Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

gildi

Állandó Tag
Állandó Tag
Igaz. A mi intézményvezető-helyettesünk ezen háborog. Pályázatot kell írnia a KLIK számára (úgy tudom, nem a kollégák felé szól), ő pedig nem fog. 17 éve helyettes, sok-sok tapasztalata van, de pályázni nem hajlandó, azt mondta, neki erre nincs ideje. Ha pedig nem pályázik, akkor bajban leszünk :(, ugyanis intézményi szinten ő az a vezető, aki mindenben képben van, ő az, aki a felmerülő problémákat megoldja, ő az, aki mindent tud. És az is ő, aki átlátja a teljes intézmény működését.
Ne pályázza meg senki, akkor az igazgató megbízhatja, bár nem értem miért kell megpályázni. Nem írja elő semmilyen jogszabály.

Így indult. Azóta mások is érkeztek. Válaszoltunk. Egyre nőtt az érdeklődés, sorban érkeztek a kérdések először minősítés, majd portfólió ügyben. Ezért született meg először a minősítésre készülőknek a Canadás oldal (ott azért már van oldalszám), majd a portfólió íróknak a canadás oldal (3 oldallal). Minden nap végignézem az összes ilyen oldalunkat, hátha valaki éppen az én segítségemre szorul. Szerintem a portfóliós oldal nem eléggé ismert, vagy attól félnek, hogy ott nem kapnak választ. Ha ti is figyelitek az összeset, láthatjátok, hogy biztos ami biztos alapon többen feltették már ugyanazt a kérdést itt is, ott is. Viszont valóban mintha kevesebben nyüzsögnénk ott a szakértők és szaktanácsadók közül. Kérek minden mester- vagy ezen besorolás nélkül is sokat tudó kollégát, hogy azokat az oldalakat is kísérjétek figyelemmel.
Egyébként én is tévesztettem már. Elkezdtem a tanfelügyelettel kapcsolatos problémáimat itt, miközben van nekünk tanfelügyeleti oldalunk is, amit természetesen szintén minden nap nézek. :)
Hol van a tanfelügyeleti oldal?
Lehet nem vagyok képben, mert 2 portfóliót kell értékelnem delegáltként. Vezető kiosztotta, ő ilyesmivel nem foglalkozik.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Szreniany

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
A következő kérdés foglalkoztat, segítsetek gondolkodni! Ha az intézményvezetőt tanfelügyelik pedagógusként és vezetőként is, akkor az intézményi önértékelést is el kell végezni rá vonatkozóan pedagógusként és vezetőként is? Vagyis pedagógusként 2 évente, valamint vezetőként a megbízása 2. és 4. évében szerepelnie kell az önértékelési tervben?
Ha 2015-ben például pedagógusként kap tanfelügyeleti ellenőrzést, akkor most nem kell a vezetői dokumentumait feltölteni, csupán azokat a kérdőíves felmérések alapján kapott eredményeket, illetve az intézmény pedagógussal szembeni elvárásait, amit a beosztott pedagógusra vonatkozóan is? Jól gondolom?
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
kolléga/kolléganő (már, ha formanyomtatványnak szánod)
mielőtt még a nemi diszkrimináció elleni harc frontja is megnyílik :)
Nálam kolléganő volt, ezért nem is gondoltam kollégákra. :) Meg amúgy is a kolléganők vannak többen, és sok lúd disznót győz. :D De elkészítettem a javaslatod alapján a javított változatot. Meg különben is, töltse le, akinek kell, aztán cserélgesse. ;)
 
Csatolások

  • Beleegyező nyilatkozat-hospitálás-jav.doc
    26 KB · Olvasás: 48
Utoljára módosítva:

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne pályázza meg senki, akkor az igazgató megbízhatja, bár nem értem miért kell megpályázni. Nem írja elő semmilyen jogszabály.

Hol van a tanfelügyeleti oldal?
Lehet nem vagyok képben, mert 2 portfóliót kell értékelnem delegáltként. Vezető kiosztotta, ő ilyesmivel nem foglalkozik.

Bocs, az önértékelésire gondoltam, mert az függ össze a tanfelügyelettel, ezért neveztem hirtelenjében tanfelügyeletinek. Lehet, hogy így már tudod, hol van, de ha mégsem, akkor írd be a keresőbe: intézményi önértékelés canada, s már meg is van.
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
A következő kérdés foglalkoztat, segítsetek gondolkodni! Ha az intézményvezetőt tanfelügyelik pedagógusként és vezetőként is, akkor az intézményi önértékelést is el kell végezni rá vonatkozóan pedagógusként és vezetőként is? Vagyis pedagógusként 2 évente, valamint vezetőként a megbízása 2. és 4. évében szerepelnie kell az önértékelési tervben?
Ha 2015-ben például pedagógusként kap tanfelügyeleti ellenőrzést, akkor most nem kell a vezetői dokumentumait feltölteni, csupán azokat a kérdőíves felmérések alapján kapott eredményeket, illetve az intézmény pedagógussal szembeni elvárásait, amit a beosztott pedagógusra vonatkozóan is? Jól gondolom?
Szerintem igen, jól gondolod! (Bár megjegyzem, az utóbbi időben egyre gyakrabban úgy érzem, hogy mi, egyszerű földi halandók gyakran másként gondolkodunk, mint a "méltóságos hivatal"
 
Krémusz

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
A következő kérdés foglalkoztat, segítsetek gondolkodni! Ha az intézményvezetőt tanfelügyelik pedagógusként és vezetőként is, akkor az intézményi önértékelést is el kell végezni rá vonatkozóan pedagógusként és vezetőként is? Vagyis pedagógusként 2 évente, valamint vezetőként a megbízása 2. és 4. évében szerepelnie kell az önértékelési tervben?
Ha 2015-ben például pedagógusként kap tanfelügyeleti ellenőrzést, akkor most nem kell a vezetői dokumentumait feltölteni, csupán azokat a kérdőíves felmérések alapján kapott eredményeket, illetve az intézmény pedagógussal szembeni elvárásait, amit a beosztott pedagógusra vonatkozóan is? Jól gondolom?
Az én logikám is így diktálja :)
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
A szakképzésben centrumokat hoztak létre a Tiszk mintájára.
A centrumnak van igazgatója, a többi oda tartozó 5-10 intézmény nek csak helyettese a régi igazgató.

Emiatt a szakképzésben az iskolák élén csak helyettes áll. Nekik a régi rendszerben is kellett pályázat, most is kell.

Én erre gondolok a kérdés alapján, alapesetben nincs pályázat... Szerintem.
Az alapítványi és egyházi sulik kivételek lehetnek....
A szakképzési centrum élén főigazgató áll, akinek van egy szakmai és egy gazdasági helyettese. A centrumhoz tartozó intézmények élén maradtak az igazgatók és helyetteseik, egyéb vezetők.
Július 1-től minden vezető és magasabb vezető beosztást "megszüntettek" és egy éves határozott idejű szerződést kaptak. Ez a tanév átmeneti idő. Az utána következő évre pályáztatják a vezetői állásokat. Nálunk is módosították pl. a munkaközösség vezetők kinevezését is 1 évre.
A szakgimnáziumokat a 2016/17-es tanévre szervezik.
Meglátásom szerint lesznek átszervezések, összevonások, és ennek függvényében történnek a hosszútávú kinevezések.

Az eredeti kérdésre vonatkozóan eddig a helyetteseket a tantestület szavazta, és az igazgató döntött.
 
kaktusz68

Állandó Tag
Állandó Tag
Helyzet nálunk......két új helyettes - második nekifutásra - Klik pályázatra.......tapasztalat nincs(vezetői) .....igazgató lemond.....új igazgatói pályázat indul.....BOLDOG ÚJ ÉVET
Ez is bizonyítja a tankerületi igazgatók tejhatalmát. Vannak olyan iskolák, ahol a KLIK kiírta a pályázatot a helyettesi pozícióra. Aztán senki véleményét -nevelőtestület, intézményvezető- nem kérték. A tankerületi igazgató egyszemélyben döntött. Persze, hogy az alkalmatlan tanárnénit választotta. A kinevezés után a nevelőtestület kérte tőle, hogy mutassa be a pályázatát. Ő ezt nem tette meg. Úgy gondolták a kollégái, hogy nem is volt neki. A kinevezésénél más szempontok játszották a fontos szerepet. Azóta is szenved tőle a testület!
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem kell mentesíteni a heti 40 óra 1/5-e alól, csak el kell ismerni, hogy a munkaideje adott részét nem az intézményen belül végzi el és arról nem az int.vezető dönt.

Ha 1 napra mentesítik, akkor az intézményi "belső" munkaideje egynapnyival kevesebb kell legyen, különben "túlórázik" az OH-s nappal, amiért fizetni kell annak, aki ezt a túlmunkát elrendeli (a kötött munkaidőn felüli rendkívüli munkavégzést;)).

De ideidézhetjük a Kollektív Szerződést is:
"3.1.2. A munkáltatói jogkör gyakorlója eltekinthet a pedagógus munkakörbe tartozó feladatok köznevelési intézményen belüli ellátásától azok tekintetében, amelyek jellegüknél fogva külső helyszínhez kapcsolódnak, vagy ha azok ellátása külső helyszínen rendelkezésre álló feltételeket igényel. Kétség esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója határozza meg, hogy az adott munkaköri feladat végrehajtása a köznevelési intézményben vagy azon kívül oldható meg. "

A heti munkaidőnk 1 napját - törvényi alátámasztással- az OH határozza meg, az intézményvezetőnek csak tudomásul kellene vennie, nem vacilálhat, hogy adott héten kaptunk-e feladatot az OH-tól vagy sem.
4. §(5a)16 Az (5) bekezdés szerinti munkaidő-kedvezményt a köznevelési intézmény vezetője az OH-nak – vagy szaktanácsadói feladatok ellátása esetén a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézménynek – a szakértői, szaktanácsadói feladatokra az adott tanítási, nevelési év, adott félévére szóló megbízása alapján köteles biztosítani.
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2015.09.01 - 2015.12.31
A köteles szót azért tették a módosításba, hogy egyértelmű legyen, azzal a nappal az OH rendelkezik. Ha nincs megbízásunk, akkor sem rendelhet be, csak az OH adhat egyéb feladatot. Viszont az is munkanap. Sajnos sok irigy, féltékeny kolléga ragozza még mindig a kérdést. Ennek kezelése szerintem minősíti a vezetőket. Alkalmasak e egy új szemléletű rendszer vezetésére. Lehet, hogy nem haszontalan az újra pályáztatás.
 
hóbagolyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden vezetőségi tagja a kézikönyveken és útmutatókon dolgozik. Nem érnek rá.
Mondjuk mi se nagyon :)
Igen, közben látom ki is tüntették Őket. A nem régen nyugdíjas szakértők pedig várják - közel 2 éve a lehetőséget, hogy bekapcsolódhassanak, a szakértők pedig többek között, hogy végre tisztázódjon a munkaidő heterogenitás....
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
A következő kérdés foglalkoztat, segítsetek gondolkodni! Ha az intézményvezetőt tanfelügyelik pedagógusként és vezetőként is, akkor az intézményi önértékelést is el kell végezni rá vonatkozóan pedagógusként és vezetőként is? Vagyis pedagógusként 2 évente, valamint vezetőként a megbízása 2. és 4. évében szerepelnie kell az önértékelési tervben?
Ha 2015-ben például pedagógusként kap tanfelügyeleti ellenőrzést, akkor most nem kell a vezetői dokumentumait feltölteni, csupán azokat a kérdőíves felmérések alapján kapott eredményeket, illetve az intézmény pedagógussal szembeni elvárásait, amit a beosztott pedagógusra vonatkozóan is? Jól gondolom?
Logikus, amit írsz. Nekem.
 
Gagamail

Nekem úgy tűnik, hogy az vezetőt külön, papíron, pedagógusként nem ellenőrzik, csak kifejezetten intézményvezetőként. A 20/2012-esben felsorolt dokumentumok is ezt mutatják, hiszen nincs közöttük olyan, ami utalna a pedagógusi munkájára. Viszont a kézikönyv azt írja:

"Az ellenőrzés a pedagógus munkájának legfontosabb területeire vonatkozik: a tanulók személyiségének fejlesztése, a beilleszkedési, magatartási nehézségek csökkentése, a tehetség, képesség kibontakozásának segítése, a felzárkóztatás, a pedagógiai folyamat tervezése, a pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értékelése, a tanítási-tanulási folyamatban alkalmazott módszerek megfelelősége vagy épp a kommunikáció és a
szakmai együttműködés.

A vezetők esetében mindez kiegészül a vezetői munka speciális területeivel. Az ellenőrzés
során vizsgálni kell a vezető felkészültségét, vezetői alkalmasságát, a tanulás és tanítás, a ..."
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére