsét, a kutyulékot pedig ossza szét a szegények között, akik megfőzik maguknak kiválogatás nélkül. Kevesebb lett az éhező ember, az országban fellendült a mezőgazdaság is, mert mindenki babot és lencsét termelt. Jólét köszöntött rájuk, áldották is érte Hamucipőcskét.
Ő pedig a Fogtündértől kölcsönkapott tornacipőben minden este ott ropta a táncot a bálban.
Aki próbált már egy tornacipőben több éjszakát is áttáncolni, tudja, hogy mérhetetlenül izzad benne a láb. Hamucipőcske csatakos lábáról egy alkalommal leesett a tornacipő a báli forgatagban. Éppen éjfélt ütött az óra, mennie kellett, mert éjféltől a Fogtündérnek is szüksége lett volna a tornacipőre. Mivel a leesett csuka épp a herceg orra előtt landolt, az rögtön felismerte a kábító illatot. Rögtön keresni kezdte a szag gazdáját. Hamucipőcske eddigi életében azt tapasztalta, ha őt valamiért keresik, abból előbb-utóbb baj lesz, ezért inkább csapot-papot-csukát otthagyva menekült a palotából.
Ott állt a herceg, kezében a legvonzóbb illattal, amit valaha érzett, és nem volt gazdája. Rögtön hívatta a minisztereit, azonnal mindegyiknek szagmintát kellett vennie a csukából, és szétküldte őket keresni annak gazdáját. Utaztak a miniszterek szerte az országban. Nem volt olyan retkes, bütykös láb, amit meg ne szagoltak volna. Voltak ugyan hasonlóak, de azt a pálpusztai sajttal kevert görényillatot senki nem tudta produkálni.
Mivel az egyik tornacsuka elveszett, Hamucipőcske a következő éjszakára csak a Fogtündér szakadt gumicsizmáját kaphatta kölcsön, amiben az a szárnyas lovai alól szokott kiganézni.
Fogtündér azt mondta, hajnalban tényleg szüksége van a csizmákra, mert a szárnyas lovaknak már a szügyükig ér a gané, siessen hát vissza, perccel sem maradhat tovább éjfélnél.
Kitaláltátok, mi történt? Természetesen ennek a lábtyűnek is elhagyta felét. A herceg pedig még szerelmesebb lett, amikor a többféle parfümből összekreált illatot megérezte. Innen már nincs megállás, vagy megszerzi a gumicsizma viselőjét, vagy szerzetesnek áll.
Lovas futár járta az országot. Ha egy nőt meglátott, egy szippantás a gumicsizmába, egy pedig a nő lábára. Az egyik tartományban találtak egy 102 éves asszonyt, akinek 50 éve nem érte víz semmilyen porcikáját; de az ő illata is csak hasonlatos volt a keresetthez. Mindhiába utazták be a fél világot, hasonlót leltek ugyan de azonosat nem.
Eközben a királyné kezdte magát elunni egyedül a hitvesi ágyban. Valami szórakozáson törte a fejét. Hiába hívták be az udvari bolondot, a királyné székrekedéses arccal nézte a legnagyobb tréfát is. Valami hiányzott az életéből, de maga sem tudta, hogy mire vágyik. Végül elhatározta, a következő bált ő maga tartja, meghívja rá az összes környékbeli ifjú és kevésbé ifjú herceget, hátha sikerül valamelyiket az ágyába csábítania unaloműzés céljából. Legalább a lányai is kicsit szórakozhatnak, és talán férj is akad valamelyiknek. Hogy Hamucipőcskét semlegesítse, a bál napjára azt a feladatot kapta, fényesítse ki az esővizes hordók fenekét, így nem lesz vetélytársa a saját lányainak.
A fél országot meghívták a királyi ceremóniamesterek. Természetesen az ifjú herceg is hivatalos volt a nagy eseményre. Gondolta, jó lesz búfelejtőnek egy kicsit táncolni. Akkor tért vissza az utolsó kiküldött lovas is, eredménytelenül.
