RMDSZ-es felajánlkozás Orbannak

Együttműködési megállapodási tervezetet adott át Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Ludovic Orbannak, a kormányalakítással megbízott Nemzeti Liberális Párt elnökének.


A miniszterelnök-jelölt második alkalommal egyeztetett az RMDSZ küldöttségével arról, hogy a magyar szövetség milyen feltételek mellett támogatná kormányának beiktatását a parlamentben.

Kelemen Hunor a találkozó után elmondta: az RMDSZ akkor tudja támogatni az új kormányt, ha az vállalja, hogy december 15-ig a parlament elé terjeszti a 2020-as költségvetést, nem hoz sürgősségi kormányrendelettel és felelősségvállalással törvényeket, nem módosítja 2020 végéig a választási törvényt, és érvényt szerez a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeknek és nemzetközi szerződéseknek.


Kelemen Hunor szerint a parlament nem fogja elfogadni a - kisebb román pártok által követelt - visszatérést az RMDSZ által ellenzett kétfordulós polgármester-választáshoz. A magyar szövetségnek azonban fontos, hogy a kormány se avatkozzon be a választójogba, mert becslése szerint mintegy 20 százalékkal csökkenne a magyar polgármesterek száma, ha egy második fordulóban a román pártok ismét összefoghatnának az első fordulóban élen végző magyar polgármesterjelöltekkel szemben.

A PNL-vel kötendő írásos megállapodásba az RMDSZ azt is bevenné, hogy az új kormány újraindítsa a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát, az oktatásra fordítsa a jövő évi költségvetés hat százalékát, és kérvényezze kétmilliárd eurónyi európai támogatás átcsoportosítását a nagy-infrastruktúra programból a regionális operatív programhoz.

A megállapodásban az RMDSZ vállalná, hogy megszavazza a kormány beiktatását és parlamenti támogatást nyújtana számára a parlamenti választásokig hátralévő mintegy egyéves időszakban az előzetesen egyeztetett törvénytervezetek elfogadtatásához.

Ludovic Orbannak mindazon pártok - köztük az RMDSZ - támogatására szüksége van kormánya beiktatásához, amelyekkel összefogva megbuktatták Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök kormányát. A miniszterelnök-jelöltnek péntekig kell kormánya névsora és programja számára bizalmat kérnie a parlamenttől. A törvényhozás várhatóan csak november első napjaiban szavaz az új kabinet beiktatásáról.

upload_2019-10-23_2-45-16.jpeg


MTI
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,302
Tagok
615,645
Legújabb tagunk
Granthex
Oldal tetejére