Szellem a burokban - Masaru Emoto

Aerensiniac témája a 'Bolondok Háza' fórumban , 2009 Szeptember 29.

Témaállapot:
Not open for further replies.
  1. Aerensiniac

    Aerensiniac Kitiltott (BANned)

    Akik kicsit jártasabbak Masaru Emoto munkásságában tudják hogy egy ugyan azon anyag szerkezeti tulajdonságaival foglalkozik. Leghíresebb munkája azonban mégis a víz kristály fotózáshoz kapcsolódik.

    A kísérletek többnyire az egyes anyagok "mentális" tároló kapacitására és/vagy képességére vonatkoztak, így a víz esetében közvetlenül a fagyasztás és fotózás előtt egyetlen szónak teszi ki a mintákat. Az eredmények magukért beszélnek:

    [​IMG]

    A különböző kristályokról köztudott hogy képesek különböző fényeket, mágneses tereket és/vagy energiákat eltárolni. Ezt immáron a vízről is tudni lehet. Lévén az ember 80%a víz teljesen más szemszögbe helyeződik ennek a rendkívül érdekes anyagnak a szerepe. Talán nem véletlen hogy minden élőlényt a vízből származtatnak a bolygónkon.

    A kísérlet sorozatok sikerén felbuzdulva megpróbálták ezen hatásokat reprodukálni élőlényeken is, többek között rízs palántákon és a hatás megegyező volt. A negatív érzelmeknek kitett növények nem egy esetben elrohadtak míg az ugyan abban a környezetben lévő, ugyan azt a kezelést kapó társuk életben maradt.

    Ajánlom mindenkinek a témát, és a kérdést hogy mi lehet az a behatás amit az ember át tud adni fizikai kontaktus nélkül? A teremtés és isten munkásságának záloga ez a kölcsönhatás, vagy pusztán a gondolat teremtő ereje?
     
  2. oliyboty

    oliyboty Vendég

    Kedves Aeren! Örülök, hogy létrehoztál egy ilyen érdekes témájú topicot. Bár nem igazán tudok még hozzászólni a témához, mivel nincsenek meg a megfelelő ismereteim, de nagyon szívesen olvasnám a többiek meglátását és véleményét is. Úgyhogy tessék szépen aktívan részt venni a topic tartalmának bővítésében mindenkinek. kiss
     
  3. Aerensiniac

    Aerensiniac Kitiltott (BANned)

    Tulajdonképpen nem bonyolult téma. Ernoe materializmus elméletei egyikére szúrtam be hogy ha már minden bizonyítható akkor hogyan lehetséges hogy emberek közvetlen fizikai ráhatás nélkül képesek változásokat előidézni különböző anyagokban?
    A tudomány nem mindenható.
    Minél többre jön rá annál nyilvánvalóbb hogy mennyire gyerekcipőben jár és se vége se hossza a progresszív gondolkodásmódnak. Minden válasz egy sor újabb kérdést nyit meg és így haladunk előre a végtelenségig miközben elveszítünk mindent lényegi értéket és motivációs együtthatót.

    Ez egyben a kihalás/káosz elmélet egyik tétele is. A túl komplex rendszerekben az egyes részek ellentmondásokba keverednek egymással, majd pedig a rendszer egészével, mindezt úgy hogy az eredeti funkcióiknak soha nem mondanak ellent.
    Ha kicsit ironikusan nézzük a dolgot akkor ez köszön vissza a mai bürokráciában, amikor az osztályokat ellenőrző osztályok osztályának osztályáról beszélünk.

    Az "isteni teremtő erő" tetten érhető ép úgy egy hópehelyben ahogy egy mosolyban amit komolyan is gondolsz.
     
  4. redlion

    redlion Kitiltott (BANned)

    A vízről jutott eszembe egy bibliai idézet: “Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember.”
    (Példabeszédek 27:19)

    Szerintem a gondolat adott frekvencián rezgő, saját mértékű tudatossággal rendelkező élő energia. (Huhh, de nehéz volt egy mondatban leirnom;))
    Az a gondolat, melyre felfigyelünk, gyakran forgatunk a fejünkben és érzelmileg reagálunk rá, előbb utóbb fizikai formát ölt.
    Agyi kutatások szerint a tiszta gondolat rezgése 4-5 billió Hz-es rezgés között van, ez a híres arany középút, ez az OM rezgése is. Amikor ez épít fel minket, tudatosan már nem teszünk rosszat.
    A hirtelen fellépő, negatív, agresszív gondolatokat az ész küldi, ezek a madárraj mozgására hasonlítanak. Gyorsan jönnek, heves érzelmeket produkálva és hirtelen el is tűnnek.
    A bölcsesség sugallta gondolatok lassan jönnek, halkan hallhatóak, szelídek és tartósan megmaradnak, gyakran visszatérnek, erről ismerhetők fel.
    A szellemvilág törvénye szerint a jót ötszörösen, a rosszat háromszorosan kapjuk vissza, függetlenül attól, hogy kinek a gondolatai alapján teremtettük és éljük az életünket.
    Isten mindenkinek minden eszközt megadott ahhoz, hogy boldogok legyünk. Ezért adott útmutatást is, még mielőtt elrontanánk az életünket, hogy mi az, amit egyáltalán ne tegyünk. Ezek minden nagyobb vallásban egyformán megtalálhatóak.

    Amikor valódi hit és a jószívűség tölti be valónkat, a két rezgés automatikusan kiadja a szeretet rezgését.
     
  5. Aerensiniac

    Aerensiniac Kitiltott (BANned)

    Oh?
    Ezt kifejtenéd kicsit mélyebben is?
     
  6. pitti

    pitti Állandó Tag

    En is ugy tudom ahogy a Red irja.
    Sot, ha jol emlexem a quantum fizika mar megallapitotta, hogy vegulis minden anyag lebonthato arra a pontra ahol mar anyag mint olyan nem letezik hanem egy universalis energia mas es mas rezgesi frekvenciaja letezik.
    Szoval piszokul leegyszerusitve a szivacs es a vasbeton kozotti kulombseget ugyan az az energia mas frekvencian valo vibralasa idezi elo.
    Ez az energia altalanos/egyetemes es kolcsonhatasu. Ezert a gondolat (ami ugyanaz az energia, mas frekvencian) vagy kimondott szo hatassal van az univerzum minden energiajara.
    A fentebb hozott viz kristaly peldad nagyszeruen alatamaszcsa ezt.
    Nehany ember ra tudja a gondolati energia frekvenciajat hangolni mas anyagok frekvenciajara es peldaul kanalat bir hajlitani (hogy huje peldaval eljek).
    Ugy a ruszkik mint az amcsik kiterjedt kiserleteket folytattak ezutan a felismeres utan.
     
  7. Aerensiniac

    Aerensiniac Kitiltott (BANned)

    Egen azt hiszem ez volna a pszi jelenségek témaköre.
    A buddhizmus egyébként szintén mindent rezgésekre és fényre vezet vissza ami elég meglepő lévén hogy náluk sem a kvantum fizikusok vonták le ezt a következtetést.
    Azonban azt hogy ez a pszi jelenséggel ilyen kölcsönhatásban lenne most hallom először.
     
  8. redlion

    redlion Kitiltott (BANned)

    Igen, ahogy Pitti is írja.
    Tudod, hogy minden mozgásban van, semmi sem áll, minden rezeg. Az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések manifesztációja. Még a legkeményebbnek tűnő anyagban is állandó rezgésben vannak a molekulák, s ugyanez igaz a fényre, a melegre vagy az energiára.

    Albert Einstein szerint az anyagot is át lehet alakítani energiává és az energiát anyaggá, hiszen az anyag is csupán az energia egy különleges megjelenési formája.
    Ergo az anyag energia, az energia pedig nem más, mint az egyetlen tudatos szellem tevékenysége. (Érdekességképpen az energia szó görögül 'isteni tett'-et jelent:))
    Akkor evidens, hogya gondolkodás szellemi energiák mozgósítása. A kitartóan aktivizált energia láthatóvá válik.
    Minden gondolatnak van egy biokémiai és egy bioelektromos hatása. Naponta átlagban tizenötezer gondolat fordul meg a fejünkben, melyek többsége lényegtelen, érdektelen, gyakran egyenesen negatív. A gondolatokból azonban tettek születnek. És hát a negatív gondolatokat negatív cselekedetek követik. Ha a gondolataink irányát megváltoztatjuk, értelemszerüen megváltoztatjuk pozitiv irányba egész életünket.
    Minden gondolat, minden érzés, minden kívánság vagy akarat különböző frekvenciájún rezgés, és erejüknek, illetve tartalmuknak megfelelően hatnak.
     
  9. pitti

    pitti Állandó Tag

    Azmiaz?
     
  10. Aerensiniac

    Aerensiniac Kitiltott (BANned)

    A pszi jelenségek a pszichikai képességek (érzéken túli érzékelés), melyek 4 csoportra oszthatóak.
    Telepátia: Olyan képesség, amelynek köszönhetően az ember nem érzékszervein keresztül, nem logikai következtetés útján értesül egy távol lévő személlyel kapcsolatos dologról.
    Clairvoyance: A telepátiához hasonló képesség, melynek birtokosa távoli eseményekről és tárgyakról is tudomást szerezhet.
    Megérzés: Ismeretlen módon valaki előre látja bizonyos dolgok bekövetkeztét.
    PK (pszichokinézis): Az akaraterő más személyre, tárgyra vagy eseményre gyakorolt hatása.
     
  11. oliyboty

    oliyboty Vendég

    JUJ, Na Aeren-nek 10 puszi a topic miattkiss (bocsi a nyilvános dicséret miatt, ja és van szívem :D ), mert olyan témáról beszélgettek éppen, ami érdekel nagyon is. ;) Azt hiszem pár nap múlva én is bekapcsolódom a beszélgetésbe. Addig is puszi mindenkinek!kiss OLI
     
  12. pitti

    pitti Állandó Tag

    Fenyegecc?:shock:
     
  13. redlion

    redlion Kitiltott (BANned)

    Ez is egy érdekes lap.
    Állítólag a nőknek jobbak, pontosabbak a megérzései, az agyszerkezet különbsége miatt, valószinüleg, hogy a nők két agyféltekéje dominánsabban 'összedolgozik'.
    Mint ahogy a verbális és érzelmi kapacitás is jobb a nőknél, szemben a férfiak pontosabb térbeli tájékozódása, és fejlettebb analitikus képességeivel.
     
  14. oliyboty

    oliyboty Vendég

    Ha te ezt annak veszed. :D :D :D Nem amúgy nem azért írtam, csak még megakarok nézni pár dokumentum filmet, meg kvantum fizikás filmet és akkor villogtathatom én is a tudásom.:cool::4: Kvantum fizika érdekel nagyon, régen láttam egy jó kis dokumentum filmet erről, egybekötve a Titok című filmmel (vagyis segített abban, hogy az univerzumos részt, a vonzás törvényét megértsük, ott is volt szó arról, hogy különböző frekvenciákat bocsátunk ki mi magunk is és amik egy szinten rezegnek, akkor ezeket be tudjuk vonzani, stb...). Nem tudom, hogy lehet-e linkelni honlap címet? Csak a modok miatt kérdem. :D :D Maga a kvantum fizikás film nagyon érdekes és segít sok minden megértésében. ;)
     
  15. kockásfülűnyúl

    kockásfülűnyúl Állandó Tag

    Ha nem, akkor kaphatnék priviben?
     
  16. oliyboty

    oliyboty Vendég

    Szerintem belehet linkelni, Redlion is betett ide egy linket. ;) Na akkor a link itt van: Mi a csudát tudunk a világról? Mi a csudát tudunk a világról? Ebben van szó a kvantum fizikáról, lap közepére tekerd le és play gomb utána (első pár percben nincsen hang, utána lesz végig). kiss

    UI.: Remélem, hogy a modok nem fognak lenyelni keresztben. Ugye?:rolleyes:kiss
     
  17. Aerensiniac

    Aerensiniac Kitiltott (BANned)

    Miért ne lehetne linkelni?
    Amíg nem reklámozol vagy nincs rajta pornó addig nyugodtan.

    Edit: Bár így utólag meggondolva nekem a pornóval se lenne bajom
     
  18. oliyboty

    oliyboty Vendég

    Okés, rendben akkor. Csak kicsit megkavar az, hogy az ezoterikás résznél nem lehet linkelni, nyílt linket betenni. :rolleyes: Na de ez a kis film-dokumentum film szerűség végig a kvantum fizikáról szól. Akit érdekel nézze meg, érdekes és elgondolkodtató dolgokról van benne szó. ;)
     
  19. HG3FCB BARBARA

    HG3FCB BARBARA Állandó Tag

    Szia oliyboty!
    Elöször is köszi a linket, a másik meg biztos tudod Te is miért nincs hang az elején, de azért le írom hátha más nem tudja.
    A hölgy Oscár díjas színésznő aki süket-néma.
     
  20. pitti

    pitti Állandó Tag

    Porno es palinka johet mindig.:4:
     
Témaállapot:
Not open for further replies.

Megosztás