Szomorú hír

Nyakó Júlia

1782149887841.png

1963. február 8. - 2026. június 20.

Az Aase-díjas színésznő 1963-ban született Debrecenben. Második osztályos szakközépiskolásként választotta ki Rózsa János filmrendező a Vasárnapi szülők című filmjének főszerepére.

1982-1987 között a Mafilm színtársulatának tagja volt. 1987-1991 között a győri Kisfaludy Színház művésze volt. 1992-1994 között a szolnoki Szigligeti Színházban lépett fel és vendégként játszott Szabadkán. 1994-ben a kecskeméti Katona József Színház tagja lett, majd szabadúszóként tevékenykedett. 1997-től a Stúdió K-val dolgozott.

A színház mellett olyan filmekben szerepelt, mint a Szörnyek évadja (1987) Jancsó Miklós rendezésében, az 1994-es Woyzeck Szász János rendezőtől, a Hamvadó cigarettavég (2001), a Friss levegő (2006), a Márió, a varázsló (2008), az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről (2017) Enyedi Ildikótól, a 2018-as Genezis és a Valan – Az angyalok völgye (2019). Olyan televíziós sorozatokban is játszott, mint a Drága örökösök vagy a Tündérkert.
 
Utoljára módosítva:
Tragikus hirtelenséggel meghalt Németh Zsanett, Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó. A hírt a Bolgár Birkózószövetségtől érkező információk erősítették meg a magyar szövetség számára, és több bolgár hírportál is beszámolt a tragédiáról.
A bolgár dnes.bg úgy értesült, hogy Németh Zsanett szófiai lakóhelyén a 11. emeletről zuhant a mélybe. A 32 éves birkózó 2017-ben, az újvidéki Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, a 2019-es Európa-bajnokságon pedig bronzérmes volt.
Az Arena Sport azt írja, hogy Németh az utóbbi időben depresszióval küzdött, és pszichológushoz járt. A Nemzeti Sport információi szerint napok óta érezhető volt rajta, hogy lelki problémái vannak. Hazaköltözése már szóba került, egykori klubjában, az UTE-ban szívesen fogadták volna vissza, és ha minden igaz, a hazai szövetséggel, az MBSZ-szel is felvették a kapcsolatot a visszatérés ügyében.

Németh Zsanett 32 éves volt.
1782227204777.png
 
Életének 83. évében meghalt Vajda Márta színművész. A szomorú hírt a színésznő lánya, Brunner Márta tette közzé a közösségi médiában.

Vajda Márta 15 évesen debütált a filmvásznon, a Tenkes kapitánya című filmsorozatban, Székely Veronika szerepében.
 
Hosszú betegség után életének 60. évében elhunyt Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezető igazgatója és cégvezetője – jelentette be a cég.

A közleményben azt írták:

Zoli az Eisbergnél lefektette az emberközpontú cégvezetés alapjait és küldetéstudatát, de nemcsak a cég életében hagyott maga után hatalmas nyomot, hanem a teljes magyar üzleti közösségben is. Életfelfogásával, mentori jelenlétével, Emberszemlélet című könyvével és az Önzetlenség Napja kezdeményezéssel örök inspirációt hagy maga után. Nehéz szavakba önteni, mit jelentett az embersége azoknak, akik ismerték, de emléke velünk marad. Zoli emlékét az Eisberg csapata, valamint minden volt kollégája örökre szívében őrzi.

„A rákbetegség nem illik az én karakteremhez!”​

1782820604290.png
 
75 éves korában meghalt a Village People énekese, Victor Willis. A diszkóegyüttes az 1970-es évek végén alakult, és olyan slágereket adtak ki, mint a Y.M.C.A és az In The Navy.
. A hírt a zenekar a közösségimédia-felületein jelentette be egy bejegyzésben.

Mély szomorúsággal tudatjuk Victor Willis, a Village People vezető énekesének halálát. Victor 2026. június 30-án, hétfőn hunyt el egy rövid, de agresszív lefolyású betegség következtében
– áll a bejegyzésben.
1782901984447.png
 
Meghalt Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Színház társulatának meghatározó művésze – írja a Magyar Színház a Facebook-oldalán.
A Nemzeti Színház örökös tagjaként 2000-től a névváltozást követően is a Pesti Magyar Színház társulatának tagja maradt. Még 93 évesen is játszott Háy János Házasságon innen, házasságon túl című előadásában.


