Szabad szemmel: Nem tud elmenni a világ Orbánék lejárató riportja mellett

Ha a sajtószabadság táplálja a demokráciát, akkor a világ jelentős része éhezik, míg Magyarország már éhen is halt.

Kurier

A magyar kormánynak meg kell magyaráznia az Európa Tanácsnak, hogy a köztévé miért akarta a Fidesz közreműködése nyomán fő műsoridőben lejáratni az osztrák Profil c. hetilap munkatársát, aki pedig csupán afelől tudakozódott, hogy miként alakul a (szélső)jobb összeszervezése az Európai Parlamentben. Az eset valóságos szolidaritási hullámot váltott ki nyugaton. Az Európai Újságírók Szövetsége (AEJ) ennek keretében fordult a 47 országot tömörítő strasbourgi szervezethez. Amellett ugyanis működik egy fórum az újságírók védelmében. Rendszeresen közzéteszi, hogy kiket próbálnak megfélemlíteni a szakmából, mert úgy véli, hogy a nyilvánosság megszégyenítést jelent a vétkesek számára. Magyarország már 18 ilyen ügyben érintett. Az AEJ főtitkára kijelentette, hogy még az EU-ban is egyre elfogadottabbá válik az Orbán-féle hozzáállás, pedig az a legnagyobb mértékben civilizálatlan, műveletlen, egyszerűen nem európai. A jelentés megemlíti, hogy a köztévé nem elégedett meg egyetlen kirohanással a célkeresztbe vett osztrák újságíróval szemben. Utána még négy műsor foglalkozott vele. Megszólalt Szijjártó Péter is az ügyben, noha az akkor még csupán szélsőjobbos körökben volt ismert.

Frankfurter Rundschau

Ha a sajtószabadság táplálja a demokráciát, akkor a világ jelentős része éhezik, de Európán belül Magyarországon már régóta nem lehet független médiáról beszélni. Így látja a helyzetet a vezércikk, miután a Riporterek Határok Nélkül (RNH) nyilvánosságra hozta idevágó éves jelentését. A szerző, aki a nemzetközi civil szervezet elnökségi tagja, megjegyzi, hogy az EU meglehetősen tehetetlennek tűnik a magyar és a lengyel kormánnyal szemben. Így nem meglepő, hogy Orbán Viktor, az illiberális demokrácia bajnokaként a járván ürügyén újabb intézkedéseket tesz az újságírók ellen. A vírus a szabad sajtónak is nagy rosszat tesz. Hiszen nem csupán diktatúrák szorítják vissza elfogulatlan tömegtájékoztatást a járványra hivatkozva. Világszerte üldöznek, fenyegetnek riportereket, időnként még meg is ölik őket. Az autokraták módszeresen darálják be a polgárjogokat, felsorakoztatják az elnyomó apparátust. Elsőként mindig az önálló médiát számolják fel, amikor felbukkan a szabadság vágya. Az RNH összesítésében Németország a 13. helyre csúszott vissza, mert a koronakorlátozások ellen tüntetők agresszívan lépnek fel az újságírók ellen. A helyezés kínos és szégyenletes, írja az elemzés, hiszen az ország azzal büszkélkedik, hogy milyen demokratikus vívmányok érvényesülnek. Az évek óta tapasztalható agresszív légkört a jobboldali gerjeszti, az bátorítja a verőlegényeket is. Sokan azonban csak nézik az eseményeket, minden részvét nélkül. Sőt, időnként a rendőrség is úgy viselkedik, mintha a sajtó a demokrácia ellensége volna. A sajtószabadságot meg kell védeni, de ez mindig is így volt. A kérdés az, mennyit ér a híveinek harcolni érte?

Euractiv

A Bizottság illetékese első ízben pendítette meg nyilvánosan, hogy az EU törvényt kíván elfogadtatni a sajtószabadságról. Breton az EP Kulturális és Oktatási Bizottságában beszélt, kiemelve, hogy aggasztó jelenségeket tapasztalni a média függetlensége és sokszínűsége kapcsán a magyaroknál, lengyeleknél, cseheknél és szlovéneknél. Budapest és Varsó évek óta csörtézik Brüsszellel, mivel egyre kevésbé érvényesülnek a jogállami normák. Mindkét kormány igyekszik ellenőrzése alá vonni a tömegtájékoztatást. A szóban forgó uniós jogszabály célja egyébként az, hogy az EU kísérje figyelemmel a sajtószabadság helyzetét és szabjon ki büntetést, ha valahol megsértik a szabályokat. Ezen kívül közös irányelveket fektet le a közmédia irányítására, meg akarja akadályozni, hogy a politika beleszóljon a közszolgálatba és támogatni kívánja a média sokszínűségét.

Die Welt

A német külügyi államminiszter kijelentette, hogy Európában nem lehet kettős mércét használni, és aki bírálja Magyarországot és Lengyelországot, annak körbe kell néznie a saját portáján is. Roth az Európai Tanácsban beszélt, amely ezúttal a német jogállam helyzetét mérte fel. A politikus úgy értékelte, hogy Németország ezen a területen jól áll, de azért vannak nyugtalanító jelenségek, pl. a korrupció, a gyűlöletbeszéd és az újságírók, illetve a sajtó elleni támadások kapcsán. A jelentés ugyanakkor azt állapította meg, hogy német közmédia pártatlanul működik, a magánkézben lévő orgánumoknál pedig átláthatóak és szabályozottak a tulajdonviszonyok. Ezzel szemben a magyaroknál és a lengyeleknél a kormánypártok közvetlen befolyást gyakorolnak mind a tartalomra, mind arra, hogy kik dolgozhatnak a szerkesztőségekben. Az újság hozzáteszi, hogy a két ország hangosan visszautasítja a brüsszeli bírálatot, miszerint aláássa a bíróságok és a sajtó függetlenségét. Erősen kapálózik továbbá az ellen is, hogy a jogállam megsértése esetén ne kaphassanak uniós támogatást. Daniel Freund, a német zöldek EP-képviselője, egyben Orbán nagy kritikusa úgy értékelte, hogy Németországban sem minden tejfel, de az állapotokat össze sem lehet hasonlítani azzal, ami Magyarországon van, mert ott módszeresen elhallgattatják a szabad médiát.

Bloomberg

Hollandia diplomáciai úton tiltakozott, mert a magyar kormány az egészségügyi vészhelyzetre, illetve a nemzetbiztonságra hivatkozva megakadályozta, hogy a bécsi Vienna Insurance Group megvegye az Aegon magyarországi, illetve kelet-európai érdekeltségeit. Az ügylet értéke 1 milliárd dollár. A nemzeti hatóságok ilyen ügyleteknél általában akkor szoktak közbelépni, amikor piaci monopólium kialakulásától tartanak, munkahelyeket igyekeznek megőrizni, vagy nemzetbiztonsági aggályaik vannak. Ez esetben azonban a jelek szerint egyik sem áll fenn, pont ezért keltett aggályokat az Orbán-kabinet húzása. Viszont nagyon is beleillik abba a stratégiába, hogy a hatalom nagy nemzeti cégeket kíván létrehozni. A pénzügyi ágazatban pl. most zajlik három bank egyesülése. Bod Péter Ákos szerint Magyarország immár élenjár Európában, amikor az állam beavatkozik a gazdaságban. Lehet, hogy a mostani intervenció sokakat meglepett, de nagyon is passzol az eddigiekhez. Most úgy hírlik, hogy hazai cégek, köztük a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó CIG Pannónia óhajtanak ajánlatot tenni a holland tulajdonosnak. Az egész ügyben azonban igen bajos, hogy csupán egy nappal korábban látott napvilágot az a jogszabály, amelyre hivatkozva a belügyi tárca meghiúsította a tranzakciót, miközben végig a Pénzügyminisztérium tárgyalt a felekkel.

Die Welt

Nincs könnyű dolga a német liberálisok egyik korábbi vezetőjének, aki évtizedek óta dolgozik a jó magyar-német kapcsolatokért, tekintve Orbán tekintélyuralmi politikáját. Így látja a helyzetet a konzervatív lap, amely még azon is eltűnődik, vajon Papke nem a magyar kormányfő német hangja-e? Az FDP politikusa 4 éve hagyta ott pártját, miután hasztalan próbálta azt a nemzeti-liberális kurzus felé terelni, ideértve, hogy a szabaddemokraták fogadják be azokat, akik nem pártolják a politikai korrektséget, a bevándorlás ügyében pedig kemény fellépést sürgetnek. Pedig sokáig az FDP parlamenti frakciójának vezetője volt Észak-Rajna-Vesztfáliában, ám összekülönbözött a párt elnökével. Két éve lett a Német-Magyar Társaság elnöke, de azt nem lehet mondani, hogy a pénzért csinálja, mert a tisztséget ingyen látja el. De láthatólag örömet szerez neki, hogy kritikusainak ellenfelét szolgálja. Mint ismeretes, az EU egyre-másra bírálja Orbánt a bevándorlókkal, illetve az ellenzékkel szembeni bánásmódért. Papke a Twitteren keresztül hétről hétre élesebb hangú üzeneteket küld a világnak. Pl. hogy Magyarország elutasítja a tömeges németországi bevándorlást, mert a keresztény-napnyugati Európát védelmezi. Ezzel párhuzamosan dicséri a magyar irányvonalat, amiért az férfi és nő kapcsolataként ragaszkodik a házasság fogalmához és erősebben kötődik a keresztény értékekhez. Kerüli ugyanakkor, hogy Orbánt megemlítse, vagy méltassa. Természetesen üdvözlendő, ha valaki ápolja a két ország közti barátságot. De mégis szembeötlő, hogy itt egy liberális egy illiberális demokrácia mellett lép fel. És nem túl durva-e, amikor úgy állítja be, hogy Magyarország boldog, Németország viszont csődöt vallott?

Washington Post/AP

Magyarországon a roma gyerekek számára sokszor megoldhatatlan feladatot jelent a távoktatás, mert a családok anyagi viszonyainál fogva egyszerűen nincs számítógépük, okos telefonjuk, vagy internet előfizetésük. Ezt tapasztalta a tudósító Bódvaszilason, ahol igen sok hátrányos helyzetük roma él. Olyannyira, hogy nem egy esetben még írószerre sem futja nekik. Ezek után értelemszerűen lemaradnak a tanulásban. A járvány épp ezért különösen keményen érintett sok ezer roma családot, amelyek már korábban a társadalom szélére sodródtak. A ragály miatt azután még a maradék felnőttek is elvesztették állásukat, így ezek az emberek csak még nagyobb nyomorba sodródtak. Egyesek már saját csekély értékeiket adják el, pl. a telefonjukat, hogy legalább valamennyi ennivalót tudjanak venni. Egy amerikai nonprofit szervezet tavaly nyári felmérése szerint a magyar roma háztartások 41 százalékban van mind vezetékes, mind mobil internet, 13 %-nál viszont egyik sincs. Különösen hátrányos helyzetben vannak azok, ahol a szülők vagy idénymunkásként, vagy napszámosként dolgoznak, mert egyrészt elestek a munkalehetőségtől, másrészt pedig az állam nem segít ezeknek az embereknek. Nekik nem jár munkanélküli segély, vagy bértámogatás, mondja Víg Dávid az Amnesty Internationaltől. Bódvaszilason az önkormányzat hétfőtől péntekig naponta egyszer meleg ételt az iskoláskorú gyerekeknek. De több család küszködik, hogy elegendő élelmiszer jusson az asztalra.

FT

A Nyugat egysége nélkül nem lehet engedményekre kényszeríteni Oroszországot, miközben a kelet-ukrán határ mellett végrehajtott hatalmas csapatösszevonások egész Európa biztonságát fenyegetik – írja a vezércikk. A nyugati politikusok ugyan tiltakoznak, de hogy mit mondanak és tesznek, az meghatározhatja, hogy Putyin meddig mer elmenni. Ezalatt Navalnij súlyos betegen fekszik egy börtönkórházban, miután már három hete éhségsztrájkol. A mára meghirdetett rokonszenv tüntetésre fél millióan jelentkeztek. Az esemény párt órával követi, hogy az elnök elmondja beszédét az ország helyzetéről. De ami Ukrajna mentén történik, az egyáltalán nem csupán arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet az ellenzéki vezető ügyéről, illetve a gazdasági helyzet okozta elégedetlenségről. A Kreml feltett szándéka, hogy meggátolja Kijev nyugati integrációját. Hogy az államfő mire készül, azt csak ő és belső köre tudja. Ám Oroszország már megmutatta, hogy a kardcsörtetésen túl kész az erő alkalmazására is – Európában. Válaszként a nyugati demokráciáknak világos és következetes üzeneteket kell megfogalmazniuk és nem szabad kétséget hagyniuk tetteik felől sem. Nagyon fontos, hogy az Atlanti-óceán mindkét oldalán tegyék egyértelművé: súlyos következményekkel jár, ha támadás éri Ukrajna szuverenitását. Ebbe beleértendő, hogy hajlandóak védelmi fegyvereket is szállítani az ukrán kormánynak. A NATO-nak pedig növelnie kell elrettentő erőit Délkelet-Európában. Továbbá nem szabad visszariadnia további gazdasági megtorló intézkedésektől sem. Az EU-nak meg kell kétszereznie erőfeszítéseit, hogy csökkentse függését az orosz energiahordozóktól, ami magában foglalja, hogy állítsa le az Északi Áramlat 2 utolsó szakaszának építését. Mert ha Nyugat komolyan meg akarja akadályozni, hogy Putyin lábbal tapodjon a nemzetközi játékszabályokon, akkor számolnia kell azzal, hogy ennek azért lesz ára.

N

1314584.jpg
 
Ilyenkor ha már a kormány nem akar rajtuk segíteni akkor forduljanak a képviseleteikhez.
Valaki csak tud segíteni!

Mivel ha valaki liberális az elég nehezen lehet kirekesztő.
Persze mindez a demokrácia alapjain kell hogy történjen.

Ez már errefele így működik...
*
Minden leírt mondat igaz.... Lesújtó, hogy ilyen országban élek... Már túl koros vagyok, bármiféle változtatáshoz.
 
600 ezer magyar ment ki jobb megelhetes remenyebe kedves felcsuti vezir az utobbi 10 ev orszaglasa alatt.
Jol kepzett agilis fiatal munka es adozo kepes lakossag. A kint elo gyerekek mar nem akarnak haza menni.
Rossz jarvany kezelesbe 26ezer magyar halt meg ami borzalmas sok, kar gyozelmi jelenteseket ordibalni mikor lassan a felorszag gyaszol.
 
*
Ön tömjénezés. Szorítkozzunk arra, hogy az elmúlt évek alatt személyesen o.v. és barátja lölö miket ért el. No meg persze a "díszes" udvartartása és hajbókoló, mindenre megszavazó alattvalói. Arról bezzeg nem dicsekszik, hogy éppen a fityesz uralma alatt, hány és hány értékes, képzett, kivételesen jó és reményteljes szakember hagyta el az országot. No meg sok fiatal, akik külföldön építgetik a karrierjüket és eszük ágában nincs haza cuccolniuk, mert külhonban anyagi biztonságban élnek. Ennyi. El nem tudom viselni ezt a mézes-mázos mosolyú, öntömjénező arcot... De ugye kiikerülhetetlen, mert rendszeresen feldobja a tévé és egyéb média.... A szövegről nem is szólva.
 
Nem tudom hogy nyoma veszett volna bármely felzárkóztatásra adott pénznek. Arra céloztam hogy nem mindig a kormányhoz kell szaladgálni hisz ezért vannak a helyi , kisebbségi képviselők ha ők nem tudják megoldani majd fordulnak feljebb.
A kormány megtette a dolgát csak végre kellene hajtani de, jobb egy irodában üldögélni.
Farkas Flóri elnyelt pár milliárdocskát, ami nagy visszhangot keltett. Ki ne hallott volna róla? Az, aki homokba dugta fejét.
 
Igen de, ez a válaszom nem épp erre vonatkozott. Arra mutattam rá hogy nem kell mindig a legfelsőbb hatalomhoz szaladgálni mert erre vannak lejjebb megfelelő szervek igaz azok csak úgy működnek hogy megkérdik a feletteseiket hogy a 2+2 az lehet 4 ?....
 
600 ezer magyar ment ki jobb megelhetes remenyebe kedves felcsuti vezir az utobbi 10 ev orszaglasa alatt.
Jol kepzett agilis fiatal munka es adozo kepes lakossag. A kint elo gyerekek mar nem akarnak haza menni.
Rossz jarvany kezelesbe 26ezer magyar halt meg ami borzalmas sok, kar gyozelmi jelenteseket ordibalni mikor lassan a felorszag gyaszol.
Már nem a 30 ezer felé tartó halottak számítanak, hanem a kiosztott vakcina milliók, amikért cserébe szabadságot ajánlanak, ami szimpla zsarolás. A vészhelyzetnek '22 ig - a választásokig - ki kell tartaniuk, mert...
 
Ki is fog tartani hisz ahogy ki néz a választás most a vakcina beszerzés körül fog alakulni. De, ott lesz talonban a soros és a migráns kártya is.
 
Igen de, ez a válaszom nem épp erre vonatkozott. Arra mutattam rá hogy nem kell mindig a legfelsőbb hatalomhoz szaladgálni mert erre vannak lejjebb megfelelő szervek igaz azok csak úgy működnek hogy megkérdik a feletteseiket hogy a 2+2 az lehet 4 ?....
Csak a kormány a lejjebb levőktől (önkormányzatok) tetemes pénzt vett el - (például a parkolás ingyenessé tételével (is)). Mert így tette a dolgát. Az önkormányzatok pedig széttárták a kezüket - pénz híján, cselekedni nemigen tudtak.
 
Erre azt válaszolja a kormány média által túl képzett választó hogy azt a pénzt visszakapták az önkormányzatok.
 
...de csak a fideszes önkormányzatok és azok az ellenzékiek, akiken keresztül a Fidesz az önkormányzatokat megosztani akarta. Tehát... elvonja a pénzt, és pályáztatással adja vissza. A pályázatok nyerteseit ő dönti el, kik lehetnek.
 
Utoljára módosítva:
....ezt az ellenzéki média súlykolja .......
Ezt is?
"Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 829 595 fő, közülük 2 814 805 fő már a második oltását is megkapta. 780 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 800 368 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 51 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 380 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 655 959 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 115 029 főre csökkent."
 
Hozzá kell szokni hogy az állam mindent a saját sikerének tekint.
Ami rész szint igaz is.
Így kell siker propagandát felépíteni.
A rendszerváltás óta egy kormány sem csinált ilyet.
 
"Sajnos, mi mindig vagy önámításunk, vagy túlzott hiszékenységünk áldozatai voltunk. Mi vagy föl- vagy túlzottan leértékeltük magunkat. Ez utóbbi a gyakoribb, és legalább olyan veszedelmes, ha nem nagyobb, mint másokba vetett bizalmunk. Mi a történelmünk folyamán nagyon gyakran hiszékenységünk azon hajóján képzeltük el magunkat, amely tulajdonképpen nem is létezett, s így csak akkor tértünk magunkhoz, amikor a jéghideg valóság vizében fuldokoltunk."
 
Amerikában mindkét oldalnak (bár hihetetlen elavult mindent 2 nagy dobozba rakni) - bőven van PÉNZE komoly nézettségű országos médiát (TV-t, rádiót, közösségi hálózatokat stb.) fenntartani.

Magyarországon nincs. Mindegy, hogy azt mondasz amit akarsz, ha nem jut el az emberek legnagyobb részéhez.

Magyarország top 100 leggazdagabbja 10 év alatt lecserélődött, 90%+ egyetlen párthoz közeli lett (szinte minden a kommunizmusra emlékeztet).

Sok sikert egy TV működtetéséhez, vagy országos rádiófrekvenciához jutáshoz; ha nem az folyik a te fürdőszobádban mint a többi csapból.

.
teljesen esélytelen
 
Ha a sajtószabadság táplálja a demokráciát, akkor a világ jelentős része éhezik, míg Magyarország már éhen is halt.

Kurier

A magyar kormánynak meg kell magyaráznia az Európa Tanácsnak, hogy a köztévé miért akarta a Fidesz közreműködése nyomán fő műsoridőben lejáratni az osztrák Profil c. hetilap munkatársát, aki pedig csupán afelől tudakozódott, hogy miként alakul a (szélső)jobb összeszervezése az Európai Parlamentben. Az eset valóságos szolidaritási hullámot váltott ki nyugaton. Az Európai Újságírók Szövetsége (AEJ) ennek keretében fordult a 47 országot tömörítő strasbourgi szervezethez. Amellett ugyanis működik egy fórum az újságírók védelmében. Rendszeresen közzéteszi, hogy kiket próbálnak megfélemlíteni a szakmából, mert úgy véli, hogy a nyilvánosság megszégyenítést jelent a vétkesek számára. Magyarország már 18 ilyen ügyben érintett. Az AEJ főtitkára kijelentette, hogy még az EU-ban is egyre elfogadottabbá válik az Orbán-féle hozzáállás, pedig az a legnagyobb mértékben civilizálatlan, műveletlen, egyszerűen nem európai. A jelentés megemlíti, hogy a köztévé nem elégedett meg egyetlen kirohanással a célkeresztbe vett osztrák újságíróval szemben. Utána még négy műsor foglalkozott vele. Megszólalt Szijjártó Péter is az ügyben, noha az akkor még csupán szélsőjobbos körökben volt ismert.

Frankfurter Rundschau

Ha a sajtószabadság táplálja a demokráciát, akkor a világ jelentős része éhezik, de Európán belül Magyarországon már régóta nem lehet független médiáról beszélni. Így látja a helyzetet a vezércikk, miután a Riporterek Határok Nélkül (RNH) nyilvánosságra hozta idevágó éves jelentését. A szerző, aki a nemzetközi civil szervezet elnökségi tagja, megjegyzi, hogy az EU meglehetősen tehetetlennek tűnik a magyar és a lengyel kormánnyal szemben. Így nem meglepő, hogy Orbán Viktor, az illiberális demokrácia bajnokaként a járván ürügyén újabb intézkedéseket tesz az újságírók ellen. A vírus a szabad sajtónak is nagy rosszat tesz. Hiszen nem csupán diktatúrák szorítják vissza elfogulatlan tömegtájékoztatást a járványra hivatkozva. Világszerte üldöznek, fenyegetnek riportereket, időnként még meg is ölik őket. Az autokraták módszeresen darálják be a polgárjogokat, felsorakoztatják az elnyomó apparátust. Elsőként mindig az önálló médiát számolják fel, amikor felbukkan a szabadság vágya. Az RNH összesítésében Németország a 13. helyre csúszott vissza, mert a koronakorlátozások ellen tüntetők agresszívan lépnek fel az újságírók ellen. A helyezés kínos és szégyenletes, írja az elemzés, hiszen az ország azzal büszkélkedik, hogy milyen demokratikus vívmányok érvényesülnek. Az évek óta tapasztalható agresszív légkört a jobboldali gerjeszti, az bátorítja a verőlegényeket is. Sokan azonban csak nézik az eseményeket, minden részvét nélkül. Sőt, időnként a rendőrség is úgy viselkedik, mintha a sajtó a demokrácia ellensége volna. A sajtószabadságot meg kell védeni, de ez mindig is így volt. A kérdés az, mennyit ér a híveinek harcolni érte?

Euractiv

A Bizottság illetékese első ízben pendítette meg nyilvánosan, hogy az EU törvényt kíván elfogadtatni a sajtószabadságról. Breton az EP Kulturális és Oktatási Bizottságában beszélt, kiemelve, hogy aggasztó jelenségeket tapasztalni a média függetlensége és sokszínűsége kapcsán a magyaroknál, lengyeleknél, cseheknél és szlovéneknél. Budapest és Varsó évek óta csörtézik Brüsszellel, mivel egyre kevésbé érvényesülnek a jogállami normák. Mindkét kormány igyekszik ellenőrzése alá vonni a tömegtájékoztatást. A szóban forgó uniós jogszabály célja egyébként az, hogy az EU kísérje figyelemmel a sajtószabadság helyzetét és szabjon ki büntetést, ha valahol megsértik a szabályokat. Ezen kívül közös irányelveket fektet le a közmédia irányítására, meg akarja akadályozni, hogy a politika beleszóljon a közszolgálatba és támogatni kívánja a média sokszínűségét.

Die Welt

A német külügyi államminiszter kijelentette, hogy Európában nem lehet kettős mércét használni, és aki bírálja Magyarországot és Lengyelországot, annak körbe kell néznie a saját portáján is. Roth az Európai Tanácsban beszélt, amely ezúttal a német jogállam helyzetét mérte fel. A politikus úgy értékelte, hogy Németország ezen a területen jól áll, de azért vannak nyugtalanító jelenségek, pl. a korrupció, a gyűlöletbeszéd és az újságírók, illetve a sajtó elleni támadások kapcsán. A jelentés ugyanakkor azt állapította meg, hogy német közmédia pártatlanul működik, a magánkézben lévő orgánumoknál pedig átláthatóak és szabályozottak a tulajdonviszonyok. Ezzel szemben a magyaroknál és a lengyeleknél a kormánypártok közvetlen befolyást gyakorolnak mind a tartalomra, mind arra, hogy kik dolgozhatnak a szerkesztőségekben. Az újság hozzáteszi, hogy a két ország hangosan visszautasítja a brüsszeli bírálatot, miszerint aláássa a bíróságok és a sajtó függetlenségét. Erősen kapálózik továbbá az ellen is, hogy a jogállam megsértése esetén ne kaphassanak uniós támogatást. Daniel Freund, a német zöldek EP-képviselője, egyben Orbán nagy kritikusa úgy értékelte, hogy Németországban sem minden tejfel, de az állapotokat össze sem lehet hasonlítani azzal, ami Magyarországon van, mert ott módszeresen elhallgattatják a szabad médiát.

Bloomberg

Hollandia diplomáciai úton tiltakozott, mert a magyar kormány az egészségügyi vészhelyzetre, illetve a nemzetbiztonságra hivatkozva megakadályozta, hogy a bécsi Vienna Insurance Group megvegye az Aegon magyarországi, illetve kelet-európai érdekeltségeit. Az ügylet értéke 1 milliárd dollár. A nemzeti hatóságok ilyen ügyleteknél általában akkor szoktak közbelépni, amikor piaci monopólium kialakulásától tartanak, munkahelyeket igyekeznek megőrizni, vagy nemzetbiztonsági aggályaik vannak. Ez esetben azonban a jelek szerint egyik sem áll fenn, pont ezért keltett aggályokat az Orbán-kabinet húzása. Viszont nagyon is beleillik abba a stratégiába, hogy a hatalom nagy nemzeti cégeket kíván létrehozni. A pénzügyi ágazatban pl. most zajlik három bank egyesülése. Bod Péter Ákos szerint Magyarország immár élenjár Európában, amikor az állam beavatkozik a gazdaságban. Lehet, hogy a mostani intervenció sokakat meglepett, de nagyon is passzol az eddigiekhez. Most úgy hírlik, hogy hazai cégek, köztük a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó CIG Pannónia óhajtanak ajánlatot tenni a holland tulajdonosnak. Az egész ügyben azonban igen bajos, hogy csupán egy nappal korábban látott napvilágot az a jogszabály, amelyre hivatkozva a belügyi tárca meghiúsította a tranzakciót, miközben végig a Pénzügyminisztérium tárgyalt a felekkel.

Die Welt

Nincs könnyű dolga a német liberálisok egyik korábbi vezetőjének, aki évtizedek óta dolgozik a jó magyar-német kapcsolatokért, tekintve Orbán tekintélyuralmi politikáját. Így látja a helyzetet a konzervatív lap, amely még azon is eltűnődik, vajon Papke nem a magyar kormányfő német hangja-e? Az FDP politikusa 4 éve hagyta ott pártját, miután hasztalan próbálta azt a nemzeti-liberális kurzus felé terelni, ideértve, hogy a szabaddemokraták fogadják be azokat, akik nem pártolják a politikai korrektséget, a bevándorlás ügyében pedig kemény fellépést sürgetnek. Pedig sokáig az FDP parlamenti frakciójának vezetője volt Észak-Rajna-Vesztfáliában, ám összekülönbözött a párt elnökével. Két éve lett a Német-Magyar Társaság elnöke, de azt nem lehet mondani, hogy a pénzért csinálja, mert a tisztséget ingyen látja el. De láthatólag örömet szerez neki, hogy kritikusainak ellenfelét szolgálja. Mint ismeretes, az EU egyre-másra bírálja Orbánt a bevándorlókkal, illetve az ellenzékkel szembeni bánásmódért. Papke a Twitteren keresztül hétről hétre élesebb hangú üzeneteket küld a világnak. Pl. hogy Magyarország elutasítja a tömeges németországi bevándorlást, mert a keresztény-napnyugati Európát védelmezi. Ezzel párhuzamosan dicséri a magyar irányvonalat, amiért az férfi és nő kapcsolataként ragaszkodik a házasság fogalmához és erősebben kötődik a keresztény értékekhez. Kerüli ugyanakkor, hogy Orbánt megemlítse, vagy méltassa. Természetesen üdvözlendő, ha valaki ápolja a két ország közti barátságot. De mégis szembeötlő, hogy itt egy liberális egy illiberális demokrácia mellett lép fel. És nem túl durva-e, amikor úgy állítja be, hogy Magyarország boldog, Németország viszont csődöt vallott?

Washington Post/AP

Magyarországon a roma gyerekek számára sokszor megoldhatatlan feladatot jelent a távoktatás, mert a családok anyagi viszonyainál fogva egyszerűen nincs számítógépük, okos telefonjuk, vagy internet előfizetésük. Ezt tapasztalta a tudósító Bódvaszilason, ahol igen sok hátrányos helyzetük roma él. Olyannyira, hogy nem egy esetben még írószerre sem futja nekik. Ezek után értelemszerűen lemaradnak a tanulásban. A járvány épp ezért különösen keményen érintett sok ezer roma családot, amelyek már korábban a társadalom szélére sodródtak. A ragály miatt azután még a maradék felnőttek is elvesztették állásukat, így ezek az emberek csak még nagyobb nyomorba sodródtak. Egyesek már saját csekély értékeiket adják el, pl. a telefonjukat, hogy legalább valamennyi ennivalót tudjanak venni. Egy amerikai nonprofit szervezet tavaly nyári felmérése szerint a magyar roma háztartások 41 százalékban van mind vezetékes, mind mobil internet, 13 %-nál viszont egyik sincs. Különösen hátrányos helyzetben vannak azok, ahol a szülők vagy idénymunkásként, vagy napszámosként dolgoznak, mert egyrészt elestek a munkalehetőségtől, másrészt pedig az állam nem segít ezeknek az embereknek. Nekik nem jár munkanélküli segély, vagy bértámogatás, mondja Víg Dávid az Amnesty Internationaltől. Bódvaszilason az önkormányzat hétfőtől péntekig naponta egyszer meleg ételt az iskoláskorú gyerekeknek. De több család küszködik, hogy elegendő élelmiszer jusson az asztalra.

FT

A Nyugat egysége nélkül nem lehet engedményekre kényszeríteni Oroszországot, miközben a kelet-ukrán határ mellett végrehajtott hatalmas csapatösszevonások egész Európa biztonságát fenyegetik – írja a vezércikk. A nyugati politikusok ugyan tiltakoznak, de hogy mit mondanak és tesznek, az meghatározhatja, hogy Putyin meddig mer elmenni. Ezalatt Navalnij súlyos betegen fekszik egy börtönkórházban, miután már három hete éhségsztrájkol. A mára meghirdetett rokonszenv tüntetésre fél millióan jelentkeztek. Az esemény párt órával követi, hogy az elnök elmondja beszédét az ország helyzetéről. De ami Ukrajna mentén történik, az egyáltalán nem csupán arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet az ellenzéki vezető ügyéről, illetve a gazdasági helyzet okozta elégedetlenségről. A Kreml feltett szándéka, hogy meggátolja Kijev nyugati integrációját. Hogy az államfő mire készül, azt csak ő és belső köre tudja. Ám Oroszország már megmutatta, hogy a kardcsörtetésen túl kész az erő alkalmazására is – Európában. Válaszként a nyugati demokráciáknak világos és következetes üzeneteket kell megfogalmazniuk és nem szabad kétséget hagyniuk tetteik felől sem. Nagyon fontos, hogy az Atlanti-óceán mindkét oldalán tegyék egyértelművé: súlyos következményekkel jár, ha támadás éri Ukrajna szuverenitását. Ebbe beleértendő, hogy hajlandóak védelmi fegyvereket is szállítani az ukrán kormánynak. A NATO-nak pedig növelnie kell elrettentő erőit Délkelet-Európában. Továbbá nem szabad visszariadnia további gazdasági megtorló intézkedésektől sem. Az EU-nak meg kell kétszereznie erőfeszítéseit, hogy csökkentse függését az orosz energiahordozóktól, ami magában foglalja, hogy állítsa le az Északi Áramlat 2 utolsó szakaszának építését. Mert ha Nyugat komolyan meg akarja akadályozni, hogy Putyin lábbal tapodjon a nemzetközi játékszabályokon, akkor számolnia kell azzal, hogy ennek azért lesz ára.

N

Csatolás megtekintése 1790261
dehogy nem, 56-ban sikerült, akkor most mit ugrálnak?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére