Luellen Birch: Kamaszterápia
A fenti az író nevem.
Kamaszkoromban, ahogy sokan mások, én is lázadó voltam, tele indulatokkal, világfájdalommal, szerelemvággyal, de amikor valami feldühített, nem bulizni mentem, nem az italhoz, drogokhoz, szexhez fordultam, hanem fogtam egy papírt és egy tollat, és kiírtam magamból a dühömet, elkeseredésemet.
Így születtek meg ezek a versek, amelyeknek egy része később megjelent néhány diáklapban és munkahelyi újságban is.
Jó terápia volt, másoknak is ajánlom.
ADY BŰVÖLETÉBEN
HALÁLTÁNC
Két táncoló ördögfiók
fekete éjfél, sötét halál
piros nyelvük, rubintos vérük
egymásra öltik – kezdődik a bál.
Lánc, eszterlánc, lánc, eszterlánc,
csörög a dob, dobban a tánc!
Életet, halált kacagva űznek,
táncolnak, könnyet élvvel egybeojtva,
tündérek szívén dobognak egyre,
törnek a szívek, összetaposva.
Lánc, eszterlánc, lánc, eszterlánc,
Csörög a dob, dobban a tánc!
Életet, halált gyűlölve ölnek,
szülnek, izzadnak, s gyilkolnak újra,
tépnek, bömbölnek, süvítnek, hörögnek,
köhögve nyöszörög a hegedű húrja.
Lánc, eszterlánc, lánc, eszterlánc,
csörög a dob, dobban a tánc!
Süvölt a zongora, üvölt a pikoló,
Szép és Csúf táncba fog, s fújja, egyre fújja…
Két ördögfiók, nőnek, növekednek,
táncolva élve, halottan dalolva.
Lánc, eszterlánc, lánc, eszterlánc,
csörög a dob, dobban a tánc!
Élnek és halnak, vesznek és visznek,
Jó és Rossz között eltűnik a határ.
Táncolj, vigadj, boldogtalan Hajnal,
éjtelen Nappal, élettelen Halál!
Lánc, eszterlánc, lánc, eszterlánc,
csörög a dob, dobban a tánc!
Körbe és körbe, álljatok sorba,
mind, mind, kik vagytok, lesztek, voltatok!
Mi is daloljunk, mi is vigadjunk,
Nem ellenkezhetünk;
visz, ragad magával a két ördögfiók.
Lánc, eszterlánc, lánc, eszterlánc,
csörög a dob, dobban a tánc!
FÉLÁLOMBAN
Vígság illan, fény kigyúl,
kígyófej az ágyon,
lampionból zene hull,
didereg az álom.
Ha a szúnyog hegedül,
a kályha a házra ül,
s távoli, zöld füttyszó cikkan,
míg az óra halkan tikkan,
messze kurta lépés dobban,
zúzmarázva várom:
Bosch világa, agyunk léke,
fejemből a ma emléke
küszködőn kiváljon.
Összeolvad zöld és szürke,
szó a füstben szétlebeg,
haragomnak nincs, csak üszke,
cseng a csend, s belém remeg.
Vígság villan, s a sötétben
mindhiába látom,
polipkarját rám csavarva,
elringat az álom.
ELBARIKÁDOZVA
Elbarikádozva a kétségbeeséssel,
félni, remegni minden éjjel,
reszketve ébredni álmodból reggel,
a napot fogadni örök kétségekkel,
választ keresni a lehetetlenre,
haladékot kérni torz életedre.
Menekülni mindig, minden szeretettől,
remélni, s irtózni az új szerelemtől.
Rácsok mögött élni
Halálra eszmélni