Kedves Kollégák!
A tegnapi KÖSZOE rendezvényen Tóth Géza volt a meghívott az OH-tól. Először bemutatta a következő ppt-t.
http://koszoe.hu/images/zeg/startol a tanfelugyelet_1121.pdf
Majd ezt követően közel 40 kérdésre válaszolt, amelyeket előzetesen elküldtünk.
-A jegyzőkönyvek feltöltésére valóban 3 nap áll rendelkezésünkre, nem zár a felület a látogatás napján.Majd ezek után még van 12 nap az értékelőlap kitöltésére
-A forgatókönyvet sem tudjátok addig feltölteni, míg a jegyzőkönyvek nincsenek készen, hiszen egy fájlba kell fűzni a vezető tanfelügyelőnek.
- A forgatókönyvet a helyszínen minden részvevőnek alá kell írnia.
-Nem kell mind a 26 kérdést feltenni, ha kaptunk már válaszokat az előzetes tevékenységeink során, de mindegyikre meg kell fogalmazni a választ, kivétel, ami nem releváns.
- Az óralátogatáson és megbeszélésen bárki részt vehet, ha bekerült a forgatókönyvbe.
-Csak azokat a dokumentumokat ellenőrizhetjük, ami benne van a forgatókönyvben.
-Lehet kék tintával és géppel is kitölteni a dokumentumokat.
- Az értékelőlapon csak azokhoz az indikátorokhoz szükséges néhány kulcsszót írni, ami 0 vagy 1 pontos.
-Mind a 8 kompetenciaterületre kell erősségeket, vagy fejleszthető területeket írni. Ha nincs fejleszthető, akkor csak erősségeket írjunk.
- Az interjú időtartama 30-40 perc, de semmi sem tiltja, hogy rövidebb legyen.
-Az interjú diktafonnal történő felvétele rontja a válaszok minőségét, hiszen az izgalom fokozottabb, sőt lehet személyiségjogokat sértő is. / Ezt a résztvevők vetették jegyzőkönyvbe!/
-Az intézmények, ha nem tudták időtúllépés miatt feltölteni a kérdőíveket, akkor kérjük be Excel-táblában tőlük e-mailen.
-A dupla látogatásokon a két szakértő jegyzőkönyveinek nem kell egyformának lennie, ki-ki a sajátját tölti fel.
Nos, hirtelen ennyi jutott az eszembe! Szeretném megköszönni mindenkinek azt a tudásmegosztást, ami ezen a fórumon történik. Nektek köszönhetően eléggé képben voltam, majd csütörtökön kiderül, hogy a gyakorlatban hogyan valósítjuk meg mindezt.