Csernus Mariann személyében nem csupán kivételes színművészt veszítettünk el, hanem olyan alkotót, aki egész életével bizonyította, hogy a színpad iránti szeretet valóban egy életre szóló hivatás
97 éves korában meghalt Csernus Mariann.
1782902120931.png
 
82 éves korában elhunyt Michael Byrne, akit a legtöbben az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag kíméletlen Vogel ezredeseként, vagy a Harry Potter-filmek sötét varázslójaként, Gellert Grindelwaldként ismerhettek.
A legendás színész Laurence Olivier nemzeti színházában kezdte pályafutását, majd olyan kultikus alkotásokban nyújtott felejthetetlen alakítást, mint A rettenthetetlen, a James Bond: A holnap markában, vagy Martin Scorsese New York bandái című mozija. Hetven évet átívelő karrierje során több mint 170 szerepben láthatta a közönség.
Nyugodjék békében!
1782904242673.png
 
83 éves korában meghalt Szilágyi Tibor, Kossuth-díjas színművész. Az érdemes művész július 2-án, csütörtökön, családja körében halt meg.
A színház mellett számos filmben és tévésorozatban is szerepelt, illetve a rádióban is gyakran hallható volt a hangja, többek között kabarékban. 1988–1989-ben az MSZMP KB tagja, majd 1989–1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagja volt.

Szinkronhangként is sokat foglalkoztatott, többek közt Jean Reno leginkább megszokott magyar hangja volt.
Több mint 120 filmben és televíziós produkcióban nyújtott felejthetetlen alakítást, mint az Eszter hagyatékában, az Üvegtigris első és második részében, valamint a Szabó István rendezésében készült Rokonokban. Rendezőként is sikeres volt, továbbá két verseskötete is megjelent.
1783068039109.png
 
Június 30-án, életének 76. évében meghalt Molnár Gergely zenész, a Spions nevű punkegyüttes alapítója.
Spiel! (az 1980-as évektől Kanadában élő és DJ-ként dolgozó Molnár Gergely, a legendás Spions együttes alapítója és az 1970-es évek magyarországi alternatív kulturális szcénéjének meghatározó személyisége) élettársa, Gina (Lakatos Gabriella) halála után nem látta értelmét a folytatásnak és egy utolsó salto mortaléval követte őt. Gyászoljuk barátunkat és kollégánkat!
– áll a bejegyzésben.

A művész utolsó kérése volt, hogy írásos hagyatéka Magyarországra, lehetőleg az Artpool az archívumába kerüljön halála után.
Molnár 1977-ben alapította a Spionst Hegedűs Péter gitárossal és ifj. Kurtág Györggyel közösen. A zenekart a hazai punk-kultúra egyik elindítójának tartják, és több művész is ihletadóként hivatkozott rá a későbbiekben.

A rendszer nyomásának hatására Molnár 1978-ban, Hegedűssel együtt elhagyta az országot: a művész első úti célja Franciaország volt, majd végül Kanadában telepedett le, ahol haláláig élt. Külföldön Helmut Spiel!, majd Gregor Davidow álnéven is alkotott.
Molnár 1977-ben alapította a Spionst Hegedűs Péter gitárossal és ifj. Kurtág Györggyel közösen. A zenekart a hazai punk-kultúra egyik elindítójának tartják, és több művész is ihletadóként hivatkozott rá a későbbiekben.

A rendszer nyomásának hatására Molnár 1978-ban, Hegedűssel együtt elhagyta az országot: a művész első úti célja Franciaország volt, majd végül Kanadában telepedett le, ahol haláláig élt. Külföldön Helmut Spiel!, majd Gregor Davidow álnéven is alkotott.
Molnár 1977-ben alapította a Spionst Hegedűs Péter gitárossal és ifj. Kurtág Györggyel közösen. A zenekart a hazai punk-kultúra egyik elindítójának tartják, és több művész is ihletadóként hivatkozott rá a későbbiekben.

A rendszer nyomásának hatására Molnár 1978-ban, Hegedűssel együtt elhagyta az országot: a művész első úti célja Franciaország volt, majd végül Kanadában telepedett le, ahol haláláig élt. Külföldön Helmut Spiel!, majd Gregor Davidow álnéven is alkotott.
Molnár Gergely (ex-Spions) és Kántor István (performance- és képzőművész)
1783068433645.png
 
Szomorú hír érkezett; 76 éves korában elhunyt Kjell Nilsson svéd súlyemelő és színész, akinek legikonikusabb alakítása a „Lord Humungus” nevű főgonosz volt az 1981-es Mad Max 2. – Az országúti harcos című kultikus akciófilmben.
Pályája elején, Svédországban olimpiai szintű súlyemelőként és testépítőként tevékenykedett.
Ő készítette fel a svéd atlétákat az 1980-as moszkvai olimpiai játékokra.
Miután feleségül vette Kate Ferguson ausztrál színésznőt, a kontinensre költözött, ahol felesége ösztönzésére kezdett el filmes szerepek után nézni.
George Miller filmjében ő játszotta a hokimaszkos, kigyúrt pusztasági vezért, Lord Humungust, aki a filmtörténet egyik legelismertebb és legmeghatározóbb posztapokaliptikus gonosztevőjévé vált.
Feltűnt továbbá a The Pirate Movie (1982), a Hard Knuckle (1987) és a The Edge of Power (1989) című ausztrál produkciókban.
Hosszan tartó rákbetegség után, Queenslandben, Ausztráliában érte a vég. Nyugodjék békében!
1783091329375.png
 
37 éves korában elhunyt Lauren Bennett énekesnő, aki a zeneiparban a Pussycat Dolls alapítója, Robin Antin által létrehozott Paradiso Girls tagjaként kezdte pályafutását, ahová azután került, hogy bejutott a brit X-faktorban a legjobb 12 közé. Az ötfős együttes 2009-ben keltett nagy feltűnést debütáló kislemezük, a Patron Tequila megjelenésével, amelyen Eve és Lil’ Jon is közreműködött, és amely a Billboard Dance Club Songs listáján a 3. helyig jutott.
1783404452020.png
 
Nyolcvanhét évesen elhunyt Louise Lasser, Woody Allen korábbi felesége, aki a hatvanas évek végén a rendező első múzsája volt. A színésznő több ismert filmben, valamint sorozatban szerepelt, de a Saturday Night Live házigazdájaként is dolgozott.
Pályafutását a Broadwayen kezdte, 1962-ben debütált egy musicalben. 1966-ban ment feleségül Woody Allenhez, de négy év múlva elváltak. Addig viszont olyan ismert filmekben játszott, mint a Fogd a pénzt és fuss vagy a Banánköztársaság. 1976-ban lett a Saturday Night Live házigazdája, de feltűnt olyan sorozatokban, mint a The Bob Newhart Show, a The Mary Tyler Moore Show, a Taxi, a Laverne and Shirley, valamint a St. Elsewhere.
1783517878724.png
 
Kilencvenkét éves korában meghalt Kádár Béla Széchenyi-díjas közgazdász, az MTA rendes tagja, aki az Antall- és a Boross-kormányban a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumát vezette. A pécsi születésű tudós a nemzetközi munkamegosztás és a gazdasági fejlődés elismert kutatója volt, pályája során az MNB Monetáris Tanácsának tagjaként és Magyarország OECD melletti nagyköveteként is dolgozott.
1783517942994.png
 
Életének 91. évében elhunyt Gombos Ilona színművésznő, aki meghatározó alakja volt a felvidéki magyar színjátszásnak.

Gombos Ilona 1959 és 1969 között a komáromi Magyar Területi Színház (MATESZ) társulatának tagjaként számos emlékezetes szerepet formált meg. Többek között Beatrice-t alakította Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájában, Mária Jozefát játszotta Federico García Lorca Bernarda Alba háza című művében, valamint Katica szerepében láthatta a közönség Vörösmarty Mihály, Görgey Gábor és Stark Tibor Handabasa, avagy a fátyol titka című vígjátékában.
1783523171418.png
 
Meghalt Bonnie Tyler walesi rockénekesnő, 75 éves volt – A népszerű énekes olyan világslágerekkel írta be magát a popzene történetébe, mint a Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It's a Heartache.


A közlemény szerint az énekesnő tegnap éjjel váratlanul hunyt el egy portugáliai kórházban.

Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie tegnap éjjel váratlanul elhunyt annak a betegségnek a következtében, amellyel kezelés alatt állt
– áll az üzenetben
1783589282482.png
 
Nyugodj békében Joanna Pettet
2026. július 7-én, 83 éves korában elhunyt Joanna Pettet, az elismert brit származású színésznő, mint a Casino Royale és a Night Gallery filmekben játszott szerepeiről ismert.
Karrierjét a képernyőn látható siker és számos tragikus történelmi kereszteződés határozta meg.
Színészi karrier és fénypontok Londonban született és Kanadában nevelkedett, New Yorkban tanult és 19 évesen debütált a Broadway-n.
Az 1970-es és 1980-as évek televíziójának része volt, szerepelt az Éjszakai Galériában, a Charlie angyalaiban, a Szerelemhajó és a Murder, She Wrote-ban.
1783670853928.png
 
Oldal tetejére