Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Kunika1

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is levizsgáztam a 6. turnusban!!! Én is kaptam levelet, ugyanezt! Én postafordultával kértem tőlük hivatalos állásfoglalást. Az összes eddigi levelüket becsatoltam, a vizsgám eredményét is, kinyomtattam, aláírva beszkenneltem és elküldtem. Remélem kapok választ. De állítólag nagy a káosz még, mivel a 6. turnusnak most volt pótvizsgája. Most a sikeresen végzők listáját összeállítják és valószínűleg nem lesz aktuális az értesítésük, de érdemes rájuk írni.
Még nem készültek el a tanúsítványok és a KIR-ben nem látják a mesteri fokozatodat!
 
Kunika1

Állandó Tag
Állandó Tag
Kb így van. Annyi, hogy a kérdőíveket online kell kitölteni, bár lehetőséget említ a kézikönyv a nyomtatott formára is. Azt, hogy hányan kell, kitöltsék, és is kérdezgettem. a válaszok (OH-s képzésben résztvevőtől származó) alapján nem kell mindenkinek kitölteni 2-5 fős válaszokat kaptam erre a kérdésre, illetve azt, hogy várjunk, mert jön az új kézikönyv és akkor megvilágosodunk! Arról sem szól a fáma, hogy a 2015-ösöknek el kell-e készíteni az önértékelésüket. Csak annyi jelent meg, hogy a kérdőívek és az elvárásrendszer kell. (ld Maus Pál mai prezét az OH honlapon)
Nem kell teljes körű kitöltés! Az intézmény maga szabja meg az arányt, én reálisnak 30 %-ot tartok, abból értékelhető kb. lesz 25%! Mi az intézményünkben minden 5. szülőt kérdezünk meg.
 
Kunika1

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem sem. A 2016-os minősítésről pedig az iskolát értesítették.

Tisztelt Pedagógus Kolléga!

Mint az bizonyára Ön előtt is ismeretes, a magyar köznevelési rendszer minőségének, a nevelés-oktatás színvonalának javítása érdekében – hasonlóan az Európai Unió többi tagállamához – a köznevelés irányítói új szakmai irányítási, ellenőrzési modellt dolgoztak ki. Ennek egyik lényeges eleme az országos pedagógiai-szakmai (a továbbiakban: tanfelügyeleti) ellenőrzés bevezetése, amelynek elsődleges célja, hogy az általános pedagógiai szempontok alapján történő értékeléssel a nevelés-oktatás sikerességében kulcsszerepet játszó pedagógusok jó gyakorlatát megerősítse, a fejlesztendő területeket beazonosítsa, hozzájáruljon a pedagógiai kompetenciák fejlesztéséhez.

A hatályos jogszabályok alapján a pedagógiai-szakmai (tanfelügyeleti) látogatás ötévente legalább egy alkalommal minden köznevelési intézményben foglalkoztatott pedagógusra kiterjed.

A tanfelügyeleti ellenőrzési terv összeállítása a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI-rendelet (továbbiakban Rendelet) 193.§ (23) bekezdése alapján történt. Az Oktatási Hivatal a 2015. évi országos pedagógiai-szakmai ellenőrzési tervbe olyan pedagógusokat vett fel, akik a 2014. évben feltöltötték a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésében meghatározott portfóliójukat az Oktatási Hivatal által működtetett informatikai támogató rendszerbe.

Ezúton értesítjük, hogy Ön bekerült a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzési tervbe, ezért az országos pedagógiai-szakmai (tanfelügyeleti) látogatására várhatóan a 2015. év őszi időszakában kerül majd sor. A ténylegesen megszervezésre kerülő látogatások pontos időpontjáról és részleteiről az Oktatási Hivatal előreláthatóan 2015. szeptember elejétől folyamatosan, de legkésőbb a látogatás kitűzésre kerülő dátuma előtt 35 nappal értesíti a tervben szereplő pedagógusokat és intézményvezetőiket.

A pedagógiai-szakmai (tanfelügyeleti) látogatás eljárásrendjéről, az alkalmazásra kerülő módszerekről, és az értékelési szempontokról az Oktatási Hivatal honlapján, a Tanfelügyeleti Kézikönyvekben talál részletes leírást. A kézikönyveket - a miniszteri jóváhagyást követően - várhatóan szeptemberben frissítjük az Oktatási Hivatal honlapján.

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Rendelet 145.§-a, valamint a 193.§ (22) bekezdése szerint, a 2015. évi ellenőrzési tervben szereplő pedagógusoknak az önértékelésüket fel kell tölteni az Oktatási Hivatal által működtetett informatikai támogató rendszerbe legkésőbb a pedagógiai-szakmai (tanfelügyeleti) látogatás kitűzött dátuma előtt 15 nappal. A 2015. évben elvégzésre kerülő önértékelés során az érintett pedagógusra vonatkozó kérdőíves felmérést és az érintett pedagógusra vonatkozó intézményi elvárásrendszert kell a köznevelési intézménynek kidolgoznia. Az önértékelés részleteiről, a pedagógusok önértékelésére vonatkozó szakmai keretekről az Oktatási Hivatal honlapján, az Önértékelési Kézikönyvekben talál részletes leírást. Az önértékelés szakmai és informatikai támogatásával kapcsolatosan legkésőbb szeptember folyamán külön levélben tájékoztatjuk.

A 2015. évi pedagógiai-szakmai (tanfelügyeleti) látogatással kapcsolatos kérdéseit a [email protected] e-mail címre, az önértékeléssel kapcsolatos kérdéseit az [email protected] e-mail címre küldheti meg.

Eredményes tanévet kívánunk Önnek és az intézmény minden pedagógusának!

Budapest, 2015. augusztus 25.

Oktatási Hivatal
 
Tehát akkor most ősszel tanfelügyeleti ellenőrzésed lesz. 2016-ban pedig minősítésed, amiről az intézményvezetőt értesítették.
 
csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!
Talán van köztünk jogban járatos ember! Ismételten a segítségetekre lenne szükségem. 30 éves jubileumi juttatásomat a KLIK nem hajlandó kifizetni. Röviden a történet: Érettségi után a szakmámban ápolónőként helyezkedtem el egy kórházban. Három műszakban, munka mellett készültem a felvételire. Szerencsére (Ezen lehet vitatkozni!), felvettek a főiskolára. Tehát fel kellett mondanom a munkahelyemen. Na, most a KLIK azt hozza fel indoknak, hogy felmondással szűnt meg a munkaviszonyom, nem áthelyezéssel. Most kérdem én, ki és hova helyezett volna el/át…stb. Így most nem számítják be a kórházban töltött egy évemet!!!!! Szegény pedagógust, amellett a bizonyos faág mellett, nem csak a tanfelügyelet, hanem már a KLIK is húzza! Ez utóbbi nem is kevéssel!(A 25 éves jubileumi pénzt simán megkaptam!!)
:mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad:
Ajajaj.... sajnos tudomásom szerint a 30 éves csak adható - a 25 és 40 a kötelező . A 40 évest a nyugdíjba vonuláskor adják majd.
 
ati-pati

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsánat, hogy ellentmondok, de egy művészeti iskolai tanártól kérdeztem meg. Van külön gitártanár is.

Én is művészeti iskolai tanár vagyok, és sokféle hangszer létezik. Legismertebbek a fúvós -rezes-, fafúvós, billentyűs, vonós, ütős hangszerek.

Igen, de mint említettem társhangszerről van szó. A mi területünk specifikus. A bejegyzésben olvasható, hogy hegedű szakkal is rendelkezik. Egy főtárgy tanárhoz 22-26 növendék tartozik. Aki szerencsés, annak azonos hangszeren tanulókat kell tanítania a szakján (22-26 főt egyenként) Ahol nincs annyi egyforma hangszeres pl. 10 gitárosa, 6 hegedűse, és 8 brácsása van teljesen jogszerűen tanít. A példában a legtöbb óraszámú tanítvány esetünkben a gitáros, ezért ebből a hangszerből kell minősülni. Amennyiben a hegedűs a több, akkor abból.

Én harsona szakon végeztem, de a társhangszerek módszertanát is elsajátítottam, ezért trombitát, tenorkürtöt, barytonkürtöt, vadászkürtöt, természetesen harsonát és tuba hangszert is taníthatok, bármelyikből minősíthetnek is. Sőt minden hangszeres zenetanár furulyát is taníthat előképzős, első évfolyamos szintig. Ez az én esetemben összeszámolva, 7 hangszert jelent.

Köszönöm az észrevételt, és nagy szeretettel üdvözlöm a kollégámat is! :)
 
csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
A kérdés sokaknak furcsának tűnhet, amelyet most felteszek. Az intézményi önértékelő csoport létrehozásának van-e valamilyen konkrét dátuma, vagy csak az, hogy meg kell alakítani? Annak van-e konkrét dátuma, hogy az intézményi elvárásokat mikorra kell kidolgozni? Vagyis a tanfelügyeletet kötelezően megelőző intézményi feladatoknak van-e konkrét dátuma?
Ugyanis a helyzet a következő. 2015-ben ketten kapnak tanfelügyeletet nálunk. Az intézményvezető szerint még ráérünk megalakítani a BECS-t, ő ezzel most nem akar foglalkozni. Szerintetek???????????????
Jó fej !!! A miénk sem ér rá most pont erre , bár mi megalakultunk év végén.
 
Kunika1

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem értek rá! Konkrét dátumot nem tudok, csak annyit, hogy október 15-én kezdődik a tanfelügyelet, tehát az ebben érintettek számára szept. végén feltöltve kell legyenek a kérdőíves felmérések eredményei és az intézményi elvárásrendszer. Szerintem olyan sok idő nincs!!!!! :)
Szerintem tanév végén már a csoportot jó lett volna megalakítani. Most pedig teljes gázzal az elvárásrendszert kidolgozni. Hozzálátni a munkához, mert 15 nappal a tanfelügyelet előtt fel kell tölteni az eredményeket. Javaslom az Aranyosiné Borsodi Éva anyagát tanulmányozni.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Miuci, nézd mit találtam? Másutt is játszogatnak a jubileumi pénzekkel. Próbálkoznak, mint a kisnyulak.
A kérdés:
2012-ben kaptam meg a 25 év közalk. munkaidő után a jubileumi jutalmat.
Ez év szeptemberétől(2015) másik közoktatási intézménybe szeretnék menni , hasonló munkakörbe.
Az új helyre felvételt is nyertem , de szóltak , hogy oda csak úgy vehetnek át , ha a régi munkahelyemről közös megegyezésen való felmondással válok meg , mert nem tudnak részemre 30 után járó jubileumi jutalmat kifizetni, mert szegény az önkormányzat.Ez a 30 éves , két év múlva lenne esedékes.A régi és az új munkahelyemen is határozatlan idejű munkaviszonyban vagyok/leszek.
Ha nem áthelyezéssel , hanem közös megegyezéses felmondással megyek el jelenlegi munkahelyemről , akkor tényleg nem vagyok jogosult a 30 év után járó jubileum kifizetésére ???
Nagyon köszönöm előre is a választ !

A rá adott válasz:
A 30 év megléte a lényeg. Teljesen mindegy, hogy hány -a kjt. hatálya alá tartozó- munkahelyen és esetleg kihagyásokkal szerezted meg azt. Az áthelyezésnek a végkielégítésnél van szerepe. Ha áthelyezéssel kötöd meg az új közalkalmazotti jogviszonyt, akkor a régit is úgy kell tekinteni, mintha az új helyen töltötted volna el.
Ragaszkodj az áthelyezéshez, nyugodtan mond meg, hogy mindenképpen fog majd jármi a jubileumi jutalom.

Itt leltem:
http://www.kozszolga.hu/jubileumi-jutalom-2
Hogy az illető jól tudja-e, azt nem tudom, de úgy tűnik, problémád nem egyedi.
 
tomarinna

Állandó Tag
Állandó Tag
A hatályos Kjt. szerint:

78. § (1) A huszonöt, harminc, illetve negyvenévi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jubileumi jutalom jár.

(2) A jubileumi jutalom:

a) huszonöt év közalkalmazotti jogviszony esetén kéthavi,

b) harminc év közalkalmazotti jogviszony esetén háromhavi,

c) negyven év közalkalmazotti jogviszony esetén öthavi illetményének megfelelő összeg.

Miuci én úgy tudom, hogy a 92 előtti jogviszonyokból csak az áthelyezéssel keletkezett munkaviszonyok számíthatók be.
Ezt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat oldalán találtam.

5. Milyen időszakok tekinthetőek a jubileumi jutalom szempontjából közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek?

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (továbbiakban: Kjt.) szerint a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő meghatározásánál – a jubileumi jutalomra jogosultság szempontjából – figyelembe kell venni:

a) a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban,

b) a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közszolgálati jogviszonyban,

c) a kormánytisztviselők, illetőleg a közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, kormánytisztviselői jogviszonyban, közszolgálati tisztviselői jogviszonyban töltött időt,

d) szolgálati jogviszony időtartamát,

e) bíróságnál, ügyészségnél szolgálati viszonyban,

f) hivatásos nevelőszülői jogviszonyban,

g) a közszférában ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban,

h) állami vezetői szolgálati jogviszonyban töltött időt,

i) a Kjt. hatálybalépése előtt áthelyezéssel keletkezett, korábbi munkaviszony időtartamát mindaddig, amíg a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyát nem szünteti meg,

j) a fentiekben felsorolt időtartamokon belül a munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony fennállásának azt az idejét, amely alatt a közalkalmazott nem végzett munkát, a közalkalmazotti jogviszony szünetelt

k) a munkáltató egészének vagy egy részének átadása esetén az átvevő munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyt létesítő közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyban töltött idejének megállapítása során az átadó munkáltatónál munkaviszonyban vagy közszolgálati jogviszonyban töltött időt,

l) ha jogszabály, kormányhatározat vagy a bíróság jogerős ítélete alapján megállapítható, hogy a munkaviszony megszüntetésére a közalkalmazott politikai vagy vallási meggyőződése, továbbá munkavállalói érdek-képviseleti szervezethez való tartozása, illetve ezzel összefüggő tevékenysége miatt került sor, a munkaviszony megszüntetésétől 1990. május 2-áig a munkaviszonyban nem töltött időtartamot a közalkalmazotti jogviszonyban töltött időbe be kell számítani.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!
Talán van köztünk jogban járatos ember! Ismételten a segítségetekre lenne szükségem. 30 éves jubileumi juttatásomat a KLIK nem hajlandó kifizetni. Röviden a történet: Érettségi után a szakmámban ápolónőként helyezkedtem el egy kórházban. Három műszakban, munka mellett készültem a felvételire. Szerencsére (Ezen lehet vitatkozni!), felvettek a főiskolára. Tehát fel kellett mondanom a munkahelyemen. Na, most a KLIK azt hozza fel indoknak, hogy felmondással szűnt meg a munkaviszonyom, nem áthelyezéssel. Most kérdem én, ki és hova helyezett volna el/át…stb. Így most nem számítják be a kórházban töltött egy évemet!!!!! Szegény pedagógust, amellett a bizonyos faág mellett, nem csak a tanfelügyelet, hanem már a KLIK is húzza! Ez utóbbi nem is kevéssel!(A 25 éves jubileumi pénzt simán megkaptam!!)
:mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad:

Miuci!
A jubileumi jutalom megállapításának alapja a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő, és csak ez. A Kjt. sok szabálya megszűnt, de az él, hogy mit nevezünk jogviszonynak:

"Kjt. 87/A. § (1) E törvény alkalmazásakor közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni
a) az e törvény hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött időt,..."

Mivel a jubileumi jutalomra vonatkozó szabályok is hatályosak az 1992. XXXIII. törvényben (Kjt.), erről a 2011. Köznevelési trv. rendelkezik (2.§), így a jutalom 25, 30 és 40 évi közalkalmazotti jogviszony esetén jár.
Tehát, ha volt összesen 30 éved, akkor úgy, ahogyan a többiek is írták, jár a háromhavi illetményed, mégpedig hónapra, napra pontosan akkor, amikor a 30. évedet betöltötted (pár napot csúszhatnak, de többet nem, mert ez jár).
A kifizetés időpontját a 30 napon túli fizetés nélküli szabadság viszont befolyásolhatja, mert ekkor a jogviszony szünetel (kivéve GYES,GYED).
 
Utoljára módosítva:

EnIbaby12

Állandó Tag
Állandó Tag
Tehát a BECS kidolgozza az intézményi elvárásrendszert, összeállítja az érintett pedagógusra vonatkozó kérdőíveket. Ezeket kitöltik azok, akiknek ki kell tölteni (saját maga, szülők, munkatársak). Minden szülőnek kiküldik, akinek gyerekét tanítja-neveli a pedagógus? Minden kolléga kitölti a "Munkatársi kérdőívet"? Vagy van-e valamilyen meghatározása ennek, akár számszakilag, akár %-osan? Az intézményi elvárásrendszer alapján a kolléga elkészíti az önértékelését. Majd várja a tanfelügyeletet. Valahogyan így néz ki? Mert akkor bizony jó lenne, ha valamit sürgősen kezdenénk! :mad: Van még olyan intézmény, ahol a héten még szóba se került (s előre láthatólag nem is fog) a BECS, illetve a tanfelügyelettel járó feladatok?
Sajnos nagyon sok van! Nehogy azt hidd, hogy csak ti nem foglalkoztok vele! :dr_24:, :o
 
favagyi

Állandó Tag
Állandó Tag
És már hány gyógypedagógus szakértőről tudok, aki ének vagy hangszeres zene tanárt megy minősíteni.
Én is nagyon meglepődtem, de nem utasíthatom vissza. Valószínű, hogy a területi szempontokat is figyelembe veszik, azért jelölnek ki elnöknek gyógypedagógust pl. ének-zene tanárhoz, mert nincs a környéken elég ének szakos, vagy lehet, hogy engem sem akarnak munka nélkül hagyni, mivel még a szakszolgálatoknál nem kezdték el a minősítést, (legalábbis én még nem tudok róla). Mindenesetre szorgalmasan készülök, most éppen titeket olvaslak. Nagyon jó ez a fórum, köszönöm mindenkinek a segítséget.
 
csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Kitől is tudhatnám meg, ha nem Tőletek..?
1.Létezik még a tantárgyelosztással kapcsolatban a tantestületnek bármilyen beleszólási joga?
2. A 40 év szolgálati idő meglétekor majd én döntetek, hogy megyek vagy maradok, vagy csak közlik, hogy menjek...maradjak..?
 
favagyi

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is művészeti iskolai tanár vagyok, és sokféle hangszer létezik. Legismertebbek a fúvós -rezes-, fafúvós, billentyűs, vonós, ütős hangszerek.

Igen, de mint említettem társhangszerről van szó. A mi területünk specifikus. A bejegyzésben olvasható, hogy hegedű szakkal is rendelkezik. Egy főtárgy tanárhoz 22-26 növendék tartozik. Aki szerencsés, annak azonos hangszeren tanulókat kell tanítania a szakján (22-26 főt egyenként) Ahol nincs annyi egyforma hangszeres pl. 10 gitárosa, 6 hegedűse, és 8 brácsása van teljesen jogszerűen tanít. A példában a legtöbb óraszámú tanítvány esetünkben a gitáros, ezért ebből a hangszerből kell minősülni. Amennyiben a hegedűs a több, akkor abból.

Én harsona szakon végeztem, de a társhangszerek módszertanát is elsajátítottam, ezért trombitát, tenorkürtöt, barytonkürtöt, vadászkürtöt, természetesen harsonát és tuba hangszert is taníthatok, bármelyikből minősíthetnek is. Sőt minden hangszeres zenetanár furulyát is taníthat előképzős, első évfolyamos szintig. Ez az én esetemben összeszámolva, 7 hangszert jelent.

Köszönöm az észrevételt, és nagy szeretettel üdvözlöm a kollégámat is! :)

Kedves ati-pati!
Elnök leszek gyógypedagógusként egy klasszikus gitár szakos tanárnál, ahol a szakos szakértő harsona tanár. Rendben van ez így szerinted? "Én nem értek a lovakhoz, csak hajtom őket."
 
EnIbaby12

Állandó Tag
Állandó Tag
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére