C
csocsike
Vendég
ROMÁNOK KÜLFÖLDÖN
A tízmilliósra becsült román diaszpóra sorait az anyaországhoz kötés vagy hazacsalogatás helyett Bukarest erőltetett munkanélküli-exporttal gyarapítja. Közben egy diszkriminációs ügy okán Németország októbertől felmondja 1300 román hentes szerződését.
A bukaresti Maracineanu utca 1. szám előtt mindennaposak a kígyózó sorok és a csendőrkordon: külföldi munkára áhítozók lökdösődnek, szitkozódnak itt, miközben önéletrajzi mappájukat szorongatva szeretnének bejutni a kapun. A helyszín az állami munkaerő-közvetítő hivatal, az OMFM, amelytől sokan a külföldi munkavállalás lottónyereménnyel felérő lehetőségét remélik. Még akkor is, ha odakint jóval többet kell dolgozniuk, mint otthon - s sokkal kevesebbért, mint a helybelieknek.
Bár a külföldön elszenvedett hátrányos megkülönböztetésről szóló történetek mindennaposak a bukaresti médiában, az osnabrücki Gausepohl vágóhíd román henteseinek ez év elején történt éjszakai megveréséről készült német riportfilm nagy vihart kavart. Jóllehet, az elmaradt bérük kifizetéséért és a 12 órás munkaidő ellen sztrájkoló román hentesekre a cég megbízásából botokkal támadó verőlegények főkolomposát éppen a múlt héten három év börtönre és 72 ezer euró pénzbüntetésre ítélték, a német belügyminisztérium „rendbontás" ürügyén október 1-jétől felmondja 1300 román hentes hivatalos, kormányközi egyezmény keretében született munkaszerződését.
A románok sokáig a németországi szerződéseket tartották a legmegbízhatóbbaknak, ám a hentesek esete és a szűkülő lehetőségek miatt újabban a legdivatosabb célállomássá az emigránsügyet is latinos lazasággal kezelő Spanyolország vált. Arról csupán becsült adatok léteznek, hány román görnyedezik napi bruttó 30 euróért a földieper-ültetvényeken, vagy hányan szednek narancsot, olajbogyót. Tény, hogy az OMFM a Madriddal aláírt kormányközi egyezmény keretében két év alatt 20 ezer munkavállalási engedélyt adott ki, elsősorban a mezőgazdaságba, az építőiparba. A bukaresti munkaügyi tárca becslése szerint Spanyolországban most legalább 100 ezer román keresi a kenyerét, többségük Cervantes szülővárosa, Alcalá de Henares környékén, de ezerszámra telepednek le románok elsősorban Katalónia és Aragónia elnéptelenedett falvaiban is.
Az illegális bevándorlás támogatása mára valóságos iparággá fejlődött: a kint megtollasodott román alvilág turistacsoportnak álcázva csempészi ki és helyezi el a fekete munkavállalókat, akik sátrakban, barakkokban, alkalomszerű étkezéssel és tisztálkodással vészelik át a mezőgazdasági szezonmunkákat. Persze gyakran előfordul, hogy a jutalékot bezsebelő és a vámosokkal összejátszó buszsofőr a mező szélén faképnél hagyja becsapott áldozatait. Egyebek mellett rajtuk szeretne segíteni a román nyelvű Gazeta de Madrid vagy a szintén madridi székhelyű Spanyolországi Románok Szövetsége, amely információval látja el a kiérkezőket, de ha tudnak, még a lakás- és munkahelyszerzésben is közreműködnek.
A becsületes emigránsok mellett a legtöbb célországban a román alvilág is megvetette a lábát. Olaszországban, Németországban a felnőtt- és gyermekprostitúció piacán, Párizsban, Londonban és Madridban a zsebmetszés és koldusmaffia iparágaiban csapolják meg a helybeli keresztapák jövedelmét, és gyakoriak a leszámolások is.
A márciusi madridi robbantások áldozatául esett 15 honfitársuk halálhírére mind több román tette fel a kérdést, mennyien is élhetnek szerte a világban. Jogosan, elvégre a 10 milliósra saccolt diaszpórával való kapcsolattartás a mindenkori román kormány számára még a rendszerváltást követően is csupán kipipálandó kényszerfeladat volt, ami jobbára a Moldovai Köztársaságban élő 3 millió román sorstalanságának propagálásában merült ki. Igaz, a román kivándorlók szinte kizárólag gazdasági menekültek, a második világháborút után semmiféle - például a magyar 1956-hoz hasonló - politikai összekovácsoló erő nem adódott a számukra. Így azután világszövetségük sincs, és más civil szervezet sem foglalkozik az anyaországhoz kötésükkel.
Az itteni statisztikák szerint hivatalosan mintegy 100-110 ezer román állampolgár dolgozik szerte a világban. Döntő hányaduk a spanyol mezőgazdaságban, az olasz szálloda- és szórakoztatóiparban, a német és izraeli építőiparban vállalt munkát, ugyanakkor további 600 ezerre becsülhető az illegálisan külföldön dolgozók létszáma. Az Egyesült Államokban eddig - az első romániai emigránsokat 1881-ben jegyezték be - körülbelül 1 millióan, Európában 2 millióan telepedtek le, közülük a legtöbben Németországban (550 ezer sváb és szász, plusz legalább 150 ezer román, magyar).
Európa azonban lassan telítődik, ezért a román kivándorlók mostanában távolabbi vidékek felé fordultak: a slágernek Új-Zéland és Ausztrália számít, ugyanakkor kedvelt célállomás lett Québec tartomány is, a tavaly Romániának leosztott 5 ezer letelepedési engedélyből Kanada 3500-at ebbe a tartományba adott ki.
A munkaerőexport, legyen az legális vagy fekete, üzletnek sem rossz Bukarestnek: a kint dolgozók bármely román terméknél több pénzt hoznak a konyhára. A jegybank adatai szerint a kinti románok évente 2 milliárd dollárt küldenek haza, amiből mintegy 400 ezer család egészíti ki a jövedelmét. Még Mugur Isarescu jegybankelnök is bevallotta tavaly, hogy 1998-ban a külföldön dolgozók pénze mentette meg az országot attól, hogy fizetésképtelenné váljék.
IRHÁZI JÁNOS / ARAD
A tízmilliósra becsült román diaszpóra sorait az anyaországhoz kötés vagy hazacsalogatás helyett Bukarest erőltetett munkanélküli-exporttal gyarapítja. Közben egy diszkriminációs ügy okán Németország októbertől felmondja 1300 román hentes szerződését.
A bukaresti Maracineanu utca 1. szám előtt mindennaposak a kígyózó sorok és a csendőrkordon: külföldi munkára áhítozók lökdösődnek, szitkozódnak itt, miközben önéletrajzi mappájukat szorongatva szeretnének bejutni a kapun. A helyszín az állami munkaerő-közvetítő hivatal, az OMFM, amelytől sokan a külföldi munkavállalás lottónyereménnyel felérő lehetőségét remélik. Még akkor is, ha odakint jóval többet kell dolgozniuk, mint otthon - s sokkal kevesebbért, mint a helybelieknek.
Bár a külföldön elszenvedett hátrányos megkülönböztetésről szóló történetek mindennaposak a bukaresti médiában, az osnabrücki Gausepohl vágóhíd román henteseinek ez év elején történt éjszakai megveréséről készült német riportfilm nagy vihart kavart. Jóllehet, az elmaradt bérük kifizetéséért és a 12 órás munkaidő ellen sztrájkoló román hentesekre a cég megbízásából botokkal támadó verőlegények főkolomposát éppen a múlt héten három év börtönre és 72 ezer euró pénzbüntetésre ítélték, a német belügyminisztérium „rendbontás" ürügyén október 1-jétől felmondja 1300 román hentes hivatalos, kormányközi egyezmény keretében született munkaszerződését.
A románok sokáig a németországi szerződéseket tartották a legmegbízhatóbbaknak, ám a hentesek esete és a szűkülő lehetőségek miatt újabban a legdivatosabb célállomássá az emigránsügyet is latinos lazasággal kezelő Spanyolország vált. Arról csupán becsült adatok léteznek, hány román görnyedezik napi bruttó 30 euróért a földieper-ültetvényeken, vagy hányan szednek narancsot, olajbogyót. Tény, hogy az OMFM a Madriddal aláírt kormányközi egyezmény keretében két év alatt 20 ezer munkavállalási engedélyt adott ki, elsősorban a mezőgazdaságba, az építőiparba. A bukaresti munkaügyi tárca becslése szerint Spanyolországban most legalább 100 ezer román keresi a kenyerét, többségük Cervantes szülővárosa, Alcalá de Henares környékén, de ezerszámra telepednek le románok elsősorban Katalónia és Aragónia elnéptelenedett falvaiban is.
Az illegális bevándorlás támogatása mára valóságos iparággá fejlődött: a kint megtollasodott román alvilág turistacsoportnak álcázva csempészi ki és helyezi el a fekete munkavállalókat, akik sátrakban, barakkokban, alkalomszerű étkezéssel és tisztálkodással vészelik át a mezőgazdasági szezonmunkákat. Persze gyakran előfordul, hogy a jutalékot bezsebelő és a vámosokkal összejátszó buszsofőr a mező szélén faképnél hagyja becsapott áldozatait. Egyebek mellett rajtuk szeretne segíteni a román nyelvű Gazeta de Madrid vagy a szintén madridi székhelyű Spanyolországi Románok Szövetsége, amely információval látja el a kiérkezőket, de ha tudnak, még a lakás- és munkahelyszerzésben is közreműködnek.
A becsületes emigránsok mellett a legtöbb célországban a román alvilág is megvetette a lábát. Olaszországban, Németországban a felnőtt- és gyermekprostitúció piacán, Párizsban, Londonban és Madridban a zsebmetszés és koldusmaffia iparágaiban csapolják meg a helybeli keresztapák jövedelmét, és gyakoriak a leszámolások is.
A márciusi madridi robbantások áldozatául esett 15 honfitársuk halálhírére mind több román tette fel a kérdést, mennyien is élhetnek szerte a világban. Jogosan, elvégre a 10 milliósra saccolt diaszpórával való kapcsolattartás a mindenkori román kormány számára még a rendszerváltást követően is csupán kipipálandó kényszerfeladat volt, ami jobbára a Moldovai Köztársaságban élő 3 millió román sorstalanságának propagálásában merült ki. Igaz, a román kivándorlók szinte kizárólag gazdasági menekültek, a második világháborút után semmiféle - például a magyar 1956-hoz hasonló - politikai összekovácsoló erő nem adódott a számukra. Így azután világszövetségük sincs, és más civil szervezet sem foglalkozik az anyaországhoz kötésükkel.
Az itteni statisztikák szerint hivatalosan mintegy 100-110 ezer román állampolgár dolgozik szerte a világban. Döntő hányaduk a spanyol mezőgazdaságban, az olasz szálloda- és szórakoztatóiparban, a német és izraeli építőiparban vállalt munkát, ugyanakkor további 600 ezerre becsülhető az illegálisan külföldön dolgozók létszáma. Az Egyesült Államokban eddig - az első romániai emigránsokat 1881-ben jegyezték be - körülbelül 1 millióan, Európában 2 millióan telepedtek le, közülük a legtöbben Németországban (550 ezer sváb és szász, plusz legalább 150 ezer román, magyar).
Európa azonban lassan telítődik, ezért a román kivándorlók mostanában távolabbi vidékek felé fordultak: a slágernek Új-Zéland és Ausztrália számít, ugyanakkor kedvelt célállomás lett Québec tartomány is, a tavaly Romániának leosztott 5 ezer letelepedési engedélyből Kanada 3500-at ebbe a tartományba adott ki.
A munkaerőexport, legyen az legális vagy fekete, üzletnek sem rossz Bukarestnek: a kint dolgozók bármely román terméknél több pénzt hoznak a konyhára. A jegybank adatai szerint a kinti románok évente 2 milliárd dollárt küldenek haza, amiből mintegy 400 ezer család egészíti ki a jövedelmét. Még Mugur Isarescu jegybankelnök is bevallotta tavaly, hogy 1998-ban a külföldön dolgozók pénze mentette meg az országot attól, hogy fizetésképtelenné váljék.
IRHÁZI JÁNOS / ARAD
