Sankara

ionon

Kitiltott (BANned)
Az advaita filozófia
Sankara iskoláját Indiában a-dvaitának, ‘kettősség nélkülinek’ nevezik, ami lényegében megfelel a mi monista kifejezésünknek. Ponotsabban monista idealizmusról van szó, hiszen a rendszer kulcstétele, hogy az egyetlen, világalkotó princípium tudatos, tehát szellemi jellegű. Gondolatainak merészsége, szigorú következetessége és a mindennapi tapasztalattal való kérlelhetetlen szembefordulása miatt e filozófiát nem könnyű ugyan követni, s ebben a személyes értelemben felfogni; ám alapelveinek áttekintése, s így tárgyi értelemben vett megértése egyáltalában nem nehéz.
Tulajdonképpen egyetlen egy sarktétel kibontása az egész tanítás: csakis egy dolog létezik, a világszellem. E világszellemet nevezik szanszkritül Brahmának; a szó eredetileg varázst, igét, szent erőt jelentett. A Brahma örök, változatlan, tökéletes létező, tiszta tudatosság; a világ – ahogyan látjuk – múlandó, változékony, nyomorúságos jelenség, tudattalan és holt anyag.
Ami a világban nem ilyen: önmagunk, más lelkes lények, az Isten – mindez valójában a Brahma; ám mi közönségesen mégis másnak tartjuk ezeket, s egymástól is megkülönböztetjük őket. Ez azonban tévedésen alapul, tudatlanság csupán: alapja, hogy összekeverjük a tiszta szubjektumot az empirikus objektummal, s az egyik tulajdonságait a másikra vetítjük. Így beszélünk a mi világunkról, hazánkról, családunkról, testünkről, idegrendszerünkről és agyunkról, értelmünkről és érzelmeinkről, pedig mindez csupán külső, tárgyi, múlandó dolog: mi magunk (az átma) csupán mindezek szemlélője, a tudatosság legbelső, elvont szikrája vagyunk.
Ez a gondolat Európában nagyon szokatlan, hiszen mi legalábbis a szellemünket nagyon is sajátunknak tartjuk, Indiában azonban bőven van előzménye; talán az ősrégi jóga meditációs gyakorlatok következményeképp az emberi pszichét régóta több részre osztják, amelyek között elkülönítenek külső és belsőbb területeket. A tudatosság elvont középpontja köré rendeződik az értelem, kijjebb az ego, majd az elme (a sensus communis, ez tartja a kapcsolatot a testtel és az érzékekkel). Amint nyilvánvaló, hogy a népemről beszélni az én metafizikailag hibás kiterjesztése (ezzel az erkölcsiről nem mondtunk semmit), ugyanúgy el tudjuk fogadni – legalábbis a klasszikus, Descartes-i dualizmus óta –, hogy a testünk sem mi vagyunk. Persze, Freud ismeretében már az is nyilvánvaló, hogy a pszichikum bizonyos részei sem igazán a sajátjaink, elannyira, hogy akár harcban is állhatunk velük; ezt azonban nem szokás továbbgondolni a lélekfogalom lehetséges értelme szempontjából.
Ha viszont elfogadjuk, hogy kontrollálhatatlan érzelmeink, esetleges (folyton gyarapodó és fogyatkozó) tudásunk, s vele emlékeink és értelmi képességeink is a külső-tárgyihoz tartoznak: a visszamaradó tiszta szubjektivitásban immáron semmi sem marad, ami személyes lenne. Ha pedig a különbség minden jegye az anyagban maradt, a kézenfekvő következtetés az, hogy a lélek egy mindenkiben – ugyanaz a személy tekint ki minden testből.
Nem tisztázódott még az anyagi világ státusa. Az anyag egysége, összefüggése és homogenitása kézenfekvő tapasztalati tény; ám hogyan viszonyul a szellemihez? Ha két örök, egymástól függetlenül létező, mellérendelt princípium létezne, elképzelhetetlen lenne, hogyan kapcsolódnak egymáshoz. (A karteziánus típusú dualizmusok közismerten megoldhatatlan problémája.) Mivel a szellemi tud az anyagiról, ez utóbbi neki alárendelt kell, hogy legyen; az anyag tehát a szellemtől függ, annak teremtménye. Ahol viszont egyetlen szellem van csupán, elvileg megkülönböztethetetlen a megjelenítés két fokozata: ha teremt valamit, avagy ha csupán álmodja; képezi, vagy csak képzeli. Így az anyagvilág „a lét és nemlét kategóriájával kifejezhetetlen”, nincs valódi, önálló léte, ám egyszerűen nemlétezőnek sem mondható. Szokásos kifejezése: májá csupán, káprázat, varázslat, mágikus illúzió; lényegében maga is csak a metafizikai tudatlanság terméke.
Sankara, mint minden hindu, természetesen hisz a lélekvándorlásban, és a világot általánosságban szenvedésteljesnek tartja; érdemes tehát a kiutat keresni, és ezt a halál nem nyújthatja. Ha viszont minden mai és leendő nyomorúság alapja az igaz valónkat illető tudatlanság, akkor a megoldás is elvileg egyszerű: a tudatlanság ellenszere a helyes tudás. Ha a világ csak sanyarú káprázat, akkor elég erre ráébredni, és máris tovatűnik. Ha elárulják nekünk, hogy a ‘kígyó’, amitől megrettentünk, csupán egy kötélcsomó – egyszer s mindenkorra vége a félelemnek.
Gyakorlatilag persze nem megy ilyen könnyedén a dolog; a filozófiai ismereteken és az őszinte törekvésen kívül el kell vágni minden szálat, ami a világhoz köt bennünket: meg kell szabadulni vágyainktól és le kell küzdenünk késztetéseinket. A megvilágosodás avagy megszabadulás pedig értelemszerűen misztikus esemény, amelyhez szükség van valami külső erőre, ami átlendít a látszat és valóság közötti szakadék fölött; ezt a kinyilatkoztatás, az upanisadok mágikus erejű igéi nyújthatják csak.
 

ionon

Kitiltott (BANned)
Az OM-ra összpontosított figyelem hallhatóvá teszi a szent szótag egyes módozatait:
  1. csin-náda (esőkopogás, füttyszó)
  2. csincsin-náda (morajló vízesés)
  3. ghanta-náda (csengő)
  4. tantrí-vína (megpengetett húr hangja)
  5. sankha-náda (kagyló-zúgás)
  6. venu-náda (fuvolaszó)
  7. mridamga (dobszó)
  8. bherí-náda (visszhang)
  9. megha-náda (távoli mennydörgés)
A létfolyamatok megindulása előtt a Prakriti látens princípiuma mozdulatlan egyensúlyban volt. Tulajdonságot nélkülöző egysége (avjakta=osztatlan) a világteremtés első mozzanatával, a kozmosz megrendülésével (ksóbha) szűnik meg. A számkhja kozmogenezisében a teremtési láncolat a két princípium (Purusa, Prakriti) találkozásából indul ki. A két kozmikus princípium találkozása a teremtés első mozzanata, amikor az első hang (vibráció) végigremegett a Prakritiben. Az ős-hang (pranava-dhvanit) zengése megteremti a tiszta lét rendezett struktúráit. A pranava-alaphangjából formálódik ki a kozmosz minden lehetséges megnyilvánulása, amelyeket az ortodox osztályozás durvább vagy finomabb megnyilvánulási formákra oszt fel.
A hang legtisztább állapota a paranírvána, amelyben a szubjektív és objektív tapasztalástartalmak egyaránt kihunytak. Ezt követi a pasjanti, a madhjána és a Vaikhari kozmikus-tudati szintek állapota. A legalsó fokozatban a belső hang a jobb fülben koncentrálódik, és különféle hang-jelenségek kíséretében tapasztalható. A jóga szellemi anatómiájának összefüggésében utalni kell arra is, hogy a tradíció misztikus kapcsolatot tételez fel az anáhata- és a koponyatető csakrája között. A szív (hrid) szellemi testrészként az abszolút szellem megnyilvánulásaként ismert átman hordozójává lesz: az ember önmagában és önmagán keresztül valósítja meg az egyetemes istentermészetet, a Brahmannal való metafizikai azonosulást. A szív okkult jelentőségét emeli ki Szvátmárána szövegmagyarázata is: "Az első fokozaton, ha a szívcsakra csomóján az áthatolás megtörtént, a test közepén a szív-központban mintegy ékszercsengésű hang hallható. Ma ez a hang a belső ürességben elhangzott, a jógi teste sugárzóvá, egészségessé, illatozóvá vált. Szíve maga lesz az üresség"
 

ionon

Kitiltott (BANned)
Öt Tibeti Jógagyakorlat


Az ember életében elengedhetetlen a mozgás.

Bármely formája is legyen az, hozzátartozik az élethez.
A mai rohanó világunkban, nehéz megteremteni az erre szánt időt, de az biztos, hogy ha igazán fontos nekünk a testünk és szellemünk vitalitása, akkor nem mondunk le az erre ráfordítható időről.

Ha valamit tenni akarsz, és azt hiszed, hogy nincs rá időd, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem is lesz.
De ha elszánt vagy, és komoly az elhatározásod, akkor azt veszed majd észre, hogy igen is, meg tudod teremteni magadnak, és csak is magadra tudod fordítani, azt az időt.

Az Öt tibeti jógagyakorlat, egy egyszerű, könnyen elsajátítható mozgássorozat.
Azon kívül, hogy átmozgatja az egész testet, a gyakorlat végzése közben megnyugtatja az elmét is.
A légzés jelentős szerepet játszik, (mint minden jógagyakorlatban) és figyelnünk kell arra, hogy helyes ritmusban lélegezzünk.
Amikor lélegzünk, lehetővé tesszük a testünk számára, hogy tiszta égi energiát vegyen fel, ami nem más, mint az élet legnagyobb adománya.
Így a testünkben lévő hét fő energiacentrum, (csakrák) melyek összefüggnek a hét belső elválasztású mirigy működésével, hozzájutnak a működésüket segítő életenergiához.
(Az e mirigyek által termelt hormonok irányítják szervezetünk élettani funkcióit, és az öregedés folyamatát is.)

Az Öt Tibeti előnye, hogy gyakorlásához nagyon kevés idő kell, mégis azonnal hatnak.
Rendszeres gyakorlása során, megtanulhatjuk azt, hogy hogyan tudjuk megerősíteni a körülöttünk keringő energiákat, hogy a testünkben lévő energiahálózat megfiatalodjék.
Ezek a gyakorlatok, igen hatékonyan ingerlik a különböző energiarendszereket, így az eredmények már a kezdő gyakorlók számára is igen kedvező eredményekkel megmutatkoznak.
A gyakorlatokat bármely korosztályban el lehet kezdeni, mivel a test összes szabályzórendszerét erősítik, például a hormonrendszert, a keringést szabályzó rendszereket ugyanúgy, mint a meridiánokat.
Ez az erő, növelő és fiatalító hatás a hormonok, és az enzimek szintjén érvényesül, így az egész szervezetre kihat.
A hormonrendszerünk működése, erősen befolyásolja a közérzetünket és érzelmi stabilitásunkat.
A szellemi test uralja a fizikai testet. Ha teljes koncentrációval végezzük ezeket a gyakorlatokat, azzal világosan tudtára adjuk fizikai testünknek, hogy mit akarunk: vibráló kortalan életerőt. Ha a test világos üzenetet kap, reagál is rá. A test, ugyanis ha választhat, sohasem dönt úgy, hogy öreg, vagy beteg, gyenge legyen.

Így nincs más teendőnk, csak napi rendszerességgel gyakorolni, azért, hogy megőrizzük frissességünk, és fiatalságunkat!
És ne feledjük, a mozgás az élet öröme!

Gyakorlás közben tudnunk kell, hogy ezek nem tornagyakorlatok, és itt nem az a cél, hogy minél előbb letudjuk a gyakorlatok számát.
 
Oldal tetejére