Hírek Szabad Európa: Orbánéknak újra fontos lett a Norvég Alap pénze

Korábban inkább lemondtak több mint 75 milliárd forintról.

A Szabad Európa információi szerint újra elkezdődhetnek a kétoldalú tárgyalások a 2021 óta felfüggesztett Norvég Alap újraindításáról. Az azért állt le, mert az Orbán-kormány nem tudott megállapodni Norvégia, Izland és Liechtenstein (a donor országok) képviselőivel arról, hogy Magyarországon ki legyen a Norvég Alap-támogatások civil lebonyolítója.

A portál magyar és norvég forrásai szerint egyelőre a formális kétoldalú tárgyalások előkészítése zajlik, de még év vége előtt meglehet az első hivatalos tárgyalási forduló.
Norvég részről úgy számolnak, nyárig akár alá is írhatják a megegyezést, bár a norvég elvárások nem sokat változtak.

Mi a legnagyobb nyitottsággal és jó szándékkal fogunk leülni magyar partnereinkkel, de abban is biztos vagyok, hogy ragaszkodni fogunk a pénzek transzparens és kormányfüggetlen módon történő elosztásához. Természetesen az alapokhoz érkező pályázatokat elbíráló szervezetek esetében is ez lesz az elv, mindenképpen nyílt pályázat keretében kell majd kiválasztani őket
– mondta egy norvég informátor.


Az Orbán-kormány korábbi harcias hozzáállásában változást jelent, hogy egy kormányzati forrás szerint Norvégia a megállapodás híján is hozzáféréssel bír az uniós közös piachoz, jobb lenne megegyezni, hogy legalább fizessen. Korábban Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és egykori oslói nagykövet beszélt arról, hogy a kormánynak a 2014-es vitában se volt igaza, de az EGT-országok közös nyilatkozatának megvétózásával nevetségessé is tette magát, mert azzal a norvégoknak nem okoz semmilyen hátrányt.).

Bár a kudarc sem kizárt, most a megegyezést segítheti, hogy a civil szervezeteknek nyújtandó támogatásokat már teljesen külön kezelik, az elosztási mechanizmus is az Európai Bizottságon keresztül zajlik. A kormány korábban Norvégia diktátumának nevezte, hogy a Norvég Alap civil forrásainak elosztására hét pályázóból bárkit hajlandó volt elfogadni a „Soros György által támogatott” Ökotárson kívül, Norvégia viszont ragaszkodott a „Soros-szervezethez”.

Móra Veronika, az Ökotárs vezetője azt mondta: a magyar-norvég tárgyalások hírét nem tudja kommentálni, azt pedig még nem döntötték el, hogy a civil pénzek kezelésére pályáznak-e.

1733683760571.jpeg
 
Bár a kudarc sem kizárt, most a megegyezést segítheti, hogy a civil szervezeteknek nyújtandó támogatásokat már teljesen külön kezelik, az elosztási mechanizmus is az Európai Bizottságon keresztül zajlik.

Sőt fenyegetni szokott: nem szavazom meg a költségvetésüket.
Nem kicsit hasonlít már a Hőscincérre



Nagy hegy oldalában, reves fa odvában, élt egy fiatal és nagyravágyó hőscincér. Ez a hőscincér negyed bakarasznyi sem volt még, s máris elhatározta, méltóvá válik nevéhez, melyet őse az erdő bozontos királyától kapott, s valamilyen példátlan hőstettet visz végbe. Elősorolta magában az összes számba vehető hőstetteket, s ugyancsak beleizzadt, mire kiválasztotta közülük a legméltóbbat. Ez pedig sem kevesebb, sem több nem volt, éppen csak annyi, hogy keres egy óriási hegyet, fölmászik az oldalán, s amikor a tetejére ér, elkiáltja magát:

– Hé, te nagy hegy, itt fekszel a lábamnál! Én, a hőscincér meghódítottalak.

Ahogy ment, mendegélt, egy lehullott fenyőtoboz akadt útjába. A hőscincér fölnézett rá, s egyszerre öröm járta át minden kis porcikáját.

– Itt a hegy, amit keresek! – kiáltotta.

Azzal hősiesen nekigyürkőzött, és fölmászott a fenyőtoboz oldalán.
Amint a tetejére ért, délcegen kihúzta magát, még a hasát is kidüllesztette, s nagy fennhangon így kiáltott:
De legalább álmaihoz tartja magát
Merjünk nagyot álmodni
 
Utoljára módosítva:
borzasztó bajban van már a magyar gazdaság, Orbán Viktor a FIDESZ -es dilettáns bagázzsal karöltve teljesen lenullázta a magyar gazdaságot, már mindent szétloptak amit csak lehetett, így nincs pénz semmire.
 
borzasztó bajban van már a magyar gazdaság, Orbán Viktor a FIDESZ -es dilettáns bagázzsal karöltve teljesen lenullázta a magyar gazdaságot, már mindent szétloptak amit csak lehetett, így nincs pénz semmire.
Szereted a képregényeket,Nincs egy kis fantáziád színesebbe tenni amit közzé teszel?
Például:Mindent szétlopnak a:faxok

1733733067849.png
 
Utoljára módosítva:
első körben a dilettáns, balfaszkodásáról híres FIDESZ-es bagázst kell lecserélni 2026-ban, Magyar Peti gyerek se váltja meg a világot de legalább az UNIÓS pénzek megindulnak magyarország felé és ha már Petiék csak a felét lopják el már akkor is bentebb vagyunk mi magyarok, mert a FIDESZ eddig az összes uniós pénzt ellopta.

na ennyire egyszerű, nem kötelező agyhalott egybites fidesz szavazónak lenni, ép itt az ideje hogy az emberek kihúzzák a fejüket a fidesz seggéből " és láss csodát világoság lészen "
 
első körben a dilettáns, balfaszkodásáról híres FIDESZ-es bagázst kell lecserélni 2026-ban, Magyar Peti gyerek se váltja meg a világot de legalább az UNIÓS pénzek megindulnak magyarország felé és ha már Petiék csak a felét lopják el már akkor is bentebb vagyunk mi magyarok, mert a FIDESZ eddig az összes uniós pénzt ellopta.

na ennyire egyszerű, nem kötelező agyhalott egybites fidesz szavazónak lenni, ép itt az ideje hogy az emberek kihúzzák a fejüket a fidesz seggéből " és láss csodát világoság lészen "
Nos ezzel a magyar ősi önállóságot hagynád veszni!!!
Beköltözne az idegen szívűség az otthonainkba!
Megnőne a külföldi beavatkozás lehetősége hiszen olyan pénzekből lenne támogatva a média amelyeknek nem lehetne látni hogy ki és miért önti a magyar választó torkára.
stb..
stb
ezt lehet most hallani.
 
Nos ezzel a magyar ősi önállóságot hagynád veszni!!!
Beköltözne az idegen szívűség az otthonainkba!
Megnőne a külföldi beavatkozás lehetősége hiszen olyan pénzekből lenne támogatva a média amelyeknek nem lehetne látni hogy ki és miért önti a magyar választó torkára.
stb..
stb
ezt lehet most hallani.
Fogalmazzunk szaxerűen: nem hagyjuk, hogy sérüljön a szuverenitásunk
 
Több mint egy évtizede lehetett, Budapesten voltam és a szállodában bekapcsoltam a rádiót.

Orbán arról beszélt, hogy "sokkal eredményesebb lehetne ha az NGO-k pénzét a kormány (tehát ö személyesen) oszthatná el" :rohog:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hajni1966 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta, az lenne a kérdésem hogyan tudnék feltölteni ide filmeket, rengeteg jó minőségben vannak természet, dokumentum és mozi filmek. +d-s film is van egy rakattal. Magyar szinkronos.
Arco wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta,
kérdésem, hogy miképpen tudnám az elavult hozzászólásomat törölni?
Köszönettel és szívélyes dvözlettel,
Arco
Kriszta.Hollo wrote on balacy's profile.
Kedves "Balacy"! Keresem 'A sárga táltos c. 1982-es rádiós hangjátékot. A listádban szerepel, de a folder - akárcsak a többi - üres. Mit csinálok rosszul, vagy hogyan érhetném el ezt a file-t? Kösz szépen, Holló Kriszta.
pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria
Tisztelt Canadahun Rendszergazda! Szeretném megváltoztati a fiókomhoz tartozó bejelentkezési email címet, mert a jelenleg használt, munkahelyi email címem hamarosan megszűnik. Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel, Törőcsik András

Statisztikák

Témák
38,560
Üzenet
4,906,461
Tagok
621,920
Legújabb tagunk
bzzshuuana
Oldal tetejére