Szenzációs fejlemény az évszázad egyik legnagyobb korrupciós botrányában

Az amerikai kormány visszajuttatott Malajziának a 1Malaysia Development Berhad stratégiai fejlesztési alapból (1MDB) eltulajdonított körülbelül 460 millió dollárt - közölte a malajziai pénzügyminisztérium.

Tengku Zafrul maláj pénzügyminiszter köszönetet mondott az amerikai kormánynak, és elmondta: bízik a további együttműködésben. A tárca szerint eddig körülbelül 3,8 milliárd dollárt sikerült visszaszereznie az 1MDB-alappal összefüggésben.

Az amerikai igazságügyi minisztérium 2016-ban kezdte meg az 1MDB-ből eltulajdonított eszközök és pénz visszaszerzését, amelyeket a feltételezések szerint az Egyesült Államokon keresztül moshattak tisztára, köztük New York-i ingatlanok, valamint Claude Monet- és Vincent van Gogh-műalkotások megvásárlásával. A tárca szerint akár 4,5 milliárd dollárnak megfelelő összeget is ellophattak az alapból.

Az 1MDB-botrány 2015-ben robbant ki, miután a The Wall Street Journal című amerikai napilap és a Sarawak Report, a londoni székhelyű oknyomozó portál feltárta, hogy Nadzsib Razak korábbi malajziai miniszterelnök hivatali ideje alatt 681 millió dollárnak (csaknem 195 milliárd forint) megfelelő összeget irányított át a teljes mértékben a kormány ellenőrzése alatt álló 1MDB-alaptól saját bankszámláira. Mind Nadzsib, mind az 1MDB vezetősége tagadta, hogy bűncselekmény történt.

Nadzsibot a korrupciós botrány első perében minden vádpontban bűnösnek találták, és tizenkét év börtönbüntetésre ítélték tavaly júliusban.
Az 1MDB a múlt héten keresetet nyújtott be eszközök visszaszerzésére körülbelül 23 milliárd dollár értékben.

MTI

20191119penzmosas-illusztracio.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,391
Tagok
615,651
Legújabb tagunk
Serényi Edit
Oldal tetejére