Semjén javaslatokat vár Veres püspöktől a lombikprogram szabályozására

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Hír tévének azt mondta, hogy a kormány várja Veres András püspök javaslatait a lombikprogram ügyében. A katolikus főpap a múlt héten azt mondta, hogy bűnös az, aki részt ilyen programban vesz részt.

Közben Novák Katalin családügyi államtitkár azt is mondta, hogy a kormány bővíteni tervezi a program finanszírozását, hogy minél több meddő párt segítsenek gyermekhez.

Ugyanakkor napirenden van a program szigorúbb állami szabályozása is. Semjén Zsolt szerint "horror kategória", hogy a nem beültetett megtermékenyített petesejteket (ahogy fogalmazott magyar embereket) "legyilkolják, lefagyasztják, kidobják". Semjén kritizálta a hazai programok 70 százalékát bonyolító Kaáli Intézetet is, aminek vezetője visszautasította a vádakat.

http://hirtv.hu/egyenesen/bunbeeses-1402298

lombikbaby.jpg
 
Csatolás megtekintése 1561253
*
No már ebbe is belemásznak, no már ebbe is döntenek.
Személy szerint - én nem kerültem ilyen helyzetbe - normál, megszokott módon fogant két gyermekem van. Mondhatnám azt is, hogy szerencsém volt, igen, mint mindazoknak, akik ezt elmondhatják. De az a sok meddő pár, akik ilyen módon vál(hat)nak szülővé, meg kell, hogy kapják ezt az esélyt. Az pedig, hogy sejti-szinten a nem beültetett, de megtermékenyített petesejteknek nem adnak lehetőséget a fejlődésre, megértem.
Én sem szeretném azt, ha a mi megtermékenyített petesejtjeink - máshol, másnál "landolnának". Inkább -ilyen állapotban- a megsemmisítést kérném. Azon aggódnék, milyen életet biztosítanának az én gyerekemnek?
Igen, igen, ha az a megtermékenyített petesejt fejlődik, akkor az az én vérem, az én kromoszómám. Így sejt-korában nem gondolnék az életre, semmiképpen sem.
 
*
A kép találó.
Van olyan is, hogy 4-szer is próbálkoztak ilyen módon és nem következett be a várandósság.
Ismerettségi körömben volt egy család, akiket megtréfált az Élet. Többszöri beültetés után, a sikertelenség. Belenyugodtak, hogy nem lesz saját gyermekük. Az örökbefogadás mellett döntöttek. Ki is hoztak egy tündéri testvérpárt a kisfiú 3 éves, a kisleány 1 éves volt. Az első karácsonyon a feleség rosszul lett, mindent "büdösnek" érzett, nem tudott enni, ezért januárban orvoshoz ment, valami "kórságra" gondoltak. Az orvos pedig nőgyógyászhoz küldte, s akkor szembesültek az "ajándékkal", saját gyermekük moccan e világra.
Összeölelkeztek, s boldogan vállalták a saját gyereket is.
Így ezek után, már 3 gyermek mosolyára ébrednek.
 
Nos nekem lenne két javaslatom
- Merje már magát megméretni ez a büdös-banda KDNP (Még az eu-s parlamenti választásokon sem mertek megméretőzni.)

- Írjanak ki népszavazást a szekularizált államról és ne számolatlan/elszámolatlan adópénzzel tömjék őket, hanem fizessenek ugyanúgy adót járulékot, mint az itt adózó állampolgárok.

Takarodjanak a papok az életemből, az állam pedig a magánszférámból.

Ponyemáju lovas-vadász-madárgyilkos Tömjén Zsóti?
 
Akarnak. Isten vagy a hatalom nevében. Annyi eszük nincs, h kontraproduktív mindenbe belepofázni.
Ilyeneknek miért nem ment inkább moziba a jó édes apukájuk? :mad:

Semjén magatartásának és idióta megnyilvánulásainak a magyarázata, hogy maximálisan eleget kell tennie a bonsai Duce elvárásának. Különben egy csapásra vége a vadászatoknak, külföldi utazásoknak és a fehér lovas rongyrázásnak. Mehet a levesbe.
 
Azok a nők, akik ilyen úton próbálkoznak, csak a legritkább esetben vannak olyan "állapotban", hogy több sejtet lehessen venni tőlük, leginkább intenzív hormonkezelés ellenére is maximum egy-kettőt (és ilyenkor is néha már mikroszkóp alatt látszik, hogy nem mindegyik néz ki normálisnak). Vagyis nagyon ritka, hogy lehet bármit fagyasztani. És ugye tegyük hozzá még azt is, hogy egy petesejt nem élet, nem "magyar ember" (jesszusom, mekkora ökörnek kell lenni egy ilyen kijelentéshez). A megsemmisítése nem gyilkosság. Az más lenne, ha megtermékenyített petesejtekről lenne szó, bár addig is elég sok hétnek kell eltelnie, hogy már embriónak lehessen nevezni...

Hahó, Zsóti és Andriska! A nők teste minden hónapban megsemmisít egy magyar embert, mikor mentsruálnak!!!! Tiltsátok be azt is. Az agyam eldobom.

És a több sejt beültetése sem standard manapság (régebben az volt, de inkább csak kelet-európában), egyrészt a fenti okból (nincs sejt), másrészt a technológia fejlődött már annyit, hogy egy sejtnél is kb. 35-40%-os a sikerráta (ez kb. annyi, mint amekkora az esély egy dürütykézés utáni teherbeesésre).
 
Helyettem is írtad, nekem is u.ezek a gondolataim. Köszönöm! :dr_24:
 
Erdekes, a kereszténység szerint "az ember az isten képmására lett teremtve". Megvan neki engedve, hogy ráfeküdjön egy nöre, a pisilöjén keresztül bespricceljen néhány száz-millio spermát, hagyja öket a véletlennek kitéve koborolni és várjon az "istenálldásra", hogy gyerek legyen a müveletböl.
-
Ha mindezt akkuratussan, a mikroszkop alatt, injektiostüvel végezzük el akkor azt halljuk az egyháztol, hogy "tullepjük a kompetentiánkat", egy bünt követtünk el.
-
Csodálom, hogy a földmüveseknek megvan engedve, hogy vessenek és nem kötelezzük öket arra, hogy várják ki mig a növény maga szétszorja a magját.
-
 
Ja,kérem a Katolikus Egyházat csak az érdekli ki mennyi pénzt dob be a perselybe.....
Majd ha ráérek templomba menni,viszek egy nagy téglát,vagy terméskövet.....bedobom....,jó lesz az új Templomhoz.....:D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,920
Tagok
615,341
Legújabb tagunk
Palasti69
Oldal tetejére