A Mama mindig olyan gondosan fésüli meg, mielőtt kilép a lakásból, mintha ő nem tudna megfésülködni. Pedig tud. Igaz, egyszerű, mert a frizurája is egyszerű. A Mama is mindig mondja: Gézukám, tudja, csak úgy egyszerűen vágja csak rövidebbre. Gézukám pedig rövidebbre vágja. Így csak simán, hátulról előre kell fésülnie, semmi kunszt, semmi választék. Azt ugyan nem érti, miért viszi mindig a Mama a saját fodrászához nyiratkozni, de biztosan így van jól. A Mama mindig tudja, hogy neki mi a jó. Gézukámmal is biztosan így lehet a dolog.
Aztán ott van a szemüveg dolog is. Pár évvel ezelőtt csináltatni kellett. Előtte a szalonban – így mondta a Mama, szalon, biztosan elegáns szó lehetett, mert a mama olyan áhítattal ejtette ki – bele kellett néznie valami mikroszkóp félébe, csak fordítva. Tudta ám, mi az a mikroszkóp, az iskolában, a foglalkozáson ő is bele nézett, de a szalonban, az egy kicsit más volt. Meg, ennek a mikroszkóp-féleségnek a másik oldalán egy fehér köpenyes néni volt, aki nem orvos. Aztán a Mama kiválasztott egy keretet. Valami olyasfélét mondott, hogy ez az esztéká-keret biztosan jó lesz, de azt nem tudta, mi az az esztéká. Az biztos, hogy fémből van, meg olyan se nem kerek, se nem szögletes, és biztos, hogy nem törik, mert mondta a Mama, hogy ha véletlenül leejti, akkor sem lesz semmi baja. De miért is ejtené le? Ügyes fiú ő, eddig még semmit sem ejtett le.
Meg a Mama, hacsak egy kicsit is hűvösebb az idő, máris: sál, sapka, kesztyű, pedig ő nem is nagyon fázós. De biztosan így van jól, mert a Mama mindig tudja, hogy mi a jó neki.
Ma a Mama a szokottnál is tovább forgolódott körülötte, még nyakkendőt is kötött neki, pedig az eddig sohasem szokta. Igaz, ma nagy nap van: dolgozni megy, életében először! Már 21 éves, de még sohasem volt dolgozni. Kérdezte is a Mamát, hogy az milyen? A Mama meg mesélt neki irodáról, meg íróasztalokról, meg Portásról, meg Főnökről, meg Titkárnőről. Nagyjából tudta is ezeket, mert majdnem minden filmben voltak ilyenek, amiket a tv-ben látott, sőt, azt is tudta, milyen egy irodaház: sok emeletes, és csupa ablakból van.
Ahogy mentek a dolgozóba – így mondta a Mama: dolgozóba – a Mama végig fogta a kezét. Nem is nagyon bánta. Sok ember, meg busz, meg villamos, nagyon kellett figyelnie. A Mama mondta is: nagyon figyelj, kisfiam, mert a Mama nem tud mindig veled jönni, előbb-utóbb egyedül kell a dolgozóba menned! Most még félt egy kicsit, jó is volt, hogy a Mama fogta a kezét, de azért büszkén gondolt arra, hogy egyszer önállóan fogja megtenni ezt az utat! Volt már ő a piacon is, meg a péknél is egyedül, amikor a Mama cédulára írta, mit kell vásárolnia, mert a Mama egy kicsit gyengélkedett – így mondta a Mama: kisfiam, egy kicsit gyengélkedem. Akkor se volt semmi baj, majd eztán sem lesz.
Aztán a Mama bevitte a Főnökhöz. Nagyon rendes embernek látszott, szépen, halkan beszélt a Mamával – a filmekben a Főnökök mindig ordítoznak, meg ajtót csapkodnak – mondta is a Mama, kint, a folyosón: na, kisfiam, ez a Főnök rendes embernek látszik!
A Főnök bekísérte az irodába. Na, az pont olyan volt, mint a filmekben: rengeteg ablak, sok íróasztal, meg számítógép, meg férfiak és nők, sokan. A Főnök azt mondta, hogy elsőre csak a Panninak mutatja be, a Panni majd elmondja, mi lesz a dolga, aztán, majd ha megszokott itt, szépen sorban megtanulja a többiek nevét is. Jó lesz így? Meg akarta kérdezni a Mamát, hogy jó lesz-e ez így, mert a Mama mindig tudja, neki mi a jó, de a Mama már nem volt ott. Így hát bólintott. Abból sohasem lehet baj.
Panni fiatal, bögyös csaj volt. Ezt is a Mamától tanulta. Pont olyan volt, mint Gézukámnál a hajmosó lány. Arra szokta mindig mondani a Mama: bögyös egy bestia!
Panni elmondta, hogy a fénymásolót kell kezelnie. Ott volt a folyosón, egy kicsi szobácskában. Az volt a dolga, ha valaki egy íróasztalnál int neki, akkor elhozta az anyagot – így mondta a Panni: elhozod az anyagot, és szépen lemásolod, oldalanként, annyi példányban, ahogy a kolléga kéri. A gombokat is megmutatta a fénymásolón, mi, mire jó. Nem volt komplikált, nem is értette, miért kérdezte a Panni, miközben furcsán nézett rá: megjegyezted, menni fog? Megjegyezte, naná. Mert megjegyezni, azt nagyon tudott. Megjegyezte például, hogy mennyi a Föld és a Hold közti távolság, milyen hosszú az Egyenlítő, meg hány ember él a Földön. Kár, hogy eddig senki nem kérdezte tőle, pedig pontosan megmondta volna.
A többiek is olyan furcsán néztek rá. Amikor találkozott a tekintetük, mindig elkapták, de érezte, hogy nézik. Egy kicsit zavarta a dolog. Ki is ment a mosdóba, hogy megnézze, mi lehet az a furcsa rajta.
Nem látott a tükörben semmi szokatlant, csak azt, amit minden reggel: sima szálú, előre fésült haj, kerek, telt arc, tömpe orr, kicsit elálló fülek, enyhén mongol vágású szemek, vastag, kicsit lefittyedt alsó ajak, félig nyitott száj, picikét kilátszó, rózsaszínű nyelv.
Semmi különös.
Ille István
Aztán ott van a szemüveg dolog is. Pár évvel ezelőtt csináltatni kellett. Előtte a szalonban – így mondta a Mama, szalon, biztosan elegáns szó lehetett, mert a mama olyan áhítattal ejtette ki – bele kellett néznie valami mikroszkóp félébe, csak fordítva. Tudta ám, mi az a mikroszkóp, az iskolában, a foglalkozáson ő is bele nézett, de a szalonban, az egy kicsit más volt. Meg, ennek a mikroszkóp-féleségnek a másik oldalán egy fehér köpenyes néni volt, aki nem orvos. Aztán a Mama kiválasztott egy keretet. Valami olyasfélét mondott, hogy ez az esztéká-keret biztosan jó lesz, de azt nem tudta, mi az az esztéká. Az biztos, hogy fémből van, meg olyan se nem kerek, se nem szögletes, és biztos, hogy nem törik, mert mondta a Mama, hogy ha véletlenül leejti, akkor sem lesz semmi baja. De miért is ejtené le? Ügyes fiú ő, eddig még semmit sem ejtett le.
Meg a Mama, hacsak egy kicsit is hűvösebb az idő, máris: sál, sapka, kesztyű, pedig ő nem is nagyon fázós. De biztosan így van jól, mert a Mama mindig tudja, hogy mi a jó neki.
Ma a Mama a szokottnál is tovább forgolódott körülötte, még nyakkendőt is kötött neki, pedig az eddig sohasem szokta. Igaz, ma nagy nap van: dolgozni megy, életében először! Már 21 éves, de még sohasem volt dolgozni. Kérdezte is a Mamát, hogy az milyen? A Mama meg mesélt neki irodáról, meg íróasztalokról, meg Portásról, meg Főnökről, meg Titkárnőről. Nagyjából tudta is ezeket, mert majdnem minden filmben voltak ilyenek, amiket a tv-ben látott, sőt, azt is tudta, milyen egy irodaház: sok emeletes, és csupa ablakból van.
Ahogy mentek a dolgozóba – így mondta a Mama: dolgozóba – a Mama végig fogta a kezét. Nem is nagyon bánta. Sok ember, meg busz, meg villamos, nagyon kellett figyelnie. A Mama mondta is: nagyon figyelj, kisfiam, mert a Mama nem tud mindig veled jönni, előbb-utóbb egyedül kell a dolgozóba menned! Most még félt egy kicsit, jó is volt, hogy a Mama fogta a kezét, de azért büszkén gondolt arra, hogy egyszer önállóan fogja megtenni ezt az utat! Volt már ő a piacon is, meg a péknél is egyedül, amikor a Mama cédulára írta, mit kell vásárolnia, mert a Mama egy kicsit gyengélkedett – így mondta a Mama: kisfiam, egy kicsit gyengélkedem. Akkor se volt semmi baj, majd eztán sem lesz.
Aztán a Mama bevitte a Főnökhöz. Nagyon rendes embernek látszott, szépen, halkan beszélt a Mamával – a filmekben a Főnökök mindig ordítoznak, meg ajtót csapkodnak – mondta is a Mama, kint, a folyosón: na, kisfiam, ez a Főnök rendes embernek látszik!
A Főnök bekísérte az irodába. Na, az pont olyan volt, mint a filmekben: rengeteg ablak, sok íróasztal, meg számítógép, meg férfiak és nők, sokan. A Főnök azt mondta, hogy elsőre csak a Panninak mutatja be, a Panni majd elmondja, mi lesz a dolga, aztán, majd ha megszokott itt, szépen sorban megtanulja a többiek nevét is. Jó lesz így? Meg akarta kérdezni a Mamát, hogy jó lesz-e ez így, mert a Mama mindig tudja, neki mi a jó, de a Mama már nem volt ott. Így hát bólintott. Abból sohasem lehet baj.
Panni fiatal, bögyös csaj volt. Ezt is a Mamától tanulta. Pont olyan volt, mint Gézukámnál a hajmosó lány. Arra szokta mindig mondani a Mama: bögyös egy bestia!
Panni elmondta, hogy a fénymásolót kell kezelnie. Ott volt a folyosón, egy kicsi szobácskában. Az volt a dolga, ha valaki egy íróasztalnál int neki, akkor elhozta az anyagot – így mondta a Panni: elhozod az anyagot, és szépen lemásolod, oldalanként, annyi példányban, ahogy a kolléga kéri. A gombokat is megmutatta a fénymásolón, mi, mire jó. Nem volt komplikált, nem is értette, miért kérdezte a Panni, miközben furcsán nézett rá: megjegyezted, menni fog? Megjegyezte, naná. Mert megjegyezni, azt nagyon tudott. Megjegyezte például, hogy mennyi a Föld és a Hold közti távolság, milyen hosszú az Egyenlítő, meg hány ember él a Földön. Kár, hogy eddig senki nem kérdezte tőle, pedig pontosan megmondta volna.
A többiek is olyan furcsán néztek rá. Amikor találkozott a tekintetük, mindig elkapták, de érezte, hogy nézik. Egy kicsit zavarta a dolog. Ki is ment a mosdóba, hogy megnézze, mi lehet az a furcsa rajta.
Nem látott a tükörben semmi szokatlant, csak azt, amit minden reggel: sima szálú, előre fésült haj, kerek, telt arc, tömpe orr, kicsit elálló fülek, enyhén mongol vágású szemek, vastag, kicsit lefittyedt alsó ajak, félig nyitott száj, picikét kilátszó, rózsaszínű nyelv.
Semmi különös.
Ille István
