Sem Áderrel, sem Orbánnal nem akar találkozni Ferenc pápa, amikor Budapestre jön

Miközben a szervezők gőzerővel készülnek Ferenc pápa szeptemberi budapesti látogatására, komoly diplomáciai feszültséget okoz a színfalak mögött, hogy a Szentatya – tervei szerint – kihagyja az államfőnél és miniszterelnöknél teendő udvariassági látogatást – értesült vatikáni és magyar egyházi forrásokból a tekintélyes amerikai katolikus lap, a National Catholic Register.

A jelenlegi tervek szerint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező Ferenc pápa mindössze három órát tölt majd Magyarországon, ahol részt vesz az esemény zárómiséjén. A katolikus lap értesülései szerint szándékosan hagyja ki a találkozást Áder János köztársasági elnökkel a Sándor palotában. Mi több, Orbán Viktornál sem tesz látogatást pár száz méterrel arrébb, az 1763-1787 között karmelita kolostorként üzemelő miniszterelnöki kormányirodában.

– A Vatikán el akar kerülni minden politikai jellegű találkozót, és ez politikai feszültségeket generál – mondta a lapnak egy budapesti forrás. Értesüléseik szerint a magyar kormány kitartóan invitálja személyes találkozóra a pápát, de az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie egy ilyen utazás során.


„Valami itt nem stimmel a diplomácia és a protokoll szempontjából” – vélte Luis Badilla, a Vatikáni Államtitkárság által kiadott Il Sismografo szerkesztője is. A múlt héten még Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is Rómába utazott, hogy egy „elfogadhatóbb” menetrendet próbáljanak meg kieszközölni. A Vatikán azonban kitart amellett, hogy Ferenc pápa nem úgynevezett „államlátogatást” tesz Magyarországon, annak minden hivatalos formulájával, hanem csupán az egyházi eseményre érkezik.

Ferenc pápa a tervek szerint szeptember 12-én reggel érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan egyből a Hősök terére hajtat. Részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, majd – alig három órás budapesti tartózkodás után – Pozsonyba utazik. A Szentatyával való találkozóra hiába áhítozó magyar állami vezetők számára fájó pont lehet, hogy Ferenc pápa Szlovákiában két-három napot szándékozik eltölteni. A katolikus újság szerint egyenesen egy „hatalmas pofonnal” ér fel.


A sejtések szerint Ferenc pápa döntésének háttérben világnézeti ellentétek húzódnak. A Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával, a katolikus egyház feje ugyanis jóval megengedőbb ebben a kérdésben. A lap idézte Ferenc pápa „Fratelli tutti...” (Mindannyian testvérek...”) kezdetű enciklikáját is, amiben a populista kormányok „rövidlátó, szélsőséges, neheztelő és agresszív nacionalizmusát” bírálta.

Ferenc pápa tudatában van annak is, hogy a közelgő magyarországi választások miatt látogatását pártpolitikai célokra is igyekezhetnek felhasználni. A magyar kormány a hírek szerint a Szentatya emiatti óvatosságát azzal próbálja enyhíteni, hogy az ellenzéki vezetőkkel való találkozásra is lehetőséget kíván biztosítani.

A katolikus lap szerint korábban nem fordult még olyan elő, hogy a pápa egy ország fővárosába látogatva ne találkozott volna az állami vezetőkkel. Igaz, mint írják, az sem mindennapos, hogy az egyházfő ellátogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra: ilyen utoljára húsz évvel ezelőtt fordult elő.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda az alábbi választ küldte:

"Miután Ferenc pápa maga bejelentette, hogy Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, Magyarország Kormánya megkezdte az ilyenkor szokásos előkészületeket, hogy mind egyházfői, mind államfői minőségében méltóképpen fogadjuk őt. A program részleteinek kidolgozása még folyamatban van, szeretettel várjuk a pápát Magyarországra."

papa.jpg
 
átpofátlankodik?! Szoktad nézni micsoda fogadtatásban részesül, a határon kívül rekedt magyarok hívják meg és látják vendégül. Miért kellene Bukaresbe menjen, ha nem a román államfő vagy kormányfő hívja meg?
Mert úgy illene, ha már egyszer ott jár. Van miből vendégül látni, amennyi pénzt már átlapátolt hozzájuk, belefér a vendégül látása! Még ott is a mi befizetett adónkból hízik!
 
de-de a magyarokat alázza meg ha elfogadja a meghívást, Magyarorszára jön a Vatikán államfőjeként, a katolikus egyház fejeként és szóba se áll a nép választott képviselőjével aki meghívta.
Természetesen, ha turistaként jön, nem követeli meg a különleges védelmet, bánásmódot ...neki sincs semmiféle kötelezettsége.
Fogd már fel barátom, a nemzetközi eucharisztikus kongresszus nem azért van Magyarországon mert
a magyar kormány "meghivta a világot". Ez a Pápa és a magyar püspökség döntése.

Nyilván Orbán megtudná akadályozni ezt, vásárolt elég Tigris páncélost, a magyar hadsereg képes lenne megállitani zarándokokat, "a libsi migráns pápát" - ahogy a lovagrend birtokosa szokta öt nevezni.
 
Nézzd ha én megyek Magyarországra nekem sem kell a miniszterelnökkel találkozni miért kéne a Pápának ezt tenni?

Örüljön Viktor, hogy nem a 60-as években látogatott a Vatikánba, akkor még térden-csuszva kellet volna a fogadó szobába menni és seggel előre azt elhagyni. :)
n Van egy árnyalatnyi kulonbség!
Te nem vagy államfő, a Pápa pedig amellett hogy a Római Katolikus Egyház feje, Vatikán állam államfője is!
Tudom apróság, de a diplomácia erről szól!
 
És akkor mi is van azzal, hogy Tartsd oda a te másik orcádat is? Hogy bűnösök az inkriminált politikusok? Nem kétséges. Jézus, akinek a pápa a földi helytartója, mint Szent Péter jogutódja, pont a bűnösöket kereste fel, mert azoknak volt rá a legnagyobb szüksége. Akkor most mi is van?
A Pápa ismeri a magyar vezető politikusok véleményét, söt a gyalázkodásokkal is tisztában van,
Ha bosszúálló lenne akkor egyszerűen lemondaná a kongresszust Magyarországon és kész.

Ma már nem tud magjára küldeni senkit, de azért van rengeteg hatalma amivel borsot tudna törni a magyar egyház orra alá.
 
n Van egy árnyalatnyi kulonbség!
Te nem vagy államfő, a Pápa pedig amellett hogy a Római Katolikus Egyház feje, Vatikán állam államfője is!
Tudom apróság, de a diplomácia erről szól!
Csak, hogy nem, mint államfő jön, hanem egyházi vezetőként. Amiért jön azt elvégzi, és megy tovább. Nem értem miért kellene minden papnak levizitelni a miniszterelnöknél. Az is inkább a bl döntőt választotta és nem a pápai misét. A pápa a misét választotta és nem őt.
 
Olyan butaságokat beszélsz csodálom, hogy nem tűnik fel neked.

A magyar néppel a Hősök terén fog találkozni, velük együtt fog imádkozni... Orbán még csak nem is katolikus.
Az eucharisztikus kongresszus egy vallásos, nem állami rendezvény....
Nem a magyar néppel, hanem a világ népeivel, akik képviseltetik magukat a kongresszuson!

Egyéb iránt nem ez az első kongresszus, amit Budapesten tartanak. 1938-ban itt tartották a 34.-et.
Annak a fővédnöke Horthy felesége volt.

Akkor ugyan nem járt itt a Pápa, de a szemelyes küldöttjét , Eugenio Pacelli pápai legátust Horthy fogadta!
 

Csatolások

  • vednok.jpg
    vednok.jpg
    187.7 KB · Olvasás: 54
  • horthy.jpg
    horthy.jpg
    97.2 KB · Olvasás: 61
Nem tudom mit vétett a kormány ellene, vagy úgy általában a keresztényég ellen, mit kellene visszakapnia. Viszont a politikai gesztust (ha igaz), pontosan így ahogy írod, nagy gyalázatnak értelmezi mindenki .... valóban ha akar, okozhat diplomáciai bonyodalmakat a pápa.
Miért fogadta a magyarok államfőjét, miért fogadta el a meghívását, ha nem akar vele találkozni, szóra sem méltatja
Csatolás megtekintése 1799440
Ismétlem, az Eucharisztikus kongresszus egy vallásos rendezvény, amihez semmi köze Orbánnak.
Az, hogy a kormány örömmel fogadta a Pápa döntését, hogy Magyarországon lesz a rendezvény,
azáltal nem cserélödött fel az ok-okozati összefüggés.

Nem tartom kizártnak, hogy a Fidesz egy ellendemonstrációt fog tartani a pápa ellen és eröszaktól kell tartani.
Ahol a kormány nem védi meg a pápát a verbális támadások ellen ott minden elképzelhető.
 
Csak, hogy nem, mint államfő jön, hanem egyházi vezetőként. Amiért jön azt elvégzi, és megy tovább. Nem értem miért kellene minden papnak levizitelni a miniszterelnöknél. Az is inkább a bl döntőt választotta és nem a pápai misét. A pápa a misét választotta és nem őt.
Ujra hulyeséget beszélsz!
Ha megnézed a programját, akkor ki fog derulni!
 
Fogd már fel barátom, a nemzetközi eucharisztikus kongresszus nem azért van Magyarországon mert
a magyar kormány "meghivta a világot".
Fogd már fel barátom, a lényeget nem érted ... a pápát a magyar államfő hívta meg, és a pápa elfogadta a meghívást, ezért jön Magyarországra és vesz részt a kongresszuson,
tehát vannak protokoláris kötelességei.
 
egy turistától senki sem várja el, hogy tiszteletét tegye az államfőnél, viszont ha egy államfő meghív egy másik államfőt kicsit más a helyzet (ezért van a protokoll).

Természetesen a protokollt (a hivatalos kapcsolattartás formai szabályait) fel lehet rugni....például volt is némi cirkusz mikor Erdogan arra se méltatta Merkelt, hogy hellyel kínálja.
Mond barátom te süket vagy? Nem Orbán dönti el, hol legyen egy vallásos kongresszus!!!

Orbán nem hivta meg a Pápát csak "örömét fejezte ki" hogy jönnek a turisták, a zarándokok.
 
Csak hogy tudjuk miről beszélünk:

A kongresszusok története 1881-ben, a franciaországi Lille-ben indult útjára. Kezdetben 1-2 évente, majd az első világháborút követően, 1922-től kétévente, mindig más országban került megrendezésre. Az ünnepségsorozat célja a katolikus keresztény hit középpontjában levő Eucharisztia, vagyis az Oltáriszentség mélyebb megértése és tiszteletének előmozdítása. A rendezők minden alkalommal nagyszabású körmenetekkel, szentmisékkel, előadásokkal és kulturális programokkal várták a résztvevőket, akik jelenlétükkel tanúságot tettek a katolikus hit melletti elköteleződésükről és reprezentálták az egyház társadalomformáló szerepét.

Az előző kongresszusról egy elemzés:

"
„Magyarország beláthatatlan jelentőségű kitüntetéshez jutott. Egyszeriben a nemzetek első sorába lépett. (…) 900 éve a Szentszék koronát küldött alapító szent Királyunknak, s ezáltal a keresztény királyok sorába lépett. 900 év után a Szentszék a romokban heverő magyar haza, a nyugati kereszténység ősi védelmezőjének oltárára helyezi az élet legnagyobb kincsét.” (Az Actio Catholica tíz éve. Mihalovics Zsigmond, az A.C. országos igazgatója beszédeinek és írásainak tükrében. Összeállította: Dr. Nyisztor Zoltán. Szent István Társulat, Bp., 1943. 154.)

Szent István király halálának 900. évfordulója és az eucharisztikus kongresszus szervesen összefüggött. Bár a katolikus világesemény szervezésekor nyomatékosították a kizárólagos spirituális célokat, a magyar államiság és a kereszténység szoros kapcsolatának hangsúlyozása megkerülhetetlen volt. Az állam fontosnak tartotta, hogy reprezentatív eszközökkel megmutathatja Magyarország történelmi múltjából fakadó vezető szerepét a régióban, amely az 1930-as évek közepén különös jelentőséggel bírt. Németország gazdaságilag és katonailag megerősödött, a Saar-vidék visszaszerzésével és a Rajna-vidékre való bevonulásával pedig az első világháborút lezáró békerendszer megingott. Ezzel együtt fokozatosan gyengült a kisantant, ami lehetőséget kínált Magyarországnak, hogy a térségben erősebb pozíciót építsen ki a revízió érdekében. Jelentős diplomáciai visszaszorulást eredményezett azonban az 1934-es marseilles-i merénylet népszövetségi kivizsgálása, mely Magyarország felelősségét is megállapította a jugoszláv uralkodó meggyilkolásában. A nagy botrányt kavaró eset után az eucharisztikus kongresszus rendezése új diplomáciai kapcsolatok kiépülését és a pozitívabb megítélés reményét hozta az országnak."
 
Ritkán neveznek hülyének!
De, nálad is mindenki az aki más véleményen van, mint te. Nem nézem meg senki programját, főleg utasításra nem.
De ha nem nézünk programot, akkor mért mondjuk azt amit ernoe állit?
A tények makacs dolgok, és időnkén6t még ernoenek is meg kell hajlani előttük!
 
n Van egy árnyalatnyi kulonbség!
Te nem vagy államfő, a Pápa pedig amellett hogy a Római Katolikus Egyház feje, Vatikán állam államfője is!
Tudom apróság, de a diplomácia erről szól!
Mit gondolsz hányszor volt Németországban a "Pápa emeritus" és nem találkozott miniszterelnökökkel. :)

A Pápa nem szokott tiszteletbeli látogatást tenni államfőknél, ilyen diplomáciai szokás nem létezik.
Ezen felesleges vitatkoznod.
 
Ritkán neveznek hülyének!
De, nálad is mindenki az aki más véleményen van, mint te. Nem nézem meg senki programját, főleg utasításra nem.

A jelenlegi helyzet ez:

Beer Miklós: Orbán a Hősök terén, a mise után találkozhat Ferenc pápával

2021. június 8. 15:36



Az egyházfő ősszel jön Magyarországra, az eucharisztikus kongresszus zárómiséjére.


Orbán Viktor a Hősök terén, szeptember 12-én, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapján, a mise után találkozhat Ferenc pápával. A Klubrádiónak Beer Miklós azt mondta, azt feltételezi, ott a katolikus egyházfő kezet fog a miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel. Amikor Magyarországon volt ilyen kongresszus 1938-ban, akkor se jött el a pápa (noha a Vatikán képviseltette magát), és ha jól tudja, az elmúlt húsz évben se fordult elő, hogy regnáló pápa részt vett volna ilyenen.
Tehát nagyon nagy dolog, hogy Ferenc pápa eljön és misét mond – hangsúlyozta. Az egyházfő iraki útjáról hazafelé tartva jelentette be, hogy ősszel jön Magyarországra, az eucharisztikus kongresszus zárómiséjére. Vagyis eleve arról volt szó, hogy nem állami, protokolláris látogatásra érkezik, hanem a katolikus egyháznak erre a rendezvényére. Örüljünk annak, hogy eljön a pápa erre a szép ünnepre – tette hozzá.
Beer Miklós jelezte: nem tudja a pontos menetrendet, de feltételezi, hogy mielőtt elindulna Budapestről Ferenc pápa, Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel is kezet fog és üdvözlik egymást a Hősök terén. Megismételte, a sajtóhírek mintha azt feszegetnék, hogy a pápa miért nem megy fogadásra a Sándor palotába és a Karmelita kolostorba, noha ilyenről eleve nem volt szó. Viszont – tette hozzá –, az természetes, hogyha ott lesznek a Hősök terén, akkor találkoznak.
A lengyel sajtóértesülésekre reagálva azt mondta: lehet filozofálni, hogy mi, hol, miért hangzik el vagy nem hangzik el, de szerinte nem szabad politikai felhangot adni ennek a látogatásnak. A pápa azt mondta, eljön erre a kongresszusra, mert fontos neki vallási, egyházi szempontból.
 
Nem a magyar néppel, hanem a világ népeivel, akik képviseltetik magukat a kongresszuson!

Egyéb iránt nem ez az első kongresszus, amit Budapesten tartanak. 1938-ban itt tartották a 34.-et.
Annak a fővédnöke Horthy felesége volt.

Akkor ugyan nem járt itt a Pápa, de a szemelyes küldöttjét , Eugenio Pacelli pápai legátust Horthy fogadta!
Hü de meglepőt mondtál. Az első Pápa amelyik elhagyta Romát VI. Pál Pápa volt a 60-as években.
A babonák szerint az egyház szét fog esni ha a Pápa egyszer elutazik (különösen ha repülövel)
Ezért a Pápa helyetteseket, kardinálisokat szokott küldeni a találkozókra.

Söt elárulok neked egy titkot, ez lesz az elsö alkalom a világ-történelemben, hogy a Pápa jelen van egy
"Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson" amit nem Romában rendeznek meg :)

Itt van a lista a világkongresszusokról.
 
Utoljára módosítva:
Fogd már fel barátom, a lényeget nem érted ... a pápát a magyar államfő hívta meg, és a pápa elfogadta a meghívást, ezért jön Magyarországra és vesz részt a kongresszuson,
tehát vannak protokoláris kötelességei.

Orbán "üdvözölte" az eseményt, talán udvariasságból, vagy politikai számitásból meghívta
magához ebédre Pápát de ezt akár melyik magyar keresztény szivesen megtette volna.

Az egésznek semmi jelentősége nincs a rendezvény számára.
 
Utoljára módosítva:
Csak hogy tudjuk miről beszélünk:

A kongresszusok története 1881-ben, a franciaországi Lille-ben indult útjára. Kezdetben 1-2 évente, majd az első világháborút követően, 1922-től kétévente, mindig más országban került megrendezésre. Az ünnepségsorozat célja a katolikus keresztény hit középpontjában levő Eucharisztia, vagyis az Oltáriszentség mélyebb megértése és tiszteletének előmozdítása. A rendezők minden alkalommal nagyszabású körmenetekkel, szentmisékkel, előadásokkal és kulturális programokkal várták a résztvevőket, akik jelenlétükkel tanúságot tettek a katolikus hit melletti elköteleződésükről és reprezentálták az egyház társadalomformáló szerepét.

Az előző kongresszusról egy elemzés:

"


Szent István király halálának 900. évfordulója és az eucharisztikus kongresszus szervesen összefüggött. Bár a katolikus világesemény szervezésekor nyomatékosították a kizárólagos spirituális célokat, a magyar államiság és a kereszténység szoros kapcsolatának hangsúlyozása megkerülhetetlen volt. Az állam fontosnak tartotta, hogy reprezentatív eszközökkel megmutathatja Magyarország történelmi múltjából fakadó vezető szerepét a régióban, amely az 1930-as évek közepén különös jelentőséggel bírt. Németország gazdaságilag és katonailag megerősödött, a Saar-vidék visszaszerzésével és a Rajna-vidékre való bevonulásával pedig az első világháborút lezáró békerendszer megingott. Ezzel együtt fokozatosan gyengült a kisantant, ami lehetőséget kínált Magyarországnak, hogy a térségben erősebb pozíciót építsen ki a revízió érdekében. Jelentős diplomáciai visszaszorulást eredményezett azonban az 1934-es marseilles-i merénylet népszövetségi kivizsgálása, mely Magyarország felelősségét is megállapította a jugoszláv uralkodó meggyilkolásában. A nagy botrányt kavaró eset után az eucharisztikus kongresszus rendezése új diplomáciai kapcsolatok kiépülését és a pozitívabb megítélés reményét hozta az országnak."
Na látod, ahogy a fasiszta Mussolini kijárta, hogy a Vatikán önálló állam lett 1929-ben, Horthy az ultra-nacionalista "birodalmi kormányzó" egyre jobban közeledett a fasiszta olaszországhoz és a német nacikhoz.

Orbán is ultra-nacionalista érdekek miatt szeretne villogni egy ilyen prominens személlyel, mert ma már nem talál egyetlen demokratikus államföt sem a világon amelyik egy napon szeretne emlitve lenni vele.

Ez a facit.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,564
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére