Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet III.

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem most kell jelentkezni, a COVID miatt kitolták egy évvel.

Csatolás megtekintése 1781447
Csatolás megtekintése 1781446
És jövőre milyen indokkal tolják tovább? Nem tűnik fel nekik, hogyha nem teszik valakiknek kötelezővé, akkor majd egyszerre kell jelentkezni rengeteg pedagógusnak? Ez amúgy nem lenne baj, csak szerintem nem lesz megfelelő szakértői kapacitás erre. Ezt egyébként kitolták, a tanfelügyeletet pedig megpróbálják erőltetni. Holott pont azzal nem kellene foglalkozni. A tavalyiakat nem tologatni kellene, hanem egy tollvonással törölni. Úgyis olyanokat jelöltek ki, akik már írtak portfóliót. És úgyis bebukott a rendszer, mert nekem most a napokban jár le az öt év az előző tanfelügyeletem óta. Nem mintha hiányozna a második, amíg a pedagógusok 90%-ának (nem biztos, hogy ez jó %, inkább csak amolyan arány akar lenni) még egy sem volt.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag

A pedagógusok 84 százaléka beoltatná magát

Vajon honnan vette Maruzsa Zoltán a 26%-ot? Eleve minimum 20% átesett rajta mostanában, nekik azt javasolták (vagyis minden mostanában átesettnek), hogy még ne oltassák be magukat. Ráadásul ez a 20% gyorsan emelkedik, csak ez senkit nem érdekel. A regisztrációkor foglalkozást nem kértek, így érthetetlen Maruzsa száma. Nálunk mindenki nagyon várja már, hogy sorra kerüljön. Szerintem alig van, aki nem regisztrált. Pillanatnyilag tantestületünkből 1 ember kapta meg az első oltást: ő 60 év alatti krónikus beteg.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
"Vajon lesznek-e központi iskolazárások is? Egy interjúban az iskolabezárásokról vagy az előrehozott tavaszi szünetről beszélt Kásler Miklós az Emmi tárcavezetője is. Szerinte ugyanis a beoltottak száma több hét múlva éri el azt a szintet, ami megfékezhetné a felfutást, addig szükség lehet szigorításokra is a tárcavezető szerint."
(Az interjú a Blikkben :) található - hol máshol, a mit lehet olcsón vásárolni a drogériában és az Ez az ok, hogy késhet a menstruációd mellett.)

zelda87

Állandó Tag
Állandó Tag
A Nemzeti Pedagóguskar - emlékszünk a beléptetési kényszerítésre, a vezetőségi tagok megválasztásának érdektelenségére- nyilatkozata.
Kérdezem, ő is 120-130 gyerekkel találkozik naponta a tanórákon, és a folyosón még egyszer ennyivel, illetve 5-6 kollégája jelenleg igazolt Covid-fertőzött, akkor is ez lenne a véleménye:o
 
"Például egy vidéki iskolában, ahol nagyobb a tér, adott esetben könnyen megszervezni a biztonságos távolságtartást, mint például egy szűkösebb terekbe zsúfolt fővárosi belvárosi iskolában."

Miből gondolja, hogy a vidéki iskolákban nagyobb a tér? Én vidéki iskolában dolgozom, tudom, hogy nem nagyobb. Igaz, lehet, hogy kevesebb a tanuló, de az iskola is kisebb, így a tér is.
És ha ennyire aggódnak a gyerekekért, akkor miért van október óta digitális oktatás a középfokú intézményekben?
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaj!
Ez a kedvenc részem:
"Ahogy a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint arról sem szabad elfeledkezni, hogy a 14 év alatti diákokra is kiterjesztett általános iskolazár milyen hatással lenne a kisebb diákok mentális állapotára, akik így nem jutnának hozzá a megszokott közösségi élményekhez."

Ez pontosan az az időszak, amikor a közösségi élmény a legfontosabb szempont ... bár, lehet, hogy igaza van.
Én is szeretném megélni a következő karácsonyt.
:mad2:
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Horváth Péter jól használható történelem könyvet írt, de ettől még rosszul "képviseli" a kényszertagosított pedagógusokat.
Nem is értem a bátorságát ...
A tegnapi adatok:

S még valamit érdemes meghallani - Karikó Katalin küldött egy videót (nem nekem:)), amely bemutatja, hogy nem az a legrosszabb veszély, hogy belehalhatsz, hanem a vírus olyan szervi elváltozásokat okozhat, amely az életed hátralévő részét is kedvezőtlenül befolyásolják.
Finoman szólva.
Nem azért kell a lehető legalacsonyabbra csökkenteni a kontaktot számát, pl. bezárni az oktatási intézményeket óvodától az ált.iskoláig, mert "félünk" valami misztifikált dologtól, ami valójában nincs is (mondják néhányan), hanem azért, mert megnőtt a lehetősége annak, hogy olyan történjen veled, amit nem tudsz utána befolyásolni.

A lenti film (amit Karikó K. osztott meg) angol ugyan, de a lényege látszik - új tapasztalatként kimutatták, hogy komoly agyi elváltozások tapasztalhatók a víruson átesettek között - persze nem mindenkinél - itt okos emberek vannak, értitek.
Sem rettegni, sem szőnyeg alá söpörni nem szabad - ezért nem értem Horváth Péter hozzáállását.
A józan ész is elég ahhoz, hogy megértsük, ez most nem az az időszak, amikor vannak fontosabb szempontok az életnél.
 
Utoljára módosítva:

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem ez nagyon tetszik:
Hétfőtől zárnak az óvodák, digitális tanrendre térnek át az általános iskolák is
[Gulyás Gergely] Elmondta, az óvodáknál és az iskoláknál az április 7-i dátum a tavaszi szünet vége; a digitális oktatás részleteit az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkársága dolgozza ki és teszi közzé.
Mikor dolgozza ki? Ma délutántól vasárnap éjfélig? Ugyanis hétfőn kezdünk. Persze az a legkevésbé kérdés, hogy mikor dolgozza ki, sokkal lényegesebb, hogy minek? Mit kell ezen kidolgozni? Aki jól akarja csinálni, az meg fogja oldani felsőbb (hozzá nem értő) kidolgozás nélkül is, aki pedig nem, azt meg nem érdekli a kidolgozottság.
Nem fogok a Kréta DKT-ben semmit csinálni, hiszen van egy jól bevált módszerünk (nekem és a tanítványaimnak). Idén már a 8.-on többször volt online oktatás, kimondottan rutinosnak számítunk. Olyan is előfordult, hogy kisebb része a tanteremben ült, nagyobb része pedig otthon, és a classroom meeet-jének segítségével vett részt élőben. Hétfő óta minden órát azzal kezdtem, hogyan fogjuk megoldani a tanítást-tanulást otthonról (holott már eddig is többször újra átvettük ezt a "leckét"). hazajöttem, leültem, kidolgoztam a következő hetek menetrendjét. Megvan, melyik órán mi a tananyag, ezt miképpen tanítom meg itthonról (mindent élőben fogok csinálni, szerintem sokkal több szabadidőm marad, mint tavaly). Most mindjárt nekiállok, és ezt táblázatba is rendezem. Holnap levezetem a gyerekeknek (hogy ők is tudják, mire számítsanak, mert dolgozatot íratni nem fogok, azt majd a szünet után az iskolában). Persze van rajta finomítani való, de azt majd apránként. Vagy elküldöm Káslernak, hogy dolgozza ki nekem. ;)
 
bejuma

Az EMMI-nek az lett volna a dolga, hogy kidolgozza és eljuttassa az iskolákba a digitális oktatás rendjét. Az lett volna a dolga, hogy kidolgoztassa a digitális tananyagokat, hogy csak ki kelljen adni az utasítást, hogy holnaptól online megy a munka. Volt erre egy év. ( Most eltekintek Czunyiné el nem végzett feladatától, mert ilyen jóindulatú vagyok. ) Van minden témára kidolgozott tananyag? Van kidolgozott eljárásrend? Ha erre egy év nem volt elég, akkor miért hisszük azt, hogy vasárnap éjfélig megoldják? Semmit nem csinálnak, ha egy pedagógus gereblyézné így a vizet, akkor már rég elzavarták volna. Ezt kellene tenni az EMMI-ben levet hűtőkkel.
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető

A "Fogjuk meg és vigyétek!"-et is vedd bele, kaptál segítséget a szemléltetéshez.
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Az EMMI-nek az lett volna a dolga, hogy kidolgozza és eljuttassa az iskolákba a digitális oktatás rendjét. Az lett volna a dolga, hogy kidolgoztassa a digitális tananyagokat, hogy csak ki kelljen adni az utasítást, hogy holnaptól online megy a munka. Volt erre egy év. ( Most eltekintek Czunyiné el nem végzett feladatától, mert ilyen jóindulatú vagyok. ) Van minden témára kidolgozott tananyag? Van kidolgozott eljárásrend? Ha erre egy év nem volt elég, akkor miért hisszük azt, hogy vasárnap éjfélig megoldják? Semmit nem csinálnak, ha egy pedagógus gereblyézné így a vizet, akkor már rég elzavarták volna. Ezt kellene tenni az EMMI-ben levet hűtőkkel.
A tavaly tavaszi le/átálláskor a MOZAIK Kiadó ingyen közkinccsé tette a mindenre már rég kidolgozott interaktív anyagait. Az agyonmenedzselt, kikerülhetetlen kiadónak semmije sem volt. (máig sincs) Aztán jött a tankönyvrendelés, 99.99%-ban választhattad a kikerülhetetlen kiadó "naggggyon" kiadványait. Mi is a csodálkozás tárgya??
 
Utoljára módosítva:

Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Az EMMI-nek az lett volna a dolga, hogy kidolgozza és eljuttassa az iskolákba a digitális oktatás rendjét. Az lett volna a dolga, hogy kidolgoztassa a digitális tananyagokat, hogy csak ki kelljen adni az utasítást, hogy holnaptól online megy a munka. Volt erre egy év. ( Most eltekintek Czunyiné el nem végzett feladatától, mert ilyen jóindulatú vagyok. ) Van minden témára kidolgozott tananyag? Van kidolgozott eljárásrend? Ha erre egy év nem volt elég, akkor miért hisszük azt, hogy vasárnap éjfélig megoldják? Semmit nem csinálnak, ha egy pedagógus gereblyézné így a vizet, akkor már rég elzavarták volna. Ezt kellene tenni az EMMI-ben levet hűtőkkel.
Bizony, bizony!!!
 
zelda87

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagggyon jő anyagból, nagggyon nem lehet dolgozni, hiszen 5. osztályos magyarhoz még a munkafüzetek elkészítésére sem volt kapacitás:mad2:... Másoljuk a hivatalos listában nem szerepló nagyon szuper anyagokat...;) nem vagyok büszke rá, hogy a szerzői jogdíjat nem kapja meg az, aki megérdemelné.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag

501/2020. (XI. 14.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésekről *

Nem kellene rajta módosítani?
Vagy félreértem, mert én azt olvasom ki ebből, hogy csak a középiskolákkal kapcsolatban lévő tanulókra, pedagógusokra vonatkozik.

1614881057017.png
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Oh, 30(!) napi netért (pár ezer Ft, a nethasználat legolcsóbb komponense) odaadhatod a "továbbhasznosításra alkalmas" személyes adataid. A szolgáltatók biztos szívesen módosítanának rajta, mert mára már kiderült, valamikor januárban ki is tették a netre, hogy ők állják a 30 nap cechjét, plusz állam bácsi minden "ajándék" byte után befizettette velük a 27% ÁFA-t. Elegáns.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagggyon jő anyagból, nagggyon nem lehet dolgozni, hiszen 5. osztályos magyarhoz még a munkafüzetek elkészítésére sem volt kapacitás:mad2:... Másoljuk a hivatalos listában nem szerepló nagyon szuper anyagokat...;) nem vagyok büszke rá, hogy a szerzői jogdíjat nem kapja meg az, aki megérdemelné.
Mi a magyar nyelvhez beszereztünk egy munkafüzetet. Igaz, hogy nem a mostani tematikához igazodik, így egy témaegységen belül hol a 10. oldalon, hol a 43.-on dolgozunk, de legalább van mibe. A gyerekekkel fel szoktam íratni az adott órán megoldott munkafüzeti feladatok oldalszámát és feladatszámát, hogy a felkészüléskor tudják, hova lapozzanak. Minden órán megvitatjuk a gyerkőcökkel, hogy örülünk, hogy legalább van. Nálunk szokott lenni hulladékgyűjtés (idén a körülmények miatt nem volt), tavaly októberben még természetesen ez megvolt. Ez mindig a Diákönkormányzathoz folyik be, onnan kapják vissza az osztályok (kirándulásra, diáknapra; mikor mire kell). Viszont elkölteni már nem tudtuk tavaly, így a kimaradt két nyolcadik osztályé benn maradt a közös kasszában. A két nyolcadikos osztályfőnök pedig mi voltunk, akik ötödikben tanítjuk most a magyart. Ebből vettük meg ezeket a munkafüzeteket, nagyjából pont annyi volt. :)
 
bejuma

Állandó Tag
Állandó Tag
A tavaly tavaszi le/átálláskor a MOZAIK Kiadó ingyen közkinccsé tette a mindenre már rég kidolgozott interaktív anyagait. Az agyonmenedzselt, kikerülhetetlen kiadónak semmije sem volt. Aztán jött a tankönyvrendelés, 99.99%-ban választhattad a kikerülhetetlen kiadó "naggggyon" kiadványait. Mi is a csodálkozás tárgya??
Miért is kellene nekünk a mozaikos jó minőségű interaktív tananyag?! Attól esetleg megokosodnak a gyerekek, az meg nem cél, ugye?
 
angyalka2524

Állandó Tag
Állandó Tag
És jövőre milyen indokkal tolják tovább? Nem tűnik fel nekik, hogyha nem teszik valakiknek kötelezővé, akkor majd egyszerre kell jelentkezni rengeteg pedagógusnak? Ez amúgy nem lenne baj, csak szerintem nem lesz megfelelő szakértői kapacitás erre. Ezt egyébként kitolták, a tanfelügyeletet pedig megpróbálják erőltetni. Holott pont azzal nem kellene foglalkozni. A tavalyiakat nem tologatni kellene, hanem egy tollvonással törölni. Úgyis olyanokat jelöltek ki, akik már írtak portfóliót. És úgyis bebukott a rendszer, mert nekem most a napokban jár le az öt év az előző tanfelügyeletem óta. Nem mintha hiányozna a második, amíg a pedagógusok 90%-ának (nem biztos, hogy ez jó %, inkább csak amolyan arány akar lenni) még egy sem volt.
A 2020-as tanfelügyeletem pár napon bukott el (márc.26.), most tologatják, de ha a törvény szerinti minősülés utáni 5 év érvényét veszti, én nem "csinálom meg". :) Tényleg nem értem - vagyis, de - miért erőltetik. A minősítésért magasabb bért kell fizetni, a tanfelügyeletért nem.
 
Oldal tetejére