"Szuperimmunitásuk" miatt tudják megbetegedés nélkül hordozni a koronavírust a denevérek

Egyedi immunrendszerük révén tudják megbetegedés nélkül hordozni a MERS koronavírust a denevérek - állapították meg a kanadai Saskatchewani Egyetem (USask) kutatói.

A koronavírusok, köztük a MERS, a SARS és a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 eredeti hordozóinak a denevéreket tartják. Ám míg ezek a kórokozók a denevérekre nézve ártalmatlanoknak tűnnek, addig az embereknél súlyos és gyakran halálos kimenetelű betegségeket okoznak - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

"A denevérek nem szabadulnak meg a vírustól, de mégsem betegednek meg. Azt akartuk kideríteni, hogy a MERS vírus miért nem iktatja ki a denevérek immunválaszát, ahogy teszi azt az embereknél" - mondta Vikram Misra, az USask mikrobiológusa.

A Scientific Reports című folyóiratban publikált tanulmányukban a kutatók elsőként mutatták be, hogy egy rovarevő barna denevér sejtjei hónapokon át fertőzöttek lehetnek a MERS vírussal az állat szervezete és a kórokozó együttműködése révén.

"Ahelyett, hogy elpusztítaná a denevér sejtjeit, ahogy azt az emberi sejtekkel teszi, a MERS koronavírus hosszú távú kapcsolatba lép a gazdaszervezettel, amelyet a denevér egyedi immunrendszere tart fenn"
- magyarázta Misra, megjegyezve, hogy a SARS-CoV-2 valószínűleg ugyanígy működik.

A szakember szerint eredményeik azt sugallják, hogy a denevéreket érő stressz, például a betegségek, a természetes élőhelyeik elvesztése, szerepet játszhat a koronavírus más fajokra való átterjedésében.

Amikor a denevér immunrendszerét stresszhatás éri, az megbontja az immunrendszer és a vírus közötti finom egyensúlyt, lehetőséget adva a vírusnak a sokszorozódásra.

Következő lépésként a kutatócsoport azt fogja vizsgálni, hogy miként áll át "fertőző és sokszorozódó üzemmódra" a MERS vírus a tevefélék és az ember sejtjeiben.

Ez az információ kulcsfontosságú lehet a következő olyan denevéreredetű vírus előrejelzésében, amely világjárványt okozhat" - jegyezte meg Misra.

images
 
Azt nem vizsgálják, hogy az emberkerülő denevérről hogyan kerül fertőzés az emberre?
Mielőtt a kevésbé okos lakosság (bármely országban) elkezdi kiírtani ezeket a nagyon hasznos állatokat, nem kellene HANGSÚLYOZNI azt, hogy talán nem kellene megenni őket és mindent, ami él és mozog?
Élőállat piac "választéka":
  • páva,
  • vadnyúl,
  • kígyók,
  • rénszarvas,
  • krokodil,
  • pulyka,
  • hattyú,
  • kenguru,
  • mókus,
  • fácán,
  • csiga,
  • róka,
  • cibetmacska,
  • osztriga,
  • teve,
  • tücsök és kabóca,
  • galamb,
  • kakas,
  • béka,
  • százlábú,
  • liba,
  • sündisznó,
  • kecske,
  • farkaskölyök
"„Egyszerűen ez a kínai kultúra része, imádnak mindent, ami él” – mondta Yanzhong Huang, az amerikai kínai külképviselet egyik szakértője a Time magazinnak. A hagyományos kínai orvoslás (Traditional Chinese Medicine – TCM) ráadásul óriásit dob a különleges állatokkal való kereskedelmen. Elég csak arra gondolni, hogy Pekingben még egy péniszétterem is várja azokat a férfiakat, akik az egyensúlyt a férfiasságukban keresik. Mióta 2016-tól már nincs egygyerekes limit a családoknál, azóta például megnövekedett a kígyópénisz-fogyasztás. A legolcsóbb a bika méretes, akár 80-100 centiméteres pénisze, a legdrágább a fókáé. És ezek csak a potencia növelését segítő extrák, illetve a vágykeltőnek tartott testrészek."

Itt akkor sem vásárolnék, ha minden tiszta lenne, de ráadásul nem az.
Aki azt eszi, ami itt van, saját felelősségére tegye, ne mások kárára!
000_1bz5vn.jpg

Akkor mit akarunk a denevérekről bebizonyítani?
És milyen céllal?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,657
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére