Hírek Szakértő: Az EU-nak van egy atombombája Orbánék ellen

A magyar átláthatósági törvény miatt kötelezettségszegési eljárás indulhat, ez azonban évekig is elhúzódhat. Az Európai Bizottság kezében ugyanakkor van olyan eszköz is, ami „atombomba” lehet a kormánnyal szemben, mondta az ATV-ben Vígh Zoltán.

A magyar kormány által átláthatósági törvénynek nevezett szabályra nagyon sok reakció negatív érkezett. A múlt héten az Európai Parlamentben 26 uniós képviselő levélben kezdeményezte, hogy minden Magyarországnak járó uniós forrást fogyasszanak be. Ezután kiderült, hogy válaszul a levélre az Európai Bizottság hivatalosan azt kéri Orbán Viktortól, vonja vissza a törvényjavaslatot, mert az alapjaiban sérti az uniós alapelveket és jogszabályokat.

Az ATV Start című műsorában Vígh Zoltán uniós szakértő elemezte a várható folytatást. „A magyar kormány szerintem már lemondott az uniós pénzek jelentős részéről, hiszen egyetlen döntést nem látunk, amely elősegítené a vitás kérdések vagy a kondicionalitási feltételek teljesítését.” Vígh Zoltán úgy véli, a kormány abból indulhat ki, hogy elindul egy kötelezettség szegési eljárás, ami a választás előtti időszakban csúcsosodhat ki, amikor a kormány mint a magyar szuverenitás legfőbb őre jelenik meg a szavazói előtt, ezzel is erősítve a választói bázist.

Ebben a forgatókönyvben az lehet új elem, hogy a 26 EP-képviselő éppen azt kéri, hogy az EU ne várja végig ezt a bürokratikus procedúrát, hanem azonnal lépjen fel. „Erre van egy jogi lehetőség, amely kvázi atombomba lehet, bár az alkalmazására eddig ilyen kérdésben nem volt példa. Ezek az úgynevezett átmeneti intézkedések, amikor a bizottság úgy látja, hogy valamely tagállam bizonyos döntése olyan mértékben veszélyezteti a piaci versenyt és az esélyegyenlőséget, hogy ezt azonnal meg kell állítani. Ez alapvetően cégekre szokott irányulni, de kiderült, hogy az átláthatósági törvényjavaslat súlyosan érinti a vállalati szférát is”, magyarázta a műsorban a szakértő.

A törvényjavaslat azért is átláthatatlan, mert bárki, akinek bármilyen formában köze van külföldi pénzek elfogadásához, érintettje lehet. Egy ilyen törvényt az Európai Bizottság azonnal, „csírájában jogosult felfüggeszteni, igaz, csak átmeneti lépésként néhány hónapra, amíg a helyzet megoldódik.” Egy ilyen döntést a bizottság saját hatáskörben meghozhat azzal az indokkal, hogy súlyos, beláthatatlan kár érheti az európai piacot, akár a médiapiacot, akár a vállalati piacot, tehát ez egy gazdasági kérdés.

Arra a felvetésre, hogy milyen eséllyel lépi meg a bizottság ezt a lépést, a szakértő azt mondta: „Ekkora nyomás az Ursula von der Leyen által vezetett bizottságon még nem volt”. A korábbi, bejáratott taktika az volt, hogy – például – a Stop Soros törvény esetében indított eljárást néhány éven belül megszüntették, mert időközben a magyar kormány közölte, hogy belátható időből kivezetik és soha nem is fogják alkalmazni.

Az átláthatósági törvény bizottsági felfüggesztése viszont a magyarországi politikai közeg teljes destabilizálását eredményezné: „Képzeljük el, ha olyan imázs alakul ki Magyarországról – amit az Európai Bizottság döntése is alátámaszt -, hogy itt tulajdonképpen a piaci verseny alapvetően sérült. Ez mind a tanácsban, mind a parlamentben, mind a bizottságban a magyar pozíciók súlyos megrendülését okozná”, mondta Vígh Zoltán.

A szakértő hozzátette: Az egész Európai Unió egy átalakulási időszakban van, és Magyarország elképesztő elszigetelt állapotba került. Ebből kitörni szövetségesek nélkül, engedmények nélkül nagyon nehéz lesz, sőt, a következő 7 éves költségvetésre vonatkozó magyar célokat is alááshatja.

1748282717339.jpeg
 
Aztán meg a magyar belügyekbe való beavatkozással vádolná Orbán a bizottságot és végre lenne mit lobogtatni véres kardként, hogy szabadságharcra fel.
 
Megtudná nekem egy kormánybarát fideszes forum társ magyarázni, hogy az elmúlt 15 év „mi vagyunk a homok a gépezetben, bot a küllők között, tüske a köröm alatt”, EU ellenséges orbán politika mit hozott a "magyarembereknek"?
 
Mertünk nagyok lenni.
(ja ne vedd komolyan hisz nem vagyok kormánypárti)
 
Megtudná nekem egy kormánybarát fideszes forum társ magyarázni, hogy az elmúlt 15 év „mi vagyunk a homok a gépezetben, bot a küllők között, tüske a köröm alatt”, EU ellenséges orbán politika mit hozott a "magyarembereknek"?
Meg sem próbálom "megmagyarázni", hiszen tudom, hogy ez az Orbánfóbiásoknak nem számít, jelentéktelen apróság.
Csak ideírom, hogy a többek közül nekem mi a legfontosabb.
Magyarországon "szegény, szerencsétlen nehéz sorsú", illegális migránsok nem hajtanak autóval a tömegbe, sokakat halálra gázolva, megnyomorítva, például egy karácsonyi vásáron. Nem késelnek meg embereket a nyílt utcán, gyerekeket a parkban, vagy a játszótéren. Nem erőszakolnak meg nőket, gyerekeket, bárhol, és bármikor, mikor rájuk jön a kangörcs, vagy éppen a vallásuk miatt a felsőbbrendűségüket kívánják demonstrálni.
Mindezeket a félreértelmezett emberiesség nevében gyakorlatilag büntetlenül.
 
Meg sem próbálom "megmagyarázni", hiszen tudom, hogy ez az Orbánfóbiásoknak nem számít, jelentéktelen apróság.
Csak ideírom, hogy a többek közül nekem mi a legfontosabb.
Magyarországon "szegény, szerencsétlen nehéz sorsú", illegális migránsok nem hajtanak autóval a tömegbe, sokakat halálra gázolva,
Még nem. De az izraeli miniszterelnök fogadása után...
Mondjuk azt elarulhatnád, hogy illegális migránsok hol hajtottak a tömegbe, mert amikről én hallottam, hogy hasonló törtent nyugati nagyvárosokban, azokat bevándoroltak másod-harmad generációs leszármazottai tették.
megnyomorítva, például egy karácsonyi vásáron. Nem késelnek meg embereket a nyílt utcán, gyerekeket a parkban, vagy a játszótéren. Nem erőszakolnak meg nőket
Nem is tudom. Németországban például 12% a bevándorlók (nem illegális migránsok, hanem bevándorlók) aránya az erőszakos bűncselekményekben.
Csak ahogy nálunk sem hír (sajnos), ha egy falubeli teszi. Bezzeg egy külföldi!
, gyerekeket, bárhol, és bármikor, mikor rájuk jön a kangörcs, vagy éppen a vallásuk miatt a felsőbbrendűségüket kívánják demonstrálni.
Mindezeket a félreértelmezett emberiesség nevében gyakorlatilag büntetlenül.
Persze egy is több a kelleténél, de 2023-ban a németeknél 214000 erőszakos bűncselekményt követtek el és úgy minden ötödik volt külföldi. Hogy ebből mennyi volt illegális migráns arra nem találtam adatot, de ha a kb. 90 milliós lakossághoz viszonyítjunk, jobbak az arányok mint nálunk...
 
Meg sem próbálom "megmagyarázni", hiszen tudom, hogy ez az Orbánfóbiásoknak nem számít, jelentéktelen apróság.
Csak ideírom, hogy a többek közül nekem mi a legfontosabb.
Magyarországon "szegény, szerencsétlen nehéz sorsú", illegális migránsok nem hajtanak autóval a tömegbe, sokakat halálra gázolva, megnyomorítva, például egy karácsonyi vásáron. Nem késelnek meg embereket a nyílt utcán, gyerekeket a parkban, vagy a játszótéren. Nem erőszakolnak meg nőket, gyerekeket, bárhol, és bármikor, mikor rájuk jön a kangörcs, vagy éppen a vallásuk miatt a felsőbbrendűségüket kívánják demonstrálni.
Mindezeket a félreértelmezett emberiesség nevében gyakorlatilag büntetlenül.
Na ez az. Magyarország az az ország, amelyiknek nem kell tartania ilyesmiktől.
Merthogy innen még a migránsok is azonnal továbbállnak. Szerintem 2015 óta egyetlen egy migráns sem azzal a céllal indult el otthonról, hogy majd Magyarországon fog letelepedni. Menekülnek innen amint tehetik. Lásd még vietnami vendégmunkások.
 
Még nem. De az izraeli miniszterelnök fogadása után...
Mondjuk azt elarulhatnád, hogy illegális migránsok hol hajtottak a tömegbe, mert amikről én hallottam, hogy hasonló törtent nyugati nagyvárosokban, azokat bevándoroltak másod-harmad generációs leszármazottai tették.

Nem is tudom. Németországban például 12% a bevándorlók (nem illegális migránsok, hanem bevándorlók) aránya az erőszakos bűncselekményekben.
Csak ahogy nálunk sem hír (sajnos), ha egy falubeli teszi. Bezzeg egy külföldi!

Persze egy is több a kelleténél, de 2923-ban a németeknél 214000 erőszakos bűncselekményt követtek el és úgy minden ötödik volt külföldi. Hogy ebből mennyi volt illegális migráns arra nem találtam adatot, de ha a kb. 90 milliós lakossághoz viszonyítjunk, jobbak az arányok mint nálunk...
Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan ráharap valaki.
Nem illegális migránsok, bevándorlók. Merthogy ott kis túlzással csak azok vannak, vagy "menekültek".
Máshol, máskor is találkoztam már ezzel az elképesztő ostobasággal, hogy az ország saját polgárai is elkövetik a szóban forgó bűncselekményeket. Tágra nyílt szemekkel kérdezik, miért baj, ha egy külföldi követi el?
Nos, a te német példád esetében, 12 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt volna. Sokkal kevesebb halott, vagy egész életére tönkretett áldozat.
De nem, a sokszínűség jegyében importáljunk még gyilkosokat, erőszaktevőket!
Kösz, nem!
 
Na ez az. Magyarország az az ország, amelyiknek nem kell tartania ilyesmiktől.
Merthogy innen még a migránsok is azonnal továbbállnak. Szerintem 2015 óta egyetlen egy migráns sem azzal a céllal indult el otthonról, hogy majd Magyarországon fog letelepedni. Menekülnek innen amint tehetik. Lásd még vietnami vendégmunkások.
Egyelőre. Ezért nem kérünk a kvótából.
Remélem, soha nem leszünk számukra vonzóak!
 
Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan ráharap valaki.
Miért írtál, ha nem vársz rá reakciót?
Nem illegális migránsok, bevándorlók. Merthogy ott kis túlzással csak azok vannak, vagy "menekültek".
Remélem az megvan, hogy az illegális migráns nem egyenlő bevándorló.
Mutass fel olyan bűncselekmény(eke)t, amit az EU -ban törvénytelenül behatoltak követtek el. A Szkripalt megmérgező orosz fszb-sek nem ér, mert ők nem telepedtek le.
Máshol, máskor is találkoztam már ezzel az elképesztő ostobasággal, hogy az ország saját polgárai is elkövetik a szóban forgó bűncselekményeket.
Ez tény, nem ostobaság.
A bűncselekmény támogatása lenne ostobaság, de mint írtam, egy is sok lenne.
Tágra nyílt szemekkel kérdezik, miért baj, ha egy külföldi követi el?
Nem azt kérdezik.
Hanem azt, hogy ha a törvény előtt mindenki egyenlő, akkor miért is kell a származását elővenni?
Nos, a te német példád esetében, 12 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt volna.
Miért is? Ha nem X, akkor Y is elkövethette volna.
Sokkal kevesebb halott, vagy egész életére tönkretett áldozat.
IRA,OSA, ETA, GRAPO,....csakhogy pár olyan szervezetet említsek, amelyeket saját állampolgárai hozták létre európai országoknak, saját állampolgárai irtasára....
De nem, a sokszínűség jegyében importáljunk még gyilkosokat, erőszaktevőket!
Kösz, nem!
Az Orbán kormány által importált mintegy 45000 vendégmunkás ugye nem követett el egyetlen bűncselekményt sem?
Ja, de, igaz alig néhány százat.
 
Utoljára módosítva:
Miért írtál, ha nem vársz rá reakciót?

Remélem az megvan, hogy az illegális migráns nem egyenlő bevándorló.
Mutass fel olyan bűncselekmény(eke)t, amit az EU -ban törvénytelenül behatoltak követtek el. A Szkripalt megmérgező orosz fszb-sek nem ér, mert ők nem telepedtek le.

Ez tény, nem ostobaság.
A bűncselekmény támogatása lenne ostobaság, de mint írtam, egy is sok lenne.

Nem azt kérdezik.
Hanem azt, hogy ha a törvény előtt mindenki egyenlő, akkor miért is kell a származását elővenni?

Miért is? Ha nem X, akkor Y is elkövethette volna.

IRA,OSA, ETA, GRAPO,....csakhogy pár olyan szervezetet említsek, amelyeket saját állampolgárai hozták létre európai országoknak, saját állampolgárai irtasára....

Az Orbán kormány által importált mintegy 45000 vendégmunkás ugye nem követett el egyetlen bűncselekményt sem?
Ja, de, igaz alig néhány százat.
Neller Zoltán írta:
Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan ráharap valaki.
Miért írtál, ha nem vársz rá reakciót?
--- Az illegális migránsra gondoltam. Talán éppen neked írtam nemrég, hogy a globális nyugatnak meg kéne tanulni külöbséget tenni az illegális migráns, bevándorlók illetve menekültek közt. De ha nem, akkor is kiolvashattad volna az előző válaszomból, amit képes voltál itt is beidézni.
Itt, ni!
Neller Zoltán írta:
Nem illegális migránsok, bevándorlók. Merthogy ott kis túlzással csak azok vannak, vagy "menekültek".
Remélem az megvan, hogy az illegális migráns nem egyenlő bevándorló.
Mutass fel olyan bűncselekmény(eke)t, amit az EU -ban törvénytelenül behatoltak követtek el. A Szkripalt megmérgező orosz fszb-sek nem ér, mert ők nem telepedtek le.
--- Most mit mondjak erre? Kevés a "törvénytelenül bahatoló", mert az eu idióta vezetése maga hívja be őket, mint menekülteket.

Neller Zoltán írta:
Máshol, máskor is találkoztam már ezzel az elképesztő ostobasággal, hogy az ország saját polgárai is elkövetik a szóban forgó bűncselekményeket.
Ez tény, nem ostobaság.
--- Nem tény, ostobaság!
"Menekült" Ali hatodmagával megerőszakolja, aztán megőli Grétát. Ha az idióták nem engedik be Alit, Gréta ma is él. Az élet nem a Végső állomás c. film, sehol nincs megírva, hogy Ali helyett egy német meg fogja ölni Grétát.
Pontosan arról beszélek, hogy minden országnak megvannak a saját bűnözői, nem kéne még importálni is őket.

Neller Zoltán írta:
Tágra nyílt szemekkel kérdezik, miért baj, ha egy külföldi követi el?
Nem azt kérdezik.
--- Már elnézést, te honnan tudod, hogy tőlem miket kérdeznek? Csak nem a Petyához jártál diktafon mesterfokon tanfolyamra?

Neller Zoltán írta:
Nos, a te német példád esetében, 12 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt volna.
Miért is? Ha nem X, akkor Y is elkövethette volna.
-- A választ lásd, a miért ostobaság, és nem tény résznél.

Neller Zoltán írta:
Sokkal kevesebb halott, vagy egész életére tönkretett áldozat.
IRA,OSA, ETA, GRAPO,....csakhogy pár olyan szervezetet említsek, amelyeket saját állampolgárai hozták létre európai országoknak, saját állampolgárai irtasára....
--- De ez így még nem elég, telepítsünk külföldieket is!

Az Orbán kormány által importált mintegy 45000 vendégmunkás ugye nem követett el egyetlen bűncselekményt sem?
Ja, de, igaz alig néhány százat.
--- Fentebb már ezt is megválaszoltam, de annyit hozzátennék, nézz utánna, hogy mi a különbség a lopás, rablás, nemi erőszak és gyilkosság közt.
De mindenképp jár a piros pont, mert azt írtad vendégmunkás.
Amelyik pedig bűnt követ el, repül haza, mint a kisanygyal.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Nagyon köszönöm a sok könyvet amit lefordítottál. Rettenetesen örülök az Ősi fajok új részének. Szeretném megkérdezni, hogy folytatni fogod ezt a sorozatot? Éva
sasad wrote on Szpahi's profile.
Kedves Szpahi!
Rengeteg filmet töltöttem le tőled, és nagy köszönet érte. Amit kérdezni szeretnék, az a technikai része. Sok diám van, és szeretném nagy felbontásban, beszkennelni őket. Te milyen szkennert használsz, és milyen "szakmai tanácsot" tudnál adni. Nem szeretném a filmjeimet szétdarabolni, hogy lehet megmachinálni a 6 kockás filmadagolókat. Üdv: sasad
bjucus43 wrote on suzymaty's profile.
Szia! A hangoskönyvek,amiket feltöltesz gépi felolvasóval készültek?
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a új fordításokat !

Statisztikák

Témák
38,851
Üzenet
4,959,063
Tagok
625,491
Legújabb tagunk
nhacaiku68
Oldal tetejére