SEGITSETEK,KERESEK VALAKIT

F

Fülöp Csaba

Vendég
Megragadom még az alkalmat, hogy "megköszönjem " a Pandora's Box nevű "kedves" fórumlakó barátságos levelét, melyben az általam leírt szövegből kiemelve a: " pusztán a családfa kutatás kedvéért " szavaimat a gunyoros : " -->> ...persze, persze..."pusztán"... kiegészítéssel tolmácsolta nekem vissza.
Sajnálom az ilyen embert, aki önmagából kiindulva gondolja azt, hogy mások IS úgy gondolkodnak mint ő. Az ő kedvéért tartom szükségesnek közölni, hogy nem azért kezdtem bele a családfakutatásba, mert abból anyagi hasznot kívánok húzni, hanem mert az a célom, hogy elsősorban a gyermekeim és leszármazottai, másodsorban a rokonaim, rendelkezzenek majd egy olyan ismerethalmazzal, amiből láthatják, hogy kik az ősei, elődei. Pusztán azért keresem a Kanadába kivándorolt rokonaim leszármazottait, hogy egyrészt a nevük felkerülhessen a nagy családi fa egyik ágára, másrészt ha ÉRDEKLI ŐKET, akkor átadhassam nekik a felmenőikről megszerzett információkat. Bármilyen hihetetlen is az Ön számára "tisztelt" Pandora, engem ÖRÖMMEL tölt el az, ha valakinek örömet szerezhetek. Sajnálom Önt, mert úgy vélem, hogy a fanyar és gúnyos válaszát az motiválhatta, hogy Ön egy anyagias természetű közegben éli az életét, így ön is azzá vált és emiatt nem is tud feltételezni másokról ÖNZETLENSÉGET... Ne féljen, nem akarok RÁAKASZKODNI senkire aki Kanadában él, nem fogok siránkozni, jajgatni, könyörögni neki, hogy segítsen rajtam. Egyrészt nincs rá szükségem, másrészt van önbecsülésem. A hozzászólása sértő és bántó volt számomra. Eddig nem nagyon hittem azoknak akik külföldről visszatérve azt mesélték, hogy idegenben a legnagyobb ellenségei MAGYAROK voltak. Most már elhiszem. És szégyellem, hogy OLYAN magyarok is vannak mint Ön.
 
Pandora's Box

Állandó Tag
Állandó Tag
Engedély

Uram,

Engedélyezem Önnek, hogy a hivatkozott levelemet, itt a Fórum nyilvánosságával, megismertesse... hátha valami más is kiderülhet a "Nagyérdemü" számára, nem csak az Ön "sértegetése"...

Üdv: Pandora's Box
 
F

Fülöp Csaba

Vendég
Az engedély birtokában...
Sok különbség nincs... két link ahol segítséget kérhetek.. a véleményem szerinti gúnyos megjegyzés OTT VAN

Ime a TELJES levél , bemásolva
:
"
Pandora's Box
user-offline.png
Állandó Tag

<dl class="userstats"><dt>Regisztrált</dt><dd>Aug 2011</dd><dt>Hol</dt><dd>Budatétény</dd><dt>Üzenet</dt><dd>103</dd><dt>Köszönet</dt><dd>34</dd><dd style="display:inline; float: left;">35 alkalommal 26 üzenetét köszönték meg</dd></dl>

Személy keresés ITT !

- "-pusztán a családfa kutatás kedvéért -" -->> ...persze, persze..."pusztán"...

1) - http://www.keresoszolgalat.hu/
2) - http://www.canada411.ca/

"

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A topicnak nem az a celja ,hogy sertegeseket olvasunk, ha van eszrevetel azt privibe kell megoldani amire vonatkozik a personal adatvedelem ,hogy privi es nem nyilvanos.
HA tudunk segiteni mi is privibe irjuk meg az elerhetoseget ha valakirol tudjuk elerhetoseget.
Sokan nem kivanak semmilyen uj kapcsolatokat felvenni felevszazad kihagyasa utan, sokan nem tudnak magyarul mar a 3. ill 4. generacio.
Sokuk nagyon idos es nem internetezik vagy sajnos mar nem el.

Mindenki adatat vedjuk es nem lehet nyilvanossa tenni pl email cim elerhetosege stb,
Semmilyen csaladfa kutatast ami penzert tortenik sok esetben, nem tamogatunk, a canadahun maga is tamogatasra szorul,igy nem all modunkban bizniszeket segiteni.
Ezek mind benne vannak a regisztraional elfogadott szabalyzatunkban.
 
F

Fülöp Csaba

Vendég
Kedves Melitta.
Köszönöm a hozzászólást. Amit nem értek : " nem all modunkban bizniszeket segiteni. "...

A hozzászólásaim melyik része utalt arra, hogy én ÜZLETI érdekből kértem segítséget ?
Mindegy.
Nem is ZAVAROM tovább a fórumuk nyugalmát.
Elnézést, hogy SEGÍTSÉGET kértem.
Törlöm magam a fórumból.
A magyar mindenütt magyar marad úgy veszem észre.
 
Beta619

Új tag
Szép Napot mindenkinek!

Segítséget szeretnék kérni tőletek, Nagybátyámat Paul Király és a fiát Andre Király szeretném megtalálni.
Nagybátyám 56-ban ment ki, hogy merre járt azt sajnos nem tudom, de Kanadában kötött ki Vancouver-ben.
Ekkor már volt felesége Sharon, sajnos a család nevét nem tudjuk, csak annyit hogy Angol ötvös családból származik, Ő maga gyógyszerész volt. Az utolsó ismert címük 7238 Queenston burnaby bc v5a canada.
Ha esetleg valaki tudna valamit róluk legyen olyan kedves írjon!
Előre is köszönöm!

Tamás
 
Sziasztok ,, ma leptem be es elkezdem keresni a segitsegetekkel egy ismerosomet ,, Terry Galambos ,, Magyar szarmazasu ( holgy) ,mar kint szuletett Canadaban .Van ket fia,,elvalt jo par eve . Az eggyik fia Eric .. Legutobb ezen a cimen lakott , London , Ontario ....431 Bolton Road, a Canada Bell -nel dolgozott ,,valoszinu elment nyugdijba . Jart Magyarorszagon 2008-es 2009 ben is . ..Megszakadt a kapcsolat koztunk. Szeretnem ot megtalalni . ha valaki tud rola barmit is kerem irjon ram erre az email cimre, -- ..koszonettel ..2017.7.5.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Beka Holt

Kormányos

Szia! :)
Aki segíteni tud, az minden információt elküldhet számodra privát üzenetben. E-mail címet nem írunk ki a fórumon.
 
Punkyzsu

Új tag
Segítene valaki?

Keresem Carol Jean Juhaszt /született:1965. Március 16-án, Brampton-ban/ Valamint Michael Juhaszt /született: 1955, Szeptember 27-én, St. Caterines/ Kérem segítsen valaki, hogy találhatnám meg őket??

Tegnap este életét vesztette a barátom, akinek a lányát illetve a testvérét kerestem... Egyedül, magányosan halt meg, sajnálom, hogy nem sikerült megtalálni őket...

Erre két módszert mutatok:

http://www.google.ca ... és ékezetesen beíni: Carol Jean Juhász

http://www.canada411.ca ... és ékezetek nélkül beírni a nevet
Tegnap este életét vesztette a barátom,akinek kerestem a lányát illetve a testvérét... sajnos nem sikerült őket megtalálni.. magányosan, egyedül érte őt a halál
 
ronix7-7

Állandó Tag
Állandó Tag
Megragadom még az alkalmat, hogy "megköszönjem " a Pandora's Box nevű "kedves" fórumlakó barátságos levelét, melyben az általam leírt szövegből kiemelve a: " pusztán a családfa kutatás kedvéért " szavaimat a gunyoros : " -->> ...persze, persze..."pusztán"... kiegészítéssel tolmácsolta nekem vissza.
Sajnálom az ilyen embert, aki önmagából kiindulva gondolja azt, hogy mások IS úgy gondolkodnak mint ő. Az ő kedvéért tartom szükségesnek közölni, hogy nem azért kezdtem bele a családfakutatásba, mert abból anyagi hasznot kívánok húzni, hanem mert az a célom, hogy elsősorban a gyermekeim és leszármazottai, másodsorban a rokonaim, rendelkezzenek majd egy olyan ismerethalmazzal, amiből láthatják, hogy kik az ősei, elődei. Pusztán azért keresem a Kanadába kivándorolt rokonaim leszármazottait, hogy egyrészt a nevük felkerülhessen a nagy családi fa egyik ágára, másrészt ha ÉRDEKLI ŐKET, akkor átadhassam nekik a felmenőikről megszerzett információkat. Bármilyen hihetetlen is az Ön számára "tisztelt" Pandora, engem ÖRÖMMEL tölt el az, ha valakinek örömet szerezhetek. Sajnálom Önt, mert úgy vélem, hogy a fanyar és gúnyos válaszát az motiválhatta, hogy Ön egy anyagias természetű közegben éli az életét, így ön is azzá vált és emiatt nem is tud feltételezni másokról ÖNZETLENSÉGET... Ne féljen, nem akarok RÁAKASZKODNI senkire aki Kanadában él, nem fogok siránkozni, jajgatni, könyörögni neki, hogy segítsen rajtam. Egyrészt nincs rá szükségem, másrészt van önbecsülésem. A hozzászólása sértő és bántó volt számomra. Eddig nem nagyon hittem azoknak akik külföldről visszatérve azt mesélték, hogy idegenben a legnagyobb ellenségei MAGYAROK voltak. Most már elhiszem. És szégyellem, hogy OLYAN magyarok is vannak mint Ön.
Nem kell megsértodni, általánosítani.
Nézd meg a Magyar Voroskereszt honlapját, láthatod, hogy még ok sem segítenek pl. családfa kutatás ugyében(vajon miért?), talán Melitta által írottak miatt.
http://voroskereszt.hu/keresoszolgalat/akeresoszolgalatrol/
Láttál már családfát? Amannyiben nincs meg minden adat az osrol, akkor hiányosan kerul fel a családfa egyik ágára, nem olyan nagy baj az. Elobb is eszedbe juthatott volna ez az otlet, mert régebben a Voroskereszt foglalkozott a régen kivándorolt hozzátartozók, cs. tagok felkutatásával. Sajnos te lekéstél.
 
Utoljára módosítva:
Sziasztok. Terge Mónika vagyok.
Én egy egyetemi találkozót próbálok megszervezni és ehhez próbálom a régi csoporttársakat felkeresni. Bizonyos Herbeth Emesét keresnék. Akiről annyit tudok, hogy Molnár Zoltán felesége és Kanadába vándoroltak ki. A neten jelez egy címet : 1801 Reunion Terr NW Airdrie AB T4B 3P8 Talán ez az ő címük . De nem biztos.
Az lenne a kérdésem, hogy ismeri Őket valaki ? Hallott róluk valaki ?
Esetleg valamilyen ötlet, hogy hol tudnám még keresni Őket ?
Köszönöm szépen a segítséget
Szép napot, Móni
 
Segítséget szeretnék kérni!

Hetek óta nyomozok a rokonaim után.

Keresem Vörös Jánost, Vörös Ferencet és Vörös Erzsébetet.

A szüleik Vépi Erzsébet és Vörös János 1956 körül utaztak ki Toronto-ba.

Erzsébet a nagyapám testvére.

Édesanyám nem ismerhette az unokatestvéreit, de mindig vágyott rá, hogy legalább egyszer láthassa őket. Ezért a 60. születésnapja alkalmából azzal szerettem volna meglepni, hogy megkeresem a három testvért. A hivatali szervek nem tudtak segíteni különböző okok miatt. A Szent Erzsébet plébánia megerősítette, hogy a család ott él/élt, mert dokumentálva van, hogy a legkisebb gyermeket, Erzsikét ott keresztelték.

A képen látható 3 gyereket keresem: Vörös Jánost, Vörös Ferencet, Vörös Erzsébetet. A kép a 1965 nyarán készült, az anyukájuk küldte ide, haza a húgának, aki már nem él.

A testvérek életkora ma: János 65, Ferencet nem tudjuk, Erzsébet pedig 56 éves.
Március 30-án délben (magyar idő szerint) ünnepeljük anyukám 60. születésnapját. Szerettem volna meglepni azzal, hogy megtalálom neki az unokatestvéreit.
A Vörös testvérektől azt szeretném kérni, hogy március 30-án reggel 8.00 után (torontoi idő szerint) hívjanak fel a Facebookon videohívással.

Persze előbb is kereshetnek. Nagy-nagy szeretettel várom a jelentkezésüket!

Ha később kerülnek elő, az is nagy boldogság lesz a számunkra.
Szeretném kérni, ha bárki ismeri őket, értesítsék, hogy várjuk a jelentkezésüket. Nagyon köszönöm előre is a segítséget!

Szeretettel:
Szabóné Csurgai Marika

„Mint a fák törzsén az ágak,

Amik külön-különválnak,

Úgy nekünk is más a sorsunk,

Vigyen bármerre is utunk,

De mindig egy lesz gyökerünk,

S így örökre összetartozunk.”

Mikula István: Faágak
 
Csatolások

  • 52602334_405827440179655_263361708054020096_n.jpg
    52602334_405827440179655_263361708054020096_n.jpg
    73.5 KB · Olvasás: 4

amiami

Állandó Tag
Állandó Tag
keresem ...
sajnos keves adat äll a rendelkezesemre:
Imre Bereczky ... Courtland ... Ontario ... Canada
feltetelezem hogy Mo.-on született, a 1800-as evek vege fele ... Kanadäban elt - nem tudom mikortol, de meg talän elt 1956-57 - ben.
Elöre is köszönöm a segitseget
 
Utoljára módosítva:
H. Gabi 1978, talán Monrealban
Párizsi magyar ismerős keresi, a kanadai várost ott Monréalnak ejtették.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Pandora's Box

Állandó Tag
Állandó Tag
H. Gabi 1978, talán Monrealban
Párizsi magyar ismerős keresi, a kanadai várost ott Monréalnak ejtették.

Rokonkeresés/Barátkeresés

Lehetőség-1 -> Vérrokon
----------------------------------
Magyarországon: rokon/vérrokon keresés

1) - E-MAIL kapcsolat: [email protected]
2) - http://www.voroskeresztbp.hu
3) - Magyar Vöröskereszt VÉRROKON keresés: http://voroskereszt.hu/keresoszolgalat
4) - [email protected]

Kanadában: rokon/vérrokon keresés
5) - https://familylinks.icrc.org/en/pages/countries/hungary.aspx
6) - http://www.redcross.ca/how-we-help/restoring-family-links-–-find-family/find-family

Kanadai kereses, nev szerint
7) - Kanadai telefonkönyv: http://www.canada411.ca/
(csak nyilvanos, nem titkositott, vonalas es mobil szamok is kereshetoek)

8) - http://www.canadacellphonenumberdirectory.com/
(CSAK mobilszamok keresese Kanadaban)

9) - https://www.whitepages.com/name

10) - https://411.ca/white-pages/

Lehetőség-2 -> Kell egy Jóbarát
----------------------------------
Keresni/találni egy Kanadában élő IGAZ/Jó barátot aki ...
- időt,
- energiát,
- pénzt nem kímélve...
...szó szerint kinyomozza/megtalálja a keresett személyt/személyeket.

Lehetőség-3 -> Magánnyomozó
----------------------------------
Kanadai magánnyozót (Privat Investigator) megbízni a felkutatással, korlátlan pénzkerettel!!!
...például Torontóban:

https://www.google.ca/ ...majd beírni: "private investigator find a person canada"

Lehetőség-4 -> (segíts magadon... :)
-------------------------------------
1) - eTA kiváltása ITT(magyarul is):
https://www.canada.ca/en/immigration-refugees-citizenship/services/visit-canada/eta/apply.html

2) - repülőjegy vásárlás, például: https://www.cheapflights.ca/

3) - Hotel foglalás, például itt: https://www.trivago.ca/

4) - Autóbérlés (Torontóban), például az Enterprise Rent-A-Car -nál
https://www.enterprise.ca/en/car-re.../king-west-toronto-c243.html?mcid=yext:245709

Hölgyek/Urak,

Gondolkodtam a sikertelen rokon-kereses lehetséges okairól, és arra jutottam, hogy van/lehet egy olyan ok/okok is amiröl sohasem beszélünk...szóval röviden a sikertelenség lehetséges okai:

- Költözés
- Névváltoztatás,
- Vonalas telefonszám titkosítása
- Elhalálozas,
- Kapcsolatfelvétel elutasítása... és ezt is tudomásul KELL venni :-(

Üdv: Pandora's Box
 
Nikoletta1

Új tag
Kedves Fórumozók! György Attila Kanadában élő lelkész úr elérhetőségét szeretném megtudni. Tudna esetleg valaki segíteni? Esetleg egy e-mail cím már elegendő lenne. Szeretném vele felvenni a kapcsolatot Magyarországról. Előre is köszönöm a segítséget. Nagyon köszönöm előre is!

E-mail cím, telefonszám nyílt kiírása tilos a fórumon!
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Pandora's Box

Állandó Tag
Állandó Tag
Segítséget szeretnék kérni! Ingersollban élő rokonomat szeretném elérni. Egy fontos dokumentumot kell aláíratni vele. Aki tud "privátba" segíteni meg köszönném.

Lehetöségek ITT:
-----------------------------------------------​
Rokonkeresés/Barátkeresés

Lehetőség-1 -> Vérrokon

----------------------------------
Magyarországon: rokon/vérrokon keresés

1) - E-MAIL kapcsolat: [email protected]
2) - http://www.voroskeresztbp.hu
3) - Magyar Vöröskereszt VÉRROKON keresés: http://voroskereszt.hu/keresoszolgalat
4) - E-Mail kapcsolat: [email protected]

Kanadában: rokon/vérrokon keresés
5) - https://familylinks.icrc.org/en/pages/countries/hungary.aspx
6) - http://www.redcross.ca/how-we-help/restoring-family-links-–-find-family/find-family

Kanadai kereses, nev szerint
7) - Kanadai telefonkönyv: http://www.canada411.ca/
(csak nyilvanos, nem titkositott, vonalas es mobil szamok is kereshetoek)

8) - http://www.canadacellphonenumberdirectory.com/
(CSAK mobilszamok keresese Kanadaban)

9) - https://www.whitepages.com/name

10) - https://411.ca/white-pages/

Lehetőség-2 -> Kell egy Jóbarát
----------------------------------
Keresni/találni egy Kanadában élő IGAZ/Jó barátot aki ...
- időt,
- energiát,
- pénzt nem kímélve...
...szó szerint kinyomozza/megtalálja a keresett személyt/személyeket.

Lehetőség-3 -> Magánnyomozó
----------------------------------
Kanadai magánnyozót (Privat Investigator) megbízni a felkutatással, korlátlan pénzkerettel!!!
...például Torontóban:

https://www.google.ca/ ...majd beírni: "private investigator find a person canada"

Lehetőség-4 -> (segíts magadon... :)
-------------------------------------
1) - eTA kiváltása ITT(magyarul is):
https://www.canada.ca/en/immigration-refugees-citizenship/services/visit-canada/eta/apply.html

2) - repülőjegy vásárlás, például: https://www.cheapflights.ca/

3) - Hotel foglalás, például itt: https://www.trivago.ca/

4) - Autóbérlés (Torontóban), például az Enterprise Rent-A-Car -nál
https://www.enterprise.ca/en/car-re.../king-west-toronto-c243.html?mcid=yext:245709

Hölgyek/Urak,

Gondolkodtam a sikertelen rokon-kereses lehetséges okairól, és arra jutottam, hogy van/lehet olyan ok/okok is amiröl sohasem beszélünk...szóval röviden a sikertelenség lehetséges okai:

- Költözés
- Névváltoztatás,
- Vonalas telefonszám titkosítása
- Elhalálozás,
- Kapcsolatfelvétel elutasítása... és ezt is tudomásul KELL venni :-(

Üdv: Pandora's Box
 
Almás

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Ez az egyetlen családfakutató fórum, s ez is elég csendes ? Fel tudnám éleszteni?
 
Oldal tetejére