somogyi anzix

megjelenésre érett?


  • Összes szavazó
    1
  • Szavazás lezárva .

Horváth Sándor

Állandó Tag
A fenyö része

Ha meg nem kérnek?
Se földnek, se égnek,
Sem a feledésnek
Ne légy pásztora
A népek ne ítéljenek meg
Nem lehetünk kéretlen tiétek.

Csak példánk lehet példa
Kívánságod csak a Tied
Nincs jogod kimondani vágyad,
Hogy Isten szól Teveled.

Nincsen a Hitben töredék,
Ha a jó úton haladsz?
Bármerre mész? a Lelked egész.
De mondd, Te miért is sietnél?
És mi lehetnél, ami maraszt?

Mondd! Mi lehet több annál,
Hogyha mész, pedig még maradnál?
Ha elfárad és botlik lábad,
De a szenvedést megálltad?
Mégsem lehetsz több magadnál.

Semmi sem oly védtelen,
Mint a kagyló emberi szellem,
Ha ága boga leigázza,
És megalázza a Bűn, kétségbeejtö!
Elbukik, miként az Elsö.

Fa alatt a Remény, lesz a béred,
A Te erőd és az erényed
Ez a Fenyö része a Tiétek
Nekünk adja Szívét: vegyétek!


**

HIMNUSZ AZ ÉLETÉRT
az elsö reggel

kivérzi szívéböl a reggelt
szemében jég-üveg cserép
az éji jaj hajába markol
szilánkot tör a köütés

a torlaszokra lépve felkiáltott
a völgy homálya párologni kezd
az éjben szerzett önuralma
a reggelt várva megremeg

felállt a szürke pirkadatban
nem látta még az új csodát
szivárványt lát a kelö nappal
felsírt, de nem tudta okát;

felnéz a pillanatnyi csendben
arcán öröm és döbbenet
az idök magja lám kihajtott
létét, Ádámként kezdi meg;

fejét lehajtva földre lépett
szívébe tolult az ige
hangot hall lelkében motozva:
tied lehet Fiam, legyen Tied!

leborult a kelö nappal,
új életét üdvözölte
fák virágok Hold és csillagok;
mennyi szép tolong körötte?

Evoé Héliosz! Evoé; kiáltott
és még halkan ezt:
Uram légy érte áldott!

**

KARÁCSONYI ÉNEK

Ma karácsonyra hív az ének
Teljesedjék minden ígéret,
Jöjjön el hozzánk a szeretet,
A Betlehemi fény üzenet

Ez a fenyőfa remény, élet,
Ágain minden a Tiétek,
S mellette találkozhat velem
Akiket valaha szerettem.

Más ne legyen e Karácsonyon
Csak örömkönnyek, s varázslatos,
Bűvös órák - a fényes szemek
Ma boldogságról meséljenek.

Ne legyen árnya a világnak,
Csak új otthona Fény-fiának -
Remény, Isten áldása rajta -
Legyen ünnepünk Jézus napja!

Ma Karácsonyra hív az ének
Már lobognak a gyertyafények
Szívünkre hajlik a szeretet
A régen-várt, ím megérkezett.

Zeng a harang, száll az üzenet
Gyengéden átkarol kezetek:
Szívemre ölellek bennetek -
Jézussal született Gyermekek -

**

Szilveszteri meditáció

Mint félelem hosszú éjszakája
Takar testem kopott börruhája
Még lelkembe fonódik kegyetlen
Kötelékével a régi ember.

Bár nem voltam adósa senkinek
Enyém volt Laokoón szenvedése
Béklyót vert rám hüség és szeretet
Szívembe szúrt töviseket érte.

Már nem vagyok adós sem köteles
Lehullik nehéz bilincse rólam
Kikopik az idö is alólam:
Nem vagyok fontos többé senkinek.

Nem érdekel világ kincse-nincse
Mint hosszú gyötrelem éjszakája
Foszlik énem régi rabruhája
S hullik az élet szörnyü bilincse
De nem érdekel már ez a nincs se.

Már nem hajtanak ösztönök vágyak
Megfizettem az ember világnak
Indulok Te-hozzád lábadozva
Leszek, ha kell, az áldozat útján
Jézust hívó Jáve maradéka.

(1956)


**



Ébredés

lebben a hang a semmiben
csapódik és fennakad
nem érheted be ennyivel
magad vagy vad és áldozat

hiába fáj a hallgatás
bilincsbe zár a léted
szemedben tör a néma vád
elárul büszkeséged

akár a kö, olyan vagyok
már szürkeségbe vásott
csak hullnak rám a csillagok
hallgatok s megbocsátok

arcpirító kemény présben
újra teremtem magam
dacolok a hazugsággal
s gyülölettel egymagam

kétely reám nem ragadhat
átkod hulljon vissza rád
minden áruló szavadnak
mérge szíved járja át!

lebben a fény a semmiben
árapálya kavarog
nincs kiút? a sápadt reggel
partot ér de visszafut?

kö kövön így nem maradhat
ártatlan itt a vádlott
fényes nappal kifosztanak
vásári pénz-királyok;

segítség! kiált a tolvaj
de a törvény mit sem ér
színjáték az egész világ
s a jegy harminc ezüstöt ér!
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
Re: somogyi anzix I.

Húsvétra várva

Jöttem általdöfve, s csak harmadnapon
Nyit ajtót az éjféli telihold;
Csodára várva gyermekek születnek
Nem kérdve a Reményt, hol kóborolt?
És jöttem általdöfve rút szavakkal;
Ajtót mutatva: Ki vagy Te Bolond?
És mert megölték lelkét a világnak
A Júdás most is Jézust káromol;
S jöttem árulást, bűnöket feledve,
Mert a Megtöretett feloldozott;
Veletek együtt megtisztult lélekkel
Áldva az Urat és a Templomot;
Jöttem új életért, Húsvétra várva
Jöttem a lélek feltámadására.



*

Az édentől keletre

sóváran s mindenektől elhagyatva
lopva kölcsönfényt a gyertyalángtól
hamis remények bilincsébe fonva
hű szívünk mélyén a Múlt világol;
oly régen vége már a szép napoknak
elvágtatott a fényes napvonat
de itt maradt az árnya mindazoknak
mi élet volt, remény és akarat;
élünk elfeledve Krisztus menhelyen
bezárult a sugárszemű ablak
vágyódva cél nélkül és reménytelen
szép álmainkból semmi nem maradt
de Ábelt siratva sem feledhetem
mi volt a tét az almafák alatt.


*

A Szentkorona

Szent kartusod köt már sok ezer éve
Hű magyarjaidhoz ékes talizmán.
Hiába tör éj, balsors nemzetünkre,
Nélküled, bitorló nem lett itt Király.

Benned ég még az ősi hit visszfénye,
Mély titok zár körül, és száz legenda.
Mikor, hol készült szerencsénk edénye?
Hő-, glóriás vágyak attribútuma.

Ész, szív, virtus, képzelet, ős Napkelet
Költészete, szépsége jött el veled
Bő örökséggel távoli Szkítia.

Ahol megszületett szittya nemzeted,
S lettél immár magyarok híres fia,
Levédi Magna-Hungária ura;

Atilla, Buda, Szent-Babba Mária
Szellemi delejét őrzi még a pánt,
Hát gyógyítsuk végre rontott Korpuszát!



**

TÉLI VÁZLAT

A fákon glóriás fagyöngy fibulák
Áttetszö jégszemek csüngenek
Pszeudo cukormáz, téli varázs
A lyukas ég zúzmarát permetez.
Visszautasítja a hamis könnyeket
De én látom a hegyek sörénye felett
Az áttetszö sereget:
Kétszázezren menetelnek.
Szél terít gubát a legelöre
Vigyáz a rendre a csend öre
A folyó partján a jég
Mint szüz karján a gyöngy
Pattog, csörög, még fel-fel
Csillan a megfagyott göröngy
A föld felett köd füstölög
Ropognak a gyökerek, a folyó
Mint óriás-kígyó új medret keres.
Búg, Szeret, Don, Cherszon
Végállomás az a fogolytábor
Megsemmisítö tudás!
Nem fakó fellángolás ad
Örökérvényü feleletet.
A gyülölet televénye felett
Egy halott sirály kereng.
Mit keres? Kit keres?
Elfeledett, ismeretlen neveket?
A foglyok tömegsírja felett
A hóbuckák között síró porhó zizeg
A halottak énekelnek: már ötven éve
Szent Gellért viszi a keresztet
Megfagyott mocsarakban bolyonganak
Míg a III. évezredben végre
Halottak napján az Úr kegyelme
Elbocsátja a fantom sereget.

**

AZ EMLÉKEK ÚTJÁN
osztrogorzsszki kitörés
Don: 1943.

Már a gondok nyügét eltemettem
A karzatok felett koppant a zár
Vér dobol itt benn, zihál a testem
Vállamra ül egy roppant nagy madár.

Lám a kínok szárnya rám telepszik
És marja csöre majd a májamat
Már várnak rám új rémkelepcék
Hiába építettem várakat.
Zuhanva omlik két talentumom
Kopár kövekre pattan szét a táj
Örvényes csillagfényes fórumom
Ma oly süket, mint Gorgó, néma száj.

Tombol a tél, az idö kicsorbult:
Mennyi hó? sarjad a jég-rianás!
Robban a Don is, jajra csikordul
A ziháló száj: roham! Támadás!
Harcra biztat, sápadt kitartásra
Már nincs remény, de egy sem földije.
Szégyenét a hómezö kaszása
Hatalmas csontkezével törli le.

A végsö bajra készül a lélek.
E fehér árban vesztettünk hazát?
Kapkodva nézel, döbbenten kérded:
Ki élte túl a vad kigázolást?
Tombol a Tél, az idö kicsordul
Mennyi Hó! Reccsen a csönd-rianás,
Robban a Don is, jajra csikordul
A haldokló, már bádog-kemény száj:
Jaj! Ki éli túl a Vég rohamát?
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
--------------------------------------------------------------------------------
**

Hajnali fohász


Uram, engedd meg,
Hogy erős legyen a lélek
Öröme mi rajtunk.

Fák, virágok, kék ég
Hajnali szél és hüvös csöndek
Int körülünk ama szép természet:
Tavasz, nyár jön, öszre a tél!
Mi él, mind-mind tanítja szívünket:
Arról mesél:
Közel a segítség,
Mindig van Remény!

Az Utak változnak: fény, mélységes éj
De minden kegyelem, Testvérem:
Hát Te miért is sietnél?

Élet a Hit, az örök Remény
Veled a Szeretet: már ne félj!
Szelíden emeld rám tekinteted
Jöjj! Testvérem: Add a kezed!





**


Tél: 1956

Fagyott: A Hold, mint téli kobold
Ragyog a fekete égen,
Mutatja, hogy a fagyottak
Közül, nem menekülök én sem.

Csak bolyongok, és ha megfagyok
A téli éj vitrinében,
Tüzet gyújtok, és jelt adok,
Hogy valaha köztetek éltem.

Buda és Pest, Te hösi város,
Egedre írom fényjelem,
És amíg fáklyaként elégek:

Átkozva, és reménytelen
Kiáltom a zsarnok éjbe:
Uram! Hiába reméltem?


**


Töréspont

Tolvaj járt az éji kertben,
Letört virágok halnak némán.
Örvénylö csend és sápadt reggel
Motoz a házak udvarán -

A Hold ezüstje rezzenetlen,
Az ezredvégi csillagórán,
Már gyülöletben megkövülten,
Ös-átok ül az ember-fián.

Káin és Ábel: kés a kézben,
És hány féltékeny törzsi Isten
Őrködik földi csillag éjben?

Mert csábít az éj; árnyék és vér;
A Káin ösök öröksége:
Fellázad, gyilkol szívünk mélyén.



**

Jeremiás

Fáradhatatlan zsongott, körülöttem az élet,
Csak ültem helyemen, egy pontra meredten. Tudtam,
Valami történni fog velem az éjben, hiszen én,
Penge élen éltem árván, nem hiába
Várakoztam. Tudtam, most megnyílik az örvény,
És minden elenyészik. A törvény darabokra hull:
Minden széttöredezve porba terül. Szél tombol,
Szörnyü ereje lesz az ítélet, és valóban,
Törékeny az élet, és gyenge az ember világa.
Ez a nap lesz a városok pusztulása: kö-sivatag,
Tüzvész fénye lobogva világít és árad a szenny.
Iszonyat görcse rázza kezem, és könny marja szemem:
Szellemi lázban a téboly gözei galvanizálják,
Kétségbeesett, szomorúság szedi szét eszemet;
Torkon ragad a sírás és a néma kiáltás,
De nincs, és nem lesz segítség soha már;

Megállt az idö;, égre meredten, értek mindent:
Szíved volt hü társad, s nem hallottad szavát.
Figyelmeztetett, de te játszottál az éjben:
Démonok játszottak veled, elbüvöltek a lázak.
Édes zene volt a fülednek a farkas üvöltés,
A sakálkacagás; teli hold tüzött a szemedbe,
Nem láttad a patkány torlaszokat a város alatt,
Pedig sajtként rágta a mélyben házaidat.
Nem napnyi idö végén jött el az ordas végzet:
Százados bün bünre rakott itt, rég alapot;
Már életed mélységeiben rontottak meg,
Megromlottak az ös-gyökerek, (szegény emberek)
Gúzsba-kötöttek az engrámok árnyai, a démoniak,
Elenyészett a Jó, markába gyúrt a gonosz;
Ösztönök rabja voltál: fogva tartott vágyad.
Nem szabadultál, nem menekülhetsz, most sem, soha már!



***

Már rég kihajoltak

Nem tudjátok,
hogy Isten temploma vagytok,
és szent lelke lakozik bennetek?
Pál 1. levele a kor.


Ki mondja meg, milyen utakról
Közelít feléd, s mutatja meg magát,
A csapongó
Képzelet hordozta igazság?

Szavaknak, ugye Te nem hiszel?
Hisz a hangok, mindig elámítanak,
S az értelem
Sánta kutyái megugatnak.

Káprázat büvöli el szemed:
Kontakt-, állhatatos, lárva-mosolyok,
A jéghideg,
Önzések résein, kivillog.

Alpári lóvásár folyik itt,
Hát ne szórj közéjük drágagyöngyöket!
A gaz virít,
A pimasz meglopja életed.

Kufárok sürögnek, forognak,
S a szeretet kútjai elapadnak:
Elárvulnak
A Jók, szívünk magára marad

Lármás lócsiszárok ágállnak,
Hamis-kutyák csaholnak, de ne félj!
Szíved igaz,
Majd elvezet hozzánk, és megért.

Sokan vagytok már, jövötöket
Másra ne bízzátok, csak zörgessetek!
S a szívetek,
Egymáshoz közel, majd megpihen.

Örizzétek tisztán szemetek,
S lássátok meg végre, milyen a világ!
Hol az ember
Bambán ballag balsorsa után.

Már rég kihajoltak elétek
A rózsák, és a szelíd szép mosolyok,
A tiétek,
Vegyétek el, mit Jézus néktek adott!


**


ANGYALRA VÁRVA

Ostorcsapás a hideg esti szél
Fagyos ujjakkal bogozza hajam
Fegyvert ránt hamar a gyáva szeszély
Arcomba sújt, hogy adjam meg magam

Ököllel vár reám e vad vidék
Klondájk rózsája nö a flaszteren
Ha látod? ne kérdezd miért?
Gyilkol az ösztön és a félelem

Büszkén török börtön országon át
Vadul kérdem önmagam sebezve:
Ki csapszékek mélyén Angyalra vár;
Miért él itt? már mindent elfeledve.

Ha az idö, mint mozgó sír elér
Nem fejtek titkot már e szegleten
Hisz túl az élet már a jó-felén
Gyenge a szív; csorba a fegyverem

Várok ünnep arccal hideglelösen
Ki büntöl szüzen mindent birtokolt
Túlterhelt hajón élek sietösen
Lám titkokat súgva akár a Hold

Már társtalan, kopár akár a kö;
És vajúdva is e kocsmaléten
Régen túl az ismert határokon
A vér s a szellem igézetében

Vagyok fodor az elfutó vízen
Vagyok sors-kérdés és balsejtelem
Itt élek köztetek magányosan
De érbitón legyür a félelem.

Bilincsek közt nem élhetek híven
De leszek lélek: új nap, kegyelem
Nem vetek már szilaj hullámokat
Levél vagyok Uram; nem áradó patak

Végül vagyok ok; Néked okozat
És haszontalan emberáldozat
És ha volt szívem? Tiéd volt Istenem
Igen; Tiéd; ennyi volt életem.


*

AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN
Egy ismeretlen költö emlékére

A költö: humusz
Belöle sarjad az élet
Tudom, hiába beszélek
A la carte posztumusz

Menyhárd Alfréd költö: névtelen
Magányos útszélre szorított szellem
Elszívták elöle a levegöt
Alig ismerték néhány versét
Így mondják, akik Öt ismerték
Nem is érte más csak csalódás
Annyi éven át;
Nem lehet;
Sütötte rá bélyegét a tébolyult holdvilág
Emésztette magát;
Összeszorított foggal járta élete vadonát
Üzött vadként kergették
Fekete tüzben lobogó éjszakák;
Ott élt peremre szorítva
Patkány-vidék korma bénította
Ahol bamba önkény szabta meg a rendet
Ahol levegötlen présben
Alkohol gözben égett az elme
Vagy gyógyszerezett hogy elviselje
Feledje mi volt élete keserve

Valami eszelös remény éltette
Majd megjelenik egyszer
Minden igaz gondolata bekötve
Egy valódi kötetbe
Nem élhette meg
Nincs vigasz
Hiába az áldozat
Elpazarolt élete kudarc;
Hiszen, ma sem ismeri költészetét a világ;
Született bár hitben-eröben ihletett
Sugárzó gondolat, ajkára
Forr a szó az elmúlásban:
Proskribált a rosszindulat
A hallgatás vesszözö éje alatt
Nem érhette meg;
De ma sem akad annyi akarat
Hogy igazságot remélve feltámassza
Azokat a tetszhalott szavakat;

Ugye mégis érdemes volt?

Az utolsó szó jogán
Kérek helyette töletek:
Jelet elégtételt jogot
Levett kalappal áldozunk Reá néhány percet
Figyelmet, keressük az okot;
Tünödve az ajándékon, amit lelke
Az Idötlenböl nékünk átadott

Ismeretlen Költö;
Akit hallgatásba burkolt
A mostoha emberöltö;
De megjelölte Öt az idö;
Bal-sorsunkba fonva élete fonalát
Hogy el ne vesszen az igazság;

Megörizte hitét hüségét
Szeretetét némán örzik a szavak;
De emlékeink közt feltámadnak
Pünkösd ünnepén
Majd lobogva világítanak
Megújult tavaszunk kegyhelyén.
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
ALEXANDER
SZERELMES VERS


Ránk borult a lomb, s a nagy ég
Kékje oltotta a nap csillagtüzét;
No nézd! A ledér, lenge, déli szél:
Hogy borzolja böröd aranypihét?

Kirké! Varázsolj körénk aranyködöt,
Hogy a kíváncsi tekintetek
Ne dézsmálják, mint rókák a szölöt
Önfeledt, boldog szerelmünket;

Jöjj hát! Már a napkitörés
Csóksátorába hajtja vérem,
És forró folyamában a teremtés
Szédítö örvényét ringva elérem.

Az ölelésben együtt bukunk el,
S törvényen kívüli asszonyom leszel;
De csókokkal szárítom fel
A szemedböl pergö öröm könnyeket.
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
ALEXANDER
Kedves, de jó, hogy vagy nekem


Hány szavam lehetne magamért, érted
Ahogy lassan-lassan megértem
Mily talányos az asszony ígéret?
Amint rám nevet szemedben az élet
Felismerni vélem a feledett igéket;
Egy sosemvolt mámoros éjszakán.

Az én szeretőm lángol, ha szerelmes
Szent, nagy titkok, álmok erdejébe vezet
Büvös élet vágya nem ábránd csupán
Nevetve hoz szerencsét reám - Kedves
Hány szavam lehet még magamról Néked
Míg csillaga gyúl, izzó tüzszemednek?
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
Horváth Sándor írta:
Mennyböl az angyal (NTK HS)


Belehajítom magamat a mába;
Hulljak csak, hadd hulljak sorstalan!
Körülvesz a nap sárga szomorúsága:
Mert magányos vagyok, társtalan;
Mosolyogj: a holnap rosszabb lesz!
Kondul a csend és amint hasad;
Eljön a mennyböl az angyal
És az örökmécses öröklétig
Most már mindhalálig bukott angyal
Örökével velem marad.


**

HAPPENING

Így múlik el minden ami szép:
Az elsöt csak a második s a többit
A perc az órát sok csillagév...
Lásd! Itt a Földön mindent félre löknek
Ezért a szíved legyen mint a jég!

Akárhová csak szabadulni innét!
Arcomba vág az önzö rémület
De fogva tart szívem; hát nem lehet
Bolyongok Danteként az alvilágban
Mégsem vesztegettem el az éveket...

Krözus vagyok; üveg órák Krözusa
Körülzár az örült kavalkád
Földre ránt az ember-milliónyi érdek
De mind hiába koldul harmóniát

Nem fáj csalódás: ezen rég túl vagyok
Hidakat vert bennem Tél és jégmagány
Ha tavasz jön a régi szép tavaszra
Már fogva tart valami új talány

Friss szellö fújdogál a Tó körül
Már izzadnak a fák, a gyökerek
Jézus szól? nevemet hallom héberül:
Kövesd a Gyermeket s az Öreget!

Siess a folyón át a fák közé!
Veled lesz Hénok és a kis Noé
Bátyád vár ott a Nap és Anyád a Hold
De távolabb vigyázz! Vágy les rád valahol...

Menj! Siess... már a földet szántják az egek
A bárkában túlélheted...
De az óperencián túl - megparancsolom -
Kezdjetek emberibb életet!


**

IDILL
hogy pazarolják magukat a rózsák?
az este int és szinte már betoppan
lugas virágok közt kimüvelt órák
lám, lágy sugarat szórnak két marokkal
még a csíz is elhadarja énekét
már-már elcsuklik a virtuóz madár
faluhosszat mérges kutyák ugatnak
bábszínházat játszik az egész határ -
ami utána jön és nem marasztal?
az ösz, a tél, a köd rideg fagyokkal
és a szél is, most dérrel bélelt hóval
fúj ködöt ránk, talányos torz vigyorral -


**

KÖLTÖ A HULLÁMVERÉSBEN

Hangszere a szárnyaszegett dalnak;
Emléket állít a fájdalomnak
Ápol megvallhatatlan szövetséget -
Ahol igazak élnek, akarnak;
Néha éhen halnak; ott te nem vagy

Temetök falára karcolt szavak;
Az emlékezetböl kihullanak.
Meghasonlott lelkek éjén
Véres percén az áldozatnak
A hamis testvérek elárulnak;

Mert csak a tett és a képzelet;
Babér koszorúja, mi megmarad
Amit lelkébe emel a nemzet
És örökség lesz, drága Igaz
Mindörökké- Élet-halál kegyes vigasz;

De néked idegen, mit számít?
Gúny, kacaj, grimasz, -
Koronánk és mohácsunk felett -
Mit számít, ha elámít,
Ma - és holnap kicsúfol a pimasz?

Vers kettös: Feltámadásra várva...

Behunyt szemen át ........Meg-megvillan a nap veretes gömbje
Gomolygó nagy mezökön......A poros ködös tetön át
Régi pogány templomok ajtajában.......Az álmos város peremén -
. . . Ha kérdeném(?) - Vajh mit üzenne?
Illatosan csap fel a tömjén.......Hulló vakolatok közt
Álmos vonatok dohognak a ködben -

Beszélne itt valaki rólad kedves Mester?

Pán isten nyomában.......Szívünk tele gyötrelemmel:
Borzongva tülekedve fázik.......Pénzt számol ma is
. . . Aki magára, családjára, nemzetére büszke
. . . És Harminc ezüstökért
Nagy meztelen sereg jö; keseregve...
. . . S csak hull-hull reád a gyülölet üszke

Az országúti Krisztus sír a kereszten....... A Mester,
S mellette Latrokként feszítve ketten -
És amíg a tömeg
Felrója Neked Kedves Mester,
Ha néha, néha, felsír a büne -
A csendben (?)

Szökökút, csobog a kertben.

.......Bár volt földje;
Sós vizek közt keresi, mit tál lencsén eladott;
Gyermeket, nyájat, vak aggot!
És most boldogtalan megesett leányként,
Könnyesen várja a holnapot
Léthé vizén szerelmes párok csónakáznak felette:
Holt lelkek közt ring - rút életét feledve;

Honnan jött és hol lelt szerelemre -
Ifjan hol kacagott a szélbe?
Halottak napján kit temetne; kiért hull a könnye;
Kit hívna vissza, ha lehetne? Kit hívna tetemre -
Feltámadás üdvéért - puszta lelke,
Óh istenem! Most már? Vajh, kit követne?



Dzsida J. Behunyt szemen át versének parafrázisa
NTK Horváth S. Vers kettös: feltámadásra várva halottak napján
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
ALEXANDER
Emlék a Kedveshez


Nem lehetek - nem
Mert a közeledben
A fájdalom leszek
Megvérezlek akaratlan
És te is minden mozdulattal

Mi nem beszélhetünk szerelemröl
Mert az nekünk a tüzvész álma
Nekünk nem lehet boldog ölelésünk
Ez büntetésünk örök ára -

Csak tudd, hogy létezem
Tudd, hogy közel voltam egyszer
Oly közel hozzád
Mint talán addig senki sem -
Amikor szívemet tartottad
A kezedben önfeledten -

Majd séta közben, a fák alatt
Ha közelít az éjszaka
Emlékezz rám mosolyogva:
Egyszer voltam,
És talán még lehettem is volna.


***

ALEXANDER
ÍGY AKAROK EMLÉKEZNI


Ma még drága vagy nekem, s hiányzol
De mi lesz velünk, ha e kötelék
A pletykák irigy tűzében elég,
S szégyenedben szívem megalázod;
Ha csalódnék? A múltba zárom
Szerelmünk minden tiltott örömét,
De veled küldöm lelkem hü felét,
Hogy szíveddel újra rám találjon.

Időnk, oly rövid ma, míg velem vagy
Nevess! Hadd fesse színvirágait
Fehér arcodra játékos tavasz.
Jöjj hozzám majd, szerelemmel mindig,
Hadd sárguljon a locsogó világ,
Míg élek hívlak, s emlékezem rád!
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
anzix

József Attila: Hajnali vers kedvesemnek
(NTK HS szilveszteri parafrázisa)

A csöndes hajnali égröl szelíden száll a Hold Sugára; mintha valami holdbéli tájra szórná eltévedt fényeit...sóhajt a Hajnal;
Mint elkésett utazó, ismeretlen útja felé tántorog az idö; saruja alatt recseg-ropog a világ!

A rózsásujjú halkan, daloló kedvvel madarakat köszönt.
Ám a Hold Sugára a színek e fönséges fölfakadásában is némán, halványan ballag, mint szilveszter-éji munkás, ki az éjszaka forgatagában otthona felé igyekszik, szerettei körébe.

Az istenes Napfény viruló orcája boldog mosollyal üdvözli, szellö zilálja szöke fürtjeit; éppen most lépett ki az aurora boreálisz hajnali fürdöjéböl - aranyos alakját még fény-fátyol födi, de - íme, köntösét ledobja, és pajkos örömmel futkároz a mennyei pázsiton.
Földanyánk életre ébredt virágos kertjében most összeölelkeznek: Napfény és Hold Sugára.
Szerelmük boldogsága itt motoz nyugtalan szívem körül - mily furcsa, hogy a két égi vándor az élet ébredésén így egymásra talált!
De nézd csak - Hold Sugára varázslatos ezüst öltözéke elszürkül, ajka még vértelenebb lett, a Napfény meg felölti káprázatos öltözetét, - most még egyszer megcsókolják egymást, és búcsút intenek, mert el kell válniuk -
Sorsuk akarta így. A SORS!
Szívemben a kérdések erdeje zendül...
Szilveszter éjszakáján -
Mi történik velünk ma és holnap? Minden életet felfalnak az emberi tervek, ha az emberé az élet - az Apokalypszis lovasai közelednek? Sötét árnyak suhannak el szívem felett...

Ám lelkem sötét aggodalmaiból, a Napfény, az aranyló nyárfák dús lombján keresztül a diadalmas élet hozsannáját szüri, Hold Sugára pedig sápadt homlokkal keresi az éjszakai varázslatok tegnapi útját, mely néki rendeltetett.
Az éjszaka csodái után, a Hajnal szüzi csókjával mondanak istenhozzádot egymásnak, mert ösvényük elágazik...valami visszafordíthatatlan erö kényszeríti a változást újra és újra...
De ugye kedvesem, mi soha nem hagyjuk el egymást?
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
ALEXANDER
A HÁRSAK ALATT


vágyom vágyva közeledbe
látni a holdfényt -
hallgatni nagy csendben
szívedet dobbantó
álmaid éj repülését

amint álmot szö körénk
a hold s az áldott asszonyok
felszedik a gyémánt harmatot(?)
rügyek pattannak tenyeredben
ajakadon boldog igennel
a mosoly
örülni tanul a szemedben
kérlek érints meg engem!

itt állok talpig szerelemben
nagy Isten ne bánts most engem!

elvette eszemet Kirké
tenyerén lángoló szívemmel
játszik - ímmár halálos
boldog szerelemben

fülembe súg-búg kacag
elvette bús álmaimat
és így hullunk együtt
örömökre
ölelésre napra nap

elvette eszemet tudom
és azt mondja mindent szabad
mert minden alkalom jó alkalom(?)
szeretni, feledni magad
örzöm még kezed melegét
szikrákat tanított a szemed
hogy érezzék magjuk erejét
míg itt lángolsz fejünk felett

várlak bolond szerelemmel
mosollyal örzöm álmaidat
versek fakadnak titokban
ha napként játszik sugarad
felöltöm szelíd magamat
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
SZERELMESEK SZIKLÁJA
(A Molnár-szikla régi balladája)


Halhatatlan ifjúságotok jele
Köszirt, éke: jeltelen kereszt
Örzi a kopár tájban az emlékeket;
Örzi örökre már bús nevetek.

Egymás karjaiban hoztátok a hegyre
A szívetek terhét hü szerelemmel,
Egymástól kapott kincsetek, -
Öriztétek féltö ragyogással
Árva, egymásért dobogó szívetek.

Nem lehet! -
Soha! zúgott a szél; együtt élnetek.
Szegény elüzött szelíd szerelmesek
A vajúdás mostoha éjjelén
Nem fogta senki árva kezetek.

Egymást átkarolva két hajnali élet,
Így hullt le örökre az örvénylö mélybe.
Nem látta senki a végzetes zuhanást,
Csak a szikrázó megrendült mennybolt
És a sápadtan reszketö holdvilág.

Míg a szirttöl, a tajtékzó víz felett
A képzelt ívet befogja tekinteted,
Bármit is érsz utazó: ne feledd!
Te a fényben éled szerencsés életed,
De ott lent, összetört, hü szívek hevernek.
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
ALEXANDER
lassan már távolodva


furcsa szerelem:
kincseit szemezgetem -

szavakat, személyeset?
nem mondasz nekem

mindentöl megriadva
könnyek közt tünik tova;

nem lesz idönk sem -
furcsa szerelem -
nem éled meg senkivel -

nem hozza vissza semmi -
ennyit kell elviselni

meghal a titok
mi életben tartotta
a varázslatot -

lassan már távolodva -
furcsa szerelem
kéri szívedet súgva

majd eltünik hirtelen
mintha nem is lett volna
köztünk sohasem.
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
TÉL A TAVON

Tolvaj járt az éji kertben
Tört virágok halnak némán
Örvénylö csend és híg homály
Kutatja át a házak udvarát


Az égre lobbant tompa fény
Tejjel itatja sápadt gyermekét
Szél függönye száll a kerten át
Avar zörg és karcsú fák
Rázzák ágaikat szertelen;
Tolvajként jár a Tél a kertben
Didergö jégfelhöt lebbent
A táj fölé nesztelen.


Hósapkás fenyök között lopakodik a köd
Jég-, és fenyötük között lomhán hömpölyög
Eljön hajnalonta áldozatáért a fagy;
A jászolokban születettek
Véres könnyet értük sírnak;


Már vágják a tavon a jeget;
Mindenütt gallyat, tözeget tüzelnek
Amint a holdtalan éj megvirrad
Az égbolt súlya alatt
A nap, - bíbor szilánkokra hasad


.
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
Mintha

mintha
minden olyan volna -
csak Ök tudják nincs szükség -
hatezer éve
formátlan az ö lelkük -
nincs segítség!


csak lásd meg
magad körül a dolgokat!
nem könnyü
átlátni
mert minden mögött csak ök vannak
így épülnek fel a fekete kék vörös csillagos
bünös birodalmak


tegnap és ma
fönt a merev ágon
esöben, hóban, ködben
a szántáson
a megrettent csendben holtan
a szavatlan szavakban
hallod a szívedben, agyadban
hangosan, halkan
szüntelen: kár, kár!


esö csillog a köveken
alig rebben
varjú az esöben
a vetésen, az ágon sötéten
hosszan kuporog -
így sínyli meg
az idö a holnapot


halkan, halkan, nagyon halkan


mintha
minden olyan volna
minden dologban


hogy a szemed kigyúljon?
hogy egy kéz kezedért nyúljon?
az idönek meg kell hasadnia...


mert meghalt tegnap közöttünk az ember fia


a TITOK: mintha
minden (továbbra is) még mindig olyan volna -


a Stigma:
csak annyi kellene (?)
hogy higgy benne:
mert mintha
minden dologban
még Ö lenne
a példa...
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
Sylvia Plath: Varjú az esöben
BLACK ROOK IN RAINY WEATHER
(NTK HS parafrázisa)

Fönn a merev gallyon
Ázott fekete varjú kuporog
Tollászkodik hosszan az esöben
Hogy szememben e látvány kigyúljon
Érdeklödést sem mutatok - Nem kutatok;
Ahogy az ág hosszan veri
A tornác ablakát;
Semmi más;
És nem várok csodát -
Kis glóriák izzanak hirtelen
Egy konyhaszéken-asztalon
Mintha égi dolog lenne -
Így lényegül át idköz, nagyság, - szerelem
Félelem -
Akkor hát meghalhatok
Ha egy varjú üzenne?
Megeshet - egy varjú
Tollászkodván nagy fényben
Mintha kinyílna a szemem
Csodák esnek folyton az éj vizében
Ha ily tündöklö... csodálnod lehet
Kezdödhet az angyalvárás
Ritkán.. halkan.. alig.. hallhatóan
Megjön a sírás
Ömlik-ömlik már...esö-könnye...patakokban...
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
HIÁBA

az embernek hallhatatlan
ami a csillagokban moccan
ami nincs elrejtve szavakban
azt hiába kutatod önmagadban
és mert nincs álom a szíved mélyén
nem hiszel benne rendületlen;
nincs jel; így hal meg az Isten
hiába várod lelkesülten
 

om1942

Kitiltott (BANned)
Kedves Sándor !

Verseid kellemes hangulatú szójátékokkal böven megtüzdeltek.
" Téli Reggel" nagyon szép vagy az Ébredés c. versed. Szakmailad mondhatnók mestermunka a legtöbbje. Az én véleményem munkáidról ill. Rólad szubjektíven vegyes.
Ha én verset írok, akkor az egyesszám elsö ill második és több. sz. második személy célzom meg.
Próbál meg Te is. A szójátékaid a témát díszítsék, ill azt akihez szólsz. Légy személyes indítatású és akkor azt a hatást fogod átélni amit közölni ill. átadni akarsz másoknak.
Azért válaszolok Topikon, mert a munkáid ezt megérdemlik.
-misi-
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
Kedves Mihály!

Köszönöm a hozzászólást, és a jó-tanácsot, örülök, hogy tetszenek az említett versek, ami a közvetlenséget és személyes megszólítást illeti, arra csak azt mondhatom, hogy ez stílus kérdése, a versek egyik része ilyen, példaként említem, A fenyö része, a Már rég kihajoltak, a Hársak alatt;más részük szemlélödö, vagy természeti; esetleg modern.

És ha megengedik, néhány szóval szeretném olvasóimat - a lap kedves látogatóit szeretettel köszönteni, akik megtisztelnek figyelmükkel.
Elmondhatom, hogy az itt feltett versek válogatásakor igyekeztem verseimböl ízelítöt adni. Aki szeretne többet olvasni, az index fórumain konyvmuves nickemnél megtalálhatja verseimet, elsösorban a haiku, kedvesch versek, és más irodalmi topikokban, a Digitoll elektronikus lapnál, ALEXANDER névvel, szerelmes verseket jelentetek meg: http://www.mocomp.hu/digitoll/ .
Az elmúlt évben az Irodalmi rádió pályázatán különdíjat kaptam.
A Próba Ideje, Rontás Virágai és a Nomogenézis versesköteteim kiadása után, jelenleg a Weblapom elkészítésén dolgozom.

Az itt megjelentetett verseimmel a Kanadai magyarokhoz szeretnék szólni, testvérként, aki a XX század gyermekeként az óhazában élte le viszontagságos életét, és most elhozta ide dalvirágait, gondolatait, remélem tetszenek majd munkáim, hiszen önzetlen szeretettel adom át öket.
Azt gondolom, verseim beszélnek helyettem, mindazonáltal, ha valamely dologról valaki érdeklödne, természetesen, képességem szerint szívesen válaszolok is. Úgy nyílt megszólításra, mint magánlevélben [email protected] címemröl,
Tisztelettel: Horváth Sándor
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
Kalapács alatt a meseország
(Tiborc új panasza - 2004. december 5.)

.
Nem, nem a tehetetlen szomorúság,
Csak a harag csal könnyet ma szemembe,
Ha már szétszakadhat minden: ágra ág,
Hazugság rombol a tarlott szívekben.


Mondjátok meg! Hallgathat-e a költö?
Mikor ebek harmincadján az ország?
Látván, nem lesz elég egy emberöltö
Feledni a rontást, a meghasonlást -


Koncért, vagyonért, és hamis eszmékért
Hagyja cserben újra, testvér a testvért,
Bünrészes mind, ki bünben szerzi hasznát!


Elitek mérgezik a nemzet lelkét,
Vélt koldusként él s fél itt az igazság -
S újra elárvul a szép meseország...


*

HALKAN ÉLEK

Itt lakom a pegazus-járta folyó partján
pillangó paradicsom örökzöld pázsitom
aranyport szór reám a napsugár
ha meglátogatja a szépség otthonom


Ám a nap mögött lapul - és suhan
pille szárnyain a jeltelen halál
fegyver és bilincs a szó mit mammon meghagyott
a mindent megváltó véres lakomán


És lettem rongy idöknek kitanult mestere
félelmes erdökön járó nagyszívü zsivány
mint írástudók közt íly magányos, több egy se
kit meghívott asztalához egy költő-király -


Itt élek a tiszavirágos folyó partján
de ne kérdezd tölem, hol hagytam örangyalom(?)
ha igaz szót súg nekem a tiltott holdvilág
s bekopog titkaival egy-egy költö rokon.

*

HÁLÓBAN

énbennem össorsok akarnak,
de most nyomasztó tegnapok
százados bűnei kopognak;
s ha ők szólnak, én hallgatok


feltámadt újra az öskaján
meggyaláz élöt és holtakat;
szemünkbe nevetve ünnepel
a bankár, s hallgat a kifosztott áldozat


átnéznek rajtatok a gyilkosok -
életünkön pecsét e sötét árnyék
takargatja magát a zsarnok hatalom,
hálót fon körénk a rejtett szándék


apám szemében fényre gyúltan,
anyám ajkán a szó még elepedt -
a magyar szabadság csillaga volt az
mi bevilágította az eget.


énbennem össorsok akarnak
és most nyomasztó tegnapok
feltámadt bünei hazudnak;
s ha ök szólnak, én hallgatok


*

Memento


Először is a dolgok ritmusát
A kényszerítö bajokat -
Féltük a vért - a vörös mázban
De nem hittük el a hazugságokat -


Így fogytunk mi végső lassulásban
Kint és belüli határokon
Világelső volt a pusztulásban
A magyar és székely rokon;


A levegőtlen hóesésben
Ki várt itt gyógyító csodát?
Ellene fordult társa, a Jó -
És hamis lett, - kit tegnap még csodált


Lásd Barátom! A vörös alkonyatban
Nem várt senki jó folytatást
De magunk teremtjük már a hajnalt
S az életet is, mely ránk talált!
 

Horváth Sándor

Állandó Tag
Isten látja

Isten látja: állok a napon
Hideg árnyékom hull a kőre
Ki mondja meg? - találgatom
Ki hívott el keresztelőre?

Ki tudja azt hogy itt leszek
Az ezred éji csillag-órán?
S bánjam-e ha megrabolnak
Az idő virtuál valóján?

Azt hittük ifjan ostobán
Majd szerethetünk minden éjjel
S boldog korszak köszönt reánk
A harmadik ezredévvel;

Látja Isten: állok a napon
Fejem felszegve égre nézek
Félve szorongva imádkozom
Szememben izzó holdak égnek

Mint Athénben egykor Szókratész
Csak igazságot akarok;
Leborulok árnyékomon;
S ím, a hideg kő felragyog
 
Oldal tetejére