Szent írások médiumokon keresztül.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Megtaláltam a Hang üzeneteket, és nekem nagyon tetszenek. Remélem, hogy másoknak is örömet fogok szerezni vele.

Dombi Ferenc


Egy katolikus pap párbeszéde égi lényekkel

ferib.jpg
A 43 Hang kötet szerzője Dombi Feri bácsi, aki 1927 november 25-én született (Hont.m.) Szob községben, egy tizenkétgyermekes család ötödik gyermekeként, mint első fiú.

Tanulmányait Székesfehérvárott és Szegeden végezte. 1954-ben szentelték pappá. Egy évig káplán, majd hitoktató. 1960-tól az állam nem engedélyezi hivatalos működését Székesfehérvárott és Nagy-Budapest területén.

1976. október 4-én LÉLEKKERESZTSÉGBEN részesül Alsószentivánon.

1977-től nem kap engedélyt önálló működésre. 1979-től Pátkán működhet, mint plébános, egészen nyugdíjaztatásáig, 1987-ig.

Ezután két hónapot tölt Medjugorjében, ahol törött lába csodálatos módon egy pillanat alatt meggyógyul. Az előző politikai rendszer bukása után, 1991-ben engedélyt kap a Váci Megyés Főpásztortól arra, hogy INÁRCS községben kisegítő lelkipásztori munkát végezhessen. Itt a hívek áldozatos szeretete, és a helyi önkormányzat jóindulatú hozzáállása folytán két év alatt plébániát építenek számára, s a Váci Megyés Főpásztortól folytatólagosan évenként engedélyt kap a további működéshez. Itt, INÁRCSON erősödik meg benne a HANG, melyben égi lények gondolatait ismeri fel. E könyv ezeket a gondolatokat tartalmazza.

"Míg idea valami, addig csak hordozóját boldogítja. A megvalósult idea kell, hogy hordozza Alkotóját. Erre és ezért teremtettelek!" (HANG)

Működési engedélyét 1997 őszén, a Váci Megyés-főpásztor, a Váci Egyházmegye területére vonatkozóan visszavonta, majd azt 1999 őszén ismét visszakapta.

Betegsége miatt 2002-től a székesfehérvári papi otthonban élt. 2004. május 1-én elhagyta a földi világot, és égi otthonába költözött.

Feri bácsival a Kiskegyed című magazin 2001-ben riportot készített "Jelet kértem a Szűzanyától" címmel, amit lentebb olvshatsz el.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
ezo56.jpg

ELŐSZÓ!
<O:p

E könyv lektorálását azok végzik el, akik olvassák.<O:p
A HANG vállalja minden jó szándékú ember részéről a lemérettetést.<O:p
Akik levélben közlik velem észrevételeiket, véleményüket, kéréseiket, kívánságaikat, azoknak ígéretet teszek, hogy leveleiket a HANG elé terjesztem, s a bennem megszólaló HANG válaszát egy következő kötetben megjelentetem .
<O:p
Tisztelettel és szeretettel,
<O:p
2365. INÁRCS<O:p
Rákóczi u. 3/b Dombi Ferenc<O:p
lelkész<O:p
<O:p
ezo60.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
ezo61.jpg


ÖRVENDETES-RÓZSAFÜZÉR

SZENTLÉLEK-TALÁLKOZÁS <O:p</O:p
<O:p</O:p

A Szentlélek nem csupán kapcsolatot teremt. Vállalkozik arra is, hogy megtestesítse Istent az emberben.<O:p</O:p
Isten! A Veled való kapcsolat, ha élő, akkor termékeny kapcsolat. <O:p</O:p
Te nem ismerheted az Általad semmi következményekkel nem járó találkozást. Ha tényleg belekapcsolódsz teremtményed életébe, akkor annak isteni következménye van.<O:p</O:p

Szűzanya! Te szolgálónak ismerted magadat. Igazi, helyes önismerettel rendelkeztél. Nem az ismeret vált Benned gyakorlattá, hanem a gyakorlat ismeretté. Ezért voltál IGAZ. - <O:p</O:p

Anyám! Tetteimből kell magamat megismernem. Tetteimből és nem álmaimból. Mindaddig szerénytelen vagyok és farizeus, amíg olyannak gondolom magamat, amilyenné lenni szeretnék. Meg kell céloznom a szerénnyé válást. Tetteim tükrök, melyek hitelesen tükrözik, ki is vagyok.<O:p</O:p
Égi Anyám! Isten tett Téged anyává! Végső soron Ő mindenek Teremtője, ezért lehetsz Te az én Édesanyám is. Köszöntelek. - <O:p</O:p
Betlehem vagy Inárcs, neked egyre megy. Itt is adod Fiadat. Nekem nem megy egyre. Itt nem lehet olyan sorod, mint ott volt. Innen nem szabad menekülnöd. Itt nem lehet Fiad életveszélyben. Életemmel akarom védeni életeteket.<O:p</O:p
Égi Anyám! Nem akartál kilógni a sorból. A hagyományból azt, ami nem volt rossz, azt magadra nézve kötelezőnek tudtad. Tartozni akartál múltadhoz is! Ezért áldozatot is vállaltál. Mentes voltál a botránkoztató szélsőségektől. Egy szóval: ALÁZATOS voltál.<O:p</O:p
Jézusom! Az nyilván tudatos volt Benned, hogy nem szóltál Anyádnak, mikor tizenkétéves korodban, a templomban maradtál. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy az a szenvedés, amit Mária átélt, na meg József, ez is tudott volt előtted. Sőt az is, hogy Te ezt, ha akartad volna, akkor megakadályozhattad volna. Miért nem tetted? <O:p</O:p
Igenis, elvárásaid voltak szüleiddel szemben. - Csak velük szemben? - Nem. Velem szemben is. <O:p</O:p
Számomra nem az kell legyen a legfontosabb, hogy Téged a templomban megtaláljalak. Sokkal jobban együvé kell tartoznunk! Mert szeretlek, nagyon kell Rád vigyáznom, nehogy elveszítselek!<O:p</O:p


ezo63.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
jesus15.jpg


FÁJDALMAS - RÓZSAFÜZÉR<O:p</O:p
VÉR-VEREJTÉK-TÖVISKORONA-KERESZT-HALÁL
<O:p</O:p
Jézus! Van pokolabb pokol, mint a Föld? Ölhetik meg jobban máshol az Istent, mint itt? Húzhatják tovább jobban a kínok kínját az ÁRTATLANOK, mint itt?<O:p</O:p
FÁJDALMAS RÓZSAFÜZÉR.<O:p</O:p
Csupa tövis rózsa nélkül! Remény nélküli haldoklás!<O:p</O:p
Óh, poklok pokla! Ki programozza így tudatunkat? Lehet rosszabb a külső sötétség, mint a belső? Nagyobb kínról vall a fogcsikorgatás, mint a jelenlegi jugoszláv háború rom-városok rém-lángjai?<O:p</O:p
Jézus! Te sírtál, mikor láttad Jeruzsálem pusztulását. Pedig az aránylag rövid idő alatt ment végbe. Ha volna ennél szörnyűbb ÖRÖK borzalom, kérhettél volna bennünket arra, hogy ATYÁNKNAK nevezzük a jóságos Istent?<O:p</O:p
Jézusom! Ideggyenge embereknél előfordul, hogy a pórusokon át vér szivárog. - Te, aki tökéletes idegzettel rendelkeztél, valami nagy-nagy benső iszonyatot éltél át, mikor vér-verejték csurgott le Rólad. Nem kívül, hanem valahogy belül volt Benned akkor a poklok pokla. Mi volt ez az iszonyat?<O:p</O:p
Jézusom! Parancsot teljesítettek, akik ütöttek. Sőt! Túlteljesítettek! Aki üt, az szinte mindig föl akar, ki akar tűnni. - Ne csak az vegye észre, akit ütöttem! - <O:p</O:p
Mit gondolhattak, akik ütöttek? Erős vagyok! Ilyesmit érdemes rám bízni! Nem csalódhatnak bennem! Ki fognak tüntetni, mert én nem vagyok ám akárki! Jaj annak, aki kezembe kerül.<O:p</O:p
Jézusom! Hozzád akarok tartozni! Le akarok mondani minden ütésről, s vállalni akarok minden ütést! ÉRTED!<O:p</O:p
Jézusom! Több mint harminc évvel ezelőtt egy vasárnap délután láttalak töviskoronával a fejeden, a kereszten. E kép ma is él bennem. AHOGY NÉZTÉL! - Emlékszem, akkor át kellett mennem a Bazilikába, hogy délután 5-kor misézzem. A templom tele volt. Mindenki várta, hogy mit fogok prédikálni, mert előző évben ezen a napon, Krisztus Király napján, föltűnően nagy hatással beszéltem. De most, e látomás után, egyetlen szót sem tudtam mondani. Fejem nagyon megfájdult attól, ahogy szenvedni láttalak. <O:p</O:p
Ezt így nem mondtam el soha senkinek, / s most elmondom mindenkinek / Kisberk püspök úr nagyon dühös volt, hogy nem beszéltem, de neki sem mondhattam el. Akkor nem magyarázkodhattam. Ma már ő is tudja, amit akkor nem hitt volna. Én sem hittem volna el másnak. <O:p</O:p
Jézusom! Te nem csupán elviselted, Te VÁLLALTAD a keresztet. Itt van a pokol. Lehet annál iszonyatosabb hely, mint az, ahol még az Istent is fölakasztják?, ahol még az Istennek is szégyenfát emelnek?, ahol még Neki sem szabad, sőt főleg Neki nem szabad elismertnek lenni! <O:p</O:p
Jézusom! Csak azért tudtad VÁLLALNI magadon és magad körül a poklot, mert legbelül zöldellő ág maradtál, ahogyan keresztutadon ezt mondtad is.<O:p</O:p
Soha sem szánalomra, hanem irigylésre méltó az, aki itt a földi pokolban is képes magában hordani a mennyországot!<O:p</O:p

jesus16.jpg
 

Tibi16

Állandó Tag
Állandó Tag
szia KICSIFECSKE,én csak hallomásból ismertem a Dombi Atyát,és azt sem tudtam
hogy itt nálunk fejér megyében tevékenykedett,kiváncsian várok esetleg bővebb ismeret
anyagot,annyit tudtam csak róla hogy médiumi képességekkel rendelkezett.Arról ugrott be
hogy a HANG-ról már valahonnan hallottam,sok sikert kivánok a témához,
szeretettel TIBI
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
jezus-000.jpg



DICSŐSÉGES RÓZSAFÜZÉR

<O:p</O:p
Jézusom! Győzelmes Isten-ember vagy. Azt mondod:<O:p</O:p
"MEGÉRTE!"<O:p</O:p

Valamit megértek abból a hitetlenségből, amely szinte érthe&shy;tet&shy;len volt számodra.<O:p</O:p

Uram! A jelen mulandó kényelme rabul ejt. Tudom, hogy mulandó, de nehezen élem meg a már jelenben is magamban lévő örök jelenedet. Nagyobbnak tűnik a kívülről jövő kényelem bénító hatása, mint a bennem lévő jelenléted, aktivizáló szeretetednek megnyilvánulása. De ennek meg kell változni! E téren minden rajtam múlik.<O:p</O:p
Jézusom! BETELJESEDETT. Ott vagy, ahol mindig is voltál. De jó! Örülnöm kell, hogy otthon vagy. Örülök, hogy célhoz értél. Örülök, hogy belső világosságod oda került a külső világosság honába. Örülök, hogy legalább számodra már nem lehet többé soha olyan pokoli az élet, mint volt annak idején a földön. Örülök az örömödnek, Uram! Szentlélek Isten! Köszönöm a LÉLEKKERESZTSÉGET, melyben részesítettél 1976 okt. 4-én. Köszönöm, hogy megtapasztalhattalak. Csodálatos, és természetesen felejthetetlen. Nyilván senki nem felejtheti el, hogy megszületett, ha egyszer van. Új életet kaptam tőled Szentlélek, 1976 okt. 4-én. Köszönöm a nyelvek-adományát, és minden más adományt. Ha valaki ezért leeretnekez engem, akkor is igaz: contra factum non valet argumentum, a tények ellen nem lehet érvelni.<O:p</O:p
Jézusom! Eljöttél a Szűzanyáért. Ő nagyon hű volt Hozzád. Ő maga volt mindenre az IGEN, ami Tőled jött. Neki nem lehetett soká maradása itt a földön, miután Te a mennybe mentél. Talán Neked sem volt teljes a Mennyország nélküle. Túlontúl szoros köztetek a kapcsolat. Nyilván kárpótoltad őt mindenért. Ő valóban NAGY BOLDOG ASSZONYA a teremtésnek. Köszönöm, hogy Nálad lehet ő most már végleg, s boldog Benned zavartalanul. Köszönöm a sok megjelenését is. Köszönöm, hogy ő engem is egyszer biztosan észrevett. Uram Isten! Ezt még nem is éltem át igazán!<O:p</O:p
Égi Anyám! Isten különös, mindenek-feletti szereppel ajándékozott meg. Így lehetsz az én anyám is. Sőt, mindenkinek anyja vagy, akik Fiadat testvérüknek tudják.<O:p</O:p
Hálás vagyok Istenemnek, hogy olyan korban élhetek, melyben a Szűzanya annyira megnyilatkozhatott, mint talán soha. Életem Istenhez kapcsolódásának kétségtelenül főszereplője Ő. Jó tudni, hogy ilyen égi Anyának vagyok gyermeke.<O:p></O:p>
Nem lehet kételkednem abban, hogy Medjugorjében legalább egyszer biztosan rám nézett. Belém látott, és ennek ellenére meggyógyított. Óriási esemény ez nekem, akinek van némi önismeretem az akkori, és a mostani kesze-kusza állapotomról. Elképzelhetetlen boldogság lesz számomra látni Őt, aki akkor rám nézett.<O:p</O:p
Anyám! A Te tekintetednek gyógyító ereje van. - Köszönöm! Mindenemet és önmagamat rendelkezésedre bocsátom. Irányíts!<O:p</O:p
Istenem! A DICSŐSÉGES RÓZSAFÜZÉR segít abban., hogy a Hegyi-beszéd ne csupán ábránd legyen számomra. <O:p</O:p
Igen. Könyörgöm Hozzád! Azt akarom, amit Te akarsz. Mindig és mindenhol. Éjjel-nappal, ébrenlétben-álmomban egyaránt. Te ismersz engem, Atyám! Lelked új élettel ajándékozott meg. Számomra a föltámadás, és a mennybemenetel realitás. Átéltem szent Fiad ígéretének valóságát. Megkaptam a Szentlelket. Nyilván számomra különösen fontos volt, azért tapasztalhattam meg olyan egyértelműen. E nélkül elkallódtam volna. Még így is részben ez történik. -<O:p</O:p
Ha sok víz kerül a hajóba, akkor bizony nagy a süllyedés veszélye. E világ csábításainak hullámai próbálnak elborítani. Csak ÁLTALAD, VELED ÉS BENNED maradhatok a felszínen!<O:p</O:p


jezusikon.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
szia KICSIFECSKE,én csak hallomásból ismertem a Dombi Atyát,és azt sem tudtam
hogy itt nálunk fejér megyében tevékenykedett,kiváncsian várok esetleg bővebb ismeret
anyagot,annyit tudtam csak róla hogy médiumi képességekkel rendelkezett.Arról ugrott be
hogy a HANG-ról már valahonnan hallottam,sok sikert kivánok a témához,
szeretettel TIBI

Kedves Tibi.
Én már régebben megtaláltam a honlapot, de a letölteni csak most tudtam a könyveit, amik nagyon megérintettek. Ezért gondoltam, hogy felrakom, mert biztos vannak többen is akiknek örömet szerzek vele.
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságodat.
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
jesus01.jpg

. PÁRBESZÉD-IMÁDSÁG

<O:p</O:p
Alig van hívő ember, aki meg lenne elégedve ima-életével. Amikor Jézust tanítványai arra kérték, hogy tanítsa meg őket imádkozni, bizonyára az is indította őket erre, hogy látták Mesterükön, milyen változást idéz elő benne az imádsága.<O:p</O:p
A PÁRBESZÉD-IMA éppen arra nyújt segítséget, hogy közvetlenül az imádság alatt már tudjuk megtapasztalni az ima erejét. Ennek az imádságformának egyetlen eszköze a hittől átjárt józanész. Ez mindenkinél megvan, aki elfogadta Jézust annak, aminek jött, Megszabadítónak.<O:p</O:p
A PÁRBESZÉD-IMÁNAK /ezután PI / azért van létjogosultsága, mert számos szentírási hely igazolja azt, hogy mindaz, ami épít, buzdít, vigasztal, az kizárólag Isten szent Lelkéből forrásozik.<O:p</O:p
Minden ember lépten-nyomon találkozik olyan szellemi hatásokkal, melyek rombolnak, elkeserítenek, kétségbe ejtenek. Isten nem hagyja magára övéit. A PI által bármikor kinyitható az a forrás, mely semlegesíteni képes ezeket az ártó szellemi erőket.<O:p</O:p
E könyv olyan Jézustól sugallt tanításokat tartalmaz, melyeket a Neki feltett kérdésekre válaszként adott. Meggyőződésem, hogy bárki, aki a PI imaformát gyakorolja, azonnal tapasztalni fogja Jézus jelenlétének hatékony erejét arra, hogy gond-felhői eltűnjenek.<O:p</O:p
Jézus eljött, hogy megszabadító ereje által szebb legyen a Föld. Miután elment, s elküldte Lelkét, e Lélek sem tesz kevesebbet. Sőt! - Jézus szerint így jobb nekünk! /János 16; 7./<O:p</O:p
A PI természetes alapja az, hogy Isten mindannyiunkat boldogságra teremtett, és ez a boldogság Jézus szerint nem körülményeinktől függ, hanem attól, hogy miképpen állunk körülményeinkhez. Tehát nem körülményeinknek, hanem gondolko&shy;dásunknak átalakítását kell megtanulnunk ahhoz, hogy boldogok legyünk. MINDEN EZEN FORDUL! Ezt előbb-utóbb mindenki kénytelen belátni. Így vagyunk teremtve.<O:p</O:p
E belátás mindenkit arra kényszerít, hogy döntsön, melyik utat választja e három közül: <O:p</O:p
Az egyik, hogy belefáradva a meddő küzdelembe, melyet mostoha körülményei ellen vív, elfásulva lemond arról, hogy valaha is boldog legyen.<O:p</O:p
A másik, hogy narkotikumok után nyúl, amelyek gondolkodás-átalakítást idézve elő, rövid időre feledtetik a gondokat, s így valóban a boldogság érzetét keltik. Ezek a narkotikumok Istent utánzó bálvá&shy;nyok. Ezek által előidézett gondolkodás-megváltozást bódulatnak nevezzük, s e bódulatért nagy árat kell fizetnünk a kijózanodás után. <O:p</O:p
A harmadik, amely valójában az egyetlen helyes és semmivel sem helyettesíthető, az az, mikor lehetőséget adunk a bennünk lévő Léleknek arra, hogy alakítsa át gondolkodásunkat, illetve vállaljuk a partnerséget Vele e téren. Ezt Jézus két mondatban így fejezte ki: "Alakítsátok át gondolkodásotokat" - és "Nálam nélkül semmit sem tehettek". - A PI alatt pontosan ez történik.<O:p</O:p

Amikor az imádkozó megfogalmazza gondját, baját, kérését, kívánságát Isten előtt, akkor nem kell mást tennie, mint el kell kezdenie beszélni önmagának egyes szám második személyben olyasmit, ami itt és most őt építi, buzdítja, vigasztalja. ENNYIRE EGYSZERŰ! <O:p</O:p

Sokan kértek meg arra, hogy problémáikat PI-ban beszéljem meg Jézussal, s írjam meg nekik Jézus válaszát. Igyekeztem minden kérésnek eleget tenni. E könyv ezeknek az imáknak egy részét tartalmazza. Mivel azonban időm és lehetőségeim végesek, örömmel teszek eleget a bennem megszólaló HANGNAK, mely azt kéri tőlem, hogy tegyem közkinccsé ezt az imaformát, s így bárki bármikor Jézushoz fordulva közvetlenül megtapasztalhatja azokat az építő, buzdító, vigasztaló szavakat, melyek itt és most az ő jelenlegi problémái megoldására adnak bölcs tanácsot.<O:p</O:p
A PI közben meglepődve tapasztaltam, hogy bármilyen problémát vittem Jézus elé, Ő mindig úgy válaszolt, hogy válasza nem csak a kérdezőt, hanem kivétel nélkül minden jó szándékú embert képes építeni, buzdítani és vigasztalni. Ez is erősítette bennem az elhatározást e könyv megírására<O:p</O:p
Nagyon természetes, hogy azoknak a személyeknek a neve, akiknek kéréseit, s kéréseikre Jézus válaszát itt közlöm, teljesen titokban marad. Sőt, ha a bennem megszólaló HANG úgy kívánja, akkor mondanivalójának formáján is bármikor változtathat. A tartalmát tudom, hogy soha sem változtatja meg, mert éppen ez az, ami épít, buzdít és vigasztal.<O:p</O:p
Az első hosszabb lélegzetvételű PI-t 1993. febr. 15-én, egy hétfői napon éltem át. Azért is örülök ennek, mert minden hétfőt a Szentlélek napjának szoktunk tartani. Saját problémámat tömören fogalmaztam meg, s engedtem, hogy Jézus minél kimerítőbben válaszoljon. ÍME:<O:p</O:p

jesus02.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
jesus03.jpg

PÁRBESZÉD A PÁRBESZÉD-IMÁRÓL

Istenem! Bemutatókat tartok a PÁRBESZÉD-IMÁRÓL, s magam számára oly ritkán alkalmazom.<O:p</O:p
HANG: "Bizony fiam, olyan vagy, mint az, aki kincset talál, aztán ezt a kincset mutogatja fűnek-fának, ahelyett, hogy fölhasználná saját épülésére. Bizony gyakran úgy kell belopnom lelketekbe a Velem való kapcsolat érzését, mivel ti ezért szinte alig tesztek vala&shy;mit. Mikor hiszitek már el, hogy ha Velem foglalkoztok, ha engeditek, hogy veletek foglalkozzam, akkor több és jobb szívbékét élhettek át, mintha tévé, rádió, álmodozó gondolatok előtt nyittok utat magatoknak? Nem örülök annak, ha nyárspolgárrá válnak enyéim. Nem örülök annak, ha a Tőlem kapott sok-sok adomány csak arra ébreszt vágyat valakiben, hogy jó volna már színről-színre látni Engem, jó volna már soha el nem múlóan találkozni Velem. Nyilván senki sem fog csalódni Bennem akkor sem. De Nekem még most szükségem van rád, szükségem van rátok. Vegyétek ezt kitüntetésnek. Valójában nagyobb kitüntetés nem is érhet benneteket ennél, hogy veletek foglalkozom. <O:p</O:p
Mindenkinek mondom, amit mondok. - Úgy érzed, hogy régi barátaid, ismerőseid már nem törődnek veled? Nincs már nekik szükségük rád? - És akkor mi van? Persze hogy nincs! Nekem van szükségem rád. Ezért élsz még a földön. Nem miattuk. MIATTAM! Értsétek meg, kelletek Nekem. Nem tudok meglenni nélkületek, sem ezen, sem a másvilágon! Az érti csak ezt, aki a szívével is tud gondolkodni.<O:p</O:p
Értsétek meg, most Én vallok nektek szerelmet. Örök szeretettel szeretlek. Ennek nincs kezdete, és vége sem lesz soha! Szeretetem nem részleges. Semmiképpen. Akarlak! Jobban, mint a világ csábítása! Nézd azokat, akiknek rajtad keresztül ezt-azt juttattam. Kiürült tartálynak látnak csupán. - Meg annak, hogy önmagukat időnként hamisan nyugtassák. <O:p</O:p
Tudod, hogy minden Tőlem van benned, s Számomra te sohasem lehetsz üres tartály. Nem tudnék belenyugodni! Koldulom szereteteteket. Szeretlek benneteket. Igen. Azt az életemet, mely föltámadt, a mennybe fölment, azt odaadtam érted, neked. Lelkemet árasztottam rád. Kaptatok Tőlem olyan Anyát, amilyet csak Egyszülöttemnek adtam. Nekem nincs sok szeretetem. Csak egy. EGY! Ezzel szeretlek. Mindenkinek mondom, amit mondok: Egyetlenem vagy. Ha még valakit úgy szeretnélek, mint téged, akkor kettő lenne belőled. <O:p</O:p
Érted? SZERETETEM ÁLTAL LÉTEZEL! Engedd magadat szeretni Általam. Én nem tudok mást. Nem is volna jó más számodra. Azt hiszed, nem tudom, hány éves vagy, nem tudom, min mentél keresztül? Azt hiszed volt, amikor nem voltam veled? - Mindig veled voltam és mindig veled leszek. SZERESSÜK EGYMÁST!<O:p</O:p

jesus04.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
jesus05.jpg

. DÖNTÖTT ISTEN MELLETTED. MÁRIA PÉLDAKÉP; <O:p</O:p
LÉLEKKERESZTSÉG KÖVETKEZMÉNYE

<O:p</O:p
Döntenem kell! Lélekkeresztelt vagyok. Te már döntöttél Uram mellettem. HANG: "Igen, döntöttem melletted. Döntöttem már születésed előtt. Döntöttem melletted a teremtésedkor. - Még egy művész is, miután döntött leendő műve mellett, utána hozza azt létre. Hát Én, aki minden művész és művészet ősforrása vagyok, gondolod, hogy teremthetnék elnagyoltan? Nem. Belevittem szeretetem teljességét teremtésembe. Azért teremtettelek, hogy neked is jó legyen. - Míg idea valami, addig csak hordozóját boldogítja. A megvalósult idea kell, hogy hordozza Alkotóját. Ezért és erre teremtettelek. <O:p</O:p
Nézz Máriára! Öröktől fogva hordoztam, majd ő hordozott Engem, s hordoz örökké. Ez a te szereped is! Nem kisebb. Nagyobb meg nem lehet.<O:p</O:p
Nézd a világ fiait! Mennyire ragyog az arcuk, mennyire tele vannak tervekkel, mikor duzzad a zsebük a pénztől. Az enyéimnek is ragyogniuk kellene. Kellene, hogy tele legyetek tervekkel, hisz a mennyországot hordozzátok magatokban.<O:p</O:p
Nézz Máriára! Halld, mit mond: 'Íme, boldognak hirdet engem minden nemzedék!' Óh, ha látnád! De látni fogod, csak döntsél a szűk kapu és a keskeny út mellett. LÉPJ RÁ!"<O:p</O:p
============<O:p</O:p
Igen Jézusom! Nem lehet semmi akkora áldozat, amit meg ne hoznék, csak találjam meg a keskeny utat. <O:p</O:p
Óh Lélek, Isten Lelke! Te vezess, mint Máriát. Vezess szolgálni, élni másokért, vezess és taníts ragyogni. Add terveidet, melyekre felhasználhatsz. Nemcsak halálomig. Örökké szolgálni akarok. Nem megpihenni, hanem gyümölcsöket teremni. A szeretet tiszta csatornája akarok lenni. <O:p></O:p>
Add bölcsességedet. Nagyon nélkülözöm. Építs, buzdíts, vigasztalj rajtam keresztül másokat. Igazán szeretném elveszíteni mulandó életemet, hogy az örökkévalóság bizonyossága, vagyis a szeretet áradjon belőlem.<O:p</O:p
Mária! Istennek drága Asszonya! Anyám vagy Isten rendelése folytán. Te tökéletes anya vagy. Nekem olyan gyermekeddé kell válnom, akinek örülni tud a Lélek. Neked sem ment magadtól, hát hogy menne nekem!? Tudom, hallom szent Fiad szavait: "Nálam nél&shy;kül semmit sem tehettek!" Csak Őáltala, Ővele és Őbenne! Ez kell legyen a programom.<O:p</O:p
Istenem! Szeretni akarlak teljes szívemből, teljes lelkemből és minden erőmből. Tehát értelmemmel feltétlenül a valóság talaján kell maradnom. - <O:p</O:p
Félre üres, nagyképű ábrándok! Félre kicsinyes, önféltő gátlások! Félre hazug, hízelgő, csábító kísértetek! Isten EREJÉT hordozom, s arra támaszkodom. A keskeny utat választom! Vagyis, egyéni meggyőződésemet, melyet mindig Hozzád akarok mérni, Jézusom. Ez számít csupán. Nem hárítom másra a felelősséget magamért. Csak a forrást nézem a jövő mérlegelése helyett. <O:p</O:p
TE VAGY URAM, A TE LELKED A FORRÁS! Fakadj föl bennem, édes Istenem! Nem csupán irgalmadra, de legalább annyira bölcsességedre is rászorulok. Hiszem, hogy itt vagy! Hiszem, hogy a növekedés a Te műved. Hiszem, hogy eszközöd, partnered lehetek ma is. Te semmit sem teszel hiába. A mai napot sem hiába adtad. Azért adtad, hogy halálom óráján ebbe kapaszkodva lendüljek tovább.<O:p</O:p
Égi Anyám! Nagyon köszönöm, hogy Fiad ma is Rád irányította tekintetemet. Mint Te, úgy akarom ma én is hordozni a mennyország örömét, erejét, jóságát, igazát. Ámen.<O:p</O:p

jesus06.jpg
 

Hegyikristaly

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kicsi Fecske!
Jó ötletnek tartom, hogy felhívtad a Ch tagok figyelmét a Hang könyvekre. Évek óta tudomásom van róla egy pár könyvet be is szereztem a többit meg letöltöttem a netről.
Mindenkinek ajánlom vallási felekezettől függetlenül. Nekem nagyon sokat adott és ad mai napig is.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
ezo-180.jpg
A PÁRBESZÉD FELELŐSSÉGGEL JÁR
Istenem! Szereteted nagy rizikót vállalt azzal, hogy szabadnak teremtetted az embert. Bíztál abban, hogy mindannyian Rád találunk előbb-utóbb. Nyilván mielőbb szeretnéd látni életünkben bizalmad jogos voltát.
HANG: "Barátom! Ma is sokat akarok mondani neked. Akarom, hogy halld hangomat, de e hangról tudnod kell, ez felelősséget is jelent számodra. Még az is felelősséggel jár, ha embereket hallgatsz meg. Igen, mert ez nemcsak megkönnyíti döntéseidet, hanem gazdagít is.
A nem tudtam, bár nem erény, s ennek kifejezetten ellene vagyok, de tudomásul kell vennem. Halld hát szavaimat, mérd föl felelősséggel, s úgy add tovább, hogy ne kelljen bánkódnod miatta.
Akár neked, akár másnak szólok, azért mert Én mondtam, azért még nem adható minden tovább. Tanítványaimnak sem mondhattam el mindent addig, míg nem voltak eléggé felkészültek fogadására.
Mérlegelj. Mindenkinek mondom, aki Velem párbeszédet vállal. Az biztos, hogy amit mondok, az feltétlenül építi azt, akinek mondom. De a tovább-adásának tartalmát és módját jó, ha mindenki előbb Velem beszéli meg. Akkor mindenki nagyon jól jár.
Először is, nem bennetek bíztam, mikor szabadnak, tehát szeretetre teremtettelek titeket. Azért vállalhattam ezt a rizikót, mert nagyon jól ismerem Saját Szeretetemet. Magamban bíztam tehát és nem bennetek. A ti döntésetek Mellettem nem más, mint visszhangja az Én mellettetek hozott döntésemnek.
Tudom, hogy mindannyian boldogok akartok lenni, és tudom, ennek elérésére senki sem jut el úgy, ahogy akar, függetlenül Tőlem, hanem csak úgy, ahogy akar Általam. Ami tőletek függ, az lényegében nem más, mint az, hogy ennek belátását tegyétek magatokévá az idő tengelyén. Tehát csak idő kérdése ez mindannyitok számára."
Uram! Ha ezt a középkorban leírtam volna, hát ezért meg is köveztek volna!

ezo-163.jpg

<!-- / message --><!-- sig -->__________________
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kicsi Fecske!
Jó ötletnek tartom, hogy felhívtad a Ch tagok figyelmét a Hang könyvekre. Évek óta tudomásom van róla egy pár könyvet be is szereztem a többit meg letöltöttem a netről.
Mindenkinek ajánlom vallási felekezettől függetlenül. Nekem nagyon sokat adott és ad mai napig is.

Kedves Hegyikristály.
Nekem is nagyon megtetszettek a hang könyvek, és nagyon a szívembe zártam. Gondoltam, hogy másnak is tetszeni fog. Örülök, hogy néked is örömet szereztem vele.
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
ezo-176.jpg

A SZEMÉLYES KAPCSOLAT ISTENNEL, FONTOSABB
A SZERTARTÁSOKNÁL.
HANG:
"Barátom! Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy ez annak idején meg is történt? - De most nem középkor van. Persze, a lényeg azóta sem változott.
Akik hatalmon vannak, azok sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben nem fogják tudni elviselni azokat az alattvalóikat, akik&shy;ben nincs félelem. Csupán az eszközeik változnak ennek demonstrálá&shy;sára.
Semmi kétség sem volt Bennem akkor, mikor e nyilatkozatot tettem sorsotokat illetően: 'Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.' - Tehát nem azért bízom bennetek, mert mellettem döntötte&shy;tek, hanem azért, mert Én döntöttem mellettetek.
Küldtem és küldök olyan embereket hozzátok, akik jól tolmácsolják akaratomat. Ezek azok, akiket ha hallgattok, akkor Engem hallgattok. Ezek az emberek nem szertartások által lesznek olyanok, hogy beszélni tudok belőlük, hanem a Velem való személyes kapcsolat által. Persze a szertartás nem akadály, csak éppen nélkülözhető. De még ez nem elég.
Mióta kezetekben van tanításom lényege az evangéliumok által, azóta tudnotok kell, hogy Én azzal soha sem kerülök ellentétbe.
Bizony, aki nem rangsorol a Bibliában, az lehet akármilyen jóhiszemű, el tud menni tanításom, így Lényem lényege mellett. Tud jóhiszeműen olyat mondani és tenni, amit Én soha sem tudtam volna mondani, és soha sem tudtam volna megtenni.
Sokszor, és nagyon sokan zarándokoltok álmaitok kincseihez, hogy kikerüljétek azt a fáradságot, mely az Én általam felkínált kincsek életetekbe építésével jár. Nehezen értitek meg, hogy az önzés csak rövidtávon élvezet, hosszú távon sok szenvedést eredményez. Míg a szeretet csak rövidtávon áldozat, s hosszú távon soha el nem múló élvezetet eredményez.
Amikor tehát bátorítást adok arra, hogy bízzatok, hogy nincs reménytelen eset, hogy senkit sem szabad leírni végleg az örök boldogság listájáról, ugyanakkor nagyon nyomatékosan hangsúlyo&shy;zom, hogy már itt és most, saját boldogsága érdekében mihamarább törekedjen mindenki arra a keskeny útra lépni, melyen bár szűk a kapu, de ez az egyetlen, mely az örök boldogságra nyílik.
Amikor azt mondjátok, hogy sok út vezet Istenhez, ezt csak akkor mondhatjátok, ha a butaságot is beleértitek. Vagyis azt az erkölcsi állapotot, mely nem jár felelősséggel. Erkölcsi felelőssége mindenkinek addig ér, mint tudati szintje. Mindenki csak azért felel, amiről tehet.
Én nem azért jöttem közétek, hogy tudati szinteteknek megfelelően cselekedjetek csupán. Azért jöttem, hogy elmondjam és megmutassam saját tudati szintemet, s felkérjelek benneteket arra, hogy ez legyen számotokra a mérce. Ezt kell megcéloznotok. Nem üdvösségetek érdekében. Mindenki üdvözül, aki meggyőződése szerint cselekszik. Így volt ez a múltban, és így lesz a jövőben is. Ha nem így lenne, akkor Én erkölcstelenebb lennék, mint ti.
Azért jöttem, hogy már itt a földön halljátok Tőlem, és lássátok életemen, miképpen kell szebbé tennetek egymás életét. Az Én erőm birtoklása nem az erők küzdelmét jelenti. Az erők küzdelmének mindig, kivétel nélkül mindig, temetés a vége. Az Én erőm, szeretetem, valóban életet fakaszt. Az az Istenember-vér, mely e földre hullott, ERŐM győzelmét jelentette a ti erőtök felett. Ismerem szeretetem végtelen erejét. Ezért bízom. Nem a ti nagyszerűségetek&shy;ben, hanem abban, hogy azzá tudlak tenni benneteket szeretetem erejével, amivé szeretnélek."
ezo-178.jpg
<!-- / message --><!-- sig -->__________________
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
jesus14.jpg

MÁRIA MAGATARTÁSA, JÉZUS SZENVEDÉSE IDEJÉN.

Istenem! Mi volt a Szűzanyával Jézus szenvedésének idején?
HANG: " Ami egy teljesen Nekem odaadott anyával lehetséges. Nem ábrándozott. Tökéletes visszhangja volt Fiam, Fiúnk IGEN-jének. Máriát nem ismeri a világ. Majd látni fogod, és akkor eszedbe jutnak ezek a szavaim. Mária az Én örömöm különleges virága. Igen: titkos értelmű Rózsa.
Mária hallatlan nagy hatékonysággal nyúl bele életetekbe. Gondolj Medjugorjére! A Mária-tisztelet nem korlátozható. Akik ellene beszélnek, azok azért teszik, mert bántja őket az a túlzott elferdítés, amely Máriának is nagyon fáj.
Nyilvánvaló, hogy az első Mária-tisztelő Én voltam. Hozzám hasonlóan kellene tisztelnetek Máriát. Vagyis Jézusra mutató magatartását kellene magatokévá tenni. Jó, ha kéritek segítségét, de még jobb, ha felajánljátok neki önmagatok segítségét. Mária tehetetlen nélkületek a földi életetek formálásában. Valójában Én is tehetetlen vagyok nélkületek e téren. Aki ezt elfelejti, vagy nem veszi tudomásul, annak minden imádság pótcselekvés csupán. Aki tudomásul veszi és elfogadja, annak szinte határtalanra nő szereteté&shy;nek húzó ereje."


jesus15.jpg
<!-- / message --><!-- sig -->
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
jesus15.jpg




AZ IMA KINCS, ÉS NEM KITÜNTETÉS.


Istenem! Mérhetetlen kincsnek kell tartanom, hogy szólhatok Hozzád.
HANG: "Igen, ez valóban KINCS. Kincs, és nem kitüntetés számotokra. Sajnos ezzel a kinccsel is úgy vagytok, mint az anyagi világ legnagyobb kincseivel. Azt értékelitek legkevésbé, ami legkevésbé nélkülözhető: tűz, víz, levegő!
A Velem való kapcsolat értékelése dönti el önértékelésetek. Föltámadást kéne átélnetek mindannyiszor, valahányszor imáitokban Hozzám fordultok. Ha imátok nem üres pótcselekvés, hanem valóban élő találkozás Velem, akkor az olyan, mint mikor a természetben föltámad a szél. Akkor tisztító erők kezdenek működni az álmatag levegőben. Aki igazán törekszik átélni imájában a Velem való kapcsolatot, annak szívében azonnal tisztító erők indulnak el, és ezek az erők, csak ezek az erők, képesek szebbé tenni világotokat."



jesus16.jpg
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
jesus17.jpg

A SZOLGÁLATBAN AZ IRÁNY A LEGFONTOSABB.

1993. febr. 18. /csütörtök/
Mennyei Atyám! Ma van 4-ik napja, hogy das Geheimnis Mari&shy;ens című könyv alapján elmélkedem.
Mária szolgálónak mondta magát, és élete leghőbb vágya az volt, hogy ennek megfeleljen. Hatalom, dicsőség? Ugyan!- Atyám! Hallgatni akarom Lelked hangját.
HANG: " Barátom! Igen. A barátság vagy azonosak között jön létre, vagy azonossá tesz. E folyamatban kétségtelenül a rangosabb vállalja a nagyobb munkát. Nyilván a rangosabb Én vagyok. Miben? A SZOLGÁLATBAN! Igen. Önellentmondásban lennék, ha nem így értékelném a szolgálatot, ha nem lennék a szolgálat Lelke.
Igen. Ti emberek, szemüvegben jártok. Magatok által elgondolt és csinált, tehát torzító szemüvegben. Bajaitok gyökere az, hogy a mulandó világban akartok jó helyet biztosítani magatoknak, s úgy gondoljátok, hogy ez akkor sikerül, ha egyre jobban megismeritek és meghódítjátok a mulandóságot. A világrekordok megközelítéséért és felülmúlásáért mennyi erkölcsi ronccsá lett emberi élet tesz tanúságot arról, hogy mindez csak hiúság és hiúságok hiúsága!
Barátom! Az IRÁNY a legfontosabb. Igen. Ami mulandó, annak felhasználása tesz tanúságot arról, hogy mennyire az IRÁNY a legfontosabb. A mulandóságot mulandóságra felhasználni, ez az em&shy;ber alatti világ ösztönjátéka. Élni, hogy meghaljunk. Az ember szintjén ez abszurdum. Növény, állat ezt teszi, mert egy magasabb ELV szolgálatában állnak. Erre teremtődtek. De te?!
Halljad szavaimat, melyeket Ágoston által tettem ismertté: 'Magadnak teremtettél Uram, s nyugtalan a mi szívünk, míg Benned meg nem nyugszik!' Hát erről van szó. Növény, állat, létével ezt mondja: Azért vagyok, hogy más föl- és elhasználjon. - Az ember ezt mondja: Mindent Isten tart létben szándéka szerint. Engem is. Mi hát a szándéka velem? -
Igen, ezt kell kérdezned. Válaszom: Engedned kell, hogy ne csak létben tartsalak, hanem azt is, hogy azonosulj tudatosan azzal a céllal, szándékkal, mely lényegében azonos Velem. Ez emberi nyelven: SZOLGÁLAT. -
Világodat jobban jellemzi az emberalatti élet szerepvállalása, s ezért válik gyakran és sok ember szemében megvetetté, nevetségessé, sőt üldözendővé, ha valaki kilóg a sorból, és szolgálni akar mindig, mindenkit, mindenütt! Mert Én magam sem ismerek feltételeket e tekintetben. Jókra, rosszakra fölkeltem Napomat, s igazaknak, hami&shy;saknak egyaránt adok esőt.
Nem vagyok személyválogató. Még szerepeket kiosztó is csak bizonyos értelemben vagyok. Szerepeket is ti adtok egymásnak. Emiatt sokszor van irigység köztetek. Szerepek alatt itt a közéleti szerepekre gondolok, ahol a Tőlem mindenkinek felkínált szolgálat-szerep talán csak a nevében ismert, pl. miniszter. Tartalma éppen nem a szolgálat."
Drága Lélek! Nekem is a szolgálat szerepét adtad. Mégis mindenki tisztelendőnek, sőt főtisztelendőnek szólít. Bár ez kellene, hogy szolgálatom elismerését jelentse, s gondolom sokan ezért is mondják, de hát lélektanilag szinte lehetetlen, hogy személyem magasztalását ne hallanám ki belőle. Gondolom, még a Szentatyát is, mikor szent atyának nevezik, ő tényleg azt hiszi, hogy ő szent atya. Ha nem így lenne, nem így neveztetné magát. -
Örülök, hogy barátaim, testvéreim engem csak bácsinak nevez&shy;nek és nem tisztelendőznek. Bár fejfámra is csak ezt írnák a nevem mellé!
Istenem! Tudom, hogy az önismeret nem elég a boldogsághoz. Nem elég, ha megelégszem azzal, hogy olyannak lássam magam, amilyennek Te látsz. Sokkal nagyobb szükségem van Isten-ismeretre, hogy olyanná lehessek, amilyenné Te látni szeretnél. Tudom azt is, hogy ennek immár kétezer éve semmi akadálya nincs, mivel aki Jézust látja, az az Atyát látja, aki Jézust ismeri, az az Atyát ismeri.
Jézusom! Számodra nyitott könyv volt a Szűzanya, s az ő számára pedig Te voltál kinyitható könyv. Ő sokat, szinte mindent Belőled olvasott ki. Tette, tehette azért, mert szolgálónak ismerte önmagát. Vagyis annak, aminek Te szeretted őt látni. - Gondolom, égi Anyánk nemcsak abban segít bennünket, hogy olyannak lássuk magunkat, amilyeneknek Te látsz minket, hanem abban is, hogy olyanná tudjunk válni, amilyenné Te szeretnéd. -
Jézusom! Neked otthonod volt Mária. Mindenkit otthonodnak akarsz tudni, otthonodnak akarsz ismerni. Mindenki annyiban a Tiéd, amennyiben otthonod. Nem lehet igazi otthonod az a hideg templom, ahová szentségi jelenléted miatt úgy érezzük, hogy mi eljöhetünk Hozzád, amikor akarunk, de Te nem jöhetsz hozzánk, amikor akarsz. Mi jöhetünk, mert te ezért vagy. De Te nem jöhetsz, mert mi nagyon sok-mindenért vagyunk amellett, és néha azért is, hogy Hozzád menjünk.
Jézusom! Ma a Te szentségi jelenlétednek van a napja. Ma megköszönöm, hogy Te jobban bízol bennem, mint én Tebenned, s mint én magamban. Köszönöm, hogy e bizalmad alapja saját szereteted erejének tökéletes ismerete, mert Magadra teremtettél mindannyiunkat Uram, és nyugtalan a mi szívünk mindaddig, míg Benned meg nem nyugszik.

jesus18.jpg

<!-- / message --><!-- sig -->
 

HG3FCB BARBARA

Állandó Tag
Állandó Tag
Megtaláltam a Hang üzeneteket, és nekem nagyon tetszenek. Remélem, hogy másoknak is örömet fogok szerezni vele.

Dombi Ferenc


Egy katolikus pap párbeszéde égi lényekkel

ferib.jpg
A 43 Hang kötet szerzője Dombi Feri bácsi, aki 1927 november 25-én született (Hont.m.) Szob községben, egy tizenkétgyermekes család ötödik gyermekeként, .....................

Betegsége miatt 2002-től a székesfehérvári papi otthonban élt. 2004. május 1-én elhagyta a földi világot, és égi otthonába költözött.

Feri bácsival a Kiskegyed című magazin 2001-ben riportot készített "Jelet kértem a Szűzanyától" címmel, amit lentebb olvshatsz el.
Szia Kedves Kicsi Fecske!
Örülök,hogy megtaláltad és fel is raktad Dombi Feribácsit mint a Hang anyag íróját és élete fontosabb dátumait Én a 90-es évek elején jártam több előadására és nagyon megfogott az egyszerűsége és az igazi tiszta szeretete és lelkesedése.
Előadásai az egszerűségében is csodálatossak voltak, mindenkihez egyformán szólt és csodálatos tiszta szív szeretettel.
Az előadásain volt alkalmam venni pár könyvet, tudom számozva vannak és elég sok hiányzik is a teljes kiadványokból.
Kicsi Fecske gratulálok a topiknyitásodhoz és sok sikert és hozzászólásokat kívánok Neked szeretettel!:
Barbi
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére