Szándékosan gázoltak el furgonnal egy muszlim családot Kanadában, négy ember meghalt

Egy muszlim család négy tagját ölték meg egy szándékos támadásban vasárnap Kanadában, közölte a helyi rendőrség. A furgonnal elkövetett gázolásos támadás az Ontario tartományban lévő London városában történt, a merénylet egyetlen túlélője egy 9 éves fiú, akit súlyos sérülésekkel ápolnak kórházban.

A támadás elkövetésével egy 20 éves kanadai férfit vádoltak meg, négy rendbeli gyilkossággal és egy gyilkossági kísérlettel gyanúsítják. Nathanial Veltmant a merénylettől 6 kilométerre lévő bevásárlóközpontban fogták el, nem tanúsított ellenállást.

Az országos rendőrfőkapitány-helyettes, Paul Waight arról beszélt hétfői sajtótájékoztatóján, hogy feltételezésük szerint azért támadták meg a családot, mert muszlimok voltak, és a rendőrség a terrorizmus vádjának lehetőségét is vizsgálja. Azt is vizsgálják, hogy a gyanúsított kapcsolatban állt-e bármiféle szélsőséges csoporttal.

A merényletben egy 74 és egy 44 éves nő, egy 15 éves lány és egy 46 éves férfi vesztette életét. A család kérésére az áldozatok kilétét nem hozták nyilvánosságra.
A rendőrparancsnok elmondta, egyelőre nincs információjuk arról, hogy a merénylő ismerte volna az áldozatokat. Kiderült az is, hogy a 20 éves férfi egy golyóálló mellényt viselt. A hatóságok azt is hangsúlyozták, hogy jó látási viszonyok és időjárás volt, amikor a fekete furgon belehajtott a családba.

A támadást elítélte Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau és Ontario tartomány vezetője, Doug Ford is. London polgármestere, Ed Holder pedig arról beszélt, hogy ez a muszlimok elleni tömeggyilkosság volt, ami minden londoni ellen irányult.
 
Nem hallottam az M1-es hírekben, csak azt, hogy a CNN hazudik, hogy a német balloldal (külügyminiszter) különleges agresszivitással támadja a Magyarországot....

De aki a közmédiákat hallgatja tudja, "a bevándorlók mindig benne vannak valamilyen terrorcselekményben, igy vagy úgy"
 
1623166464554.png

A képnek nincs köze a gyilkossághoz, a napokba került a kezemben, néhány éve készítettem Londonban véletlen.
Nekem ez a kép testesíti meg Londont, én ilyenek ismertem meg és a mai napig ilyen.

Emberek spontán figyelnek egy bűvészt.

Aki ki van téve egy propaganda sajtónak az el sem tudja képzelni milyen kellemes érzés ennyi féle emberrel, az utcán, minden feszültség nélkül. Az angolok olyan udvariasaik, hogy még csak kérdezni sem kell mert ha látják, hogy keresel valamit odaugranak és segitenek.

Nem állítom, hogy itt nem történik bűncselekmény de azt megfigyeltem itt sokkal kielégültebb arcokat látok mint a szülőhazámban. Az emberek szemében több respektus van.
 
Szerintem meg ez csak fokozódni fog. A történelem kicsit olyan mint az inga szerintem, ha gyorsan ki lengetjük az egyik irányba akkor ki fog lengeni a másikba is. Minnél antiraszistább a hangulat, annál több raszista lesz, minél elfogadóbbnak hirdeti magát egy társadalom, annál több lesz az akinek ez nem fog tetszeni, ha a folyamatokat gyorsan erőből akarják letolni a nép torkán. Ha csak azért raszista vagy mert fehér a bőröd, egyeseknél akik alapból nem voltak raszisták ez fel fogja nyomni az agyvizet és stb. A családot sajnálom, de kérdés, mi alapján jött rá az emberke, hogy muszlimok? Valami spéci vallási öltözéket hordtak vagy mi?
 
Ilyen szempontból a papokat vagy az apácákat is lehetne inzultálni, ők is spéci vallási öltözéket hordanak.

Egyébként nem tudom, hogy tudod-e milyen öltözék az abaja? Nyáron szeretem viselni, nincs hozzá kendő, arcot eltakaró lepel, egy nagyon egyszerű hosszú bő köpeny. Nem kell aláöltözni, fehérnemű abaja és fel is vagyok öltözve. Vékony anyag szellős nem döglök meg benne a hőségben sem. A migráns hisztéria idején voltak miatta konfliktusaim, de nem igazán érdekeltek a beszólások, hordom ha meleg van.
 
Vajon mi váltotta ki Kanadában a társadalmi feszültséget ami ide vezet? Ez egyedülálló eset vagy előfordulnak támadások Kanadában a mecsetek ellen is? Mi lehet az ok?
 
Tolem nem messze van olyan hely ahol a muszlim imahaz es a zsinagoga kozvetlen egymas mellett van meg kerites sincs ami elvalasztana oket. Soha nem volt problema
Szelsoseges emberek mindig akadnak minden vallasba es minden orszagba,ami ellen minden szinten fel kell lepni. Borzalmas hogy egy csalad lett aldozata egy orultnek.
 
Szerintem meg ez csak fokozódni fog. A történelem kicsit olyan mint az inga szerintem, ha gyorsan ki lengetjük az egyik irányba akkor ki fog lengeni a másikba is. Minnél antiraszistább a hangulat, annál több raszista lesz, minél elfogadóbbnak hirdeti magát egy társadalom, annál több lesz az akinek ez nem fog tetszeni, ha a folyamatokat gyorsan erőből akarják letolni a nép torkán. Ha csak azért raszista vagy mert fehér a bőröd, egyeseknél akik alapból nem voltak raszisták ez fel fogja nyomni az agyvizet és stb. A családot sajnálom, de kérdés, mi alapján jött rá az emberke, hogy muszlimok? Valami spéci vallási öltözéket hordtak vagy mi?
Sajnos vannak popularista politikusok akik aláfütenek, a gyülöletet, a megkülönböztetést használják összetartó erőnek.

Gondoljunk bele a gyilkos egy 20 éves gyerek! Egy ilyen fiatal gyerek indoktrinálásra csinál ilyet. A gyülöletre nevelte valaki.

8gWA4iZ04i99k1GGmUTzem.jpg

AL7ru65E4sABBqAXXUKVmR.jpg

Dg8744eqq0e8rzRElWxsT7.jpg

CfPvz0pEqXkB9jp3xDjotQ.jpg
 
Utoljára módosítva:
Szerinted mi az oka?
mióta feltettem a kérdést , természetesen magam is keresgélem a választ... arra jutottam, hogy komoly gondok vannak arrafelé és nem újkeletüek, ilyesmi témákkal vannak tele a hírforrások: "A Religion like No Other: Islam and the Limits of Multiculturalism in Canada" vagy "Canadian anti-Muslim sentiment is rising, disturbing new poll reveals" de lehet, hogy ezek csak kamu hírek, és nincsenek is támadások például a mecsetek ellen.
 
Ne erőlködj, feleslegesen provokálsz itt bárkit!
 
Tolem nem messze van olyan hely ahol a muszlim imahaz es a zsinagoga kozvetlen egymas mellett van meg kerites sincs ami elvalasztana oket. Soha nem volt problema
Szelsoseges emberek mindig akadnak minden vallasba es minden orszagba,ami ellen minden szinten fel kell lepni. Borzalmas hogy egy csalad lett aldozata egy orultnek.
Viszont a szélsőségnek is van fokozata. Ha túl gyorsan próbálnak felszámolni valmait, pl. itt az idegenelleneséget, az fel is szíthatja azt. Sajna a ma emebre ma akarja megváltoztatni a világot és nem veszi figyelembe, hogy erre idő kell, nem évek hanem néha évtizedek is.
 
Ne erőlködj, feleslegesen provokálsz itt bárkit!
Már elnézést, de mit tartasz provokálásnak?
Válaszold meg Te a kérdést létezik -e az említett társadalmi feszültség vagy nem? Ez egy egyedi muszlimellenes eset vagy nem?
Természetesen én is elítélem ... de, hogy lehessen tenni is ellene valamit, meg kellene találni mi okozza a problémát.
 
A kecskemetik iszlamista magyar egyedi eset vagy van tobb is?

Vallasra hivatkozva oldokol vagy oldokolni akar valaki az terror cselekmenynek minosul. MInden hol van ilyen. Jo esetben elobb elkapjak mielott vegrehajtja a terror vagy kamikaze cselekedetet.
Sajnos artalatlan emberek az aldozatok, ezert minden eszkozzel fel kell lepni ellenuk .
Reszvetet fejezte ki sok canadai az eset kapcsan.
 
Utoljára módosítva:
Én nem tartom elítélendőnek, ha nem fogad egyik náció tárt karokkal egy másikat.
Nekem sem örülnének az amazóniai indiánok, ha hirtelen elkezdenék a földjükön építkezni.
Azt gondolom, érthető.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól esik látni reggelente, hogy minden ötödik autóban más arcberendezésű emberek ülnek. Állunk a sorban vásárlásnál, és 10 emberből 2 biztosan "vágott szemű", akármikor megyek.
Furcsa.
Távolságot tartunk. Úgy látom, mindenki. Ők is.
Nem ismerjük őket, s láthatóan, nem is akarjuk. Ez van.

De bárkit megölni, támadni azért mert más?
Nem normális ez a világ.

De az is bűnös, aki ezt szítja.
 
Már elnézést, de mit tartasz provokálásnak?
Válaszold meg Te a kérdést létezik -e az említett társadalmi feszültség vagy nem? Ez egy egyedi muszlimellenes eset vagy nem?
Természetesen én is elítélem ... de, hogy lehessen tenni is ellene valamit, meg kellene találni mi okozza a problémát.
Az a probléma hogy nem beilleszkedni akarnak hanem saját vallásukat követik.
Feladnák és beilleszkednének akkor nem volna miért gyülölni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére