Szép festmények, műalkotások

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

hajlando

Kitiltott (BANned)
Tiziano

A%201AASF.JPG
 

Facélia

Állandó Tag
Állandó Tag
1.w200.jpg

1906. március 1-én, Szentpétervárott elhunyt Zichy Mihály festőművész

Festő, grafikus, a magyar romantikus festészet jelentős alakja. 1842-től Pesten jogi tanulmányokat folytatott s egyidejűleg Marastoni Jakab festőiskolájának növendéke volt. 1844-ben Bécsbe került, ahol Waldmüller tanítványa volt. Itt készült 1846-ban első jelentős műve, a Mentőcsónak c. festménye, mely a romantika kedvelt témáját mély pszichológiai kifejezőerővel dolgozta fel. 1847-től Waldmüller ajánlására Szentpéterváron a cár egyik rokonának rajztanára lett. Az első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos arcképének megfestésével (1849) hitet tett a szabadságharc eszméje mellett.

Illusztrációkat készített többek között Madách Imre: Az ember tragédiája c. művéhez.​
 

hajlando

Kitiltott (BANned)
Zichy Mihaly

A Zichy múzeumot Zichy Mihály (1827-1906) képzőművész születésének századik évfordulóján alapította unokája, Zichy Mária Alexandra és férje, Csicsery-Rónay István a családi kastélyban. Az 1830 körül emelt, romantikus stílusú épületben a Zichy-család régi bútorai mellett a művész pétervári otthonának (cári udvari festő volt) bútorai, fegyvergyűjteménye, 3000 darabos könyvtára, műgyűjteménye és saját művei, dokumentumai láthatók. Itt lévő legjelentősebb képei: Krisztus levétele a keresztről (1847), A pusztítás géniuszának diadala (1878, Autodafé (1880), A modern szirén (1880), Csábítás-Bűnhődés (1881). Említésre méltó az általa hozott XIX. századi tunguz-evenki sámánöltözék. A neves festőművész életútját, művészi pályáját döntően meghatározta, hogy a pesti, majd a bécsi festőiskola után Szentpéterváron, az orosz cári udvar festőtanára lett. Polgári származású orosz feleségétől, Elsoff Alexandrától négy gyermeke született. Velük együtt költözött haza Zalára, és a kúriához épített műteremben alkotott. 1883-tól III. Sándor cár hívására ismét udvari festő lett.

<TABLE class=kep-doboz cellSpacing=0 cellPadding=0 width=1 align=right border=0><TBODY><TR class=kep-doboz-jobb><TD></TD><TD><!--rightpic --><TABLE class=tab-bordercol cellSpacing=0 cellPadding=0 border=0><TBODY><TR><TD><!--kape --><TABLE cellSpacing=1 cellPadding=0 border=0><TBODY><TR bgColor=#ffffff><TD>
48_1-zala-zichy-muzeum.jpg
</TD></TR><TR><TD class=tab-upic-bkg-pad3px><!--tb -->A művész egykori bútorai


</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE></TD><TD></TD></TR></TBODY></TABLE>
Zichy Mihály tagja volt az Orosz Művészeti Akadémiának. Az Ermitázs grafikai gyűjteményében még ma is több mint nyolcvan vázlatkönyvét őrzik, melyeket a cári udvar eseményeiről készített. Petőfi verseihez, Madách Imre Az ember tragédiájához, Arany János balladáihoz készített irodalmi illusztrációi híresek.
Hetvenöt éves volt, amikor 1902-ben a Nemzeti Szalon kiállítást rendezett képeiből, és a magyar állam megvásárolta azokat.
Utódai a festőművész képeiből, könyvtárából, fegyver- és közép-ázsiai néprajzi gyűjteményéből először 1927-ben nyitottak emlékmúzeumot. A II. világháború alatt pótolhatatlan értékek tűntek el a múzeumból. Ma a gyűjteményt Zichy Mihály dédunokája, Csicsery-Rónay István gondozza.

0593_intro01_maxi.jpg
 

erwin27

Állandó Tag
Állandó Tag
<img src="http://www.wga.hu/detail/g/greco_el/14/1410grec.jpg">

El Greco: Don Fernando Ninõ de Guevera fö inkivisitor képe
 

hajlando

Kitiltott (BANned)
El Greco

El_greco.JPG

Onarckep

Visszaterve, bar nem allt szandekomban, erwinnek ajanlom elsosorban a kovetkezo kis osszeallitast, egy kis joszandekot remelve.Ez egyben valaszom 1512-es uzenetedre.
 

lapappilon

Állandó Tag
Állandó Tag
<big>Linómetszet</big>
A sokszorosító grafikai eljárások közös vonása, hogy a papíron elõször képtervet készítünk, mert a rajz végleges kialakítása a különbözõ anyagú nyomóformákon, az ún. dúcokon történik.
A legrégibb anyag, amit magasnyomáshoz dúcnak használtak, a kõ. Ezt az anyagot ma már teljesen kiszorította a könnyebben megmunkálható fa, linóleum és a különféle fémek. A metszésekhez, vésésekhez acél metszõkéseket és vésõket használunk.
A linóleummetszet vagy linómetszet dúca a parafa és lenolaj keverékébõl álló linóleumlap. A fánál könnyebben munkálható meg. Összefogott rajzú, síkhatású képek készítésére alkalmas. A vésés megkezdése elõtt a linóleumot farostlemezre vagy falapra ragasztjuk, hogy együttes magasságuk 23,5 mm legyen. A finom vonalú metszetek nyomtatására sima, vékony, magas enyvtartalmú papírt használunk. A síkszerû rajzok nyomására alkalmasabbak a vastagabb, érdesebb felületû papírok, amelyeket nyomtatás elõtt mindig alaposan benedvesítünk, mert így könnyebben felveszik a festéket. Természetesen minden újabb levonat készítése elõtt a dúcot újra fel kell festékeznünk.
A színes nyomat készítésének több módszere is van. Ezek közül a legegyszerûbb az, amikor ecsettel visszük föl a színeket közvetlenül a dúcra. Ha azonban azt akarjuk, hogy minden nyomatunk egyformán legyen színes, akkor annyi dúcot kell készítenünk, ahány színt akarunk felhasználni. Az egyes dúcokon a rajznak csak azokat a részleteit metsszük ki, amelyek azonos színûek. Egymásra nyomással a papíron újabb színek és tónusok keletkeznek.



ÉGERHÁZI IMRE festőművész (1925 - 2001)
Égerházi Imrét már az ezredfordulón az Alföld egyik vezető mestereként tartották számon. Művészete és művészeti szervezőtevékenysége Magyarországon és a határon túl is nagy elismerésben részesült.​
Hajdúhadházon született, a XVI. századi freskófestő, Egerházi Képíró János kései leszármazottaként. Képzőművészeti szabadiskolában tanult Debrecenben, mestere Menyhárt József festőművész volt.
1962-től több mint 100 egyéni és 400 csoportos kiállításon vett részt, az Egyesült Államoktól egész Európán és Magyarországon át Japánig. 1964-ben alapító tagja volt a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelepnek, ahol 30 éven át dolgozott.


Csokonai
linómetszet, papír, 18x30
1983





Sumeni török temetô
linómetszet, papír, 24x31
1982





Jugoszláviai emlék
vegyestechnika, papír, 50x45
1967
 

hajlando

Kitiltott (BANned)
El Greco

El Greco (er.: Domenikos Theotokopulos vagy Domenico Theotocopuli) (Kréta, Kandia (ma Heraklion), 1541 körül – Toledo, 1614. április 7.) görög származású reneszánsz festő, a spanyol manierizmus legnagyobb mestere.
Élete
Kréta 1204-től Velence fennhatósága alá tartozott. El Greco családjának férfitagjai a Serenissima hivatalnokai voltak, és a katolikus vallású család aránylag jó anyagi körülmények között élt. El Greco valószínűleg a ferenceseknél tanult, ebből következik, hogy vonzódott Assisi Szent Ferenchez. Gyermek- és ifjúkoráról kevés adat áll rendelkezésre. Már Krétán elkezdte tanulni a mesterségét, majd húsz éves kora körül Velencébe mehetett, ahol Veronese, Tiziano és Tintoretto munkásságát tanulmányozhatta. 1566-ban már úgy említik Kandiában, mint festőt.
A Krétán elsajátított bizánci stílus mellett Tizianótól tanulta a színkezelést, a dramaturgiát, a testek mozgásának kifejezését. Valószínűleg a művész segédjeként dolgozott, erre utal néhány korabeli feljegyzés. 1617-ben a pápai orvos egy Grecónak nevezett tehetséges festőről ír, aki Tiziano műhelyében dolgozott. Bár a híradás késői, megbízható.
A Grecót vonzó manierizmus központja Rómában volt, ahova 1570-ben érkezett meg Giulio Clovio miniátor ajánlólevelével. Alessandro Farnese kardinális palotájában lakott, azon a szinten, amelyet Michelangelo tervezett. A fiatal festő érezte, hogy nagynevű elődje árnyékában nem tudna érvényesülni. Miután egy megjegyzésével megbotránkoztatta a Michelangelo-hívő római művészeket, 1575-76 körül Spanyolországba utazott. Remélte,hogy részt vehet az Escoriálban folyó katedrális felújítási munkálataiban.
Greco először Madridba érkezett meg, ahol megismerkedett do&ntilde;a Jerónima de las Cuevas-szal, aki az élettársa, egyesek szerint felesége lett. Ebből a kapcsolatból 1578-ban egy fiú született. Valószínűleg erről az asszonyról festette ritka női portréi egyikét, a Hermelines hölgyet.
Rövid madridi tartózkodás után, 1576 végének környékén már Toledóban volt, ahol két megbízás is várta: egy kép készítése a katedrális sekrestyéje számára és a Santo Domingo el Antiguo-templom oltárának megépítése és festése. Greco nemcsak mint festő volt ismert kortársai között, hanem mint oltárépítő és szobrász is. Ez az oltár élete e korszakának legjelentősebb munkája, amelyen először jelenik meg El Greco hihetetlen színekben tobzódó színkultúrája. A képek többsége ma már nincs az eredeti helyén.
II. Fülöp spanyol király megbízására újra Madridba érkezett, és az Escorial számára egy nagyméretű festményt készített, a Szent Mauitius és a thébai légió mártíromságát. Ezt a képet már manierista stílusban festette. A király nem volt teljesen megelégedve a művel, a kép ellen a legnagyobb kifogás az volt, hogy a szent nem sugall áhítatot, s ettől kezdve Greco minden szentje olyan ájtatos,hogy alkotójukat sokan misztikusnak hittek.
Mivel Greco érzékenységét sértette, hogy míg egyesek istenítik, mint művészt, mások számára csak mesterember, ezért néhány év múlva végleg Toledóba költözött. Szép házat bérelt, s a soknemzetiségű város humanista műveltségű értelmiségi körének tagja lett. Ebben az időben sok portrét festett a barátairól. Anyagi eredetű vitája támadt megrendelőivel, iakik sokszor nem akarták kifizetni a kért összeget. Ilyen megrendelő volt a Santo Tomé-templom plébánosa is, aki az Orgaz gróf temetése c. képet rendelte. A kép Greco egyik legjelentősebb műve, amelyen több kortársa mellett saját magát és fiát is megörökítette.
A Hospital de la Caridad számára készített oltár is pereskedés forrása lett, mert a megbízók különböző hibákra hivatkozva nem akarták kifizetni a kért összeget. Pedig a négy kép, amely az oltárt díszítette, Greco művészetének legkitűnőbb alkotása nagyvonalú ecsetkezelésével, erős koloritjával. Barátain kívül egyházi személyektől kapta a legtöbb megbízását. Több Apostol-sorozatot is festett, a legutolsó ma a toledói Greco-múzeumban látható.
Magánéletéről nem tudunk sokat. Fia apja munkatársaként dolgozott, s emellett jelentős építészként is ismert volt.El Greco festményeit sokszor átdolgozta, soha nem érezte őket befejezettnek. Műveiről kisebb méretű másolatokat készített, amelyet reménybeli megrendelőinek úgy mutatott, mint egy katalógust, amelyből választani lehet. Ezért fordul elő oly sok ismétlés Greco művein.
Élete vége felé egyre kevesebbet festett, egyre inkabb csak sajat
kedvtelésére dolgozott, így született a Laokoón, egyetlen mitológiai tárgyú képe, amelyen ötvözi hellenisztikus neveltetését velencei tanulmányaival. Utolsó éveiben még egy oltárra kapott megbízást, de már nincs ideje befejezni. 1614. április 7-én halt meg, és a Santo Domingo el Antiguo-templomban temették el. Anyagi viták miatt azonban néhány év múlva kihantolták és ismeretlen helyre szállították.
 

