Szent írások médiumokon keresztül.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
agrostemma_githago.jpg


Kérdező: HOGYAN VAN JELEN KÖZÖTTÜNK JÉZUS?

1. Ha az őstudattalanban benne van Jézus, honnan jön Ő, amikor ketten-hárman összejövünk az Ő nevében?<O:p</O:p
2. Mi történik velem, amikor Jézus megáld az élő hit Lelkével?<O:p</O:p
3. Kik vannak a Terra nevű bolygón?<O:p</O:p
HANG: "Kedves Barátom!<O:p</O:p
1. Én, Jézus, mint második isteni személy, az Atyával és a Szentlélekkel mindenütt és mindenben benne vagyok, ami van. Igen, mert az Atya, a Fiú és a Szentlélek természete EGY! Mint Jézus, tehát úgy, mint testet öltött második isteni személy, emberségemmel is jelen vagyok ott, ahol nevemben jöttök össze. Igaz, hogy emberségemmel jelen vagyok a Szentháromságban is, de emberségem hatása más közöttetek, mint a Szentháromságban.<O:p</O:p
2. Amikor valaki olyan lehetőséget ajánl fel Nekem, hogy megáldjam őt, akkor felhívást és erőt kap arra, hogy áldásom tartalma tapasztalhatóbbá váljék életében.<O:p</O:p
3. A Földbolygó latin neve: Terra bolygó.<O:p</O:p
Megáldalak a JÓZAN ÉRTELEM LELKÉVEL!"<O:p</O:p


handshake.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
002V050W3xe.jpg


Kérdező: VAN KARMIKUS BÜNTETÉS?

Karmikus büntetés az, hogy nincs családom?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
Nincs karmikus büntetés! Csak karmikus adósság van! Kétségtelen, hogy ennek nevezheted jelen állapotodban azt a hiányérzetből adódó fájdalmat, amelyet érzel. De ha lenne családod, akkor az abból adódó lelki fájdalmakat szintén annak mondhatnád. Az igazságnak szeretetben, a szeretetnek igazságban való megjelenését nem kell büntetésnek mondanotok.<O:p</O:p
A jövődbe vetített vágyaid nem állnak reális talajon! Belül a szívedben, lelkedben meg kell értened azt, hogy számodra is csak a JELEN létezik! A jelenedben adott lehetőségek - akár családra vonatkoznak, akár nem - teszik lehetővé számodra azt a szívbékét, amelynek a másik neve, a földi életben elérhető legnagyobb boldogság. Sem család, sem annak hiánya nem boldogíthat, nem boldogtalaníthat senkit. Amíg ezt be nem látod, addig pontosan azt a lényeget nem ragadod meg, amire a legnagyobb szükséged van, vagyis az Én jelenben benned lévő boldogító létemet.<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!" <O:p</O:p


002X050W3xe.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
002Y050W3xe.jpg


Kérdező: HOGYAN HALT MEG FIAM?

Eltűnt fiamat holtan találták meg. Miért és ki által halt meg?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
Bármennyire is együtt tudok érezni veled, tudnod kell, hogy semmiféle nyomozási feladatot nem vállalok fel. Amit vállalok, az az, hogy szíved fájdalmát igyekszem enyhíteni, amennyire te ezt Nekem, a te Jézusodnak engeded.<O:p</O:p
Amint leveledben írtad: 'Mindig úgy éreztem, hogy ő a legbiztosabb pont az életemben', ez egész benső világodat olyan irányba vitte, amely sem őt, sem téged nem hozott közelebb Hozzám, Jézushoz. <O:p</O:p
Tudom, hogy a földi élet olyan, amilyen. Tudom, hogy a vérkötelék mérhetetlenül fontos, és főleg a halál esetében kegyetlenül fájdalmas kötelék. De tudnod kell, hogy fiadnak is, neked is a Velem való megkötözöttség legyen a mindenek feletti kötelék! Csak így tudlak legnagyobb földi fájdalmadban vigasztalni, erősíteni. Igen, mert aki Velem élő kapcsolatban van, az tudja, hogy senkit nem választhat el senkitől végleg semmiféle halál, tragédia. Tehát bőséges lehetőséged lesz arra, hogy fiaddal együtt légy! És azt az együttlétet már semmi és senki nem tudja megzavarni!<O:p</O:p
Ne azzal törődj, hogy fiad teste hogy nézett ki, amikor megtalálták. A teste már régen nem ő volt! Arra gondolj, hogy a földi pokolból eltávozva ma már jobb neki, mint volt valaha is a Földön!<O:p</O:p
Te is készülj a Velem és a vele való találkozásra, ami feltétlenül el fog érkezni. Nem az az érdekes, hogy mikor! A fontos az, hogy feltétlenül meg fogod tapasztalni!<O:p</O:p
Neked is, fiadnak is Én, Jézus helyet készítettem abban a szeretet-országban, ahol már nincs könny és fájdalom, csak szeretet, öröm és béke a Szentlélekben. Ebből a reményből táplálkozz, ebben higgy!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak az ÉLŐ HIT LELKÉVEL!"<O:p</O:p


002Z050W3xe.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
002-050W3xe.jpg


Kérdező: SZERETNÉK TISZTÁN LÁTNI!

1. Ki is vagyok én itt a Földön?<O:p</O:p
2. Hitelesek-e az általam nyilvánosságra hozott imáim?<O:p</O:p
3. Valóban az a földi vezetőm, aki ennek mondja magát? <O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Te is azért vagy a Földön, hogy az evangéliumaim alapján átalakítsd gondolkodásodat. Ennek nemcsak az az alapvető követelménye, hogy rendszeresen olvasd evangéliumaimat, hanem az is, hogy legyen benned az az alázat, amely hatására nem akarsz 'kilógni' a sorból!<O:p</O:p
Az ősellenség egyre több jó szándékú lelket megpróbál rávenni arra, hogy olyan médiumnak élje meg magát, aki Tőlem, Jézustól kap küldetést arra, hogy bizonyos szövegeket közöljön a szintén jó szándékú, hiszékeny emberekkel. Bizony, szinte észre sem veszitek, és máris kicsúszik lábatok alól az egészséges alázat talaja. Az egészségesen alázatos ember inkább tanulni akar, mint tanítani! Tanulni mindenkitől lehet!<O:p</O:p
Ha azt mondod, vagy imádkozod, ami evangéliumaimmal tartalmában megegyezik, akkor nyilván Én beszélek, Én közlök építő, buzdító, vigasztaló szavakat neked is, másoknak is. De ehhez nem kell kihangsúlyozni, hogy ezeket Én mondtam, mert maga a tartalom úgyis igazolja ezt. Nem kell azt mondani, hogy 'ezeket a gondolatokat kaptam'. Elég, ha azt mondod ’ezek a gondolatok gazdagítanak engem, hátha titeket is gazdagítani fognak!’ Ettől nem leszel kisebb mások szemében, s előttem, a te Jézusod előtt pedig biztosan növekedni fogsz.<O:p</O:p
Hidd el drága Gyermekem, hogy nagyon kevés az egészségesen alázatos ember. Márpedig a Szentlélek csak az ilyen alázatos embereket tudja médiumként kezelni, használni. És nem az az alázatos, aki időnként ócsárolja magát, hanem az, aki arra törekszik, hogy egyre észrevétlenebb tudjon lenni!<O:p</O:p
Nem az-az alázatos ember, akit mások megaláznak. Az sem, aki önmagát megalázza! Az alázatos embert egyszerűen nem érdekli mások véleménye. Mondanivalójának nem akar különleges nyomatékot adni azzal, hogy Istenre vagy valami szellemre hivatkozik, mert tudja, hogy ez az Isten dolga, akire ő rendületlenül rábízta magát.<O:p</O:p
2. Minden imád addig hiteles, amíg nem mond ellent az evangéliumaimnak. De ez még nem jelenti azt, hogy időszerűek is. És főleg nem jelenti azt, hogy mindenki számára érvényes, követendő tartalmat hordoznak. Mindenkinek önmagának kell eldöntenie, ha ezeket mondani akarja. Sem az Atyát, sem a Szentlelket, sem Engem, Jézust nem lehet 'szövegekkel' levenni a lábunkról. Az imák arra valók, hogy lelketeket Istenhez emeljétek, és nem arra, hogy Istent levonjátok magatokhoz. Mindenki úgy emelje lelkét Istenhez, ahogy ezt a legjobban tudja megtenni. Ezért tanítottam meg nektek a 'MIATYÁNKOT'.<O:p</O:p
3. Földi vezetődnek ugyanannak kell lennie, mint aki az égi vezetőd! Vagyis a benned élő, és a lelkiismereteden keresztül téged irányító Szentlélek!<O:p</O:p
Mivel képesek vagytok becsapni magatokat, ezért fontos, hogy a bennetek megszólaló Szentlélek hangját kontrolláltassátok egy olyan okos emberrel, aki nagyon ismeri az Én tanításomat, tehát evangéliumaimat, és akihez nagyon bizalmasok tudtok lenni. Legjobb, ha van egy olyan közösség, ahová az Én nevemben jöttök össze, és ott beszélitek meg a felmerülő problémáitokat.<O:p</O:p
Ti abban a 'kegyelmi' helyzetben vagytok, hogy médiumom, a HANG könyvek írója jelenleg még rendelkezésetekre áll. Használjátok fel őt, amíg ez számotokra lehetséges!<O:p></O:p>
Nagyon szeretlek, és megáldalak az<O:p</O:p
EGÉSZSÉGES ALÁZAT LELKÉVEL!"<O:p</O:p


183%20kesz+.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
d-gladmust.gif


Kérdező: FOGYNAK AZ ENERGIÁIM!

1. Szenvedek a tisztátalan lélektől. Ez egy süketnéma lélek.<O:p</O:p
2. Mintha fogynának az energiáim.<O:p</O:p
3. A pszichiátriai sokkolás jót tett, de azóta félek.<O:p</O:p
HANG: "Kedves Barátom!<O:p</O:p
1. Én, Jézus azért jöttem közétek, hogy higgyétek: tudok bennetek élni akkor is, ha az ártó erők, mint valami zavaró állomások, idegileg tönkre akarnak tenni benneteket. A te hited ugyancsak próbára van téve. De bízzál, mert Én, a te Jézusod nagyobb vagyok, mint a téged kísértő szellemvilág! Ez azt is jelenti, hogy meg kell barátkoznod azzal a gondolattal, hogy akkor is az Enyém vagy, ha állandó kísértések gyötörnek.<O:p</O:p
2. Csak azokat az energiáidat kell használnod, amelyekre képes vagy. Tehát az a feladatod, hogy foglald el magadat annyi fizikai munkával, amennyivel tudod. Nálad bőven elég, ha szellemi munkád csak dicsőítésekből áll. Ne zavarjon hát, hogy fogynak az energiáid. Ez a földi életben többé-kevésbé mindenkinél így van.<O:p</O:p
3. A félelmed is a hited próbája. Félelmeidért is tanulj meg hálát adni. Te istenszerető vagy, tehát minden látszat ellenére minden a javadra válik.<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak a BENSŐ BIZALOM LELKÉVEL!"<O:p</O:p


repa1.gif
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
bears164.gif


Kérdező: MAGAMBAN IS, MÁSBAN IS KÉTELKEDEM!

1. Úgy érzem, hogy egyre jobban elhagylak!<O:p</O:p
2. Szeretnék igazán megtisztulni!<O:p</O:p
3. Néha kételkedem barátnőm médiumi szerepében.<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Kétségtelen, hogy a lelki fejődés lényegéhez tartozik a hitben való növekedés. A hitet nem hibáitok egyre tisztultabb látása erősíti, hanem az Én, a te Jézusodnak jóságáért egyre gyakrabban mondott hálaima. De azért ezt sem kell eltúloznod!<O:p</O:p
2. A szív megtisztulása folyamat! És éppen mert folyamat, szinte mindig bizonyos benső elégedetlenséggel is jár. De ez nem vezethet benső nyugtalanságra, mert az már a rejtett gőg jele lenne. Igen. Ha valaki úgy gondolja, hogy képes annyira tökéletessé válni, hogy méltó legyen Hozzám, akkor már ferde vágányra siklott. <O:p</O:p
Neked is tudnod kell, hogy nem azért szeretlek téged kimondhatatlanul, mert te tökéletes vagy, hanem azért, mert Én, a te Jézusod ilyen vagyok! Jobban teszed, ha inkább örülsz Nekem, minthogy bánkódsz magad miatt! A hangsúlyt tehát ne arra tedd, hogy milyen vagy, hanem arra, hogy az Enyém vagy! Csak így fogod belátni azt, hogy lelki fejlődésed útján hibáid leoldása sokkal inkább az Én művem benned, mint a tiéd! Így alázatos tudsz maradni. Igaz ugyan, hogy a mennyek országa erőszakot szenved, és csak az erőszakosak ragadják meg azt, de nem azok az erőszakosak, akik nem akarnak belefáradni önmaguk nyesegetésébe, hanem azok, akik szinte erőszakosan kapaszkodnak Belém abban a hitben, bizalomban, hogy Én, Jézus hozom ki belőlük azt a jót, értéket, amit jónak látok! Együttműködésünkben mindig Rám tedd a hangsúlyt, és ne magadra! Hidd el, benned is tudok csodát művelni! Csak tudd kivárni!<O:p</O:p
3. Döntő, hogy az okosság és az óvatosság legyen állapotszerű benned! Nagyon jól teszed, ha kételkedő maradsz. Csak azt fogadd el bármi-nemű médiumtól, ami az evangéliumaimban található gondolataimmal szinkronban van, mert a lényeget tekintve csak az ilyen gondolatok építenek, buzdítanak és vígasztalnak! <O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"<O:p</O:p


Birka.gif
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
images


Kérdező: A TÁRSTALANSÁG LEHET KARMIKUS?

1. Egy kapcsolatom tévedésére kérek magyarázatot.<O:p</O:p
2. Karmikus, hogy ebben a földi életben nem lehet társam?<O:p</O:p
3. Megkötözöttségről, irigységről, féltékenységről kérdezlek.<O:p</O:p
HANG: "Kedves Barátom!<O:p</O:p
1. A múlt eseményeivel kapcsolatban azt szoktátok mondani, hogy saját kárán tanul mindenki a leghatékonyabban. Ha kapcsolataid meghozatala előtt reggeli imáidban döntéseidet Velem és esetleg az általad bölcsnek vélt valamelyik testvéreddel megbeszéled, akkor a jövőben értékesítheted a téves kapcsolataid keserű tapasztalatait.<O:p</O:p
2. Halálod órájáig nem zárhatod be magad azzal, hogy karmikus, tehát valamiképpen végzetszerű számodra bárminemű életszerű kapcsolatteremtés olyan személlyel, akivel Hozzám közelebb tudjátok segíteni egymást. Az kétségtelen, hogy mindaddig, amíg nem találsz társat magadnak, könnyítheted magányosságod keresztjét azzal a gondolattal, hogy adósságot törlesztesz.<O:p</O:p
3. Megkötözöttséget jelent az a gondolat, szó, cselekedet, amely leárnyékolja, korlátozni igyekszik benned a Szentlélek működését, vagyis a szabadság tartalmát. Az él szabadságban, aki minden külső és benső kényszer ellenére képes gondolni, mondani és tenni a meglátott jót. Az Isten Lélek, és ahol a Lélek, ott a szabadság (2 Kor. 3:17) olyan mértékben, ahogy azt a Lélek számára a különböző megkötözöttségek lehetővé teszik.<O:p</O:p
Az irigységnek van pozitív és negatív értelmezése is. Pozitív az a szent irigység, amikor valaki szent emberek tulajdonsága után vágyódik anélkül, hogy ezzel őket kisebbítené. Vagyis, amikor valaki föl szeretne emelkedni hozzájuk. Negatív értelemben az irigy, aki le akarja húzni magához azt, aki nála több értéket birtokol. Azt szeretné, hogy csak neki legyen, de a másiknak kárára.<O:p</O:p
A féltékenység az önzés beteges megnyilvánulása. Mindentől és mindenkitől - még az Istentől is! - elszakítani akarja, és csak a maga önző érdekeit tekintve akarja birtokolni a másikat. A féltékeny ember még meggyilkolni is képes azt, akire féltékeny, csak másé ne legyen. A féltékenység az ördög egyik legkártékonyabb arcával nézi a világot, ha egyszer a Földön emberi alakot öltött.<O:p</O:p
Megáldalak a RUGALMASSÁG LELKÉVEL!"<O:p</O:p


images
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Tom-Jerry-tv-06.jpg


Kérdező: TISZTÁN SZERETNÉK LÁTNI!

A templomban megkötött házasságom elválással végződött. Elhagyott a férjem. Nem köthetek többé házasságot?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
Az általad említett Márk 10;1-12 nem vonatkozik rád! A te egyházadban az egyházi bíróság ezt bizonyos vizsgálatok után igazolná is. De ez sok pénzt és időt jelentene számodra!<O:p</O:p
Én, Jézus nem beszélhetlek rá egy újabb házasságra, mert jelenlegi lelki beállítottságod nagyon kötődik az eddig tanultakhoz. Zsidó barátod jobban megérti, hogy nem a szentségekhez való ragaszkodás a legfontosabb, hanem az a benső szabadság, amely az Én benned való jelenlétemnek szükségszerű velejárója. <O:p</O:p
Szentségekkel és szentségek nélkül is, házasságban és házasságon kívül is tudom boldogítani azt, aki az Én békém hordozója. Az Én békémet nem lehet szertartásokkal biztosítani! Nem a szertartás, hanem a magatartás a fontos! A szertartás akkor van a helyén, ha az Általam megkívánt magatartást pecsételi le! És nem fordítva! A senkinek soha nem ártani, a mindig mindenkinek megbocsátani, és segíteni ott, ahol erre lehetőség van, ez az az ÚT, amellyel Én, Jézus azonosítottam magam. Ezt az IGAZSÁGOT hirdettem és éltem elétek, ez az IGAZSÁG vezet arra az ÉLETRE, amely már itt a Földön is - bár még tükör által, homályban - valódi szabadságra juttatja lelketeket.<O:p</O:p
Barátod ezt jelenleg sokkal jobban megérti, mint te, de ő helyetted nem dönthet. A Te benső békéd attól függ, hogy hiszed-e: Én, Jézus nem vallásokhoz kötődöm, hanem azokhoz a lelkekhez, akik a nem ártás, a megbocsátás, és a segítés útját akkor is a legfontosabbnak tartják, ha egyházi elöljáróik csak bizonyos szentségek hatása alapján tartják ezt elérhetőnek. Az Én kezemet nem lehet szentségekkel sem megkötni! Én, Jézus a Szentlélek által ezt a benső szabadságot ajánlom fel nektek! Sajnos e helyett ti szertartásokhoz kötődtök. Ezért van közöttetek annyi békétlen, boldogtalan ember!<O:p</O:p
Tehát a benső békéd irányában kell döntened! E döntést más nem hozhatja meg helyetted! Még maga az Isten sem!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak a BENSŐ BÉKE LELKÉVEL!"<O:p</O:p


tom_jerry.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
mountain.jpg


Kérdező: TŐLED JÖNNEK, URAM A KAPOTT SUGALLATAIM?

1. Valóban ne folyjak bele férjem és testvérem vitáiba?<O:p</O:p
2. Valóban betegesen önérzetes a testvérem?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Amennyire lehetséges, valóban ne folyj bele vitáikba! Ha mégis, akkor feltétlenül férjed oldalán kell állnod! Csak arra vigyázz, hogy bűnrészes ne légy! Vagyis csak azt mondd jónak, amit jónak is gondolsz!<O:p</O:p
2. Testvéred valóban betegesen önérzetes! Mindaddig nem mondható igazán megtért embernek, amíg másokban látja saját békétlenségének, nyugtalanságának forrását. Engem, Jézust ördögnek neveztek, mégsem háborodtam fel! (Mt 9.34 / Mt 10.25)<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak a BÖLCSESSÉG LELKÉVEL!"<O:p</O:p


harfa.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
lant.jpg


Kérdező: KÜLDETÉST ÉRZEK A HIT FELSZÍTÁSÁRA!

1. Feladatom hívni embereket Istentiszteletre?<O:p</O:p
2. Ne járjak közösségekbe?<O:p</O:p
3. A nyelvek adományát használjam testvéreim épülésére is?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Csak az istentiszteleteket tartó lelkész beleegyezésével végezz olyan missziós munkát, amely rendkívülinek tűnik mások szemében! Ha természetszerűen adódik lehetőséged arra, hogy valakit felkérj vagy buzdíts, akkor élned kell e lehetőséggel! De semmiképpen sem szabad erőltetned ezt!<O:p</O:p
2. Elég az, ha valakinek van EGY tanulóközössége, amelyben jobban megismerheti az Én, a te Jézusod evangéliumait! Az egyéni ima és az evangéliumok olvasása nagyon fontos! Ha a közösségben úgy érzed, hogy összezavarodsz, akkor egy vagy két jó szándékú emberrel alkoss egy olyan közösséget, amely átsegíthet e nehézségen. Ha csak ketten vagy hárman összejöttök az Én nevemben, már ott vagyok közöttetek! (Mt 18.20)<O:p</O:p
3. A nyelvek adománya magánjellegű ima, és nem arra való, hogy mások is hallják. Csak akkor legyen nyilvános, ha tudod, hogy van ott valaki, aki magyarázni tudja a nyelvimádat. E nélkül inkább árt, mint használ!<O:p</O:p
Megáldalak az OKOSSÁG LELKÉVEL!”<O:p</O:p


hajnal.JPG
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
user_9798907_1167724030285.jpg


Kérdező: Istennek tetsző akarok lenni!

1. Mi a feladatom most családommal kapcsolatban?<O:p</O:p
2. Szeretnék jó eredménnyel vizsgázni. A Te akaratod ez?<O:p</O:p
3. Munkahely-problémámban add segítségedet!<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. A feladatod az, hogy legyen reggeli imád! Ebben az imádban - átgondolva az előtted álló napot, - kérd áldásomat arra, hogy vágyaidat, lehetőségeidet és képességeidet tudd harmóniába hozni.<O:p</O:p
2. Kétirányú e téren az akaratom. Az egyik: amit érdemes megcsinálni, azt mindig érdemes jól megcsinálni. A másik: lelki békédnél fontosabb nem létezhet számodra!<O:p</O:p
Abban biztos lehetsz, hogy minden Tőlem telhetőt megteszek érted és veled annak érdekében, hogy lehetőséged és képességed szerint fel tudj készülni a vizsgádra. De abban is biztosnak kell lenned, hogy a vizsgád eredményétől függetlenül átveheted Tőlem, a te Jézusodtól azt a lelki békét, amelyet a világ nem adhat, de el sem vehet tőled soha!<O:p</O:p
3. Amikor e téren feltornyosulnak a nehézségek, akkor tudod felmérni helyesen, hogy mekkora hited van! A HIT próbája mindig a negatív megtapasztalás! Kijelentésem: Veled és érted mindent, de helyetted semmit, meg kell hogy értesse veled azokat az igazságokat, amelyeket Máté evangéliumában a 6;25-34 részben mondottam.<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak a BÖLCSESSÉG LELKÉVEL!"<O:p</O:p


7277a359f9c06e780c9510c30ef1c0e2.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
viz.JPG


Kérdező: SEGÍTENI SZERETNÉK!

Hogyan segíthetnék barátnőmön?<O:p</O:p
HANG: "Kedves Barátom!<O:p</O:p
Én, Jézus szívesen elmondom kedves barátnődnek, hogy mit kell tennie szíve békéje, lelkének harmóniája érdekében. De így áttételesen, hogy nem ő, hanem te kéred tőlem az ő testi gyógyítását, semmit nem válaszolhatok! <O:p</O:p
A test egészsége vagy betegsége nem erkölcsi, vagyis boldogság, boldogtalanság kérdése. Márpedig nekem, Jézusnak e téren van hozzátok küldetésem!<O:p</O:p
Megáldalak a TISZTÁNLÁTÁS LELKÉVEL!"<O:p</O:p


0519sms2.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
mustar.jpg


Kérdező: tisztán akarok látni!

1. Mit kell tennem, hogy megvilágosodjak?<O:p</O:p
2. Hogyan tovább?<O:p</O:p
3. Hol találom meg lelki vezetőmet?<O:p</O:p
HANG: "Kedves Barátom!<O:p</O:p
1. Te a megvilágosodás útját járod már régóta! Ezért 'lógsz ki a sorból!' A gondolkodás-átalakításhoz, amelyre már beköszöntőmben felkértelek benneteket (Márk; 1;15), kettő kell: akarni kell ezt az átalakítást, és ismernetek kell evangéliumaimat. Igaz, hogy a Biblia szent könyv, de a gondolkodás-átalakításhoz az evangéliumok ismerete szükséges. Csak ezek fényében értelmezhető helyesen a Biblia többi része!<O:p</O:p
2. A reggeli imában történő 'párbeszéd-imában' lehetséges számomra az, hogy tudassam veled a 'hogyan továbbot'. A 'párbeszéd-imának hogyanját megtalálod az 1. HANG- könyvben.<O:p</O:p
3. A lelki vezetőd az őrangyalod. Ő mindig rendelkezésedre áll, ha bizalommal fordulsz hozzá! Egyetlen pillanatra sem hagy el téged!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak a BÖLCSESSÉG LELKÉVEL!"<O:p</O:p


mustarfa.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
szeretet_macik.gif


Kérdező: UNOKÁMÉRT KÖNYÖRGÖM, URAM!

1. Van egy autista unokám. Az ő érdekében kérlek, Uram!<O:p</O:p
2. Csak az Úr akaratát akarom felvállalni!<O:p</O:p
3. Unokámnak nincs veszélyérzete!<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. A mások érdekében mondott kívánságokkal kapcsolatban, melyeket Elém, a te Jézusod elé terjesztetek, hitetek alapján kell hogy tudjátok: imátok meghallgatásra talált. Nincs meg nem hallgatott imádság! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kérő szívében békének kell lennie e téren, ha már kérését Hozzám terjesztette!<O:p</O:p
Imád meghallgatásra talált! De mivel Én, a te Jézusod sokkal jobban szeretem és ismerem unokádat (és téged is), mint őt te valaha is ismerhetnéd és szerethetnéd, ezért el kell elfogadnod azt, hogy úgy döntök, ahogy Én látom jónak, és nem úgy, ahogy te! Szívedben csak akkor tudok békét teremteni, ha ezen a szinten hiszel Bennem, hiszel Nekem!<O:p</O:p
2. Nagyon jó az a szándék, amely az Én szándékomat helyezi a legelső helyre. De ennek a gyakorlatban is meg kell nyilvánulnia! Vagyis akkor is meg kell élned az Általam megígért békét, ha ez az akarat nem a te akaratod szerint mutatkozik meg!<O:p</O:p
3. Ha unokádnak nincs veszélyérzete, akkor felelőssége sincs e téren!<O:p</O:p
A te benső szabadságod nagyon fontos számodra, és a te Jézusod számára is, mert szíved békéjét csak ez tudja biztosítani!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak a BELSŐ SZABADSÁG LELKÉVEL!”<O:p</O:p


592080442.img.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
polar-bear-coaxing-baby.jpg


Kérdező: SEGÍTS RAJTAM, URAM!

. 1. A Gonosz mindig uralkodni akar rajtam!<O:p</O:p
2. Mit kell tennem, hogy végleg megszabaduljak a Gonosztól?<O:p</O:p
3. Buzdítást várok Tőled, Uram!<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. A Gonosz végzi azt a munkát, amit ferde lelkiismerete diktál neki. Több rugalmasságnak kellene lennie benned ahhoz, hogy ne a kísértésekre, hanem arra feladatra koncentrálj, amelyet itt és most kívánok tőled!<O:p</O:p
2. Én, Jézus azt kívánom, hogy a gyakorlatban tedd meg azokat a napi teendőidet, amelyeket szüleid, barátaid kérnek tőled! Ez az Én kívánságom, és nem az, hogy állandóan magaddal foglalkozz! El kell hinned, hogy a veled való foglalkozás nem a te feladatod, hanem az Enyém! A te feladatod az, hogy mások segítésével, vagyis elsősorban szüleid kívánságainak teljesítésével foglalkozz! Ez az Én, a te Jézusod kívánsága, és nem az, hogy érzéseid útján hozd meg döntéseidet! Ehhez mindig megkapod az elégséges erőt Tőlem!<O:p</O:p
3. Csak azt tudom buzdítani, aki elfogadja irányításomat, vagyis hisz szavaimnak! Aki nem ezt teszi, azzal nem tudok mit kezdeni!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak a BIZALOM LELKÉVEL!"<O:p</O:p


lovak.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
hegy-074.jpg


Kérdező: KEDVÉBEN AKAROK JÁRNI JÉZUSNAK!

1. Nagy kegyelemnek tartom, ha valaki járni és írni tud!<O:p</O:p
2. Tudom, hogy csak lelki fejlődést szabad kérni Jézustól.<O:p</O:p
3. Valóban nem érhet átok? Lelki szárazságot élek át!<O:p</O:p
HANG: " Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. A járni és írni nem tudás egyáltalán nem kisebb kegyelem, mint ezek ellenkezője! Isten nem személyválogató! Isten mindenkitől azt várja, hogy képességei és lehetőségei szerint éljen szolgáló szeretetben. Ha egy kis pohár van tele, vagy egy nagy pohár van tele, mindkettő tele van! Ez a lényeg! Isten akarata minden szellemi teremtményével kapcsolatban az, hogy mindegyik éljen képességei és lehetősége szerint úgy, ahogy tud. Ennél többet Isten senkitől sem kíván!<O:p</O:p
2. Csak az mond lelke számára helyes kérő imát, akinek kérése valamiképpen harmóniába hozható a MIATYÁNK ima bármely kérésével.<O:p</O:p
3. Átok valóban nem érheti azt, akiben Én, Jézus élek. Aki ezt nem hiszi el, az szükségszerűen átoknak éli meg életét. Aki nem hiszi el, hogy az Istent szeretőnek minden a javára válik, az nem hiszi el, hogy Isten a szeretet körén belül valóban mindenható. Az nem hiszi el, hogy Isten, plusz egy fő mindig abszolút többség. Nem hiszi el, hogy Én, Jézus valóban legyőztem a világot, vagyis az átkot hordozó Gonoszt. Márpedig legyőztem. <O:p</O:p
A lelki szárazság a lelki fejlődés velejárója. Én, Jézus azt várom el a lelki szárazságban élőtől, hogy ne csak ajándékaim, hanem ajándékaimtól független SAJÁT MAGAM legyek számára a legfontosabb! Ilyen állapotban mutassa meg, hogy hűséges Hozzám! <O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak az ÉLŐ HIT LELKÉVEL!”<O:p</O:p


BLOEM21.GIF
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
38.gif


Kérdező: SZERETNÉK BENSŐ SZABADSÁGBAN ÉLNI!

1. Szeretnék megszabadulni a pánikbetegségtől!<O:p</O:p
2. Gyakran van lelkiismeret-furdalásom.<O:p</O:p
3. Áldd meg a hozzátartozóimat!<O:p</O:p
HANG: Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Amit te kérsz Tőlem, a te Jézusodtól, az csak részben lehet az Én munkám veled kapcsolatban. Csak kis részben. Igen, mert hitet adni nem tudok! Én kérek tőled hitet!<O:p</O:p
A hitet lehet növelni, és lehet csökkenteni. Három szempontot sorolok fel a hit növekedésére. <O:p</O:p
Az egyik az, hogy törekedj feladatokban gondolkodni. Tehát ne azzal törődj, hogy te milyen vagy, hanem azzal, hogy ami a teendőd, azt végezd úgy, ahogy erre képes vagy! <O:p</O:p
A másik az, hogy nem az a lényeg, hogy milyen vagy, hanem az, hogy az Enyém vagy! Ezt te semmiféle rosszal, semmiféle bűnnel megváltoztatni nem tudod! <O:p</O:p
A harmadik, és ez szinte a legfontosabb, - bár nemigen lehet itt fontossági sorrendet felállítani - hogy akkor is adj hálát Istennek, ha rossz passzban vagy! Adj hálát a félelmeidért, az esetleges kételkedéseidért, a pánikbetegségedért, a halálfélelmedért, és minden olyan testi, lelki, érzelmi állapotodért, amelyet nagyon nehezen viselsz el! Ez az igazi hitből élés! Igen, mert a hálaimával tudod igazolni azt, hogy te elhiszed ezt a szent igazságot: AZ ISTENT SZERETŐKNEK MINDEN A JAVUKRA VÁLIK!<O:p</O:p
2. Ha olyasmit gondolsz, szólsz vagy teszel, amiről azt ítéled meg, hogy nem szereted eléggé az Istent, akkor tudomásul kell venned, hogy Isten sokkal jobban szeret téged, mint azt te valaha is el tudnád képzelni! Ha egyszer IGENT mondtál nekem, akkor minden, ami ezt kétségbe vonhatná benned, olyan kísértés, amely a földi életben kikerülhetetlen! E kísértés még az Én, a te Jézusod ajkára is oda helyezte e mondatot: 'Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?!'(Mt 27.46)<O:p</O:p
Drága Gyermekem! A rövidke földi élet két dologra teljesen alkalmatlan. Az egyik: a Földön soha nem lesz Mennyország! A másik: a problémamentes élet elérése! Mindenki pokollá tudja tenni saját életét, ha nem hisz Bennem! És mindenki elviselhetővé tudja tenni földi életét, ha evangéliumaim szerint igyekszik átalakítani gondolkodását, és elhiszi azt, hogy Én, Jézus nem azért szeretek valakit, mert ő jó, hanem azért, mert Én, Jézus vagyok a jó!<O:p</O:p
3. Áldásomat adom rád és egész családodra! Megáldalak azzal az áldással, amely segíteni fog benneteket abban, hogy képességeitek, lehetőségeitek és vágyaitok egyre jobban harmóniába kerüljenek. Megáldalak, hogy ne csak kívánd, hanem egyre jobban valósítsd is meg azt az égi békét a Földön, amely az Én, a te Jézusod békéjét, erejét, örömét képes sugározni akkor is, amikor a körülmények ellenkező irányt akarnak adni életednek!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak az ÉLŐ HIT LELKÉVEL!"<O:p</O:p


Male-Lion-Roaring-Namibia-South-Africa-Photographic-Print-C12701406.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Univerzum192.jpg


Kérdező: EGY ELHUNYTRÓL KÉRDEZEM A HANGOT!

Anyám szomorú elhalt fia miatt. Mi lehet vele?<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
Senkinek nem kell szomorkodnia az elhunytak miatt! Nem, mert a halál angyala is az Isten angyala! A halálban, bizonyos értelemben mindenki jól jár. Igen, mert olyan önismeretre jut, amely szinte kényszeríti őt arra, hogy földi élete döntéseit felvállalja. Csak a Földön élők gondolják úgy, hogy egy másik embernek az lenne a legjobb, amit ő gondol a másiknak. A halál után a megholtak, tehát az örökké élők feltétlenül azt választják, ami számukra a legmegfelelőbb! Csak a földi élet lehet a hazugság világa! A halál után mindenki maga dönti el, hogy mi a legjobb a számára! Még az elkárhozottak is 'jobban érzik magukat a pokolban', mint éreznék magukat a mennyországban! Ahogy ÉN, Jézus 'jobban éreztem magamat' a kereszten, mint éreztem volna, ha elmenekültem volna a keresztem miatti szenvedésem elől!<O:p</O:p
Amikor halottaitokért imádkoztok, akkor ne azért imádkozzatok, hogy más állapotot akarjanak maguknak, mint amit pillanatnyilag jónak látnak, hanem azért, hogy egykor úgy részesüljenek az Istennel való színről színre látás örömében, hogy azt majdan veletek meg tudják osztani. Higgyétek el, hogy ez az ima feltétlenül meghallgatásra talál!<O:p</O:p
Mondhatom hát, hogy az említett elhunyt az ő számára a legjobb helyen van! Eljön tehát számára is az a pillanat, amikor közösen fogunk örülni egymásnak! Ezért imádkozzatok!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak a BIZALOM LELKÉVEL!"<O:p</O:p


TomJerry2.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
fruits22.jpg


Kérdező: BIZONYTALAN VAGYOK!

1. Mi fontosabb: a felvállalt életút megélése, vagy a leckék általi tisztulás, fejlődés?<O:p</O:p
2. Jobban szolgálhatlak Téged, ha a szerzetesi életet választom? <O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
1. Az, aki Engem, Jézust követni akar, nem vállalhat fel olyan életutat, amely ne tartalmazná azt a fejlődést, amelynek feltétlen feltétele a tanulás is. Ezért mondottam tanítványaimnak: 'Tegyetek tanítványommá minden népet!’ (Mt 28.19)<O:p</O:p
2. Csak az vállalja a szerzetesi életet, aki szinte ellenállhatatlan kényszert érez magában erre! <O:p</O:p
Csak ti mondjátok, hogy a szerzetesi életforma tökéletesebb, mint a nem szerzetesi életforma. Szerzetben is és azon kívül is a döntő az Általam ÚJ PARANCSNAK nevezett szeretetben való növekedés! (János; 13.34)<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"<O:p</O:p


eye_of_god.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
ketbiblia.gif


Kérdező: EGY ÁLMOMRÓL KÉRDEZEM A HANGOT.

Álmomban Jézust láttam két oszlop között. Bal kezével a Föld felé mutatott.<O:p</O:p
HANG: "Drága Gyermekem!<O:p</O:p
Az álom szimbolikus nyelvén érzékeltettem veled azt, hogy rajta tartom kezemet földi életeden is! Bizalmat kérek tőled, mert békét akarok adni neked. Az Én békémet! <O:p</O:p
Álmod tehát erőforrás kell, hogy legyen számodra! A földi életben gyakran és bizalommal fordulj Hozzám, Erőforrásodhoz, mert szívem mindenkor nyitva áll előtted! Bizony az Én szerető szívem az egyetlen menedéke a világnak! Bízzál, bízzál, bízzál Bennem!<O:p</O:p
Nagyon szeretlek, és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL!"<O:p</O:p


szem.jpg
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére