Száműzni akarják a Central Park konlisait

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Liam Neeson hollywoodi filmsztár is kiáll a New York-i lovas kocsik mellett, amelyeket a város polgármestere száműzne az utcákról.

"A kocsik a parkhoz tartoznak. A város jelképei, látványosságot jelentenek a turistáknak és a New Yorkban élőknek is. Ráadásul munkahelyeket teremtenek" - fogalmazott a New York Timesba írt cikkében a színész.

Állatkínzás vagy munka?
Liam Neeson visszautasítja Bill de Blasio New York-i polgármester nézetét, miszerint a lovas kocsik működése állatkínzás. Elmondása szerint lovak közelében nőtt fel, tudja, milyen egy jól tartott állat.

"Tapasztalatom szerint a lovak az emberekhez hasonlóan akkor a legboldogabbak, ha dolgozhatnak. A lovak emberemlékezet óta kocsit húznak, azért tenyésztik őket" - írja Liam Neeson.

30 év alatt 4 ló pusztult el
A színész kifejtette: a lovakat rendszeresen ellenőrzik és csak hat órát dolgoznak a parkban. Ráadásul az elmúlt harminc évben a mintegy hatmillió kocsiút alatt mindössze négy állat pusztult el balesetben.

"Ahhoz képest, hogy New York utcáin egyébként hányan halnak meg, ez igazán elenyésző szám" - vélekedett.

lovasok.jpg
 

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
Ez állatkínzás? Egy ló ekét húzott a traktorok előtti világban.
 

Csatolások

  • 1188120070322_szant_018jav-med.jpg
    1188120070322_szant_018jav-med.jpg
    30 KB · Olvasás: 87

szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Parkban OK, forgalomban gaz.

Itt Montrealban csupastopptablas egyiranyu utcacskakban csalingaznak a Notre Dame kornyeken, elfernek.

A munkahelyteremtesen mindig rohognom kell: ha ket munkanelkuli oltozne be lonak, meg tobb munkahelyet teremtenenk!
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Akkor zárják le a central park környékét az autósok előtt :D Járkáljanak ott biciklivel

De hozzáteszem nem biztos hogy jó ötlet lovat aszfalton vezetni még patkóval sem :( (izületek, szmog meg miegymás) Felmerül bennem a kérdés, hogy ezt a park területén belül nem tudnák rendezni? Így a lónak sem kellene az autók között cikázni, és némileg kímélve lenne az izületei?
 
0

075

Vendég
Liam Neeson hollywoodi filmsztár is kiáll a New York-i lovas kocsik mellett, amelyeket a város polgármestere száműzne az utcákról.

"A kocsik a parkhoz tartoznak. A város jelképei, látványosságot jelentenek a turistáknak és a New Yorkban élőknek is. Ráadásul munkahelyeket teremtenek" - fogalmazott a New York Timesba írt cikkében a színész.

Állatkínzás vagy munka?
Liam Neeson visszautasítja Bill de Blasio New York-i polgármester nézetét, miszerint a lovas kocsik működése állatkínzás. Elmondása szerint lovak közelében nőtt fel, tudja, milyen egy jól tartott állat.

"Tapasztalatom szerint a lovak az emberekhez hasonlóan akkor a legboldogabbak, ha dolgozhatnak. A lovak emberemlékezet óta kocsit húznak, azért tenyésztik őket" - írja Liam Neeson.

30 év alatt 4 ló pusztult el
A színész kifejtette: a lovakat rendszeresen ellenőrzik és csak hat órát dolgoznak a parkban. Ráadásul az elmúlt harminc évben a mintegy hatmillió kocsiút alatt mindössze négy állat pusztult el balesetben.

"Ahhoz képest, hogy New York utcáin egyébként hányan halnak meg, ez igazán elenyésző szám" - vélekedett.

Csatolás megtekintése 1194147

Az azért röhej, hogy ez egy ló számára állatkínzás lenne. De azért aszfaltúton mégis cikinek tartom. Nem a ló miatt, hanem mert a képen látható út gyanúsan olyannak fest, mint amin esetleg autók is haladnak. Meg biciklik és egyéb izémizék is, szóval minden ami egy úton jöhet. Na most, a ló olyan biológiai erőgép, ami maga is termel bizonyos környezetszennyezést, de ez sajnos nem légnemű... Ez a pottyantmánya, ami abból a hátsó részén elhelyezkedő nyílásból jön elő, ami sajnos output termékeinek kibocsátására hozatott létre az evolúció során, még akkor is, ha egyes perverzek input célokat szolgáló konnektornak nézik, és a bio-pendrájvjukat próbálják csatlakoztatni belé...

Na és, én még nem láttam olyat, hogy egy konflis megállt volna hogy feltakarítsa a ló ezen produktumát, mint ahogy az a kötelessége a kutyasétáltatóknak hasonló esetben. Holott a ló produktuma azért a kutyáénál jelentősebb mennyiségű. És az ott csúfoskodik az utcán, s a járművek belehajtanak. Azért ez úgy elég ciki egy nagyváros közepén manapság már. Mégse a középkorban élünk...

Ez akkor lenne hagyján, ha lenne a város szélén a park, FÖLD UTAKKAL, oda jármű be nem hajthatna, legfeljebb bicikli, ott mennének ezek a lovacskák, s onnan nem is mehetnének ki a tulajdonképpeni városba. Akkor azt mondom hogy oké.
 

peter92

Állandó Tag
Állandó Tag
Legalább ilyen különleges napokra vissza tehetnék majd a lovaskocsikat. De nem is tudom minek akarják ki tiltani, mert szerintem sok pénzt hozott a konyhára
 
Oldal tetejére