Szudánban betiltották a női nemiszerv-csonkítást

Szudánban betiltják a női nemiszerv-csonkítást, emellett engedélyezik az alkoholfogyasztást is a nem muszlimok számára – jelentette be Naszridín Abdulbari szudáni igazságügyi miniszter az állami televízióban szombat este.

33845365_9725ffd5c00fe7c2a057c5a8425ed780_wm.jpg

A női nemi szerv csonkítására használt eszköz Ugandában.
Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP
Abdulbari szerint nem büntetik többé az iszlám vallás elhagyását sem. Hozzátette, a nőknek ezentúl nem lesz szükségük családjuk férfi tagjainak engedélyére ahhoz, hogy gyermekeikkel utazhassanak.

Az új törvények szerint a nem muszlimok nem követnek el többé bűncselekményt azzal, ha magánkörülmények között alkoholt fogyasztanak. A muszlimok számára azonban a tilalom továbbra is fennáll, amelynek megszegőit általában testi fenyítéssel büntetik az iszlám igazságszolgáltatásban.

Az ENSZ szerint a 41 millió lakosú Szudán mintegy 3 százaléka nem muszlim. Az alkoholos italokat 1983-ban tiltotta be Dzsafar Nimeiri akkori elnök, szimbolikusan whiskys üvegeket dobálva a Nílus-folyóba a fővárosban, Kartúmban.

Abdalla Hamdok miniszterelnök átmeneti kormánya, amely az országot 30 éven át vezető Omár el-Besír elnök megbuktatását követően tavaly került hatalomra, megfogadta, hogy demokratizálja az országot, véget vet a hátrányos megkülönböztetésnek, és békét köt a lázadócsoportokkal.

A női körülmetélés, vagyis a nemi szerv fájdalmas és veszélyes csonkítása egyes afrikai és közel-keleti népek hagyományai szerint a felnőtt életre és házasságra készítik fel őket.

KD
 
*
Elképesztő. Már évtizedekkel ezelőtt is olvastam olyan hírekről, hogy betiltják, büntetik, megelőzik stb. ezt a brutális, embertelen és sokszor halálos rituálét. Nagyon sok kisleány halt meg vérmérgezésben, de ugye a butaság, a szokások ellen, főként a titkolódzások miatt - képtelenség (volt), talán (most) lesz lehetőség.
Az ősi szertartást azért végezték el az ártatlan leány gyermekeken, hogy a már felnőtt nőknek a szexuális élet, soha, de soha örömet ne okozzon. Ezért távolították el a csiklójukat. Ezzel - gondolván - azt védték ki, hogy valaha is megcsalja majd a férjét.
Abban a világban, ha mindezek ellenére, egy asszony ilyen tettre vetemedett volna, nem maradt el a megkövezés és egyéb büntetések. Az ilyen kultúrában pedig még az is "bevált" szokás volt, ha egy férj ráunt a feleségére, hogy megvádolta. S, nem maradt el ilyen esetben a (vétlen) megkövezése sem. Még elképzelni is borzalom, hogy 2020-ban, még mindig léteznek ilyen országok, ilyen szokások...
Már régen ideje lett volna, reménykedem, talán a törvény felülírja ezt a kegyetlen tortúrát. Mindig felvetődött bennem a kérdés, hol van, hol maradt ilyen esetben az UNICEF? A törvény szerint ugyebár ez van lefektetve: "Az UNICEF fő küldetése a gyermekek jogainak érvényesítése. Globális jelenlétének köszönhetően a világ szinte valamennyi országában képes elérni olyan helyeket is, amelyeket mások nem, ezért egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy a gyermekek életébe pozitív változást hozzon. Az UNICEF-nek közel 70 éves tapasztalata van a gyermekek védelme terén, és az egyedüli szervezet, melyet a Gyermekjogi egyezmény név szerint megnevez a szakmai támogatás forrásai között".
No kérem, ideje volna, nemcsak nevében, de tevékenységében is felvenni a harcot a kisleányok, a majdan felcseperedők védelmében. Természetesen tudatában vagyok, hogy nem lehetnek ott minden sárkunyhóban, ezért nehéz a harc még mindig az emberi sötétség ellen. Az eszemmel tudom ezt, csak éppen elfogadni, képtelen vagyok.
images

Hát ez remek. Akkor már csak vagy 50-60 országban kell betiltani, és már jó is lesz (vagy az idióta vallásokat, ami előírja). "Alig" 120 millió nőt érint a kérdés, úgy ez csepp a tengerben...
 
Minden ország maga döntse el ha megérik a helyzet
ugyanez vonatkozik a vallásukra is.
nem minden esetben a vallás áll a háttérben. de mikor az, akkor is független döntésnek kellene lennie. a vallást sosem adják fel, ellenben ezt a barbár, már-már tömeggyilkos (figyelembe véve a sok félresikerült, elvérzett esetet) szokást nem volna nehéz.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,327
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére