Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
A problémát meg kell oldani!!!!
A természetismeret az a katyvasz tantárgy (most még csak az általános iskolában szembesülünk ezzel a problémával, de már ott a szakgimnázium meg a szakközépiskola is ugyanezzel!!!) amire igen nehéz értelmezni a 2011. évi CXC. tv. 3. mellékletének ezen sorát:
5-6. évfolyam tanár a tantárgynak megfelelő szakos tanár, tantárgynak megfelelő műveltségi területet végzett tanító
Ugyanis nincs ilyen tanár, nem is képeznek ilyet, éppen ezért a természetismeretet a résztantárgyai közül bárki taníthatja, különösen kisebb iskolában.
Kb. úgy vagyunk ezzel, mint az összekapcsolt tartalmú indikátorokkal. Nem ÉS, hanem VAGY kapcsolatnak tekintjük.
Tehát véleményem szerint akár fizika, akár biológia, akár földrajz vagy akár kémia szakkal lehet a teljes természetismeretet tanítani, sehol sincs olyan korlátozás, (ha lenne, erre jogszabályi idézet kéne) hogy csak az adott tantárgyhoz kapcsolódó tartalmakra lenne jogosítvány. Hogyan lehetne egy olyan tantárgyfelosztást készíteni, hogy az adott kolléga mondjuk szeptemberben-októberben 5. osztályban fizikusként természetismeretet tanít, azután meg nincs óraszáma, stb. Ez követhetetlen és kivitelezhetetlen.
Abban egyetértünk viszont, hogy az elnöknek erre jobban oda kellett volna figyelnie.
 
Utoljára módosítva:

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Természetismeret szakos tanár:
nem hagyott nyugodni a kérdés.
Az interneten való böngészés eredményeként a következőket találtam: van ilyen szakos tanári képzés, sőt, elindult már a középiskolában való tanításhoz szükséges mesterképzés is (konkrétan a Pécsi TE hirdette magát), de még nagyon kevés a végzett pedagógus. A tantárgyról annyit, hogy alapozó jelleggel veszi a 4, később önállósuló tantárgyat, ezért kisebb iskolákban tényleg szempont, hogy kinek kell az óra. Általában földrajz vagy biológia szakos kapja, egyedül vagy megosztva, de előfordult már pár éve, hogy 5. osztályban tanító tartotta, s a környezetismeret folytatása indokkal kapta meg. Arra találtam példát, hogy néha fizikás is kapott egy szeletkét, de kémiásra nem. Egyébként a TAP vagy oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógusok képzésének eleve része a természetismeret tanításához szükséges képzés. Kíváncsian várom én is, hogyan alakul a gyakornok sorsa, de arra gondolva, hogy (régen :)) általánosban és gimiben a földrajz mennyi kémiai és fizikai (brrrr, már bocs az ilyen szakosoktól) anyagot tartalmazott, valószínűtlennek tartom, hogy egy mai földrajzost ennél kevesebbre képeznek.

Közben láttam: mágneses kölcsönhatás az anyag. Föld tulajdonságaihoz tutira kell, tehát tanulta, még órát sem kell cserélnie.
 
Utoljára módosítva:

kissnati

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, hogy már más is megcsinálta, de azért ideteszem. Összeraktam egymás mögé a régi és az új indikátorokat. Érdekes összehasonlítani. A zöld az új.
Kedves "BAJ" ! Bocsánat, hogy ide, de ez az oldal jobban pörög és most SOS helyzet van , mert ma zár az internetes felületünk "kérdőívezős" rendszere. Én ezt legutoljára tavasz elején csináltam ( akkor is adatgyűjtő minőségben :) ), de vagy a felület változott, vagy egyszerűen az "utat" felejtettem el. Szóval adatgyűjtőként papíralapon készítettük el a kollégákkal a nevelőtestületi kérdőívet és most nem tudom bevinni a felületre a kész kódolt kérdőívek pontozási értékeit. ( próbáltam a saját felületemről, mint adatgyűjtő és próbáltam az intézményi belépéssel is a felületről. Esetleg valami tanácsod ha volna, akkor azt megköszönném. ( bárki másét is természetesen, aki adatgyűjtőként jelenleg munkára van fogva :) )
 

Kunika1

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!
Köszönöm a tanácsokat. A mai napom pocsék volt. A gyakornok vizsgáját megtartottuk. Készüljetek fel rá, hogy veletek is megtörténhet egy ilyen kálváriai, hogy földrajzos-biológus vagy fizikásként egy olyan természetismeret órára csöppentek be, amelyikhez nincs meg a megfelelő kompetenciátok! Nagy élmény volt földrajzosként, fizikai részt értékelni. Bevállaltam, a gyakornok kollégának már 3. időpontja volt ez a mai. Megfelelt, jó pedagógus lesz belőle. Én pedig hatvanhoz közel még elvégzem a fizika szakot is! :D
 

Kunika1

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!
1. Csókoltatom az elnököt!!!
2. Mi sz@rnak az utolsó pillanatban kerül fel a felületre a
Látogatási adatok pontosítása???? Ott időben jelezhetted volna, hogy ácsi, nem működik...
3. Az ig baromira képben lehet.... az útmutató erre vonatkozó sorai nem változtak, 2014 óta nem lehet bármilyen órát látogatni minősítéskor (kivétel: alsós tanító)
4. Mit csinált a mentor egész idő alatt? Az lenne a legszebb, ha ő javasolta volna....

A problémát meg kell oldani!!!!
Szerintem az optimális, ha az eljárást megcsináljátok.
Kora reggel érkeztek, a 2 óra földrajz lesz. Az első a tervezett, a másik vagy azonnal utána= duplaóra vagy lesz egy lyuk, amikor a gyakornok megírja a kövi óra vázlatát és utána meg is csinálja.... (kilóra meglesz, az elsőn szinte mindent látsz, második a "kötelező elem"...
Utána védés.
Ezt az elnökkel megbeszéled, a suliban meg közlitek, hogy így módosul a forgatókönyv.
A ped ne legyen fültanúja, mikor vitáztok, de tudja, hogy az érdekében lépsz fel.
POK-tól kérhetnek jóváhagyást, ha akarnak, de TE meg tudod mutatni a jogszabályi alátámasztásokat, útmutató sorait.
Persze mindezt jegyzőkönyvezni kell.
Ha az elnök nem partner ebben, fenyegesd meg, hogy eljárásrendi hibát vagy kénytelen jelezni az OH felé (későn értesített, hiba az órák megválasztásánál, mentor nem ismeri a szabályokat) és visszavonatod a szakértői megbízását.

( tudok olyan eljárásról, hogy óravázlat nélkül kezdtek, de a nap végére - utólag - elkészült.... =méltányosságot gyakoroltak a szakértők)
Itt a ped nem biztos, hogy hibázott. Inkább mindenki más... emiatt nem tartanám etikusnak, ha már felkészült a napra, az utolsó pillanatban töröljék...)

Épp ma írtam arról, hogy nagy volt a merítés..... Itt is hasonló a helyzet...
Nagyon sok időt vesz el, ha a szakértő naprakész akar lenni az eljárásokban.... De enélkül szakértő maradhat????
Nekem volt egy kemény eljárásom tavasszal, ahol lepontoztak - vállalom az eljárást, de ha az ig akarja megmondani, hogyan végezze a szakértő a dolgát és az előírtak nem valósulnak meg, akkor bizony én a leírtakhoz ragaszkodom. Ez is a szakértői munka része....
Én is el vagyok havazva, de az eljárás előtt 2 héttel levelezek elnökként az igvel, szakosként pedig tájékoztatást kérek az órákról az elnöktől az első levelemben (amikor pótlást javaslok vagy csak azt írom le, hogy rendben van a pf....)
És 2 héttel a látogatás előtt is.... Ha az elnök lusta vagy elfoglalt, akkor inkább zaklatom, minthogy várjak a sült galambra!

Bocs, de felháborodtam..... kiírtam...
Majd írd meg, mi lett a vége!
Sok erőt a holnaphoz!
Köszönöm a segítő tanácsaidat! Bevállaltam, megcsináltam. A gyakornok nagyon jól végezte a dolgát. A mentora az igazgatónő volt, aki egyben szakértő is . Nagyon pocsékul érzem magam, nem tudom, hogy ki a hunyó a dologban. Az elnök vagy én, vagy a mentor- igazgató? Ha földrajzból töltött, miért nem földrajz órát tartott ? Az tiszta sor lett volna! Ha két hete kiírták a felületre, hogy milyen órák lesznek, miért nem szólt az elnök? Vagy nekem kellett volna naponta nézegetnem a felületet? Ezt a hibát még egyszer nem fogom elkövetni az biztos!
 

gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem nincs mellőzve, mert a szakjával lehetősége van természetismeretet tanítani. Engem az elnök szakja érdekelne.
Még nem olvastam a további hozzászólásokat, de határozottan Anettel értek egyet.

Itt nem az a probléma és vita tárgya, hogy ki taníthatja a tantárgyat, hanem az eljárásrend semmibe vétele mind az elnök, mind a vezető részéről.
Úgy gondolom, annyi rugalmasság részükről is beleférne, hogy ha földrajzból jelentkezett előzetesen, lehetővé teszem ezt. Ha jól olvastam, egy órában meg is tudták oldani.
Véleményem szerint attól vezető a vezető, ha ezt zavartalanul biztosítja a másik órában is, ha kell átszervezéssel - mert úgy tűnik, ilyen órát is tart - különösen egy pályája elején lévő kollégának, aki mindjárt az elején komoly megmérettetésnek van kitéve, ami számukra kötelező.
Látni, mennyire segítünk, hogy a fiatalok pályán maradjanak.
A természettudományi tantárgy problémája egy másik menet.
 

kaktusz68

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!
Köszönöm a tanácsokat. A mai napom pocsék volt. A gyakornok vizsgáját megtartottuk. Készüljetek fel rá, hogy veletek is megtörténhet egy ilyen kálváriai, hogy földrajzos-biológus vagy fizikásként egy olyan természetismeret órára csöppentek be, amelyikhez nincs meg a megfelelő kompetenciátok! Nagy élmény volt földrajzosként, fizikai részt értékelni. Bevállaltam, a gyakornok kollégának már 3. időpontja volt ez a mai. Megfelelt, jó pedagógus lesz belőle. Én pedig hatvanhoz közel még elvégzem a fizika szakot is! :D
Hajrá Kunika1!
A fizika hiányszak! Még lehet, hogy béremelést kapsz érte!
3d1_emoticon8_emotloader.com.gif

Biztosan sikerült jól megoldani. A mágneses kölcsönhatás nem egy elrettentő tananyag. Ezt még a tanulók is szeretik.
 

gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm a segítő tanácsaidat! Bevállaltam, megcsináltam. A gyakornok nagyon jól végezte a dolgát. A mentora az igazgatónő volt, aki egyben szakértő is . Nagyon pocsékul érzem magam, nem tudom, hogy ki a hunyó a dologban. Az elnök vagy én, vagy a mentor- igazgató? Ha földrajzból töltött, miért nem földrajz órát tartott ? Az tiszta sor lett volna! Ha két hete kiírták a felületre, hogy milyen órák lesznek, miért nem szólt az elnök? Vagy nekem kellett volna naponta nézegetnem a felületet? Ezt a hibát még egyszer nem fogom elkövetni az biztos!
Az egyeztetés az elnök feladata, különösen, ha a felületen is kell változtatni. Ha az intézmény előre kiírja, és nem követhető azért, vagy ha nem írta ki, akkor előbb egyeztetek, és utána kérem, hogy tegyék ki a felületre. Viszont előtte a szakossal mindenképpen egyeztetek, a pedagógus után ő a második domináns.
Minden esetre ez a szituáció nem a látogatás előtti napon derül ki.
 

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Arról mit gondolsz, hogy amilyen tárgyból jelentkezett minősítésre, abból tölt portfóliót és abból tartja a 2 látogatott órát.....
ezt miért mellőzhetjük???
Ezt nem mellőzhetitek. Csak azt kellene eldönteni, hogy a természetismeretet tanító milyen szakosnak számít, mert természetismeret szakosnak nem. Egyébként a fő gond az, hogy nem az egyszerűbb megoldást keresik, hanem bonyolítják a minősülők. Van, aki azért akar egy osztályban tartani dupla órát a minősítéskor, mert egy csoportprofilt mond el, és egy tematikus tervet készít. Úgy látszik, Kunika pedagógusa túl jót akart. És senki nem mondta el neki az egyszerűbb utat. Leginkább a mentora nem. A gyakornoko mentorainál az is problémát jelent, hogy a mentor nem biztos, hogy minősült, lehet, még portfóliót sem írt (mert grátisz kapja a Ped. II.-t, vagy még nem vette rá magát, hogy megcsinálja), és így kevésbé tud tanácsokat adni ezzel kapcsolatosan.
Egyik kolléganőm lánya gyakornok. Az intézményvezető és helyettese egyfolytában üldözi, hogy mikor lesz kész a portfóliójával (hol van még a november 25.?), mikor olvashatják el? Én pedig megkérdeztem a kolléganőtől, hogy miért kellene nekik elolvasniuk? Majd egyikük elolvassa, az, aki a delegált lesz. Nálam ez is kiverte a biztosítékot.
 

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Tanács: amit BAJ-nak írtál, küldd el priviben is neki, mert éppen az oldal pörgése miatt esetleg későn ér ide az olvasásban. A privi pirosa meg virít.
Jó volt a tanács, mert amikor ideértem az olvasásban, akkor gyorsan megnyitottam a valóban pirossal virító privit. :D Láttam én, de azt szoktam az olvasgatás végére hagyni. Legközelebb azzal kezdem. :D

nekünk sem müködik, a tanfelügyeletre kijelöltnél igen, de a mezei Becs-esnél már nem tudtunk - érthetetlen okból - kódokat generálni.....?????
Meg tudjátok nyitni az önértékelési felületet és csak a kérdőívet nem? Tudtommal annál, akit nem jelöltek ki tanfelügyeletre, nem lehet elindítani az önértékelést az informatikai rendszerben. Akkor viszont nem lehet kódot sem generálni. Nagy hiba, hogy úgy alkották meg a felületet, hogy a kettő összefügg.

továbbra sem jött levél :(
Ezen te csodálkozol? Ennyire nem lehetsz naiv, pláne azok után, amiken keresztülmentél. ;)
Pedig ősz van. Szerintem az OH-nak már elege van abból, hogy folyton veled kell levelezniük. :D
Nem vagyok OH, de küldök neked levelet:
77426.gif
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt nem mellőzhetitek. Csak azt kellene eldönteni, hogy a természetismeretet tanító milyen szakosnak számít, mert természetismeret szakosnak nem. Egyébként a fő gond az, hogy nem az egyszerűbb megoldást keresik, hanem bonyolítják a minősülők. Van, aki azért akar egy osztályban tartani dupla órát a minősítéskor, mert egy csoportprofilt mond el, és egy tematikus tervet készít. Úgy látszik, Kunika pedagógusa túl jót akart. És senki nem mondta el neki az egyszerűbb utat. Leginkább a mentora nem. A gyakornoko mentorainál az is problémát jelent, hogy a mentor nem biztos, hogy minősült, lehet, még portfóliót sem írt (mert grátisz kapja a Ped. II.-t, vagy még nem vette rá magát, hogy megcsinálja), és így kevésbé tud tanácsokat adni ezzel kapcsolatosan.
Egyik kolléganőm lánya gyakornok. Az intézményvezető és helyettese egyfolytában üldözi, hogy mikor lesz kész a portfóliójával (hol van még a november 25.?), mikor olvashatják el? Én pedig megkérdeztem a kolléganőtől, hogy miért kellene nekik elolvasniuk? Majd egyikük elolvassa, az, aki a delegált lesz. Nálam ez is kiverte a biztosítékot.
Valamiből nekik is kell információt szerezni......
Ők nem most írják????

Én simán az utolsó napon véglegesítésének a gyakornok helyében..... mi közük hozzá????
Vagy segítséget kíván nyújtani???
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére