somogyi anzix

Horváth Sándor témája a 'Irodalom' fórumban , 2004 Január 2.

?

megjelenésre érett?

Poll closed 2008 December 3.
  1. érdekes

    100.0%
  2. közömbös

    0 szavazat
    0.0%
Multiple votes are allowed.
  1. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    A fenyö része

    Ha meg nem kérnek?
    Se földnek, se égnek,
    Sem a feledésnek
    Ne légy pásztora
    A népek ne ítéljenek meg
    Nem lehetünk kéretlen tiétek.

    Csak példánk lehet példa
    Kívánságod csak a Tied
    Nincs jogod kimondani vágyad,
    Hogy Isten szól Teveled.

    Nincsen a Hitben töredék,
    Ha a jó úton haladsz?
    Bármerre mész? a Lelked egész.
    De mondd, Te miért is sietnél?
    És mi lehetnél, ami maraszt?

    Mondd! Mi lehet több annál,
    Hogyha mész, pedig még maradnál?
    Ha elfárad és botlik lábad,
    De a szenvedést megálltad?
    Mégsem lehetsz több magadnál.

    Semmi sem oly védtelen,
    Mint a kagyló emberi szellem,
    Ha ága boga leigázza,
    És megalázza a Bűn, kétségbeejtö!
    Elbukik, miként az Elsö.

    Fa alatt a Remény, lesz a béred,
    A Te erőd és az erényed
    Ez a Fenyö része a Tiétek
    Nekünk adja Szívét: vegyétek!


    **

    HIMNUSZ AZ ÉLETÉRT
    az elsö reggel

    kivérzi szívéböl a reggelt
    szemében jég-üveg cserép
    az éji jaj hajába markol
    szilánkot tör a köütés

    a torlaszokra lépve felkiáltott
    a völgy homálya párologni kezd
    az éjben szerzett önuralma
    a reggelt várva megremeg

    felállt a szürke pirkadatban
    nem látta még az új csodát
    szivárványt lát a kelö nappal
    felsírt, de nem tudta okát;

    felnéz a pillanatnyi csendben
    arcán öröm és döbbenet
    az idök magja lám kihajtott
    létét, Ádámként kezdi meg;

    fejét lehajtva földre lépett
    szívébe tolult az ige
    hangot hall lelkében motozva:
    tied lehet Fiam, legyen Tied!

    leborult a kelö nappal,
    új életét üdvözölte
    fák virágok Hold és csillagok;
    mennyi szép tolong körötte?

    Evoé Héliosz! Evoé; kiáltott
    és még halkan ezt:
    Uram légy érte áldott!

    **

    KARÁCSONYI ÉNEK

    Ma karácsonyra hív az ének
    Teljesedjék minden ígéret,
    Jöjjön el hozzánk a szeretet,
    A Betlehemi fény üzenet

    Ez a fenyőfa remény, élet,
    Ágain minden a Tiétek,
    S mellette találkozhat velem
    Akiket valaha szerettem.

    Más ne legyen e Karácsonyon
    Csak örömkönnyek, s varázslatos,
    Bűvös órák - a fényes szemek
    Ma boldogságról meséljenek.

    Ne legyen árnya a világnak,
    Csak új otthona Fény-fiának -
    Remény, Isten áldása rajta -
    Legyen ünnepünk Jézus napja!

    Ma Karácsonyra hív az ének
    Már lobognak a gyertyafények
    Szívünkre hajlik a szeretet
    A régen-várt, ím megérkezett.

    Zeng a harang, száll az üzenet
    Gyengéden átkarol kezetek:
    Szívemre ölellek bennetek -
    Jézussal született Gyermekek -

    **

    Szilveszteri meditáció

    Mint félelem hosszú éjszakája
    Takar testem kopott börruhája
    Még lelkembe fonódik kegyetlen
    Kötelékével a régi ember.

    Bár nem voltam adósa senkinek
    Enyém volt Laokoón szenvedése
    Béklyót vert rám hüség és szeretet
    Szívembe szúrt töviseket érte.

    Már nem vagyok adós sem köteles
    Lehullik nehéz bilincse rólam
    Kikopik az idö is alólam:
    Nem vagyok fontos többé senkinek.

    Nem érdekel világ kincse-nincse
    Mint hosszú gyötrelem éjszakája
    Foszlik énem régi rabruhája
    S hullik az élet szörnyü bilincse
    De nem érdekel már ez a nincs se.

    Már nem hajtanak ösztönök vágyak
    Megfizettem az ember világnak
    Indulok Te-hozzád lábadozva
    Leszek, ha kell, az áldozat útján
    Jézust hívó Jáve maradéka.

    (1956)


    **



    Ébredés

    lebben a hang a semmiben
    csapódik és fennakad
    nem érheted be ennyivel
    magad vagy vad és áldozat

    hiába fáj a hallgatás
    bilincsbe zár a léted
    szemedben tör a néma vád
    elárul büszkeséged

    akár a kö, olyan vagyok
    már szürkeségbe vásott
    csak hullnak rám a csillagok
    hallgatok s megbocsátok

    arcpirító kemény présben
    újra teremtem magam
    dacolok a hazugsággal
    s gyülölettel egymagam

    kétely reám nem ragadhat
    átkod hulljon vissza rád
    minden áruló szavadnak
    mérge szíved járja át!

    lebben a fény a semmiben
    árapálya kavarog
    nincs kiút? a sápadt reggel
    partot ér de visszafut?

    kö kövön így nem maradhat
    ártatlan itt a vádlott
    fényes nappal kifosztanak
    vásári pénz-királyok;

    segítség! kiált a tolvaj
    de a törvény mit sem ér
    színjáték az egész világ
    s a jegy harminc ezüstöt ér!
     
  2. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    Re: somogyi anzix I.

    Húsvétra várva

    Jöttem általdöfve, s csak harmadnapon
    Nyit ajtót az éjféli telihold;
    Csodára várva gyermekek születnek
    Nem kérdve a Reményt, hol kóborolt?
    És jöttem általdöfve rút szavakkal;
    Ajtót mutatva: Ki vagy Te Bolond?
    És mert megölték lelkét a világnak
    A Júdás most is Jézust káromol;
    S jöttem árulást, bűnöket feledve,
    Mert a Megtöretett feloldozott;
    Veletek együtt megtisztult lélekkel
    Áldva az Urat és a Templomot;
    Jöttem új életért, Húsvétra várva
    Jöttem a lélek feltámadására.



    *

    Az édentől keletre

    sóváran s mindenektől elhagyatva
    lopva kölcsönfényt a gyertyalángtól
    hamis remények bilincsébe fonva
    hű szívünk mélyén a Múlt világol;
    oly régen vége már a szép napoknak
    elvágtatott a fényes napvonat
    de itt maradt az árnya mindazoknak
    mi élet volt, remény és akarat;
    élünk elfeledve Krisztus menhelyen
    bezárult a sugárszemű ablak
    vágyódva cél nélkül és reménytelen
    szép álmainkból semmi nem maradt
    de Ábelt siratva sem feledhetem
    mi volt a tét az almafák alatt.


    *

    A Szentkorona

    Szent kartusod köt már sok ezer éve
    Hű magyarjaidhoz ékes talizmán.
    Hiába tör éj, balsors nemzetünkre,
    Nélküled, bitorló nem lett itt Király.

    Benned ég még az ősi hit visszfénye,
    Mély titok zár körül, és száz legenda.
    Mikor, hol készült szerencsénk edénye?
    Hő-, glóriás vágyak attribútuma.

    Ész, szív, virtus, képzelet, ős Napkelet
    Költészete, szépsége jött el veled
    Bő örökséggel távoli Szkítia.

    Ahol megszületett szittya nemzeted,
    S lettél immár magyarok híres fia,
    Levédi Magna-Hungária ura;

    Atilla, Buda, Szent-Babba Mária
    Szellemi delejét őrzi még a pánt,
    Hát gyógyítsuk végre rontott Korpuszát!



    **

    TÉLI VÁZLAT

    A fákon glóriás fagyöngy fibulák
    Áttetszö jégszemek csüngenek
    Pszeudo cukormáz, téli varázs
    A lyukas ég zúzmarát permetez.
    Visszautasítja a hamis könnyeket
    De én látom a hegyek sörénye felett
    Az áttetszö sereget:
    Kétszázezren menetelnek.
    Szél terít gubát a legelöre
    Vigyáz a rendre a csend öre
    A folyó partján a jég
    Mint szüz karján a gyöngy
    Pattog, csörög, még fel-fel
    Csillan a megfagyott göröngy
    A föld felett köd füstölög
    Ropognak a gyökerek, a folyó
    Mint óriás-kígyó új medret keres.
    Búg, Szeret, Don, Cherszon
    Végállomás az a fogolytábor
    Megsemmisítö tudás!
    Nem fakó fellángolás ad
    Örökérvényü feleletet.
    A gyülölet televénye felett
    Egy halott sirály kereng.
    Mit keres? Kit keres?
    Elfeledett, ismeretlen neveket?
    A foglyok tömegsírja felett
    A hóbuckák között síró porhó zizeg
    A halottak énekelnek: már ötven éve
    Szent Gellért viszi a keresztet
    Megfagyott mocsarakban bolyonganak
    Míg a III. évezredben végre
    Halottak napján az Úr kegyelme
    Elbocsátja a fantom sereget.

    **

    AZ EMLÉKEK ÚTJÁN
    osztrogorzsszki kitörés
    Don: 1943.

    Már a gondok nyügét eltemettem
    A karzatok felett koppant a zár
    Vér dobol itt benn, zihál a testem
    Vállamra ül egy roppant nagy madár.

    Lám a kínok szárnya rám telepszik
    És marja csöre majd a májamat
    Már várnak rám új rémkelepcék
    Hiába építettem várakat.
    Zuhanva omlik két talentumom
    Kopár kövekre pattan szét a táj
    Örvényes csillagfényes fórumom
    Ma oly süket, mint Gorgó, néma száj.

    Tombol a tél, az idö kicsorbult:
    Mennyi hó? sarjad a jég-rianás!
    Robban a Don is, jajra csikordul
    A ziháló száj: roham! Támadás!
    Harcra biztat, sápadt kitartásra
    Már nincs remény, de egy sem földije.
    Szégyenét a hómezö kaszása
    Hatalmas csontkezével törli le.

    A végsö bajra készül a lélek.
    E fehér árban vesztettünk hazát?
    Kapkodva nézel, döbbenten kérded:
    Ki élte túl a vad kigázolást?
    Tombol a Tél, az idö kicsordul
    Mennyi Hó! Reccsen a csönd-rianás,
    Robban a Don is, jajra csikordul
    A haldokló, már bádog-kemény száj:
    Jaj! Ki éli túl a Vég rohamát?
     
  3. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    --------------------------------------------------------------------------------
    **

    Hajnali fohász


    Uram, engedd meg,
    Hogy erős legyen a lélek
    Öröme mi rajtunk.

    Fák, virágok, kék ég
    Hajnali szél és hüvös csöndek
    Int körülünk ama szép természet:
    Tavasz, nyár jön, öszre a tél!
    Mi él, mind-mind tanítja szívünket:
    Arról mesél:
    Közel a segítség,
    Mindig van Remény!

    Az Utak változnak: fény, mélységes éj
    De minden kegyelem, Testvérem:
    Hát Te miért is sietnél?

    Élet a Hit, az örök Remény
    Veled a Szeretet: már ne félj!
    Szelíden emeld rám tekinteted
    Jöjj! Testvérem: Add a kezed!





    **


    Tél: 1956

    Fagyott: A Hold, mint téli kobold
    Ragyog a fekete égen,
    Mutatja, hogy a fagyottak
    Közül, nem menekülök én sem.

    Csak bolyongok, és ha megfagyok
    A téli éj vitrinében,
    Tüzet gyújtok, és jelt adok,
    Hogy valaha köztetek éltem.

    Buda és Pest, Te hösi város,
    Egedre írom fényjelem,
    És amíg fáklyaként elégek:

    Átkozva, és reménytelen
    Kiáltom a zsarnok éjbe:
    Uram! Hiába reméltem?


    **


    Töréspont

    Tolvaj járt az éji kertben,
    Letört virágok halnak némán.
    Örvénylö csend és sápadt reggel
    Motoz a házak udvarán -

    A Hold ezüstje rezzenetlen,
    Az ezredvégi csillagórán,
    Már gyülöletben megkövülten,
    Ös-átok ül az ember-fián.

    Káin és Ábel: kés a kézben,
    És hány féltékeny törzsi Isten
    Őrködik földi csillag éjben?

    Mert csábít az éj; árnyék és vér;
    A Káin ösök öröksége:
    Fellázad, gyilkol szívünk mélyén.



    **

    Jeremiás

    Fáradhatatlan zsongott, körülöttem az élet,
    Csak ültem helyemen, egy pontra meredten. Tudtam,
    Valami történni fog velem az éjben, hiszen én,
    Penge élen éltem árván, nem hiába
    Várakoztam. Tudtam, most megnyílik az örvény,
    És minden elenyészik. A törvény darabokra hull:
    Minden széttöredezve porba terül. Szél tombol,
    Szörnyü ereje lesz az ítélet, és valóban,
    Törékeny az élet, és gyenge az ember világa.
    Ez a nap lesz a városok pusztulása: kö-sivatag,
    Tüzvész fénye lobogva világít és árad a szenny.
    Iszonyat görcse rázza kezem, és könny marja szemem:
    Szellemi lázban a téboly gözei galvanizálják,
    Kétségbeesett, szomorúság szedi szét eszemet;
    Torkon ragad a sírás és a néma kiáltás,
    De nincs, és nem lesz segítség soha már;

    Megállt az idö;, égre meredten, értek mindent:
    Szíved volt hü társad, s nem hallottad szavát.
    Figyelmeztetett, de te játszottál az éjben:
    Démonok játszottak veled, elbüvöltek a lázak.
    Édes zene volt a fülednek a farkas üvöltés,
    A sakálkacagás; teli hold tüzött a szemedbe,
    Nem láttad a patkány torlaszokat a város alatt,
    Pedig sajtként rágta a mélyben házaidat.
    Nem napnyi idö végén jött el az ordas végzet:
    Százados bün bünre rakott itt, rég alapot;
    Már életed mélységeiben rontottak meg,
    Megromlottak az ös-gyökerek, (szegény emberek)
    Gúzsba-kötöttek az engrámok árnyai, a démoniak,
    Elenyészett a Jó, markába gyúrt a gonosz;
    Ösztönök rabja voltál: fogva tartott vágyad.
    Nem szabadultál, nem menekülhetsz, most sem, soha már!



    ***

    Már rég kihajoltak

    Nem tudjátok,
    hogy Isten temploma vagytok,
    és szent lelke lakozik bennetek?
    Pál 1. levele a kor.


    Ki mondja meg, milyen utakról
    Közelít feléd, s mutatja meg magát,
    A csapongó
    Képzelet hordozta igazság?

    Szavaknak, ugye Te nem hiszel?
    Hisz a hangok, mindig elámítanak,
    S az értelem
    Sánta kutyái megugatnak.

    Káprázat büvöli el szemed:
    Kontakt-, állhatatos, lárva-mosolyok,
    A jéghideg,
    Önzések résein, kivillog.

    Alpári lóvásár folyik itt,
    Hát ne szórj közéjük drágagyöngyöket!
    A gaz virít,
    A pimasz meglopja életed.

    Kufárok sürögnek, forognak,
    S a szeretet kútjai elapadnak:
    Elárvulnak
    A Jók, szívünk magára marad

    Lármás lócsiszárok ágállnak,
    Hamis-kutyák csaholnak, de ne félj!
    Szíved igaz,
    Majd elvezet hozzánk, és megért.

    Sokan vagytok már, jövötöket
    Másra ne bízzátok, csak zörgessetek!
    S a szívetek,
    Egymáshoz közel, majd megpihen.

    Örizzétek tisztán szemetek,
    S lássátok meg végre, milyen a világ!
    Hol az ember
    Bambán ballag balsorsa után.

    Már rég kihajoltak elétek
    A rózsák, és a szelíd szép mosolyok,
    A tiétek,
    Vegyétek el, mit Jézus néktek adott!


    **


    ANGYALRA VÁRVA

    Ostorcsapás a hideg esti szél
    Fagyos ujjakkal bogozza hajam
    Fegyvert ránt hamar a gyáva szeszély
    Arcomba sújt, hogy adjam meg magam

    Ököllel vár reám e vad vidék
    Klondájk rózsája nö a flaszteren
    Ha látod? ne kérdezd miért?
    Gyilkol az ösztön és a félelem

    Büszkén török börtön országon át
    Vadul kérdem önmagam sebezve:
    Ki csapszékek mélyén Angyalra vár;
    Miért él itt? már mindent elfeledve.

    Ha az idö, mint mozgó sír elér
    Nem fejtek titkot már e szegleten
    Hisz túl az élet már a jó-felén
    Gyenge a szív; csorba a fegyverem

    Várok ünnep arccal hideglelösen
    Ki büntöl szüzen mindent birtokolt
    Túlterhelt hajón élek sietösen
    Lám titkokat súgva akár a Hold

    Már társtalan, kopár akár a kö;
    És vajúdva is e kocsmaléten
    Régen túl az ismert határokon
    A vér s a szellem igézetében

    Vagyok fodor az elfutó vízen
    Vagyok sors-kérdés és balsejtelem
    Itt élek köztetek magányosan
    De érbitón legyür a félelem.

    Bilincsek közt nem élhetek híven
    De leszek lélek: új nap, kegyelem
    Nem vetek már szilaj hullámokat
    Levél vagyok Uram; nem áradó patak

    Végül vagyok ok; Néked okozat
    És haszontalan emberáldozat
    És ha volt szívem? Tiéd volt Istenem
    Igen; Tiéd; ennyi volt életem.


    *

    AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN
    Egy ismeretlen költö emlékére

    A költö: humusz
    Belöle sarjad az élet
    Tudom, hiába beszélek
    A la carte posztumusz

    Menyhárd Alfréd költö: névtelen
    Magányos útszélre szorított szellem
    Elszívták elöle a levegöt
    Alig ismerték néhány versét
    Így mondják, akik Öt ismerték
    Nem is érte más csak csalódás
    Annyi éven át;
    Nem lehet;
    Sütötte rá bélyegét a tébolyult holdvilág
    Emésztette magát;
    Összeszorított foggal járta élete vadonát
    Üzött vadként kergették
    Fekete tüzben lobogó éjszakák;
    Ott élt peremre szorítva
    Patkány-vidék korma bénította
    Ahol bamba önkény szabta meg a rendet
    Ahol levegötlen présben
    Alkohol gözben égett az elme
    Vagy gyógyszerezett hogy elviselje
    Feledje mi volt élete keserve

    Valami eszelös remény éltette
    Majd megjelenik egyszer
    Minden igaz gondolata bekötve
    Egy valódi kötetbe
    Nem élhette meg
    Nincs vigasz
    Hiába az áldozat
    Elpazarolt élete kudarc;
    Hiszen, ma sem ismeri költészetét a világ;
    Született bár hitben-eröben ihletett
    Sugárzó gondolat, ajkára
    Forr a szó az elmúlásban:
    Proskribált a rosszindulat
    A hallgatás vesszözö éje alatt
    Nem érhette meg;
    De ma sem akad annyi akarat
    Hogy igazságot remélve feltámassza
    Azokat a tetszhalott szavakat;

    Ugye mégis érdemes volt?

    Az utolsó szó jogán
    Kérek helyette töletek:
    Jelet elégtételt jogot
    Levett kalappal áldozunk Reá néhány percet
    Figyelmet, keressük az okot;
    Tünödve az ajándékon, amit lelke
    Az Idötlenböl nékünk átadott

    Ismeretlen Költö;
    Akit hallgatásba burkolt
    A mostoha emberöltö;
    De megjelölte Öt az idö;
    Bal-sorsunkba fonva élete fonalát
    Hogy el ne vesszen az igazság;

    Megörizte hitét hüségét
    Szeretetét némán örzik a szavak;
    De emlékeink közt feltámadnak
    Pünkösd ünnepén
    Majd lobogva világítanak
    Megújult tavaszunk kegyhelyén.
     
  4. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    ALEXANDER
    SZERELMES VERS


    Ránk borult a lomb, s a nagy ég
    Kékje oltotta a nap csillagtüzét;
    No nézd! A ledér, lenge, déli szél:
    Hogy borzolja böröd aranypihét?

    Kirké! Varázsolj körénk aranyködöt,
    Hogy a kíváncsi tekintetek
    Ne dézsmálják, mint rókák a szölöt
    Önfeledt, boldog szerelmünket;

    Jöjj hát! Már a napkitörés
    Csóksátorába hajtja vérem,
    És forró folyamában a teremtés
    Szédítö örvényét ringva elérem.

    Az ölelésben együtt bukunk el,
    S törvényen kívüli asszonyom leszel;
    De csókokkal szárítom fel
    A szemedböl pergö öröm könnyeket.
     
  5. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    ALEXANDER
    Kedves, de jó, hogy vagy nekem


    Hány szavam lehetne magamért, érted
    Ahogy lassan-lassan megértem
    Mily talányos az asszony ígéret?
    Amint rám nevet szemedben az élet
    Felismerni vélem a feledett igéket;
    Egy sosemvolt mámoros éjszakán.

    Az én szeretőm lángol, ha szerelmes
    Szent, nagy titkok, álmok erdejébe vezet
    Büvös élet vágya nem ábránd csupán
    Nevetve hoz szerencsét reám - Kedves
    Hány szavam lehet még magamról Néked
    Míg csillaga gyúl, izzó tüzszemednek?
     
  6. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    Vers kettös: Feltámadásra várva...

    Behunyt szemen át ........Meg-megvillan a nap veretes gömbje
    Gomolygó nagy mezökön......A poros ködös tetön át
    Régi pogány templomok ajtajában.......Az álmos város peremén -
    . . . Ha kérdeném(?) - Vajh mit üzenne?
    Illatosan csap fel a tömjén.......Hulló vakolatok közt
    Álmos vonatok dohognak a ködben -

    Beszélne itt valaki rólad kedves Mester?

    Pán isten nyomában.......Szívünk tele gyötrelemmel:
    Borzongva tülekedve fázik.......Pénzt számol ma is
    . . . Aki magára, családjára, nemzetére büszke
    . . . És Harminc ezüstökért
    Nagy meztelen sereg jö; keseregve...
    . . . S csak hull-hull reád a gyülölet üszke

    Az országúti Krisztus sír a kereszten....... A Mester,
    S mellette Latrokként feszítve ketten -
    És amíg a tömeg
    Felrója Neked Kedves Mester,
    Ha néha, néha, felsír a büne -
    A csendben (?)

    Szökökút, csobog a kertben.

    .......Bár volt földje;
    Sós vizek közt keresi, mit tál lencsén eladott;
    Gyermeket, nyájat, vak aggot!
    És most boldogtalan megesett leányként,
    Könnyesen várja a holnapot
    Léthé vizén szerelmes párok csónakáznak felette:
    Holt lelkek közt ring - rút életét feledve;

    Honnan jött és hol lelt szerelemre -
    Ifjan hol kacagott a szélbe?
    Halottak napján kit temetne; kiért hull a könnye;
    Kit hívna vissza, ha lehetne? Kit hívna tetemre -
    Feltámadás üdvéért - puszta lelke,
    Óh istenem! Most már? Vajh, kit követne?



    Dzsida J. Behunyt szemen át versének parafrázisa
    NTK Horváth S. Vers kettös: feltámadásra várva halottak napján
     
  7. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    ALEXANDER
    Emlék a Kedveshez


    Nem lehetek - nem
    Mert a közeledben
    A fájdalom leszek
    Megvérezlek akaratlan
    És te is minden mozdulattal

    Mi nem beszélhetünk szerelemröl
    Mert az nekünk a tüzvész álma
    Nekünk nem lehet boldog ölelésünk
    Ez büntetésünk örök ára -

    Csak tudd, hogy létezem
    Tudd, hogy közel voltam egyszer
    Oly közel hozzád
    Mint talán addig senki sem -
    Amikor szívemet tartottad
    A kezedben önfeledten -

    Majd séta közben, a fák alatt
    Ha közelít az éjszaka
    Emlékezz rám mosolyogva:
    Egyszer voltam,
    És talán még lehettem is volna.


    ***

    ALEXANDER
    ÍGY AKAROK EMLÉKEZNI


    Ma még drága vagy nekem, s hiányzol
    De mi lesz velünk, ha e kötelék
    A pletykák irigy tűzében elég,
    S szégyenedben szívem megalázod;
    Ha csalódnék? A múltba zárom
    Szerelmünk minden tiltott örömét,
    De veled küldöm lelkem hü felét,
    Hogy szíveddel újra rám találjon.

    Időnk, oly rövid ma, míg velem vagy
    Nevess! Hadd fesse színvirágait
    Fehér arcodra játékos tavasz.
    Jöjj hozzám majd, szerelemmel mindig,
    Hadd sárguljon a locsogó világ,
    Míg élek hívlak, s emlékezem rád!
     
  8. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    anzix

    József Attila: Hajnali vers kedvesemnek
    (NTK HS szilveszteri parafrázisa)

    A csöndes hajnali égröl szelíden száll a Hold Sugára; mintha valami holdbéli tájra szórná eltévedt fényeit...sóhajt a Hajnal;
    Mint elkésett utazó, ismeretlen útja felé tántorog az idö; saruja alatt recseg-ropog a világ!

    A rózsásujjú halkan, daloló kedvvel madarakat köszönt.
    Ám a Hold Sugára a színek e fönséges fölfakadásában is némán, halványan ballag, mint szilveszter-éji munkás, ki az éjszaka forgatagában otthona felé igyekszik, szerettei körébe.

    Az istenes Napfény viruló orcája boldog mosollyal üdvözli, szellö zilálja szöke fürtjeit; éppen most lépett ki az aurora boreálisz hajnali fürdöjéböl - aranyos alakját még fény-fátyol födi, de - íme, köntösét ledobja, és pajkos örömmel futkároz a mennyei pázsiton.
    Földanyánk életre ébredt virágos kertjében most összeölelkeznek: Napfény és Hold Sugára.
    Szerelmük boldogsága itt motoz nyugtalan szívem körül - mily furcsa, hogy a két égi vándor az élet ébredésén így egymásra talált!
    De nézd csak - Hold Sugára varázslatos ezüst öltözéke elszürkül, ajka még vértelenebb lett, a Napfény meg felölti káprázatos öltözetét, - most még egyszer megcsókolják egymást, és búcsút intenek, mert el kell válniuk -
    Sorsuk akarta így. A SORS!
    Szívemben a kérdések erdeje zendül...
    Szilveszter éjszakáján -
    Mi történik velünk ma és holnap? Minden életet felfalnak az emberi tervek, ha az emberé az élet - az Apokalypszis lovasai közelednek? Sötét árnyak suhannak el szívem felett...

    Ám lelkem sötét aggodalmaiból, a Napfény, az aranyló nyárfák dús lombján keresztül a diadalmas élet hozsannáját szüri, Hold Sugára pedig sápadt homlokkal keresi az éjszakai varázslatok tegnapi útját, mely néki rendeltetett.
    Az éjszaka csodái után, a Hajnal szüzi csókjával mondanak istenhozzádot egymásnak, mert ösvényük elágazik...valami visszafordíthatatlan erö kényszeríti a változást újra és újra...
    De ugye kedvesem, mi soha nem hagyjuk el egymást?
     
  9. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    ALEXANDER
    A HÁRSAK ALATT


    vágyom vágyva közeledbe
    látni a holdfényt -
    hallgatni nagy csendben
    szívedet dobbantó
    álmaid éj repülését

    amint álmot szö körénk
    a hold s az áldott asszonyok
    felszedik a gyémánt harmatot(?)
    rügyek pattannak tenyeredben
    ajakadon boldog igennel
    a mosoly
    örülni tanul a szemedben
    kérlek érints meg engem!

    itt állok talpig szerelemben
    nagy Isten ne bánts most engem!

    elvette eszemet Kirké
    tenyerén lángoló szívemmel
    játszik - ímmár halálos
    boldog szerelemben

    fülembe súg-búg kacag
    elvette bús álmaimat
    és így hullunk együtt
    örömökre
    ölelésre napra nap

    elvette eszemet tudom
    és azt mondja mindent szabad
    mert minden alkalom jó alkalom(?)
    szeretni, feledni magad
    örzöm még kezed melegét
    szikrákat tanított a szemed
    hogy érezzék magjuk erejét
    míg itt lángolsz fejünk felett

    várlak bolond szerelemmel
    mosollyal örzöm álmaidat
    versek fakadnak titokban
    ha napként játszik sugarad
    felöltöm szelíd magamat
     
  10. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    SZERELMESEK SZIKLÁJA
    (A Molnár-szikla régi balladája)


    Halhatatlan ifjúságotok jele
    Köszirt, éke: jeltelen kereszt
    Örzi a kopár tájban az emlékeket;
    Örzi örökre már bús nevetek.

    Egymás karjaiban hoztátok a hegyre
    A szívetek terhét hü szerelemmel,
    Egymástól kapott kincsetek, -
    Öriztétek féltö ragyogással
    Árva, egymásért dobogó szívetek.

    Nem lehet! -
    Soha! zúgott a szél; együtt élnetek.
    Szegény elüzött szelíd szerelmesek
    A vajúdás mostoha éjjelén
    Nem fogta senki árva kezetek.

    Egymást átkarolva két hajnali élet,
    Így hullt le örökre az örvénylö mélybe.
    Nem látta senki a végzetes zuhanást,
    Csak a szikrázó megrendült mennybolt
    És a sápadtan reszketö holdvilág.

    Míg a szirttöl, a tajtékzó víz felett
    A képzelt ívet befogja tekinteted,
    Bármit is érsz utazó: ne feledd!
    Te a fényben éled szerencsés életed,
    De ott lent, összetört, hü szívek hevernek.
     
  11. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    ALEXANDER
    lassan már távolodva


    furcsa szerelem:
    kincseit szemezgetem -

    szavakat, személyeset?
    nem mondasz nekem

    mindentöl megriadva
    könnyek közt tünik tova;

    nem lesz idönk sem -
    furcsa szerelem -
    nem éled meg senkivel -

    nem hozza vissza semmi -
    ennyit kell elviselni

    meghal a titok
    mi életben tartotta
    a varázslatot -

    lassan már távolodva -
    furcsa szerelem
    kéri szívedet súgva

    majd eltünik hirtelen
    mintha nem is lett volna
    köztünk sohasem.
     
  12. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    TÉL A TAVON

    Tolvaj járt az éji kertben
    Tört virágok halnak némán
    Örvénylö csend és híg homály
    Kutatja át a házak udvarát


    Az égre lobbant tompa fény
    Tejjel itatja sápadt gyermekét
    Szél függönye száll a kerten át
    Avar zörg és karcsú fák
    Rázzák ágaikat szertelen;
    Tolvajként jár a Tél a kertben
    Didergö jégfelhöt lebbent
    A táj fölé nesztelen.


    Hósapkás fenyök között lopakodik a köd
    Jég-, és fenyötük között lomhán hömpölyög
    Eljön hajnalonta áldozatáért a fagy;
    A jászolokban születettek
    Véres könnyet értük sírnak;


    Már vágják a tavon a jeget;
    Mindenütt gallyat, tözeget tüzelnek
    Amint a holdtalan éj megvirrad
    Az égbolt súlya alatt
    A nap, - bíbor szilánkokra hasad


    .
     
  13. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    Mintha

    mintha
    minden olyan volna -
    csak Ök tudják nincs szükség -
    hatezer éve
    formátlan az ö lelkük -
    nincs segítség!


    csak lásd meg
    magad körül a dolgokat!
    nem könnyü
    átlátni
    mert minden mögött csak ök vannak
    így épülnek fel a fekete kék vörös csillagos
    bünös birodalmak


    tegnap és ma
    fönt a merev ágon
    esöben, hóban, ködben
    a szántáson
    a megrettent csendben holtan
    a szavatlan szavakban
    hallod a szívedben, agyadban
    hangosan, halkan
    szüntelen: kár, kár!


    esö csillog a köveken
    alig rebben
    varjú az esöben
    a vetésen, az ágon sötéten
    hosszan kuporog -
    így sínyli meg
    az idö a holnapot


    halkan, halkan, nagyon halkan


    mintha
    minden olyan volna
    minden dologban


    hogy a szemed kigyúljon?
    hogy egy kéz kezedért nyúljon?
    az idönek meg kell hasadnia...


    mert meghalt tegnap közöttünk az ember fia


    a TITOK: mintha
    minden (továbbra is) még mindig olyan volna -


    a Stigma:
    csak annyi kellene (?)
    hogy higgy benne:
    mert mintha
    minden dologban
    még Ö lenne
    a példa...
     
  14. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    Sylvia Plath: Varjú az esöben
    BLACK ROOK IN RAINY WEATHER
    (NTK HS parafrázisa)

    Fönn a merev gallyon
    Ázott fekete varjú kuporog
    Tollászkodik hosszan az esöben
    Hogy szememben e látvány kigyúljon
    Érdeklödést sem mutatok - Nem kutatok;
    Ahogy az ág hosszan veri
    A tornác ablakát;
    Semmi más;
    És nem várok csodát -
    Kis glóriák izzanak hirtelen
    Egy konyhaszéken-asztalon
    Mintha égi dolog lenne -
    Így lényegül át idköz, nagyság, - szerelem
    Félelem -
    Akkor hát meghalhatok
    Ha egy varjú üzenne?
    Megeshet - egy varjú
    Tollászkodván nagy fényben
    Mintha kinyílna a szemem
    Csodák esnek folyton az éj vizében
    Ha ily tündöklö... csodálnod lehet
    Kezdödhet az angyalvárás
    Ritkán.. halkan.. alig.. hallhatóan
    Megjön a sírás
    Ömlik-ömlik már...esö-könnye...patakokban...
     
  15. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    HIÁBA

    az embernek hallhatatlan
    ami a csillagokban moccan
    ami nincs elrejtve szavakban
    azt hiába kutatod önmagadban
    és mert nincs álom a szíved mélyén
    nem hiszel benne rendületlen;
    nincs jel; így hal meg az Isten
    hiába várod lelkesülten
     
  16. om1942

    om1942 Kitiltott (BANned)

    Kedves Sándor !

    Verseid kellemes hangulatú szójátékokkal böven megtüzdeltek.
    " Téli Reggel" nagyon szép vagy az Ébredés c. versed. Szakmailad mondhatnók mestermunka a legtöbbje. Az én véleményem munkáidról ill. Rólad szubjektíven vegyes.
    Ha én verset írok, akkor az egyesszám elsö ill második és több. sz. második személy célzom meg.
    Próbál meg Te is. A szójátékaid a témát díszítsék, ill azt akihez szólsz. Légy személyes indítatású és akkor azt a hatást fogod átélni amit közölni ill. átadni akarsz másoknak.
    Azért válaszolok Topikon, mert a munkáid ezt megérdemlik.
    -misi-
     
  17. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    Kedves Mihály!

    Köszönöm a hozzászólást, és a jó-tanácsot, örülök, hogy tetszenek az említett versek, ami a közvetlenséget és személyes megszólítást illeti, arra csak azt mondhatom, hogy ez stílus kérdése, a versek egyik része ilyen, példaként említem, A fenyö része, a Már rég kihajoltak, a Hársak alatt;más részük szemlélödö, vagy természeti; esetleg modern.

    És ha megengedik, néhány szóval szeretném olvasóimat - a lap kedves látogatóit szeretettel köszönteni, akik megtisztelnek figyelmükkel.
    Elmondhatom, hogy az itt feltett versek válogatásakor igyekeztem verseimböl ízelítöt adni. Aki szeretne többet olvasni, az index fórumain konyvmuves nickemnél megtalálhatja verseimet, elsösorban a haiku, kedvesch versek, és más irodalmi topikokban, a Digitoll elektronikus lapnál, ALEXANDER névvel, szerelmes verseket jelentetek meg: http://www.mocomp.hu/digitoll/ .
    Az elmúlt évben az Irodalmi rádió pályázatán különdíjat kaptam.
    A Próba Ideje, Rontás Virágai és a Nomogenézis versesköteteim kiadása után, jelenleg a Weblapom elkészítésén dolgozom.

    Az itt megjelentetett verseimmel a Kanadai magyarokhoz szeretnék szólni, testvérként, aki a XX század gyermekeként az óhazában élte le viszontagságos életét, és most elhozta ide dalvirágait, gondolatait, remélem tetszenek majd munkáim, hiszen önzetlen szeretettel adom át öket.
    Azt gondolom, verseim beszélnek helyettem, mindazonáltal, ha valamely dologról valaki érdeklödne, természetesen, képességem szerint szívesen válaszolok is. Úgy nyílt megszólításra, mint magánlevélben [email protected] címemröl,
    Tisztelettel: Horváth Sándor
     
  18. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Szia!
    Valoban nagyon szepek a verseid!
    Erezd magad jol nalunk!
     
  19. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    Kalapács alatt a meseország
    (Tiborc új panasza - 2004. december 5.)

    .
    Nem, nem a tehetetlen szomorúság,
    Csak a harag csal könnyet ma szemembe,
    Ha már szétszakadhat minden: ágra ág,
    Hazugság rombol a tarlott szívekben.


    Mondjátok meg! Hallgathat-e a költö?
    Mikor ebek harmincadján az ország?
    Látván, nem lesz elég egy emberöltö
    Feledni a rontást, a meghasonlást -


    Koncért, vagyonért, és hamis eszmékért
    Hagyja cserben újra, testvér a testvért,
    Bünrészes mind, ki bünben szerzi hasznát!


    Elitek mérgezik a nemzet lelkét,
    Vélt koldusként él s fél itt az igazság -
    S újra elárvul a szép meseország...


    *

    HALKAN ÉLEK

    Itt lakom a pegazus-járta folyó partján
    pillangó paradicsom örökzöld pázsitom
    aranyport szór reám a napsugár
    ha meglátogatja a szépség otthonom


    Ám a nap mögött lapul - és suhan
    pille szárnyain a jeltelen halál
    fegyver és bilincs a szó mit mammon meghagyott
    a mindent megváltó véres lakomán


    És lettem rongy idöknek kitanult mestere
    félelmes erdökön járó nagyszívü zsivány
    mint írástudók közt íly magányos, több egy se
    kit meghívott asztalához egy költő-király -


    Itt élek a tiszavirágos folyó partján
    de ne kérdezd tölem, hol hagytam örangyalom(?)
    ha igaz szót súg nekem a tiltott holdvilág
    s bekopog titkaival egy-egy költö rokon.

    *

    HÁLÓBAN

    énbennem össorsok akarnak,
    de most nyomasztó tegnapok
    százados bűnei kopognak;
    s ha ők szólnak, én hallgatok


    feltámadt újra az öskaján
    meggyaláz élöt és holtakat;
    szemünkbe nevetve ünnepel
    a bankár, s hallgat a kifosztott áldozat


    átnéznek rajtatok a gyilkosok -
    életünkön pecsét e sötét árnyék
    takargatja magát a zsarnok hatalom,
    hálót fon körénk a rejtett szándék


    apám szemében fényre gyúltan,
    anyám ajkán a szó még elepedt -
    a magyar szabadság csillaga volt az
    mi bevilágította az eget.


    énbennem össorsok akarnak
    és most nyomasztó tegnapok
    feltámadt bünei hazudnak;
    s ha ök szólnak, én hallgatok


    *

    Memento


    Először is a dolgok ritmusát
    A kényszerítö bajokat -
    Féltük a vért - a vörös mázban
    De nem hittük el a hazugságokat -


    Így fogytunk mi végső lassulásban
    Kint és belüli határokon
    Világelső volt a pusztulásban
    A magyar és székely rokon;


    A levegőtlen hóesésben
    Ki várt itt gyógyító csodát?
    Ellene fordult társa, a Jó -
    És hamis lett, - kit tegnap még csodált


    Lásd Barátom! A vörös alkonyatban
    Nem várt senki jó folytatást
    De magunk teremtjük már a hajnalt
    S az életet is, mely ránk talált!
     
  20. Horváth Sándor

    Horváth Sándor Állandó Tag

    Isten látja

    Isten látja: állok a napon
    Hideg árnyékom hull a kőre
    Ki mondja meg? - találgatom
    Ki hívott el keresztelőre?

    Ki tudja azt hogy itt leszek
    Az ezred éji csillag-órán?
    S bánjam-e ha megrabolnak
    Az idő virtuál valóján?

    Azt hittük ifjan ostobán
    Majd szerethetünk minden éjjel
    S boldog korszak köszönt reánk
    A harmadik ezredévvel;

    Látja Isten: állok a napon
    Fejem felszegve égre nézek
    Félve szorongva imádkozom
    Szememben izzó holdak égnek

    Mint Athénben egykor Szókratész
    Csak igazságot akarok;
    Leborulok árnyékomon;
    S ím, a hideg kő felragyog
     

Megosztás