A bálra érkező ifjú hercegnek, alig hogy leszállt a lováról, ismét nyargalászni támadt kedve, mert egy hordóba mélyen behajolva, igen tetszetős formákat látott. A kerekded formák ide-oda hederegtek munka közben. Közelebbről is szemügyre akarta venni a hordó fenekét belülről sikáló nőszemély kívánatos idomait. Ahogy közelébe ért, a kalimpáló lábakon azonnal felismerte a rég vágyott illatot, ami azonnal leterítette a lábáról. A többit kinek-kinek a képzeletére bízom.
Asszem szépeket fogok álmodni
Ilyenkor örülök, hogy még nem oldották meg, hogy lehessen a monitoron keresztül a szagokat érezni
Ilyenkor örülök, hogy még nem oldották meg, hogy lehessen a monitoron keresztül a szagokat érezni
Elolvastam Rinkat,hogy Teged megertselek.Asszem szépeket fogok álmodni
Ilyenkpr örülök, hogy még nem oldották meg, hogy lehessen a monitororn keresztül a szagokat érezni
De édes vagyElolvastam Rinkat,hogy Teged megertselek.
Asszem szépeket fogok álmodni
Ilyenkor örülök, hogy még nem oldották meg, hogy lehessen a monitoron keresztül a szagokat érezni
Ami késik, nem múlik. A tudósok már dolgoznak ezen a kérdésen.Akkor lesz még csak igazi ez a mese.
Éjszakai mese.
Piroslámpácska és Nagyfarkas.
A rengeteg erdő szélén élt egy kislány, Piroslámpácska volt a neve. Azért hívták így, mert piros volt a ruhája, oldalt a derekáig felhasítva. Piros tűsarkú cipőt viselt, ajkán vérvörös rúzs, de még a harisnyakötője is piros volt, hogy a tangáját ne is említsem. Egy házban lakott nagymamájával a kerek erdő szélén, ajtajuk felett piros lámpácska jelezte az utat az eltévedt vándoroknak. Szép piros neonfelirat világított az ajtó felett: CÉLLÖVÖLDE.
Sok vendég megfordult náluk, nők és férfiak egyaránt. Ami különös volt a vendégekben: soha nem párok érkeztek, hanem hétfőn, szerdán és pénteken csak nők; a kedd, csütörtök és szombat a férfiaké volt. Vasárnap szabadnapot tartottak a házbeliek, ilyenkor csak a különösen kedves, meghívott vendégek látogathatták meg őket. Nagyi a Munkatörvénykönyvre hivatkozva rendelte el a szabad napot, de valójában kicsit fárasztotta már a sok feladat, kevesebb örömét találta benne, mint fiatalabb korában. Jobban neki is kellett öltöznie a munkának, mert jól tudta, kevesebb több lehet.
Nagymama már nem volt fiatal, ezért a munka java részét az alkalmazottak végezték. Néha egy-egy ember kimondottan Nagyit kérte, ilyenkor nem volt kibúvó. Nagyi már alig várta, hogy Piroslámpácska felnőjön, és ő is besegítsen a vendégek körül. A feladat egyszerű volt, az alkalmazott odatartotta céltábláját a lőni kívánó vendégnek. Ez csak látszólag könnyű feladat, estére már minden alkalmazottnak rogyadoztak a lábai.
Állandó és leghűségesebb vendégük volt a Vadász, aki rendszeresen gyakorolt náluk. Egy- egy estén előfordult, hogy az összes céltábla közepén ott virított a névjegye. Ő nem ragaszkodott, hogy Nagyi tartsa a céltábláját, neki csak maga a célbalövés számított. Bármikor lőtt bármire. Ide járt még Tapsifüles, aki minden egyes lövés előtt dobbantott a lábaival. Medve koma, a másik rendszeres vendég csak a célzásig jutott el, végül mindig csütörtököt mondott a puskája. A legmókásabb azonban Róka Rudi volt, akinek ahogy a céltáblát meglátta, azonnal elsült a puskája, de soha még csak közelébe sem jutott az áhított pontnak, ott középen. Gyakran kérdezték tőle viccelődve, neki is ugyanannyit kell-e fizetnie, mint a többieknek, akik rengeteg táblát lyuggattak szét az évek során. Állandó selejtezésre volt szükség, a ronggyá lőtt céltáblákat már csak mosogatásra tudták befogni.
Borzacskától mindenki húzódozott, ha megjelent. Pillanatok alatt olyan elhasználttá vált körülötte a levegő, hogy háromnapi szellőztetéssel tudták a szobát kiszellőztetni, a céltáblát pedig két hétig is áztatták Hypós vízben, mire visszakapta eredeti minőségét.
A közönség kedvence mindenképpen Nagyfarkas volt. Ilyenkor még Nagyi is kihuzintotta magát, puha ronggyal fényesítve a céltábláját.
Nagyfarkas válogatós volt, nem fogadott el akárkit. Néha újságokból rendelték meg neki a kiválasztott különleges céltáblát. Vele élményszámba ment minden este. Soha nem csak úgy „meghúzzuk a ravaszt, és durr bele a közepébe” módon zajlottak a dolgok. Nála szokásos volt a bemelegítés is. A pontos, lassú célzáshoz segédeszközök tárháza állt a rendelkezésére, mindig tanulmányozta az erre vonatkozó szakirodalmat. Nagyfarkas szerette a különleges figurákat is, rend szerint a saját célbalövése előtt meg is rendezte a jelenetet, a kívánt pózba állítva a táblát tartó hölgyet.
Néha komolyan aggódni kellett a kicsavarodott figurák láttán. Nagyival sajnos meg is történt, hogy egymaga nem tudott kibontakozni a „nyakba rakott lábak” nevezetű figurából. Három ember három napig dolgozott, mire Nagyi testrészeit visszacsavarták a megfelelő pózba. Pár napig két mankóval közlekedett, de a lépcsőn még így is ölben kellett lehozni szegényt. Egy darabig sürgős tennivalója akadt, ahányszor Nagyfarkas megjelent, de az izomhúzódások elmúltával visszaállt minden a rendes kerékvágásba.
Nagyfarkas gyakran legeltette szemeit Piroslámpácskán, ő szerette volna beavatni ebbe a fontos munkába. Nagyi azonban résen volt, ahogy mondani szokták, hátul is volt szeme.
Nagyfarkas ravasz tervet ötlött ki az áldozat becserkészésére.
Ahogy már említettem, a hétfő, szerda, péntek a másság jegyében telt. Ilyenkor a hölgyek jöttek a piroslámpás házba. Legyünk azonban tapintatosak, itt ne leskelődjünk. Nagyfarkas azonban erre építette fel a tervét. Vasárnapra különkihallgatást kért Nagyitól, aki addigra már eléggé kipihente a „nyakba rakott lábak” figurát ahhoz, hogy igent mondjon. Semmi más teendője nem volt, mint rá kellett beszélnie Nagyit az előbb említett különlegességre. Nagyit kicsit izgatta a dolog, azt gondolta, már kicsit kimozdultak izületei a merevségükből, ezért nem kellett sokat győzködni. A beállított póz olyan jól sikerült, hogy mozdulni sem tudott.
Nagyfarkasnak semmi más feladata nem volt, mint az összecsomagolt Nagyit bezárni a szekrény mélyére. Ezek után bebújt Nagyi ágyába, és békésen hortyogva várta a hétfő reggelt
Hétfőn reggel Piroslámpácskának jelenése volt Nagyinál, aki minden hétfőn kis gyakorlati oktatás idejére valamelyik gyengéd hölgyre bízta.
Piroslámpácska be is kopogott, de nagyi szobájából olyan hortyogás hallatszott, hogy alig mert benyitni. Nagyit az ágyban találta, hálósipkája mélyen az arcába húzva.
Közelebb ment, és megszólította:
-[FONT="] [/FONT]Nagyi, itt vagyok, ma mit fogunk tanulni?
-[FONT="] [/FONT]Ma én személyesen foglak oktatni, kislányom- mondta egy rekedt hang az ágyból.
-[FONT="] [/FONT]Nekem mit kell csinálnom?
-[FONT="] [/FONT]Gyere, bújj be mellém az ágyba, hogy mindent meg tudjunk beszélni.
-[FONT="] [/FONT]Bebújok, nagyi szívesen, de engedd, hogy összeközözzem kezed-lábad, mert félek, hogy megkarmolsz a nagy körmeiddel.
-[FONT="] [/FONT]Ezen ne múljon gyermekem, kötözz csak.
Piroslámpácska szófogadó kislány volt, szó nélkül engedelmeskedett.
- Nagyi, te mindig ilyen szőrös voltál? – kérdezte, amikor hozzáért kicsit az ágyban fekvő alakhoz.
- Tudod, a változókor, a túltengő férfihormonok miatt van az egész. Oda se figyelj rá, kicsikém.
- Nagyi, itt én más furcsaságot is érzek! Ez mi ez az izé? – kérdezte Piroslámpácska.
Nagyfarkas már éppen készült átmenni Róka Rudiba az érintés hatására, amikor az ajtó váratlanul kivágódott, és berontott rajta a vadász.
-[FONT="] [/FONT]Nagyi, tudod, hogy mire jöttem rá! Azt hiszem, én is más vagyok, ezért nekem hétfőn is itt a helyem, a teremburáját!- mondta, öklével nagyot csapva a szekrény ajtajára.
Az ütés hatására a szekrény kinyílott, Nagyi kigurult a szekrényből. Piroslámpácska ijedten pattant ki az ágyban fekvő alak mellől, segített Nagyinak kibontani összetekeredett végtagjait. A vadász pedig kaján örömmel bámulta a megkötözött Nagyfarkast.
- Azt hiszem, te leszel az első, akin a másságot gyakorolni fogom, - mondta, és megindult az ágy felé.
Piroslámpácska és Nagyfarkas.
A rengeteg erdő szélén élt egy kislány, Piroslámpácska volt a neve. Azért hívták így, mert piros volt a ruhája, oldalt a derekáig felhasítva. Piros tűsarkú cipőt viselt, ajkán vérvörös rúzs, de még a harisnyakötője is piros volt, hogy a tangáját ne is említsem. Egy házban lakott nagymamájával a kerek erdő szélén, ajtajuk felett piros lámpácska jelezte az utat az eltévedt vándoroknak. Szép piros neonfelirat világított az ajtó felett: CÉLLÖVÖLDE.
Sok vendég megfordult náluk, nők és férfiak egyaránt. Ami különös volt a vendégekben: soha nem párok érkeztek, hanem hétfőn, szerdán és pénteken csak nők; a kedd, csütörtök és szombat a férfiaké volt. Vasárnap szabadnapot tartottak a házbeliek, ilyenkor csak a különösen kedves, meghívott vendégek látogathatták meg őket. Nagyi a Munkatörvénykönyvre hivatkozva rendelte el a szabad napot, de valójában kicsit fárasztotta már a sok feladat, kevesebb örömét találta benne, mint fiatalabb korában. Jobban neki is kellett öltöznie a munkának, mert jól tudta, kevesebb több lehet.
Nagymama már nem volt fiatal, ezért a munka java részét az alkalmazottak végezték. Néha egy-egy ember kimondottan Nagyit kérte, ilyenkor nem volt kibúvó. Nagyi már alig várta, hogy Piroslámpácska felnőjön, és ő is besegítsen a vendégek körül. A feladat egyszerű volt, az alkalmazott odatartotta céltábláját a lőni kívánó vendégnek. Ez csak látszólag könnyű feladat, estére már minden alkalmazottnak rogyadoztak a lábai.
Állandó és leghűségesebb vendégük volt a Vadász, aki rendszeresen gyakorolt náluk. Egy- egy estén előfordult, hogy az összes céltábla közepén ott virított a névjegye. Ő nem ragaszkodott, hogy Nagyi tartsa a céltábláját, neki csak maga a célbalövés számított. Bármikor lőtt bármire. Ide járt még Tapsifüles, aki minden egyes lövés előtt dobbantott a lábaival. Medve koma, a másik rendszeres vendég csak a célzásig jutott el, végül mindig csütörtököt mondott a puskája. A legmókásabb azonban Róka Rudi volt, akinek ahogy a céltáblát meglátta, azonnal elsült a puskája, de soha még csak közelébe sem jutott az áhított pontnak, ott középen. Gyakran kérdezték tőle viccelődve, neki is ugyanannyit kell-e fizetnie, mint a többieknek, akik rengeteg táblát lyuggattak szét az évek során. Állandó selejtezésre volt szükség, a ronggyá lőtt céltáblákat már csak mosogatásra tudták befogni.
Borzacskától mindenki húzódozott, ha megjelent. Pillanatok alatt olyan elhasználttá vált körülötte a levegő, hogy háromnapi szellőztetéssel tudták a szobát kiszellőztetni, a céltáblát pedig két hétig is áztatták Hypós vízben, mire visszakapta eredeti minőségét.
A közönség kedvence mindenképpen Nagyfarkas volt. Ilyenkor még Nagyi is kihuzintotta magát, puha ronggyal fényesítve a céltábláját.
Nagyfarkas válogatós volt, nem fogadott el akárkit. Néha újságokból rendelték meg neki a kiválasztott különleges céltáblát. Vele élményszámba ment minden este. Soha nem csak úgy „meghúzzuk a ravaszt, és durr bele a közepébe” módon zajlottak a dolgok. Nála szokásos volt a bemelegítés is. A pontos, lassú célzáshoz segédeszközök tárháza állt a rendelkezésére, mindig tanulmányozta az erre vonatkozó szakirodalmat. Nagyfarkas szerette a különleges figurákat is, rend szerint a saját célbalövése előtt meg is rendezte a jelenetet, a kívánt pózba állítva a táblát tartó hölgyet.
Néha komolyan aggódni kellett a kicsavarodott figurák láttán. Nagyival sajnos meg is történt, hogy egymaga nem tudott kibontakozni a „nyakba rakott lábak” nevezetű figurából. Három ember három napig dolgozott, mire Nagyi testrészeit visszacsavarták a megfelelő pózba. Pár napig két mankóval közlekedett, de a lépcsőn még így is ölben kellett lehozni szegényt. Egy darabig sürgős tennivalója akadt, ahányszor Nagyfarkas megjelent, de az izomhúzódások elmúltával visszaállt minden a rendes kerékvágásba.
Nagyfarkas gyakran legeltette szemeit Piroslámpácskán, ő szerette volna beavatni ebbe a fontos munkába. Nagyi azonban résen volt, ahogy mondani szokták, hátul is volt szeme.
Nagyfarkas ravasz tervet ötlött ki az áldozat becserkészésére.
Ahogy már említettem, a hétfő, szerda, péntek a másság jegyében telt. Ilyenkor a hölgyek jöttek a piroslámpás házba. Legyünk azonban tapintatosak, itt ne leskelődjünk. Nagyfarkas azonban erre építette fel a tervét. Vasárnapra különkihallgatást kért Nagyitól, aki addigra már eléggé kipihente a „nyakba rakott lábak” figurát ahhoz, hogy igent mondjon. Semmi más teendője nem volt, mint rá kellett beszélnie Nagyit az előbb említett különlegességre. Nagyit kicsit izgatta a dolog, azt gondolta, már kicsit kimozdultak izületei a merevségükből, ezért nem kellett sokat győzködni. A beállított póz olyan jól sikerült, hogy mozdulni sem tudott.
Nagyfarkasnak semmi más feladata nem volt, mint az összecsomagolt Nagyit bezárni a szekrény mélyére. Ezek után bebújt Nagyi ágyába, és békésen hortyogva várta a hétfő reggelt
Hétfőn reggel Piroslámpácskának jelenése volt Nagyinál, aki minden hétfőn kis gyakorlati oktatás idejére valamelyik gyengéd hölgyre bízta.
Piroslámpácska be is kopogott, de nagyi szobájából olyan hortyogás hallatszott, hogy alig mert benyitni. Nagyit az ágyban találta, hálósipkája mélyen az arcába húzva.
Közelebb ment, és megszólította:
-[FONT="] [/FONT]Nagyi, itt vagyok, ma mit fogunk tanulni?
-[FONT="] [/FONT]Ma én személyesen foglak oktatni, kislányom- mondta egy rekedt hang az ágyból.
-[FONT="] [/FONT]Nekem mit kell csinálnom?
-[FONT="] [/FONT]Gyere, bújj be mellém az ágyba, hogy mindent meg tudjunk beszélni.
-[FONT="] [/FONT]Bebújok, nagyi szívesen, de engedd, hogy összeközözzem kezed-lábad, mert félek, hogy megkarmolsz a nagy körmeiddel.
-[FONT="] [/FONT]Ezen ne múljon gyermekem, kötözz csak.
Piroslámpácska szófogadó kislány volt, szó nélkül engedelmeskedett.
- Nagyi, te mindig ilyen szőrös voltál? – kérdezte, amikor hozzáért kicsit az ágyban fekvő alakhoz.
- Tudod, a változókor, a túltengő férfihormonok miatt van az egész. Oda se figyelj rá, kicsikém.
- Nagyi, itt én más furcsaságot is érzek! Ez mi ez az izé? – kérdezte Piroslámpácska.
Nagyfarkas már éppen készült átmenni Róka Rudiba az érintés hatására, amikor az ajtó váratlanul kivágódott, és berontott rajta a vadász.
-[FONT="] [/FONT]Nagyi, tudod, hogy mire jöttem rá! Azt hiszem, én is más vagyok, ezért nekem hétfőn is itt a helyem, a teremburáját!- mondta, öklével nagyot csapva a szekrény ajtajára.
Az ütés hatására a szekrény kinyílott, Nagyi kigurult a szekrényből. Piroslámpácska ijedten pattant ki az ágyban fekvő alak mellől, segített Nagyinak kibontani összetekeredett végtagjait. A vadász pedig kaján örömmel bámulta a megkötözött Nagyfarkast.
- Azt hiszem, te leszel az első, akin a másságot gyakorolni fogom, - mondta, és megindult az ágy felé.
Szegény Nagyfarkas
Ami késik, nem múlik. A tudósok már dolgoznak ezen a kérdésen.Akkor lesz még csak igazi ez a mese.
Akkor en gyorsan benyujtom igenyemet egy szagszurore es illatkartyara
Vagy csak ecceru mezei esszel csipeszt teszek az orromra
Nekem van elado csipeszem.Ismerosnek felaron.Akkor en gyorsan benyujtom igenyemet egy szagszurore es illatkartyara
Vagy csak ecceru mezei esszel csipeszt teszek az orromra
Akkor en gyorsan benyujtom igenyemet egy szagszurore es illatkartyara
Vagy csak ecceru mezei esszel csipeszt teszek az orromra
Akkor nem is lehetsz miniszter ebben az országban.
:4:Hasonló témák
