Segítség kérése szeretteink és mások számára

lmiklos

Állandó Tag
Állandó Tag
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p><o:p><o:p>Szép estét Mindenkinek !

Először is azzal kezdem , hibáztam. Nem szóltam a lányomnak arról ,hogy kérni fogok itt a fórumon segítséget /energiát /. Nem tudtam arról , hogy az adott személynek vagy saját magának kell kérni , vagy bele kell egyeznie abba , hogy kérnek a részére.
Bár azt tudja , hogy én a csekély tudásommal pozitív gondolatokat küldök neki.
Előfordult már hogy , kihúzta a tételt és elmondása szerint , mid ha egy fér fal vagy köd lett volna , nem ugrott be semmi. Most is ez történt. Bár a vizsgának két része volt , gyakorlat és elmélet . A gyakorlaton ott mentek a dolgok.( De egybe számit és mindkettőt újra kell) Lehet hogy , az is közrejátszott, hogy előtte levő vizsgázókkal is voltak gondok , ketten is visszaadták a tételt. A tanárra nem mondhat semmit , azt mondta vele rendes volt. Izgulós típus , hajlamos a be pánikolásra. A felkészülésről : nem az a típus aki elsumákolja a tanulást épp az előbbiek miatt. Soha nem „pottyant” az őlébe jó eredmény. Ahogy mondta az utóbbi hetekben a lakásból se nagyon mozdult ki. Emiatt rábeszéltem az agykontroll tanfolyamra , hogy
könnyebben menjen a tanulás . Használja is , de még kevés lehet a gyakorlata. Innen a CH- ról az általatok feltöltött AK anyagok közül is leszedtem párat ami a tanulást , memóriát segíti .Amiket ezúton is köszönök! Az tény , hogy nem viselte meg a kudarc , Nem azt mondom, hogy nem bántotta de nem eset kétségbe , hogy most mi lesz.? Készül a következőre .
Az a jó , hogy már csak ez az egy van hátra . A többi megvan.
A neten tartjuk a kapcsolatot, 2-3 hetente jön haza , vizsgaidőszakban meg még ritkábban.
Elnézést , hogy ilyen „bő lére „eresztettem.
Köszönöm a véleményeket a tanácsokat és a segítséget. Továbbítani fogom és én is megfogadom.
Mindenkit üdvözlök !

<o:p></o:p>
</o:p></o:p></o:p>
 
Puszedliufo

Állandó Tag
Állandó Tag
bulldogmentes11642056851182357177.jpg
[SIZE=+0]S.O.S. SÜRGŐSEN KERESÜNK EGY NAGYON ELSZÁNT GAZDIT ennek a 4 hónapos kis angol bulldog lánynak! A kiskutya nem tud ráállni a hátsó lábaira, csak a mellső lábaival húzza magát, és kúszik a földön. Valószínűleg csípőfejlődési rendellenessége van, és a laza csípőizületi szallagok miatt nem tud felállni. Talán van még reménye a felállásra, ha kapna csont és porcerősítőt, valamint sokat lenne tornáztatva, és kirakva a fűbe, hogy erősödjenek az izmai. De sajnos garancia nincs rá. Ehhez azonban szüksége lenne egy olyan gazdira akinek sok ideje van, türelmes, és nagyon szeretne neki segíteni. Nem utolsó szempont az sem, hogy a kicsinek a kezelését, gyógyszereit, esetleges műtétét is tudja finanszírozni, ha szükséges vagy lehetséges a későbbiekben. A kutyusnak kb 2 hetet adtak, hogy új gazdit találjon, utána elaltatják.
Ha valaki elég elszántés nem riad vissza az esetleges kudarctól, bírja türelemmel és anyagiakkal az kérjük jelentkezzek a [email protected] email címen!
[/SIZE]
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Flamingo!
Koszonom a reszletes valaszodat (minden kerdesemre kulon)... Es hogy nem "vertel meg" laikussagom miatt. Megnyugtat, hogy a kuldott energia nem arthat! Etusmama szavai is fontosak szamomra, jo az ha van vlamifele rendszer...
Es fontos informacio az is: nem art ha tudja az ember, hogy eppen segitenek rajta (jo, ha tudatosan fogadja a kuldott segitseget, sot legjobb ha O maga keri). Es Miklos oszintesege is ertek.
Udvozol mindenkit Csillagvirag
 
limetta

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyszer voltam, és nem érzem, hogy jobb lenne... :(

Azt mondják sok a szélhámos ebben a "szakmában" is.
2 megbízhatóról hallottam itt Budapesten(ha érdekel priviben megadom az elérhetőségüket)...az egyiknél kíváncsiságból voltam..,nem győzőtt meg, olyan mintha csak a pénzre menne.
 
anasuh

Állandó Tag
Állandó Tag
Remelem jo helyen vagyok en a tertisztitassal kapcsolatban szeretnek segitseget kerni, mert ahol lakunk ott eppen bovites alatt all a bungalo es ugy erzem minden ossze van keveredve. Olvastam rola cikket, viszont nekem gyakorlati segitsegre lenne szuksegem mikent csinaljam. Elore is koszonom a segitseget Anasuh
 
cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Anasuh! Googleban próbáltál már utánanézni? Írd be a keresőbe, hogy tértisztítás, és bőséges anyagot találsz a témában.
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Kedves Anasuh!

Remelem jo helyen vagyok en a tertisztitassal kapcsolatban szeretnek segitseget kerni, mert ahol lakunk ott eppen bovites alatt all a bungalo es ugy erzem minden ossze van keveredve. Olvastam rola cikket, viszont nekem gyakorlati segitsegre lenne szuksegem mikent csinaljam. Elore is koszonom a segitseget Anasuh
Ha Magyarországon laknál tanácsolnám Karen Kingston Tértisztítás és feng shui című könyvét veddt meg (Édesvíz kiadó 2004 kb 2500 Ft), de mivel az Egyesült királyságban élsz így az eredetijét -amiről a fordítás készült - (Creating Sacred Spaces with Feng Shui,1996, Judy Piatkus Publishers Ltd London) javaslom beszerezni. Ebben a könyvben több mint kétszáz oldalon taglalja a szerző a tisztítási módszereket a sarkok kitapsolálától a lomok negatív hatásának felszámolásáig.
Addig is tanácsolom fehér (pl tea) mécses és (semleges illatú) füstölő égetését az új helyeken.
Legyen szép napod:
image3101.gif
 
Szamira

Állandó Tag
Állandó Tag
Remelem jo helyen vagyok en a tertisztitassal kapcsolatban szeretnek segitseget kerni, mert ahol lakunk ott eppen bovites alatt all a bungalo es ugy erzem minden ossze van keveredve. Olvastam rola cikket, viszont nekem gyakorlati segitsegre lenne szuksegem mikent csinaljam. Elore is koszonom a segitseget Anasuh

Szia!

Én az alábbi módszert szoktam használni.

Tértisztítás előtt viszont alaposan át kell gondolnunk és fizikailag át kell válogatnunk a használati eszközeinket és a dísztárgyainkat.
Meg kell válnunk minden használhatatlan, sérült, láthatóan javított holmitól. Javíthatatlan elektromos, mechanikus berendezésektől, óráktól. Ha még javítható rövid időn belül csináltassuk meg. Válogassuk át a ruhásszekrény tartalmát, váljunk meg azoktól a ruhaneműktől amiket nem használunk és valószínűleg nem is fogunk.
Ezen kívül meg kell válnunk azoktól a holmiktól amelyeket nem szeretünk, rossz érzést, emléket ébreszt bennünk, illetve olyan személytől kaptuk akit nem kedvelünk.
Azokat a dolgokat amelyek más számára használhatóak ajándékozzuk el, a lomokat dobjuk ki.
A lakásunkhoz, munkahelyünkhöz tartoznak a nem lakott helyiségek is, mint a padlás, pince, melléképület, raktár, de még a tulajdonunkban lévő nyaraló, hétvégi ház is.
A lomtalanítás után végezzünk egy alapos nagytakarítást, hogy fizikai szinten megszabaduljunk a szennyeződésektől.
Igyekezzünk ezt az állapotot fenntartani.

Ezek után lehet a tértisztítást elvégezni, hogy a láthatatlan káros energiáktól is mentesítsük az otthonunk, munkahelyünk, legalább három havonta ismétlődő időközönként. Közben is beiktathatunk tértisztítást nagyobb betegség, illetve hosszantartó vendégjárás után, vagy ha úgy érezzük életünkben valamilyen nagyobb kellemetlen esemény történt.
Mielőtt nekikezdünk zárjunk el minden élelmiszert a lakásban. Minden bontott csomagolású tartós élelmiszert is helyezzünk olyan dobozba, üvegbe amit jól le tudunk zárni és tegyük be a szekrénybe, hűtőbe.
Fontos, hogy csak olyan személy tartózkodjon ott aki aktívan részt vesz a rituáléban.
A házi kedvencek se tartózkodjanak a helyiségekben ebben az időszakban.
Ha a tértisztítást fogyó hold idejére tudjuk időzíteni akkor az külön segítséget nyújt az elengedésben.
Menzesz ideje alatt ne végezzük!!!

Készítsünk készleteket amelyeket majd elhelyezünk a lakás, munkahely különböző pontjain.
Egy-egy készlet tartalmazzon: 1db illatpálca, füstölő(azonos illatúak mindenhol, ha lehet akkor tömjén)
1 db fehér gyertya, mécses
1 db piros virág (a boldogságért)
1 db sárga virág (az örömért)
1 db fehér virág (a tisztulásért, gyógyulásért)

Helyezzük el a készleteket a helyiség különböző részein. Egyet a bejárati ajtóhoz, egyet a lakás középpontjában, egyet a hátsó ajtóhoz, vagy hátsó falhoz. Ha több szintes az épület és belülről átjárható, akkor ezt a három készletet azon a szinten helyezzük el ahol kijelöltük az épület főbejárati ajtaját, majd a további szinteken egy-egy készletet helyezzünk el a középpontban.

Ajánlatos ezen a napon böjtöt tartani, vagy legalábbis ne teli gyomorral kezdjünk hozzá a rituáléhoz.

Vegyük le minden ékszerünket (kivéve a védelmi eszközként viselt medálokat, láncokat).
Mezítláb, vagy meleg zokniban tevékenykedjünk.

Ha tehetjük zuhanyozzunk le, vagy végezzünk alapos kéz, kar és arc mosást.

Gyújtsuk meg a készletekben a füstölőket, gyertyákat.

Mondjunk imát hitünk szerint, kérjünk áldást a rituáléra.

A bejárati ajtónál állva gyújtsunk meg egy füstölő pálcát, majd a falak mentén járjuk körbe az összes helyiséget kezünkben az égő füstölővel az óramutató járásának ellentétes irányban. Közben nyújtsuk magasra és mélyre is kezünket. Gondoljunk arra, hogy megtisztítjuk a teret.
Az ajtóhoz visszaérve rajzoljunk a levegőbe egy fektetett nyolcast, a végtelenség jelét, hogy védelmi erőként szolgáljon.

Oltsuk el a füstölőt és papírba csomagolva dobjuk ki, vagy szúrjuk bele abba a készletbe ami az ajtó mellett van.

Ezután tisztálkodjunk meg, mint a rituálé elején.

Újból a bejárati ajtótól indulva ismét bejárva a területet tapsolással tisztítsuk meg a teret. Lehajolva illetve magasra nyújtott kézzel is tapsoljunk, amíg jól visszhangzóan verődik vissza a taps.

Az ajtóhoz visszaérve mondjunk köszönetet.

Ismét tisztálkodjunk.

A bejárati ajtótól indulva egy szép hangú csengővel csengetve járjuk be ismét a területet. (Ezt a csengőt csak tértisztításra használjuk.)

Az ajtóhoz visszaérve mondjunk köszönetet, tisztálkodjunk.

Ha végeztünk a bejárati ajtó szintjén, akkor ismételjük meg a rituálét a többi szinten is, az alsóbb szinteken kezdve, majd a felsőbb szinteken is.
Ügyeljünk, hogy a készletekben folyamatosan égjenek a gyertyák és a füstölők, pótoljuk ha szükséges. Csukott ablakoknál végezzük a tértisztítást, csak a végén szellőztessünk.

Ha teljesen végére értünk a rituálénak oltsuk el a gyertyákat, füstölőket majd a virágokkal együtt csomagoljuk papírba és dobjuk ki a szemetesbe, és azt is ürítsük ki, hogy ne maradjon az épületben.

Vegyünk egy legalább 10 perces langyos sós fürdőt, lehetőleg tengeri sóval készítettet.
A tértisztítás napján figyeljük az álmunkat, fontos üzenetet közvetíthet számunkra.
 
Remka

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha energiát küldtök valakinek, akkor azt az illető érzi is? Érez valami különöset abban a pillanatban, amikor megy az energia?
És ha pl. több embernek küldtök energiát, akkor egy emberre kevesebb jut belőle? Vagy ez nem számit?
Hogy jut el épp oda ahhoz, akihez kell, ha pl. valaki az imerősének kéri? :confused:
 
Ha energiát küldünk valakinek az nem feltétlenül érzi. Illetve érzi, de nem biztos, hogy felfigyel rá, hogy ez az. Nem biztos, hogy el tudja különíteni a többi érzettől, ami körülveszi. De ha már sikerül ráhangolódnia a dolgora, akkor megérzi, és felfigyel akkor is, ha készületlenül éri. Tehát gyakorlat és odafigyelés kérdése az egész.

Nem tudom, hogy ha több embernek küldesz egyszerre, attól egy főre számítva kevesebb jut-e. Sztem nem. De jelzem, ezt nem tudom biztosan.
Úgy jut el éppen oda, ahhoz, akinek kell, hogy a gondolataiddal odairányítottad. Gondolatunk hatalom. Ez a téma továbbvezet a gondolat teremtő erejéhez, de erről meg van már egy másik topik is.
 
anasuh

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Cathy222, Flamingo, Szamira!

Koszonom a segitsegeteket. a legegyszerubb dolgok nem jutnak konnyen az eszembe, mint pl.: a google. Azert van szuksegem a tertisztitasra, mert bovites alatt van a bungalow es atkoltoztettuk a haloszobat, nem tudom melyik oldal - ugy gondolom a keleti mivel reggel sut oda a nap. Koszonom a tanacsokat, kiprobalom es beszamolok az eredmenyrol Anasuh
 
Akkor érdemes kicsit a Feng-Shuinak is utánanézni sztem!
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Ha energiát küldtök valakinek, akkor azt az illető érzi is? Érez valami különöset abban a pillanatban, amikor megy az energia?

Ha rádnéz valaki, de Te háttal állsz érzed?
Valószínűleg néha igen, néha nem. Ez is valami ilyesmi (helyzetfüggö).
Aki gyakorlott érzi, aki nem az majd ha eleget gyakorolt megérzi.
Magasabb (mester) szinten lévők (most a Reikiről beszélek, mert abban vagyok igazán járatos bioenergetikai téren) -mondják néha ég a kezük, mert autamatikusan elindul a kézfejen lévő csakrákon keresztül az energia leadás.
És ha pl. több embernek küldtök energiát, akkor egy emberre kevesebb jut belőle? Vagy ez nem számit?
Hogy jut el épp oda ahhoz, akihez kell, ha pl. valaki az imerősének kéri? :confused:
...
Nem tudom, hogy ha több embernek küldesz egyszerre, attól egy főre számítva kevesebb jut-e. Sztem nem. De jelzem, ezt nem tudom biztosan.
......
Úgy jut el éppen oda, ahhoz, akinek kell, hogy a gondolataiddal odairányítottad. Gondolatunk hatalom. Ez a téma továbbvezet a gondolat teremtő erejéhez, de erről meg van már egy másik topik is.
Ha az óceánból kiveszel egy kávéskanálnyi vizet kevesebb lesz az óceán?
Tudományosan igen, de valójában a csökkenés mértékét nem lehet mérni (márcsak a háttérben zajló párolgás/esőzés miatt sem), mivel arányait tekintve több (sok-sok) nagyságrenddel kisebb.
Felhozhattam volna példaként az elektromos áramot is. Ha bedugod a vasalód a konnektorba az onnét veszi az energiát (na jó teljesítményt vesz fel, de az túl tudományos lenne, ha az enegia+teljesítmény összefüggéseket is magyarázni kezdeném, ráadásul "off topic" is). Szóval elvesz valamennyit, még mérhetó is hiszen fizeted a 30 valahány Ft/kWh díjat, de az országos többszázmillió Watthoz képest a Te vasalód 8-900 Wattja elenyésző. (Az arányokról és nem a díjazásról beszélek).
Ha netán két vasalód van és mindkettőt beddugod - az sem "ülteti lle" a hálózatot. Persze van korlát/határ, de ebbe most nem érdemes belemenni
Valahogy így van a bioenergia is. Ha jól csinálod akkor nem a saját, hanem az univerzum energiáját továbbítod (és Te csak mintegy közvetítő közeg vagy).
Csupán mint érdekesség: tudományosan kimutatták, hogy az a bizonyos energiarács (ami kb. 2-2,2 m-ként körbeveszi a Földet, mint egy földrajzi fokháló) metszési pontjaiból mintegy 60 W nullponti teljesítmény csatolható ki elméletben. Csakhát a gyakorlati megvalósítás...
Tehát az, hogy ezek a (bio)energia folyamok megoszlanak nem von le semmit a hatékonyságából. Más kérdés az, hogy aki a "küldő" mennyire tud ráhangolódni a folyamatra.

A másik kérdés hogyan jut el az energia a címzetthez. mondhatnám az irányítószám segítségével. Ezt a témát is, ha megnézed úgy nyitottam, hogy akinek kell név, időpont, helyszín. Tehát térben és időben is behatárolhatóaan kell küldeni, de mind a tér, mind az idő tág fogalom. Vagyis, ha megadtad a koordinátákat, akkor az univerzális energia, majd mintegy finomhangolja magát és a célszemélyt fókuszba hozza.
Nem kérdezted de felmerülhet, hogy tűl lehet-e valakit tölteni?
Ha jó a telefonod és hozzávaló a töltő- akkor ha rádugod, addig tölt, amíg az akkumulátora nem jelzi, hogy televan. onnét a töltő lekapcsol. (Figyelem a hálózatből még vehet fel, de a telcsi felé már nem ad, hanem hő formájában elfüstöli.) Persze, ha elromlik a töltő, vagy ne a típushoz való, akkor bizony lehetséges, hogy az akkumulátor tönkre megy. Valami ilyen történhetett Miklós lányával is. Nem szólt, hogy "töltés" lesz, ráadásul egyszerre 2-3-4 vagy tán több töltővel. Persze hogy nem sikerült a folyamat (bocs Miklós, hogy veletek példálózom). Persze itt az akkumulátor élő ember, aki hihetetlenül bonyolult és ezért nem olyan egyszerűen jelentkezik a sikertelen töltés.
Remélem sikerült a kérdéseidre többé-kevésbé választ kapnod. Ha néha elvont példákat hozta volna - elnézést, de ez nem egy élő beszélgetés, ahol láttom, hogy a partner érti/érzi a mondandómat, ezért néha talán kicsit szájbarágósan igyekeztem magyarázni.
Ja és még egy dolog: a Reikire és a Nadira is van itt külön topic. Tehát, ha érdekelnek ezek a témák mélyebben - ott felteheted a kérdéseid. Valaki biztos válaszol rá.
Legyen szép napod:
image3101.gif
 
Karsay István

Kitiltott (BANned)
Sziasztok, hihatatlen a gondolati teremtő erő, ha küldünki energiát elég csak rá gondolni, és másris célba ér a külemény a mentális posta segitségével! :p
 
ditt

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha rádnéz valaki, de Te háttal állsz érzed?
Valószínűleg néha igen, néha nem. Ez is valami ilyesmi (helyzetfüggö).
Aki gyakorlott érzi, aki nem az majd ha eleget gyakorolt megérzi.
Magasabb (mester) szinten lévők (most a Reikiről beszélek, mert abban vagyok igazán járatos bioenergetikai téren) -mondják néha ég a kezük, mert autamatikusan elindul a kézfejen lévő csakrákon keresztül az energia leadás.

Ha az óceánból kiveszel egy kávéskanálnyi vizet kevesebb lesz az óceán?
Tudományosan igen, de valójában a csökkenés mértékét nem lehet mérni (márcsak a háttérben zajló párolgás/esőzés miatt sem), mivel arányait tekintve több (sok-sok) nagyságrenddel kisebb.
Felhozhattam volna példaként az elektromos áramot is. Ha bedugod a vasalód a konnektorba az onnét veszi az energiát (na jó teljesítményt vesz fel, de az túl tudományos lenne, ha az enegia+teljesítmény összefüggéseket is magyarázni kezdeném, ráadásul "off topic" is). Szóval elvesz valamennyit, még mérhetó is hiszen fizeted a 30 valahány Ft/kWh díjat, de az országos többszázmillió Watthoz képest a Te vasalód 8-900 Wattja elenyésző. (Az arányokról és nem a díjazásról beszélek).
Ha netán két vasalód van és mindkettőt beddugod - az sem "ülteti lle" a hálózatot. Persze van korlát/határ, de ebbe most nem érdemes belemenni
Valahogy így van a bioenergia is. Ha jól csinálod akkor nem a saját, hanem az univerzum energiáját továbbítod (és Te csak mintegy közvetítő közeg vagy).
Csupán mint érdekesség: tudományosan kimutatták, hogy az a bizonyos energiarács (ami kb. 2-2,2 m-ként körbeveszi a Földet, mint egy földrajzi fokháló) metszési pontjaiból mintegy 60 W nullponti teljesítmény csatolható ki elméletben. Csakhát a gyakorlati megvalósítás...
Tehát az, hogy ezek a (bio)energia folyamok megoszlanak nem von le semmit a hatékonyságából. Más kérdés az, hogy aki a "küldő" mennyire tud ráhangolódni a folyamatra.

A másik kérdés hogyan jut el az energia a címzetthez. mondhatnám az irányítószám segítségével. Ezt a témát is, ha megnézed úgy nyitottam, hogy akinek kell név, időpont, helyszín. Tehát térben és időben is behatárolhatóaan kell küldeni, de mind a tér, mind az idő tág fogalom. Vagyis, ha megadtad a koordinátákat, akkor az univerzális energia, majd mintegy finomhangolja magát és a célszemélyt fókuszba hozza.
Nem kérdezted de felmerülhet, hogy tűl lehet-e valakit tölteni?
Ha jó a telefonod és hozzávaló a töltő- akkor ha rádugod, addig tölt, amíg az akkumulátora nem jelzi, hogy televan. onnét a töltő lekapcsol. (Figyelem a hálózatből még vehet fel, de a telcsi felé már nem ad, hanem hő formájában elfüstöli.) Persze, ha elromlik a töltő, vagy ne a típushoz való, akkor bizony lehetséges, hogy az akkumulátor tönkre megy. Valami ilyen történhetett Miklós lányával is. Nem szólt, hogy "töltés" lesz, ráadásul egyszerre 2-3-4 vagy tán több töltővel. Persze hogy nem sikerült a folyamat (bocs Miklós, hogy veletek példálózom). Persze itt az akkumulátor élő ember, aki hihetetlenül bonyolult és ezért nem olyan egyszerűen jelentkezik a sikertelen töltés.
Remélem sikerült a kérdéseidre többé-kevésbé választ kapnod. Ha néha elvont példákat hozta volna - elnézést, de ez nem egy élő beszélgetés, ahol láttom, hogy a partner érti/érzi a mondandómat, ezért néha talán kicsit szájbarágósan igyekeztem magyarázni.
Ja és még egy dolog: a Reikire és a Nadira is van itt külön topic. Tehát, ha érdekelnek ezek a témák mélyebben - ott felteheted a kérdéseid. Valaki biztos válaszol rá.
Legyen szép napod:
image3101.gif
Érdekes, de én ezt eddig másképpen képzeltem el.
Pl. Valaki aki egész életén át szeretetet adott, annak ici-picivel sincs kevesebb szeret a szívében, mint annak aki soha. Sőt.
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Érdekes, de én ezt eddig másképpen képzeltem el.
Pl. Valaki aki egész életén át szeretetet adott, annak ici-picivel sincs kevesebb szeret a szívében, mint annak aki soha. Sőt.
Rendben. Vesézzük ki.

Ha arra gondolsz, hogy pl. Teréz anya egész életében szeretetet adott és mondjuk Hitler, vagy Szátiln soha és őket hasonlítod össze, akkor azzal kell egyetértsek, hogy biztos több volt/maradt Teréz anyában, mint a másik két említett személyben.
Viszont, ha meg is szeretnéd mérni - valószínüleg gondban lennél, mert a szeretetnek nincs mértékegysége (legalábbis jelenleg még nem tudok róla, hogy lenne).
Azt mondjuk: a szeretet energia (mozgató rugó) de nem fizikai, hanem emocionális értelemben. Tehát, ha így nézzük nem keverhetjük a bio- és pláne nem a hétköznapi életben használt energia fogalmával (ami ugye lehet kémiai, mágneses, elektromos, hő, helyzeti...stb energia).
A klasszikus meghatározás szerint az energia = munkavégző képesség. (Öveges professzor biztos jobban és látványosabban el tudta volna magyarázni, de most be kell érned velem /Gondolom ismerted őt mert az én korosztályom vagy/) .
A szeretet pedig motiváció, persze nem lebecsülendő, mert Kleopátra óta tudjuk, hogy nemcsak a hit, hanem a szeretet is képes hegyeket megmozgatni.
De hogy még egy elvetélt példával éljek. a tv, vagy rádió műsort egy helyről sugározzák és ha nem élő az adás, a sugárzott anyag a lejátszás után is ottmarad a film- vagy magnószalagon esetleg vakamelyik más modernkori adathordozón. Mert nem azt a szalagot küldik át hozzád, hanem annak egy (többnyire elektronikus) másolatát ráadásul többszörös közvetítő közegen keresztül.
Vagy egy másik példa : a CD-t ha lejátszod a hang nem tűnik el róla (bár a gyártók imádnák, ha tudnának ilyet készíteni, mert az nekik óriási haszon lenne). A szeretet is valami ilyen dolog.Amikor azt mondjuk: a szívem-lelkem kiteszem érted - akkor nyilván nem a ketyegőnk fizikai mivoltát értjük ezalatt.

Tehát nem árt a fogalmakkal tisztában lenni. Ha azt modom a szeretet energia, azt csupán átvitt értelemben - pongyola megfogalmazásban használhatom. (A magyar nyelv márcsak ilyen következetlen.)
A szeretet nem (bio)energia A bioenergia - bármily furcsa mérhető dolog (golndolj csak az Egely féle vitalitás mérőre). Persze itt nem mega-, meg kiloWattokban mérünk, de ahogy a bevitt étel kalóriamennyisége is meghatározható - annak az átalakítás (emésztés) során abból nyert energia is kiszámítható. Természetesen az ember mint entitás (egyed) igen bonyolult és nem lehet általános szabályokat ráhúzni ezekre a dolgokra sem, mert minden ember más és más (még az ikrek is).
Amennyiben azonban nem erre céloztál a mondatoddal kérlek fejtsd ki kicsit bővebben.
image3101.gif
 
ditt

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos.
Úgy gondolom, hogy azért, mert valami mérhető, valamilyen szempontból, még nem biztos, hogy a használattal fogy.
Nehéz ezt megfogalmazni, de
Pl. mikor a fiam még ovis volt, átjött egy barátja, de nem maradhatott sokáig (lényegtelen miért), erre azt mondta a fiam, hogy akkor unatkozzanak mert akkor nem száll olyan hamar az idő. Persze nem ezekkel a szavakkal, de így történt.
Bár ez a példa elsőre talán téged igazol, hiszen kevésbé használták, így többnek tűnt, no de ezek "csak" érzések.
Teréz anya kislányként nem biztos hogy tudott annyi szeretetet sugározni, mint később. Akkor hogy is van ez? Kicsit olyan, mintha lenne a szeretet, akár mint mérhető jelenség, de nem biztos hogy azé aki küldi, vagy azé aki kapja. Mondjuk egyszerűen csak van. Ha küldeni akarod küldöd. Ha dédelgetni akarod magadban, akkor benned van. Ha nem kell akkor nincs. Aki sokáig nem tart rá igényt, nehezebben is tudja befogadni.
Úgy képzelem, hogy én nem egy edény vagy óceán vagyok amiből kimerítenek egy pohár vizet. Innen elvettem ott van. Én a Föld vagyok (és főleg szerény), és a pohár víz bárhol van bennem van.

További kellemes délutánt mindenkinek
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Nos.
Úgy gondolom, hogy azért, mert valami mérhető, valamilyen szempontból, még nem biztos, hogy a használattal fogy.
Nehéz ezt megfogalmazni, de
Pl. mikor a fiam még ovis volt, átjött egy barátja, de nem maradhatott sokáig (lényegtelen miért), erre azt mondta a fiam, hogy akkor unatkozzanak mert akkor nem száll olyan hamar az idő. Persze nem ezekkel a szavakkal, de így történt.
Bár ez a példa elsőre talán téged igazol, hiszen kevésbé használták, így többnek tűnt, no de ezek "csak" érzések.
Én azt fejtegettem, hogy emberi mércével mérve nem kimutathatóegy-egy fogyás. Nagyságrendi (ráadásul többszörös nagyságrendi) eltérések vannak. Ezt próbáltam az óceán/kávéskanál hasonlatba sűríteni. Ezek szerint nem sikerült. Hozhattam volna olyan példát is, hogy csupán a Földön tomboló viharok energiájának 1/12-e fedezné az emberek egész évi energiaszükségletét. (Tehát csak a viharok 12* annyi energiát termelnek havonta, mint az emeberek erőművei egész év alatt.) Ezt átlag gondolkodásmóddal nehéz felfogni. Ez csak a mérhetőség margója.
Teréz anya kislányként nem biztos hogy tudott annyi szeretetet sugározni, mint később. Akkor hogy is van ez? Kicsit olyan, mintha lenne a szeretet, akár mint mérhető jelenség, de nem biztos hogy azé aki küldi, vagy azé aki kapja. Mondjuk egyszerűen csak van. Ha küldeni akarod küldöd. Ha dédelgetni akarod magadban, akkor benned van. Ha nem kell akkor nincs. Aki sokáig nem tart rá igényt, nehezebben is tudja befogadni.
Ezek szerint megegyezhetünk, hogy a szeretet elvont fogalom.:)
Úgy képzelem, hogy én nem egy edény vagy óceán vagyok amiből kimerítenek egy pohár vizet. Innen elvettem ott van. Én a Föld vagyok (és főleg szerény), és a pohár víz bárhol van bennem van.
Ha figyelmesen olvastad én azt írtam, hogy az univerzum energiáját használod és azt hasonlítottam az óceánhoz (edényhez),

További kellemes délutánt mindenkinek
Ez a lényeg
image3101.gif
 
Oldal tetejére