Szerelmi mágia

Barrydo1

Állandó Tag
Állandó Tag
Lenne egy kérdésem (érdekel, kíváncsi vagyok). Úgy néz ki, hogy félig meddig szerelmi kötést tettem valakire, de azért mert a Vonzás törvényét akartam alkalmazni (csak a filmben elfelejtenek néhány aprócska, de lényeges dolgot közölni, szerintem) szóval én ezt nem nevezném szándékos szerelmi kötésnek, vagy vudunak, meg fekete mágiának, attól függetlenül, hogy az lett belőle, mivel NEM tudtam róla. Viszont, ha valaki rendes vudu könyvből próbál meg szerelmi kötést tenni, és ha pl. változtat pár dolgon, máshogyan írja le és fogalmazza meg amit akar, pl. beleteszi azt is, hogy ha úgy hozza a sors, akkor le is lehessen szedni a kötést, amikor úgy akarja, vagy ezt a kötést úgy teszi RÁ részben, hogy hozzáteszi, hogy szabad akaratából szeresse és ne sérüljön közben, stb..., akkor ilyen értelemben működik a mágia? Tehát megtudom pl. úgy fogalmazni, hogy ne kössem életem végig magamat össze vele, ha netán elmúlik ez az erős vágyakozás a másik iránt, továbbá el lehet azt kerülni, hogy akire feltettük ezt a kötést, az ne utáljon meg? Nem tudom érthető-e mit szeretnék kérdezni.:rolleyes::p Kell legyenek kiskapuk a szerelmi kötés alkalmazása során nem? Tehát hogy ne süljön el rosszul, csak úgy, ahogyan szeretnénk és közben ne sérüljön az sem, akire tennénk fel, és közben mi se sérüljünk, stb... Tényleg csak kíváncsiságból kérdezem. ;)

Szia!
Arra a mondatodra szeretnék reagálni, hogy "Kell legyenek kiskapuk a szerelmi kötés alkalmazása során nem?"
Először is, én már próbáltam szerelmi kötést alkalmazni. (Itt is, és máshol is olvashatsz sok olyan véleményt, hogy tilos, meg hogy a másik szabad akaratát nem lehet, nem szabad korlátozni.) Amikor én kötést alkalmaztam, mindig odaírtam,hogy ha ő is akarja, és hogy minden érintett jól jöjjön ki a dologból. SOHA NEM JÖTT BE!!! legalábbis eddig. Viszont az sosem jutott eszembe, hogy vissza akarhatom egyszer csinálni. Ez olyan érzést kelt,hogy lehet,hogy nem is szeretem azt a valakit, csak ki akarom próbálni, hogy tudok - e hatni rá. Varázslattal, vagy anélkül.
Ha tényleg szereted (vagy legalább is úgy gondolod) akkor nincs, és nem is kell kiskapu. Ha úgy érzed, hogy kell, akkor viszont nem szereted eléggé.
Viszont mára már változott a véleményem. Rettenetesen szeretném, ha az álmom valósággá válna, de NE varázslat miatt. Ha megszeret, magam miatt szeressen.
Kívánom,hogy varázslat nélkül szeressenek!kiss
 
O

oliyboty

Vendég
Nálam meg most jött el az a pont, hogy szerelmi kötést akarok :( Amit véletlenül tettem fel, nem tudom, hogy hat vagy sem, fog egyáltalán hatni:confused: , de az előbb erősítettem rajta és csináltam még egyet, az Ő és Én fényképemet kinyomtattam, és írtam alá minden félét, meg hogy a mai dátumtól lépjen érvénybe a kötés és 3 teljes évig tartson, amikor meg letelik a 3 év, akkor fel lehessen bontani. De írtam olyanokat, hogy szeressük egymást nagyon, boldogok legyünk, ne legyen semmi ártalmas hatása, ne legyen rossz következménye, stb... Meg égettem hozzá gyertyát is (igaz fekete nem volt) egy pirosast és egy narancssárgát. De se hajszálam, se személyes tárgyam nem volt Tőle, így hát nem biztos, hogy fog működni, no meg az Univerzumnak adtam fel a rendelést és ment ki a kívánság táblámra a másik mellé (az utóbbinál tök véletlen volt), de amit most csináltam meg, azt tudatosan csináltam és akarom, hogy hasson, minél hamarabb... :( Teljesen féltékeny vagyok, meg azt hiszem kezdek megint beleszeretni és NEM tudok lemondani róla, megakarom próbálni vele egyszer normálisan (mert Ő nem ad neki esélyt, mivel nem jönnénk ki hosszútávon a viták miatt, de ez marhaság, csak Ő nem akar kötelezettségeket, de bezzeg, hogy máshogyan együtt legyünk, azt persze akarja, nekem meg ebből van elegem, Akarom ŐT normálisan, meg szeretni őt, hogy Ő is szeressen, stb...), hátha ez segít ez a kötés abban, hogy szeressük egymást és lehet, hogy segítene is nekünk ez a kötés, bár nem nagyon hiszek abban, hogy mágikus erők által össze leszünk kötve... Vuduzni ilyen téren nem akarok, vagyis durvább eszközöket bevetni, a kötés végett. Remélem, hogy ez hatni fog, próbáltam úgy megfogalmazni, feladni az Univerzum felé, hogy ne legyen bajunk belőle és ne legyenek ártó dolgok sem, és 3 év után visszakapjuk a szabadságunkat. Nem ártó hatással csináltam, mégha ezzel ártok is kicsit (bár itt is azért próbáltam a vonzás törvénye szerint csinálni). :confused::confused: :( :( Bár lehet fel kéne keresni egy igazi boszit, a házi készítésűek nem hatnak annyira, vagy én tudom rosszul?
 
I

ionon

Ajánlom neked egy közös meditációt amit a szívszentélyeteken keresztül történik ha ekkor sem fog beléd habarodni úgy ahogy te szeretnéd reménytelen mért a szentélyeteken keresztül olyan érdekes történésekben tudtok lenni hogy az na szavamra. Engem is szeretne valaki nagyon megszerezni de már az elején mondtam lehetetlen és a szívszentélyben megélt dolgok miatt sem tudok meg változni olyan irányba ahogyan ő szeretné pedig érdekes élményekben voltam vele ott. Talán nem kellet volna a szívszentély dolgot meg tenni mert neki még rosszabb lett a létezés tudata de lehet hogy a barátodnak segítene hogy hol és milyen körülményekben leszel vele ott majd ki találod. ;) kiss
 
Ebben tudnál nekem segíteni? Még meditálni nem kezdtem el, se agykontrollozni, pár vezetett agykontrollt hallgattam eddig meg. De még nem igazán tudtam bennük elmélyülni. Érdekel minden megoldás. Elnézést a tudatlanságomért, de a szívszentély dolgon mit kell érteni? Szép napot! kiss
 
O

oliyboty

Vendég
Tudom kicsit furcsa kérdés, de tudna nekem ajánlani valaki jó boszit? Ő --> Anushavan Nagymester mennyire jó?
 
O

oliyboty

Vendég
Azt hiszem kezd hatni a szerelmi kötésem... A történet a következő. A sráccal összevesztem nagyon több, mint egy 1 hétig nem is kerestem, fel sem hívtam, nem írtam neki, stb..., egyszóval nagyon ki voltam akadva, hogy 2 héten keresztül folyamatosan levegő voltam és eldöntöttem, hogy akkor lezárom ezt a fejezetet az életemben. Persze a kötést még mindig nem semmisítettem meg, ott van kinn a kívánság táblámon. De meg akarom szüntetni, még nem olyan erős, eltelt lassan 2 hét, mikor ráerősítettem és csináltam még egyet, szóval szerintem vissza lehet vonni, ugye??? Tudom, hogy hülyeséget csináltam, de visszaadom a szabad akaratát, nem avatkozom be az életébe és nem akarom befolyásolni, főleg, hogy egy másik férfi jelent meg az életemben, akivel még csak ismerkedünk igaz, de nagyon sok a közös bennünk, és nagyon úgy néz ki, hogy szerelem lesz belőle, stb... Na a lényeg ahova ki akarok lyukadni, hogy ma hajnalban írt egy smst nekem a srác, akire raktam a kötést, hogyha akarok menjek át hozzá. Ő ilyet soha nem csinált még, mindig én kerestem őt, soha nem keresett és múlt héten úgy váltam el tőle, hogy felejtsem el, nem akarok soha többet tőle semmit, stb... Le is tiltottam msnről, és tényleg nem léptem vele kapcsolatban. Most ez lehet véletlen (bár én ezekben nem hiszek) vagy inkább a fekete mágia volt? Tehát hat a kötés (vonzás törvényével csináltam végig, nem voodooztam meg hasonlók)? Amit akarok kérdezni, hogy hogyan tudom megsemmisíteni? Pl. ha elvágom ollóval, vagy a sráccal közösen elégetjük, szétvágjuk, közben kimondom azt, hogy visszaadom a szabadságát, és mondok egy mantrát is, akkor megszűnik? Továbbá van olyan mágus, aki leszedi a kötést, ha nem sikerülne?

Bocsi, hogy kicsit össze-vissza írtam, nem itt járok gondolatban.

Köszi a választ!kiss
 
zazett

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok!
Ha valaki olvassa az oldalt és ért valamelyest ehhez a témához tudna nekem segíteni? Szeretném már megtalálni végre az igazit, de nekm soha nem jön össze a pasikkal!
Előre is köszy
 
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Kérd a fény segítségét garantált a siker benne. Iván napi tűz ugrásról hallottál már 23-24éjjel át, kell ugrani a tűz felet egy éven belül a fény társat fog találni neked de, a tűz folyó vagy tópart mellet kell lennie. Azt nem tudom, hogy a többi az őszi, téli, tavaszinál is működik, remélem igen. Nálam legalábbis működött (azt hogy nem éltem az alkalommal a más kérdés). Skandináv népeknél a mai napig betartva de itt hála már sokan teszik a fényt segítségül a társtalálásban. Fény az igazit fogja megtalálni.
 
O

oliyboty

Vendég
sziasztok!
Ha valaki olvassa az oldalt és ért valamelyest ehhez a témához tudna nekem segíteni? Szeretném már megtalálni végre az igazit, de nekm soha nem jön össze a pasikkal!
Előre is köszy

Szerelmi mágiát nem javasolnék (én már tanultam belőle, vagyis hatásokat még nem észleltem, de rájöttem, hogy nagy hülyeség és nem szabad, úgyhogy még időben voltam), mások szabad akaratát nem szabad befolyásolni, egyszerűen nincsen hozzá jogunk.

Inkább rendelj az univerzumtól. Képzeld el a nagy Őt, milyen legyen kívülről és belülről, milyennek szeretnéd őt, tehát minden olyan jöhet, amit szeretnél, utána add fel a rendelésed. Csak arra vigyázz, hogy szívből jöjjön és összhangban legyél, ha akarod, akkor kösd ki, hogy kb. mennyi időn belül szeretnéd, utána felejtsd el.

Nekem még igaz nem volt ilyen tapasztalatom, de majd kövi héten ráállok erre, biztos működőképes a dolog. A titok című topicot látogasd meg, annyi jó tanácsot írtak oda páran már. :)
 
amanfromdiosjeno

Állandó Tag
Állandó Tag
A szerelmi kötés

Sziasztok!

Angyalmágiával és jóslással foglalkozom már közel 15 éve, így muszáj kicsit beleszólnom a beszélgetésetekbe:)
Kicsit mintha összekeveredtek volna a dolgok, sok kérdést tettetek fel, megpróbálom ezeket sorba venni.

1. A mágia és a gondolattal történő bevonzás nem ugyanaz, bár az alapja valóban mindkettőnek a koncentráció. Azonban amíg a pozitív gondolatokkal kérsz, addig a mágiával parancsolsz.

Nincs olyan, "hogy varázsoltam, de mégse", "parancsoltam a szerelmet, de mégse"...! Ez akkor nem mágia, hanem álmodozás.

Programozással és a gondolkodásod megváltoztatásával magadhoz vonzhatod a vágyott szerelmi kapcsolat lehetőségét, ez számomra nem kétséges, hiszen a tanítványaim visszajelzése alapján némi felkészülés után a meditációban és a vizualizációban eladdig járatlan ember is teremthet a gondolataival.
Ez a fajta kérés "lágy", nem a befolyásolásra épül, hanem a szelíd kérésre. Ha teljesül, akkor abban már benne foglaltatik, hogy ez a szerelmi kapcsolat mindkét fél részére kölcsönösen előnyös.

2. A szerelmi kötés minden formája egyértelműen mágia: mindegy, hogy wodoo-babát használsz vagy más személyes tárgyakat.
Körültekintő mágus először maga méri fel, hogy mennyire megalapozott a kötés kérése, és ha úgy látja, elvégezhető, akkor égi segítőitől engedélyt kér rá.
Csak ezek után végzi el a kötést.

3. A kötés - mint minden mágikus cselekedet - feloldható, de csak rendkívül nehezen. Ugyanis a bontásra ítélt szerelmi kapcsolaton egyben átok is ül - és az átkot ez esetben úgy kell levenni, hogy az teljes mértékben megsemmisüljön, ne érvényesüljön a "háromszor szálljon vissza".
Fontos tudni, hogy a szerelmi kötés feloldása mindkét félben hosszú idő alatt és nehezen feloldódó negatív érzelmi gócokat okoz, amiktől nehéz megszabadulni, vagyis egyik fél sem ússza meg sérülés nélkül.

Először magadban kell eldönteni, hogy akarod-e ezt a szerelmet? Akarod-e annyira, hogy ha lejár benned az ideje, elviseld a szenvedést, amivel az elmúlása jár?

Csak akkor fordulj mágushoz, ha teljes szíveddel el tudod kötelezni magad a fenti kérdésekre adott igenlő válaszok következményei mellett.
Akkor is járj el gondosan: ha a mágus, akit felkeresel, azonnal igent mond, nem faggat ki, nem kér időt, hogy megvizsgálja a Krónikát szerelmetekről, akkor állj fel és menj el tőle azonnal!
A rosszul elvégzett mágia ezerszer veszélyesebb, mint bármilyen kötés! Ezt nagyon fontos tudni - mégis erről beszélnek a legkevesebbet.

Azok a varázslatok, leírások, amik a beavatatlan ember kezébe kerülhetnek, nem okoznak károkat, lehet velük kísérletezni. Természetesen ehhez igazodik a siker mértéke és esetlegessége is.
Valódi mágikus eljárás, szertartás leírása nem kerülhet avatatlan kezekbe, mert ez a törvény. Az ige mágusról mágusra terjed, és mindenki csak a legkiválóbb tanítványinak adja meg a végső beavatást.

Ezért aki attól fél, hogy kipróbált egy valamilyen nyilvánosan elérhető "szerelmi kötést", az ne aggódjon! Nyugodtan kipróbálhatjátok ezeket, hiszen csak akkor fognak teljesülni, ha tiszta szívvel kívánjátok, és nem árt a szertartás elvégzése senkinek.

Természetesen létezik az ilyen bizonytalan, de mégis óhajtott szerelmekre más megoldás is, ami a felkelti a vonzalmat irántad. Ez azt jelenti, hogy elkezdtek randevúzni és szépen megismeritek egymást. Vagy szerelem lesz belőle, vagy nem - de megkapod a lehetőséget. És lássuk be: tulajdonképpen ez bőven elég is kezdetnek, nem?

Mivel itt nem szabad weboldalt reklámozni, ezért akit érdekelnek még az ezzel kapcsolatos lehetőségek vagy maga a mágusképzés, az keressen meg nyugodtan privát levélben, nagyon szívesen válaszolok! Apró-cseprő kérdésekre is, mert nem ügyfeleket keresek, hanem segíteni szeretnék.

Szeretettel,
Aman
 
neudodo

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok

Félre ne értsetek nem leszólni szeretném ezt a topikot amatőr kezdő kérdéseit tenném fel inkább.
Ez a szerelmi mágia miért jó? Az rendben hogy én akarom hogy megszeressen és ha magamhozláncolom mágiával azt kapom amit szeretnék ? Vagy ez hogy muködik. Akarata ellenére fog szeretni?
Ha nem akkor erre vágyik az ember?
Bocsánat ha valakit megbántok ezzel de ezek egy amatőr kérdései csak ismerkedem ezzel a dologgal.

Üdv Dodo
 
Senton

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap megfogott az ihlet. Másoknak nagyon tetszett és mondták tegyem fel valahova ezt az írást, gondoltam ide is felrakom.

A múlt árnyéka újra kísért. Szemedben látom a jövőt, bár mosolyod a múltat idézi. Tehetetlen börtönömben, érzések fátylába takarózok, nehogy látható legyek igazi valómban. Néha szavak nélkül is értem magam, bár nehéz valóságnak vélni azt. Újra látlak, bár nem úgy mint rég, de megismerlek akkor is, ha nem te vagy. Most csak maradt a hallgatás. Néha a néma kiáltásban újra láthatóvá válik a fény. Csak én látom, nem hallja senki. Szemem lecsukom, a könnyeimet elteszem emlékbe. Hátha rejtenek szép képeket is.
 
Lucrezia Borgia

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Aman!

Örülök nagyon, hogy ilyen jól megfogalmaztál dolgokat! Nagyon egyetértek majnem mindennel, amit leírtál. Egyetlen kivétellel: Ha valaki nagyon koncentrál, szinte bármilyen módon tud mágiát is végezni, mindenféle előtanulmányok nélkül is. Éppen most nemrég írtam a fekete mágiás topicba, hogy amikor én még semmit, de tényleg semmit nem hallottam semmi mágiáról, csak annyit, hogy azért létezik, meg hogy van olyan, hogy woodoo, amit valahol messze csinálnak az ottaniak - szóval ez volt a "hatalmas" ismeretanyagom, akkor került a kezembe egy könyv a woodoo-ról, ami tartalmazott néhány ábrát, amivel állítólag ott szoktak mindenféle mágiát csinálni. Na én tettem valakire (meg magamra) egy szerelmi kötést. Hát sikerült. Utána jöttem rá, mekkora hibát követtem el. Aztán meg több, mint 3 évembe tellett, amikor a kb. 4. segítőm segítségével végre le tudtam szedni, az már úgy a 6. próbálkozásom volt.
Most már 5-6 éve jósolok, egy ideje néha varázsolok is, de időközben eltelt majdnem 10 év. És akkor ezekről a dolgokról a leghalványabb fogalmam sem volt. Mindent jóval később tanultam meg. Úgyhogy szerintem csakis az lehet biztonságos, ha kellő tisztelet és alázat nélkül inkább nem közeledünk a mágiához, mert furcsa és ijesztő dolgokat tapasztalhatunk...

Amúgy alapvetően egyetértek Veled abban, amit leírtál.

Még csak annyit, hogy valójában minden egyes szavunk és gondolatunk is egyfajta mágia. De nincs akkora hatása (általában), hogy komoly gondot okozzon az életünkben. Arra viszont érdemes figyelni: amíg csak arról álmodozom, hogy milyen jó lenne XY-nal kézen fogva sétálni a parkban, az valóban szelíd kérés, ahogy írod is. Ha azonban rögeszmévé válik, annak már lehet következménye. Nem biztos, hogy a másikra lesz hatása, viszont amíg én a másik képével, vágyával vagyok ennyire tele, addig sok-sok egyéb örömtől is megfoszthatom magam - nemcsak a párkapcsolat terén. Mert ami teli van, abba más már nem fér... Na és persze esélyem sincs, hogy valakit bevonzzak az életembe, aki mellett sokkal több boldogságot is átélhetnék esetleg, mint akiről ábrándozok.
 
O

oliyboty

Vendég
Nem kell nmaria, csak dolgozhatsz majd a karmádon amit magadra vettél :).

De ez attól függ, hogy milyen kötést csináltál nem?:rolleyes: Tehát, ha woodoo könyv által, vagy boszi által, vagy magadtól de úgy, hogy konyítasz azért a spirit világhoz, akkor úgy baj. Viszont ha úgy csinálod ahogy én is pl. hogy először tök véletlen tettem fel kötést a vonzás törvénye által (filmben elfelejtették közölni, hogy pasi téren nem kéne használni), utána majd 2x tudatosan, de gőzöm nem volt a spirit dolgokról, és semmit sem használtam, akkor szerintem úgy nem baj, mégpedig azért nem, mert a kötésem semmit nem használt. Még mindig ott van kinn a parafatáblámon (lusta voltam megsemmisíteni :D ), de semmi olyan hatást nem tapasztalok se én, sem pedig a srác, amit elvileg kellene...:rolleyes:
 
T

T.K

A törveny nem ismerese, az nem mentesit a büntetestöl.
 
T

T.K

Vendég
Oké, ezt aláírom. De ha valaki megbánja és próbálja jóvá tenni, igazán ott fenn is díjazhatnák...:rolleyes:

... es dijazva is lesz. A megbanas (ami nincs szellemi sikon, hanem a felismeres)mindenfele keppen el van "odafennt" ismerve. De a magbanas meg alapjaban veve nem eleg, hanem tetteinkkel(gondolkozasunkkal) be kell bizonyitani, hogy meg akarom valtoztatni az eletem, mert bizonyos összefüggeseket felismertem.
 
Oldal tetejére