Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet III.

Napocska10

Állandó Tag
Állandó Tag
anett5 kérdése:
A minősítő bizottság harmadik tagja az Oktatási Hivatal által a 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 10/D.§ (3) bekezdés c) pontja vagy a (8) bekezdés alapján került kirendelésre."
A fenti szerepel a delegált neve+elérhetősége helyen. Találkozott hasonlóval már valaki???
[/QUOTE]
Igen, én is látok ilyet, de még később lesz, és majd addig talán megjelenik ott név is. Nem intézményvezetőről van szó, tehát a másik lehet az ok: összeférhetetlenség. Ott nem elnök leszek, de ha az elnök csak a portfólió megnyílásakor veszi észre, nem tudom, nem lesz-e későn.
 

gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Én tegnap és ma is kaptam szakos ped2 minősítést szakképzésben...
Az egyik május 21, amásik október 22....
Ennyit a törlésekről....
A jelentkezéskor még nem lépett érvénybe a szakképzési törvény.
Közben kaptak egy levelet, mely szerint következmények nélkül visszaléphettek, ha akartak.
Tény, hogy a szakképzésben nem létezik az életpálya, de én mindenkinek javasoltam, hogy fejezze be. Az élet útjai kiszámíthatatlanok. De volt, aki visszalépett.
Vagyis, a szakképzési minősítéseket nem törölték automatikusan.
 

kaktusz68

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen! Találkoztam ilyennel. Az intézmény még nem
Én tegnap és ma is kaptam szakos ped2 minősítést szakképzésben...
Az egyik május 21, amásik október 22....
Ennyit a törlésekről....
Február 11-én is csordogált egy mester....
És március közepén van üres hetem...
Nem értem, eddig kinél "csücsült" az eljárás.....?
Már egy másik miatt is telefonon kértek fel, ezek meg simán érkeztek....
"

A minősítő bizottság harmadik tagja az Oktatási Hivatal által a 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 10/D.§ (3) bekezdés c) pontja vagy a (8) bekezdés alapján került kirendelésre."

A fenti szerepel a delegált neve+elérhetősége helyen. Találkozott hasonlóval már valaki???
A minősítő bizottságra vonatkozóan: Igen! Találkoztam ilyennel. Az intézmény még nem adta meg a delegált személyét. Majd változik, amikor ők ezt rendezik, akkor pontosítják az adatokat.
 

V. P. Zsuzsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi a tapasztalatotok az új, 7. kompetenciával kapcsolatban az óralátogatás értékelésénél?

Még nem igazán tudatosult a pedagógusokban, hogy ilyen is van, nekem ez a tapasztalatom. Én a héten voltam minősítésen, és szakosként föladta a leckét, hogyan pontozzam a 7. kompetencia indikátorait a látott órákkal kapcsolatosan. Már annak is örültem, hogy legalább tantárgyi koncentrációként megjelent a környezetismeret (pl. találós kérdések állatokról, vagy a főnevek között ilyenek is voltak, mint: víz, nap stb.) Az pedig külön "öröm", hogy az indikátorok nyakatekert megfogalmazásainak értelmezéséhez még segítséget sem találok sehol (pl. kiegészítő útmutató). Minden esetre a portfólióvédésen fogalmaztam meg ezzel kapcsolatosan kérdést, ott el is mondta a pedagógus, hogyan valósítja meg ezeket az elvárásokat.
 

Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!
A segítségeteket, támogatásotokat szeretném kérni egy falusi kis iskola mosdófelújítása érdekében. Amennyiben van egy pici időtök, kérlek szavazzatok a Besnyői Arany János Általános Iskolára.
Köszönöm szépen!
(Szavazás után ne felejtsétek el a visszaigazoló emailben megerősíteni a szavazati szándékot, különben nem él a szavazat!)

https://www.domestos.com/hu/mosdofelujitasi-program-2020/besnyoi-arany-janos-altalanos-iskola.html
Szavaztam, megerősítettem. ;)
 
Oldal tetejére