Hírek Súlyos üzenetet küldtek egy magyar Covid-osztály dolgozói

A kormány hivatalos oldalán üzentek a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Covid-intenzív osztályának munkatársai, akik a karácsonyi időszakban is életeket mentenek.

A kormány hivatalos Facebook-oldalán egy videóban adtak bepillantást a fővárosi Gottsegen kórház Covid-intenzív osztályának szakdolgozói, hogyan telik náluk a karácsonyi ügyelet. A megható videós bejegyzésben az ott dolgozó kardiológus szakorvosok egyike elmondta, nem adják fel, és a borzasztó fáradtság, illetve leterheltség ellenére is van egy-két kedves szavuk egymáshoz.

"Sajnos én azt gondolom, a Covid tényleg olyan, mint az orosz rulett, nem lehet tudni, hogy kinél, mit vált ki" – fogalmazta meg az egyik főnővér, aki hozzátette, mindennapjaik mind fizikailag, mind lelkileg rendkívül megterhelőek.

A Covid-osztály munkatársai üzentek a többi Covid-helyzetben helytálló kollégának, valamint az összes egészségügyi szakdolgozónak is, hogy minden körülmény ellenére továbbra is szeressék a hivatásukat, és sose adják fel, hiszen emberekkel foglalkozni a legszebb dolog a világon.
A lakosságnak pedig azt az üzenetet küldik karácsonyra, hogy mindenképpen oltakozzanak.

"Amikor valaki meghal, akkor én mindig kinyitom az ablakot. Hogy a lelke el tudjon menni" – mondta el az egyik intenzív terápiás szakápoló.

covid osztaly.jpg
 
Csatolás megtekintése 1834839

Ehhez képest többre mennénk, ha végre tudnánk, hogy például ezen az osztályon hány beteg van? Hánynál igazolták ténylegesen a koronavírust a szervezetben? Aki meghal ténylegesen miben halt meg, stb. Két éve hallgatjuk, nézzük az ilyen videókat az üres ágyakkal és nulla hiteles információval ténnyel és adattal. Nekem már elég volt.
 
Ez alatt mit értessz?
A 3. oltást? Vagy már a küszöbön álló 4-et?
Amit majd követ az 5, 6, 50, 100.... egyre csak csökkenő időközönként?
Meddig tart a HIT?
Az orvosok ajánlják az oltást hogy ezzel el lehessen kerülni azt hogy kórházba kerüljünk.
Ha beüt a baj akkor hova is fordulhatsz? Orvoshoz ahhoz akinek a tanácsát elutasítottad....Persze ha van jobb ötleted akkor tedd azt.
 
Nem értetted meg a kérdésemet. Hány oltásig bízzunk, bízhatunk meg bennük? Azt állítják továbbra is, hogy hatásos, csak nem elég a gyakorisága. Kérdezem én, ha a negyedév is kevésnek bizonyul, mennyire szűkíti még le az intervallumot? Havi, vagy heti gyakoriságra????
 
Nagyon egyetértek. Kiderült hogy az oltás maximum 6 hónapig ad "védettséget". Ez a "védettség" az mrns oltások esetében csak antitest számot jelent, másodlagos védelmet, ami igazán fontos lenne nem alakít ki. Ez a 6 hónap 2 adagtól van és minden hónapban csökken a mértéke. Tanulmányok szerint az 5. hónapban már csak a fele, a 6. hónapra még annyi se.
Most egy adagot adnak, az vajon meddig tart? Legfeljebb 3 hónapig, a többségnek 1-2! Mivel állandóan jelenlévő vírusról van szó ezt valóban 3 havonta lehet adni. De miért? Mi az a rettenetes veszély? Hazudnak a fertőzöttek számáról, a betegek számáról, a halottakról, mindenről! Az orvosok egy része meg inkább felmond de nem oltat. Ők is "laposföldhívők"?
Szerintem van vírus, de baromira el van túlozva a "veszélyessége", de mindent a vírusra fognak. Azok halálát is, akik pont az oltástól haltak meg.
 
Akik a korhazba vannak a covid miatt annak biztos hogy az is van,Nem csak a tesztek hanem az allando vervetel kimutatja,es nem tennek oket se az intenziv osztalyra se lelegezteto gepre meg tud maga szuszogni.
A fertozottek szamaba se hiszem ,hogy hazudnak mert vilag viszonylatban hatalmas a jarvany. Sok orszag gazdasagat rengette meg a sok bezaras es ezt nem csinalnak ha nem lenne komoly a jarvany. A karanten is rengeteg kiesest hoz, nem csak az egyennek hanem a munkaadonak az ado ezaltal sokkal kevesebb. So, ebben a jarvanyba csak veszteseg szenvedes es tragedia van.
 
Nem értetted meg a kérdésemet. Hány oltásig bízzunk, bízhatunk meg bennük? Azt állítják továbbra is, hogy hatásos, csak nem elég a gyakorisága. Kérdezem én, ha a negyedév is kevésnek bizonyul, mennyire szűkíti még le az intervallumot? Havi, vagy heti gyakoriságra????
Fogalmam sincs, azt sem tudom hogy aki fertőzött az mennyire veszélyes egy dolog. Ezért írtam hogy az orvosokra bízom a dolgot...remélem jobban átlátják a dolgot mint én.
Most talán azt mondom hogy évi egy oltást talán hajlnadó lennék beáldozni de, havonta az már burleszk szintjén van.
 
Évi egy helyett 6 hónap leforgása alatt kaptunk 3-at, és azt mondják, hogy "még nem elég".
Burleszk, vagy biznic, ki-ki döntse el maga.
 
Akik a korhazba vannak a covid miatt annak biztos hogy az is van,Nem csak a tesztek hanem az allando vervetel kimutatja,es nem tennek oket se az intenziv osztalyra se lelegezteto gepre meg tud maga szuszogni.
A fertozottek szamaba se hiszem ,hogy hazudnak mert vilag viszonylatban hatalmas a jarvany. Sok orszag gazdasagat rengette meg a sok bezaras es ezt nem csinalnak ha nem lenne komoly a jarvany. A karanten is rengeteg kiesest hoz, nem csak az egyennek hanem a munkaadonak az ado ezaltal sokkal kevesebb. So, ebben a jarvanyba csak veszteseg szenvedes es tragedia van.
Fent van a neten a sote covid ápolási protokollja. Még abban is elkülönítik az igazolt, a gyanús és a teszt pozitív betegeket. Csak azt nem mondják meg, hogy melyik csoportban hányan vannak. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy csak a koronavírus miatt kerülhet valaki lélegeztető gépre, senki nem is mondja, hogy a koronavírus miatt vannak lélegeztetőn, csak figyelj oda hogyan fogalmazzák meg a hírekben. De használtak sokáig lélegeztető gépeket automatikusan, mert ez volt kiadott protokoll, csak miután kiderült, hogy New Yorkban a halottak legalább fele ez miatt halt meg, változtattak ezen. Tüdőgyulladást meg rengeteg kórokozó okoz, a sote protokollban pedig azt is leírják, hogy 1 hét után már inkább a kórházi fertőzések jelentik a halál okát! Amiben szintén tévedsz, hogy lezártak mindent, nem, nem mindent zártak le! Sőt! A kisvállakozásokat igen, de a gyárak, üzemek ugyanúgy mentek tovább. Sőt! Mentek a repülők, üzletembereknek működtek a szállodák, sőt partik is voltak, most mondott le a brit kormányból valami nő, mert véletlenül kikotyogta, hogy ők tavaly is tartottak bulit. Maszk? Nézd meg a Szíjjártó fb oldalán, ahogy az EU ülésen fogadják a résztvevőket. Sorba veszik le a maszkokat. Abban egyetértek, hogy ebben az egészben sok tragédia van, de ennek semmi köze járványhoz meg vírushoz. Ez egy nagy átverés és remélem, hog egyszer sikerül a felelősöket elítélni.
 
Nemzetkozi szinten le kell jelenteni minden orszagnak a vilagjarvany terjedesi szamat, az uj fertozeseket, gyogyultaket az elhunytaket.
Jo lenne ha elobb otthon soprogetnel van mit es hogy zartak le Orbanek, egy kiadott adatot nem cafol, akkor te is elhiheted kedvenc politikusodnak.
MO rendeztek egy csomo nagyletszamu osszejovetelt az agancsost, Erdelybol buszon vonatot szallitott bekemenet reszvevoi igen nagy veszelynek voltak kiteve hogy rengeteg embert lefertoznek, hogy a zart buszon felnapon keresztul utazva egymast is lefertozhettek, ill Mo sem volt fertozes menetes az is benne volt a pakliba hogy ok maguk is lefertozodhetnek.
Hogy Szijjarto es mas vezeto politikusok , biztos lehetsz benne hogy ott mindenki le van ellenorizve tesztelve. Jobban feltik a kis eletuket ,hogy kockaztasanak.
 
Lehet, hogy nemzetközi szinten a valós adatokat jelentik, de Mo-n leginkább az elején volt sok olyan halott, akiket mindneféle boncolás, és egyéb vizsgálat nélkül nyilvánítottak Covidosnak.
Szóval van az igazság, van a hazugság és van a statisztika.......
A politikusokat lehet, hogy letesztelik, csak éppen nincs olyan teszt, ami 100%-os biztonsággal megmutatja, hogy ki az és ki nem. Ettől még fertőzhetnek.
Az oltásba is haltak bele, és lehetnek szövődményei is, akár életre szólóak.
De 2 oltás után is kaptál el, és élték túl vagy haltak bele.
Azt hiszem, hogy ezzel kapcsolatban nem lehet kijelenteni teljes bizonyossággal semmit, se pro, se kontra.
 
A covidhoz eleg egy teszt , vervetel, hogy boncolnak valakit jarvany idejen nem kivansag musor azt mondjak.
POlitikusok is elkaphatjak de sokkal tobb minden all rendelkezesukre. Szijjarto mert rola volt szo allandoan utazik nyilvan minden modon be van biztositva ,hogy legkevesbe kapja el a virust. 100% vedelem nincs es ezt mindenki tudja.
Milliardnal tobb oltast adtak , azert egy gyogyszer se lett ennyi emberen"kiprobalva" tesztelve, hogy ebbol van 0,.00000001% aki oltottan megfertozodott es bele is halt. Sajnos van ilyen is. Ossze nem lehet hasonlitani az oltott es oltatlan fertozottek eselyeit a tulelesre.
 
Covidhoz elég egy teszt, ne viccelj.... Az antigén tesztek még a banánra és a kólára is pozitív eredményt adtak, az antitest teszt bármikor lehet pozitív ha éppen valami gyulladásod vagy egyéb fertőzésed van, télen ez különösen nem nehéz, hiszen szezon van, a pcr pedig nem igazol vírust. Ráadásul 3 hónapig is lehet pozitív, amikor már mindent csinál valaki, csak éppen nem fertőz.
Neked lehet, hogy segít az oltás, de annak, aki nem 70 feletti és nincs krónikus betegsége, tök felesleges. Felső légúti vírus, át kell esni rajta, védeni legfeljebb azokat kell, akik ezt a fentiek miatt nem tudják megtenni. De a hisztéria, a lezárások, az emberek megkülönböztetése egy vicc- lenne, ha nem került volna rengeteg ember életébe teljesen feleslegesen. Ja és ha mondjuk a tea vagy a kávé gyár, aminek a termékét iszod csinálna egy terméket, amitől meghalna egy hónapban 100 ember megvennéd és meginnád te is ugye? Ja nem. Ehelyett valószínűleg teljesen fel lennél háborodva és követelnéd a fejét annak, aki ezt csinálta. Az oltásnál meg elfogadod, mert még azt is elhitették veled, hogy ez így normális és az az ellenség, aki nem oltat.....
 
Ausztriába 500 euróval jutalmaznák azokat, akik hajlandók beoltatni magukat. Mindezt egy hónappal azelőtt, hogy kötelezővé tennék az oltást.
Ki érti ezt???
 
NEm vagyok 70 feletti. Jo par tesztelesen tul vagyok. A fogorvosunk a fizioterapist LAnyom baratnoje akik nem reg voltak egy gyerek fesztivalon, nem tul jol ereztek magukat csinaltattak egy covid tesztet es pozitiv lett. kapasbol 10 ember mind covidos.
Egyreszuk beoltva masik resze nem. A tesztek mutattak ki, hogy fertozottek. Az autoszerelonk oltva volt elkapta 3 hetig borzalmasan erezte magat.
A fertozottseget tesztek mutatjak ki. Hogy te ebbe se hiszel , te dolgod, de a vilagon mindenhol ahol a tesztek kimutatjak a covid virust azt fertozottnek mondjak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,331
Legújabb tagunk
Monika L.
Oldal tetejére