Hírek Száz körül járhat a kirúgott „öreg" katonatisztek száma

Alig két nap telt el az ezt lehetővé tevő rendelet kihirdetése óta, de már száz körül járhat azoknak az „öreg" tiszteknek a száma, akiket leépítenek a honvédségtől.

Máris elkezdődtek az elbocsátások a Honvédelmi Minisztériumban.
A lap egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva ír arról, hogy már talán meg is haladhatta a százat azoknak a „felső tiszteknek” a száma, akikkel szóban már közölték, hogy nem tartanak igényt munkájukra a jövőben.

A lap szerint van köztük több tábornok, illetve ezredesek, alezredesek is, és sokan vannak olyanok, akiket nemrég neveztek ki, most meg elküldik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden jelentette be azt az aznap megjelent rendeletet, ami alapján elküldhetik a hadseregtől azt, aki elmúlt 45 éves és legalább 25 évet töltött tényleges szolgálati viszonyban.

A miniszter azzal indokolta a lépést, hogy fiatal vezetőket igényel az, hogy a legmodernebb haditechnikát rendszerbe állítsa a hadsereg.

images.jpg
 
Nem ismerem a jelenlegi állományt.
A '80-as évek elején viszont egy gyakorlaton lehalt az egyik állomásunk és nekem kellett helyettesként belépni.
Annyi volt a dolgom, hogy felirtak a vegyicsapas kodjat, egyebkent ezeken a kozos gyakorlaton amugy is raduocsend volt elrendelve.
A lényeg hogy én a vegyvédelmi fonok vezetov allomasakent szerepeltem.
Vagy a 3. napon fut egy ezredes lélekszakadva hozzank, hogy 9:30-ra rendeljek el vegyi csapas elleni védekezést a harcoloknak.
Volt vagy 8 ora, mondom jovan jol kukodik a hirszerzes
Leadtam a kodot ahogy kell, aztan mivel a nagyfonokok zárásán belul voltunk nem zavarhatott a kutya sem kifekudtem aludni a kocsi elé.
A nap már lemenoben, szakadt a viz mindkirol - nyar volt - mikor ugyanaz az ezredes rohant oda, hogy allomas parancsnok az eloljarohoz!
Osszecihelodtem - a verzerkar zarasan bellul kellett telepuilnunk nem zavart a kutya sem - aztan felballagtam az illeto harcallaspont kocsijahoz.
Ott egy kb 160 kilos illeto vagy 20 ventilatorral korulveve szuszogot, ott szaladozott korotte jopar ember.
- Vezerornagy elvtras XY parancsara jelentkezem.
A tag rettenetes bedagadt szemekkel kérdi, hogy mikor adtam ki a vegyicsapas jelzest.
Mondom 9:30-kor masodpercre
Azt mondja jol van, és a vegyicsapas elharitva jelzest.
Mondtam, hogy jelentem ezt a kutya se kérte.
Mire ő két sohajtas kozt:
- Aham! Maga eloszor van nálam.
Mopndtam hogy nehez lenne tagadni.
Mire ő atyaian:
- Na mert mi a kollegajaval ugy szoktuk csinalni, hogy leadja a vegyicsapas kodjat, és 5 percre rá a lefujast.
Odafordulé az ezredeshez aki hozzam is szalad:
- Na most mar tudjuk mire fel volt az a nagy felhaborodas. Maga meg -v ez voltam én - megjegyzi, hogy 5 perc és lefujjuk! Megértett?
Mondom jelentem értem.
Mire őü
- Na akkkor jol van. E varsoi szerzodes jelenlévő alakulatainak meg nem ártott kis fogyokura, miszerint a legmelegebb nyari napn fel 11tol este hetig vegyvédelmi ruhaban hajtjak vegre a gyakorlatokat.
Lelepni katona és ne terjessze ha nem akarja, hogy a loveszek és a tuzerek egy sotet hylyen megallitsak magat és számonkérjek a szenvedésuket...
 
Állítólag a kövéreket rúgták ki legelőször. Ovi utálja őket… :D
Sokan kinlodnak a kiloikkal, ugy szokik fel mint a laz de le bezzeg nem akar menni.
HA jol megnezi az ember , politikus , mediaba szereplok vigyaznak a vonalaikra.
Mondjak hogy lehet menni edzeni, futni, stb de ha igy nem megy akkor az orvos is segit nekik es gyogyszeresen injekcioval de levarazsoljak a kilokat. Aki ilyen pocakos mint Orbannak csak korbe kene neznie egy Eus talalkozon hany tulsulyos kollegaja van? Kiveve a pacal kiralyt es meg egy ket diszpintyet.
Szegeny Zahert mar meg is tamadta a fidesz media igen csunya modon.
Pedig van penze hogy ezt a gondjat megoldja, egy jo par kilotol megszabaduljon. A szegeny ember tulsulyatol csak az ingyen megoldas tud segiteni irany futni.
Vegul sz atlag embernek nem fontos, altaalaban egeszsegugy miatt kene lefogyni de neki mar mint Orbannak egy orszag vezetojenek fontos lenne hogy nez ki.
En is kinlodok a kiloimmal .meg van....miert utal engem is ORban. mert nem vagyok sovany.:rolleyes:
 
Sokan kinlodnak a kiloikkal, ugy szokik fel mint a laz de le bezzeg nem akar menni.
HA jol megnezi az ember , politikus , mediaba szereplok vigyaznak a vonalaikra.
Mondjak hogy lehet menni edzeni, futni, stb de ha igy nem megy akkor az orvos is segit nekik es gyogyszeresen injekcioval de levarazsoljak a kilokat. Aki ilyen pocakos mint Orbannak csak korbe kene neznie egy Eus talalkozon hany tulsulyos kollegaja van? Kiveve a pacal kiralyt es meg egy ket diszpintyet.
Szegeny Zahert mar meg is tamadta a fidesz media igen csunya modon.
Pedig van penze hogy ezt a gondjat megoldja, egy jo par kilotol megszabaduljon. A szegeny ember tulsulyatol csak az ingyen megoldas tud segiteni irany futni.
Vegul sz atlag embernek nem fontos, altaalaban egeszsegugy miatt kene lefogyni de neki mar mint Orbannak egy orszag vezetojenek fontos lenne hogy nez ki.
En is kinlodok a kiloimmal .meg van....miert utal engem is ORban. mert nem vagyok sovany.:rolleyes:
+ zsebre tett kéz, ami a bunkóság szimbóluma.
-------
A sportolástól javult a kondícióm, de nem fogytam. Kalóriákat számlálgatva diétázni mazochizmus.
Legkényelmesebb a ZAF fogyókúra. (Zabáld A Felét :) )
Így mentem le 95-ről 85-re. 179 magassággal nem katasztrofális és különben is a
kutyát sem érdekli ha kimegyek az utcára.:D
 
A napokban Zacher Gábor erős kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnökről, akinek szerinte le kéne fogynia, és példát kéne ezzel mutatnia.

Zacher Gábor kőkeményen beleszállt Orbán Viktorba

Jött is azonnal a válasz hisz azonnal a testükkel védik....
A napokban Zacher Gábor erős kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnökről, akinek szerinte le kéne fogynia, és példát kéne ezzel mutatnia. Bayer Zsolt reagált a történtekre, szerinte a toxikológus egy „ostoba, öntelt s**gfej”, aki példát mutat mocskosságból és tisztességtelenségből.
AZ ÜGGYEL KAPCSOLATBAN AZ INDEX KERESTE ZACHER GÁBORT, AKI AZT MONDTA, Ő NEM LÁTTA A BEJEGYZÉST, NEM OLVAS BLOGOKAT, ÉS NEM ÉRDEKLI, HOGY MIT ÍRNAK RÓLA.
 
Egy kis szösszenet azoknak, akiket a sereg érdekel:
 
Egy kis szösszenet azoknak, akiket a sereg érdekel:
Sajnos fizetős cikk... :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,327
Legújabb tagunk
Tracycer
Oldal tetejére