Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
A gimnazista SNI-sekhez jó tudni: az utóbbi 5-10 évben megnőtt azoknak a száma, akik pszichés fejlődési vagy tanulási zavarok miatt kapnak SNI-szakvéleményt. Ők értek középiskolás korba. A számuk magasabb, mint a szervi fogyatékosoké. Az értelmükkel semmi baj, de pl. valamilyen disz vagy kognitív képesség zavara miatt tanulásukban akadályozott állapotban vannak, ezért kapnak gyógypedagógusi segítséget, ami középiskolában is rehab, és nem szakos tanóra. A mennyisége törvényileg szabályozott, változó, ezért a korrekt szakértői véleményeken segítségként pontosan szerepel is. A BTMN-esek is megjelentek középiskolában, a számuk nem igazán jelentős, mert azt a heti egy órát adó papírt hajlamosak "elnyelni" a tanulók. Az intézmények szívesebben alkalmaznak gyógypedagógust, mert őket (szinte) mindenre, a fejlesztőpedagógust meg csak egy adott részterületre képezték ki. Tehát a gyp tanár gyógypedagógusi státusban, gyógypedagógusnak járó sallangokkal és kötelezettségekkel üzemel, s a rehabok mellett akármennyi BTM-s fejlesztést is elláthat ebben az állapotában, nem lesz belőle fejlesztőpedagógus.

A "felmentésekhez": ezen a téren is változott a helyzet. Amíg pár éve a papír arra volt jó, hogy a tanuló hiányos ismeretekkel is szakmához jusson, addig mára a papíron lévő felmentések beszámíttatása egyre több helyen kizáró ok, hiszen pont azt nem tudja, amivel esetleg dolgozna. Ezért ma egyre több szülő kéri a tantárgy tanítását, a rehabos megsegítést és a méltányos elbírálást. S ha nem létfontosságú a felmentés tárgya, az akár közepesre is feltornázott tudás lehetővé teszi a szakmai végzettség megszerzését.
 
Utoljára módosítva:

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vagyok szakértő-szaktanácsadó-stb., viszont az ismereteim szerint a gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógia szakos tanár az általános iskola 6. osztályáig taníthat iskolai rendszerben kivéve informatikát, és idegen nyelvet, felsőbb évfolyamokban fejlesztést végez. Mostani törvény alapján nem pontos az ismeretem, hogy 22-24 éves korig a speciális intézményekben taníthat, fejleszthet. Azt gondolom, ha az illetőt gimnáziumban alkalmazzák, akkor ő gyógypedagógus, és SNI fejlesztéseket, BTMN fejlesztéseket lát csak el. Viszont ha tudnak fő állásban, 21 órában biztosítani fejlesztő órákat, akkor ez nem valamilyen speciális intézmény? A kérdés felmerült bennem a fejlesztések, egyéni, illetve csoportos fejlesztések? Egyéni esetén nem nagy szám azt gondolom a 21 gyermek összetétel, BTMN és SNI-ből.
Bocs a közben szólásért.
Nem csak speciális iskolában tudnak ekkora óraszámban órát biztosítani a gyógypedesnek. Nálunk is simán megvan az óraszáma. A "sima" SNI-snek (azért "sima", mert van olyan, akinek még több jár) is heti 3 óra fejlesztés (rehab) jár. Nálunk sokan vannak. Ráadásul BTM-est is fejleszthet.
 
szi2csi

Állandó Silver Tag

Az jó ha van státusz és tudnak gyógypedagógust alkalmazni. Tudom, hogy van akinek több óra van javasolva, viszont azt is tudom, hogy nem mindig az intézmény keretében kell biztosítani a fejlesztési órákat, ha nem esetleg a körzetileg illetékes Szakszolgálat biztosítja a szakembert. Mivel úgy van megjelölve a szakvéleményen. Próbáltam most végig gondolni a környékemen lévő oktatási intézményeket, nem igazán van gyógypedagógus státusz pláne felső oktatási intézményben, ők megbízási szerződésekkel látják el ezt a feladatott. Ezért kérdeztem, hogy speciális iskola?
 
  • Tetszik
Reagált: BAJ

kriszta0412

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk ezer éve gyógypedagógus diplomát is szerzett az egyik tanító alapvégzettségű kolléganő...így mi sem szorulunk utazó gyógyped.re. :dr_24:Nálunk is magas az SNI tanulók száma, de így biztosan megkapják a heti 3 órát:) Rajta kívül van még egy gyógypedünk, aki pedig logopédiai végzettséggel húzza az igát, de ez ugye "ebenguba":D
De a fejlesztést fejlesztőpedagógus végzi, heti 1 órában, :oops::oops: tanító is ;)
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Az jó ha van státusz és tudnak gyógypedagógust alkalmazni. Tudom, hogy van akinek több óra van javasolva, viszont azt is tudom, hogy nem mindig az intézmény keretében kell biztosítani a fejlesztési órákat, ha nem esetleg a körzetileg illetékes Szakszolgálat biztosítja a szakembert. Mivel úgy van megjelölve a szakvéleményen. Próbáltam most végig gondolni a környékemen lévő oktatási intézményeket, nem igazán van gyógypedagógus státusz pláne felső oktatási intézményben, ők megbízási szerződésekkel látják el ezt a feladatott. Ezért kérdeztem, hogy speciális iskola?
Én továbbra is dilemmázok.
Kros által leírt végzettséget nem feltétlenül értelmezem analógnak a gyógypedagógusival. Jó lenne, ha gyógypedagógusok is nyilatkoznának.
"Tanulásban akadályozott gyermek" a szakirodalom szerint:a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság által enyhén értelmi fogyatékosnak minősített gyermekek, valamint az általános iskolában súlyos tanulási nehézséggel küzdő tanulók.
Értelmezésemben ez a képesítés nem feltétlen érvényes gimnáziumban, vagy érdekes, ha gimnáziumban felvételt lehet nyerni ilyen minősítéssel.
Szi2csi2nek igaza van, a fejlesztést többnyire szakszolgálat végzi, a portfólióhoz szükséges dokumentumok, indikátorok is ott találhatók.
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Számomra teljesen egyértelmű a dolog a középiskolában foglalkoztatott gyógypedagógus kolléga jelentkezésével kapcsolatban.
A pedagógus végzettsége: gyógypedagógus
Munkaköre: gyógypedagógus
Legalább heti két órában tanított tantárgy: SNI tanulók rehabilitációja, fejlesztése

Jelentkezéskor munkakörként a gyógypedagógust kell megjelölnie, az intézmény típusánál: Középfokú nevelés-oktatás- Gimnázium, az A vagy E pontban megjelölt alapján pedig ezek közül azt, amilyen problémával küzdő gyerekekkel foglalkozik :
mozgásszervi fogyatékos
érzékszervi fogyatékos - látási fogyatékos
autizmus spektrumzavar
értelmi fogyatékos - enyhén értelmi fogyatékos
beszédfogyatékos
egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdők
értelmi fogyatékos - középsúlyos értelmi fogyatékos
halmozottan fogyatékos
beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdők
érzékszervi fogyatékos - hallási fogyatékos

Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
A 2017-es jelentkezési lapon nagyon pontosan be lehetett már jelölni, hogy ki milyen területen dolgozik.
 
Csatolások

  • jelentkezesi_lap_2017-oh.pdf
    705.2 KB · Olvasás: 52

Nálunk egyáltalán nem a szakszolgálat végzi. Ők csak egy részét, amelyet nem tudunk megoldani. Van saját gyógypedagógusunk. Tavalyig nálunk is tanítóból átképzett gyógypedesünk volt (tanakos), április környékén felmondott. Most "eredeti" gyógypedesünk van, aki szintén tanakos, mellette a szakszolgálattól kijár két logopédus. Ők foglalkoznak az SNI-sekkel. Van egy alsós kolléga, aki a BTM-esekkel foglalkozik alsóban, és vagyok én felsőben. Vannak olyan SNI és BTM tanulók is, akiknek plusz pszichológusi segítség kell, hozzájuk nem jönnek ki, hanem a gyereket a szülő viszi. Szerintem elég jól állunk. :) Ja, és felsőben a kollégák nagy része megadja számukra a megfelelő segítséget, a papíron túlit is. Sajnos kivételek mindig vannak, de ők sem azért nem segítik őket, mert nem akarják, hanem mert nem ivódott beléjük, hogy kéne. Ha időben rájövök, akkor figyelmeztetem a kollégát, de nem mindig tudom kitalálni, hogy ér megint elfelejtette a tanuló státuszát (holott a naplóban ott van, ha nem is azzal a túlzó alapossággal, mint az indikátor írja). :(
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
A 2017-es jelentkezési lapon nagyon pontosan be lehetett már jelölni, hogy ki milyen területen dolgozik.
Valamit sehogyan sem értek, és rengetegszer találkozom vele. A logopédus is gyógypedagógus. Miért írják mindig külön, mintha nem az lenne?
- gyógypedagógus, értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányon
- gyógypedagógus, hallássérültek pedagógiája szakirányon
- gyógypedagógus, látássérültek pedagógiája szakirányon
- gyógypedagógus, logopédia szakirányon
- gyógypedagógus, pszichopedagógia szakirányon
- gyógypedagógus, szomatopedagógia szakirányon
- gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányon
- gyógypedagógus, autizmus spektrum pedagógiája szakirányon
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintetek aki még nem kapott minősítési időpontot (mester), az vajon mikor kap? Elég idegőrlő, hogy nincs időpont, csak egy levél azzal, ha nincs időpontja, annak oka adathiány vagy szakemberhiány. Persze nem így van megfogalmazva, de a lényege ez. Ahhoz, hogy egy szakértő jövendő mestert minősítsen, valamilyen képzésen még pluszban részt kellett vennie?
 
Igen, képeztek külön szakértőket. (eléggé zárt körben volt meghirdetve!)
 
selmec

Állandó Tag
Állandó Tag
Visszamondás
Dec. 20-án kaptam egy márciusi minősítést, de nem tudom elfogadni, mert azon a héten külföldön leszek a diákjaimmal egy szakmai rendezvényen. Másnap felhívtam a POKunkat, jelezvén, hogy a visszamondáshoz szükséges hivatalos papírt már nem tudom beszerezni, és csatolni a kiirt 10 napon belül, mert az iskola már zárva, január 3-a előtt nincs bent senki. Mit csináljak?
- A válasz: 10 napon belül jeleznem kell a visszamondást a kért dokumentummal... /?/
- Válaszom, jó, de most mondom. hogy ez nem lehetséges! Mit csináljak ????, ha nem csinálok semmit, 30-án lejár a 10 nap és önhibámból fog meghiúsulni az eljárás amit nem akarok, de csatoli nem tudok most semmit.... Vagy fogadjam el, és január eleján mondjam vissza, csatolva a kívánt dokumentumokkal???
- Válasz : sajnálom, nem tudok segíteni, tegyen belátása szerint! /???/
- válasz: Köszönöm a segítséget!
Szerintetetk? Van ötletetek?
 
Somi62

Állandó Tag
Állandó Tag
Számomra teljesen egyértelmű a dolog a középiskolában foglalkoztatott gyógypedagógus kolléga jelentkezésével kapcsolatban.
A pedagógus végzettsége: gyógypedagógus
Munkaköre: gyógypedagógus
Legalább heti két órában tanított tantárgy: SNI tanulók rehabilitációja, fejlesztése

Jelentkezéskor munkakörként a gyógypedagógust kell megjelölnie, az intézmény típusánál: Középfokú nevelés-oktatás- Gimnázium, az A vagy E pontban megjelölt alapján pedig ezek közül azt, amilyen problémával küzdő gyerekekkel foglalkozik :
mozgásszervi fogyatékos
érzékszervi fogyatékos - látási fogyatékos
autizmus spektrumzavar
értelmi fogyatékos - enyhén értelmi fogyatékos
beszédfogyatékos
egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdők
értelmi fogyatékos - középsúlyos értelmi fogyatékos
halmozottan fogyatékos
beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdők
érzékszervi fogyatékos - hallási fogyatékos

Gyógypedagógus szakértőként az a kérdésem, hogy a kollega milyen sérülésspecifikus végzettséggel lát el fejlesztési feladatokat BTM-s tanulók körében? A részképességzavarok többsége /diszlexia,diszgráfia , diszkalkulia / , olyan jellegű részképességzavar , hogy elsősorban logopédus végzettségű gyógypedagógus kompetenciaterülete, az autizmus spektrumzavar önálló gyógypedagógiai szakirány, a magatartási nehézséggel küzdők pedig pszichopedagógiai végzettséget kíván . Az érzékszervi , beszédfogyatékos , mozgásszervi sérültekkel pedig kizárólag a megfelelő szakirányú gyógypedagógus végezhet habilitációs jellegű foglalkozásokat. Az értelmi sérültek jelenlétét kizártnak tartom gimnáziumban . Külön középfokú intézményben dolgozó gyógypedagógusképzés nincs, ők csak speciális szakiskolákban tarhatnak tanórákat. Igaz az ELTE Bárczi Karán már mesterképzésben is részesülhetnek gyógypedagógusok
Én tiflopedagógusként , óraadóként dolgozom középiskolákban de van egyetemi szakpedagógusi végzettségem is .Egyéni fejlesztéseket végzek, szerepel a szakértői tevékenységi tevékenységi körömben is mert többéves a gyakorlatom. Ugyanitt már nem végezhetem BTM-s tanulók egyéni fejlesztését.
Visszatérve a felvetett kérdésre, csak akkor töltenék fel e-portfóliót gyógypedagógusként, ha a végzettség megfelel a a tanulók sérülésspecifikus követelményeinek. Előfordul az is , hogy gyógypedagógus TAI /tanulásban akadályozott/ vagy ÉÁI-s /értelmileg akadályozott /végzettséggel foglalkozik BTM-s gyerekekkel : Ez már okozhat problémát a minősítés során mert másjellegű habilitációs fejlesztésről van szó. . Enyhít a helyzeten , ha valamilyen kiegészítő képzésben vett rész a BTM-s tanulók fejlesztésével kapcsolatban. Ilyen jellegű végzettségekkel már sok gyógypedagógus foglalkozik az előbb említett gyermekekkel.
 
Köszönöm a gyors választ. Akkor ezek szerint kevesen vannak, és azért nincs időpont. Főként, hogy az egy évvel előbb jelentkezők minősítésével megcsúsztak, ők is most kerülnek sorra.

Visszamondás
Dec. 20-án kaptam egy márciusi minősítést, de nem tudom elfogadni, mert azon a héten külföldön leszek a diákjaimmal egy szakmai rendezvényen. Másnap felhívtam a POKunkat, jelezvén, hogy a visszamondáshoz szükséges hivatalos papírt már nem tudom beszerezni, és csatolni a kiirt 10 napon belül, mert az iskola már zárva, január 3-a előtt nincs bent senki. Mit csináljak?
- A válasz: 10 napon belül jeleznem kell a visszamondást a kért dokumentummal... /?/
- Válaszom, jó, de most mondom. hogy ez nem lehetséges! Mit csináljak ????, ha nem csinálok semmit, 30-án lejár a 10 nap és önhibámból fog meghiúsulni az eljárás amit nem akarok, de csatoli nem tudok most semmit.... Vagy fogadjam el, és január eleján mondjam vissza, csatolva a kívánt dokumentumokkal???
- Válasz : sajnálom, nem tudok segíteni, tegyen belátása szerint! /???/
- válasz: Köszönöm a segítséget!
Szerintetetk? Van ötletetek?
Telefon helyett ezt leírod ímélben, a kérdéseddel együtt, hogy mit is csinálj. A lényeg az, hogy pontosan fogalmazd meg (mintha azt a bizonyos dokumentumot töltenéd ki), miért nem tudod elfogadni, és azt is, miért nem tudod a hivatalos dokumentumon lemondani. Vagyis sorakoztasd fel az összes gátló körülményt. Ezt küldd el a POK-nak, majd jól mentsd el magadnak. Az íméleden ott lesz, hogy mikor küldted (tehát az, hogy 10 napon belül). Később erre a levélre hivatkozhatsz. Ennél jobb most nem jut eszembe. Lényeg, hogy írásos nyoma legyen, te jelezted.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

szi2csi

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
A Kaposvári Egyetemen TAP-os az az gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógia szakos tanár képzés volt, van.
SNI, BTMN gyerekek fejlesztését végezheti. óvodástól középiskolában is.
Tudom azt csinálom, csináltam. A mellet végezhetek szakszolgálati feladatott, koraizhatok is.
 
Utoljára módosítva:

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyógypedagógus szakértőként az a kérdésem, hogy a kollega milyen sérülésspecifikus végzettséggel lát el fejlesztési feladatokat BTM-s tanulók körében? A részképességzavarok többsége /diszlexia,diszgráfia , diszkalkulia / , olyan jellegű részképességzavar , hogy elsősorban logopédus végzettségű gyógypedagógus kompetenciaterülete, az autizmus spektrumzavar önálló gyógypedagógiai szakirány, a magatartási nehézséggel küzdők pedig pszichopedagógiai végzettséget kíván . Az érzékszervi , beszédfogyatékos , mozgásszervi sérültekkel pedig kizárólag a megfelelő szakirányú gyógypedagógus végezhet habilitációs jellegű foglalkozásokat. Az értelmi sérültek jelenlétét kizártnak tartom gimnáziumban . Külön középfokú intézményben dolgozó gyógypedagógusképzés nincs, ők csak speciális szakiskolákban tarhatnak tanórákat. Igaz az ELTE Bárczi Karán már mesterképzésben is részesülhetnek gyógypedagógusok
Én tiflopedagógusként , óraadóként dolgozom középiskolákban de van egyetemi szakpedagógusi végzettségem is .Egyéni fejlesztéseket végzek, szerepel a szakértői tevékenységi tevékenységi körömben is mert többéves a gyakorlatom. Ugyanitt már nem végezhetem BTM-s tanulók egyéni fejlesztését.
Visszatérve a felvetett kérdésre, csak akkor töltenék fel e-portfóliót gyógypedagógusként, ha a végzettség megfelel a a tanulók sérülésspecifikus követelményeinek. Előfordul az is , hogy gyógypedagógus TAI /tanulásban akadályozott/ vagy ÉÁI-s /értelmileg akadályozott /végzettséggel foglalkozik BTM-s gyerekekkel : Ez már okozhat problémát a minősítés során mert másjellegű habilitációs fejlesztésről van szó. . Enyhít a helyzeten , ha valamilyen kiegészítő képzésben vett rész a BTM-s tanulók fejlesztésével kapcsolatban. Ilyen jellegű végzettségekkel már sok gyógypedagógus foglalkozik az előbb említett gyermekekkel.
Ezzel a következő probléma van. Nálunk például tanakos a gyógypedagógus. Neki is kell majd minősülnie. Mivel gyógypedagógusként dolgozik, csak azt tud feltölteni. Viszont igazából nem tanakosok vannak nálunk, hanem elsősorban diszesek, illetve a kevert specifikus zavar szerepel még némely diagnózisban. Nem tud másként feltölteni, de nem a sérülésspecifikus területén dolgozik. Ez nem az ő hibája, hanem valami másé. Elsősorban azé, hogy bizony ilyen gyógypedagógusok tartják a rehabos órákat a legtöbb általános iskolában, és erről nem tehetnek. Ilyenkor akkor mi a teendő? feltöltenie kell, de amit csinál, abból elvileg nem lehet, amiből lehetne, azt pedig nem csinálja.
A BTM-es tanulók papírján elsősorban ez áll (most már szinte mindegyikén): A 15/2013. (II.26) Emmi rendelet 11. §. (1) b. pontja valamint az Nkt. 4. §. 3. pontja alapján tanulási nehézséggel küzdő fiatal.
Az, hogy igazából mi is a gondja, csak a vizsgálati eredményekből, és az ez alapján megfogalmazott fejlesztendő területekből olvasható ki. Régen leírták, hogy számolásgyengeség, olvasási nehézség, írásnehézség. Most nem. Már valahol egyszer leírtam, hogy a kettő közti különbség legfőképpen a súlyosság fokában van. A probléma hasonló, a mérték különbözik. Az SNI tartós és súlyos, a BTM nem tartós és nem súlyos. Szerintem foglalkozhat vele gyógypedagógus.
 
selmec

Állandó Tag
Állandó Tag
Telefon helyett ezt leírod ímélben, a kérdéseddel együtt, hogy mit is csinálj. A lényeg az, hogy pontosan fogalmazd meg (mintha azt a bizonyos dokumentumot töltenéd ki), miért nem tudod elfogadni, és azt is, miért nem tudod a hivatalos dokumentumon lemondani. Vagyis sorakoztasd fel az összes gátló körülményt. Ezt küldd el a POK-nak, majd jól mentsd el magadnak. Az íméleden ott lesz, hogy mikor küldted (tehát az, hogy 10 napon belül). Később erre a levélre hivatkozhatsz. Ennél jobb most nem jut eszembe. Lényeg, hogy írásos nyoma legyen, te jelezted.
Köszönöm, ezt fogom tenni,
 
  • Tetszik
Reagált: BAJ

gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Számomra teljesen egyértelmű a dolog a középiskolában foglalkoztatott gyógypedagógus kolléga jelentkezésével kapcsolatban.
A pedagógus végzettsége: gyógypedagógus
Munkaköre: gyógypedagógus
Legalább heti két órában tanított tantárgy: SNI tanulók rehabilitációja, fejlesztése

Jelentkezéskor munkakörként a gyógypedagógust kell megjelölnie, az intézmény típusánál: Középfokú nevelés-oktatás- Gimnázium, az A vagy E pontban megjelölt alapján pedig ezek közül azt, amilyen problémával küzdő gyerekekkel foglalkozik :
mozgásszervi fogyatékos
érzékszervi fogyatékos - látási fogyatékos
autizmus spektrumzavar
értelmi fogyatékos - enyhén értelmi fogyatékos
beszédfogyatékos
egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdők
értelmi fogyatékos - középsúlyos értelmi fogyatékos
halmozottan fogyatékos
beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdők
érzékszervi fogyatékos - hallási fogyatékos

A 2011. évi CXC. törvény 3 számú melléklete tartalmazza a pedagógus munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési követelményeket.
Kros által jelzett végzettség a táblázat 16. sorának, - fejlesztő pedagógus végzettségnek felel meg. Ezt a képesítést értelmezésem szerint 4 módon lehet megszerezni. A leírás alapján az alsó két lehetőség valamelyike szerint képződött (a megjelölés nem lett befejezve).
  • "bármely pedagógus (óvodapedagógus, tanító, tanár, szociálpedagógus) és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség,
  • oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár,
  • gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár vagy terapeuta,
  • gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon"
Válaszolva Csipike2014 kérdésére tv. részletezi az egyes területek képesítését. Ennek megfelelően külön sorban szerepel a fejlesztő, a logopédus, a gyógypedagógus, de ugyanígy a konduktor is.
Mindebből következik, hogy nincs "csak" gyógypedagógus. Véleményem szerint az alkalmazásban fontos a végzettség szintje és specifikációja.
Nem akarok okoskodni vagy kekeckedni, de az elnök megteheti, mert a kiindulási pont az volt, hogy fejlesztési feladatokat lát el, de gyógypedagógus munkakörben alkalmazzák.
Kérdés, hogy konkrétan az ő végzettsége mire jogosít. Ha ez tisztázott, a felület valóban nem probléma.
 
Utoljára módosítva:

lányos

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm, ezt fogom tenni,

Kedves Selmec!

Nekem is volt egy zűrös ügyem a közelmúltban a POK-kal, és a megbízásaim elfogadásával kapcsolatban. Kerestem egy megfelelőnek tűnő beosztást rejtő nevet a területi POK-nál, akinek emailt küldtem, a segítségét kérve (írj a vezetőnek, nyugodtan, és érvelj...)Telefonon nem sikerült elérnem őket, de erről meg az a véleményem, hogy szó elszáll, írás megmarad...Szóval, a lényeg, hogy ezután ők hívtak telefonon, és kaptam érdemi segítséget.
(Én egyébként simán lemondanám a megbízást, és annyit csatolnék a tények leírása mellett, hogy konkrétumot csatolok majd, amennyiben lehetséges, és letelt a szünet, bla, bla + írnék a POK-nak.)
Majd azért érdekelne, hogy mit sikerült intézned!
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Visszamondás
Dec. 20-án kaptam egy márciusi minősítést, de nem tudom elfogadni, mert azon a héten külföldön leszek a diákjaimmal egy szakmai rendezvényen. Másnap felhívtam a POKunkat, jelezvén, hogy a visszamondáshoz szükséges hivatalos papírt már nem tudom beszerezni, és csatolni a kiirt 10 napon belül, mert az iskola már zárva, január 3-a előtt nincs bent senki. Mit csináljak?
- A válasz: 10 napon belül jeleznem kell a visszamondást a kért dokumentummal... /?/
- Válaszom, jó, de most mondom. hogy ez nem lehetséges! Mit csináljak ????, ha nem csinálok semmit, 30-án lejár a 10 nap és önhibámból fog meghiúsulni az eljárás amit nem akarok, de csatoli nem tudok most semmit.... Vagy fogadjam el, és január eleján mondjam vissza, csatolva a kívánt dokumentumokkal???
- Válasz : sajnálom, nem tudok segíteni, tegyen belátása szerint! /???/
- válasz: Köszönöm a segítséget!
Szerintetetk? Van ötletetek?
Kérdés, hogy a tényleges illetékest hívtad, vagy valakivel beszéltél?
Én nem vagyok híve a telefonos ügyintézésnek, mert semmit nem igazol. Ezek szerint már elvesztettél 7 napot, és még azt sem mondhatod, hogy hajlandóságban sem kaptál segítséget. Reméljük, nem a titkárnő volt az illető (leírás alapján annak tűnt).
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére