Schwarzenegger a meleg esküvők ellen küzd

saga

Állandó Tag
Állandó Tag
Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó megkérte az USA igazságügyi miniszterét, hogy tegyen valamit a San Francisco-i homoszexuális esküvők ellen. Miközben Bush elnök is elítélte az azonos neműek házasságát, eddig nem akadt bíró, aki érvénytelenítette volna a néhány nap alatt kötött háromezer házasságot.

Kalifornia legfontosabb politikai problémája ezekben a napokban a melegek házassága. A múlt héten San Francisco önkormányzata engedélyezte az azonos neműek házasságát, mondván nem létezik törvény az USA-ban, amely ezt kimondottan tiltaná. Néhány nap alatt 3000 homoszexuális pár kötött házasságot San Franciscoban, miközben a konzervatív csoportok hiába tiltakoztak. Eddigi beadványaikat a bíróságok elutasították, mondván nem találtak okot a közbelépésre.

A tiltakozók részben azért támadták az önkormányzatot, mert 2000-ben már tartottak egy állami szintű népszavazást a kérdésről, melyben a többség arra szavazott, hogy házasságot csak egy férfi és egy nő köthessen egymással. Ugyanakkor a bírák megállapították, hogy a szavazók többsége nem került hátrányba azért, mert San Francisco önkormányzata saját jogon, a szavazás ellenére engedélyezte a meleg házasságokat. A bírák azt is megállapították, hogy a törvény nem tiltja, hogy az önkormányzat így döntsön, így még eljárás sem indult az eddigi két beadvány miatt. Legközelebb március 29-én foglalkoznak bíróságon az üggyel, amikor egy újabb érvrendszer szerint elkészített beadványt vizsgálnak.

Arnold Schwarzenegger, az állam ősszel megválasztott kormányzója az igazságügyi miniszterhez fordult, hogy Washington akadályozza meg a San Francisco-i esküvőket. Azt kérte Bill Lockyero szövetségi igazságügyi minisztertől, hogy ne csak a további meleg házasságokat akadályozza meg, de az eddigieket is érvénytelenítsék. Schwarzenegger szerint a házasságok a "közrendet veszélyeztetik".

Az idei elnökválasztási kampány egyik kiemelt témája a melegek házassági joga. George W. Bush elnök idei évértékelő beszédében külön kitért arra, hogy minden lehetséges módszerrel megpróbálja megakadályozni a meleg házasságokat. Azt ígérte, hogy ha a mostani törvényekből nem lehet levezetni ezek betiltását, akkor kész az alkotmányt is módosítani a tiltás érdekében. Vele szemben a demokrata elnökjelöltek különböző mértékben, de megengedőbb álláspontot képviselnek.

Új Mexikó államban ezekben a napokban szintén összeadott egy lelkész meleg párokat, eddig tizenötöt, számolt be a BBC. Kijelentette, hogy a házassági anyakönyvi szabályok nem tiltják, hogy két azonos nemű ember kapja a nászt igazoló dokumentumot. Massachuttes államban pedig egy bíróság megállapította, hogy nem sérti az alkotmányt a melegek házassága
 

Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy miért csinálnak egyesek ebböl akkora facnit! Mivel, hogy szerintem senkinek nem ártanak vele, miért ne élhetnének szabályosan együtt mint házastársak? Pláne, miután, szerintem többnek is van háza.
 

Saskboy

Állandó Tag
Állandó Tag
Azert olyan szempontbol is meg lehet kozeliteni a dolgot hogy Californianak nincs nagyobb temaja mint a homoszexualis hazassag??? Biztos vagyok benne hogy lenne mit javitania a kozbiztonsagon , stb stb. Nem ertem miert ilyen kardinalis kerdes a lakossag 5 %at kitevo homoszexualisok esetleges hazassaga. Masreszrol nem ertem az amerikai felfogast. Egyik allamban engedelyezik a hazassagot , sok masikban pedig tuzzel/vassal .de legalabbis sulyos bortonbuntetessel is sulythatjak a homo szexet. Talan meg kene talalniuk egy arany kozeputat ami engedelyezi az egyuttelesuket , a szexualis eletuket, jogokat ad arra hogy a heteroszexualisokhoz hasonloan elfogadott legyen ....egye -fene...hazaseletuk.
De ne is essenek a lo masik felere, ne propagaljak az eletstilusukat a fiataloknak, ne legyen mar "coool" es "trendy" ha valaki meleg, (mint amire manapsag mar tobb peldat. Egyszeruen fogadjuk el oket es kesz .
 

Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
Originally posted by Saskboy@Feb 21 2004, 05:26 PM
Azert olyan szempontbol is meg lehet kozeliteni a dolgot hogy Californianak nincs nagyobb temaja mint a homoszexualis hazassag??? Biztos vagyok benne hogy lenne mit javitania a kozbiztonsagon , stb stb. Nem ertem miert ilyen kardinalis kerdes a lakossag 5 %at kitevo homoszexualisok esetleges hazassaga. Masreszrol nem ertem az amerikai felfogast. Egyik allamban engedelyezik a hazassagot , sok masikban pedig tuzzel/vassal .de legalabbis sulyos bortonbuntetessel is sulythatjak a homo szexet. Talan meg kene talalniuk egy arany kozeputat ami engedelyezi az egyuttelesuket , a szexualis eletuket, jogokat ad arra hogy a heteroszexualisokhoz hasonloan elfogadott legyen ....egye -fene...hazaseletuk.
De ne is essenek a lo masik felere, ne propagaljak az eletstilusukat a fiataloknak, ne legyen mar "coool" es "trendy" ha valaki meleg, (mint amire manapsag mar tobb peldat. Egyszeruen fogadjuk el oket es kesz .
Sasakboy, a meleg életformát igen nehéz propagandálni, miután éppenúgy, mint az ember a böre szinét ezt is a géneiben hordja. Amit Te most annak vélsz, csak azt jelenti, mikor valaki örül annak, hogy végre nem kell titkoloznia, és ezt meg kell ünnepelni. Ettöl még nem lesz egyetlen olyan fiatal, vagy öreg sem homosexuális. vagyis nem emiatt lesz, ha lesz.
 

jullan

Állandó Tag
Állandó Tag
Kopácsi,

Igazad van,mindenki egy "meghatározott" sexuális irányitottsággal születik: aki homo az az is marad élete végéig, a hetero és pedofil ugyszintén.
A probléma ott van,hogy a mai világban ahol nagyon sok gyereket az utca nevel,nem tudják hogy mi a normális: apjuk,anyjuk hajszolja a pénzt,nem nevelik a gyereket, az iskola sem olyan mint a "mi idönkben", a gyerekek rossz tulajdonsága meg az,hogy mindent elhisznek.
Amit Saskboy ir,azt is alá lehet irni,tényleg nem kell a tul nagy reklám a homokat illetöen,mert aztán több homo lesz mint ami valójában van.Mert divat a barátnövel smárolni...mert nincs ott a szülö,aki "mutatja" a jo példát: a hagyományos életet két külön nemü között.
A kölykök meg aztán abszolut nem tudják hova-merre.

Sok rosszat nem látok abban hogy a homok együtt éljenek,ja,miért ne.
Visszatérve a témára: Arnold inkább csináljon uj filmeket,vagy oldjon meg más problémákat.
Az,hogy a homok "szaporodnak;ja,ez van. En a szülökre bizom ezt,igenis mutassanak jo példát a gyereknek és foglalkozzanak vele.Abbol sok gond nem lehet.Aztán ha elöjön,hogy a gyerek mégis homo,hát istenem....
 

klari

Állandó Tag
Állandó Tag
Originally posted by Kopácsi@Feb 21 2004, 07:44 PM
Sasakboy, a meleg életformát igen nehéz propagandálni, miután éppenúgy, mint az ember a böre szinét ezt is a géneiben hordja.
Ezzel nem értek egyet. Én találkoztam már férfivel is, és lánnyal is aki kissé zavarodott volt a szexuális mivoltjában és ez a permissziv légkör nem segített a döntésben. Egy tanítványom a bakfis korában divatnak látta hogy lezbikus legyen, és meg is volt győződve róla, hogy az. Nem rég találkoztam vele, csecsemő a karján, és nagyon boldog házas (egy fiúval).
A napokban egy férfivel is beszélgettem a témáról, mondván, hogy nem tehetnek róla akik így születnek homokos hajlammal. Nagy felbőszültséggel állította (egy idősebb férfi volt), hogy amikor fiatal volt neki is voltak ilyen érzelmei, de kiírtotta magából. Neki is volt két felesége és gyereke.
Szóval, nem vitatom, hogy van aki úgy születik és úgy is marad, de ha nem divatnak tekintjük, akkor talán nem bíztatunk olyanokat akik a határvonalon vannak. Különben is a hálószoba titok miért tartozik a világra?
 

jullan

Állandó Tag
Állandó Tag
Klári,
Egyetértek azzal,hogy a "háloszoba titok": mit kell a faliujságra kitenni,hogy ki mit produkál a háloszobában,a zuhanyzoban,a konyhaasztalon stb....
:o

;) pironkodo
 

jullan

Állandó Tag
Állandó Tag
Spanky.....hát ezt nem tudtad,hogy a konyhaasztalon mennyi mindent lehet csinálni?

Ultizni,snapszerozni,vacsorázni,reggelizni...attol függ mit tálalnak fel....

PS: Gondoltam megsózom-borsozom a lelkivilágodat,mert nagy csend van felöled...biztos csak üldögélsz és moderálsz minket... ;) ;) ;) ;)
 

klari

Állandó Tag
Állandó Tag
Originally posted by jullan@Feb 22 2004, 10:54 AM
Klári,
Egyetértek azzal,hogy a "háloszoba titok": mit kell a faliujságra kitenni,hogy ki mit produkál a háloszobában,a zuhanyzoban,a konyhaasztalon stb....
... az erdőben, a hajóban, a kocsiban, a repülön, a pincében, a szekrényben, a szomszédban, a vécében, az iskolábkban, az irodákban, .....
la, la, la, la,....
 
Oldal tetejére