hajlando

Kitiltott (BANned)
El Gerco

Művei
  • 1568 A Modena(Este)-triptichon, Modena Galleria Estense,
  • 1568 körül Az utolsó vacsora, Bologna, Pinacoteca Nazionale
  • 1570 körül A kufárok kiűzése a templomból, Washington, National Gallery of Art
  • 1570-72 Assisi Szent Ferenc stigmatizációja, magángyűjtemény
  • 1570-75 Krisztus meggyógyítja a vakokat, Párma, Galleria Nazionale
  • 1571-76 Vincenzo Anastagi, New York, Frick Collection
  • 1571-72, Giulio Clovio, Nápoly, Museo Nazionale di Capodimonte
  • 1576-78 A bűnbánó Magdolna, Budapest, Szépművészeti Múzeum
  • 1577 Mária mennybemenetele, Chicago, Art Institute of Chicago
  • 1577 Szentháromság, Madrid, Museo del Prado
  • 1577-79 Expolio, Toledo, Church of Santo Domingo el Antiguo
  • 1578-79 Jézus nevének imádása (II. Fülöp álma), El Escorial, Chapter House, Monasterio de San Lorenzo
  • 1577-80 Hermelines hölgy, Glasgow, Art Gallery & Museums Kelvingrove
  • 1580-81 Szent Mauitius és a thébai légió mártíromsága, El Escorial, Chapter House, Monasterio de San Lorenzo
  • 1586-88 Orgaz gróf temetése, Toledo, Santo Tomé
  • 1590 körül Idős férfi portréja, Madrid, Museo del Prado
  • 1595 Szent András és Szent Ferenc, Madrid, Museo del Prado
  • 1595 körül Férfitanulmány, Budapest, Szépművészeti Múzeum
  • 1595-1600 Angyali üdvözlet, Budapest, Szépművészeti Múzeum
  • 1597-99 Toledo látképe, New York, Metropolitan Museum of Art
  • 1600 körül The Disrobing of Christ, Budapest, Szépművészeti Múzeum
  • 1600-as évek A Szent Család Szent Annával, Budapest, Szépművészeti Múzeum
  • 1610 körül Szent András apostol, Budapest, Szépművészeti Múzeum
  • 1604 körül Szent Márton és a koldus, Washington, National Gallery of Art
  • 1600 körül Szent József és a gyermek Krisztus, Toledo, Museo de Santa Cruz
  • 1596-1600 Fernado Nino de Guevara kardinális képmása
  • 1603 Síneai Szent Bernardino, Toledo, Museo de El Greco
  • 1603 körül Jorge Manuel Theotokopoulosnak, a művész fiának arcképe, Sevilla, Museo de Bellas Artes,
  • 1603-05 Szent Ildefonso látomása, Illescas Hospital de la Caridad
  • 1608 körül Krisztus az Olajfák hegyén, Budapest, Szépművészeti Múzeum
  • 1608-13 Szeplőtelen fogantatás, Toledo, Museo de Santa Cruz
  • 1608-14 Az ötödik pecsét feltörése (Szent János látomása), New York, Metropolitan Museum of Art
  • 1610-14 Apostle St Bartholomew, Toledo, Museo de El Greco
  • 1610-14 Szent Pál apostol, Toledo, Museo de El Greco
  • 1610-14 Laokoón és fiai, Washington, National Gallery
Szobrok
  • 1577-79 Két szent, Toledo, Santo Domingo el Antiguo
  • 1595-98 Krisztus feltámadása, Toledo, Hospital Tavera
  • 1600-as évek Epimetheus és Pandora, Granada ,Conde de la Infantas Collection
  • 1612-14 Egy apostol mellszobra, Madrid, Thyssen-Bornemisza Collection
 

hajlando

Kitiltott (BANned)
Tiziano

Tarquinus és Lucretia, 1571

Lucretia, római mitológiai alak, előkelő nő, Spurius Lucretius leánya, Tarquinius Collatinus felesége. Híres volt erényességéről és hitvesi hűségéről. Férje ezzel fennen dicsekedett Ardea ostroma idején, és ezzel vad vágyat ébresztett az asszony iránt rokonában, Sextus Tarquiniusban. Sextus titokban elhagyta a tábort, meglátogatta Lucretiát, aki rokonként tisztességgel megvendégelte, ő pedig az éjszaka erőszakkal magáévá tette az asszonyt. Másnap Lucretia férje és apja előtt feltárta a gyalázatot, majd egy tőrrel szíven szúrta magát. A merénylet és Lucretia halála óriási felháborodást keltett Rómában, s végső soron ez vezetett a zsarnoki Tarquinius család elűzéséhez és a királyság megszüntetéséhez. A Livius által feljegyzett történetet Ovidius is megformálta a „Római naptár"-ban. Legrangosabb irodalmi feldolgozása William Shakespeare „Lucretia meggyalázása" című ifjúkori elbeszélő költeménye.
 

hajlando

Kitiltott (BANned)
Tiziano


http://hu.wikipedia.org/wiki/Kép:Tizian_011.jpg

Danaé, Tiziano Vecelli festménye

Danaé a görög mitológiában az argoszi Akrisziosz király és Eurüdiké leánya, Perszeusz anyja. Neve más írásmód szerint Danaë, eredete a görög Δανάη szó, melynek jelentése aszalt, elszárított.
Egy delphoi jóslat szerint Danaé gyermeke meg fogja ölni Akriszioszt, így az uralkodó a leányát egy ércszobába zárta el, ahol nem érhette el semmiféle udvarló. Azonban Zeusznak megtetszett Danaé, és a tetőn keresztül arany eső képében megtermékenyítette az argoszi királylányt. Miután megszületett Perszeusz, Akrisziosz éktelen haragra gerjedt, és leányát a csecsemővel együtt egy ládába záratta, és a tenger habjaiba vetette. A Szeriphosz szigetén partot ért ládát az ottani király testvére, Diktüsz találta meg, és benne Danaét Perszeusszal. Gondjaiba fogadta őket, és a királyi udvarba vitette őket. Így ismerkedett meg Danaé Szeriphosz királyával, Polüdektésszel. A király beleszeretett Danaéba, ám az argoszi királylány elutasította szerelmét. Polüdektész bosszúból elküldte Perszeuszt, hogy ölje meg Meduszát, és úgy gondolta, hogy így a biztos halálba küldi a fiút. Ám ez nem így történt, és miután Perszeusz visszatért Szeriphoszra, elűzte trónjáról Polüdektészt, és Diktüsz lett az új király. A delphoi jóslat is beteljesedett, amikor Perszeusz véletlenül egy diszkosszal agyonütötte Akriszioszt.
 

hajlando

Kitiltott (BANned)
Tiziano

V. Károly (Gent, 1500. február 24. - 1558. szeptember 21.) Kasztília királya (1516-1556), Aragónia királya (1516-1556), Nápoly és Szicília királya (1516-1554), német király (1519-1556) és német-római császár (1530-1556, de formálisan nem mondott le 1558-ig). Spanyolországban I. Károly néven uralkodott.
Szép Fülöp és Őrült Johanna fia volt. Anyai nagyszülei II. Ferdinánd aragóniai király és I. Izabella kasztíliai királynő voltak, akiknek a házassága egyesítette első ízben Spanyolországot. Apai nagyszülei I. Miksa német-római császár és Burgundiai Mária voltak. Nagynénje volt Aragóniai Katalin, VIII. Henrik angol király első felesége.
A flamand Gent városban született és Margit nevű nagynénje nevelte 1517-ig Mechelenben. Életének ebben a korai szakaszában a németalföldi kultúra volt rá hatással. Gyermekkorában franciául és flamandul nevelték, de később megtanult spanyolul és valamennyire németül is. Fiatalkorában többször ellátogatott Párizsba, amely akkor Nyugat-Európa legnagyobb városa volt.
Noha Spanyolország lett a birodalmának a magja, soha nem asszimilálódott teljesen és különösen uralkodásának kezdetén idegennek tekintették. Ennek ellenére életének nagyobb részét Spanyolországban töltötte, beleértve utolsó éveit egy spanyol kolostorban.
Fiatalkorában Adriaan Dedel (a későbbi VI. Adorján pápa) volt a nevelője.
1526. március 10-én feleségül vette unokatestvérét, Portugál Izabellát, III. János portugál király nővérét.
Gyermekeik
Károly híres volt sok szeretőjéről. Kettő közülük gyermeket is szült, akik később Némealföld kormányzói lettek:
  • Johanna Maria van der Gheynst-tól született Pármai Margit,
  • Barbara Blombergtől született Ausztriai János.
 

hajlando

Kitiltott (BANned)
Victor Vasarely, azaz Vasarhelyi Gyozo

Vásárhelyi Győző 1908-ban született Pécsett. Budapesten orvostudományi
egyetemre járt, majd 1928-29-ben a "budapesti Bauhaus"-ban, az úgynevezett Atelierben festészetet tanult.
1930-ban Párizsba költözött. 1947-től alakította ki
újszerű, absztrakt-geometrikus stílusát,
és Victor Vasarely néven az op-art megteremtőjeként vált világhírűvé.
Jelentősek korai reklámgrafikái, vázlatai, ceruzarajzai és az 1940-50-es
évekből származó festményei.
Legfontosabb művei között említik Az Ember című mozgástanulmányt.

victor%20vasarely,axo-gj,1968.jpg
2147.jpg
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére