Hírek Tíz év után visszatették a Kúria falára a nyilaskeresztesek kúriai elnökének portréját

Közel egy évtizeden keresztül csak egy üres keret lógott a Kúria folyosóján ott, ahol addig az 1944-ben kinevezett, majd később Németországba menekült Szemák Jenő fotója állt, a keretben pedig egy szöveg jelezte, hogy miért nem vállalnak közösséget vele: „vészterhes időkben vállalt szerepe miatt nem állítják ki”, írták korábban.

Ám a portré nemrég visszakerült a díszterem felé vezető folyosó falára, írja a Hvg.hu. Jelenleg az alábbi felirat áll Szemák fotója alatt: „Dr. Szemák Jenő a nyilas hatalomátvételt követő alkotmányellenes kinevezését kényszerű szükség nélkül fogadta el. A Kúria kitelepítését Sopronba fenyegetést alkalmazva támogatta.”
Szemák Jenő a nyilas hatalomátvétel után lett a Kúria elnöke. És a nyilasok ideje alatt széles körben rettegtek tőle, miután pereket vezetett a rendszer ellenfelei és egyszerű magyarok ellen. Szemák a háború után elmenekült Magyarországról, írja róla a Guardian. Később a népbíróság 1948-ban, távollétében 15 év fegyházra ítélte.

A portré visszahelyezéséről a Kúria a saját honlapján közzétett közleményben azt írja, hogy Szemák helyét illetően két szempontnak kellett eleget tenni: az egyik a történeti hitelesség, illetve az elnöki tevékenység megítélése – ehhez ajánlják Zinner Tibor A nyilaskeresztesek kúriai elnöke című írását.
Sem az nem volt ideális megoldás szerintük, hogy kifüggesztették csak úgy, sem az, hogy egy üres keret volt jelen a falon, ezért úgy döntöttek, hogy a „többi elnöknél kisebb méretű arcképet” a fenti megjegyzéssel teszik vissza a falra.

Szerintük a döntés összhangban van a Kúria elnökének az Országbírói Értekezletre emlékező konferencián elmondott szavaival, vagyis ezzel: „Történelmünk nem csak fényes korszakokból állt. A XX. század derekán Magyarország alkotmányossága megingott. A zsidótörvényeket a háború, majd az ország szuverenitásának elveszítésével együtt honfitársaink megtagadása és haláltáborokba hurcolása követte. Ennek szégyene és fájdalma velünk marad mindenkor.”

A Kúria kommunikációs osztálya azt is írta: „Meggyőződésünk, hogy a múltat nem lehet eltörölni, hanem fel kell dolgozni, ezért nem lehet eltüntetni dr. Szemák Jenő képét a kúriai elnökök közül. Az eseményekkel, tényekkel – azokat az adott történelmi keretek között értelmezve – szembe kell nézni.”
A Guardian forrásai szerint a portré néhány hónappal Varga Zs. András kinevezése után került vissza a falra, úgy tudják, 2021-ben. Vargát annak ellenére nevezték ki a Kúria élére, hogy a bírák ellenezték, mondván, nincs elég tapasztalata, és szélesebb körben aggódtak az igazságszolgáltatás politikai függetlensége miatt.

Varga Zs. András korábban ügyészhelyettes volt, bíróként nem dolgozott, kilencéves megbízatását pedig azután kapta meg, hogy a parlament megváltoztatta a kúriai bírák megválasztásának szabályait.

Iván-Nagy Szilvia


1668604570281.png
 
Szerintem viszont jó, hogy kitették. Igenis emlékezni kell arra, hogy nem csak daliás, talpig becsületes emberkék éltek ezen a földön, hanem utolsó hullarabló gyilkosok is. Mig a valóban kiválókra példaként, addg az utóbbiakra elrettentő példaként kell tekinteni.
1668605423732.png
 
Igenis emlékezni kell
Mondom én hogy nem kellett volna a Kun Béla utcát vagy a Tanácsköztársaság utcákat megszüntetni....
De valamiért még is megtették....
Pedig sok helyen volt ellenállás hogy maradjon úgy hisz senkit sem érdekel hogy mi vagy ki volt a névadó....de, törvényt hoztak rá. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény előírása szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy olyan kifejezést, olyan szervezet nevét, amely XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utalhat.
(persze ez ellentmondásos mivel A lakosság véleményét kikérték a témában, a lakók nagy része úgy nyilatkozott, hogy nem kell az utcaneveket megváltoztatni, a lakcímváltozás az okmányok cseréjével jár (és a szolgáltatókat is tájékoztatni kell róla! – a szerk.), ami ugyan pénzbe nem kerül, de jelentős tortúrával és időbefektetéssel jár. A törvény rossz, de az önkormányzat törvénykövető, így végre kell hajtani. kényszer hatása alatt cselekszenek, ugyanis, ha nem hoznak „behódoló” határozatot, a bíróság 500 ezertől akár 50 millió forintra is megbüntetheti a várost, és „nincs kedvük” ekkora összeget kifizetni most, )
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére