Sem Áderrel, sem Orbánnal nem akar találkozni Ferenc pápa, amikor Budapestre jön

Miközben a szervezők gőzerővel készülnek Ferenc pápa szeptemberi budapesti látogatására, komoly diplomáciai feszültséget okoz a színfalak mögött, hogy a Szentatya – tervei szerint – kihagyja az államfőnél és miniszterelnöknél teendő udvariassági látogatást – értesült vatikáni és magyar egyházi forrásokból a tekintélyes amerikai katolikus lap, a National Catholic Register.

A jelenlegi tervek szerint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező Ferenc pápa mindössze három órát tölt majd Magyarországon, ahol részt vesz az esemény zárómiséjén. A katolikus lap értesülései szerint szándékosan hagyja ki a találkozást Áder János köztársasági elnökkel a Sándor palotában. Mi több, Orbán Viktornál sem tesz látogatást pár száz méterrel arrébb, az 1763-1787 között karmelita kolostorként üzemelő miniszterelnöki kormányirodában.

– A Vatikán el akar kerülni minden politikai jellegű találkozót, és ez politikai feszültségeket generál – mondta a lapnak egy budapesti forrás. Értesüléseik szerint a magyar kormány kitartóan invitálja személyes találkozóra a pápát, de az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie egy ilyen utazás során.

„Valami itt nem stimmel a diplomácia és a protokoll szempontjából” – vélte Luis Badilla, a Vatikáni Államtitkárság által kiadott Il Sismografo szerkesztője is. A múlt héten még Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is Rómába utazott, hogy egy „elfogadhatóbb” menetrendet próbáljanak meg kieszközölni. A Vatikán azonban kitart amellett, hogy Ferenc pápa nem úgynevezett „államlátogatást” tesz Magyarországon, annak minden hivatalos formulájával, hanem csupán az egyházi eseményre érkezik.

Ferenc pápa a tervek szerint szeptember 12-én reggel érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan egyből a Hősök terére hajtat. Részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, majd – alig három órás budapesti tartózkodás után – Pozsonyba utazik. A Szentatyával való találkozóra hiába áhítozó magyar állami vezetők számára fájó pont lehet, hogy Ferenc pápa Szlovákiában két-három napot szándékozik eltölteni. A katolikus újság szerint egyenesen egy „hatalmas pofonnal” ér fel.

A sejtések szerint Ferenc pápa döntésének háttérben világnézeti ellentétek húzódnak. A Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával, a katolikus egyház feje ugyanis jóval megengedőbb ebben a kérdésben. A lap idézte Ferenc pápa „Fratelli tutti...” (Mindannyian testvérek...”) kezdetű enciklikáját is, amiben a populista kormányok „rövidlátó, szélsőséges, neheztelő és agresszív nacionalizmusát” bírálta.

Ferenc pápa tudatában van annak is, hogy a közelgő magyarországi választások miatt látogatását pártpolitikai célokra is igyekezhetnek felhasználni. A magyar kormány a hírek szerint a Szentatya emiatti óvatosságát azzal próbálja enyhíteni, hogy az ellenzéki vezetőkkel való találkozásra is lehetőséget kíván biztosítani.

A katolikus lap szerint korábban nem fordult még olyan elő, hogy a pápa egy ország fővárosába látogatva ne találkozott volna az állami vezetőkkel. Igaz, mint írják, az sem mindennapos, hogy az egyházfő ellátogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra: ilyen utoljára húsz évvel ezelőtt fordult elő.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda az alábbi választ küldte:

"Miután Ferenc pápa maga bejelentette, hogy Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, Magyarország Kormánya megkezdte az ilyenkor szokásos előkészületeket, hogy mind egyházfői, mind államfői minőségében méltóképpen fogadjuk őt. A program részleteinek kidolgozása még folyamatban van, szeretettel várjuk a pápát Magyarországra."

papa.jpg
 
Ja, hogy ha valakire azt mondják, hogy demens vénember, gazember, argentin migráns, dicséret és nem sértés, akkor minden rendben!
ez van, egy újságírónak sokminden megengedett ... most kezdjük összeírni miket állít a világsajtó az aktuális pápáról? Szerintem sokkal külömbb állításokat is találnánk.
 
Nem birom megallni meg egy szlovak zenet beteszek :) :

Reggel mindig az az érzésed,
hogy egyedül vagy itt, teljesen egyedül

Mikor átvirrasztott éjszakák ezrei
Megváltoztatták az arcot, a te arcod
A szemeidben már csak pár sós könnycsepp van,
de a szerelem elől nem bírsz elmenekülni sehová.
Összerakod életed mozaikját
a fényképekből, amelyeket nagyon szeretsz
Bánt téged a felesleges egyedüllét
kóborolsz egyedül, nem tudod hová
miért játszol az emlékekkel,
a nehéz pillanatok már mögötted vannak

Nem maradsz egyedül
A szerelem története nem ért véget
Te tudod, te meg tudod találni

Nem maradsz egyedül
A szerelem története valós
Nem szabad, nem szabad félned

Azon az úton, amelyen évek óta jársz
néhányszor nem akarod feladni
A szerelem egy élet-véletlen
és akinek van, az tud nevetni is

Akkor próbáld meg és érintsd meg a csillagokat
Ne gondolkozz, hagyd, hogy magával ragadjon..

Nehéz elhinni, hogy a migránsok miatti nézeteltérés miatt nem akar találkozni velük a Pápa, mivel Orbánnék az egyházakkal és a kereszténységgel kapcsolatban nagyon sokat tettek. Újból oktatják az iskolában a Bibliát van hittan óra.. Visszaadták az egyházak vagyonát, az iskolákat, kollégiumokat... így újból vannak egyházi iskolák, egyetemek is. 3000 templomot újítottak fel sokat a-z-ig, köztük olyat is mint az esztergomi Bazilika!
Látom, hogy vasárnaponként sokan járnak templomba, pedig régen alig jártak.
 
Nyugodjon meg mindenki fognak találkozni.
 
Azért remélhetőleg informálják, hogy van politikus aki hatalomra jutás esetén fel akarja mondani a vatikáni szerződést és nem nyújtana egyetlen fillér hitéleti támogatást sem .... csak úgy miheztartás végett, hogy kivel találkozzon.
 
Utoljára módosítva:
így van, tavaly a magyar államfő hívta meg ... ezért mondtam, hogy ha elfogadta a meghívást, furcsa gesztus lenne nem találkozni azzal aki meghívta és nem megköszönni a meghívást, a vendéglátást (csupán magamból indulok ki, mi lenne ha elfogadnám a házigazda meghívását el is mennék és ott, tüntetőleg szóba sem állnék vele)

A román államfő a pápát 2015-ben hívta meg és 2019 -ben már fényképeszkedett is vele Romániában ... ezért is lenne furcsa, hogy az egyik államfővel fényképeszkedik a másikkal pedig tüntetőleg nem kar találkozni.
2021 szeptember 5. és 12.-e között "Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus" lesz Budapesten.
Ehhez semmi köze a magyar miniszterelnöknek
hacsak nem képzeli magát egy keresztény Ajatollah-nak.

A pápa a magyar kormánypárt volt szóvivője és alapitó tagja szerint "egy argentin libsi, egy migráns hülye, ostoba ..."
Ennek ellenére ez az álkeresztény párt akarja megmenteni a kereszténységet Europában. Ez egy örület.

Eucharisztikus kongresszust lehet tartani országosan vagy nemzetközi szinten.
Országos szinten a Püspöki Konferencia határozata alapján, vagy az egyes püspökök döntése szerint az adott egyházmegyében.

Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ül össze az Eucharisztikus Világkongresszusok Pápai Bizottságának javaslatára, a pápa kihirdetése után. A helyi egyházak intenzív előkészítése és nyomon követése eredményekkel és javaslatokkal szolgál a kongresszus után.

Tehát itt semmi féle Fidesz "panem et circenses" nem fog történni.
A vallásos emberek egyszerüen élni fognak a jogaikkal.
 
Utoljára módosítva:
Azért remélhetőleg informálják, hogy van politikus aki hatalomra jutás esetén fel akarja mondani a vatikáni szerződést és nem nyújtana egyetlen fillér hitéleti támogatást sem .... csak úgy miheztartás végett, hogy kivel találkozzon.
Csak van annyi híve az egyháznak hogy nem segélyen akar élni???
 
Azért remélhetőleg informálják, hogy van politikus aki hatalomra jutás esetén fel akarja mondani a vatikáni szerződést és nem nyújtana egyetlen fillér hitéleti támogatást sem .... csak úgy miheztartás végett, hogy kivel találkozzon.
A vatikáni szerződést az Orbán kormány elött 1997-ben kötötte az állam az "Apostoli Szentszékkel".
Akkor még "térdre csuhások" volt a jelszó. A rövid idejü bukás után kezdett az egyház vállára könyökölni a Fidesz.

Végigolvastam a szerződést és abban az áll, hogy az állam csak akkor segít ha az egyház nem bírja az 1%-os támogatásból fenntartani magát.

Az egyház annyi vagyont kapott "kártérités képen", hogy kezdetben azt sem tudta mit csináljanak vele.
Ekkor ugrott meg az un. vallásos emberek száma Magyarországon és jött létre egy parazita réteg körülöttük.

Ma már az árva gyerekekre is rá akarják tenni a kezüket, pedig a kolostorokban is csak homoszexuálisak élnek,
jobban mondva a szexuális életüktöl megfosztottak vannak.
 
A vatikáni szerződést az Orbán kormány elött 1997-ben kötötte az állam az "Apostoli Szentszékkel".
ki állította az ellenkezőjét? egészen mást állítottam a vatikáni szerződésről ... ha egy bizonyos politikus megint döntéshozó lehet az egyházzakkal kapcsolatos ügyekben, ezzel remélhetőleg tisztában is vannak az egyházak, a hívek.

Ma már az árva gyerekekre is rá akarják tenni a kezüket, pedig a kolostorokban is csak homoszexuálisak élnek,
jobban mondva a szexuális életüktöl megfosztottak vannak.
Talán baj ha homoszexuálisok nevelik a gyerekeket? (1977 óta már nem mentális betegség!). Hát ez módi, ezt kell promoválni, még a meséskönyveket is át kell írni, elvégre a homoszexualitás a normális.
 
Utoljára módosítva:
Tehát itt semmi féle Fidesz "panem et circenses" nem fog történni.
A vallásos emberek egyszerüen élni fognak a jogaikkal.
naaa, azért ennyire naív Te sem lehetsz. Ha Te, vagy bárki, mondjuk egy amerikai filantróp költ valamire kb.22 milliárdot , valamit csak remél, befektetésnek tekinti.
 
Miért baj ha segélyekből élnek? Talán a politikai pártoknak nem kellenek az állami támogatások (segélyek)?
A kettőt nem kellene összehasonlítani.
Az egyházak iskolákat tartanak fenn és különböző karitatív szolgáltatásokat nyújtanak.
Esküvők, keresztelők misék...stb-
A pártok ilyet nem tesznek.
Vagyis van bevétel az egyik helyen.
 
és a pártoknak nincs bevétele?! tagdíjak, adományok ... (egy kis, 5,41% -os pártnak) is kb. 500 millió az éves bevétele "hivatalosan".
 
Utoljára módosítva:
és a pártoknak nincs bevétele?! tagdíjak, adományok ...
A pártok NEM nyújtanak szolgáltatásokat.
Amit kapnak ha kapnak az semmire nem elég.Hisz az államon múlik hogy kaphatnak.e valamit. Vagyis akkor lenne összehasonlítható ha ellenőrizni lehetne hogy egyformán kapjanak az ellenzéki és kormánypártok.
De, ez nem lehetséges.
Az egyházak meg óriási támogatásokat kapnak.
 
A pártok a milliókat (százmilliókat) a támogatottságuk (parlamenti arányuk) alapján kapják. Természetes hogy az egyházak nagyobb támogatást kapnak, elvégre a szolgáltatások amiket átvállalnak az államtól kiadással járnak.
 
Miközben a szervezők gőzerővel készülnek Ferenc pápa szeptemberi budapesti látogatására, komoly diplomáciai feszültséget okoz a színfalak mögött, hogy a Szentatya – tervei szerint – kihagyja az államfőnél és miniszterelnöknél teendő udvariassági látogatást – értesült vatikáni és magyar egyházi forrásokból a tekintélyes amerikai katolikus lap, a National Catholic Register.

A jelenlegi tervek szerint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező Ferenc pápa mindössze három órát tölt majd Magyarországon, ahol részt vesz az esemény zárómiséjén. A katolikus lap értesülései szerint szándékosan hagyja ki a találkozást Áder János köztársasági elnökkel a Sándor palotában. Mi több, Orbán Viktornál sem tesz látogatást pár száz méterrel arrébb, az 1763-1787 között karmelita kolostorként üzemelő miniszterelnöki kormányirodában.

– A Vatikán el akar kerülni minden politikai jellegű találkozót, és ez politikai feszültségeket generál – mondta a lapnak egy budapesti forrás. Értesüléseik szerint a magyar kormány kitartóan invitálja személyes találkozóra a pápát, de az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie egy ilyen utazás során.

„Valami itt nem stimmel a diplomácia és a protokoll szempontjából” – vélte Luis Badilla, a Vatikáni Államtitkárság által kiadott Il Sismografo szerkesztője is. A múlt héten még Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is Rómába utazott, hogy egy „elfogadhatóbb” menetrendet próbáljanak meg kieszközölni. A Vatikán azonban kitart amellett, hogy Ferenc pápa nem úgynevezett „államlátogatást” tesz Magyarországon, annak minden hivatalos formulájával, hanem csupán az egyházi eseményre érkezik.

Ferenc pápa a tervek szerint szeptember 12-én reggel érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan egyből a Hősök terére hajtat. Részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, majd – alig három órás budapesti tartózkodás után – Pozsonyba utazik. A Szentatyával való találkozóra hiába áhítozó magyar állami vezetők számára fájó pont lehet, hogy Ferenc pápa Szlovákiában két-három napot szándékozik eltölteni. A katolikus újság szerint egyenesen egy „hatalmas pofonnal” ér fel.

A sejtések szerint Ferenc pápa döntésének háttérben világnézeti ellentétek húzódnak. A Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával, a katolikus egyház feje ugyanis jóval megengedőbb ebben a kérdésben. A lap idézte Ferenc pápa „Fratelli tutti...” (Mindannyian testvérek...”) kezdetű enciklikáját is, amiben a populista kormányok „rövidlátó, szélsőséges, neheztelő és agresszív nacionalizmusát” bírálta.

Ferenc pápa tudatában van annak is, hogy a közelgő magyarországi választások miatt látogatását pártpolitikai célokra is igyekezhetnek felhasználni. A magyar kormány a hírek szerint a Szentatya emiatti óvatosságát azzal próbálja enyhíteni, hogy az ellenzéki vezetőkkel való találkozásra is lehetőséget kíván biztosítani.

A katolikus lap szerint korábban nem fordult még olyan elő, hogy a pápa egy ország fővárosába látogatva ne találkozott volna az állami vezetőkkel. Igaz, mint írják, az sem mindennapos, hogy az egyházfő ellátogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra: ilyen utoljára húsz évvel ezelőtt fordult elő.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda az alábbi választ küldte:

"Miután Ferenc pápa maga bejelentette, hogy Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, Magyarország Kormánya megkezdte az ilyenkor szokásos előkészületeket, hogy mind egyházfői, mind államfői minőségében méltóképpen fogadjuk őt. A program részleteinek kidolgozása még folyamatban van, szeretettel várjuk a pápát Magyarországra."

Csatolás megtekintése 1798631
1623012296552.png

Ez tetszik. Jelenlegi kormányunk vezetője, már előre betervezte, hogy a "saját erkélyéről" majd bemutatja az Egyházfőnek - az alattvalói Budapestet. No ez nem jött be. Most nem. Részemről taps!
 
Kicsit kevered a dolgokat .... az államfő meghívására jön Budapestre, és ha figyelmesen olvasod a cikket, erről van szó : "az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie".
Kíváncsian várjuk a fejleményeket, hogy megköszöni -e személyesen az államfőnek a meghívást, ha már elfogadta.

A Vatikánnal kapcsolatban, valószínüleg tisztában vannak a magyarországi politikai helyzettel és azzal, hogy mi várhat az egyházakra a választások után. Nagyon helyes, hogy kristályosodnak a dolgok, érdekes például a kínaiak nyilatkozata a minapi tüntetéssel kapcsolatba, legalább nekik is világos mik a lehetőségek a választások után.
 
Utoljára módosítva:
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Erdő Péter bíboros a Vatikánba utazott, hogy meggyőzzék a pápát: maradjon a magyar fővárosban hosszabb ideig, és legalább egy kormánytaggal találkozzon. A pápa még nem hozta meg a végső döntést a kérdésben.
 
Kicsit kevered a dolgokat .... az államfő meghívására jön Budapestre, és ha figyelmesen olvasod a cikket, erről van szó : "az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie".
Kíváncsian várjuk a fejleményeket, hogy megköszöni -e személyesen az államfőnek a meghívást, ha már elfogadta.

A Vatikánnal kapcsolatban, valószínüleg tisztában vannak a magyarországi politikai helyzettel és azzal, hogy mi várhat az egyházakra a választások után. Nagyon helyes, hogy kristályosodnak a dolgok, érdekes például a kínaiak nyilatkozata a minapi tüntetéssel kapcsolatba, legalább nekik is világos mik a lehetőségek a választások után.

A Papa misezni jon es nem Orban meghivasara.

A jelenlegi tervek szerint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező Ferenc pápa mindössze három órát tölt majd Magyarországon, ahol részt vesz az esemény zárómiséjén.
 
A Papa misezni jon es nem Orban meghivasara.
Ez így is van, nem a kormányfő hívta meg.

A cikk is erről szól: "az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is a csomag részének kellene lennie"... tehát a meghívó félnek (államfőnek) szokás személyesen megköszönni a meghívást. Meglátjuk, hogy a pápa felrugja vagy nem ezt a protokollt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére